Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-03 / 101. szám

4 • PfETÖFI NÉPE • 1974. május 3. # Miklóssy Sándor kiváló repülőoktató egyik növendékét készíti fel a Cirrussal való repülésre. Kiváló repülőoktató Szigorú, fegyelmezetlenséget riem tűrő embernek ismerik a kezdő sportrepülők Miklóssy Sán­dort. az MHSZ kiskunfélegyházi repülőterének parancsnokát. Nem ok nélkül, hiszen — mint mond­ják — ha ő megjelenik a gépek között, a hangárok környékén, még a hangyák is vigyázzba áll­nak. Szükséges ez, mert a repü­lés. a levegőben való szárnyalás, a magasság meghódítása elsősor­ban is fegyelmet kíván, ö maga már megszokta ezt, hiszen 35 éve szerelmese a repülősportnak. Kar­rierje — nevezhetjük nyugodtan annak — sok lemondás, gyakorlás gyakorlás árán csúcsosodott ki, ugyanis megkapta életművéért a Nemzetközi Repülőszövetségtől a Paul Tissandier-diplomát. Éppen 18 esztendős volt, amikor a Hármashatárhegyen megbarát­kozott a vitorlázórepüléssel. Egy év múlva már A-. két év múlva pedig megszerezte a B-vizsgát. A háború mindent megszakított, a munkát, a repülést. Am a felsza­badulás után ott volt azok kö­zött. akik minden erejükkel a sportrepülés újjászervezését tűz­ték ki célul. Egymás után szerez­te meg a különböző vizsgákat, de eközben nem hanyagolta el polgá­ri foglalkozását sem. A Szolnoki Cukorgyár felügyelője, négysze­res Kiváló dolgozó, és birtokosa a gyár 25 éves törzsgárdajelvé- nyének. Kiskunfélegyházára 1957-ben került oktatóként s két évre rá a nemzeti bajnokságon egyszerre szerzi meg a gyémánt- és az aranykoszorús j'éi'vépy#. Betíytj itt Kiskunfélegyházán a klub elnöki, titkári funkcióját, s emellett még a repülőtér társadalmi parancsno­ka is. — A repülés — mondja szeré­nyen — az életem egyik része. Ötezer-hatszázharmincötször száll­tam fel. ebből ötezer oktatórepü- lés volt. összesen 1134 órát töl­töttem a levegőben, amiért igén sok elismerést kaptam: A Haza Szolgálatáért érem bronzfokoza­tát. az MHSZ Kiváló Munkáért aranyfokozatát és a Honvédelmi Érdemérmet. Nem volt könnyű szóra bírni Miklóssy Sándort, hogy magáról beszéljen, ugyanis a repülésen túl életének célját, a fiatalok nevelé­se tölti ki. Legkedvesebb élmé­nye még ma is, hogy két évvel ezelőtt egymás mellett látta szá­zadosi. főhadnagyi és tiszti iskolás egyenruhában azokat a volt sport­repülőket. akik ma már hazánk légterének védelmezői. — A Nemzetközi Repülőszövet­ség diplomája váratlanul ért, s megvallom, őszintén, nagyon meg­örültem neki. Ügy érzem, ezt nemcsak nekem, hanem klubom­nak is adták, a fiatalok, a mun­katársak érdeme is. akik velem együtt megtettek mindent a repü­lők kiképzése érdekében. S hogy ez így van, azt talán bi­zonyítja az, hogy a repülőklubban száznegyvenen tevékenykednek, hetven ejtőernyős, s ugyanannyi sportrepülő. A vitorlázók között egy gyémánt-, két arany-, húsz ezüstkoszprús. két C- és három B-vizsgás van. Az új. a nagyobb lehetőségeket a Cirrus-tól, ettől a nagy teljesítményű külföldi vitor­lázógéptől várják, céljuk az, hogy minél több aranvkoszorús sport­repülő legyen a kiskunfélegyházi MHSZ-repülőklubban. Az ered­ményék nem sokéig 'Váratnak ma­gukra, ugyanis'Miklóssy Sándor és Szekér József nemrégiben egy száz kilométeres háromszögrepü­léssel új nemzeti rekordot állítot­tak fel. Ehhez csak annyit tehet hozzá az újságíró: gratulálunk! Gémes Gábor A FÉMMUNKÁS VÁLLALAT EREDMÉNYEIRŐL ÉS TERVEIRŐL Kecskemétről a paksi „atomvárosba” Itthon kritizálunk, idegenben gyönyörkb- dünk. Sokszor éppen a „magunkéban”. A grúz főváros, Tbiliszi