Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-06 / 130. szám
. Á,. fjL Vasutasaink szépen helytálltak Az elmúlt héten tartották meg Szegeden, a MÁV Petőfi Sándor művelődési otthonában a Szegedi Vasútigazgatóság területén dolgozó szocialista brigádok szellemi vetélkedőjének szakszolgálati középdöntőit. A vetélkedő brigádok a vasútüzemi, vasúttörténeti ismeretekben épp oly járatosak voltak, mint ä munkakörükre, a vasút előtt álló feladatokra vonatkozó tudnivalókban. A másik nagy témakörben — a kultúra, irodalom és sport terén — is nagy fel- készültségről tettek tanúbizonyságot. Sikeresén válaszoltak a kül- és belpolitika, valamint a munkásmozgalom területéről feltett kérdésekre is. A szolgálati helyeken megtartott vetélkedőkből 37 csapat került be a középdöntőbe, amelyet szakszolgálatonként külön-külön rendeztek meg. A középdöntőbe jutott Bács-Kiskun megyei csapatok szépen megállták helyüket. A vontatási szakszolgálat területén a Kecskeméti Vontatási Főnökség Árpád brigádja első lett, míg a második a Kiskun- halasi Vontatási Főnökség Há- mán Kató brigádja. A forgalmi szakszolgálatnál 10 csapat közt vivta ki az első helyet a kiskunhalasi állomás Petőfi brigádja. A távközlő és biztosítóberendezési szakszolgálat versenyében a kiskunfélegyházi távközlő szakasz Április 4. brigádja a harmadik helyet szerezte meg. Az építési és pályafenntartási szakszolgálat területéről a Szentesi Építési Főnökség városföldi Dózsa hegesztőbrigádja érdemelte ki a második helyet. A középdöntőbe jutott szocialista brigádok között. "■— eredményeiké alapján — 116 500 forint jutalmat osztottak szét. Az első helyezett csapat bejutott az igazgatósági döntőbe. G. J. Brigádtagok látogatása a nevelőotthonban Száztizenkét állami gondozott leány otthona a Kunfehértói Állami Nevelőotthon. A környékbeli üzemek, szövetkezetek szocialista brigádjai sokoldalúan segítik az intézetet. Szakipari munkákat végeznek, szépítik, csinosítják az otthont, 's egyes növendékeket hosszabb-rövidebb időre családjukba fogadnak a brigádtagok. Hagyományossá vált az intézménynél, hogv minden évben Ki mit tud vetélkedőt rendeznek, és erre meghívják a patronálókat is Az idei rendezvényre érkező vendégek ajándékokat hoztak a győztesek számára. A vetélkedő műsorában az intézet, sok óvodás és iskolás korú lakója szerepelt, vers, próza, dal és egyéb kategóriában A Kunfehértóról. Kiskunhalasról. Jánoshalmáról. Kecelről, Bordáról és Bócsáról érkezett szocialista brigádok tagjai elismeréssel szóltak a gyermekek teljesítményéről. S. T. Fiatal élelmiszer-gazdasági dolgozók, pedagógusok tanácskozása A Bács-Kiskun megyei mező- gazdasági üzemek, élelmiszeripari vállalatok fiataljainak képviselői tegnap ifjúsági parlamentet tartottak a kecskeméti kertészeti főiskolán. Dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg a tanácskozást, üdvözölve a küldötteket, s a vendégeket, köztük Petrövszki Istvánt, az MSZMP Központi Bizottsága, Miklós Jánost, az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága, dr Tóth Józsefet, a MÉM és Takács Beátát az OIOT képviselőjét. Király László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője ismertette Bács-Kiskun természeti adottságait, telpülési viszonyait, az üzemek gazdálkodási eredményeit. Elmondotta, hogy az ország szőlőtermésének ál), gyümölcsének 15—20 százalékát adja a megye. Elemezte a szántóföldi növénytermesztést, á kertészetet, az állattenyésztést, a műszaki fejlődés érvényesülését az említett' ágazatokban. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a terme-' szeti adottságok, hanem a gazdálkodás eredményessége szerint is nagy a különbség a mezőgazdasági üzemek között. A termelés színvonala pedig meghatározza a dolgozók — így az üzemekben foglalkoztatott 20 ezer fiatal — jövedelmét. Az uTöbbi' két évben örvendetesen javult a szakember-ellátottság:' "915 egyetemi, 728 felsőfokú és 2463 középfokú technikumi végzettséggel rendelkező fiatal helyezkedett el a megyében. Változatlanul kevés azonban a szakmunkás. A szocialista brigádok tagjainak 40 százaléka fiatal, s munkájuk rendkívül fontos, hiszen a mostani 30 éven aluliak lesznek végrehajtói a mezőgazdaság újabb forardalmi átalakításának, a korszerű technológiák, berendezések alkalmazásának. A megyében megtartott ifjúsági parlamentek tapasztalata, hogy mindenütt sürgetik a szociális—kulturális ellátottsággal, a bérezéssel kapcsolatos gondok megoldását, s az ehhez szükséges anyagi javakat meg is termelik. . v, Az előadást hozzászólások és vita követte, majd megválasztották azt a hét fiatalt, akik részt vesznek a MÉM ifjúsági parlamentjének munkájában. Az élelmiszer-gazdaság fiataljai délután szekcióüléseken folytatták a tanácskozást. * Ugyancsak tegnap rendezték meg Kecskeméten a fiatal pedagógusok Bács-Kiskun megyei' parlamentjét, melyen a járási—városi tanácskozásokon megválasztott 105 küldött, óvónők, tanítók, tanárok vettek részt. Bodor Jenő, a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője beszámolt a megye. művelődésügyi helyzetéről, az oktató-nevelő tevékenység korszerűsítéséneik további feladatairól. A célok közül elsőrendűen fontos az óvodai helyek számának minél gyorsabb növelésé, és az iskolák színvonalkülönbségének mielőbbi megszüntetése. A tájékoztató után a küldöttek három szekcióban vitatták meg szakterületük általános és sajátos problémáit. Több figyelemreméltó javaslat hangzott el például az általános iskolai fiatal tanítók és tanárok csoportjában. Többen foglalkoztak némelyik új tanügyi intézkedés gyakorlati megvalósításának tapasztalataival, a szolgálati lakások elosztásával, az úttörővezető-képzés gondjaival. Szóba került a fiatal pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülése, a szakszervezeti üdültetés, és sok egyéb aktuális művelődéspolitikai probléma. A szekcióüléseket plenáris tanácskozás követte. Mivel a művelődésügyi ágazatban nem rendeznek országos parlamentet, a Bács-Kislkun megyei fiatal pedagógusok tegnap kialakított állásfoglalását két héten belül továbbítják az illetékes szerveknek. D. É. — K. Gy. Divat a népi hímzés • Algériai miniszter Fock Jenővel. Fock Jenő miniszterelnök szér- dán fogadta Lajasi Jakért., Algéria kereskedelmi miniszterét. (MTI foto — Tormai Andor felv. — KS.) • Befejeződött Púja Frigyes iraki látogatása. A1 Bakr, iraki elnök szerda délben fogadta Púja Frigyest. A szívélyes, baráti légkörű találkozón eszmecseréi 'folytattak a magyar külügyminiszter iraki látogatásának tapasztalatairól, a két ország kapcsolatairól és ezek bővítésének lehetőségeiről, valamint a nemzetközi helyzet kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdéseiről. Tegnap befejeződött Púja Frigyes iraki látogatása, amelyről közös közleményt adnak ki. A magyar küldöttség csütörtökön reggel indul haza. Tegnap a megyébe érkezett az Országos Béketanács vendégeként hazánkban tartózkodó L. Khuushaan, a mongol béketanács titkára. A vendéget Kecskeméten Farkas József, a Hazafias Népfront megyei- titkára, az Országos Béketanács elnökségének tagja- fogadta, s tájékoztatta a megye békemozgalmáról, annak eredményeiről. Kecskeméti programja keretében a mongol béketanács titkára tegnap délután a Törekvés Termelőszövetkezettel ismerkedett, ahol dr. Szmolenszki László, elnök tájékoztatta a közös gazdaság életéről, munkájáról. Ma Kiskőrösre látogat el a vendég. Itt részt vesz a délután fél 3 órakor sorra kerülő békenagygyűlésen, melynek szónoka Ferenczy Tibor, az OKISZ elnöke, az Országos Béketanács elnökségének tagja. A lakásügyi jogszabályok a gyakorlatban Ülést tartott a Kiskunhalas Város Tanácsa Tegnap Kiskunhalason ülést tartott a városi tanács. A lakosságot közvetlen érintő, közérdekű témákkal foglalkozó napirendek sorában a tanácstagok elsőként az új lakásügyi jogszabályok érvényesítésének helyi tapasztalatait vitatták meg. Az írásos beszámoló mellett dr. Földvári Lajos, igazgatatási osztályvezető vitaindító előadást