Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-27 / 148. szám

1914. június 27. • PETŐFI NfePE 0 5 Értelmiség és közművelődés A magyar értelmiség legjobbjai mindig kötelességüknek érezték, hogy közreműködjenek a nép műveltségi színvo­nalának emelésében. A múlt század haladó gondolkodóiról, íróiról éppúgy elmondható ez, mint a tőkés korszak munkásmozgalmában részt vevő, vagy a népi írók mozgal­mához csatlakozó értelmiségiekről. Ami azonban akkor ke­vesek — olykor téveszmékkel, illúziókkal is párosuló — hit­vallása volt, az ma már az egész réteg társadalmi hivatásá­vá vált. • Korunk társadalomkutatói az értelmiség, mint jelentős társa­dalmi réteg alapvető ismertető je­gyeit úgy fogalmazzák meg, hogy tagjai főhivatású tevékenységüket csak úgy tudják ellátni, ha meg­határozott mennyiségű, általános és szakmai ismerettel rendelkez­nek. közvetve vagy közvetlenül bekapcsolódnak az emberi tevé­kenységek szabályozásába, a tár­sadalom által felhalmozott isme­retmennyiség megőrzésébe, alkotó alkalmazásába és más rétegeknek való továbbadásába.' Emeljük most ki e meghatározás utolsó ré­szét, az ismeretekkel kapcsolatos tevékenységet, melybe szervesen beletartozik azoknak nemcsak fel- használása. hanem továbbadása is. Korunkban ez lényegi funkciója az értelmiségi munkának, s ez tá­volról sem csupán a pedagógu­sokra. a hivatásos közművelőkre érvényes. Jól megfigyelhető, mint válik egyre fontosabbá az orvosi munkában a betegségek megelő­zése, s e tevékenységnek nélkü­lözhetetlen eleme az egészségügyi ismeretek terjesztése. Ugyanez mondható el a jogászi tevékeny­ségről is. De az ipari, vágy me­zőgazdasági üzem mérnöke is mind gyakrabban találja magái szemben^ azzal a feladattal, hogy a műszaki-technológiai folyama­tok irányításút és szabályozását párosítani kell azok megmagyará­zásával, 'megvilágításával. Egyre tühb az olyan munkafolymul. ahol nem elég a mechanikus vég­rehajtás. s a szakember elgondo­lásai csak akkor válnak valóra, ha a dolgozókkal megérteti ezek lényegét. A tapasztalatok szerint az ér­telmiség mind világosabban is­meri fel ezt a társadalmi szük­ségletet. A vidéki értelmiség kö­rében végzett szociológiai felmé­rés során a megkérdezettek egv- harmada a szellemi értékek létre­hozásával és továbbadásával kap­csolatos tevékenységben jelölte meg az értelmiség társadalmi hi­vatását. Gyakori eset sok-sok községben, hogy az orvos rend­szeresen tart egészségügyi isme­retterjesztő előadásokat, az agro- nómusok és más mezőgazdasági szakemberek pedig különféle szakmai tanfolyamokat, köröket vezetnek. Az üzemekben a műszá­kiak égés? sora segíti szakismere­tek átadásával az általa patronált szocialista brigádot, s jó néhány helyen a komplexbrigádokban végzett együttes munka során is bővítik a munkások szakismere­teit. műveltségét. Számos ügyész, bíró vállalati jogtanácsos kel munka után útra. hogy terjessze a jogi isémereteket. magyarázza a jogszabályokat. 