napfényes utcáit járva egy különösen szépformájú épület vonta magára a figyelmemet. Büszke homlokzatát gyönyörű fémcsipke díszítette. Grúz kísérő­im nevetve és igen elégedetten hozták tudo­másomra, hogy honfitársaim munkájában gyönyörködöm, lényegében tőlük tanultam meg a Fémmunkás Vállalat nevét. Erre gon­doltam nemrég azon a sajtótájékoztatón, amelyen Gulyás György vezérigazgató be­számolt a vállalat tevékenységéről. • Ilyen szép, korszerű épü­leteket lehet összerakni könnyűfém- szerkezetekből, mint a zuglói iskola Az idén: megduplázódik az exporttermelés A fejlődési abból is lemérhet­jük, hogy a vállalat tavaly már több mint egymilliárd forintos termelési értéket ért el, pontosan 126 millióval többet, mint az elő­ző évben. A tervdk szerint a het­venes évek végére 3 milliárd fo­rintra fut fel a termelési volu­menük és ennek mintegy 30 szá­zalékát exportból nyerik. Világ­járó turistáink tehát nemcsak Grúziában találkozhatnak a vál­lalat termékeivel, hanem a zord éghajlatú Szibérától, egészen a forró Szíriáig, igen sok ország­ban. A szíriai Eufrátesz folyón épü­lő erőműhöz 280 ezer dollár ér­tékű alumínium nyílászárót és burkolatot szállítanak, nemrég pedig ők kapták meg azt a 920 ezer dolláros algériai megrende­lést, amelyre 11 cég pályázott. Rendkívül nagy és szokatlan fel­adat hárul rájuk a Szibériában, KGST-beruházással épülő Usz- tyilini cellulózkombinát építésé­ben, ide olyan alumínium és acélszerkezeteket rendeltek — 14 —15 millió rubel értékben —, amelyek nem hegesztéssel, ha­nem csavarozással illeszthetők össze a mínusz harminc fokot is meghaladó hidegben. Bár az export igen lényeges része a vállalat^ termelésének, mégis legfontosabb feladatuk a hazai igények kielégítése, a kor­mány; könyűszerkezetes program-. ,iának, végrehajtása, amelyet nagy léptekkel segít majd-előre a francia Fillod-céggel most megkötőt szerződés. Ez az első külföldi licencszerződés, amely­nek lényege, hogy a tervezéstől a gyártásig, a kommunális lé­tesítmények felépítését is bele­értve, minden munkát egy komp­lett építési rendszerbe fognak össze és ez évente mintegy száz­ezer négyzetméter alapterületű könyűszerkezetes iskola, óvoda, bölcsőde, iroda és egyéb épület gyártását, szerelését teszi lehe­tővé. A gyártás több partner közre­működésével valósul majd meg, a licencgazda azonban a Fémmun­kás Vállalat, és a szerződés ér­telmében ők hozhtják forgalom­ba a Fillod-könyűszerkezeteket a szocialista országokban és a francia piac kivételével a tőkés országokban is. Nagy feladatok küszöbén Előreláthatóan 1976-ban kezdő­dik meg a francia licenc sze­rinti" szerkezetek gyártása, de addig is akad bőven tennivaló­juk. Még az idén 'be kell fejez­ni egyebek között a Hejőcsalbai Cement- és Mészmű belső sza- laghídjának szerelését, és tovább folytatni a szükséges szerkezetek gyártását a Dunai Hőerőmű, a Borsodi Húskombinát, a Péti Műtrágyagyár, a Veszprémi Házgyárb a Budavári Palota mun­káinál. Olyan munkákra kell fel­készülniük, . mint az OLEFIN- program, a Gyulai Húskombinát, a Kiskunhalasi Kötöttárugyár, a Bélapátfalvai Cementgyár, az Adria Kőolajvezeték, a Magyar Viscosagyár, továbbá a Dél-pesti kórház, a Hilton Szálló szerke­zeteinek gyártása és & metró észak—déli szárnyé ^.k beruhá­zásaiban való részvétel. Az is szóbakerült, ami egye­lőre komoly akadálya a könnyű- szerkezetes építés elterjedésének. Igaz, hogy ezek az épületek na­gyon szépek és a hagyományos építkézéseknél jóval gyorsabban szerelhetők össze, de nagyon költségesek. És amikor a beruhá­zóknak választani kell, hogy a gyorsabb vagy az olcsóbb meg­oldásra szavazzanak, érthetően úgy döntenek, hogy inkább las­sabban, de többet építenek a pénzükből. A vállalat vezetőit is foglal­koztatja ez a kérdés, szeretnék elérni, hogy a könyűszerkezetes építés ne csak gyors, hanem fo­kozatosan egyre olcsóbb is le­gyen. Például említették a FÉM- TIP csamokrendszerüket, amely már mindkét kívánalomnak ele­get tesz. Ebből a típusból éven­te 100 ezer négyzetméter váz- szerkezet készül, négpedág éppen a vállalat kecskeméti gyárában. Főszerepben: a vidéki gyárak Gulyás György vezérigazgató igen elismerően szólt a vidéki gyárakról, tagadhatatlanul övék a főszerep, hiszen a termékek 60—70 százaléka náluk készül. Kecskeméten gyártják a már em­lített vázszerkezeteken kívül az összes hidroglóbuszt, az NSZK- \ ból megrendelt oldalfalas rako- dófalakat 2 millió 200 ezer dol­lár értékben, és a hagyományos épületszerkezetek mellett külön­leges acélszerkezeteket is készí­tenek az olyan egyedi nagy beru­házásokhoz, mint például a pak­si atomerőmű. Az sem maradt titokban, hogy a vidéki gyárak közül messze ki­emelkednek a kiskunhalasiak, akik 5—6 éve megszakítás nél­kül birtokosai a „kiváló” cím­nek és termelésük, munkafegyel­mük, a vevőkkel kiépített jó kap­csolataik alapján példát mutat­nak a többieknek. Az ő munkájuk is — és ter­mészetesen valamennyi gyáré — jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi eredmények alap­ján Kiváló vállalat lett a Fém­munkás. Ez a cím is arra köte­lezi őket, hogy még nagyobb vá­lasztékkal, kifogástalan minőség­gel és a lehetőségekhez mérten olcsóbb árakkal álljanak első­sorban a hazai piac rendelke­zésére. Mivel az idei BNV-n nem vesznek részt, a vásárral) egyide­jűleg egy új bemutatótermet , nyitnak Budapesten, a Maja­kovszkij utcában, ahol természe­tesen egész, éven át megtekint­hetők és megvásárolhatók lesz­nek a vállalat termékei. Ide már most meghívják az érdeklődőket és a vevőket. V. Zs. Négyszemközt az üzemi demokráciáról Szabó Istvánné betanított sarokcsiszoló, Alföldi Cipőgyár,) Kecskemét: — Húsz éve ez a gyár a munkahelyem. Hogy nem szereztem meg a szakmunkás-bi­zonyítványt, azt hiszem, ez elsősorban raj­tam múlott. Igaz, 1956-ban hozzá kezdtem a tanuláshoz, de ez a közbe jött akkori zűrök miatt abbamaradt. Azóta meg ... Benne is vagyok a korban és olyan jó a szabad időt a kisunokával tölteni! Ha akár csak egy évvel ezelőtt kérdeztek volna az üzemi demokráciáról, biztos, hogy nem vélekedhettem volna úgy, mint most. Közben sokat javult nálunk a munkaszerve­zés, van anyag, csak a bőr beszerzésével for­dulnak elő zökkenők. A lényeg az, hogy üte­mes a termelés, tehát megvan a kereset £s szerintem akkor jó a munkás hangulata, ha kereshet, nálunk pedig az utóbbi időben ha­vonta rendszeres a prémium is. Mozgalmi funkcióm: az szb- nek vagyok a tagja. A bérfelelősi reszortot látom el. Ez a tisztsé­gem is beletartozik az üzemi de­mokráciába. Ha bérfejlesztés van, mindig kikérik a vélemé­nyemet, hisz’ én sokat beszélge­tek a dolgozókkal. Amikor ja­vaslatot mondok, azt sok véle­mény alapján teszem. A javas­lat kialakítását jól segíti a mű­vezető. a bizalmi éppen úgy, mint a szocialistabrigád-vezető. Mert megkérdezem őket. Mostanában többször hallot­tam például a rádióban is az úgynevezett differenciált bérezés­ről. Arról, hogy az egyazon mun­kát végzőket is érdemes lenne a tapasztalat, ügyesség, szorgalom szerint megkülönböztetve fizet­ni. Ez most hirtelen jutott eszem­be. őszintén szólva, még nein gon­dolkoztam rajta, hogyan festene ez a gyakorlatban. Nálunk, ha például három ember ugyanazt a munkát végzi, egyformán ke­res. És különben is a minőségi tervünk által támasztott követel­mények mindenkit egyformán érintenek. Há exportról van szó, 95 százalékos ez a terv. tehát száz cipőből kilencvenötöt jelent. És akik csinálják, nagyon jól tudják, hogy ez bizony nem kis dolog, s nem egy hónap óta van így!... Főleg az elavult munka­gépek miatt nem könnyű. Per­sze, a tervünket így is százszá­zalékosan teljesítjük, de nagyon várjuk az új gépeket... Elég régi témánk, hogy porel­szívó kellene az aljaüzemrészbe. Sok termelési tanácskozáson volt már erről szó. Gondolom, sőt, tu­dom. hogy ez nem a gazdasági vezetők nemakarásán, hanem a pénzen múlott’ eddig is. Most azonban már határozott ígéret van rá, hogy az idei nyáron fel­szerelik a porelszívót. Mint említettem is, én sok munkatársammal beszélgetek, is­merem a közhangulatot. És a magam nevében is mondhatom, hogy nálunk bárki, bármikor egyéni problémájával is mehet akár a gyáregység vezetőjéhez, akár a műszakvezetőhöz. Mind a ketten elég sokat vannak köz­tünk. Nemrégiben például az egyik, ugyancsak régen itt dolgo­zó munkatársnőm, aki nyugdíjba készül, kérte Sersényi elvtársat, hogy találjon a számára vala­milyen megoldást. A portalaní- tóban dolgozik, ahol alacsony a bérkategória és ez nem mindegy a nyugdíj szempontjából. A gyár­egység vezetője pedig olyan or­voslást talált, hogy módszerpót­lékkal kiegészítik az említett, egyébként kiváló dolgozó kollé­ganőm keresetét. Én úgy ítélem meg, hogy ná­lunk most jobban érvényesül az xiizemi demokrácia, mint egy, vagy két évvel ezelőtt. Abban is biztos vagyok, hogy jövőre, vagy két, év* múlva még jobban bele- tanulunk. Mert hozzáértés kell ehhez is. A gyáregységeinkben most\ folynak az ifjúsági parla­mentek, ezek is felfoghatók az üzerm\ demokrácia megnyilvánu­lásának. Ügy hallottam, hogy a kiskunfélegyházi egységünkben nagyot^] jól sikerült ez a parla­ment, sok okosat elmondtak ‘ a fiatalok. És bár nem vagyok ép­pen KISZ-korosztályú, engem is meghívtak a mi gyáregységünk ilyen ifjúsági fórumára... Lejegyezte: Perny Irén Nappala az éjszaka Ács Viktor kunadacsi iskola­igazgató kedves iszabadkozással hívta fel a figyelmemet: — Gondolom, bőségesen el van látva témával, mégis szeretnék ajánlani egyet Kunszentmiklós valamelyik téeszáben — azt hi­szem, a Szabadságban — dolgo­zik egy idős néni, Kerepesi Sán- dorné. Hosszú évek óta látom, hogy minden este jön a gazdaság majorjába, ahol éjjeliőr. Van egy kutyája is. A hűséges jó­szág, szintén esztendők óta, már megszokott menetrend szerint várja gazdáját, hogy együtt őr­ködjenek a szövetkezet vagyona felett... Én ezt a nénit a köte­lességteljesítés példaképének te­kintem ... Télből verőfényes tavaszra for­dult már az idő, mire ráérkez­tem egy kunszentmikip"! körül­nézésre. Kerepesi Sándomé va­lóban a Szabadság téesz éjjeli­őre, — mondták. Gondoltam, magára maradt öreg néni, s ahogy magyarázták, merre találom meg a község széle felé, elképzeltem a vén házikót is. Ott éldegél egymagá­ban, takaros rendet tartva háza- táján, mint amilyen akkurátus az éjjeliőri’ tisztségben. — Látja, ött a saroktól kicsit kijjebb azt a palatetős házat? Amelyiknek olyan szép színű ' a fala... No, abban lakik özvegy Kerepesi Sándomé. — így iga­zított el két asszony, mikor a bel- tonútról a megsejtett mellékut­cába fordultam. Szépen pirult a virágágyások porhanyós földje a napsütésben. A halványbama rögszemcsék éle­sen váltak ki, ahol rájuk tük­rözött