Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. május S. Negyvenötösök májusa Diáklányból munkásnő TV/lájus az ol- dódás, az áhitatos emlékezések hónapja. talán, mert a természet ás ilyenkor enged föl végképp szigorából. Tavaszok jutnak eszünkbe, amikor minden olyan csodálatosan fiatal volt. Tagbaszakadt, ezüstös hajú férfit pillantok meg a szolnoki autóbuszon. Megrezzenek. Nini, éppen olyan, mint a bajai Peágity Mihály, aki... A persely körül a szokásos szelíd tülekedés. A nyüzsgésen át éppen a leghalkabb mondat szűrődik hozzám. Mintha távolról jönne, s régi-régi tavasz ízeit, fényeit, illatát hozná. — Csak azok emlékeznek arra az ‘időre... Nem hallom a folytatást, pedig szinte megtorpanok, hogy megtudjam, mi következik. Önkéntelenül kiegészítem: ......akik a kkor fiatalok voltak.” Felvillan egy női blúz korall színű foltja. Textil, selyem, szövet ... posztó. Bajai Posztógyár. Megvan! Az előbbi mondattal fejezte be történetét Peágity Mihály elvtárs, amikor a posztógyári első szabad tavaszról beszélt nekem. Először a múlt nyáron, a szolnoki Damjanich strandon. A gyógymedencében kezdődött a történet, és zuhanyoztunk már, de még csak végefelé járt. Maradt belőle akkorra is, mikor már majdnem betakarták az egész fürdőt a korán hosszúra nyúlt árnyékok. Odébb-odébb húzódtunk a dús lombú vadgesztenyefa alól, hátha nem lenne olyan csípős az ájer. Meg-meg- csiklandozták bőrünket a ránk- ránk hulló rozsdás szélű, száraz élű levelek. Vállunkról is inkább kézbe vettük a nedves törülközőt, ne didergessen még az is. Visszacseng most is a fülembe. — Valaki fülem hallatára jegyezte meg rám: „ez bolond”. Amikor egy gyűlésen — 1945 legelején —azt javasolta, hogy a Posztógyárban kell megkezdeni a romeltakarítást. „Tíz éven belül nem lesz abból gyár” — legyintettek a kishitűek. Csak az a harmincegynéhány textilmunkás, lakatos, asztalos, kazánfűtő, lány, fiatal- bízott erősen aki az első seprőt, kézbe vette, keresgélte a szétszórt alkatrészeket, gyűjtötte a törmelékek alól kandikáló pa- mutszálakat. '' — Amikor az első vég szövet elkészült, majdnem körültáncoltuk a gépét örömünkben... Mint a tűzimádók... Észre se vettük ott az uszoda hideg betonján, milyen szaporán cserélgetjük lábunkat Peágity elvtárs sorolta a munkások, irodisták nevét, akik „akkor fiatalok voltak". — Ha majd egyszer Baján jár, érdemes utánanézni, kik vannak még a régiekből — ajánlotta barátságosan a veterán. Erről meg újabb mozzanatok jutottak eszébe. Hogy milyen szép téma lenne a „klottgatyásókról” írni. Akik 1945 .pyarán a németek által elsüllyesztett nyersanyagot kiszedték' a Dunából — szovjet műszaki alakulat közreműködésével. — No és a „majorról”, aki a bicikliket adta... S törődött vele, hogy megrendelésünk, munkánk' legyen. Meg szenünk a kazánba... Meg... Addig-addig, hogy megint ott találtuk magunkat a gesztenyefa alatt. Talán mert mégis melegebb volt a már enyhén gőzfelhőbe burkolózó zuhanysor közelében. S annyit csak el kellett mesélni, hogy a munkások hosz- szú fákat vágtak kli, a végükre csáklyát szereltek, és azzal húzták fel a gyapjút. Klottgatyában merültek a Duna vize alá. — A i hajóállomás földszintes raktárépületének