Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-27 / 148. szám
1914. június 27. • PETŐFI NfePE 0 5 Értelmiség és közművelődés A magyar értelmiség legjobbjai mindig kötelességüknek érezték, hogy közreműködjenek a nép műveltségi színvonalának emelésében. A múlt század haladó gondolkodóiról, íróiról éppúgy elmondható ez, mint a tőkés korszak munkásmozgalmában részt vevő, vagy a népi írók mozgalmához csatlakozó értelmiségiekről. Ami azonban akkor kevesek — olykor téveszmékkel, illúziókkal is párosuló — hitvallása volt, az ma már az egész réteg társadalmi hivatásává vált. • Korunk társadalomkutatói az értelmiség, mint jelentős társadalmi réteg alapvető ismertető jegyeit úgy fogalmazzák meg, hogy tagjai főhivatású tevékenységüket csak úgy tudják ellátni, ha meghatározott mennyiségű, általános és szakmai ismerettel rendelkeznek. közvetve vagy közvetlenül bekapcsolódnak az emberi tevékenységek szabályozásába, a társadalom által felhalmozott ismeretmennyiség megőrzésébe, alkotó alkalmazásába és más rétegeknek való továbbadásába.' Emeljük most ki e meghatározás utolsó részét, az ismeretekkel kapcsolatos tevékenységet, melybe szervesen beletartozik azoknak nemcsak fel- használása. hanem továbbadása is. Korunkban ez lényegi funkciója az értelmiségi munkának, s ez távolról sem csupán a pedagógusokra. a hivatásos közművelőkre érvényes. Jól megfigyelhető, mint válik egyre fontosabbá az orvosi munkában a betegségek megelőzése, s e tevékenységnek nélkülözhetetlen eleme az egészségügyi ismeretek terjesztése. Ugyanez mondható el a jogászi tevékenységről is. De az ipari, vágy mezőgazdasági üzem mérnöke is mind gyakrabban találja magái szemben^ azzal a feladattal, hogy a műszaki-technológiai folyamatok irányításút és szabályozását párosítani kell azok megmagyarázásával, 'megvilágításával. Egyre tühb az olyan munkafolymul. ahol nem elég a mechanikus végrehajtás. s a szakember elgondolásai csak akkor válnak valóra, ha a dolgozókkal megérteti ezek lényegét. A tapasztalatok szerint az értelmiség mind világosabban ismeri fel ezt a társadalmi szükségletet. A vidéki értelmiség körében végzett szociológiai felmérés során a megkérdezettek egv- harmada a szellemi értékek létrehozásával és továbbadásával kapcsolatos tevékenységben jelölte meg az értelmiség társadalmi hivatását. Gyakori eset sok-sok községben, hogy az orvos rendszeresen tart egészségügyi ismeretterjesztő előadásokat, az agro- nómusok és más mezőgazdasági szakemberek pedig különféle szakmai tanfolyamokat, köröket vezetnek. Az üzemekben a műszákiak égés? sora segíti szakismeretek átadásával az általa patronált szocialista brigádot, s jó néhány helyen a komplexbrigádokban végzett együttes munka során is bővítik a munkások szakismereteit. műveltségét. Számos ügyész, bíró vállalati jogtanácsos kel munka után útra. hogy terjessze a jogi isémereteket. magyarázza a jogszabályokat. 