0 A szocialista közművelődés azonban nem szűkíthető le a szak­mai ismeretek átadására. Széle­sebb. átfogóbb a tartalma: ma­gában foglalja az általános és po­litikai műveltség terjesztéséi, a múlt és a jelen művészi értékei­nek közvetítését a szocialista élet­mód, életforma és magatartás ki­alakításának segítését, a közösségi szellem fejlesztését is. Az értel­miség részvétele ebben az ember- és társadalomalakító folyamatban nélkülözhetetlen. E tekintetben azonban még ■ nem kielégítő a helyzet, az értel­miség ez irányú aktivitása he­lyenként elmarad a kívánatostól. Íme egy felmérés tapasztalatai­nak részlete: „Az értelmiségiek ismeretei olyan szellemi tartalé­kot jelentenek, amelyet a közmű­velődésben eddig nem hasznosí­tottunk eléggé. Az értelmiségiek egy részének kulturális igényei magas szintűek, ugyanakkor gyak­ran tapasztalható közömbösség az önművelés és a közművelődés iránt, van bizonvc-g bezárkózott- ság, s a speciális szakmai ismerem,, tek fetisizálása is J előfordul." Megfelelő vizsgálódás után sok helyen tehetnének hasonló megál­lapítást. A művelődés falusi munkásai­tól nem egyszer hallani olyan pa­naszt, hogy magukra hagyatotlan küszködnek a műveltség terjesz­tésének feladataival. Nincs táma­szuk, hiányoznak a segílőtársak, pedig a községben jó néhány ér­telmiségi él és dolgozik. S ahol jobb a helyzet, ott is főleg a pe­dagógusok vállalnak részt a köz- művelődési munkából. A műsza­kiak, az agrárszakemberek, a köz­gazdászok. az orvosok, jogászok jobbára távol maradnak ettől, il­letve megállnak az említett ha­tárnál. a szaktudás továbbadásá- ■ nál. Felvetődhet a kérdés: vajon hiányzik belőlük a közművelő szándék és a közművelődési mun­ka általános lebecsülésével kell számolnunk? Egyes vizsgálódások adatai a feltételezés ellen szólnak. Ezernél több értelmiségire kiter­jedő általános felmérés során a megkérdezettek hat különböző társadalmi tevékenység közül a művelődési élet szervezésében való részvétéit nevezték a legfon­tosabbnak. Héttől egyig terjedő osztályzattal kelleti értékelniük a társadalmi fontosságot, s a meg­kérdezetlek harminc százaléka a legmagasabb pontszámot, a he­test adta ennek a társadalmi te­vékenységnek. további húsz szá­zalék pedig hatost. A szociológiai lclméiésben részt vevő értelmisé­giek fele tehát igen magasra ér­tékelte e közéleti tevékenységet, s csupán minden ötvenedik be­csülte — 1-es osztályzatiul — na­gyon kevésre. 0 Ez utóbbi adat is jelzi azért — akárcsak az előbb idézeti ösz- szegező megállapítás —. hogy elő­fordul még e munka lebecsülés«. De a nem kielégítő részvételűét ennél lényegesebb összetevője, hogy gyakran nem is igénylik az értelmiségiek részvételéi a mű­veltség terjesztésében, a közmű­velődésben. ^kik illetékesek len­nének erre. nem hasznosítják a hozzáértő szakemberek tudását, műveltségét a szakmájukon túl terjedő művelődési területeken. Az is előfordul, hogy kezdetben nagy ambíciókkal rendelkező fia­tal értelmiségiek • hiába kezde­ményeznek. törekvésük nem talál megértésre, 'nem lel támogatókra, s ez érthetően kedvüket szegi. Azt természetesen nem lehel figyelmen kívül hagyni, hogy a mai értelmiségi nem közeledhet felülről a tömegekhez, s nem fog­hatja fel szerepét „a műveletle­nek műveléseként”. A közműve­lődés jellegét tekintve különbözik az iskolai oktatástól: itt nem ok­tató áll szemben tanítványokkal, a „nép művelője" a „művelen- dőkkel”. a közművelődés a töme­gek önkéntes, öntevékeny, önálló mozgalma, amelynek a saját hi­vatását átérző értelmiségi serken­tője, útmutatója, segítője, egyenlő résztvevője. Hogy a közművelő­désről folyó tavalyi sajtóvita egyik hozzászólóját idézzük: „sze­repük nem a mazsoláé, hanem az élesztőé a közművelődés kalácsá­ban". 