tetején szárítottuk a gyapjút... Emlékszem, hatvanhatezer-hatszázhatvannyolc kiló volt a szárított gyapjú súlya ... Nevek regimentjére, helyzetekre, epizódokra hűen emlékezett a nyugdíjas kommunista. De, hogy jegyzetelhettem volna ott az alkonyfényben fröcskölődő zuhanyozók mellett — fürdőruhásan, szappannal a markomban. Az imént említett számért — 66 668 — s a nevek, események pontosabb rögzítéséért külön felkerestem peágity elvtársat szolnoki lakásán. Szintén sütött a nap, de a kapukilincs ragadt a dértől. Elmenőben volt a veterán hazulról, s a tarka macska is majd belebújt már a kihűlő tűzhelybe. Egy kis asztal szinte szerkesztőségi hangulatot árasztott. Napilapok, folyóiratok, ideológad művek, kéziratpapírok töltötték be az asztallapot. Én nagykabátban üldögéltem, Peágity elvtárs bírta zakóban. De a régi május emléke feledtette a telet. „A szövés a munkások nagy erőfeszítése árán az első szabad május elseje tiszteletére indulhatott meg. Az induló szövőgépen Karajkó Józsefné kezdte meg a termelést” — olvashatjuk a Bajai Finomposztó Vállalat fél évszázados történetét áttekintő kiadványban. □ □ □ Kinyílt a tavasz, mire a Posztógyárba eljutottam. Az szb-irodán negyedmagával találtam a titkárt, Makk Ferenc- nét. Mindannyian kövér ládikót tartottak ölükben, s a bennük levő kartotékokról jegyezgettek. Mondom, miért jöttem. „Negyvenötösöket” keresek — és így tovább. — Én is az vagyok... — teszi le a dobozt, miközben tapintatosan szabadkozik: láthatom, halaszthatatlan dolguk van. De telefonál mindjárt egy „negy- venötös”-nek, Hományi Sándornak. Míg a szomszéd szobába átérünk, annyit mégis megtudok, hogy az elvtársnő 1935 óta dolgozik a, gyárban, másfél évtizede Szb-titkán''4 ' Nyúl a !kágylö‘érí. Újjá a tár- ” csán, de mielőtt elfordítaná, gyorsan kimondja. — Nyugdíjba készülök... Milyen jó ilyen esetben, hogy elfoglalhatja magát az ember olyan egyszerű ténykedéssel is, mint a telefonhívás. Valahol felveszik a kagylót. — Szervusz öregcsont... Na, szépen mondtam?... Itt vein egy elvtárs, Peágity Miska küldte hozzánk... A fonóelőkészítő osztály vezetőjével természetes részéről ez a tréfás hangnem. — Annyi előnye van velem szemben, hogy ő három évvel későbben kapja meg az obsitot. Kísérő kell, hogy a nagy üzem labirintusain át odataláljak. Az asszonyka is odaszól útközben egy fiatal nőnek. — Merre is találjuk apukát? — Aztán tisztázza magát kalauzom is. — Olyan sebesen változik itt minden, hogy ha két hétig nem jár arra az ember, legközelebb eltéved már. Hományi Sándor szikár, élénk fekete ember. íróasztalán elsőként a szerény, üveglapos fényl képtartó tűnik szembe: a családi fotó. Rajta a gyerekek: Sándor, Kálmán és Róasika, azaz Holczer Lászlóné, akivel az udvaron találkoztunk. — Itt születtem az' üzemben — kezdi magáról Hományi elvtárs. Hat éves volt, amikor ideköltöztek. Abba az épületbe, amelyben most az üzemi konyha és iparitanuló-iskola van. Csak akkor ez még kívül esett a gyáron. A régi házszámtábla megvan: Vágóhíd u. 3—5. — Édesapám, Hományi Kálmán harminchét évig gyúrta itt, mint manipuláns ment nyugdíjba. Régi hajós dinasztiából származunk, de már ő ebben a szakmában folytatta. Milyen jól