Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-20 / 168. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1914. július 80. Emlékezés egy kiváló építészre Jánszky Béla építőművész ősei Lengyelországból menekültek hazánkba. A megtiport, megalázott, meggyötört nép urai oly gyakran elüldözték a lengyel nép, haza igaz híveit. Büszkén hivatkozunk arra, hogy az üldözöttek, a népszabadság, a nemzeti szabadság zászlóvivői mindig baráti fogadtatásra találtak nálunk. Otthont és munkát kaptak. Közülük sokan végleg megtelepedtek Magyarországon, alkalmazkodtak az itteni viszonyaikhoz. Többségük ragaszkodott haladó elveihez, így gondolkodott, élt az új hazában a második, harmadik nemzedék is. Sokuknak nevét őrzi és tiszteli a befogadó ország. Művésztelep, kaszinó Közéjük tartozik a 90 esztendeje született építész. Tehetségéről, Kecskemét és Baja lakosai is naponta meggyőződhetnek. Szivessy Tiborral közösen tervezte a megyeszékhely híres művésztelepét. A villák, a központi épületek (a szobrászműterem a második világháborúban elpusztult) stílusa merész újításnak hatott korában. Hasonló elvek szerint tervezték a Rákóczi út 3-as számú hajdani kaszinót és a Sugovica-parti városban a Tanítóképző közelében a kellemes hatású, egyemeletes volt vármegyei bérházat, a Tóth Kálmán téren az Uránia mozi épületét. .Valamennyi míves alkotás, hangulatos színfolt a városképben. Az építészeti 'stílusokban járatlanok is felfedezhetik a különböző rendeltetésű, jellegű házak azonos jegyejt. Szinte kivétel nélkül a magyar forma kialakításának többnyire sikerült kísérlete, építészet-, sőt művelődéstörténeti jelentőségű. Része a magyar kultúra átalakítására törekvő század- eleji vállalkozásnak és csak az irodalmi, zenei, képzőművészeti megújulással együtt értékelhető. Űj idők, új dalaival jelentkeztek a költők, új igékkel az írók, új dallamokkal a zeneszerzők, a forma és a színek új viszonyaival a festők. Természetesen csak a legjobbak, mindössze néhányan. Ady Endre. Kodálv Zoltán, Bartók Béla. Móricz Zsigmond, Csontváry Kosztka Tivadar... A lágy kupiéktől, mákonyos operettektől, édeskés giccsektől, sújtá- sos magyarkodástól , szenvelgő úgynevezett kulturális közélet pocskondiázásával mit se törődve tették dolgukat. A magyar kultúra és egyáltalán a nemzet fönnmaradása érdekében keresték az utat a legkorszerűbb európai eszmékhez és a valódi népi értékekhez. E két pilléren nyugvó hídon érheti el a magyarság — vélték helyesen — az oly gyakran emlegetett szebb jövendőt. Bartók és Kodály példája Felhívásaik, működésük az építészek között is Visszhangzott, Csak kevesen feleltek a hívó szóra, még kevesebben találták meg az elvek alkalmazásának megtelő módjait és még kevesebbnek volt alkalma arra, hogy elképzeléseit a gyakorlatban is igazolja. Egy-egy terv elfogadásához rokonérző megbízók szükségesek. Talán az építészt nyomorította leginkább a közízlés. A Bartók és Kodály útját, példáját követő építészek kisded csapatának Jánszky Béla volt elméletileg legképzettebb tagja. Ő fogalmazta meg céljaikat; a legelsők között hirdette, hogy fel kell tárni a népi építészet dallamvilágát. Az 1907-es nagy pécsi kiállításén három tiszta stílusú parasztházat állíttatott föl, óriási meglepetést, egyesekben megrökönyödést keltve. Ha a messzelátó, az újra oly csodálatosan fogékony Kada Elek tovább él. ha nem jön az első világháború, talán ma Kecskemét lenne Jánszky Bélának és társainak szép épületekből álló múzeuma, a magyar építészet ösztönző példatára. Élete vége felé nagyon fontos tanulmányban rögzítette tapasztalatait. „A magyar formára való törekvések kritikai megvilágítás-, ban” című munka közvetlenül a