Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-09 / 106. szám
1974. május 9. • PETŐFI NÉPE • 5 • AUDIOVIZUÁLIS NYELVOKTATÁS MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓKNAK. A Bábolnai Kukoricatermesztő CPS Közös Vá’lalat dolgozói részére Nagyi gmándon audiovizuális nyelvlaboratóriumot rendeztek be. (MTI foto — Bajkor József felvétele — KS.) Illúzió 6 darabig fát hasogathatnak a hátamon, de van egy határ, amelyen túl már felszisszenek. Így vagyok például a nyomda ördögével. Mikor először marad el az „a” névelő onnét, ahol feltétlenül ott kellene állnia, s emiatt fájdalmasan megfacsarodik az ember magyar nyelvre idomított füle, még csak legyiht: Fontos a jószándék. Biztos, abban a nagy hajtásban felejtődött ki a névelő. Erről lehet csak szó — gondoljuk elnézően —, hiszen egyébként az egész mondatot kinyomtatták. Mikor másodszor is megszökik a névelő, az újságíró dolgozó már morog is egyet: „Már megint ...” De még mindig megbocsát. Majd legközelebb behozzák. S van is úgy, hogy „a" kerül nemkívánatos helyre. Mikor ...úztán harmadszor JLs hült helye az „a”-nak vagy „az”- nak, kifakad. Akárcsak a pályaudvari bemondót hallanám: „Harmadik vágányra vonat érkezik... Harmadik vágány mellett tessék vigyázni!” Hasonló kisördögök csereberélik ösz- sze a helyiség és helység fogalmakat, így lesz az újságban Ladany benéből „helyiség”, a tanácsteremből pedig „helység”, holott fordítva áll a dolog. No persze, némely újságírótoll is megmegbotlik ezeken a buktatókon, s megtörténik, hogy olyankor a nyomda ördöge korrigál, amit az „adott" újságíró észre sem vesz. Egyszerűen azért, mert nem is tudja, hogy helytelenül irta. Ezért elmarad a köszönet is. Mivel pedig az ilyesfajta „hibus” kölcsönös lehet, nyomtatásba kerülésekor — úgymond — lapulunk inkább, pirulva az ezerszemü olvasótábor előtt. Még az olyan bakikat se tesszük szóvá a lapban — nézzék el egyelőre ezt a megalkuvást —, amelyeknél a szöveg vagy eltereli a/hibái élét, vagy mondjuk egy elszedett cim esetében a cikk valamelyik részletére „rá lehet fogni”, hogy olyasmi is van benne. Mint legutóbb a húsvét előtti, szombati számunkban közölt karcolatnál. Ennek eredeti címe az volt — „Locsolóvárás". Ezt fejezte ki az a kedves hangulatú kép is, amelyen két kislány a tornác párkányára könyökölve „vár". Nem pedig „vásárol”. Mert a cím így jelent meg: „Locsolóvásár”. Hogy idő után mégis felhánytorgátjuk ezt a mellészedést, arra az április 20-i, szombati számunkban megjelent „Mikor, s miért unalmas?" c. írás újabb szedéshibája késztet. Az első bekezdés utolsó, zárójeles mondata eredetileg — a kéziratban — így hangzik: „S milyen csalóka, illuzórikus öröm a foglalkozások eredményességét, számszerűséggé egyszerűsítve, tartalmi gazdagodásnak venni" Nyomtatásban ez azzal a kis változtatással látott napvilágot, hogy az illuzórikus szó helyett „il- lusztrikus"-t szedtek. Mi lehet itt az ok7 Az idegen szó okozott zavart? De hiszen előtte ott állt a magyar kifejezés — csalóka — ami 'érzékeltetné azt is, milyen árnyalatban értelmezzük itt az „il- luzórikus”-t. Nem ismeri ezt a szót a nyomda ördöge? S ha lúd, legyen kövér alapon, helyettesítette egy maga csinálta szóval, az „il- lusztrikus"-sal? Amit viszont én nem ismerek. Jóllehet, a hangzása előkelő, nemes — illusztris. Tóth