Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZEI

MIT, MIÉRT, HOGYAN?

r'

írók a televízióról

összehívta-e valaha a filmgyár az írókat, szak- újságírókat. hogy tanácskozzanak a hazai filmtermésről? Ültek-e közös asztalnál a színházi kritikusok, dramaturgok, költők, prózaírók. szerzők a „hogyan tovább” megbeszélésére. A magyar televízió vezetői érezték először szükségesnek, hogy széles körben elemezzék intézményük munkáját.

A kezdeményezők érdemeiből mit se von le az együttműködés kényszerítő szükségessége. Bevallom, hogy magam is kicsit erőltetettnek érzem a tv és a színház, a film összehasonlítását. Csak egyetlen adat: a legalkalmatlanabb időpontban sugárzott színházi előadást többen tekintenek meg a képernyőn, mint a hazánkban egy hónap alatt eladott színházjegyek száma. Tetszik, nem tetszik a televízió helyet követelt magának otthonunkban, befolyásolja életmódunkat, szokásainkat, szemléletünket. Az ebből adódó óriási felelősséget egyetlen szervezet önmagában nem vállalhatja. Csak „sok- szemközt” közelíthetők meg a lakásunkban naponta 3—4 órát dolgozó, központilag programozott készülők táplálásának a gondjai.

A veszprémi tv-találkozó legfőbb haszna, hogy van, hogy fórum, hogy Örkény István elmondhatja mindig elgondolkoztató javaslatait, szociológusoknak, politikusoknak, dramaturgoknak. írótársaknak, hogy Szabó György a' dunántúli város új művelődési házának nagytermét megtöltő közönség magatartásán mérheti le új tv-játékának közönséghatását, hogy...

Az egyhetes találkozó értelmén, eredményein töprengve, a tapasztalatokat összegezve, a benyomásokat rendezve gondolataim újra és újra az írók és a televíziós szakemberek vitájához kanyarodjanak. A félreértést elkerülendő: az írók egymással is vitáztak. Sokan talán éppen az alkalom ösztönzésére fogalmazták meg először, hogy mit is várnak a tömegkommunikációs intézménvtől.

Mit? Ahány felszólaló volt. annyiféleképp vélekedett. Urbán Ernő -szerint a tv. olyasféle szerepet kaphat, mint hajdanán a prédikálószék: a mi rendszerünkben levő értékek meghódítására ösztönözzön. Dobozy Imre az irodalmi ismeretek terjesztését tekintette elsődlegesnek. Csináljon kedvet, étvágyat az olvasáshoz. Az „elfekvő kincsek” — a szomszéd népek. Dél-Amerika irodalma — feltárását segítse. Örkény István a valóság áttételes ábrázolását sürgette. A „képzelet termékeit”, a „történet”, a kitalált sztori helvett „életet” mutasson a tv. főként a csúcsidőben. Kifogásolta, hogy az

írószövetség a díjak odaítélésénél, indokolásánál megfeledkezik a televíziónak szánt alkotásokról.

Kovács András filmrendező szerint még mindig nem vonták le az arra illetékesek a tv roppant népszerűségéből adódó következtetéseket, a Szabadság téri stúdióban dolgozó rendezőknek jóval kevesebb idejük és néha „keretük” van egy-egy alkotás elkészítéséhez, mint a Hunniában, vagy a Budapest stúdióban. Kállai István, Bárány Tamás, Hubay Miklós és mások a gyakorlat, a praktikum oldaláról közelítették meg a témát. Szóba kerültek anyagi, szervezeti gondok.

Jó, hasznos élénk tanácskozás volt, amíg Ördögh Szilveszterhez nem került a felszólalót megillető mikrofon. Bövid, kristályos tisztaságú hitvallása felforrósította a levegőt. „Az író írjon, de csak akkor, ha fontosnak érzi közlendőjét, ha úgy gondolja, hogy lehetetlen hallgatnia”. A pénz — ilyen összefüggésekben — másodlagos tényező. Vészi Endre hasonló hangnemben folytatta: „a magatartás az írói munka lényeges eleme; a döntő az, hogy az igazság milyen fokán tudja elmondani, ami szorítja.”

Sánta Ferenc felszólalása az egyhetes tanácskozás ünnepi eseményei közé tartozott. Olyan tisztelettel, felelősséggel beszélt a televízióról, mint a legnagyobbak az irodalomról. Szavai nyomán időben és térben kitágult a tanácskozás köre: összefüggéseket tárt föl, a múlt. jelen, jövő dialektikus szövevényében kimutatta az összetartozó szálakat, a folytonosságot.

Mit tegyen az író? Legyen hű az emberek szí- vében-lelkében, értelmében levő szép nagy törvényekhez, érezzék az olvasók, a nézők, hogy az élet nem egyedi ügy: felelősek vágyunk egymásért. Az író. ha nem rendelkezik a XX. században megkívánt felkészültséggel, eltévedhet a dolgok elején. Nem tud tájékozódni, ha belső igényei nem nőttek föl a kor követelményeihez.

