Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-16 / 164. szám

9 Fertőtlenítés indulás előtt. 9 Tojásfeldolgozás. 9 Gólyaüzem a kecskeméti telepen. [HUNGAVISI & 104 éves a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat Száznégy évvel ezelőtt kapott iparengedélyt Kecskeméten Bene­dek József, a baromfifeldolgozás­ra. Az egykori iratok szerint Bács-Kiskun megye mai terüle­tén 103 kereskedő foglalkozott a szárnyas.jószágok felvásárlásával. Ez azonban nemcsak a kereske­dőknek bizonyult jó üzletnek ak­kortájt, jól jövedelmezett a gaz­dáknak is, aminek következtében Kecskemét körül 30—40 kilomé­teres körzetben fellendült a ba­romfitenyésztés. Egy újságoikk 1870-ben így ad erről számot: „Van azonban Félegyházának is egy világforgalmi ipara, és ez a baromfitenyésztés. Hasonlóan, mint Kecskemétről, Nagykőrösről a gyümölcs. Félegyházáról a va­súttal végtelen mennyiségben to­jás, csibe, kacsa és Liba napon­ként számos kocsirakományként szállíttatik Bécsbe, és onnét to­vább a nagyobb világvárosokba.” S valóban az exportőrök eljut­tatták a magyar baromfit az Osztrák-Magyar Monarchián kí­vül Németországba, Olaszország­ba, Svájcba . és Angliába is. A cikkből való idézetben szó esik a vasúitól. Valóban a baromfikei, reskedelmet a nagyarányú vasút­építés által teremtett szállítási lehetőségek lendítették fel. Az 1870-ben épült kecskeméti üzem az 1920-as években már szűknek bizonyult, mert külföld egyre inkább a feldolgozott ba­romfi után érdeklődött. 1927-ben végezték el az első rekonstruk­ciót. Kecskeméten ekkor épült fel az ország első vágott baromfitá­roló hűtőháza. Ezt követte a ba­romfihizlalda, az új feldolgozó üzem, a gépház és hat raktár építése. Ezekben folyt a termelés a hatvanas évekig, amikor is a Baromfiipari Országos Vállalat újabb, ezúttal máir nagyarányú rekonstrukciót hajtott végre. Kö- zép-Európa legkorszerűbb ba­romfifeldolgozó üzeme épült fel akkor Kecskeméten. Erről így számolt be annak idején a Petőfi Népe című megyei lap: ' ...... Nem sokáig állnak a te­h ergépkocsik a feldolgozó gépsor „garatjánál”. A szalag görgőin egymás után kúsznak fel a telt ketrecek. Húsz méterrel bentebb asszonyok kapkodják ki belőlük a csirkéket, ügyes mozdulatokkal aggatják a gépsor láncain függő keretekbe. Nemcsak kívül, belül is impo­záns az új műhelycsarnok. Vilá­gos, tiszta, hatalmas, — mégis kellemes hőmérsékletű — terme­ken mozog élőre a feldolgozó sza­lag. Kanyargós útját modern vá­gó, tollfosztó berendezések sze­gélyezik, majd áthalad a gőz­kamrán, amely mögött már a ko- pásztó-asszonyok, lányok hada nyüzsög...” Azután az előhűtés, majd a csomagolás következik. A modern automata osztályozógép 950 grammtól 1400 grammig 22 súlycsoportot válogat külön a pu­colt baromfiból, s vágás után két órával már a fagyasztóban vagy az előhűtőben van az áru. Az idősebbek így áradoznak: Öröm ide az új üzembe belép­ni... A szalag úgy van felszerel­ve, hogy ülhetünk mellette ... Amikor annak idején beléptem a Benedek-telepre, fészer alatt dol­goztunk ... Télen a hidegtől va­cogtunk, nyáron a hőségtől szen­vedtünk ... Nem fehér köpeny­ben dolgoztunk, hanem saját ru­hánkban. Zsákból kötényt készí­tettünk, mészbe mártva fertőtle­nítettük és azt kötöttük magunk elé... Nem is tudják a mai fia­talok. milyen nehéz volt akkor, de ne is tudják meg soha." A kecskeméti gyár 1971-ben lett önálló vállalat 10 egységgel. Két gyárán kívül (a kecskeméti és a kiskunhalasi) három tenyész-, il­letve termelő telepe van (Kecs­keméten, Rácalmáson és Nagy- venyimben). Felvásárló kiren­deltsége működik Bátaszéken és Székesfehérváron. Az utóbbi he­lyen tojásfeldolgozással is fog­lalkoznak. Albertirsán és Kis­kunfélegyházán disztollfeldolgo- zó üzeme van. A kecskeméti ^gyárban található még az ország 'legnagyobb tollfeldolgozó üze­me. Az utóbbi években jelentő­sen továbbfejlesztették a kiskun- halasi és a kecskeméti gyárat. Bevezették a konténeres feldol­gozást, vagyis különleges szállító járművekből közvetlenül a fel­dolgozó gépsorra kerül a gazda­ságokból beszállított élőbaromfi. A Kecskeméti Baromfifelcjol- gozó Vállalat 3 ezer dolgozót fog­lalkoztat, és évente 1,6 milliárd forint értékű árut állít elő. Fel- vásárlási körzetéhez tartozik Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megye, valamint Pest, Komárom, Veszprém és