jött a régi hajóstudomány, amikor negyvenöt elején elfogyott a gyárban a szén. A gázgyárból, a vasúttól elhordtuk már, a kórházból — nem volt szívünk. Apám vezette azt a szovjet monitort, amellyel Mohácsról hoztunk iszapszenet... Nem állhattunk le. Baja közérzete akkor volt rendben, ha a Posztógyár működött. Akkor megélt a kereskedő, a parasztember, az alkalmazott is... □ □ □ Most Hományi Sándorral folytatom, amit Makk Ferencnénél elkezdtem. Mi van a Peágity elvtárs emlékezetében élő „egykori fiatalokkal”? Jegyzetemből indítom a „felderítést”. — Idős Lozsányi József raktáros? — Meghalt. Hosszú pillanatokra megáll a toliam. — Almádi Mihály nagycsaládos munkás? — Nyugdíjas. Építkezésen éj- jeliőrösködlk a kisöreg. — Szabó Zsuzsa? — Azaz Netoliczki Jánosné... Nyugdíjas. — Brukner János lakatos? — Nyugdíjas. — ... Dragica... textiles ifjúmunkás ? — Bakity Dragica — Pór Im- réné szintén nyugdíjas... Negyvenöt után az egész országban ő volt egyedül ványoló, mint nő. A ványolás amolyan férfiaknak való, fogdmeg-munka ... Sajnos, őt is kikészítette végül. Leszázalékolták ... Nehéz lenne folytatni... Menjünk inkább vissza a régi „fényes szellős” májusba. Bele-bele- lapozunk a Peágity-féle „menetrendbe”. Bizonyos fonállkészletről írtam ide valamit. — Egyszer előáll valaki az ötlettel. Gyerekek, most a háború rongyosai vagyunk, mindenkinek lyukas a harisnyája. Szeretné bestoppolni. Nekünk van fonalunk ... Hol van már a Hományi Sándor szerkesztette motolla, amelynek falécein a fekete, szürke, drapp motringokat készítették? Egy kis szövetkezetfélén keresztül értékesítették. Abból fizették munkabért. Igazgatónak, széntolónak egységesen 2—2 pengő órabér járt. — S az infláció idején? —Peágity Miska meg más elvtársak kivitték a szovjet parancsnoknál, hogy három-három méter szövetet kaphassanak a dolgozók havonként — munkabér fejében... Csak ilyenért kaphattunk valamit. Kálmán, a kisebbik fiam akkor volt kisbaba. Naponta bicikliztem a neki való tejért falura A textilért adták csak a fél litert, többet egy csöppel sem. Ha öltönynek való szövettel ment az ember: „Ez nem kell. Kibírja még pár évig, ami van. Felöltőnek valót hozzon...” ■ — Hogy került bicikli? — Micsoda járgány volt az?! Se külső, se belső gumi... Peá- gityot meg Klug József főmérnököt naponta „dróton” hívta a major. O távol székelt innét. Egyszer zsörtölődik rájuk: „Ez nektek azonnal volt?! Mikor hívtalak már benneteket?” — Akkor magyarázzák neki, hogy „lábbuszon” közlekednek ám, mert semmi jármű nincs. A major meglepődik, jobban körülnézi Peágity Miskát is. Egészen megenyhül: „Csont és bőr vagy. Ez nem lesz így jó, direktor. Hiszen rengeteget szaladgáltok, intézkedtek. Miiért nem szóltatok már?” Peágity Mihálynak tüstént két lovat „utalványozott” a major. — De mit csináljak velük? — derült most, majd három évtized után is Peágity elvtárs ott a szolnoki konyhában. — Sose voltam lóra termett. Odaadtam a mező- gazdaságnak. Lelgközelebb elővesz a major: „Megint gyalog jöttél? Hol van a ló?” — Nem bírta az iramot, -lerobbant — lódítottam. „így pedig nem lehet, nem lehet...” Legközelebb egy tehergépkocsi kerékpárt küldött a gyárba a szovjet parancsnok. Csupa