A világirodalom azt tanúsítja, hogy a művésznek mélyen kötődnie kell nemzetéhez Az időtálló művekből — a zenében, az építészetben is — süt a nemzeti érzés. Az író továbbra is keresse önmaga arculatát, karakterét, de erre törekedjék a rendező: valamennyi közreműködő.

Valaki hangosan megjegyezte: Sánta Ferenc a lényegről beszélt. Egyetértettek ebben a sikeres veszprémi találkozó résztvevői. A „hogyan” lehet vitatéma, de a „mit” és a „miért” a Fábry szavaival — korparancs.

Heltai Nándor

LÁTÓHATÁR

Körkép ’74

Évenként — az ünnepi könyvhét idejére — csokorba szedi a Magvető Könyvkiadó az elmúlt esztendő novellatermésének legjavát. Amit annak ítél a mindenkori szerkesztő. Hiszen nyilvánvaló, hogy a válogatást befolyásolja a szubjektivitás, az egyéni megítélés és ízlés is: másképpen alig lehetséges. Ezt figyelembe kell vennünk, amikor a kötetben megjelentetett novellák művészi és egyéb értékeit vitatjuk.

Ez alkalommal Sík Csaba szerkesztette egybe a tizenkilenc, általa legjobbnak vélt elbeszélést. A fiatalok (Császár István, Dohai Péter. Munkácsi Miklós stb.), a „derékhad-joz” tartozók (Cseres Tibor. Karinthy Ferenc, Rá- kosy Gergely és mások), valamint az „öregek”, a több évtizedes gazdag múltra visszatekintők (Déry Tibor, Örkény István például) egyaránt helyet kaptak a változatos tartalmú kötetben.

Mi az. ami első látásra szembetűnik a novellák olvasása közben? Az, hogy mai életünk valósága fellelhető bennük. Több szerző ihletetten — s ami nem lehet közömbös.; pártosan szól napjaink jellemző.vonásairól, társadalmunk fonákságairól stb

Galgóczi Erzsébet problémaérzékenységére, bíráló hangjára, jobbítási szándékára sokszor volt alkalmunk felfigyelni az elmúlt esztendőkben. Mostani. Bizonyíték nincs című elbeszélése az élet szépítés nélküli, nyersen realista ábrázolása. A társadalmunkban ma még — sajnos, szép számmal előforduló — visszásságok kemény hangú leleplezése. Az emberi sorsok, vergődő életek művészi hitelű, szemléleletes és meggyőző leírása. Mindenképpen állásfoglalásra és cselekvésre késztető alkotás.

Rákosy Gergely Merre vagy, Montauk? című szatirikus novellája is mai valóságunkban fo- gantatott. Az író jó érzékkel leplezi le azt a bürokratikus „gépezetet”, amelyet az annak szorításában vergődő kisember áttekinteni képtelen. Napjaink egyik legégetőbb társadalmi gondját tűzi tollhegyre 'a szerző, a lakáskérdést. A szatirikus műfajra jellemző „túlzásokkal” együtt is realisztikus ábrázolásnak érezzük a művet, melynek nem egy részlete Bulgakov ábrázolási módszereire emlékezteti az o'.vasót.

Kertész Ákos az esendő, cset- lő-botló. sokat szenvedett, a világot szinte csak kívülről szemlélő. de tiszta — naív — hitében meg nem ingatható rokonszenves kisember portréját rajzolja meg. kitűnő érzékkel. Kas- parek, a szemetes — s az önkéntes kutyaszelídítő, a „kutyanapközi” megszervezője a főhőse ennek az ú ísnak. mely az első sorától az utolsóig lebilincselő, s mélységeden humanista alkotás. A kötet egyik — vagy talán legfőbb — erőssége.

Jó érzéssel írjuk le. hogy szép számmal akad a műfaj követelményeinek teljesen megfelelő, művészi hitelű s értékű elbeszélés az idei Körképben. Munkácsi Mik .ős drámai tömörségű, finom lé.ekrajza; Tatay Sándor lírai vallomása Háborúról. békéről, szépségről, boldogságról; Mesterházi Lajos filozofáló meditálása életről, bátorságról, szabadságról; Vészi Endre tömören csattanó bírálata a parvenüségről, úrhat- námságról; Simonffy András kérlelhetetlen kritikája a kispolgári lét ellentmondásai között vérgődő, elrontott életű emberről: mind olyan írás. mélyet szívesen láttunk e kötet lapjain.