István Esküvő a klubban A közelmúltban két lakodalomban is részt vettem, egymás után. Falun volt az egyik; kibérelték a helybeli művelődési "ház nagytermét, cigányzenekart hozatták, meghívták háromszáz vendéget, levágtak egy tehenet és két disznót, meg egy birkát, sok-sok tyúkot, teherautóval hozatták a szódát, bort, ládákban a sört. Városban volt a másik: külön termet foglalták le, rendeltek változatos menüt, felfogadták pincéreket stb. Mindkét helyen reggelig tartott a dáridó; „világraszóló”, fényes lakomák voltak, mint mondani szokás. Legutóbb másfajta „lakodalomban” voltam; KlSZ-eskü- vőn. A hivatalos, tanácsi házasságkötés után a kecskeméti „Fémmunkás” gyári ifjúsági klubjában rendezték meg a vacsorát. Együtt volt a rokonság, a fiatal pár munkatársaival. Márki Veronika és Fekete András — mindketten agyár dolgozói — ezen a napon esküdtek egymásnak örök hűséget. Az anyakönywezető előtt A városháza dísztermében, hatalmas csillár alatt sokan ülnek a padsorokban. Rengeteg piros és fehér szegfű. Oldalt ifjúgárdisták, meghajtott zászlóval. Szavalat; Radnóti Tétova ódája. Az alkalomhoz illő. Belép az anyakönyvvezető. vállán keresztben széles piros-fehér-zöld szalag. Himnusz, mindenki feláll. Ünnepélyes hangulat. „Kijelenti-e Márki Veronika ... stb.” S az elérzékenyült hangú válasz: „Igen.” Azután: „Kijelenti-e, Fekete András, hogy... stb.” Mi is lehetne más erre a válasz, mint az „igen”? Látom, némelyek szemében megvillan a könny. Az új házaspár arcán, szemében... Könnyű kitalálni: öröm, boldogság. A falakról lenéz rájuk Mátyás király. Zrínyi Miklós. Hunyadi János: és történelmünk többi nagy alakja, mintha biztatnák azokat, akik most kezdik a közös életet. Orgonamuzsika, halkan. A gyár KlSZ-vezetőségének titkára, Varga László szépen szól az ifjú párhoz. Egy pohárka jelképes pezsgő, koccintás. A zene felerősödik, jönnek a gratulációk; soksok csókkal, sok biztató kézszorítással Dús asztaloknál A gyár két-három évvel ezelőtt adott a fiataloknak egy külön •épületet; társadalmi munkával ezt rendezték be maguknak, ifjúsági klubnak. Esténként van1 hol szórakozniuk a tizen-, huszonéveseknek. Két terem középen ruhatár, s mosdó. A tv-szoba most a konyhát, s az éléskamrát helyettesíti, a nagyterem szépen kidíszítve (de nem túlclcomázval). Asztalsorok. U alakban. Virágok, terítékek. Molnár József zenekara tyízza a „talp alá valót”: a harmonika, a dob. és a szaxofon hangja betölti a termet: a felerősített muzsikából még az öreg gyári műhelyek is részesülnek. Egymás után. szép sorjában érkeznek a meghívott vendégek. A vőfély. Veres Balogh Attila mindenkit odavezet a fiatal pár asztalához ahol a ..násznagyok”, a tanúk is ülnek, s tréfás versikékkel mutatja be őket. Egy alkalmas pillanatban megkérdezem: — Hol tanulta a vőfély „szakmát”? — Olyan vidéken laktunk, ahol ez a szokás mée ma is él. Akasztó. Csengőd, és más községekben gyakran megfordultunk a lakodalmakban. Nagyapámtól örököltem a „Vőfélyek könyvét”; ma is megvan még, sok érdekes szöveget tanultam belőle. Persze, mindig tesz hozzá, alakítja az ember. Közben valamennyi t vendég megérkezett. Kezdődhet a vacsora. (Előtte az előételnek szánt, sózott birkamáira csúszott a pincehideg termelői bor.) Raguleves, ízletes birkapörkölt. sültek, kóm- pót. torta, finom savanyúság; sütemények