Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-04 / 128. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1974. június 4. \ A szovjet delegáció Hosszúhegyen és Baján HÍREK • HÍREK megbízható berendezések, jól beváltak, szeretik a szakembe­rek. Klricsenko elvtárs válaszában elmondta, hogy a Szovjetunió és Magyarország barátsága őszinte, mély és gyakorlati, jel­legű is, mert a termelési tapasz­talatokat átadjuk egymásnak. Ez már szinte természetes. Itt a Hosszúhegyi Állami Gazdaság­ban tett látogatásuk is ezt a célt szolgálja. Nagy ,örömmel jöttek ide és várakozásukban nem csalódtak. Sok érdekes dol­got láttak, amelyet otthon is tudnak hasznosítani. GENF Hétfőn Genfben folytatódott a Szíriái és izraeli katonai küldött­ség tárgyalása a csapatszétválasz­tással összefüggő kérdésekről. A vasárnap délutáni megbeszélé­sekről távozóban Siilasvuo finn tábornok, a közel-keleti ENSZ- erők parancsnoka azt a reményét fejezte ki, hogy szerdáig befe­jezhetik a munkát. A pénteken Genfben aláírt megállapodás, értelmében ugyanis az érintett feleknek öt napon belül el kell készíteni a szét­flBdclo a ESEMÉNYEK KÉPEKBEN O A Kairóban ülésező palesztin konferencián együtt látható Jasszer Arafat, a palesztin felszabadítási mozgalom veze­tője és Zuhair Muhsin, a Szíria támogatását élvező Saika vezetője. (Telefoto — AP—MTI—KS.) 0 Kairóban tanácskoznak az arab olajexportáló országok képviselői. Képünkön: Ahmed Zaki Yamani szaúd-arábial olajügyi miniszter (balról) és Ali Atiki, az Arab Olaj- exportáló Országok Szerveze­tének titkára. (Telefoto — AP—MTI—KS.) A Hosszúhegyi Állami Gazda­ságból egy másik mezőgazdasági nagyüzembe, Bajára látogattak el. A Bajai Állami Gazdaság sertéskombinátjában a küldött­séget Németh Imre igazgató, Pongó Tivadar sertéstelep-veze­tő, Hargitai Antal, a telep párt­titkára. Martos Géza KISZ-tit- kár, szocialistabrigád-vezető tá­jékoztatta. A program a bajai városi pártbizottságon folytatódott, ahol Popp György első titkár, Kin­cses Ferenc, a városi tanács el­nöke fogadta a vendégeket. A tájékoztatók után városnézés kö­vetkezett, majd a Bajai Fintím­választás gyakorlati tervéi és to­vábbi húsz napon belül még kell valósítani a benne foglaltakat. A katonai munkabizottságban részt vevő egyiptomi képviselő, Taha el-Magdub vezérőrnagy va­sárnap este közölte, hogy nem merültek fel komoly problémák. Az izraeli delegáció szóvivője szerint szeretnék, ha a genfi tár­gyalásokon találnának megoldást az októberi harcokban eltűntnek nyilvánított 21 izraeli katona holttestének felkutatására és ha­zaszállítására. (MEN, Reuter) A PFSZ TÍZPONTOS PROGRAMJA Rugalmasabb álláspontok KAIRÓ Böcz Sándor, az MTI tudósító­ja jelenti: Két alapvető irányzat összecsa­pása jellemzi a Palesztinái Nem­zeti Tanács szombaton megnyílt kairói ülésszakát: Míg az ellen­állási mozgalom szélsőséges cso­portjai a fegyveres harc folytatá­sában látják az egyedüli célrave­zető módszert, addig a mérsékel­tek nem vetik el a politikai har­cot. A PFSZ továbbra is elveti a Biztonsági Tanács 242. számú ha­tározatát, amely a Palesztinái nép nemzeti jogainak helyreállí­tása helyett csupán „a menekült­probléma igazságos megoldására” szólít fel. Következésképpen a felszabadítási szervezet nem haj­landó részt venni a genfi béke­értekezleten- e határozatok alap­ján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felszabadítási szervezet eleve ellenzi a genfi értekezletet. Ellenkezlőleg: kész bekapcsolód­ni az értekezlet munkájába, fel­téve, hogy nem a Biztonsági Ta­nács 242. számú határozata alap­ján tűzik napirendre a Paleszti­nái kérdést. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a PFSZ első ízben tette ma­gáévá hivatalos , dokumentumban a szakaszos rendezés elvét, sza­kítva azzal a merev koncepcióval, hogy csak egyetlen stratégiai cél létezik, nevezetesen Palesztina teljes felszabadítása. A PFSZ ugyanakkor rámutat, hogy a vég­ső cél változatlanul a korábbi dokumentumokban megfogalma­zott demokratikus Palesztinái ál­lam megteremtése.' 0 Izrael 25, Szíria pedig 15 Sebesült hadifoglyot bocsátott eddig szabadon. A képen: felesége átöleli az egyik hazatérő sziriai sebesültet a damaszkuszi repülőtéren. (Telefoto — posztó Vállalatot tekintették meg. Itt a küldöttséget Kosár Lajos igazgató, Vörös Lajos párt­titkár, Teleki Zpltánné, a szak- szervezeti bizottság titkára és Megyeri Mária KISZ-titkár kö­szöntötte. Borbájndi János, a Miniszter­tanács elnökhelyettese hétfőn hi­vatalos baráti tárgyalásokra Moszkvába utazott. Moszkvai tár­gyalásait követően a kormány el­nökhelyettese folytatja útját Phenjanba. ahol részt vesz a ma­gyar—koreai gazdasági és tudo­mányos-műszaki konzultatív kor­mányközi bizottság II- üléssza­kán. litikai potranjiya, .Ifyülni, a<d,: kö­vetően, hogy a kormány nagy­szabású vizsgálatot, rendelt el a rejtélyes robbanás okainak ki­vizsgálására. A biztosan megállapított halá­los áldozatok száma vasárnap estig 29-re emelkedett, 105-en szenvedtek különböző sérülése­ket és az anyagi kár becslések szerint eléri a 70 millió fontot. A katasztrófa tovább gyűrűző hatásaként az egész. angol mű­száliparban több ezer munkás állását fenyegeti veszély a meg­semmisült üzem termelésének kiesése miatt. Huszonnégy órával az iszonyú A hétfői program a Gemenei Erdő- és Vadgazdaság lenest er­dészetének megtekintésével feje­ződött be. A delegáció kedden a reggeli órákban Kalocsára utazik. K. S. Búcsúztatására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Benkei And­rás belügyminiszter. Marjai Jó­zsef külügyminisztériumi állam­titkár. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió és Pák Gjong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövete is. (MTI) robbanás' után még mindig har­minc kilométerre is látható volt a1 goijnolygó füstfelhő, de az már kiderült, hogy mérges gázok nincsenek benne. Londonban ismeretessé vált, hogy az angol—holland tulajdon­ban levő NYPRO cég igazgató­sága elhanyagolta a munkavé­delmi rendszabályokat és a nylon-gyártáshoz szükséges rendkívül robbanásveszélyes cyklohexan gázból óriási meny- nyiséget tárolt a gyár területén. A katasztrófa ismét bebizonyí­totta, hogy az angol üzemekben nem kielégítőek a biztonsági in­tézkedések. Emiatt évente közel ezer munkás veszti életét üzemi balesetek következtében. naptAr 1974. június 4., kedd Névnap: Bulcsú Napkelte: 3 óra 49 perc Napnyugta: 19 óra 36 perc Holdkelte: 19 óra 25 perc. Holdnyugta: 3 óra 14 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: Északnyugat felől időnként meg­növekvő felhőzet, inkább csak az ország északi felében helyenként futó záporral, zivatarral. Mérsé­kelt. időnként élénk északi, észak- nyugati, majd délnyugatira for­duló szél. Az évszaknak megfe­lelő hőmérséklet. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hő mérséklet" kedden: 22—27 fok kö­zött. Távolabbi kilátások péntekig: időnként megélénkülő nyugati széllel felhőátvonulások, többfelé zápor, zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 11—16 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérséklet: 22—27 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 2-án a kózéphőmérséklet 15,9 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb hőmérsék­let 18,8 Celsius-fok volt. Június 3-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16,7, a délben egy órakor mért hőmérsék­let 22.4, a legalacsonyabb hőmérsék­let 10 Celsius-fok volt. Kecskeméti Katona József Színház műsora Június 4. este 7 óra: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL CSÉB-bérlet. MOZIMŰSOR 1974. június 4. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! SÖTÉT TORINO 14 éven alulikanak nem ajánlott! Színes, olasz—francia bűnügyi film. KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! NAPSZÜRÄS Színes, ausztráliai filmvígjáték. — Előadás az izmusokról. Á ba­jai József Attila Művelődési Köz­pont ifjúsági klubjában június 5-én, szerdán este 19 órakor Tóth Pál Zoltán könyvtárigazgató tart előadást Izmusok az irodalomban és a képzőművészetben címmel. — A KITE (nádudvari) ipar­szerű kukoricatermesztési rend­szerhez csatlakozott az idén a já­noshalmi Petőfi Termelőszövet­kezet. Több, mint 8 millió forin­tért két John Deere gépsort és három ugyanilyen* kombájnt vá­sároltak. — Növendékhangverseny a ka­maraszínházban. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Álta­lános Iskola és Gimnázium ma este 6 órai kezdettel rendezi nö­vendékeinek hangversenyét a ka­maraszínházban (volt megyei ta­nácsháza díszterme)! Közremű­ködnek az intézmény szólóhang­szeres diákjai és a kamarazene­kar, Mérész Ignác vezetésével. Az iskola gyermekkórusát Kardos Pél vezényli. — MÉG LEHET JELENTKEZ­NI június 7-ig a Magyar Termé­szetbarát Szövetség vízi túrabizott­ságánál. (Budapest. VI. Bajcsy- Zsilinszky út 31.. 'II. em. 3.) az idén tizenhatodszorra megrende­zésre kerülő Sobieski János du­nai emléktúrára. A túrát június 28-án Esztergomban nyitják meg. A magyar és lengyel túrázók jú­nius 30-ig Budapestre eveznek, ahol a főváros történelmi és kul­turális nevezetességeivel ismer­kednek. Az emléktúrán a jelent­kezők bármilyen típusú csónak­kal, vízitúra- és táborozási fel­szereléssel részt vehetnek. Kíván­ságra a rendező bizottság a jár­műveket uszályon Esztergomba szállítja. — A pedagógusnap alkalmából a KISZ Bács-Kiskun megyéi bi­zottságán kitüntetéseket adtak át. Kiváló ifjúsági vezető címet ka­pott Németh Ferencné. a kecske­méti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola könyvtárosa, a KISZ megyei bizottságának tagja, Sümegi Györgyné, a Kodály Zol­tán Ének-Zenei Gimnázium taná­ra, Sárközi István, a Katona Jó­zsef Gimnázium tanára és Szalay Gyula, a bajai járás úttörőelnök­ségének elnöke. Aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki Csőszi Sándort, a kiskunfélegy­házi és Vén Ferencnét.-a kalocsai városi úttörőelnökség elnökét. — Szakmaszeretet címmel pá­lyaválasztási tanácsadással egybe­kötött kiállítás nyílik szerdán Kiskunfélegyházán. A 608-as szá­mú Ipari Szakmunkásképző Inté­zet és a fegyveres erők klubja rendezte bemutatón a tanulók legsikerültebb vizsgamunkáit te­kinthetik meg az érdeklődők. — A Szolnok megyei Szajol ha­tárában 120 ezer köbméter befo­gadóképességű tüzelő- és gázolaj- tároló építését kezdte meg az ÁFOR, szovjet szakemberek irá- pjytásával. A, hát,, egyenként 20 ezer köbméteres tároló elsősorban a,négy dél-alföldi megye, Szolnok, Csongrád, "Békés és Bács-Kiskun ellátását javítja. Az új tárolók — amelyek építése jövőre fejeződik be — a jelenleginek kétszeresére növelik a körzet olajtároló kapa­citását. A népdalkórusok megyei talál­kozóját /rendezik meg augusztus végén a soltvadkerti művelődési házban. A találkozón részt vevő — előreláthatóan — tizenkét kó- fus, egésznapos programon ve» részt. , Gyorslista az 1974. évi június 3-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 21. heti lottószelvények vettek részt. 124 556 Ki mit vál.' 1 110 746 Utalvány 3 106 533 Utalvány 150 806 Páraelszívó 1 115 643 Hűtőgép 3 125 655 Tv 158 818 Külf. társut. 1 160 400 Külf. társasut. 