második világháború előtt jelent meg. Sajnálattal rögzítette; „A magyar nép ősi ízlése, formaalkotó ösztöne, mely a faluban minden tárgyat a saját ízlése szerint alakított jellegzetesen eredetivé, a történelmi, stílusok idején is csak itt-ott. nyomokban mutatkozhatott még: különös jelenség, hogy a leglelkesebb építészeink sem ismerték fel azt az igazságot, hogy megvan és mindig megvolt a magyar stílus. Amikor az első mozgalom megindult. Lechner Ödön követésében, akkor is kihagyták a népet számításaikból. Mintha mindenki csak... a helves ítéletétől megfosztott polgárságnak akart volna a kedvében járni, amelynek tájékozatlan ízlése bóvlit is elfogadott, még azt is. amit kontárkezek ráerőszakoltak.’’ A magyar formák jövője A kitűnő építész kereste elmaradottságunk. a jó kezdeményezések' elfonnyadásának az okait. Társadalmi bajokat tett felelőssé, nevezett meg. A gyarmati ízlés — így nevezte — a magyar nép lebecsülésének a következménye. Tanulmányának végén a művészi felépítmény különböző problémáinak a taglalását követően az alapokról is szól. Az alapokról, amelyek változhatnak, változnak, és így kibontakozhat majd a korszerű anyagokat, elveket alkalmazó, s a nemzeti gondolatot kifejező modern honi építészet. „Egyébként minden attól függ, hogy a magyar népmilliók mikor és milyen mértékben juthatnak hozzá saját sorsuk intézéséhez.” Heltai Nándor Fény! Fény! Villanyfény! KÖZGAZDASÁGI KISLEXIKON 9 A tanácstag és választója: Gál Sándor és Nagy Benő bácsi, akik együtt lettek „villanytulajdonosok.” • Schneider Györgynével a kapuban. A „Lánc-lánc, eszterlánc” kezdetű gyermekdal dallamára még dúdolni is lehetne, hogy „Fény! Fény! Villanyfény”, de hát nem dúdolják az emberek. Azok sem, akik járják a tanyákat, agitálják lakóikat, hogy „hozzuk be ide is a villanyt”, mert az — hiába írunk időszámításunk utáni 1974- et — sok, nagyon sok helyen a tanyavilágban, nagyközségek és kisközségek külterületein jelentős emberi és anyagi tehertétel eredménye. Amikor először bekiabál a villanyszerelő a házigazdának, hogy „bátyám, kapcsolja fel az összes lámpatestet, mert terhelünk”, a házigazda inkább megnyugszik, hogy vége, kezdődhet valami más, s kicsit összeráncolt homlokkal áll a meztelen körte fényében, minthogy valami új nótát költené. Kiskunhalas igazán nagy külterületekkel „áldott” és „vert” városa a megyének, ahol az első tanyavillamosítás dátuma 1970 vége volt. Akkor Faggyas János, Felsőöregszőlő 76. szám alatti lakos mondhatta „Na, ennek is vége”. ö szervezte be a gazdákat. Az ő közreműködésével gyűlt fel néhány tanyában villany. Búza Dezsőné, a tanács terv- csoportjának főelőadója, mondja: — Bent volt nálunk egyszer a Kovács Pista bácsi, várjon, megmondom azt is, hol lakik. Igen — teszi el az okmányokat —, szintén Felsőöregszőlő, de 212. szám. Mondja, hogy tetszik tudni én azért vezettetem be mert az unokám azt mondta, nem megyek haza a papához, mert nincs villany... Epizód ez, nem más. Nem is több annál. De ilyen és hasonló epizódok mögött igények bújnak meg. Emberi igények valami jobb, valami emberhez méltóbb iránt. Azóta Kiskunhalas külterületén a tanyavilágban villamosítottak Alsóöregszőlőn á Váci-bolt környékén, a Baky-kastély környékén, és Felsőöregszőlőben, a sóstói szőlőkben, a keceli út mellett; s legutóbb szintén Alsóöregszőlőben épült újabb 1200 méteres vezetékszakasz, amely tizenként család otthonába juttatta el a fényt. Gál Sándor, Alsóöregszőlő ’ 177. szám alatti lakos a környék tanácstagja, a tanács műszaki osztályának dolgozója agitálta a családokat: — Nézze, tizenketten vállalták, mert a teljes költséget kellett viselni. Sokan élnek felénk öregek, egyedülállók, kevéske