kávé stb. Nem hiszem, hogy akad valaki, aki nem érzi jól magát. S olyan sincs, nogy valaki ne nézne időnként az ifjú párra. Latolgatom: mennyi az irigykedés a tekintetekben? De félre a tréfát! Inkább a szerefietet. együttérzést, a közös örömet veszem észre az arcokon. Látszik hogy akiket ma ünnepelnek azokat nagyon, de nagyon szeretik az ittlevők. Ők ketten... A menyasszony — Márki Ve- ' romkar — ’ tgy-kSét1 Wájtí ürSH* ■ ^ ,kete Andrásné.' Valaki még ‘a£í eit í‘ előtt szólt: benne van a fényképe a mai Petőfi Népében. Ügy igaz. Az NB II-es kézilabdázó éppen gólt dob a fotón. A KTE- csapat egyik erőssége, azt mondják Érettségizett, de ezzel nem elégszik meg; most is tanul, szak- középiskolában. A gyár gyártás- fejlesztési osztályán együtt dolgozik a fériével. A férj sokáig ennek a klubnak a vezetője volt. Éppen ezért, illetve ezért is érzi magát jogosan otthon ebben az épületben. Feleségével együtt, mindketten tagjai a KISZ-csúcsvezetőségnek. Évekkel ezelőtt az alapszervezetben ismerkedtek meg; lassan, láthatatlanul. de annál erősebb szálakkal szövődött köztük a szerelem. Szerszámkészítő szakmunkás; közben elvégezte a technikumot. esti tagozaton. Összeköti őket. kettőjüket, a tanulás is. Az. hogy állandó művelődés, szellemi előrehaladás nélkül szegényesebbnek éreznék az életüket Mindketten párttagok. Ezt mondják: — Kimondhatatlanul örülünk, hogy a KISZ és a munkahely vezetői támogattak bennünket abban. hogy emlékezetes, szép legyen az esküvőck. Köszönjük nekik, nem felejtjük <4! Különösen Varga Lacinak a tikárunknak vagyunk hálásak. Tulajdonképpen mi nem is búcsúzunk el társainktól; ezután is ott akarunk lenni a KISZ-ben. a klubban; mindenütt, velük együtt. — Mi lesz a sportolással ezentúl? — kérdezem az új asszonyt. — Természetesen, mint eddig, úgy lesz ezután is — felel helyette a férje. — Megbeszéltük ezt is jó előre. — Milyen érzés most itt ülni? Ugyanazt mondják, mindketten: — Nagyon nehéz erről beszélni ... Észreveszem. hogy mindkettőjüknek barna szeme van; és a hajuk színe is egyformán barna. — Jó szimbólum — gondolom magamban. A kedves segítők Villám Sándor klubvezetőnél aligha van nyugodtabb: megfontoltabb ember. Szinte láthatatlanul intézkedik; mindig ott van, ahol éppen szükség van rá, ahol kell a gyors munka. Gubányi Magdolna. Nagy Ilona és Kis Júlia jön-megy a megrakott tálakkal: Túltesznek a hivatásos felszolgálókon is. Ügyesek. mosolygósán kedvesek, s olyan fürgék, alig tudja a szem követni őket. Időnként — látom — meg-megpihen a tekintetük a fiatal páron.. Tóth József SZB-titkár felszólal vacsora után. Alig akartam hinni a szememnek: mindenki fcsendben ’ftáYlgatfk’'^ Szavait. Beszéde vég&r e2!f,trrtQnd5fc',si0.>1 „Kívánom, hogy legyenek olyan boldogok egész életükben, mint ezen a mai napon!” Búcsúzás előtt Veronika édesanyját kérdezem meg: elégedett-e a mai nappal? — Nagyon. A mi harmadik emeleti lakásunkban mire mentünk volna? A vendéglő meg hogyan adhatta volna meg ezt a baráti meghittséget? Köszönjük mindenkinek, akit csak illet! Varga Mihály (29.) Amíg Verdiani rendőrkapitány minden erejével azon dolgozott, ihogy letartóztassa a cinkosokat ! és bűnpártolókat — de óvatosan és diplomatikusan a banditával folytatott közvetlen tárgyalások útján —, addig a csendőrök egészen más irányban dolgoztak. 