Nem csalódtunk most sem Örkény István „egyperceseiben”, Karinthy Ferénc mesélőkönyvében, Mándv Iván különös látású filmnovellájában. Császár István eredetinek tűnő, egyéni ábrázolásmódjában. (Déry Tibor Kedves bópeer ... című kisregényét nagy terjedelme miatt nem éreztük e kötetbe valónak.)

Az ilyen vagy hasonló válogatás ritkán egyenletes színvonalú. Ebben az esetben is több olyan írást találtunk a kötetben, mely alatta marad az átlagos nívónak. Bor Ambrus cselekmény télén. aprólékos lélektani leírása, Kolozsvári Grand- pierre Emil híg. felszínes, Szabó- családra emlékeztető, túlírt történetére. Cseres Tibor háborús emlékeket gyengén, laposan felelevenítő elbeszélésére gondolunk elsősorban.

Mindent egybevetve: a Körkép ’74 érdekes, olvasmányos és tanulságos kötet. Aki veszi a fáradságot, s a csaknem hétszáz oldalas könyvet elolvassa, feltétlenül többet tud majd mai életünkről, a ma emberéről.

— am —

HATVANI DÁNIEL

Eső előtt

mély égen riadt vércse lefojtott számyverése latyakban gólya kószál vetés fölött csikó száll

mennyben hasadó gombák érlelik hazák gondját hőségben szült idő ez jégtömbbe vájt jövő lesz

de tűznyelő zápor vág létünkbe ember-formát tenger fény-nedves zöldje zuhog a tikkadt földre

• Bodri Ferenc rajza.

BALLAI BÉLA

Megérkezés

Hozzád jöttem.

Sötét nappalokon, világító éjeken jöttem hozzád.

Adj innom és ennem. Engedd öblöd kék vizében ringatóznom, megpihennem.

Kerestél,

nem tudtad i

ki vagyok.

Kerestelek, nem tudtam ki vagy.

Tedd az arcomra a kezed.

Itt vagyok.

Itt vagy.

TOLDALAGI PÁL

Ma újra látlak

Egy szép fejet ma megidézek, s felbukkan máris, újra látom meredt szemedet és sörényed vad kígyóit a koponyádon.

Parancsolok a levegőnek, s az hozzám egyre közelebb hoz, a szájunk szinte összenőhet, s homlokod csap a homlokomhoz.

Egész közelről és keményen így nézünk most farkasszemet mi, hogy ami volt, az véget érjen, s gyűlölni tudjunk, vagy szeretni.

mert felemás volt minden eddig, kerestük egymást iszonyodva, mint aki tudja: nem menekszik, s magát, ha futna, visszafogja,

mert, aki már-már hátrahőkölt, azt vélte látni, hogy a másik jelenti neki az idős föld s az ég még nem látott csodáit.

0 Pálfi Gusztáv: Fotográfus (kisplasztika).

A bajai tamburás

„A bajai tamburások szinte kivétel nélkül mind kétkezi munkások vagy kisiparosok, vízimolnárok, halászok, földművesek voltak. Legtöbbjük kőműves, a híres bajai építők sorából. akik tavaszonként útrekeltek munkavezetőikkel — és tamburáikkal —, és a budapesti Országháztól a tatabányai nagykohóig, a fiúméi kikötőig mindenütt építettek az országban. Éppen úgy vándoroltak egyik munkahelyről a másikra, mint a tiszai kubikosok, a cite- ra népművészei. A bajai tamburamuzsika egyben magyar munkáshagyománynak is tekinthető."

Volly István: Bajai tan^burások című könyvének befejező sorait idézetik fentebb. Az 1964-ben napvilágot látott kötet színes és érdekes képet fest ennek a sajátos népi hangszernek a történetéről, a népi társadalomban betöltött szerepéről. Az előszóban azt írta akKor oá.osi ^diuu, a népzene kitűnő ismerője, hogy „A tambu- ra nem oszágosan elterjedt magyar népi hangszer. Inkább csak a déli megyékben, főleg a Duna két partján vált népszerűvé... Úgy látszik, éppen Baja és környéké az a terület, ahol ma is legtöbb ápolója akad a tambura- zene hagyományainak.”

Sajnos, ezek a tíz évvel ezelőtt papírra vetett sorok túlságosan is optimistának bizonyultak. Hiszen a legilletékeseob tomburás, Szabó Gyula szerint ma csupán heten vannak, akik megszólaltatják még ezt a szépen szóló, valamikor annyira, de annyira közkedvelt hangszert, amelyről Veres Péter Kis vallomás a zenéről című cikkében azt írta: „nekem még ma is minden hangszerek közt legédesebb — talán mert gyermekkort idéz”. S a fiatalok közt is ha esetleg kétszer annyi; pedig nem is olyan régen még „a bajai ifjú tamburások száma elérheti a több százat”. Hol van már ez az idő! — sóhajtott fel nemrégiben égy hagyományokat tisztelő bajai.