0 A szocialista közművelődés azonban nem szűkíthető le a szakmai ismeretek átadására. Szélesebb. átfogóbb a tartalma: magában foglalja az általános és politikai műveltség terjesztéséi, a múlt és a jelen művészi értékeinek közvetítését a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakításának segítését, a közösségi szellem fejlesztését is. Az értelmiség részvétele ebben az ember- és társadalomalakító folyamatban nélkülözhetetlen. E tekintetben azonban még ■ nem kielégítő a helyzet, az értelmiség ez irányú aktivitása helyenként elmarad a kívánatostól. Íme egy felmérés tapasztalatainak részlete: „Az értelmiségiek ismeretei olyan szellemi tartalékot jelentenek, amelyet a közművelődésben eddig nem hasznosítottunk eléggé. Az értelmiségiek egy részének kulturális igényei magas szintűek, ugyanakkor gyakran tapasztalható közömbösség az önművelés és a közművelődés iránt, van bizonvc-g bezárkózott- ság, s a speciális szakmai ismerem,, tek fetisizálása is J előfordul." Megfelelő vizsgálódás után sok helyen tehetnének hasonló megállapítást. A művelődés falusi munkásaitól nem egyszer hallani olyan panaszt, hogy magukra hagyatotlan küszködnek a műveltség terjesztésének feladataival. Nincs támaszuk, hiányoznak a segílőtársak, pedig a községben jó néhány értelmiségi él és dolgozik. S ahol jobb a helyzet, ott is főleg a pedagógusok vállalnak részt a köz- művelődési munkából. A műszakiak, az agrárszakemberek, a közgazdászok. az orvosok, jogászok jobbára távol maradnak ettől, illetve megállnak az említett határnál. a szaktudás továbbadásá- ■ nál. Felvetődhet a kérdés: vajon hiányzik belőlük a közművelő szándék és a közművelődési munka általános lebecsülésével kell számolnunk? Egyes vizsgálódások adatai a feltételezés ellen szólnak. Ezernél több értelmiségire kiterjedő általános felmérés során a megkérdezettek hat különböző társadalmi tevékenység közül a művelődési élet szervezésében való részvétéit nevezték a legfontosabbnak. Héttől egyig terjedő osztályzattal kelleti értékelniük a társadalmi fontosságot, s a megkérdezetlek harminc százaléka a legmagasabb pontszámot, a hetest adta ennek a társadalmi tevékenységnek. további húsz százalék pedig hatost. A szociológiai lclméiésben részt vevő értelmiségiek fele tehát igen magasra értékelte e közéleti tevékenységet, s csupán minden ötvenedik becsülte — 1-es osztályzatiul — nagyon kevésre. 0 Ez utóbbi adat is jelzi azért — akárcsak az előbb idézeti ösz- szegező megállapítás —. hogy előfordul még e munka lebecsülés«. De a nem kielégítő részvételűét ennél lényegesebb összetevője, hogy gyakran nem is igénylik az értelmiségiek részvételéi a műveltség terjesztésében, a közművelődésben. ^kik illetékesek lennének erre. nem hasznosítják a hozzáértő szakemberek tudását, műveltségét a szakmájukon túl terjedő művelődési területeken. Az is előfordul, hogy kezdetben nagy ambíciókkal rendelkező fiatal értelmiségiek • hiába kezdeményeznek. törekvésük nem talál megértésre, 'nem lel támogatókra, s ez érthetően kedvüket szegi. Azt természetesen nem lehel figyelmen kívül hagyni, hogy a mai értelmiségi nem közeledhet felülről a tömegekhez, s nem foghatja fel szerepét „a műveletlenek műveléseként”. A közművelődés jellegét tekintve különbözik az iskolai oktatástól: itt nem oktató áll szemben tanítványokkal, a „nép művelője" a „művelen- dőkkel”. a közművelődés a tömegek önkéntes, öntevékeny, önálló mozgalma, amelynek a saját hivatását átérző értelmiségi serkentője, útmutatója, segítője, egyenlő résztvevője. Hogy a közművelődésről folyó tavalyi sajtóvita egyik hozzászólóját idézzük: „szerepük nem a mazsoláé, hanem az élesztőé a közművelődés kalácsában". 