35 1949 nyara. Giuliano úgy érzi, a maffiások foglya lett, sejti már, hogy az utolsó árulásukra készülődnek. Közben a rendőrkapitány a maffiások táborát tanulmányozza. azt a maffiavezért keresi, aki alkalmas arra. hogy Giuliano „fegyverletételéről” tárgyaljon. És a bandita aláirását vizsgálgatja azon az emlékiraton, amelyben a vérengzésről szól. és tagadja, hogy voltak megbízók. Nehéz a választás, miután meggyilkolták a par- tinicói Santo bátyámat. A rendőrkapitány jó szimatál bizonyitja, hogy a monreadei Gna- zio bátyámra, az egyik leghatalmasabb cosca vezetőjére teszi fel kártyáját. Először bűnrészesség vádjával börtönbe csukatja. hadd gondolkodjon egy ideig; aztán hívatja, és azt javasolja: működjön közre terve végrehajtásában. Személyesen akar Giulianóval találkozni. Július elején Giuliano arról értesült, hogy Gnazzio bátyámat kiengedték a börtönből, és találkozni akar vele. A bandita közben merényletet szervezett a csendőrök ellen, amolyan elkeseredett erőpróbát, szét akarta zúzni a körülötte szövődő maffia, és rendőrcsapdát. A terrorakciót július 19-én hajtotta végre: egy csendőrségi teherautót. mely Bellolampónál lassan haladt az országúton egy emelkedőn, aknával fölrobbantott, nyolc csendőr azonnal életét vesztette többen súlyosan megsebesültek. A sajtóban, a parlamentben nyomban a rendőrkapitány leváltását követelték, valamint erőteljesebb föllépést, hogy végre felszámolják a Giuliano-bandát. Az ellenzék makacsul, bő dokumentumokkal fejtegette, hogy a banditizmusnak miiven politikai cinkosai vannak. A rendőrkapitányi hivatalt föloszlatták, és helyette megalakították a Banditiz- mus Ellen Küzdő Különítményt, vezetője Ugo Luca csendőr ezredes lett. tapasztalt kémelhárító. Kétezer csendőrt, modern fegyverzetet — köztük hajókat — és nagyon sok pénz bocsátottak a különleges ügyosztály rendelkezésére. ezzel támogatták a különítményt. A csendőrök jól felszerelt kis csapatokra osztva fésülték át méterről méterre Giuliano birodalmát. Hónapokig dolgoztak, minden megfogható eredmény nélkül. Közben a maffia zavartalanul űzte kisded játékait. Pártfogásába vette Giulianót — s a foglyának tekintette. Ketrece arannyal volt ugyan kibélelve: teljes kényelem. mozgási szabadság, szeretett barátok, hőn óhajtott találkák, minden megvolt. Giuliano még a vasárnapi labdarúgó-mérkőzésekre is eljárt, persze kisé- rettel. a maffia védelme alatt, miközben kétezer csendőr kerget- te-kutatta a hegyekben és a barlangokban. A maffiának is nagy ügy volt ez: a rendőri szervek vérdíjait, jutalmait titokban meglehetősen fölemelték. És természetesen bizonyos külön szolgálatok rendkívüli juttatásokkal jártak. Verdiani rendőrkapitány a maga részéről engedélyt kapott a minisztériumtól. hogy tovább dolgozzon tervén. Irt Gnazio bátyámnak, és elment egy kelet-szicíliai városba, s ott találkozott vele és más maffiásokkal: találkozni akart, találkoznia kellett Giulianóval, éspedig személyesen. Meg kellett szereznie aláírását arra a hírhedt emlékiratra. Giuliano már senkiben se bízott de nem volt más választása. Belement a tárgyalásokba, csak azt kérte, hogy anyját engedjék szabadon. November elején a maffiavezér értesítette, hogy Rómában már ezen dolgozik a rendőrkapitány. Ajánlólevelet irt az ügyésznek. És sürgette a találkozót. Giuliano aranyketrecében mindennap újabb csábításnak volt kitéve. Miközben csendőrök ezrei fésülték át a vidéket, kutattak végig minden házat és odút, a maffiások egy skandináv újságírónőt vittek Giuliano szállására, akinek minden vágya az volt, hogy megismerkedhessen és pár napot tölthessen vele. Azt akarták bebizonyítani hogy mindenhatóak. Összes vágyát, összes törekvését ki akarták elégíteni. Amikor a különítmény a legelszántabb nyomozást tartotta. 