Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-06 / 156. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. július 6. Munkásközösség „A munkásosztály vezető szerepének megerősítése megköveteli a ma is munkásként dolgozók véleményének, álláspontjának fokozottabb figyelembevételét, érvényesítését, a szocialista demokrácia kiterjesztését.” (Blaskovits János: A munkásosztály fogalmáról, Kossuth, 1968.) I 'Együtt. Az izzó kádakat lógató daruk, hatalmas présgépek, vasfogas futószalagok. fölvinnyogó köszörűgépek és pörgő esztergák a Lámpáit Zománcipari Művek kecskeméti gyárában nemcsak a termelés. hanem a közös munka során az emberre formálódás eszközei is. Az üzem élettér: emberi indulatok, vélemények, gondolatok szülőhelye. Kapcsolatoké, amelyek a munkás sorsból k:,örölhetetle- nek. s amelyek a 1 ogásokban, a kínálásra nyújtói, cigarettákban. mindentudón összevillanó tekintetekben. ugratásokban, felcsattanó haragban, a kéz ökölbe- rándulásában. keserű visszafogottságban és haisánv örömben születtek. és ami esviill annyit jelent: munkásközössée. Varga Sándor esztergályos: — Következő a helvzet. Van két gverek, a leiket mi neveltünk. Mi. itteniek. Annak rendje-módja szerint — amikor eliött az idő — behívták őket katonának. Most szerelnek le. A probléma a következő: ők is megkapták ugye a 8 százalékos központi bérfejlesztést. de a vállalati saját keretből nem. Szóval, most ezen megy a vita a főnökséggel. Meg kell, hogy kapják a kiemelt órabér legalsó összegét, ami 14 forint. Tudniillik, ha mást vesznek fel. ezt a pénz! — jo esztergályosról van szó — annak is meg kell. hogy adják. Nekünk meg ők kellenek. Itt mindenkinek, ez a véleménve, kérdezze csak meg. Cseh Pista, meg Bene Árpi jöjjön vissza! Nem engedjük el őket máshova. Még egy: hogv szó ne érié a ház elejét. A Bene, a művezető fia. de ez nem érdekes. Az apja sem tartja többre a munkáját, mint mi. Egyszóval jó gyerekek, ismerjük őket Kát erre kell, hogy legyen ennek a vállalatnak havi 200 forintja — mert havonta ennyit jelent. Meg ennyit mi is megérdemlünk, ha velük akarunk dolgozni és nem vándormadarakkal. Mert itt ez nem divat! Varga Sándor a szakszervezeti üzemi tanács, tagja. A leszerelő katonák ügyében eljárt a bérosz- tályon. de ott semmi biztatót sem tudtak mondani. Az SZB-titkárl három napja nem tudta elérni. A fiúk visszajönnek. Ez becsületbeli dolog még akkor is. ha nem lesz meg az ÓEabér. De akkor a kollektíva választ kér: érdemi választ. A tiszta beszédet megértik. Gyenes László. Varga Sándor, Tokodi György, Gilányi László esztergályosok. Kovács Zoltán meos. Feldman János marós állják körbe az alacsony bádogszek- rényeket, ahol beszélgetés közben könyökölni lehet. Egymás szájából veszik át a szót. A közösséggé kovácsolódásuk történetéről szenvedéllyel, tisztán, okosan beszélnek. Mindanyian egyetértenek abban — más és más példákkal, de ugyanazt bizonyítják —. hogy közösségük. amely szocialista brigád keretében dolgozik együtt, akkor állt a mélyponton, amikor a gépműhely vezetése a nagyobb, ösz- szetetebb feladatra már képtelen ember kezében volt. A helyzeten változtatni kellett, s az már jó ideje szerencsésen meg is történt. A közösség eredménye lett ez is: józan, pontos érvek álltak össze és a kollektív bölcsesség meghozta gvümölc -t. Ezt kissé öniróni- kusan „pu laforradalom" szóval emlegetik azóta is. — Nem mindegy az. hogy ebben a műhelyben hogy néznek egymásra az emberek — mondja Gilánvi László. — Ez legalább olyan fontos dolog, hogy rendben megcsinálja az ember a melóját, nem? Most teljesen más a légkör. Nincs idegesség, nincs zárkózott hallgatás. Summaként a jegyzetfüzetembe írom: „a munka emberi oldala legalább