nyugdíj... Hát abból bizony nem futja ilyen beruházásra. — Mennyibe került családonként? — kérdezem. — Amit befizettek, az tizenkét- ezer-nyolcszáz volt, de ebből kaptak is vissza. Volt, akinek OTP- kölcsönt kellett felvenni, de sokan voltak olyanok is, akik a megtakarított pénzükből minden különösebb erőfeszítés nélkül ki tudták fizetni. — Ehhez nem adtak huszonöt százalékos központi hozzájárulást? — kérdezem. — Nem. Ez „maszek” alapon ment, ha lehet így mondani. — Mi a feladata egy tanácstagnak, ha villamosítani akar? — Sok. Röviden: beszélni az emberekkel, utána megrendelnini a tervet, a kivitelezést és utána kész. Hát, minden együtt legalább fél évben telik, de megéri. Szinte megváltozik az emberek élete. Gál Sándor választókörzetében kétszázhetvenhárom tanya van. Bekopogunk Nagy Benő bácsihoz, aki néhány hónapja tette nyugállományba a petróleumlámpát. — Három fiam, meg a lányom Halason” laknak- Mindnek, van szép lakása. Van négy unokám is. Hát mondtam, nekem is kell! Meg volt is egy kevés megtakarított pénzem, ami fedezte. Bár egyszer betörtek hozzám és elvittek tízezer forintomat, -de pótoltam, mert nem lett meg. — A gyerekek nem járultak hozzá? — Hát az egyik fiam azt mondta, hogy „behajtja” majd a töb- bieken, de tudja, hogy van az ember? Ha nem, hát nem. Ebből nincs harag. — A belső szerelés mennyibe került? — kérdezem Benő bácsit. — Háromezerbe.’ Tudja, az az igazság, ha nincsenek gyerekek, unokák, én magam miatt nem vezetem be, de hát értük, mert úgyis az övék lesz! Ha eladják; hát ennyivel is többet ér ez a tanya.. Kimegyünk az udvarra. Beszélgetünk a szőlőről, az időjárásról hármasban, s megkóstoljuk a tavalyi termést. A pincében is kattan a villanykapcsoló. ' — Beköttettem én mindenhová — mondja Benő bácsi. — Kilenc helyre. A lámpát csak meghagyom, ha kiégne a biztosíték... — Mi ketten, a testvéremmel lakunk itt, két család. Együtt rakulc össze a pénzt. De most ők kint vannak Füzespusztán a tanyán ... — mondja Schneider Gyögyné. Már mindenkinél ég a vil- lanjy? — kérdezem, — Nem. Azt hiszem, még három helyen nincsenek kész a belső munkákkal, így aztán nem ég: a pénz, hát arra is az kell! Ha nagy a tanya, akkor elég sokba kerül a drót, cső, meg ami kell hozzá. Nehéz az embernek. — Vesznek majd rádiót, televíziót, hűtőgépet is? — Veszünk. Hűtőgép kellene. Hozzuk a tejet a boltból kannában és ilyenkor nagyon hamar megbuggyan. A városi tanács titkárságán, Kiskunhalason, adatokat gyűjtenek a tanyán, külterületeken élő lakosság helyzetéről, életkörülményeiről. Talán a villamosítás néhány önzetlen aktivistájának a neve is bekerül majd az összefoglaló jelentésbe; Faggyas Jánosé, Törteli Tiboré, Hurtony Istvánná és Gál Sándor tanácstagoké is, akik csendben, szerényen tettek legjobb kötelességtudásuk szerint a tanyai, külterületi emberek életkörülményeinek javításáért? Reméljük. Csata Károly Termelői ár, fogyasztói ár Az anyagoknak, termékeknek, áruknak két ára van, az egyik a termelés, a másik a fogyasztási körében érvényesül. A termelő tevékenységet végző vállalatok úgynevezett termelői áron vásárolják és értékesítik a javakat, amelyek — amennyiben fogyasztási célokat szolgálnak — a kiskereskedelemben fogyasztói áron vásárolhatók meg. A termelői ár összetevői: a teljes önköltség + vállalati nyereség. A teljes önköltség egyes esetekben, amikor a termék csaknem kizárólag hazai alapanyagokból készül, a termelés hazai ráfordításait veszi figyelembe, más esetekben viszont — amikor az anyag külföldről származik — az import költségeit. Gazdaságpolitikai okokból már 1968-ban sem érvényesítettük teljes mértékben azt az árképzési elvet, hogy a termelői