0 A legutóbbi párthatározat minden eddiginél jobb feltételeket. körülményeket teremt ennek az „élesztő" szerepnek a betöltéséhez. Azzal is, hogy célul tűzi, követelményként szabja: „A különböző szakterületeken dolgozó éitelmiség kapjon több közművelődési megbízatást. Az- értelmiség Közművelődési tevékenységét fontos társadalmi munkának kell tekinteni, s ennek megfelelően elismerni és megbecsülni". Ennek hangsúlyozása magában véve is nagyon jelentős. De nem kevésbé fontos, hogy a határozat egészében véve tisztázza a közművelődés helyét, jelentőségét, szerepét, a társadalomátalakító,, fejlesztő munkában. - s világos és egyértelmű célokat jelöl meg mindazok számára, akik tenni akarnak a nép szocialista műveltségének gyarapításáért. Gy. L. Kállai Ferenc színészpályájának emelkedőit sok szép, töretlen l'énvű alakítás jelzi, de a csúcsra igazából most jutott fel; Tulajdonképpen nem is szabadna csodálkozni azon. hogy egy színész, aki szinte valamennyi alakításával rászolgált a közönség és a szakma elismerésére, képes megemelni a saját, magasra állított művészi mércéjét. De talán még sem árt kicsit hosszasabban elidőzni két nagy szerepénél, mivel bennük bontakozott ki emberformáló képességének teljes mélysége és magassága. Két ellentétes, de súlyban egyenlő értékű alakítás. Az egyiket. Gogol polgármesterét, az avatja különlegesen izgalmas színházi élménnyé, hogy koronája, betetőzése az eddigi teljesítményeknek. A másikra, Ibsen— Miller: dr. Stockmann-iára pedig a váratlan megújulás, a színészi újjászületés diadalmas csodája jellemző. A revizor polgármesterének tragikomikus torzképe. a leleplezéstől való félelem fokozatainak végigjátszása a nevetséges be- gyulladástől, a megvesztegetés lehetőségének fel-felcsillanó szánalmas reménysugarain át egészen a tébolyig, égy minden részletében kimunkált, összhatásában monumentális pályamű. A közönség soraiból azonban úgy is nézhetjük, hogy eggyel több a gyűlöletes és nevetséges figurák konzul. Nem zavarja, ha a szerepeivel azonosítják? — Szerencsére annyi mindent játszottam már, hogy nem kell félnem az egyoldalú megítéléstől. Egy néző például azt kérdezte tőlem: „Mondja művész úr, miért akarja, hogy kiábránduljak magából. amikor maga egy olyan kedves, esetlen kis ember?” Mit mondjak erre? A színész sohasem zárhatja ki teljesen önmagát a szerepéből, hiszen az éppen attól lesz élő és sajátos karakterű, hogy ö játssza el. a saját bőrében és nem másvalaki. □ □ □ Vannak színészek, akiket legközelebbi hozzátartozójuk sem ismerne meg, úgy el tudnak bújni egy szerepben. Kállai még kosztümös darabban sem szabadulhat meg az egyéniségétől, de ezen. mint valami finom, érzékeny szűrőn, átereszti egy merőben másfajta ember szeretetre méltó vagy Nyáriasra fordul az idő A meteorológia végre biztató: nyáriasra fordul az idő. Meleg lesz. Nyárias, kutyameleg. Mert most már ennek kell következnie. Sőt! Váratlanul zuhanni fog majd a hőmérséklet, azután ugyancsak váratlanul felszökik. Bizonyára frontbetörésekröl, a légnyomás hirtelen változásáról, erős napfolttevékenységről, s a természet más, hasonlóan szélsőséges rohamáról is értesülni Jogunk. És az agresszív időjárás- ingadozások fejfájást, levertséget. idegességét, szorongó rossz- kedvet, ingerlékenységet okoznak. Meteoropaták lennénk? Igen. Ki jobban, ki kevésbé. Népbetegség? Elkerülhetetlenül az. De hamarosan nyáriasra fordul az idő. Elsősorban nyáriasra,. Kánikula és hőség várható, liekke- nő, tikkasztó, mint ebben az évszakban általában. Amikor kiszikkad és megrepedezik a föld. kárhozatos, kisstílű vagy nagyvonalú jellemvonásait. Visszatérve régebbi