olvah fontos, mint a jo szerszám.” — Most értünk el oda, hogy egymással is rendbe jövünk folytatja Varga Sándor, aki egv vékony, szerény fiút. a harmadéves ipari tanuló. Vincze Vilmost oktatja a szakma gyakorlati rejtelmeire. — Sokan horgásznák a brigádból, hát hamarosan kiruccanunk Töserdöre. Ez mar na gyón kell ... Ebben is mindannyian egyet értenek, meg abban is. hogy más lett a műhely tekintélye. A művezető a kollektíva érdemeire épít. — Munka után nem szoktak valahol összejönni egy kisfröccs mellett? — kérdezem. Gilányi László válaszol: — Szombaton például megyünk Heténybe. a Szabó Imre ott épít. Segftünk neki betonozni. Ez már hagyomány nálunk. Szláviknál és Gvenesnél is építettünk. Egy üveg sör, meg egy kis kaja — tudod, hogy van? —. de nem kell ezreseket kifizetni. Mert drága mulatság a segédmunka. Hát így vagyunk. Csatő Károly # Varga Sándor: „Van két gyerek, akiket mi # Gyenes, akinél szintén építkezett a brigád. 0 Kovács Zoli, a meós. neveltünk*’. Virágmentő objektív Sajnos, örökzöld téma értekezleteken, sajtóban, televízióban a parkrongálók elleni küzdelem. Buzdítjuk, ösztökéljük egymást, az illetékes hatóságokat, hogy határozottabban. erélyesebben lépjünk fel környezetünk pusztítói, rombolói ellen. Érvelünk szép szóval, hátha így jobban hatnánk a szívtelen vandálokra, amitől egyszer- csak mégis megmozdulna bennük valami. Kiderülne, hogy mégis van szívük, csupán egy hang kellett, ami megszólaltatja. Próbálunk szürke tárgyilagosággal elérni valamit olyanoknál, akiket esetleg az anyagi veszteségek megismerése bír jobb belátásra. összegekről írunk, beszélünk — hogy mi rengeteg pénzbe kerül á tönkretett parkok felújítása. S hogy mivel olyasmire kell évről évre fordítani súlyos százezreket, milliókat, ami megvolt, szép volt és viruló, de mivel lelkiismeretlenek megsemmisítették, végeredményben az ablakon dobtuk ki a pénzt — a közvagyonból. Büntetünk is. ha már más nem segít. És örülünk minden kis eredménynek. ha ilyenekről egyáltalán számot adhat a statisztika. Kapva-kapunk minden módszeren, kísérletezésen, amivel bővíthetjük a környezetvédelem eszköztárát. Ez is egy ilyen új segítésmód. amiről Szolnokon értesültem. Szalav Ferenc mezőgazdasági technikus a városi tanács vb útfenntartó üzeme kertészeti részlegénél dolgozik. Munkakörét — a parkfenntartásnál — június elsejével önmaga tágította. Sokat járja a várost, a parkokat. S minthogy szakmájának szerelmese á fiatalember, különösen érzékenyen érinti minden kártevés, ami a kezük munkájával teremtet zöldövezeteket éri. Különösen a parkrongálóknak az a fajtája keltette fel gyakran a figyelmét, akik — úgymond — hivatalos ténykedésük közben taposnak sárba parkot, cserjét, virágot. A vállalati teherszállító járműveket éppúgy gyakran érte tetten, mint a személyautósokat, amikor gátlástalanul rátolattak pázsitra, virágágyra, törték ki a fiatal fákat. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, leparkoltak a gyepen. Volt eset. amikor játszótéri felszerelés, védőkorlát, vagy kerti pad bánta „nagyvonalúságukat” Bizonyára szomorú tapasztalatai voltak a 23 éves technikusnak afelől, mennyit ér ilyen embernek a meggyőző szó, vagy az erélyes figyelmeztetés, mert érdekes ötlete támadt. Mi lenne, ha tettenéréskor megörökítené ezeket a rongálásokat — fényképezőgépével? Vállra vette hát a szelíd védőfegyvert. Hogy lehet „mit keresni”, bizonyítja az eddig készített három tekercs film. No, nem műélvezetből — amúgy 1’ art pour 1’ art — csinálja a felvételeket. A képeket átadja a vállalat vezetőségének, ahonnét megfelelő elbírálás után továbbítják a városi tanács szabálysértési előadójához. A tönkretett terület nagyságától függően — először csak kártérítést kér a vállalat a szabály- sértőtől, második alkalommal azonban már szabálysértési eljárást indíttat ellene. A módszer — nyilván — fejleszthető. Ha nem is a tett elkövetésekor jár arra a „fotós ellenőr”, a rongálásról, pusztításról készített fénykép, a hátrahagyott nyomok alapján, szóbeli értesülésekkel is gyarapodva —. ki lehet indulni a számonkérésre. Ha valaki furcsállaná. hogy ekként most már a fénykép is besorakozik a büntetőeszközökhöz — lássa meg ennek másik oldalát, a nevelési célzatot. Egyébként is: nem a szépet, a természetet, egészséges környezetet szeretők, féltők „exponáltatják’’ magukat park- rongáláskor. hanem a vandálok. Tóth István Cigarettaszünet Jí/f cglepő adat szerepel a sta- . , tisztikai évkönyvben. Magyarország lakossága 4688 millió forintot költ dohányra. Az egy főre eső évi fogyasztás 451 forint, beleértve a csecsemőket, s a nemdohányzókat is. Ez napi 4 cigaretta elszívását jelenti, de valószínű, hogy ez több, mert a Porti árátlagra számítottuk át, pedig a döntő többség az olcsóbb Fecskét, Munkást, Kossuthot szívja. A dohányosok tábora két részre osztható. Az egyik a nap minden szakában hódolhat szenvedélyének, a többi csak szabad idejében, illetve a cigarettaszünetben. Az utóbbinál maradva sok érdekes adatot lehet szerezni. Ott ahol szalagszerű gyártás folyik, nincs mód munka közben rágyújtani. Olyan üzemben, ahol gyúlékony anyaggal dolgoznak, például a fafeldolgozás munkahelyein. Dicséretes kezdeményezés a vezetők részéről, hogy műszak közben, rendszerint két alkalommal — tízóraizással, uzsonázással egybekötve — munkaszünetet rendelnek el. Ilyenkor csordultig telik a. dohányzó, vagy a cigaret- tázásra kijelölt hely. Akaratlanul is fórummá válik a dohányosok találkozása. Kihasználják ezt a kis időt, hogy kicseréljék tapasztalataikat, elmondják ügyes-bajos dolgaikat egymásnak, megbeszéljék munkahelyükről, munkakörülményeikről kialakított véleményeiket. Jó dolog ez, de egyben veszélyes is. Kialakulhat az a vélemény, ami irodai fogalmazásban így hangzik, folyosópolitikát folytatnak az emberek. Az üzemi demokráciának soksok fóruma van. Csoportértekezlet, brigádösszejövetel, termelési tanácskozás, szakszervezeti, párt-, KISZ-gyülés, tömegpolitikai oktatás. Az üzemi demokráciát, annak megvalósítását jó szervezéssel, őszinte, céltudatos munkával meglehet valósítani az említett rendezvényeken, de oda kell figyelni a cigarettaszünetekre is. Az ott felvetett problémákat — mert vannak ilyenek — nagyobb közösség elé kell vinni. Érdemes, hiszen a bátortalan, tömeg előtt nem beszélő emberek itt mondják el észrevételeiket. Természetesen nem arról i'an szó, hogy fórummá nyilvánítsuk a dohányzóhelyeket, de ha nem figyelünk oda, rosszértelemben válik azzá. Ezt peó.ig nem lehet engedni. H. P. „Eridj, kerüld körül őket, hé!” (Tóth Sándor felvétele.) „Valamikor, ott, a régi úton kivirágzott már a bodzabokor. Szatyorral a kézben, álmaival ballag-e ott egy mezítlábas fiú? O, ha intene egyszer így alkonyidőn, — hogy* futnék oda hozzá elmondani sok bút, örömöt.- néki!” Jakabszállás es Bocsa között — amikor átölel bennünket a tágas határ és kellemes a ragyogás — egyre ezeket a sorokat mondogá- tom magamban. Látok út mentén legelő tehenet, s nem messze tőle egy kicsi lányt: észreveszem a lovas kocsi bakján a kisfiút — az apja alszik hátul a szalmán, míg kocog a ló —: megakad a szemem egy egyedül baktató lurkón, s ott távolabb az úttól, közel a tanyához. kocsilőcsöt cipel egy gyerek... Talán ezek okozzák, nem tudom, hogy egyre csak a vers sorai jutnak eszembe, s mondogatom. hogv „ott. a régi úton”, meg azt, hogv „szatyorral a kezében, álmaival”, s hogy „ha intene