0 A legutóbbi párthatározat minden eddiginél jobb feltétele­ket. körülményeket teremt ennek az „élesztő" szerepnek a betölté­séhez. Azzal is, hogy célul tűzi, követelményként szabja: „A kü­lönböző szakterületeken dolgozó éitelmiség kapjon több közmű­velődési megbízatást. Az- értelmi­ség Közművelődési tevékenységét fontos társadalmi munkának kell tekinteni, s ennek megfelelően el­ismerni és megbecsülni". Ennek hangsúlyozása magában véve is nagyon jelentős. De nem kevésbé fontos, hogy a határozat egészé­ben véve tisztázza a közműve­lődés helyét, jelentőségét, szere­pét, a társadalomátalakító,, fej­lesztő munkában. - s világos és egyértelmű célokat jelöl meg mindazok számára, akik tenni akarnak a nép szocialista művelt­ségének gyarapításáért. Gy. L. Kállai Ferenc színészpályájá­nak emelkedőit sok szép, töretlen l'énvű alakítás jelzi, de a csúcsra igazából most jutott fel; Tulaj­donképpen nem is szabadna cso­dálkozni azon. hogy egy színész, aki szinte valamennyi alakításá­val rászolgált a közönség és a szakma elismerésére, képes meg­emelni a saját, magasra állított művészi mércéjét. De talán még sem árt kicsit hosszasabban el­időzni két nagy szerepénél, mivel bennük bontakozott ki emberfor­máló képességének teljes mélysé­ge és magassága. Két ellentétes, de súlyban egyenlő értékű alakítás. Az egyi­ket. Gogol polgármesterét, az avatja különlegesen izgalmas színházi élménnyé, hogy koroná­ja, betetőzése az eddigi teljesít­ményeknek. A másikra, Ibsen— Miller: dr. Stockmann-iára pedig a váratlan megújulás, a színészi újjászületés diadalmas csodája jellemző. A revizor polgármesterének tragikomikus torzképe. a leleple­zéstől való félelem fokozatainak végigjátszása a nevetséges be- gyulladástől, a megvesztegetés le­hetőségének fel-felcsillanó szá­nalmas reménysugarain át egé­szen a tébolyig, égy minden rész­letében kimunkált, összhatásában monumentális pályamű. A közön­ség soraiból azonban úgy is néz­hetjük, hogy eggyel több a gyű­löletes és nevetséges figurák ko­nzul. Nem zavarja, ha a szerepei­vel azonosítják? — Szerencsére annyi mindent játszottam már, hogy nem kell félnem az egyoldalú megítéléstől. Egy néző például azt kérdezte tő­lem: „Mondja művész úr, miért akarja, hogy kiábránduljak ma­gából. amikor maga egy olyan kedves, esetlen kis ember?” Mit mondjak erre? A színész sohasem zárhatja ki teljesen önmagát a szerepéből, hiszen az éppen attól lesz élő és sajátos karakterű, hogy ö játssza el. a saját bőrében és nem másvalaki. □ □ □ Vannak színészek, akiket leg­közelebbi hozzátartozójuk sem is­merne meg, úgy el tudnak bújni egy szerepben. Kállai még kosz­tümös darabban sem szabadulhat meg az egyéniségétől, de ezen. mint valami finom, érzékeny szű­rőn, átereszti egy merőben más­fajta ember szeretetre méltó vagy Nyáriasra fordul az idő A meteorológia végre biztató: nyáriasra fordul az idő. Meleg lesz. Nyárias, kutyameleg. Mert most már ennek kell következ­nie. Sőt! Váratlanul zuhanni fog majd a hőmérséklet, azután ugyancsak váratlanul felszökik. Bizonyára frontbetörésekröl, a légnyomás hirtelen változásáról, erős napfolttevékenységről, s a természet más, hasonlóan szélső­séges rohamáról is értesülni Jo­gunk. És az agresszív időjárás- ingadozások fejfájást, levertsé­get. idegességét, szorongó rossz- kedvet, ingerlékenységet okoznak. Meteoropaták lennénk? Igen. Ki jobban, ki kevésbé. Népbetegség? Elkerülhetetlenül az. De hamarosan nyáriasra fordul az idő. Elsősorban nyáriasra,. Ká­nikula és hőség várható, liekke- nő, tikkasztó, mint ebben az év­szakban általában. Amikor ki­szikkad és megrepedezik a föld. kárhozatos, kisstílű vagy nagy­vonalú jellemvonásait. Visszatér­ve régebbi szerepeire, sokan azt