Zala megye egy ré­sze. Százkét mezőgazdasági ter­melőszövetkezettel, 11 állami gazdasággal áll szerződéses vi­szonyban és 103 ÁFÉSZ segíti a felvásárlásban. Különösen jelen­tős a termeltetői kapcsolata a kiskunfélegyházi termelőszövet­kezetekkel, amelyek évente 280 ezer májlibát adnak át feldolgo­zásra. A vállalattal termelési szerződésben álló gazdaságok ré­szére a Bábolnai Állami Gazda­ságból szállítják a naposbarom­fit. A gazdaság kitűnő Tetra és Hunnia hibridekkel látja el a termelőket. A kecskeméti vállalat ma száz­szorta több baromfit és tojást exportál, mint száz év előtti előd­je. Tizenkét tőkés és négy szo­cialista országgal áll üzleti kap­csolatban. Száztizenkétezer má­zsa baromfihúst indítanak éven­te a nyugat és 61 ezer mázsát a szocialista országokba. Ezenkívül a tőkés országokba 3700 mázsa nyulat is -exportálnak. S bármi­lyen furcsán hangzik, élő állatot is szállítanak, többek között mintegy 15 ezer mázsa tyúkot, nyulat, gyöngytyúkot és pulykát. A külföldi rakományok között van még 16 ezer mázsa toll és 38 millió tojás. Sok külföldi speciális igények­kel lép fel, részben a feldolgo­zás, részben a csomagolás tekin­tetében. Természetesen a válla­lat mindennek eleget tesz. A ja­pánok a grillcsirkét és csirke­combot rendelik a legnagyobb tételekben. A franciák a libaka­bátot (kicsontozott libatest) sze­retik, de kedvelik a libazúzát is. A honkongiak csemegéje a ka­csa- és libaláb. Természetesen a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat a belföldi igények kielégítéséről sem feledkezik meg. Besegít Bu­dapest ellátásába. Naponta küld árut a Nagy vásártelepre. Érté­kesítési körzetébe tartozik még Fejér, Tolna és természetesen Bács-Kiskun megye. Évente 608 vagon vágott baromfit és 22 mil­lió tojást adnak el a belkeres­kedelemnek. A vállalat értéke­sítési részlege a lakosság ellátá­sát az előhűtött baromfi, vala­mint a konyhakész és olcsó áru mennyiségének növelésével igyekszik javítani. Mintaboltjuk­ban Kecskeméten, Székesfehér­váron és Kiskunhalason, s üz­leteikben állandóan friss áru kapható. Ezenkívül túrajáratok­kal látják el a körzetükbe tarto­zó állami és szövetkezeti kiske­reskedelmi hálózatot áruval. A magyar háziasszonyok nem támasztanak különösebb igénye­ket — mint azt a külföldiek te­szik —, az ízeket és zamatot ugyanis maguk adják meg. Szí­vesen vásárolják a vágott csir­két, a csirkecombot, mellett, ap­rólékot és nem utolsósorban a pecsenyekacsát. Egyébként a bol­tokban a kecskeméti vállalat 30 féle terméke közül válogathat­nak. A többi már a szakácsmű­vészetükön múlik. V állalatunk Kecskemét, Nagykőrösi utcai szaküzletében az alábbi árukból válogathat: Vágott baromfi választéklista Grillcsirke: Csak a csirke teste, fej és láb nélkül. Kiengedés és mosás után azzonnal süthető egész­ben vagy darabolva. Bontott csirke: A csirketest és belsőség tisztítva, azonnal süthető, főzhető, különösebb előkészítő munka nélkül. Belezett gyöngyös: Különleges baromfiféle, ínyenceknek ajánljuk, el­készíthető vadasan is, leveseknek kitűnő. Belezett pulyka: Az év minden szakában állandóan kapható, rend­kívül sok formában feldolgozható, rántva, süt­ve, főzve, igen gazdaságos. Pulykamell csont nélkül: Kb. 0,50 kg-os csomagolásban kapható, azonnal felhasználható, nagyon kiadós. Pulykái elsőcomb: 2—3 főnek egyszeri étkezésre, rántva, sütve ajánl­juk. Pulykaalsócomb: Kissé csontosabb, ára ennek megfelelően mérsé­kelt, kiengedés után azonnal feldolgozható. Pecsenyekacsa belesen, bontottan: Tavasztól—őszig állandóan kapható, gyenge húsú. Hízott bontott liba: Nemcsak a húsa, zsírja is kitűnő, gazdaságosan használható, nagyobb családoknak ajánljuk. Libazsiradék-f élék: Kisütés után zsírja és tepertője nagyon egészséges. Libamell, csonttal: Csirkemell: Csirkecomb: Mindenki ismeri, azonnal feldolgozható, a vállalat baromfiboltjában frissen is kaphatók. 9 Baromfibolt Kecskeméten. Kis családoknak ajánljuk: Félbevágott csirke, felezett pecsenyekacsa, felezett pecsenyeliba: Nem kell tisztítani, felengedés után azonnal készíthető, 2—3 személynek elegendő. Belezett csirke Csirkeaprólék „A” Csirkeaprőlék „B” (X) • Kubai ven­dégek tanul­mányozzák a vágógépsort. 0 Libacsoma­golás Kiskun­halason. • Külföldi szállítás előtt a hűtöházban. Évente 1,6 milliárd forint értékű áru

Next

/
Thumbnails
Contents