egyszer” — és a többi sori, egymás után. A tágas, legelőn — távol a tanyáktól — szén birkán váj. A „juhász” egy kisfiú, üldögél a fűben, hallgatja a rádiót. Két kutyája is van, az egyik szürke, a másik gyönyörű, fényes éj fekete. — Jó idő van a pásztorokra meg a csikósokra, juhászokra ilyenkor, ugye? —-kezdem az ismerkedést. Látszólag nyugodt marad, nem lepődik meg* — Jó bizony, de kell is! — Hány éves vagy? —, Tizenhárom: hetedikes voltam. — Hogy hívják a kutyákat? — Ez Csöpi — mondja, és az öreg szürkére mutat. — A másik meg Szolga — és ránéz az éjfeke- téré. Az meg egyszerre odajön a lábához, engem meg ellenségesen méreget. Látszólag nincs ínyére neki ez a nemvárt látogatás. Veszélyt szimatol: s el-el vakkantja magát. Ám kis gazdája minden szavára meghunyászkodik. — Ez ténvleg -szolga — gondolom. — S téged hogyan hívnak? — Engemet Kárász Illésnek — feleli. Aztán hirtelen ügyet se vet rám. nézi a nyájat. Ügy látom, néhány jószág el akar bitangolni. Rászól a kutyára: „Eridj, kerüld körül őket. hé!” S mindkét kutya elindul, hogy „munkához lásson’ Egykettőre rend lesz. — Látom, éppen a rádiót hallgattad — mutatok a karcsú dobozkára — mit hallgattál benne? — Uttörőműsort; „játsszunk c’vütl”. az a címe. nagyon érdekes. — Hánv birka van itt? — Százhetvenkilenc. — Kié? — A mienk; vagyishát az apámé. — Hol laktok? — Bócsán: ott van a tanyánk ... Ott élünk. Hirtelen ezt kérdezi: — Mit ír a bácsi? — Amit beszélgetünk; azt, hogy mit mondasz. — Miért? i — Cikket írok rólad az újságba; beleegyezel? — Felőlem! Vagyishát én nem bánom. De melyik újságba? — A Petőfi Népébe; ismered? Olvastad már? — Járt nekünk; de már nem jár, nem tudom, miért. Igaz, hogy nem lenne, aki kihozná; messze vagyunk. A vállán levő táskára mutatok; — Mi van benne?. — Víz. sapka, kabát. Az van benne. Mert a reggelit már megettem. — Mit reggeliztél? — Szalámit, májkrémet, meg kenyeret. — Meddig vagy itt kint naponta? — Délig Akkor jön apám, én behajtok a színbe, oda a karámba, apám megfeji őket. aztán hazavisz engem. — Mivel? — Skodával. — Van testvéred? — Egy lánytestvérem, ő már technikumba jár. — S te? Akarsz maid a nyolcadik után tovább tanulni? — Még nem tudom; lehet, hogy akarói?? lehet, hogy nem. — Mennyi volt az év végi átlagod? — Három egész nyolc. — Te Illés! Ismered te a madarakat? — Amiket itt lehet látni? Ismerem. Van pacsirta és fecske. Más itt nincsen. — És a füveket, meg virágokat? — Azokat csak így látásból; de a nevüket nem tudom. Pedig szépek. — Szereted őrizni a birkákat? — Szeretem, de a juhászunkat bevitték katonának: ezért is kell nekem itt lenni. — Itt ráérsz: van időd olvasni. Szoktál ? — Ritkán. A Vadölőt olvastam, meg még egy valamit. Mást nem. — Mindig egyedül vagy? — Nem én! Néha eljön abból a tanyából — mutatja — egy kisfiú, Bódi Józsi. Ha idejön, javítgatjuk a biciklijét. Azt szeretem csinálni. — Sok baj van az állatokkal? — Nem annyira; ha megterülnek, legelnek. De úgy dél körül már sokan egybeállnak, szóval csoportba gyülekeznek, keresik a hűvöst. Azt nem engedjük. — Miért? — Mert akkor nem laknak jól. — Szokott elveszni jószág? — Néha. elléskor. Elbújnak elleni a sügelybe. — Mi az a s'ügelv? — Olyan bokros rész: az. — Szeretnéd ezt a munkát csinálni egész életedben? — A fene tudja! Tán unalmas lenne; inkább tanulnék. — Ez szép tágas legelő; a tiétek? — Dehogy. Béreljük a szakszövetkezettől. Az övéké. — Napközben mire gondolsz legtöbbször? — Arra, hogy mi van otthon. Fényesen süt a Nap. Annyi a ragyogás, tele" van vele a határ. Langyos szél cirógatja az arcunkat, borzolja a hajunkat. Nyár van; csend, nyugalom, békesség. Szelíden állnak a tanyák, a fák, mosolyog rájuk a kékség. Varga Mihály