sem értették, hogy mi váltotta ki egy időben, heves — vagv aho­gyan ő jellemezte „yértólulásos" kitöréséit? Az emberek találgat­tak: ennyire beleéli magát a sze­repeibe, vagy ilyen a vérmérsék­lete „civilben" is? Nem éri váratlanul a kérdés. Sokan feltették már, sőt a dolog öt magát is annyira izgatta, hogy orvoshoz is fordult. — Egyszer ugyanis azt mondta egy ismerősöm, a Döglött aknák előadása után: „Már komolyan aggódtam, hogy éppen akkor tet­szik meghalni, amikor nézzük a darabot." Ez a furcsa vértolulás nálam egy pszichológiai állapot, amiről én csak annyiban tehetek, hogy teljesen azonosulok a darab hősének vérkeringésével, ideg- rendszerével is. Enélkül nem megy az emberformálás. Az orvos meg­nyugtatott. hogy semmi bajom, ebben áll a színészetem. Ezt bizo­nyítja az is, hogy Stockrhann-nál például, egyáltalán nem borítja el az agyamat a vér, mivel ö egé­szen más idegpályákon érez és gondolkodik, mint, az általam |„li-r; la-korszaknak" keresztelt évek, sokszor riasztó karakterfigurái. □ □ □ — Melyik típust játssza szíve­sebben? — Azt, amit megírnak. Végső soron mi, színészek valóban a testünkkel is fogalmazunk, de a figurát nem mi írjuk és nem ró­lunk írják. Az sem egészen az én hibám, hogy az utóbbi években sok „domború” szerepet játszot­tam, olyanokat, akik más hang­vételben beszélnek, mint Stock­mann, vagy mint én is, amikor nem vagyok a színpadon. Stockmann alakját, Ibsen—Mil­ler: A nép ellensége c. drámában, valósággal a suttogásig lehalkí­totta. Megtartotta tisztes szürke­ségét, egyszer1 sem emelte feljebb a hangját, mégis megéreztette en­nek a makacsul becsületes, az igazsághoz, és értelemhez nagy szavak nélkül is a végsőkig ra­gaszkodó. csöndes kis embernek a nagyságát és a tragédiáját. Min­denkit sikerült meglepnie, talán még önmagát is? — Nem tudom látta-e — elég régen volt — Németh László Vil­lámfénynél c. darabját. Ebben icókadozik. hervadozik a növény­zet. amikor sistereg és forr a le­vegő. olvad és. olvaszt az aszfalt, amikor verejték gyöngyözik a homlokaikon, patakzik a hátakon Nyáriasra fordul az idő. A szpí­ker hangja szenvtelen: a krónika híreit szavalja. Ha fel is fogja, nem érzi. nem érzékeli amit mond. hogy nyáriasra keid for­dulni az idő. Hogy zajos, forro. ingerült, gyötrelmes hétköznapok következnek. Az esztergapad mel­lett éppúgy, mint az irodákban, a vonaton vagy a közértben. Hőségtől szenvedő főnökök, fog­nak komolyabb ok nélkül üvöl­tözni hőség által megkínzott, ér­zékeny beosztottakkal: levegő- után kapkodó, idegsokkos utasok márkázzák le a 45 fokos fülkében jövő párolódó sofőrt, mert hirte­len fékez; a hőguta szélén álló. izgága vasárlónak csípős hangon válaszol a félig eszméletlen eláru­sító: a tűző naptól Icábán-ütődöt- ten lépünk az úttestre és... Job­bik esetben vicsorogva rázza fe­lénk öklét egy vért izzadó tra- bantos. szintén egy intellektuális szerep jutott rám, s bátran mondhatom, hogy ez a mostani Stockmann, ennek a régi,, tíz évvel ezelőtti, jóval tapasztalatlanabb önma­gámnak a tisztultabb, érettebb folytatása. Ez a szakma olyan, mint a hosszútávfutás. Soha egyetlen percre sem szabad leáll­ni, megrekedni. Őszintén remé­lem, hogy ez a két nagyszerű szerep is csak egy fordulót jelent a pályámon és nem a finist. □ I o Beszélgetés közben is érzem: teli van feszültséggel, ahogyan magába néz, vizsgálódva és kí­váncsian, s engem, a kérdezőt is, a kíméletlenségig őszinte valla­tásra kényszerítve. Mindent rög­tön