3 126 140 Ki mit vál. 161 170 Ki mit vál. 1 160 735 Ki mit vál. 3 128 464 Ki mit vál. 171 690 Ki mit vál. 1 164 169 Utalvány 3 131 146 Zsiguli sze.. 174 536 Élésk. ut. 1 164 787 Motorker. mélygépkocsira utal­177 555 Utalvány 1 173 548 Élésk. ut. vány 180 723 Utalvány 1 175 478 TV 3 131 515 Háztart. gép 188 889 BútQr 1 184 116 Tv 3 134 933 Élésk. ut. 196 654 Utalvány y 1 195 614 Ki mit vál. 3 146 627 Utalvány 209 693 Ki mit vál. " 1 196 033 Ki mit vál. 4 070 334 Utalvány 213 206 Háztart. gép 1 199 110 Rádió 4 076 175 Tv 217 812 Ki mit vál. i 199 956 Utalvány 4 095 214 Utalvány 221, 402 Élésk, ut. 1 200 710 Utalvány 4 128 034 KI mit vál. 226 795 Ki mit vál. 1' 212 993 Ki mit vál. 4 128 961 Magnó 244 905 Magnó . 1 239 917 Ki mit vál. 4 138 510 Családi utal­261 812 Ki mit vál. 1 240 744 Bútor vány (20 000 forint) 262 198 Utalvány 1 241 455 Utalvány 4 141 886 Utalvány 263 267 Ki mit vál. '1 255 923 Ki mit vál. 4 143 063 Élésk. ut. 274 .170 Utalvány 1 282 841 Utalvány' 4 421 756 Ki mit vál. 278 596 Élésk., ut. 1 288 607 Ki mit vál. 4 422 237 Utalvány 297 526 Élésk. ut. 1 290 865 Ki mit vál. 4 440 914 Rádió 311 442 Magnó 1 291 762 Utalvány 4 444 460 Élésk. ut. 324 083 Mosógép 1 299 931 Ki mit vál. 4 447 727 Hűtőgép 324 774 Ki mit vál. 1 300 736 Ki mit vál. 4 469 893 Ki mit vál. 334 841 Hűtőgép 1 301 666 Utalvány 4 471 968 Ki mit vál. 336 786 Ki mit vál. 1 316 161 Ki mit vál. 4 475 221 Utalvány 337 531 Utalvány 1 355 851 Utalvány 4 477 438 Ki mit vál. 350 170 Háztart. gép 1 368 778 Ki mit vál. 8 068 412 Utalvány 351 184 Élésk. ut. | 1 371 762 Utalvány 8 083 340 Utalvány 354 056 Utalvány 1 377 617 Utalvány 8 084 207 Utalvány 372 710 Motorker. 1 384 598 Páraelszívó 8 097 748 Ki mit vál. 379 716 Hűtőgép 1 387 635 Rádió 8 102 903 Ki mit vál. 380 868 Háztart. gép 1 391 108 Ki mit vál. 8 113 362 Hűtőgép 389 646 Mosógép 1 407 957 Tv 8 143 362 Ki mit vál. 413 05# Ki mit vál. 1 409 365 Utalvány 8 143 899 Utalvány 447 080 Háztart. gép 1 432 252 Háztart. gép 8 428 804 Rádió 449 383 Hűtőgép 1 438 382 Ki mit vál. 8 436 391 Tv 449 624 Mosógép 1 443 992 Utalvány 8 460 596 Mosógép 470 623 Magnó 1 448 144 Utalvány 8 462 051 Bútor 475 231 Külf. társasut. 1 451 882 Páraelszívó 8 464 133 Ki mit vál. 490 936 Ki mit vál. 1 466 128 Élésk. ut. 001 641 Utalvány . 1 470 519 Ki mit vál. A nyertes szelvénye* 009 942 Tv 1 1 488 266 Ki mit vál. két 1974. június 20-ig 020 951 Családi utal­1 490 587 Élésk. ut. kell a totó-lottó kiren­vány (20 000 forint) 1 492 890 Ki mit, vál. deltségek , az OTP-fió­027 558 Ki mit vál. 2 000 442 Motorker. kok, vagy a posta útján 035 506 Élésk. ut. 2 000 909 Utalvány a Sportfogadási és Lot»* 037 358 Élésk. ut. 2 015 218 Ki mit vál. tó Igazgatósághoz (1875. 040 287 Utalvány 3 093 122 Ki mit váL Budapest , V., Münhich 055 409 Utalvány 3 098 135 Élésk. ut. Ferenc u . 15.) eljuttatni. 057 387 Élésk. ut. 3 100 952 Családi utal­A gyorslista közvetle-* 067 121 Páraelszívó vány (20 000 ft) nül i a sorsolás után ké­072 697 Háztart. gép 3 103 174 Utalvány szült , az esetleges hibá­098 432 Ki mit vál. 3 104 023 Élésk. ut. kért felelősséget nem 098 991 Háztart. gép 3 104 095 Utalvány vállalunk. (MTI) SZÚR Vasárnap az idei SZŰR futball- csatájában az újságírók kerekedlek felül 8:6 arányban. Képünkön: Erzsébet - királynő Pápay Erzsi és Rátonyi Róbert a műsor egyik számában. GYÁRROBBANÁS ANGLIÁBAN 0 Az angliai Flixboroughban lángok pusztítanak a Nypro Limited nevű vállalat területén. A tűzvész a kis lincolnshire-i falu nagy vegyiművében történt robbanások nyomán tört ki. Legalább húsa tűzfészek keletkezett és a robbanás hangját a csaknem ötven kilométerre levő Grimsbyben is hallani lehetett. (Telefoto — AP—MTI—KS.) 0 Az egyik palackozó gépsornál. Három hét múlva befejeződik a csapatszétválasztás 0 Élénk vita alakult ki a szőlőtermesztési módszerekről. Borbándi János Moszkvába utazott Vizsgálják az angliai katasztrófa okát A tragikus angliai gyárrobba­nás a hétvégén már kezdett po­r

Next

/
Thumbnails
Contents