árat a tényleges ráfordítás + vállalati nyereség alkotja. Számos iparágban és vállalatnál — dotációk, termelési árkiegészítések és egyéb kedvezmények révén — a termelői árat a ráfordítási költségeknél alacsonyabban állapítottuk meg. Ezek a támogatások évről évre folyamatosan, a közelmúltban pedig a tőkés import drágulása következtében ugrásszerűen emelkedtek. Ebben az évben csupán a dotáció, a termelési árkiegészítés és az import árak támogatása kb. 30—40 milliárd forintot tesz ki. Ez az összeg az államkasszában kiadás, a vállalatoknál — a dotáció és az árkiegészítés — árbevétel, amelyből létrejön a vállalati nyereség. A fogyasztói ár — a lakosság által a fogyasztási cikkekért, szolgáltatásokért fizetett összeg. Ez — elvben — tartalmazza a termelői árat, a forgalmi adót és a kiskereskedelmi árrést (Az utóbbiból kell fedezni a kiskereskedelem működtetésének költségeit a béreket, a bolthálózat fenntartásának, fejlesztésének kiadásait, az áruk szállítási, raktározási stb. költségeit.) Nálunk a forgalmi adó — a teljes kiskereskedelmi forgalom összegéhez viszonyítva — alig néhány százalékos, mert az állam, ugyancsak gazdaságpolitikai okokból az- alapvető fogyasztási cikkek jelentős részét a termelői árnál alacsonyabb összegért hozza forgalomba. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett fogyasztói árkiegészítés, összegszerűen: 1974-ben a költségvetésnek mintegy 27,5 milliárd forint bevétele lesz a forgalmi adóból, egyidejűleg mintegy 25 milliárd forint fogyasztói árkiegészítést folyósít. (Ez az összeg nem tartalmazza az import ártámogatást — ezt a termelő vállalatok kapják.) A termelői ár kizárólag a termelő vállalatok közötti kapcsolatokban, forgalomban érvényesül; a fogyasztói ár pedig a lakosság vásárlásainál. (Mellesleg a közü- letek is fogyasztói áron vásárolnak.) A két ár közül a termelői árnak van meghatározó szerepe, mert végső soron attól függ a fogyasztói' ár, amely társadalmi megfontolásból egyes esetekben alacsonyabb lehet a termelői árnál, de ennek ára van, amelyet a költségvetésnek, végső soron a társadalomnak kell megfizetnie, folyósítania, á Szomorú névnap a munkahelyen :— Hát akkor, Lacikám, az én istenem áldjon meg. — Köszönöm. — Erőt, egészséget, sok... tehetséget. Lacikám — Nektek is... És sorolhatnánk a névnapi köszöntők annyi változatát, hogy a végén szédülnénk bele. Az idei László napon hány ilyesféle jókívánság hangzott el — csupán munkahelyeken! S a folytatásban esetleg az volt a különbség, hogy egyik helyen így invitált szeretettel és barátsággal az ünnepelt, hogy: — Munkaidő után mindnyájatokat szívesen látlak. Megsért, aki nem lesz itt. Míg máshol — sajnos, nincs mit szépíteni — rögtön a felköszöntő után elhangzott: — Igazán kedvesfek vagytok... Akkor lássuk csak, ki mit iszik? Te mit kérsz: vodkát, pálinkát, likőrt, bort, vagy -sört? Tehát neked bort... Tisztán, természetesen ... Neked is? Te pedig a vermutot szereted. emlékszem... És tártják a poharat, és várják az ünnepélyes pillanatot, amikor mindenkié megtelt, és elhangzik a szívből jövő „kollektív” felköszöntő: — Akkor hát, Lacikám, mégegyszer ... Isten-isten. Persze, ezután nyomban elillanni nem illik. Beszélgetni kell egy kicsit, meg kell tisztelni a kollégát, a szaktársat. Ne olyan látszata legyen a dolognak, mintha csak azért a kis ’potyáért... Munkahelyen úgy is hamar jön a „váltás”, hiszen csak egy ember legyen, aki nem felejtette el, hogy László nap van, a drót végigfut az üzemben, hivatalban. — Megköszöntöted már Lacit? Szót emelünk, írunk ellene évről évre. de tegye ki-ki kezét a szívére; nemde sok munkahely van még szép hazánkban, ahol az utóbb érzékeltetett