átél és pillanatokon belül fel­hevít. Szenvedélyesen érdekli minden, talán csak egv dologra lenne képtelen: a közömbösségre. — Pedig néha én is szeretnék reprodukciót csinálni abból, amit egyszer már megalkottam. De hiába, ez nem megy, nem tudom dobni a szerepet. Biztos, hogy hosszabb lenne az életem, de nincs hozza képességem. Egysze­rűen nem tudok csak rutinból játszani, pedig már megpróbál­tam, de már a harmadik percben nem bírtam tovább. * ‘ Így viszont kérdés, hogy med­dig bírja erővel, energiával? — Nem olyan vészes, én inkább a magánéletemben vagyok ön­pusztító, a színpadon kipihenem magamat. A privátéletben eléggé problematizáló pacák vagyok — közli barátságosan, felengedve — a színpad az egészen más. Az életben minden rossz felkavar és lehangol. A színpadon eev más ember szervezetében funkcioná­lok és megszabadulok a saját idegrendszeremtől. Előfordult már, hogy 38,5 fokos lázzal men­tem be a színházba és az előadás végére lement a lázam, a ma­gánéletben is sűrűn előfordul ve­lem. hogy valami miatt félmegy a vérnyomásom, de ott telítődik bennem mindaz, amit a színpa­don. bizonyos szerepekben le is csapolhat az ember. Megkönnyeb­bülhet, kiadhatja magából a mér­gét, levezetheti az indulatait. Ezért is vallom, hogy a színpad csodálatos adománya az életem­nek. Es ezzel úgy gazdálkodik, hogy amiben magánemberként hisz, vagy amit elítél azt a színpadról kiáltja világgá? — Igen, és én hiszek abban, hogy nekünk színészeknek egy gyermek naivitásával és egy fel­nőtt differenciált figyelmével, fe­lelősségével kell az életet nézni és élni. Másként nem tudjuk azt a bizonyos tükröt odatartani az emberek elé. márpedig enélkül nincs értelme a színháznak. Jó volna csak az időjárásra kenni mindezt a bosszúságot, mérgét. méltatlanságot, ban tál mai. meg­aláztatást. amit majd egymásnak okozunk, s amit sajnos lenyelni kényszerülünk. Ez aztán kiváló magyarázat lenne a tapintatlan­ságra. türelmetlenségre, érzéket­lenségre. ridegségre és meg jó- néhány „nagyszerű" vonásunkra Kár. hogy nem igy van. Normális Celsius-fokú, derült, nyugodt na­pokon ugyanúgy nem tartjuk be a játékszabályokat, mint a kímé­letlen kánikulában, a fülledt, po­koli hőségben. S most mégis nyá­riasra akar fordulni az idő. Es meg is teszi. t A rádió kedvező híreket böm­böl a világról is. Tárgyaltak, megegyeztek, aláírták, életbe le­pel ... A szervezet többszörösen megsínyli a rendkívüli légköri es hőmérsékleti viszonyokat — bug- ' ja majd fülünkbe Buga doktdr. No persze, milyen klassz lenne, ha mi is barátságosabban, béké­sebben, szívélyesebben tárgyal­nánk. ha a főnök emberibb vol­na. a beosztott 1 pedig figyelme­Arra is kíváncsi volnék honnét szerzi a mintáit? Ügy gyűjti be a különböző típusokat, mintha gombát szedne az erdőben, vagy mindig önmagából indul ki? Megjátszott titokzatossággal néz rám, szeme sarkában kis, ravasz mosollyal. — Erről szokták a legszébb közhelyeket elmondani. Nézze, a szerephez való közelítés nem egy tudatos dolog. Az már tudato­sabb, amikor kezdem keresgélni a hozzáillő mozdulatokat, vagy a beszédének bizonyos ritmusát. Egy biztos, hogy egyetlen, jól el­talált gesztusból már meg tudom írni a figura káderjellemzését. Minden szerepét „lekáderezi" ? — Feltétlenül. Ahhoz, hogy a sürítettebb emberi jellemet is hi­telesen ábrázolni tudjuk, meg kell írni magunkban az alak teljes ön­életrajzát. Pontosan rögzíteni kell. hogy milyen lehetett a színpad- ralépés előtt, sőt