szerepeire, sokan azt sem értették, hogy mi váltotta ki egy időben, heves — vagv ahogyan ő jellemezte „yértólulásos" kitöréséit? Az emberek találgattak: ennyire beleéli magát a szerepeibe, vagy ilyen a vérmérséklete „civilben" is? Nem éri váratlanul a kérdés. Sokan feltették már, sőt a dolog öt magát is annyira izgatta, hogy orvoshoz is fordult. — Egyszer ugyanis azt mondta egy ismerősöm, a Döglött aknák előadása után: „Már komolyan aggódtam, hogy éppen akkor tetszik meghalni, amikor nézzük a darabot." Ez a furcsa vértolulás nálam egy pszichológiai állapot, amiről én csak annyiban tehetek, hogy teljesen azonosulok a darab hősének vérkeringésével, ideg- rendszerével is. Enélkül nem megy az emberformálás. Az orvos megnyugtatott. hogy semmi bajom, ebben áll a színészetem. Ezt bizonyítja az is, hogy Stockrhann-nál például, egyáltalán nem borítja el az agyamat a vér, mivel ö egészen más idegpályákon érez és gondolkodik, mint, az általam |„li-r; la-korszaknak" keresztelt évek, sokszor riasztó karakterfigurái. □ □ □ — Melyik típust játssza szívesebben? — Azt, amit megírnak. Végső soron mi, színészek valóban a testünkkel is fogalmazunk, de a figurát nem mi írjuk és nem rólunk írják. Az sem egészen az én hibám, hogy az utóbbi években sok „domború” szerepet játszottam, olyanokat, akik más hangvételben beszélnek, mint Stockmann, vagy mint én is, amikor nem vagyok a színpadon. Stockmann alakját, Ibsen—Miller: A nép ellensége c. drámában, valósággal a suttogásig lehalkította. Megtartotta tisztes szürkeségét, egyszer1 sem emelte feljebb a hangját, mégis megéreztette ennek a makacsul becsületes, az igazsághoz, és értelemhez nagy szavak nélkül is a végsőkig ragaszkodó. csöndes kis embernek a nagyságát és a tragédiáját. Mindenkit sikerült meglepnie, talán még önmagát is? — Nem tudom látta-e — elég régen volt — Németh László Villámfénynél c. darabját. Ebben icókadozik. hervadozik a növényzet. amikor sistereg és forr a levegő. olvad és. olvaszt az aszfalt, amikor verejték gyöngyözik a homlokaikon, patakzik a hátakon Nyáriasra fordul az idő. A szpíker hangja szenvtelen: a krónika híreit szavalja. Ha fel is fogja, nem érzi. nem érzékeli amit mond. hogy nyáriasra keid fordulni az idő. Hogy zajos, forro. ingerült, gyötrelmes hétköznapok következnek. Az esztergapad mellett éppúgy, mint az irodákban, a vonaton vagy a közértben. Hőségtől szenvedő főnökök, fognak komolyabb ok nélkül üvöltözni hőség által megkínzott, érzékeny beosztottakkal: levegő- után kapkodó, idegsokkos utasok márkázzák le a 45 fokos fülkében jövő párolódó sofőrt, mert hirtelen fékez; a hőguta szélén álló. izgága vasárlónak csípős hangon válaszol a félig eszméletlen elárusító: a tűző naptól Icábán-ütődöt- ten lépünk az úttestre és... Jobbik esetben vicsorogva rázza felénk öklét egy vért izzadó tra- bantos. szintén egy intellektuális szerep jutott rám, s bátran mondhatom, hogy ez a mostani Stockmann, ennek a régi,, tíz évvel ezelőtti, jóval tapasztalatlanabb önmagámnak a tisztultabb, érettebb folytatása. Ez a szakma olyan, mint a hosszútávfutás. Soha egyetlen percre sem szabad leállni, megrekedni. Őszintén remélem, hogy ez a két nagyszerű szerep is csak egy fordulót jelent a pályámon és nem a finist. □ I o Beszélgetés közben is érzem: teli van feszültséggel, ahogyan magába néz, vizsgálódva és kíváncsian, s engem, a kérdezőt is, a kíméletlenségig őszinte vallatásra