rokkant jószágot, ahogy a romokból összeszedték... A folyton szaladgáló embereknek csak pssze lehetett szerkeszteni belőlük néhány működőképes biciklit. A „klottgatyásokat” sem felejtjük ki. Kérem, említsen valakit közülük. Itt már megáll a tudományunk. Illetve, Hományi Sándor kivágja magát. — Kulisics biztos volt köztük ... Kőműves, ács, asztalos, szövő — minden kitelt belőlük. Sokan voltak, a jég hátán is megéltek. Ilyenekre mondják, hogy merész emberek... □ □ □ ... S mennyi mindent végképp elfelejtünk, ha nem sietünk „kifaggatni” a negyvenötösöket is. Az „akkori fiatalokat" ... Hiszen Hományi Sándor is megkapta már a fiaitól: „Nem egészen úgy ■■volt az, apu.. Például, mikor érettségi után egy időre behívta őket a gyárba — dolgozni.1“ — Ismerjétek meg a fizikai munkát. Aztán, h.ogy valamiért Szólt a mester, megsértődött a gyerek. — Hogyne, majd elnézik a hibát, mert ti a Hományi Sanyi bácsi gyerekei vagytok... És amikor nekem, a Hományi Kálmán fiának azt mondta valamikor a főnök Pesten, hogy „ha mégyegyszer... úgy rúgom... meg se áll Bajáig.” — Noé, erre felelték a mai gyerekek: „Nem egészen úgy volt az...” — Lehet rájuk haragudni a kételkedésért? Hiszen személyes élmények híján — kisbabák, gyerekek voltak akkor — ők már csak ijlyen adatok, arányok tárgyilagosságán mérik le az üzem fejlődését. Míg az 1945-ben gyártott szövetmeny- nyiséggel egy 1 méteres csíkot lehetett volna betakarni Bajától Budapestig, addig a ma készített anyaggal ugyanezen a távon egy 8 méter széles utat tudnánk „fel- szőnyegezni”. Tóth István Égy bajai lány a harmadik év után kimarad a gimnáziumból. Ügy érzi, ha dolgozni megy, sokkal inkább hasznára lehet a családnak. A „csak terhére vagyok mindenkinek" érzése mély és tiszta forrásból fakad az ifjú korban. Vigyázó kézzel kell gátak közé fogni. Marikával is próbálkoznak, de hiába. Erősnek hiszi magát, szakít a diákélettel. Majd befejezem az iskolát levelező tagozaton — fogódzkodik elhatározásába a visszatérítő erőkkel szemben. A Finomposztóba kerül, sok száz hasonló fiatal lány közé. A fonodában kezd, később a cér- názóba helyezik. A- munkatársnők hamar befogadják a szerény. alkalmazkodó, volt diákot Am a három műszakba járás kimeríti a vékonyka lányt. Hiába, a gyár az nem iskola. Olyan munkahely után néz, ahol csak nappal dolgoznak. Talál is egyet, de nem sok idő kell hozzá, hogy rájöjjön, rosszul választott. Nehéz, inkább férfiaknak való az ottani tennivaló. Útja visszavezet a cérnázóba. Ekkor döbben rá — 1970 decemberében —, hogy a Finomposztóban tulajdonképpen jó helye van. A visszatérés után úgy érzi, hogy egy fejezet zárult le életében: megtalálta azt a munkát amelyhez ezután ragaszkodnia kell. A sok barátnő vidámsága, mint varázsszer űzi messzire a tépelődés. szomorkodás ördögét. S ahogy a cémázógép egybesodorja a szálakat, hogy egymást erősítsék, úgy kapcsolják össze az együtt töltött nyolcórák és a rokon vágyak a munkáslányok életét. Marika eggyé válik a közösséggel, diáklányból munkásnővé nő fel. A történet hősét, Magyari Máriát már mint a Finomposztó Vállalat KISZ-bizottságának titkárát ismertem meg. — Itt nálunk pezsgő mozgalmi élét folyt, természetesen