Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET Miguel Asturias 1899-1974 Találkozás- szerepcserével Amikor Asturias Kecskeméten járt Naplómban csillaggal szoktam jelezni azokat a napokat, amelyeken valami rendkívüli történik velem. Nem túlzottan sok ezeknek az eseteknek a száma, de azért akad. Közöttük is legjelesebb — két csillaggal jelzett — 1965. augusztus 20. Ekkor egy teljes napot tölthettem Pablo Neruda és Miguel Angel Asturias társasagában. Sőt, úgy is mondhatom, útikalauzuk voltam a „hírős városban”... A magyar olvasók 1959 óta ismerik a nevét; ekkor jelent meg az Elnök úr című regénye, melyben a katonai diktatúrát leplezi le meggyőzően, művészi eszközökkel. Ismertté vált hazánkban a Zöld pápa című művének megjelentetésével is, s több más könyvével, melyek betekintést engedtek a lati : amerikai világba, az ott élő — legtöbbször bizony nagyon nehéz sorsú — emberek életébe. A Nobel-díjas író — 1967-ben részesült e magas kitüntetésben — Austurias édesapja ügyvéd volt, s az anyja tanítónő. Már gyermekkorában megismerkedett a nagybirtokokon élő indiánok nehéz, szomorú, sokszor elviselhetetlen, gyötrelmes életével. Tanulmányai elvégzése után jogász lett. majd Európába jött, ahol évekig tovább folytdtta tanulmányait. ‘a Sorbonne falai között — híres professzorok irányítása mellett — figyelme fokozottan a múltra irányult. Közép-Amerika régebbi százádai érdekelték; elsősorban a szellemi kultúra alakulása Későbbi éveiben valósággal szaktekintélynek 'számított egyes történelmi kérdésekben. Éveken keresztül diplomáciai szolgálatban állott; ez a munkakör lehetővé tette számára többek között, hogy közelebb kerüljön a politikához. A guatemalai haladó rendszer bukása után száműzetésbe kényszerült, s a figyelem ettől kezdve még inkább feléje irányult, nemzetközi méretekben. Hosszú időn át élt Argentínában és Olaszországban. Utazásai idején egyre híresebbé vált; természetesen. irodalmi alkotásain — főként prózai művein — keresztül. Életét és munkásságát ezentúl milliók kísérték figyelemmel, neve összefonódott a nemzetközi békemozgalommal, ezt Lenin-békedíj is igazolja, amit 1966-ban ítéltek oda néki. Művészi hitelű regényeiben, novelláiban realista eszközökkel ábrázolja a latin-amerikai világot; műveibe szerencsésen építi be az indián legendákat, mítoszokat. Szinte minden sorái'al küzd az elnyomás, a kizsákmányolás éllen, egy emberibb, szebb világ reményében. Pablo Nerudával közösen utazták végig Magyarországot, 1965- ben. Itteni élményeiket a Megkóstoltuk Magyarországot című közösen írt könyvben örökítették meg. Ügy indult a reggel, mint a többi pihenőnap, készülődtem az édes semmittevésre, amikor megszólalt a telefon és főszerkesztőm közölte: amilyen gyorsan csak lehet, igyekezzem a pártbizottságra, mert perceken belül megérkezik két dél-amerikai író, Pablo Neruda és M. A. Asturias. Legyek az „útikalauzuk”. Melyik újságíró ne kapna az ilyen témán? A pártbizottság bejáratánál még ki sem fújtam magam, amikor megállt a hatalmas fekete Mercedes. Elsőként Pablo Neruda szállt ki belőle, majd Miguel Angel Asturias, végül a tolmács. Weiner Tiborné (Dunaújváros főépítészének özvegye). Austuriast akkor még alig ismertük Európában, ezért Neruda kedves figyelmességgel azonnal elmondotta: baráti a Latin-Amerika prózairodalmának legjele- sebbike. Azóta számos könyve megjelent nálunk és 1967-ben megkapta az irodalmi Nobel-dí- jat. A vendégek fogadása után leültünk az Aranvhomok teraszán, majd elindultunk sétára az alkotmányt ünneplő városba. Leszámítva az ebédet, késő estig róttuk az utcákat. Nehéz így utólag eldönteni, ki volt a riporter ezen a napon. A két íróóriás annyi kérdést zúdított az őket kísérő újságíróra, hogy itt csak felelni lehetett, de kérdezni aligha ... Megvallom őszintén, akkor még magam sem ismertem közelről a - két dél-amerikai írót, úgyhogy az egész napos együttlét során többször szellemi rövidzárlat környékezett. Ám ők segítettek ezen. anélkül, hogy észrevették volna. Vagy észrevették és tapintatosak ..^voltak? Bizoftvára ez utóbbi az ksvigazv - sí Miről folyt a beszélgetés? Mindenről. Szenvedélyesen érdeklődtek a megye iparáról, különösen az élelmiszer-feldolgozás érdekelte őket. Meglepő tájékozottságot árultak el a lakosságot illetően. Tudakolták, hogyan számoljuk fel a tanyarendszert, milyen mértékű nálunk az írástudatlanság, milyenek a kereseti arányok. Asturiast leginkább a folklór izgatta, szeretett volna igazi alföldi népviseletet látni. Meglepődésének eléggé hangsúlyozottan kifejezést is adott, hogy az 'ország alkotmányát ünnepli a lakosság, a főtéri emelvényen viszont mindössze egy beat-zenekar játszott, igazi népünnepély azonban nem volt. csgk vendéglátóipari sátrak követték egymást. Nem szóltak róla. bár kérdéseikből erre sommásan következtetni lehetett: ekkor gyűjtötték össze „Megkóstoltuk Magyarországot” című közösen írt könyvük anyagát. Ebben a reprezentatív kötetben — prózában és versben — a magyar ételek ízeinek, za- matainak állítanak emléket. Mi tagadás: pályám egyik legnehezebb napja volt 1965. augusztus 20-a. amikor én magam lettem a riportalany és a kérdező partnerek olyan szellemóriások voltak, mint a két Nobel-díjas író. Ám az a nap. amit társaságukban töltöttem, egyáltalán nem volt feszélyezett. A nagy emberek legjellemzőbb tulajdonsága éppen az, hogy az első percekben olyan atmoszférát teremtenek maguk körül, amelyben mindenki otthon érezheti magát és cseppet sem éreztetik másokkal szellemi nagyságuk fölényét. Aminthogy ők sem tették. Balogh József Miguel Asturias: Jókai Mór mondja Fegyveresek kívül, fegyveresek bévül, férfinak fegyverből kétféle szükséges, kell az egyik kívül a csatározáshoz, kell a másik hévül iváshoz-evés\ez. S ha ennyi fegyverrel semmi jó nem épül, fegyveresek kívül, fegyveresek bévül, megmarad a kancsó végső menedékül. (Orbán OUő fordítása) Szalai Csaba*: Piros munkagép Vizébe fúlt muharvidék, ingújjas kék csatornaárok halastavának bölcs szemét a köd lefogja: szürkehályog. De mégis lát: a csutkakúp- gubában édesálmú tök. ekék rekednek le a föld leragadt embere mögött. Mindegyik lépne s mégse lép, jólétük langyos ól: röfög, és elkártyázzák, mint a nyár talán a nádpihés rögöt. Gyerek jön. rázza nagykerék, esőben esdő iskolák, lesüllyedt ajtók tengetik maguk majd holnap is tovább. És mégis, mint az eldobott, felfújt belső: a tyúkdögök, tollal befedve múlik el a múlt. mit férge hátra lök valahová, egy lyukba el — fölötte búg villanyfahang s a röptéből viaskodó tövissel megfogott galamb. Itt élek én, esőbokor nadályos nádjait töröm, s piros munkagép robotol: szívemnek kedve, az öröm! Legyen a vak sárban keréknyom s ahol a mély humusz terem ott szökjön át a végtelenbe a párhuzamos értelem. Mesgyéim újak! Vasgyaluhad nyihogó láncát markolom, hullj te virágpor telt tüdőmbe varangyrubintos hajnalon! •A fiatal költőnek most jelent meg első verseskőteM. Lezsák Sándor: Vagyok felhős... Garabonciás kerékpárral gözmozdonyra rácsöngetni. Gyöngyvirág, némult harangom. Hajcsár-szelek fodrában a MASvilággal talált úton ölre menni. Homokvár, szélfútt barlangom, Lakitelek borostás, viruló szirmos arcodat már ismerem. Ügy szeretnék itthon lenni. Vagyok felhős idegen. • Klossy Irén rajza. • B. Mikii Fetenc olajteljesitményc. Sorok a munka- és munkásábrázolásról 0 Túri ’Endre egyik tűzzománc képével. ta József, Nagy István, Kohán György és Holló László művészete egyaránt ezt példázza. Az alföldi festők — nemcsak régebben, hanem ma is, például a vásárhelyiek — az előttük legelevenebbül kitárulkozó és ható életangagot, az alföldi emberek lelki és indulati, magatartásbeli törvényeit, valamint a küszködő parasztélet színtereit örökítik meg. Ebből a sajátos, a többi tájegységtől jellegzetesen elütő világ- egészből töltődnek meg alföldi levegővel és életmozzanatokkal azok az alkotások, amelyek témául választják az említett tárgykört. Ilyenek Bozsó János, Diószegi Balázs, Gál Sándor, Tóth Menyhért, Weintrager Adolf művei. A felsorolt, Bács-Kiiskun megyében dolgozó festők munkái főlég a paraszti világ megörökítését célozzák. Ha .találunk is közöttük munkásportrékat, gyárakból és üzemekből vett feldolgozásokat — ezek kis számban jelentkeznek és működésüket inkább csak színesítik, semmint meghatározzák. Ha gyors körülpi Hántással az idetartozó műveket keressük, akkor elsősorban Gál Sándor Martinászképeit, Palkó József építkezésékről és építőkről festett