kényszerítve. Mindent rögtön átél és pillanatokon belül felhevít. Szenvedélyesen érdekli minden, talán csak egv dologra lenne képtelen: a közömbösségre. — Pedig néha én is szeretnék reprodukciót csinálni abból, amit egyszer már megalkottam. De hiába, ez nem megy, nem tudom dobni a szerepet. Biztos, hogy hosszabb lenne az életem, de nincs hozza képességem. Egyszerűen nem tudok csak rutinból játszani, pedig már megpróbáltam, de már a harmadik percben nem bírtam tovább. * ‘ Így viszont kérdés, hogy meddig bírja erővel, energiával? — Nem olyan vészes, én inkább a magánéletemben vagyok önpusztító, a színpadon kipihenem magamat. A privátéletben eléggé problematizáló pacák vagyok — közli barátságosan, felengedve — a színpad az egészen más. Az életben minden rossz felkavar és lehangol. A színpadon eev más ember szervezetében funkcionálok és megszabadulok a saját idegrendszeremtől. Előfordult már, hogy 38,5 fokos lázzal mentem be a színházba és az előadás végére lement a lázam, a magánéletben is sűrűn előfordul velem. hogy valami miatt félmegy a vérnyomásom, de ott telítődik bennem mindaz, amit a színpadon. bizonyos szerepekben le is csapolhat az ember. Megkönnyebbülhet, kiadhatja magából a mérgét, levezetheti az indulatait. Ezért is vallom, hogy a színpad csodálatos adománya az életemnek. Es ezzel úgy gazdálkodik, hogy amiben magánemberként hisz, vagy amit elítél azt a színpadról kiáltja világgá? — Igen, és én hiszek abban, hogy nekünk színészeknek egy gyermek naivitásával és egy felnőtt differenciált figyelmével, felelősségével kell az életet nézni és élni. Másként nem tudjuk azt a bizonyos tükröt odatartani az emberek elé. márpedig enélkül nincs értelme a színháznak. Jó volna csak az időjárásra kenni mindezt a bosszúságot, mérgét. méltatlanságot, ban tál mai. megaláztatást. amit majd egymásnak okozunk, s amit sajnos lenyelni kényszerülünk. Ez aztán kiváló magyarázat lenne a tapintatlanságra. türelmetlenségre, érzéketlenségre. ridegségre és meg jó- néhány „nagyszerű" vonásunkra Kár. hogy nem igy van. Normális Celsius-fokú, derült, nyugodt napokon ugyanúgy nem tartjuk be a játékszabályokat, mint a kíméletlen kánikulában, a fülledt, pokoli hőségben. S most mégis nyáriasra akar fordulni az idő. Es meg is teszi. t A rádió kedvező híreket bömböl a világról is. Tárgyaltak, megegyeztek, aláírták, életbe lepel ... A szervezet többszörösen megsínyli a rendkívüli légköri es hőmérsékleti viszonyokat — bug- ' ja majd fülünkbe Buga doktdr. No persze, milyen klassz lenne, ha mi is barátságosabban, békésebben, szívélyesebben tárgyalnánk. ha a főnök emberibb volna. a beosztott 1 pedig figyelmeArra is kíváncsi volnék honnét szerzi a mintáit? Ügy gyűjti be a különböző típusokat, mintha gombát szedne az erdőben, vagy mindig önmagából indul ki? Megjátszott titokzatossággal néz rám, szeme sarkában kis, ravasz mosollyal. — Erről szokták a legszébb közhelyeket elmondani. Nézze, a szerephez való közelítés nem egy tudatos dolog. Az már tudatosabb, amikor kezdem keresgélni a hozzáillő mozdulatokat, vagy a beszédének bizonyos ritmusát. Egy biztos, hogy egyetlen, jól eltalált gesztusból már meg tudom írni a figura káderjellemzését. Minden szerepét „lekáderezi" ? — Feltétlenül. Ahhoz, hogy a sürítettebb emberi jellemet is hitelesen ábrázolni tudjuk, meg kell írni magunkban az alak teljes önéletrajzát. Pontosan rögzíteni kell. hogy milyen