bekapcsolódtam én is — meséli Marika. — 1971-ben megválasztottak a szövő-előkészítőben működő alapszervezet szervező titkárának. Egy év múlva pedig alapszervi titkárnak. KlSZ-bi- zottsági titkár a múlt esztendő őszétől vagyok. Közben az 1972—73-as tanévben — háromműszakos munka mellett Marika eredményes érettségi vizsgát tett. Nem tagadja, ha csak rajta múlott volna, nem végzi el a negyedik osztályt. Három műszakban dolgozott. s bizony ereje el-elhagyo- gatta olykor. Teleki Zoltánná, az előző KISZ-bizottsági titkár öntött belé lelket újra meg újra. ö az, akit példaképének tekint. Mert olyan igazi ember tudott lenni, aki szívén viseli mindenki sorsát. Telekiné munkájából egyébként már a második termés érik: Marika tovább tanul, szövőtechnikusnak. Emellett felvételire is készül, a népművelő- könyvtáros szakra. Nagyon szereti az irodalmat és a filmeket. A Finomposztó Vállalat KISZ- bizottságának titkára huszonkét éves. Határozott egyéniségű, tisztán látó, felnőtt nő. Több száz fiatalért tudja magát felelősnek. A. Tóth Sándor Építkezés a gazdaságban • Iparvágány épül a Bácsalmási Állami Gazdaság központi kerületében. A vágány mellé 6000 négyzetméteres rakodótér, üzemanyag- tároló és fejtőállomás Is létesül. Az anyagmozgatást teljesen gépesítik. A beruházás több mint hárommillió forintba kerül. (26.) Hónapokkal később egy fa. lermo közelében. Passo Riganóban meggyilkolt maffiás zakójának zsebében találtak egy levelet, amelyet Giuliaino az amerikai újságírónak írt Rómába, a külföldi sajtóirodába. A bandita segítséget utasításokat, nehézfegyvereket kért. Tehát Giuliano a levelet a maffiára bízta a maffia viszont nem továbbította. De hogyan és ki ölte meg a maffiást aki ezt a dokumentumot vitte? Crozza Black működési területién belül történt a dolog. A levél különben nincs meg. nem szerepel semmilyen rendőrségi vagy bírósági aktában. Vannak viszont fotókópiák róla a napilapok archívumaiban. Bonyodalmak, megfoghatatlan ármánykodások: Giuliano vérengző csapatkapitánya, Salvatore Ferreri. azaz Fra Diavalo, miközben tovább ügyködött a banda maradékával, magas rangú rendőrtisztviselőknek megígérte, hogy orvul elteszi láb alól Giulianót. Fra Diavolo csapata tartotta ellenőrzés alatt Alcamót és környékét Csapatának tagja volt apja és a két Pianelli fivér is, akik annak idején jelen voltak, amikor Giuliano azt a levelet kapta, amelyben szabadságot ígértek nekik, és megparancsolták, hogy lőjenek a nép közé Porte lián. 1947. június 22-én Giuliano végrehajtotta Crozza Black utolsó parancsait az antibolsevista front nevében. Kis csoportokra osztotta erőit, és minden csoport ugyanabban a késő délutáni órában dobott bombát a carini. a nartinicói. a monrealei és más kommunista és parasztszövetségi székházakra. Partinicóbart az „antibolsevik” banditák tüzet nyitottak azokra, akik az Olasz Kommunista Párt székházában, tartózkodtak. Négy munkást megöltek. És az autókból leadott lövésekkel. kidobott bombákkal együtt a banditák mindenütt kommunista- ellenes röplapokat is szórtak szét, mélyeket az antibolsevista front nevében Giuliano írt alá. Az egyik röplap önkéntes harcba hívta a fiatalokat a kommunizmus elleni