olajképeit, Kiss J. Zoltán új épületeket és munkásokat megörökítő rajzait, Goór Imre gép-ember kompozícióit, Noel ö. Gábor néhány évvel ezelőtti , pályázati műveit, B. Mikii Ferenc bajai vonatkozású szövőgyári alkotásait, Pálfy Gusztáv orgoványi plasztikáját és bányász-domborművedt, Imre Gábor plakettjeit, valamint Klossy Irén néhány grafikáját sorolhatjuk ide — a nyilvánvaló színvonalbeli különbségekkel egyetemben. Talán egyedül Túri Endre művészetében foglal el egyre központibb helyet a munkástematika, a gyári élet megjelenítése. Ez sem véletlen, hiszen Túri zo- mánokísérleteire, munkáinak kivitelezésére a „Lampart” Zománcipari Művek kecskeméti gyáregysége ad egy idő óta lehetőséget. Az az üzem, ahol hagyományai vannak a művészet pártolásának. Túri a gyár vezetőiben és dolgozóiban segítőkre és támogatókra talált. Tűzzománcképei egyre inkább benépesülnek a munkásélet jeleivel. Az ipari gyári munka- és ábrázolás a megye képzőművészetében nemcsak azért szűk körű, mert nem voltak — és természetes, hogy nem voltak — helyi hagyományai a proletárművészetnek. Jobbára hiányoznak az erre ösztönző’ példák, és munkássorból származó, magukat felküzdött művészek sem élnek itt, akiknél természetes lenne az ilyen elkötelezettség. Az ipari és mezőgazdasági üzemek — egy-két kivételtől eltekintve — sem fordulnak a képzőművészek felé. Kulturális kiadásaikból legtöbbször „nem telik” művészetpártolásra. Több megye, köztük Borsod- Abaúj-Zemlén, Hajdú-Bihar üzemei és nagyvállalatai ugyanakkor képzőművészeti dijakat alapi, tanak és tartanak fenn, vagy legalább eredeti műalkotásokra cserélték fel az irodák falain húsz év óta díszelgő reprodukciókat. A munka- és munkásábrázolás esetleges elégtelenségét a megyei képzőművészetben így nemcsak az új művektől lehet számonkérni. A gyárak, nagyvállalatok vezetői is jobban figyelhetnének saját kulturális „fehér foltjaikra” Sümegi György Lehet, hogy akad, akinél eröltetettnek tűnik egyáltalán a. téma felvetése is: munka- és munkásábrázolás Bács-Riskun képzőművészetében. A megyehatárokon belüliség kétségtelenül nem jelent stílusbeli egységet, de még erősebb kötődést sem valamilyen meghatározott iskolához. Ennél is lényegesebb, hogy a képzőművészetben sokkal áttételesebben jelenik meg a valóságból kiválasztott és ábrázolt tárgy, a kifejezett hangulat, mint például az irodalomban. Márpedig a mai magyar regényektől, novelláktól, drámáktól is joggal számonkérhető. sok esetben az uralkodó társadalmi osztály problémáinak, életérzésének megjelenítése, mégha ez ném is olyan direkt formában képzelhető el, mint húsz évvel ezelőtt hittük. Mégis — ha másért nem, a kísérlet kedvéért — föltétlenül érdemes és izgalmas ilyen szempontból körültekinteni a képzőművészeti életben. Ha nem is a végső szó kimondásának igényével, de tanulságképpen mérlegre tenni azt, hogy egyáltalán tükröződnek-e és milyen mértékben a végbement változások a képzőművészeti alkotásokban. Akadnak-e vállalkozók, akik a rátalálás örömével és nehézségeivel fölfedezik az újfajta szerkezeti, ritmikai és egyéb kifejezési lehetőségeket, amelyekre a megváltozó környezet ihleti az embert. Ezért is adunk helyet szívesen az alábbi írásnak, abban a reményben, hogy kezdeményezésekre és vitákra serkent. (A szerk.) Egyre döntőbb az ipar jelenléte és fejlődése Bács-Kiskun megyében a gazdasági és ezen tül a társadalmi alapvonásokat is meghatározó agrár jelleg mellett. Így alakult át Kecskemét is az egykori tanyás településből munkásvárossá. Űjabb ipari foglalkoztatási alkalmak jönnek létre, amelyek kihatnak az életmódra. Az itt látható világban mégis sokkal inkább az alföldi tájegység karaktere, a sík jelleg tűnik szembe, mint a gyárkémények-j kel • teletűzdelt ipar- és gyártelep pék képe. Az ipari létesítmények főleg városszélekre szoruló látványa és belső élete ritkábban ösztönzi a Bács-Kiskunban élő festőket művészi megörökítésre, mint a tanyák világa és az alacsony horizontú, jellegzetes alföldi vidék. A hagyományos alföldi festészet élményanyaga és témaköre a paraszti világhoz, a szegényemberek hétköznapjaihoz, illetve a tájhoz kötődött legerőteljesebben. Tornyai János, Endre Béla, Kosz• Pálfy ■ Gusztáv bányász- domborműve.