Hát még, ha hozzávesszük, hogy napjainkban csak egyetlen bajai tamburakészító mester található! A. Wesselényi utcában élő Scheib Tamás, aki apjától örökölte, vette át ezt a „szép tudományt”. Scheib János Mátyás asztalosmester sokáig a budapesti hangszergyárban dolgozott, majd a húszas években végleg letelepedett Baján, s kizárólag tamburakészítés- sel foglalkozott. S abban az időben néhány társa is akadt, ez is mutatja a hangszer nagyszerű elterjedését.

Ezekről a dolgokról beszélgetünk (alsóvárosi kis házában) Szabó Gyulával, a mostani tam- burazenekar vezetőjével, aki a kitűnő Kiss István örökébe lépett annak halála után. A „Szocialista kultúráért” kitüntetés tulajdonosa.

— Régóta Baján él?

— Ebben a házban születtem, ma is abban az ágyban alszom, ahol megláttam a napvilágot. Hetven éves vagyok, de több mint fél évszázada játszom a hangszeren. Inas, majd kereskedő segéd voltam. Állás nélkül maradtam egyszer, nem volt más választás, hivatásszerűen kezdtem muzsikálni. A régiekből egy-kettő, ha él még; például a hetvenöt esztendős Bálint Benő. Múlik az idő nagyon.

— Sokat játszottak?

— Megtanultuk a mindenkori slágereket; hívtak bennünket, és mi szívesen mentünk. Jó volt zenélni, de kellett a kereset is. Fizetésünk ugyan nem volt, abból éltünk, amit a vendégek összeadtak. Megbecsültek, szerettek bennünket.

— S napjainkban?

— Mikor a beat-zene lábrakapott, visszaesett bizony a tambu- ra iránti vonzalom. A gyerekek jöttek — de a gitár érdekelte őket. Két-három éve megfordult a helyzet: kezdik; többen a tam- burát tanulni. Ám, hogy meddig tart ez az érdeklődés, ki tudja? Az jó, hogy maguktól jönnek, senki nem erőlteti őket. Hadd jöjjenek, sőt...

— Miért szereti ezt a hangszert? Ezt a fiatalok, a tanítványok is bizonyára megkérdezik.

— Magam sem tudom... Gyermekkoromban : Zenész akartam lenni. Leskelődtem a kocsmaablakon, onnan hallgattam a szépen szóló muzsikát. Aztán faragtam magamnak tamburát; játszani kezdtem rajta, citerám is volt; azt később a múzeumnak adtam. Tulajdoniképpen én nem a tam- bura után mentem akkor; a zene után. Nem volt módom más hangszerhez, ez az igazság. Honnan lett volna annyi pénzem?

— Másoktól, iskolában tanul- ta-é a zenét?

— Két évig jártam zeneiskolába, még huszonvalahányban. Kottát tanultam, s összhangzattant.

— Mióta van saját zenekara?

— Negyvenhét év óta.

— Sokfelé jártak szerepelni, ugye?

— Félegyházán, Szegeden, Kalocsán, Baranyában jártunk, és sokfelé még. 1958-ban a Rádió is felvette a műsorunkat; azóta gyakran lehet hallani bennünket. A pécsi rádióban harminc számunkat vették fel; azokat is szokták sugározni.

— Kiss Pista bácsi idejében csellós volt a felnőtt zenekarban, s vezette az ifjúsági együttest. Úgy tudjuk, ma mindkét zenekar a vállain nyugszik. Nem fárasztó?

— Élvezettel csinálom; bemegyek, ha kell féllábbal is. Hetenként kétszer próbálunk, 1952 óta így megy. Olyankor is be-beme- gyek a József Attila Művelődési Házba, ha nincsen próba. Leülök a próbateremben, s csak úgy magamnak muzsikálok.

— Egyedül él ebben a házban?

— Nem; az unokatestvéremmel. Ketten vagyunk itt. Közös ez a kis ház.

A beszélgetésünk után, délután ismét találkozunk a próbán. Tizenéves kis tamburásjelöltekkel beszélgetünk. íme, egy-egy mondatuk :

Romsics László, nyolcadikos: — Jó csinálni, szeretjük. Sok helyre mehet az ember szerepelni.

Salamon István, hetedikes:' Én a népi zenét kedvelem; ezért járok ide.

Simonyi Lajos, hatodikos: Hallottam a nagyoktól, sokat, milyen szép muzsika ez. Kedvet kaptam; azért járok ide.

Sok sikert kívánunk Szabó Gyulának, s ifjú tanítványainak, s elbúcsúzunk tőlük; abban a reményben, hogy még sokat hallunk róluk az elkövetkező esztendőkben.

Varga Mihály

0 Egyedül a próbateremben.

0 A legkisebb tanítványok között.

(Tóth Sándor felvételei.)