utána is. Ismer­nünk kell azt, akit eljátszunk, legalább olyan jól. mint önma­gunkat. □ □ □ A beszélgetést éles telefoncsen­gés szakítja félbe. A vonal túlsó végén Leningrád jelentkezik a budapesti hívásra, és Gogol bu­dapesti polgármestere máris meg­hatott örömmel üdvözli a nemrég nálunk vendégszereplö leningrá- dit: Kirill Lavrovot. Mert messze vannak, a hangjukkal ölelik meg egymást: barát a barát'ot, színész a nagyszerű pályatársat. - Nem fontos hogy mit mondanak, Kál­lai magyarul mondogatja, hogy „hiányzol Kirill", Lavrov oroszul üzeni, hogy tart még az útravaló cseresznyepálinka, ahányszor isz­nak. belőle egy kortyot, mindig Pesten járnak. „Da, da” ... bólo­gat a magyar .kolléga, értik ők egymást, • fordítás nélkül is, hi­szen barátok. Később, amikor már sorra vet­tük a „polgármestercsere" min­den lényeges mozzanatát, meg­kérdem: mit szólna hasonló cse­rejátékhoz itthon, mondjuk egy budapesti és egy vidéki színház két művésze között? Tetszik az ötlet. Lelkesedik érte, jónak tart­ja. Véleménye szerint megfrissül­ne, fiatalodna tőle a színházi élet, közelebb kerülnének egymáshoz a színészek is: Most egészen olyan, mint Stock­mann doktor. Egy nagyon rendes, egy nagyon kedves és egy na­gyon makacs ember, aki feltétle­nül hisz abban, hogy a színház nem lehet meg a színészek és a közönség egymást biztató, segítő összjátéka nélkül. Mint ahogy Kállai Ferenc sem tudna meglen­ni a színpad csodálatos adomá­nya nélkül... Vadas Zsuzsa sebb, ha a buszvezető óvatosab­ban indítana, s az utasok belá- lóan viselkednének. Ha a vevő és az eladó-,, a gyalogos és az autós, az ügyfél és a hivatalnok, a fogyasztó és a szolgáltató, a szórakozó és a felszolgáló mind­mind fokozott megértéssel, jóin­dulattal, udvariasan megjegyezné­nek. Szép és nemes lenne életbe léptetni a paktumot, miszerint: elismerjük és megbecsüljük egy­más munkáját, tiszteljük, féltjük és óvjuk egymást, hogy minél to­vább bírjuk idegekkel, erővel, egészséggel. Nyáriasra fordul az idő. Igen­igen. Nyár jön, meleg jön. Erő­teljes, permanens, olykor-olykor őrjítő igénybevételt jelent ez. Tartózkodnunk kell hát minden felesleges összeütközéstől, indu­lattól, bosszúságtól. Nyugalom. Kerüljük az izgalmakat! Legyünk megértőbbek, türelmesebbek, se­gítőkészebbek' Nyáriasra fordul az idő. Át kell vészelnünk! Ki-ki a másikért — mindenkiért — felelősen. Kutasi Ferenc 2 SZOBA KOMFORTOS, SZÉCHENYIVAROSI SZÖVETKEZETI LAKÁST 1 SZOBÁS KOMFOR­TOS Állami lakasra elcserélnénk. Jelentkezés: Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat, Villám István u. 9. sz. 2911 0 „Az életemben <ok minden szerencsésen alakult. 0 „Hát tehetek én arról, hogy Ilyen vagyok?...” 0 „Pedig néha én is szeretnék reprodukciót csinálni abból, amit egyszer már megalkottam.’’ 0 „Ismernünk kell azt, akit eljátszunk, legalább olyan jól, mint önmagunkat.” 0 „Hogy honnét veszem én a mintát?” (Foto: Radó Gyula) A HÉT INTERJÚJA „A színpad csodálatos adománya életemnek. Évad végi beszélgetés Kállai Ferenccel Fogalmazz egy mondatot, egy gondolatot, egyszerű, őszinte szavakkal, pontosan, tisztán: — irtóztatóan nehéz. Fogalmazz meg egy embert! Saját húsoddal, véreddel, berög­ződött mozdulataiddal, jellegzetes hangsúlyaiddal, indulataid lá­zas tollvonásaival, egyszerűen és hitelesen: — annyira nehéz, hogy csak színész és szerep ritka szerencsés találkozásainak ih­letett pillanataiban sikerülhet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents