Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-11 / 108. szám
0 • PETŐFI NÉPE • 1914. májas 11 Kendőzetlenül A kirándulók meglepetése Kik akartak kirándulni? A bácsalmási Hunyadi János Gimnázium tanulók Május elsején indult volna négy csoport autóbusszal az ország legkülönbözőbb vidékeire. A turizmusnak ezt a fajtáját ügy nevezték cl: iskolai tanulmányi kl- . rándulás. (Az országot megismerni élmény és tanulás — mondják a pedagógusok.) Ezért a Hunyadiban is mindent megtettek: agitálták a szülőket, lelkesítették a gyerekeket, míg elérkezett az indulás várva várt, napja, május elseje. És ezen a napon kiderült, bogy az indulás közel sem olyan egyszerű, ugyanis már előző nap este érkezett az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda Bács-Kis- kun megyei kirendeltségétől egy távirat, hogy a nóg- rádverőcei csoport menjen vonattal, mert autóbusz .nincs. A második csoport , autóbusza nem Bajáról, hanem ; Sárbogárdiról érkezett, ? amely tetemes kilométer- többlet. ráadásul a szülők zsebére. Á Harmadik csoport ötnapos túrára indult. A jármű rendben megérkezett, a gépkocsivezető közölte, hogy csak két napig áll módjában kirándulni; a második napon barátsággal elhagyja a csoportot és Irány haza. (Hogy ez nem így történt, az a tanárok Jó' kapcsolatainak köszönhető. de jócskán elvette a kirándulási kedvet ez az incidens is.) Mi jöhet még ezután? — sóhajtottak fel a tanárok és a tanulók. Hát •2, hogy a negyedik cso- : port: autóbusza nem érkezett meg, hiába várták,- Az eseményekhez nem ■■ .kívánunk semmiféle kom-. 'mentárt hozzáfűzni, csupán ; nanyit. ha valaki a gyárban fele részben selejtet termel, azt nem dicsérik meg, sőt... A diákutazásl Iroda — a kirándulás szervezője —* bem szervezett, pedig az a feladata. De megoldás*«, -Mgy az Express rendben visszafizeti a kirándulási pénzeket? Papírforma szerint igen. a bizalom szem-, pontjából sajnos, nem! Es' ez a nagyobb kár. Csató Károly Őszig megtekinthető 0 A Természettudományi Múzeum őslénytani kiállítása fél évig nyitva lesz. Képünkön: értékes ős-szarvascsontváz a kiállításon. (MTI foto — Bisztray Károly felv. — KS.) Maszkírozást tanulnak a bohócok 0 A Budapesti Artistaképző Iskola bohóc tagozatának egyik fontos tantárgya a maszkí- rozás. (MTI foto: Benkő Imre felvétele — KS.) Szőlőiskola Egymillió-kétszázezer sima vesszőt és 280 ezer oltványt helyeztek földbe az idei tavaszon a tisza- kécskei Tiszagyöngye Termelőszövetkezetben. Kilenc hektárral bővült a szaporítóanyag-telep. Ezzel a szőlő- és oltványiskola területe 16 hektárra nőtt. A telep csaknem nyolcvan asszonynak nyújt keresetet. Sima vesszőből huszonkét fajtát ültettek. Oltványok gyökereztetésével az idén foglalkoznak először. Maga az oltványkészítés gondos munkát, ügyes kezet igényel. A szövetkezeti asszonyok aránylag gyorsan elsajátították a szakmai fogásokat. A gyökeres vesszőket az Ültetvénytervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalatnál adják el, amely igény szerint továbbítja a telepíteni akaró nagyüzemeknek. Fenti képünk közvetlen a munkák befejezése előtt készült. (Foto: Tóth Sándor.) NAPKÖZBEN Hasznos „Világjárók” Kecskeméten vitafórumok Egyszerű, mindennapi történet. Egyesek talán azt mondanák, minek is szót vesztegetni rá? Nem nagy dolog; apróság az egész. Nézzük szép sorjában. Bélmegyer kis község Békés megyében. Bizonyára kevesen vannak mifelénk, a Duna—Tisza táján, Kiskunság és Eszak-Bács- ka szép vidékein, akik idáig akárcsak a nevét is hallották volna. Nos, ebben a tőlünk távoli, kicsiny békési faluban működik egy szakkör; a „világjárók" lelkes kis csoportja. Hirják Balázs igazgató vezetésével azt tűzték ki célul, hogy országunkat minél alaposabban megismerik. Valamelyikőjüknek az az ötlete támadt egyszer, hogy teremtsenek kaVQsolatot, levélben azokkal a városokkal, ahová nem juthatnak el. Hogyne, amikor a vágyaikhoz, gyönyörű elképzeléseikhez képest oly kevés a lehetőségük! Nem egyszerű dolog csak ügy felkerekedni, s uccu!, neki a nagyvilágnak. Ilyenre csak ritkán adódhat alkalom. Írtak szép levelet Kecskemétre is; a Kecskeméti Pincegazdaság KISZ-szervezetének. Hamar megkapták a választ, s lett is nagy örömük. Sűrűn követték egymást ezentúl a levelek; s a kecskeméti szép szavú híradások szövege alatt Endre Judit KISZ- titkár nevét olvashatták a bélmegyeri úttörők. Az lett a vége az egésznek, hogy végre — a napokban — a távoli pajtások a hírős városba látogattak. Reisinger Györgyi, Karsai Tamás és a többi kedves „vendéglátó gazda” olyan szeretettel törődtek velük, olyan ügyesen kalauzolták őket a nekik tetsző, szépülő városban, hogy nem felejtik azt él sokáig a „világjáró” kis vendégek. Hogyan köszönjék meg a sok kedves szót, a szép segítséget, a kellemesen eltöltött órákat?.— ezen kezdték törni a fejüket. És ismét a régi ötlet, a jól bevált: levelet írnak. Méghozzá külön ide a szerkesztőségünkbe is, amelyben arra kémek bennünket, hogy lapunk hasábjain tolmácsoljuk a köszönetüket. Íme, megtettük. V. M. Cukorfok-meghatározó műszer Franciaország bortermelése mind mennyiségi, mind minőségi szempontból jelentős. 1973 első harmadában 228 000 hl bor- deauxi bort exportáltak 171 millió Ft értékben. A Sopelem gyár nemrégiben új műszert mutatott be, amelynek segítségével a cukorfokot még a szőlőfürtben leszedés előtt meg lehet mérni, így az alkoholtartalomra is következtetni lehet. A szőlőtermelőknek nagy segítség ez a műszer, amelynek segítségével be lehet állítani a szüret kedvező időpontját. A műszeren a mérési eredményt közvetlenül le le hét olvasni. A jánoshalmi Petőfi Termelő- szövetkezetben a pártvezetőség — a tagság politikai ismereteinek gyarapítása és a tájékozottságuk fokozása érdekében — a szemináriumok mellett, két csoport részére politikai vitakört is szervezett. A szemináriumok vezetésével Juhász Sándort és ifj. Szerez- la Lászlót két fiatal párttagot, a vitakörök vezetésével pedig Osz- lár Bélát bízta meg. A szemináriumokon negyvenen, a politikai vitakörökön harmincán vettek részt rendszeresen. E politikai fórumok eredményességében az előadók alapos felkészülése mellett nagy szerepe volt a kiválasztott témák időszerűségének és emberközelségének. Erről tanúskodik, hogy foglalkozásról foglalkozásra gyarapodott a résztvevők száma, s egyre többen hallatták szavukat a vita során.- S ez hatványozottan érvényes a politikai vitakörökre. Jó alkalmat teremtettek a vitafórumok a fontosabb elvi-politikai kérdések sokoldalú feltárására, alapos megismerésére, s a vi- tázók egyéni véleményének kötetlen formában történő kicserélésére. A témák közül megkülönböztetett érdeklődés kísérte a népesedéspolitikával kapcsolatos időszerű kérdéseket és a fontosabb nemzetközi eseményeket. A politikai vitakörök viszonylag egyszerűbb témáit a kevesebb résztvevő könnyebben kapcsolta a társadalmi, a termelőszövetkezeti gondokhoz, s a mindennapi egyéni problémáikhoz is. Südi Bertalan párttitkár Vennék egy könyvesboltot Portré az eladóról Naponta sokan megfordulnak Kecskeméten, a Szabadság téren levő Katona Józseif könyvesboltban. Vannak; akik csaik nézelődnek, érdeklődnek, válogatnak, keresgélnek a hajdan tekintélyesebb, ma viszont erősen „leszorított” antikváriumban, Legtöbbjük azonban igazi vásárló, s közülük számosán ismerik, szeretik és becsülik a mindig előzékeny, (készséges Erzsikét, „polgári” nevén Tóth Jenönét. Nem véletlenül írtam, hogy számosán ismerik, hiszen Erizsike az, aki a vásárló szemében ideális elárusító. Magam is számtalanszor fordultam hozzá, ha egy-egy, kevés példány számban megjelenő könyvet szerettem volna megszerezni magamnak, ö, valahányszor ilyenre kértem, nem feledkezett meg. De tudom, hogy rajtam kívül még sokan így vélekednek róla. — Mikor és hogyan került a könyvesboltba, szereti-e a munkáját? — kérdezem tőle, s neki nincs szüksége gondolkodási időre, hiszen a kérdés második felére már évek óta tudja a választ, s most sem mondhat mást. — Az érettségi után, vagyis 1960-ban jelentkeztem gyakornoknak ebbe az üzletbe. Jövőre lesz tehát tizenöt éve, hogy mint alkalmazott, s nem mint vásárló átléptem a Katona József Könyvesbolt küszöbéit. Nem bántam meg, mert nagyon szeretem a könyveket, a muzsikát, a verseket, a művészetet. Persze az eltelt tizennégy év alatt gyakornokból már szakképzett elárusító lettem — teszi hozzá nem kis iróniával, s maga is nagyot nevet ezen a kijelentésen. Arra a kérdésemre, hogy jól érzi-e magát ebben a boltban, nem akar válaszolni, csupán ennyit mond: — Ez nem olyan egyszerű;.. Nem kérdezem erről, kényes terület lehet bizonyára. Azt azonban magam is tapasztalom — sok más vásárlóval együtt —, hogy a bolt korábbi nyugodt hangulata, amely annyira szükséges egy ilyen üzletnél, megváltozott. Ez azonban más, messzebb vivő téma lehetne, s nem tartozik szorosan egy portréhoz. Inkább más irányban kérdezem Erzsikét, például arról, hogy van-e olyan történet, amelyre szívesen emlékszik vissza. — Igen, van! Talán egy évvel ezelőtt benyitott az üzletbe egy törzsvásárlónk. Engem keresett a hölgy és köszönő szavak kíséretében (hozzásegítettem egy általa régen keresett könyvhöz) letett elém egy szelet csokoládét. Ez nekem határtalanul jólesett. No, nem a csokoládé, hanem a figyelmesség, az a tény, hogy lám egy vásárló ilyesmire is gondol. — Van-e saját könyvtára otthon? — Sajátom nincs, de a családnak: férjemnek és két kislányunknak körülbelül nyolcszáz kötetünk van. Ebben azután útleírások, a lányoknak mesék (az egyik kilenc-, a másik hatéves), klasszikus regények, életrajzok, versek. Szóval minden. Külön lemezgyűjteményt is kialakítottunk, nem is tudom hány darab lehet benne: operák, táncdalok, operettek stb. Ebben is minden. — Ki a kedvenc írója? — Minden igazán jó író a kedvencem. De különösen sezretem Victor Hugót, tőle is a Nyomorultakat. Aztán említhetem hirtelen Remarque-t, akinek minden nálunk megtalálható könyvét olvastam igen nagy szenvedély- lyel. Azonbon a csemegét mindig is a versek jelentették nekem. A klasszikusok közül Petőfi, Heine, Apollinaire, Juhász Gyula, a ma élő magyarok közül pedig Nagy Lászlót, Pilinszkyt, és a már sajnos halott Váci Mihályt, „a sokaság fiát”. Az olvasáson, a verseken kívül nagy szenvedélyem az utazás. Ahová csak megyek, mindenhol betérek a könyvesboltokba. Érdekes összehasonlítani, látni az ottaniakat, s tudni, hogy itthon mi hogyan csináljuk. Nagyon érdekes ... — Van-e különös kívánsága, terve, vágya. Mit tenne például, ha egyszer öt találata lenne a lottón? — kérdezem végül tréfálkozva és tudom, hogy a válasz egyáltalán nem úgy fog hangzani, hogy akkor nem dolgozna tovább. — Hogy mit tennék? Vennék egy könyvesboltot, teleraknám csupa jó könyvvel, csodálatos hanglemezekkel és mindig, mindenkinek nyitva volna. Ez persze csak tréfa... A tréfa mögött is ott van azonban a kultúra, a könyvek szere- tete, az a törekvés, hogy mindenkinek jó könyvet adjon a kezébe. Igaz, most a pénztárban ül Erzsiké, de mégis a könyvek között. G. S. (31.) — Az ő sorsa megvan pecsételve — mondta a maffiás. — Amikor meggyilkolta a parti- nicói Santo bátyámat, akkor a maffia törvényszéke kimondta rá az ítéletet. Most nekünk kell megválasztanunk a halála nemét. Dönthetünk. És Pisciotta szabadon engedte a két embert. Kimerült, megzavarodott — legyőzték. Pár nap múlva Monrealéban találkozott Luca ezredessel. Június 30-án kapott egy menlevelet, melybén elismerik: Szicília és Olaszország javáért dolgozott. A menlevelet a belügyminiszter aláírása di- szítette. Az aláírás természetesen hamis volt, a csendőr ezredes tollából származott. Július 5-én éjszaka Pisciotta elment De Mariához, Cástelvet- ranóba. Végigfeküdt a tábori ágyon Giuliano mellett. Sokáig beszélgettek, késő éjszakáig. Az utcán, az udvarban aggódva várakoztak a csendőrök. Amikor meghallották a lövéseket, berohantak: Pisciotta holtsápadtan, remegve menekült gyalázata színhelyéről. Beszállt a csendőrök zúgó motorral várakozó autójába, és elszáguldott Paler- móba. Giuliano testét kidobták az ablakon az udvarra, aztán belelőttek néhány sorozatot. Másnap egy csendőrtiszt nyilatkozott az újságíróknak: tűzharcban megölték Giulianót. A rögtönzött változat azonban nem sokáig tartotta magát, az újságok nyomban meghazudtolták a csendőrtisztet. Az igazságot, amelyet egy bátor újságíró, Tommaso Besozzi már előbb felfedett, a portellai tömegmészárlás bírósági tárgyalásán, a viterbói esküdtszék előtt Pisciotta kiáltotta világgá 1951. április 16-án: — Én öltem meg Salvatore Giulianót! Aztán jöttek a tanúk, és megerősítették, amit mondott. EPILÓGUS Másnap, hogy Giulianót megölték. e sorok írója bejárta Palermo és Castelvetrano vidékét, a bandita egész útját, menekülését a halálba. Látta gyilkosságainak és bosszújának színhelyét. a magányos bellolampói kaszárnyát; a kopár hegyek közé vájt utat, amelyet hét évig uralt géppisztolyával: azután Monte- leprét is megnézte, a helyreállított teraszos házat a folyóvíztartályokkal. meg a nagy fölirattal: Giuliano—Cusimano Tésztagyár. A bezárt kapura Maria Lombardo fekete vászoncsíkot szögezett. ..A fiamért” ! fölirattal, ahogyan Szicíliában szokásos. Aztán az anya elment Cas- telvetranóba. ahol fia holtteste mellett láttuk viszont. A mon- teleprei lakosság, úgy látszott, nem örül különösebben Giuliano halálának. És talán nemcsak azért. nem. mert a bandita bőkezűen megfizette cinkosságukat és hallgatásukat. A kiégett földeken a szicíliai nagybirtok szokásos módszerével csépeltek a parasztok: a bekötött szemű szamarak egy karó körül járkáltak, és patájukkal csépelték a gabonát. ..Vérrel csépelnek” — mondják erre a kezdetleges módszerre. A parasztok szőlőlevelekkel takarták be a fejüket a tűző nap elöl. Aztán Partinico következett, ez már az Ézrek körútja, a Hid Madonnájának nevezett városnegyed, melyet a bandita oly sókáig tartott uralma alatt. Ezen az úton követte el Giuliano a legnagyobb bűneit. Ott. a hegyeken túl emelkedik a Portella della Ginestra-i kék szikla. A déli verőfényben az áldozatok árnyai követtek utunkon a rémület birodalmán keresztül; körülöttünk a kopár nagybirtok, nyomorúságos és elmaradott világ, a banditizmus és a maffia melegágya. Montelepre és Partinico környéke még mindig Giuliano birodalma volt, hiába halt meg. hiába utaztunk mi úgy, hogy már nem kellett félnünk hideg gyilkos tekintetétől. És Gibellina után itt volt előttünk Alcamo zöld völgyszorosa errefelé átalakul a vidék, és más a maffia jellege is: megváltozik az emberek szolgaságának for- máia. Alcamo után a castelvetranói magaslat következik. Giuliano utolsó hónapjaiban egészén idáig húzódott föl sziklát szikla után adott fel. nyolcvan kilométert tett meg így, egyre jobban távolodva birodalmától. Külföldre* akart menekülni, ismeretlen emberekkel volt kénytelen kapcsolatba lépni, olyan területekről kellett a maffiával tárgyalnia, amelyek már rég nem voltak fennhatósága alatt. „Tiszteljék egy anya fájdalmát!” — kiabálta a bíró az újságíróknak meg a fotóriportereknek. amikor a castelvetranói temetőben megrohanták Maria Lombardót. Maria Lombardo először délben ájult el: mint egy élettelen bábu. fordult le a székről. Csak úgy tűzött a nap a szürke kövekre. meleg szél kavarta föl a port a sírokról. Az anya és a nővér a régi sírok mellett ült a bezárt halottaskamra előtt, a bírót várták, meg az ügyészt, hogy megnézhessék a bandita holttestét. Délelőtt tizenegytől délután kettőig várták. Az az ember ott mellettük. Francesco Gaglio, Tu- riddo sógora, pár napja jött haza az internáló táborból, ahová bűnpártolás miatt került. Maria Lombardo világgá kiáltja fájdalmát: — Fiacskám, elárultak, megöltek! Amikor először elájult, a sírásó hozott egy tálka ecetes vizet; a fotósoknak meg Giuseppi- na ordította oda: — Állatok, árulók! Amikor a bíró meg az ügyész elrendelte, hogy nyissák ki a ravatalozót, és a két nőt odavezették Giuliano holttestéhez, a fényképészek megint köréjük tódultak. Giuseppina ekkor levette fapapucsát, és teljes erőből hoz- závágta az egyik amerikai fotóshoz. Maria Lombardót családja támogatta oda Turiddo holttestéhez, és ekkor megint hallottuk sikoltását; kissé fojtott kiáltás volt; mert kezét a szája elé kapta. Az asszony rávetette magát fia holttestére, és csókolta, csókolta — aztán összeesett. A pisztoly' és a géppisztoly mellé zuhant, rá a véres ruhákra. (Folytatjuk.)