1949. december 11-én, Giulianót és Pisciottát két újságíró látogatta meg Interjút készítettek velük, lefényképezték őket: Giulianót elegáns vadászruhában, géppisztollyal, pisztollyal fölfegyverkezve. A fotók, az interjúk az egész világon megjelentek. Nagy szégyen volt ez a különítmény kétezer embere és tisztje számára. De hát mért tesznek úgy, mintha nem tudnák, miben mesterkedik Verdiani? Első pillantásra az lehet az ember benyomása: szörnyű torzsalkodás vagy elkeseredett vetélkedés folyik. Ha azonban mélyebbre hatolunk a tények vizsgálatában, akkor rájövünk: lényegében egyetértés uralkodik a hivatalos szervek közt. Másról volt ugyanis szó, nemcsak egy banda és cinkosainak gyors felszámolásáról. Többről. Az események hátterében komolyabb dolgok húzódtak meg. 36. Gyakorlatilag: miközben a különítmény megakadályozta Giulianót, hogy visszaszerezze függetlenségét, és újrakötözgesse szervezetének szétbomlott szálait most már örökre elvesztett biro- ’ dalmában, a rendőrkapitány a maffiásokat felhasználva, első számú célja elérésén fáradozott, azon, hogy Giulianóval aláírasson egy dokumentumot, melyben fölment egy csomó „derék” embert. Ezt a dokumentumot egyébként a baráti államok diplomáciája is sürgette. Komoly bizonyítékról volt szó: arról, hogy eltüntessenek egy vérfoltot, és ezt csak Giuliano tehette meg. A rendőrkapitány találkozott tehát a banditával. Giuliano december 18-ától Castelvetranóban, de Maria ügyvédnél bújkált. 23-án, karácsony előestéjén Pisciottával elindult, egy vidéki házban akart találkozni a rendőrkapitánnyal. Jelen volt a maffia néhány vezetője is. Az egyezség örömére ittak, ettek, bort meg mazsolás kalácsot, amelyet a rendőrkapitány hozott a banditának. Aztán már gyorsan peregtek az események. A bandita életének utolsó hat hónapja volt ez. Január végén aláírta a hírhedt emlékiratot. Arról szólt, hogy a fiúk ártatlanok, a portellai vérfürdőt ő, Salvatore Giuliano tervelte ki és vitte véghez. Amikor aláírta, így szólt Pisciottá- hoz: — Ez a halálos Ítéletem. Anyját kiengedték a börtönből. neki pedig útlevelet és nagyobb összeget Ígértek, ő azonban érezte, hogy csalás az egész. Néha úgy látszott, belenyugszik sorsába, máskor viszont fenyegetőzött, újabb mészárlásokat helyezett kilátásba. Pisciottának és Ptssatempónak újra meg újra azt javasolta, hogy gyilkoljanak meg egy csomó csendőrt. Egy hátborzongató tervet is forgatott fejében arról, hogyan tűnjön él. Két alvezérét megbízta: keressenek egy olyan termetű fiút, mint ő. vagyis keressenek egy hasonmást, akit össze lehet cserélni Salvatore Giulianóval. Ezt a fiút meg akarta ölni, holttestét el akarta torzitani, aztán kihajítani az országúira, olyan iratokkal és bizonyítékokkal, melyek azt a hitet keltik, hogy az ő hullája. (Folytatjuk.) Egy tanár noteszéből • • Üzenet egykori iskolámba Ady felejthetetlen