lehetett a színpad- ralépés előtt, sőt utána is. Ismernünk kell azt, akit eljátszunk, legalább olyan jól. mint önmagunkat. □ □ □ A beszélgetést éles telefoncsengés szakítja félbe. A vonal túlsó végén Leningrád jelentkezik a budapesti hívásra, és Gogol budapesti polgármestere máris meghatott örömmel üdvözli a nemrég nálunk vendégszereplö leningrá- dit: Kirill Lavrovot. Mert messze vannak, a hangjukkal ölelik meg egymást: barát a barát'ot, színész a nagyszerű pályatársat. - Nem fontos hogy mit mondanak, Kállai magyarul mondogatja, hogy „hiányzol Kirill", Lavrov oroszul üzeni, hogy tart még az útravaló cseresznyepálinka, ahányszor isznak. belőle egy kortyot, mindig Pesten járnak. „Da, da” ... bólogat a magyar .kolléga, értik ők egymást, • fordítás nélkül is, hiszen barátok. Később, amikor már sorra vettük a „polgármestercsere" minden lényeges mozzanatát, megkérdem: mit szólna hasonló cserejátékhoz itthon, mondjuk egy budapesti és egy vidéki színház két művésze között? Tetszik az ötlet. Lelkesedik érte, jónak tartja. Véleménye szerint megfrissülne, fiatalodna tőle a színházi élet, közelebb kerülnének egymáshoz a színészek is: Most egészen olyan, mint Stockmann doktor. Egy nagyon rendes, egy nagyon kedves és egy nagyon makacs ember, aki feltétlenül hisz abban, hogy a színház nem lehet meg a színészek és a közönség egymást biztató, segítő összjátéka nélkül. Mint ahogy Kállai Ferenc sem tudna meglenni a színpad csodálatos adománya nélkül... Vadas Zsuzsa sebb, ha a buszvezető óvatosabban indítana, s az utasok belá- lóan viselkednének. Ha a vevő és az eladó-,, a gyalogos és az autós, az ügyfél és a hivatalnok, a fogyasztó és a szolgáltató, a szórakozó és a felszolgáló mindmind fokozott megértéssel, jóindulattal, udvariasan megjegyeznének. Szép és nemes lenne életbe léptetni a paktumot, miszerint: elismerjük és megbecsüljük egymás munkáját, tiszteljük, féltjük és óvjuk egymást, hogy minél tovább bírjuk idegekkel, erővel, egészséggel. Nyáriasra fordul az idő. Igenigen. Nyár jön, meleg jön. Erőteljes, permanens, olykor-olykor őrjítő igénybevételt jelent ez. Tartózkodnunk kell hát minden felesleges összeütközéstől, indulattól, bosszúságtól. Nyugalom. Kerüljük az izgalmakat! Legyünk megértőbbek, türelmesebbek, segítőkészebbek' Nyáriasra fordul az idő. Át kell vészelnünk! Ki-ki a másikért — mindenkiért — felelősen. Kutasi Ferenc 2 SZOBA KOMFORTOS, SZÉCHENYIVAROSI SZÖVETKEZETI LAKÁST 1 SZOBÁS KOMFORTOS Állami lakasra elcserélnénk. Jelentkezés: Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat, Villám István u. 9. sz. 2911 0 „Az életemben <ok minden szerencsésen alakult. 0 „Hát tehetek én arról, hogy Ilyen vagyok?...” 0 „Pedig néha én is szeretnék reprodukciót csinálni abból, amit egyszer már megalkottam.’’ 0 „Ismernünk kell azt, akit eljátszunk, legalább olyan jól, mint önmagunkat.” 0 „Hogy honnét veszem én a mintát?” (Foto: Radó Gyula) A HÉT INTERJÚJA „A színpad csodálatos adománya életemnek. Évad végi beszélgetés Kállai Ferenccel Fogalmazz egy mondatot, egy gondolatot, egyszerű, őszinte szavakkal, pontosan, tisztán: — irtóztatóan nehéz. Fogalmazz meg egy embert! Saját húsoddal, véreddel, berögződött mozdulataiddal, jellegzetes hangsúlyaiddal, indulataid lázas tollvonásaival, egyszerűen és hitelesen: — annyira nehéz, hogy csak színész és szerep ritka szerencsés találkozásainak ihletett pillanataiban sikerülhet.