tartott. Mint mondta, a lakásügyi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a lakásügyi hatóságok Kiskunhalason is felmérték az igényeket. A korábban beadott lakásigénylési kérelmeket ezért kellett 1971 április végéig megújítani. A tapasztalatok szerint azonban nagyon sokan egyáltalán nem, vagy csak a lakáskiutalási, illetve lakásértékesítési névjegyzék összeállítása után, késve újították meg kérelmüket. A lakásigénylések megoszlása aszerint változik, hogy a kérelmek benyújtásakor milyen lakások építése a jelentősebb. Két évvel ezelőtt Kiskunhalason például csupán 58 igénylést adtak be társasházban levő lakásra. Tavaly 173-ra, az idén pedig csaknem 300-ra nőtt a jelentkezők száma. Az ugrásszerű növekedés elsősorban azzal magyarázható, hogy sokan módosították a korábban tanácsi bérlakásra, illetve tanácsi értékesítésű lakásra beadott igényüket. Az új jogszabályok érteimében a lakosságot megfelelően tájékoztatták a lakások kiutalásáról. A lakásigénylések elbírálásának nyilvánosságát egyrészt társadalmi bizottság közreműködése, másrészt pedig azok a rendelkezések biztosították, melyek szerint az összeállított névjegyzék tervezetét kifüggesztették, s így a lakosság is megehettte észrevételeit, javaslatait. A módosított, illetve kiegészített névjegyzéket a végrehajtó bizottság hagyta jóvá,' s ennek alapján utalták ki a lakásokat. A legnagyobb gondot jelenleg a 3 és többgyermekes lakásigénylők megfelelő elhelyezése okozza. Mivel sok nagy létszámú család az utóbbi hónapokban nyújtotta be, illetve újította meg az igényét, ezért kérelmüknek bár folyamatosan, de teljes egészében csak néhány év múlva tudnak eleget tenni. A továbbiakban a tanács megvitatta és jóváhagyta a tanácsrendeletek módosításával kapcsolatos előterjesztést és dr. Fodor József vb-titkár szóbeli kiegészítését. Ezt követően a tanácsülés elfogadta a műszaki és kommunális bizottság, valamint a népi ellenőrzési bizottság munkájáról szóló írásos beszámolót, majd bejelentésekkel és inter-1 pellációkkal fejeződött be az ülés. , T. L. I A Szentesi Háziipari Szövetkezetben Tisza vidéki motívumokkal díszített parasztblúzokat készítenek. .......... <MTÍr foto — KS.) Életmentő katona Hétfőn, június 3-án a Lakitelek melletti Alsóúrrét vasúti megállóban többen várták a vonatot, amely hamarosan fel is tűnt és egyre közeledett, lassított. Már közel volt a megállóhoz, amikor Kovács Etelka kalauznő kinyitotta az egyik kocsi ajtaját, de a lába megcsúszott, s a lassuló vonat alá esett. A vasúti megállóban a Kisfái iskola úttörőivel együtt ott várakozott Ország József szakasz- vezető, aki Kecskeméten teljesít szolgálatot. A fiatalember látva a kalauznő drámai helyzetét, egy pillanat alatt cselekedett: élete kockáztatásával kimentette a kulauznőt a vonat kereitei alól. Ország József hőstettnek beillő cselekedetet hajtott végre, s a rá jellemző szerénységgel hárított el minden köszönetét, amikor azt felelte: kötelességem volt. Ország József szakasz vezető bevonulása előtt Lakiteleken volt KISZ-titkár, s a honvédségnél ugyanezt a funkciót tölti be. Büszkék vagyunk rá, hőstette és cselekedete szolgáljon példaképpen a fiatalok és mindannyiunk számára. • Czinege Lajos vezetésével katonai küldöttség utazott Mongóliába. Tegnap Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével katonai küldöttség utazott a Mongol Népköztársaságba hivatalos, baráti látogatásra, Batin Dorzs hadseregtábornok, a Mongol Népköztársaság honvédelmi miniszterének meghívására. A küldöttség búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár, a HM. katonai tanácsa és a tábornoki kar több tagja, valamint P. Sagdarszuren, a Mongol Nép- köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. (MTI) • Fogadás a Kremlben. Lconyid Brezsnyev szerdán a Kremlben fogadta Mohammed Daud. afganisztáni állam- és kormányfőt. • Waldheim Izraelben. Szerdán Damaszkuszból Tel Avivba érkezett Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár. A szíriai fővárosban — mint ismeretes — Asszad elnökkel, Khaddam külügyminiszterrel és más hivatalos személyiségekkel tárgyalt, majd látogatást tett a Golan-fennsíkon húzódó frontvonalnál is. Tel Avivban a tervek szerint megbeszélést folytat Rabin izraeli kormányfővel. Állón külügyminiszterrel, Peresz hadügyminiszterrel, továbbá felkeresi az ENSZ-erők főhadiszállását Udvariassági látogatást tesz Meir, volt miniszterelnöknél és Kacir államfőnél. (Reuter, UPI, AP) * i • ... • Hazaérkezett a KISZ-delegáció. Szerdán hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságból a Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége. A delegációiiFőcze Lajosnak, a KISZ KB titkárának vezetésével részt vett t Kmappensee-ben. az NDK-ban tanuló és dolgozó magyar fiatalok, a szovjet komszomolisták és a vendéglátó ország ifjúságának immár hagyományossá váló baráti találkozóján. • Ma Ning, a légierő parancsnoka. A kínai sajtó „bújtatott" információként közölte, hogy Ma Ning személyében kinevezték a népi felszabadító hadsereg légierejének új parancsnokát. Ma Ning elődje Vu Fa Hszien volt. akit a Lin Tiao „összeesküvés* felszámolása során — 1971 őszén — távolítottak él tisztéből. Azóta ez a poszt — legalábbis a sajtó közleményéből ítélve — betöltetlen volt. Jelentős fejleménynek tartják Ma Ning kinevezését, különösképp azután, hogy a vezető állami és katonai posztok egy részének- betöltetlenségo akut problémának látszik Kínában. • Elhunyt Pásztor István. Hosszú betegség utál), 58 éves korában elhunyt Pásztor István operatőr, Balázs Béla-díjas Érdemes művész, főiskolai tanár. Temetése június 13-án, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Bővítik a ferihegyi forgalmi épületet • A repülőtér relconurukciója során új utasforgalmi csarnokot készítenek künnyűszerkezetes építési módszerrel. Korszerűsítik a Jegy-, útlevél- és vámkezeld helyiségeket Is. A bővített forgalmi épület évente kettő- és félmillió utast tud fogadni. * (MTI-foto — Balassa Ferenc felv. — KS) Elfogták a besurranó tolvajt A kiskőrösi városi-járási rendőrkapitányság eljárást indított — őrizetbevétel mellett — lopás bűntette miatt Kanalas Jánosné alkalmi munkás, öregcsertői lakos ellen. Kanalasné a már letartóztatásban levő Nyerlucz Mária uszódi lakossal együtt május 13- án besurrant Schméll János solt- vadkerti lakos házába és a sez- lonról, a fejpárna alatt tartott 18 ezer forintot ellopta. A vizsgálat folyamatban van. A bajai városi-járási rendőr- kapitányság ugyancsak-őrizetbevétel mellett eljárást indított tiltott határátlépés, illetve deviza- gazdálkodást sértő bűntett kísérlete miatt Deák József, 19 éves csátaljai és Rapcsák Tibor, 21 éves, büntetett előéletű bajai lakosok .ellen. A két fiatalember 1974 májusában megegyezett abban, hogy a hatóság megtévesztésével útlevelet szereznek, amellyel Jugoszláviába, majd onnan illegálisan Olaszországba utaznak. Az útlevélkérelem beadásakor Rapcsák eltitkolta, hogy büntető ítélet hatálya' alatt áll, Deák pedig rokonlátogatás . céljából kért útlevelet nemlétező jugoszláviai rokonaihoz. 1974 június 3-án indultak busszal. A hercegszántói közúti átkelőnél a határőrség mindkettőjüket elfogta. Deák 1456 forintot rejtett el ruhájában azzal a szándékkal, hogy Jugoszláviába viszi. Eljárást indított a rendőrség sikkasztás bűntette miatt Balaton Katalin 19 éves, volt postai segédtiszt, bajai lakos ellen is. Nevezett 1974 áprilisában az útlevéllel feladott csomagok utánvé- teli díját • 9796 forint értékben magának megtartva elsikkasztotta. A vizsgálat ellene is folyamatban van. • Az aláírás után. A szíriai-izraeli csapatszétválasztás okmányainak aláírása után készült a pillanatfelvétel, amely Adnan Tajara szíriai dandártábornokot, Tahal El Magdub egyiptomi dandártábornokot, valamint Vinogradov szovjet nagykövetet örökítette meg. (Telcfoto — AP—MTI—KS.) I PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. ' Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 K. F.