verssorai az iskolától való búcsúzás pillanatát idézik. S egyben a felnőtt korba lépés bizonytalanságát is. Mert talán jobb gyereknek lenni. Gondtalannak. Akinek a fél életét a játék tölti ki. Az én egykori iskolám? Több is volt. Legtöbb emlékem két iskolához köt: a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumhoz és a kecskeméti Katona József Gimnáziumhoz. Kiskunhalason voltam kisiskolás. Ott írtam, mint minden fiatal, az első suta rímeket. S félve mutattam meg Karsab Vndór tanár úrnak. Gu voltam először diákbálban' Még ma is emlékszem az aim őr tánctanulás izgalmas perceire és a „fellépés” izgatott másodperceire. Egy-két remek iskolai rendezvény emlékét nem tudom felejteni. Egyszer a gimnázium belső udvarán felépítették a „Nemzeti Múzeum” lépcsőit deszkából. S ott tartottuk az ünnepélyt. A nyolcadikosok voltak a márciusi fiatalok. Aztán a kecskeméti Katona József Gimnáziumba örültem. Sok mindent őrzök ezekből az évekből. Egy április elsejei diákicsínyt, mikor átmentünk a lánygimnáziumba egy órára. Nagy botrány lett. Kedves diákbálok, klubdélutánok emléke is él bennem. Ma már halványuló lányarcokkal. S egyszer Khoor tanár úrral Pestre kirándultunk, egyetemi előadásokat látogattunk. A többi között még ma sem felejtem Szabó Árpád előadását a homéroszi iróniáról. S a híres Jeruzsálem pusztulása ősbemutató a kecskeméti színházban, Khoor Miklós tanár úr rendezésében! Színész senki sem lett a dráma szereplői közül. De jeles rendező igen: Pethes György, aki Gessius Pianist alakította Katona mű- , vében. S a diák díszlettervező ma már országos hírű művész: Petrilla István. Egy életre szólóak a diákköri élmények. A puskázások, házi feladat másolások, súgások természetesen előfordultak az akkori órákon is. Nemcsak ezekre gondol vissza minden diák. A megismételhetetlen percek, pillanatok, az egy osztályban, közösen átélt élmények — sokszor elmondha- tatlanok, másnak talán semmitmondó k. Mire emlékszem? Arra, hogy egyszer negyedikben, az érettségi előtt nem sokkal Enyedi tanár úr nem irta be nekem az elégtelent, mert megsajnált. így tudott „jót” adni nekem, ki matematikából nem voltam erős. Nem felejtem Khoor tanár úr kedvesen szeszélyes óravezetését: hányszor vettük • elő az Ady-kötetet a történelem- órákon! Kristóf Bandi bácsi biológiaóráinak hangulata is felejthetetlen, beszédstílusának eredetisége örökre bennem él. Szabó Adorján igazgató úr ballagási búcsúbeszédének egy részletét ma is fel tudom idézni. Tóth Árpád versét idézte, a Gyerek- szemekkel címűt, melyben az ámuló, fiatal gyerekszemek szépségét idézve igy folytatta a verset: „Ragyogj helyettem, / Te sok gyerekszem, / És szebben, mint én hajdanán!” Azóta sok év telt el. Az érettségi óta húsz esztendő. Tanár lettem. S a régi gimnáziumban tanítok. Tanáraim közül már kevesen vannak itt. Külön öröm számomra, hogy egymás mellett ülünk a tanáriban Szőts Rudi bácsival, ki orosztanárom volt. £ olyan magyartanárom volt, mint Bánhidi Zoltán — aki azóta tanárból barát lett — a pesti egyetem nyelvész docense. Ti régi diákok, halljátok-e volt iskolátok üzenetét? Hűséggel őrzitek-e az elbocsátó iskolapadok emlékét? Az ember-mivol- tunkat legjobban formáló éveket köszönjük iskolánknak: Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted. (Ady) Szekér Endre 1