módon, amúgy standé-pityeré kezdődik el reggel az iszogatás. Mert hát ugye minden tilalom, szigorú papírhatározat ellenére afféle bocsánatos bűnnek tartják még sokhelyütt a munkahelyi „aktív” névnapozást. Mondván. — Legalább jó hangulatban indul a termelés. Meg hogy: — A fene azt a munkát, megvár az bennünket, nem szalad el. — Helyettünk úgvse végzi el más. Erre, nemde, ugyancsak inni ildomos. S egy-egy „menő” név napján, a legkülönbözőbb fokú maligántöltettel terhes szeszfelhők lengik be a hivatali folyosók, műhelyek, üzemrészek, főnöki, s beosztotti szobák legét. Nem kevés helyen meg is ideologizálják a szokás létjogosultságát, avagy az íratlanul is kötelező szemethunyást az egész ügy fölött. □ □ □ Szerencsére a termelés közvetlen munkahelyein azért — ha úgy lehet mondani — objektíve éberebb az ellenőrzés a névnapi ivászat megelőzésére, elhárítására. Büntetőjogilag felelős a munka közvetlen irányítója már azért is, hogy szeszes befolyásoltság alatt levő dolgozó ne állhasson munkába. De hogy ez sem elegendő minden esetben, egy július elsején történt tragédia tanúsítja. Ha emlékeznek, elseje hétfőre esett és már három napra Lászlók nevenapján túl. Mit számít az nálunk, ahol azt valljuk, hogy „8 napon belül minden jókívánság érvényes még”. Az ÉPSZER Vállalat diákotthont épít egyik déli községünkben. Aznap reggel 7 óra tájt a szokásos rendben érkeztek a munkások. Akik a környező községek valamelyikéből jöttek, reggelizni betelepedtek még a felvonulási épület ebédlőjébe —, ha volt rá idejük. Volt közöttük egy László is. Többen fél is köszöntötték, valószínűleg olyanok, akik június 27-én nem érkeztek, vagy nem találtakoztak vele. ö számított erre. Pálinkát tett ki az asztalra, s megkínálta a köszöntőket. Ittak — az egészségre. Vele szemben falatozott bizonyos F. M. szaktárs, akin látszott, hogy ittasan ült le már a reggelihez. Észrevette rajta a brigádvezető is. bár F. M. jóétvággyal fogyasztotta elemózsiáját, szinte ezzel takargatva állapotát. Nem szólt rá. hadd reggelizzen. Már úgy is határozott. Közölte a művezetővel. — M. bácsit nem engedem dolgozni. Ittasnak nézem. A művezető szintén felmérte akkorra a helyzetet. Hozzáfűzte. — Vannak itt többen is. akik italozás miatt kényszerszabadságra mennek. Intézkedett — hogy négyen, köztük F. M. —, hagyják el a munkahelyet, mert ittasak. De pont F. M. nem akart távozni. Erre hárman kivezették. Egyikük be is zárta a felvonulási kaput. □ □ □ A többiek elkezdték napi munkájukat. A három eltávolított ember átment a bisztróba, majd úgy délelőtt közepetáján a művezető saját kocsiján hazavitte őket községükbe. Erre megkérték. Háromnegyed 8 tájban az egyik kollégiumi kisegítő látta, amint a munkaterületről kivezetett F. M. elhaladt a sóderrakás mellett, majd a pallórakásnál a fűre telepszik. Lefeküdt, majd felült. Rá is gyújtott. Később — boltba menet figyelt fel rá. Akkor már ismét feküdt, s aludt. Fél. 12 körül a konyhán dolgozók mondták, hogy a bácsi még mindig alszik. Egy óra lehetett, amikor a brigádvezető figyelmét is felhívták a diákotthon és a konyha közt fekvő emberre. Odament, megnézte, azonnal látta, hogy orvosra van szükség. Gyorsan érte küldött. Tíz perc se telt bele, a doktor már ott volt. Ketten megfordították M. bácsit, mert akkor már hason feküdt. Az építésvezető délelőtt folyamán a vállalati központban, Kecskeméten járt. Körülbelül 2 órakor értesítették telefonon, hogy M. bácsi meghalt. Talán, ha korábban eszébe jut valakinek, hogy azzal nem intéződött el minden, ha az előző napi italozástól is maródi embert kivezetik a munkaterületről. De légióként: ha nem névnapi féldecikkel kezdik a napot. Tóth István £ /