háborúba. Négy nappal később Alcamóban egy fiú kopogtatott a csendőrlaktanya kapuján, és azt kérte, hogy a parancsnokkal beszélhessen. — Ott. abban az udvarban vannak a banditák, golyószórókkal — mondta. A csendőrök körülvették a környéket. támadást indítottak, a banditák válaszoltak ugyan a tűzre, de legyőzték és megölték őket. Amikor a halálosan megsebesült Fra Diavolót bevitték a laktanya udvarára mielőtt kilehelte lelkét, ezt mondta: — A rendőrség embere vagyok. — Sőt még aZt is: — Messana embere vagyok. Messanának hívták a rendőr- kapitányt. De hát kinek volt valójában az „embere”? A banda többi tagja a bírósági eljárás során elmondta, hogy Fra Diavolo azt a feladatot kapta, hogy ölje meg Giulianót, „ha összeadja magát a kommunistákkal”. Crozza Black, aki figyeltette Giulianót. előre gondoskodott arról, hogy gyilkolják meg. ha ..árulóvá” lesz, vagyis fölfedi a portellai tömegmészárlás meg a többi bűntény igazi hátterét: azt, hogy az antibolsevista front parancsára követte el őket. ÍGY VÉGEZTÉK A MONTELEPREI BANDITÁK 32. Az antibolsevista front tervében szerepelt a kommunista párt tartományi titkárának. Girolomo L1 Causi képviselőnek a meg- gyiloklása is. Giuliano két merényletet követett el a vezető politikus ellen, aki azonban mindkétszer megmenekült. A pártházak ellent intézett bombamerényietek,, sortüzek hatalmas tiltakozást, valóságos népharagot váltottak ki. A felháborodás általános volt; Szicíliában és egész Olaszországban is épp az ellenkezője történt annak, amit Crozza Black és cinkosai vártak. A támadás céltáblájául választott politikai erők nem hátráltak meg, inkább egyre erősödtek, és kivívták a többi párt, valamint az értelmiségiek, művészek rokonszenvét és szolidaritását Crozza Black tévedett. A véres kezű Giuliano megtért régi életmódjához, brlganti lett újra. És megint lelkifurdalás gyötörte, éjjeleit lidérces álmok kínozták. Súlyos csapást mért annyi ártatlanra, ráadásul az amerikai fasizmus véres őrültségébe belekeverte sógorát is. Imádott húga férjét, és éppen akkor, amikor a fiatalasszony gyereket várt. Mindenáron meg kellett mentenie Pasquale Sclortinót. Glulianónak annak Idején fel- ajálottak egy útlevelet, azzal a lehetőséggel, hogy Amerikába menjen, nem? Hát Crozza Black a gengsztereivel meg a maffiásokkal most Mariannina férjét mentse meg Crozza Black nem adott magáról életjelet. Lucky Luciano Nápolyban az amerikai maffia- vezér, dón Vitone Genovesével közösen vitte ügyeit. És Giuliano bekopogtatott a monrealei maffiásokhoz. — Igen — mondták —, igen, Turidduzzo: meg leszel elégedve^ a sógorod Amerikába utazik. De Crozza Black meg akar bizonyosodni hűségedről: írj egy jelentést — de a teljes igazság legyen benne — az 1947. május- júniusi eseményekről. És Giuliano megírta a jelentést, belevette a neveket is: kik voltak a megbízók és kik a végrehajtók, mennyi péntz költött Crozza Blacknek számadást kellett készítenie. Crozza Black ugyan elsősorban azt akarta, hogy Giuliano saját keze írásával kompromittáljon néhány szicíliai politikust. Csak így, cinkosként magához láncolva akadályozhatja meg. hogy a rendőrség vagy a parlament veszélyes nyomozást indítson. (Folytatjuk.)