a veranda üvege. Szemben góré, előtte mérges kiskutya rán- cigálta pórázát, hátha elereszti, s ő kedvére kiélheti házőrző szi­gorát — a vendég nadrágszárán. Kerek, sima arcú néni gör­nyedt az udvar közepén, hóna alatt egy bokormagas, zörgő or­gonafával. — Hasznos munkálódást kívá­nok — toldom meg a köszönést. — Alig volt már lombja... Kiszáradt... Kivágtam... Csendes minden szava. És olyan hanglejtésű, amiből azért kfiérzik: „Vajon kiféle ez a jö­vevény?” — Ekkorra már mel­lettünk termett agy tizenkét esz­tendős forma masszív kisfiú. Ba- , rátságos testőrként a nagymama oldalán. Hogy aztán megismerkedünk, megnyugodva pillog Kerepesi Sándorné kék szeme a fakó, apró­pettyes kendő alól. Járdafélre ereszti az orgonafát, halványzöld kötőjén eldörzsöli a tenyerére ta­padt kéregtörmeléket, s betessé­kel. Sanyi, az unoka rendületlenül figyel. Gömbölyű képe fölé csudá­ra passzol a kötött sipka. A kék melegítő meg azt példázza, hogy nem hamvábahótt gyerek, aki viseli. Mikor a tárgynál vagyunk, a nagymama ráint a fejével. — Sokszor aludt velem oda­kint, ha az anyjáéfk odavoltak dolgozni. — Hány esztendeje csinálja, Kerepesi néném? — Tizenhárom éve minden éj­szaka szolgálatban vagyok. — A kedves férje? — Az uram? ... Még akkor meghalt, mikor a szövetkezet született. Mostmár a fiam, Kere­pesi Sándor van benne. A fele­sége, a menyem is bejár. Most a darálóban segédkezik. — Hát te, Sanyi, mi leszel, ha megnősz? — Ördög tudja még azt — le­gyint a nagymama, és nagyot mosolyog a gyerekre, ö meg közbe is vág. Halkan, de hatá­rozottan. — Gépszerelő leszek a téesz- ben. De él ne kanyarodjunk a fő témától. — Nem fárasztó munka? Ti­zenhárom éve nem alszik éjsza­ka... — Megszoktam. Amúgy is rossz alvó voltam, mikor elkezdtem... Ül a kisöreg a sezlon legsar- kán, és szinte magának emlé­kezik. — Eleinte sokat rídogáltam... Egymagám vagyok abban a nagy csendességben, hat kilométerre a községtől... Meg oszt olyankor olyan sok minden előjön, amire az ember sose gondolt addig. De elfoglaltam magam. Akkoriban gyöngytyúkot is nevelt a téesz, azokra fűteni kellett éjszaka... Később már a szántó-vető gépe­ket, kombájnokat őriztem. — Nem félt? — Mitől? __ Egyetlenegyszer v etődött arra egy olyan em­berforma. Este is elmúlt már, ott szédelgett a bejáratnál. Pap András éppen ott járt, faggatta, mit akar. Szállást éjszákára, azt mondja... Csavargó volt Kide­rült, hogy börtönből jött... Na oszt „menesztettük”. — Mivel jár ki? — Már nem... Január óta a központba megyek éjszakára. — Ez a kiskutya, aki az ud­varon ... Odakint ezzel? — Nem. Az egy másik volt... Szegény ... Már régen úgy jött oda hozzám. Mintha mondaná: „magához szegődök”. Mikor ki­értem az autóbusszal, már várt Aztán el nem vált mellőlem. Reggel megvárta, míg felszállók, addig odébb nem mozdult vol­na. Egy szép napon be is sza­ladt a busz megett. Leszállók, hát csapódik hozzám. Attól kezd­ve meg-megjelent itthon is. — Hol van most? — Lelőtték... Tél volt, hó volt. Három vadász1 járt arra. Be-betértek az ismerős tanyák­ra, gondolom besZivomyáztak, mért... Egy reggel avval fogad a juhász: „Nem várja már töb­bet a Bodri.” • Annak hívtuk, hogy olyan bozontos bundája volt, csak úgy lobogott a haja. Mondom, biztosan elkódprgott, majd megtér. „Az oszt nem, mert hármat is belelőttek...” Elhallgat. A Sanyi gyerek is néz maga elé. Később csak kikí­vánkozik még Kerepesinéből. — Ügy húztam el a havon. Ne legyen már a koosiúton ... Ta­láltam neki egy gödröt.'.. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents