Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-31 / 125. szám

I 1974. májat 31. • PETŐFI nEPE • t Bajai jegyzetek a Nyári Tárlatról Pajtások! Nagyszerűen sikerült a kecskeméti járás úttörőinek expedíciós vetélkedője, amelyet az elmúlt napokban Tiszakécskén tartottak. Erről az eseményről íogunk most beszámolni. , A kétnapos vetélkedőre tizenöt csapat küldte el a házi bajnok­ságokon legjobban szereplő őr­seit, összesen : kilencven úttörőt. Az első napon az akadályver­senyt tartották, kihasználva a megyében egyedülálló lehetősé­get: úttörővasúttal mentek ai Tisza-partjára. Itt került sor a verseny ünnepélyes megnyitójá­ra: Csányi Anikó, járási úttörő­titkár köszöntőjére. Ezután el­hangzott az indítóparancs és va­lamennyien a két kijelölt útvo­nalon haladtak, teljesítették a feladatokat. A jelszót — nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent... — valamennyien ismerték. Egy mulatságos epizód ezzel kapcsolatban rhégis tör­tént: az egyik állomáson az odaérkező úttörők nem a várt választ kapták, ezért nem telje­sítették a kitűzött feladatot. Ké­sőbb kiderült, hogy az állomás­vezető tévedett — és az úttö­rők helyesen döntöttek, amikor az „idegen” választ nem vették figyelembe. Egyébként változatos, szép feladatokat teljesítettek a pajtások. Valamennyien szabá­lyosan felszerelt egyenruhában jelentek meg, hogy bemutassák az expedíciós naplókat. Volt ke­rékpáros akadálykerulés, első­segélynyújtás, kötélmászás, lö­vészet és riportkészítés. A pajtá­sok Angyal Jánost, a tiszakécskei iskola igazgatóját;, illetve Kassai Lajost, a szülői munkaközösség elnökét „kapták mikrofonvégre” — sikerrel. A feladatok végrehajtása után következett az ebédfőzes! Az ott­honról hozott alapanyagokból re­mek paprikáskrumplik készültek a bográcsokban. A zsűri tisztjét a közeli Strandvendéglő fősza­kácsa látta el. íz, szíp és tarta­lom szempontjából „vizsgálta” a gyerekek főztjét. A pontok alap­ján ezen az akadályon a Város­föld—Mindszenti úti iskola úttörői kerültek ki győztesként. A si­kert azonban mi sem bizonyítja jobban: a bográcsok tartalmát mind elfogyasztották. Utána ho­mokkal és Tisza-vízzel ragyogó tisztára mosták az edényeket. Délután a sportvetélkedőn mértél: össze erejüket: a lányok kézilabdáztak, a fiúk labdarúgó- mérkőzéseket bonyolítottak le. Késő délután megérkeztek a ti­szakécskei úttörők, hogy vala­mennyi pajtást otthonukba ven­dégül lássanak. Másnap a nagyközségi párt­házban a szellemi vetélkedőre is sor került. Az öttagú bíráló bi­zottság bizony szaporán oszto­gatta a pontokat a jó felelete­kért. Felkészültek valárnennyien, ismerték a megye minden föld­rajzi. történelmi nevezetességét, a műemlékek helyét, a városhá­zák tervezőit, a néprajzi tudni­valókat. Gyűjtöttek népdalt és felismerték a megyében írt hí­res, szép verseket is. A szoros küzdelemben végül a laki teleki csapat Galagonya őrse .végzett az első helyen, 194 pont­tal. A második helyre két csa­pat került:' a kerekegyházi Orion és a helvécia-fekeleerdei Szem­füles őrs. Mindkét csapat 192 pontot ért el. A Tiszakécske TI. számú iskola Szorgalom őrse került a harmadik helyre, 187 pontot kaptak. Valamennyi részt vevő csapat sportszert, oklevelet kapott a járási úttörőelnökségtől, a leg­jobbak Zánkán'üdülhetnek, a ki­váló expedíciós őrsök táborában. Rejtvényfejtőknek A kisdobosoknak szánt rejtvények helyes megfejtői közül könyvjutal­mat nyertek: Papp Géza Kecskemét; Szirtes Andrea Dunapataj: Papp Er­zsébet Kiskunfélegyháza! Gömöri Lo- ránd Kecskemét: Szabó István Csá- voly. A helyes megfejtés a követke­ző volt Elvét, felel, emeli, kezel, fe­gyelmezi, eltép, delta, ízelt,, perel. A jövő héten a ..Sportvetélkedő” cí­mű rejtvény' megfejtését, illetve a nyertesek nevét közöljük. Összeállította: Selnieci Katalin % Megérdemelt sikert arat a kecskeméti Városi moziban rendezett út­törő-képzőművészek kiállítása. A több mint 20 éves múltra visszatekintő szakkört jelenleg Szabó Zsuzsa tanár vezeti. A képen Simon Jenőné, az út­törőház igazgatója Paulik Ágnesnek egész évi munkájáért jutalmat ad át. Ágnes ifivezető, szakközépiskolás, most is szorgalmasan látogatja az úttörőház szakköri foglalkozásait. (Tóth Sándor felvétele.) A magyar képzőművészet mindennapjait érdeklődéssel figyelő néző évről évre öröm­mel tapasztalja, hogy a vidéki városokban, művésztelepeken szobrászok egyre gazdagabb, dolgozó festők, grafikusok, céltudatosan felépített kiállítá­sokon jelentkeznek. Bemutat­ják művészetük útkereső vagy már lehiggadt, megállapodott szakaszait, eredményeit. Ennek jegyében született a Nyári Tárlatok sorában Bács- kiiskun és Szolnok megye művé­szeinek közös kialakítása is, amely május 19-e óta látható a bajai Türr István Múzeumban. Huszonketten szerepelnek hatvan képpel és néhány éremmel, szo­borral. Zömmel kifejezik tehát a tájegységen élő alkotók tevé­kenységét, bár hiányoljuk né­hány, azt összképhez szorosan hozzá tartozó festő és szobrász jelenlétét — például Kecskemét­ről és Bajáról. A festmények közül a legtöbb a Duna-parti táj, az alföldi ta­nyavilág, a Tisza- és a Zagyva­part hangulatát, látványát kí­vánja' visszaadni. Weintrager akvarelljein a barnába hajló al­földi tájat ne^héz, szürke égbolt borítja. Érett technika, bravúros rajzkészség tükrözi a művesz megállapodott tájképfestő stílu­sát. Miskolczy Ferenc pasztell- és vizíestményei Bajához kap­csolódnak. A mester életművé­nek jelentős részét teszi már a város és közvetlen környékének hiteles és nagy szeretettel áb­rázolt valósága. Chiovini Ferenc a flamand tájfestészet hagyományait a nagy alföldi festőiskolák stílus­jegyeivel társítva tárja elénk az Alföld — úgy tűnik kissé meg­merevedettnek ábrázolt — pa­raszti világát. Emlékezetes marad Őszi naplemente című képe su­gárzó napkorongjának színgaz­dagsága, lírai átéltsége. A Duna Baja környéki vízi- világát. ártéri erdeit, embei- nernjárta vadvizeit legszélesebb skáláján ifj. Éber Sándor örö­kítette meg. Az életmű nagy anyagát itt négy pasztell képvi­seli. Baranyó Sándor és Binyi László feszültséget tükröző tá­jakat állít elénk az olajfestés adta dinamikus lehetőségek jő kihasználásával. A realista ábrázolás szoros korlátáit feloldó, és az új ele-, mekkel bátran társító művészt ismerhet meg a látogató B. Mik­it Ferenc gouache képeit nézve. Sugárzó fényele, dekoratív folt­hatások. zárt kompozíciók teszik élményszerűvé Ősz. Reggel és Kék hegy című alkotásait — bi­zonyítva, hogy a tájképfestés sokszor bejárt útjait is meg lehet újítani. Göldner Tibor két, szép fény­hatású, jól szerkesztett olajkép­pel szerepel a tárlaton. Paraszt- udvara és Siófoki mólója eleven impressziókat összegez. Hazai képzőművészetünk leg­inkább forrongó, legtöbb újat hozó, kísérletező kedvről tanús­kodó területe a modern grafika. Klossy Irén nagy méretű tusraj­zai finoman részletező kidolgozd, sukkal, nagyszerű folthatásuk­kal, artisztikus megjelenésükkel már a non-figurativitás jegyében készültek. Lendületes ritmusai, tiszta szerkezetei jó utat jelez­nek. Sajnáljuk, hogy Palkó Jó­zsef csak három metszetmon­tázzsal szerepel, amelyek közül az Elet című szürrealisztikus ví­zióval a nagyszerű „Európai is­kola” stílusjegyeire emlékeztet. A tartalmában is gondolkodásra késztető montázs ígéretes törek­vést hordoz. Igen jók Sáros And­rás Miklós Blériot-témájú és Pillangó című kis méretű, színes rézkarcai, amelyek a modern, maratott fototechnikához hason­ló'hatást érnek el. A kisplasztikák, plakettek so­rából Papi Lajos finoman meg­formált, s az anyag szépségét jól kihasználó Női fejére emléke­zünk. Ugyanakkor ki kell mondani — vállalva a tévedés kockázatát is —, hogy a Nyári Tárlat összegé­szében alatta marad a várako­zásnak. Az egységes jelleg ugyanis (vagy majdnem az) nem feltétlenül eredményt jelent; még az azonos természeti — tájélmény sem. Olykor bizony különösebb zavar nélkül ki le­hetne cserélni egyes képek alatt a neveket. De nemcsak erről van szó. A szocialista művészet alapvető célja nem más, .mint' életünk, kiteljesedő világunk ábrázolása, fejlődésének — ellentmondásai­nak is — bemutatása. S termé­szetesen elsősorban az ember megjelenítése — ahogy értékein­ket létrehozza, megvívja harcát önmagával, a jövőre figyel és ha­gyományokat őriz. Erre kíváncsi a néző is. Segítséget vár a mű­vészettől, amely kimondja, for­málja gondolatainkat, vívódá­sainkat, töprengéseinket, álma­inkat. Tanyák, dombok, fák hallgatag kis házak, szénaboglyák. Aki vé­gigtekint a tárlaton, összességé­ben ilyennek látja az ábrázolt világot.' Vajon ilyen a mi XX. századi környezetünk? Bizonyo­san ilyen is — de csak ilyen? Sokakkal vallom, hogy az elkö­telezett művészet nem a minden­napok aktualitásának ábrázolá­sát jelenti. De eleve veszteséggel jár lemondani . forrongó, izgal­mas, sokszor idegesen zaklatott • Klossy Irén: Madár életünk, a küzdelmesen szép em­beri formálódás ábrázolásáról. ■ A két megye művészeti élete is összetettebb, sokrétűbb a lá­tottaknál. Talán nem kellene félni attól, hogy korszerűbb, esz­közeiben összetettebb alkotások vonuljanak fel, hiszen a nézők látóköre is kitárult, többet vár­nak, mint azt a Nyári Tárlat feltételezi. A kiállítás mindenesetre azt a helyzetképet is feltárja, hogy honnan érdemes továbblépni. Tóth-Pál Zoltán (9.) Gyurka maradt csak mel­lettem, Kicsi, így hívtuk a surmó legénykét. Arra figyeltem föl, hogy lopva engem leseget a gye­rek. — Na, Kicsi! — szóltam, hozzá. — Láttál-e már ekkora gyertyát? — Még nem! — mondta. Maga se, igaz? — Hát, hogy őszinte legyek... — Nem folytattam- Csak álltunk, s néztük a tüzet. Látványnak szép volt, én meg akkor még nem tudtam, mivel is jár az ilyesmi tulajdonképpen. Törőd­tem én akkor már egyáltalán az égő gázzal? Ügy éreztem, ben­nem legalább olyan tűz ég, s legalább olyan mélyről tör elő. Gyurka megszólalt mellettem. r— Visszautazik az asszony. A nyqlchúszassal visszautazik. Rácsodálkoztam. Miért, mondja ezt nekem? Lehet, hogy ez a kis kamasz jobban ráérez a dolgok­ra, mint a beszáradt, megcsonto­sodott férfiak? Lehet, hogy KU esi látja az én tüzemet is? — Honnan "tudod? — kérdez­tem? — Hallottam! — mondta. — Az ablakon át hallottam, amikor Flórián szaki azt mondta neki: Ha akar, menjen, akár azonnal mehet. — Jól van! — mondtam Kicsi­nek. — Derék legény vagy! Es otthagtyam. De magamban vitatkozva hagy­tam ott. Hadd menjen, mi közöm hozzá? Igaz, akkor lehet, hogy soha többé nem látom! Na és? Az élet úgysem nyújtja kétszer ugyanazt a pillanatot. De hátha éppen az a pláne, hogy most még egyszer felkínálja? Azóta sok minden változott. Csakhogy ebben van a dolog nehézsége is! Közben emberek közé keve­redtem, a legelőre merészkedő, fennhangon vitatkozó emberek közé. Hogy mi, mindent mondtak azok ott, atyaúristen! Látták, . hogy az olajmunkások közül való vagyok, hál félig-meddig nekem címezték a mondandójukat. Azt mondja egy postás: gőzzel kell a szuszt a földbe fojtani, nem egy­szer látta Romániában, hogy gőz­zel oltották el a kigyulladt gázt. A fenéket, mondta egy gépkocsi- vezető, fel kellene robbantani a kutat, hogy betemetődjön, akár 6 is vállalja a robbantást, eleget csinált ilyesmit a katonaságnál. A kétféle vita. ami bennem folyt, meg ami körülöttem, úgy összekavarodott, úgy kavargót! az agyamban, ahogyan a föld mé­lye fortyoghatott a fúrótorony alatt. Mentettem volna én is ma­gamat, de nem akadt, józan gon­dolatom, amit a bennem feszülő érzés1 ki ne dobott volna az agyamból, lángolva, sisteregve. Elszabadult a pokol bennem is. Azt hiszem, az emberek meg­rökönyödve néztek utánam. Fa­képnél hagytam őket, s futottam a szállásunkra. Nem törődtem már azzal, hogy megláthatnak, hogy Flóri megláthatja, hogy bu­tán elárulhatom magamat, hogy mindent elronthatok. Az öreg­asszony udvara már vízben állt — azzal sem törődtem, átgázol­tam a vízen. Bedobbantam a konyhába, mint akit kergetnek. Tóth néni éppen tüzet rakott, most már nyugodtan rakhatott. Csak odaköszöntem neki, s men­tem a szobánkba. Ki is fordul­tam mindjárt. — Elment? — Kicsoda? — állt fel az öreg­asszony, s aztán csak rám feled­kezett. Feldúlt lehetett az arcom nagyon. Elrohantam. Tudtam, hogy a busz fél nyolc­kor indul, ahhoz pedig már nem sok idő van hátra.' Persze, hogy a vendéglőnél a busz az orrom előtt hagyta ott a megállót. Fu­tottam utána, de nem várt be. Én azért csak futottam. Az országút erdők mentén ka­nyarog, a ligetes kis erdőket ré­tek váltogatják, meg szántóföl­dek, szőlők, a földeken már sár­gult a kukorica, a nap melegen sütött. Alighanem a kiskatonák hamar megizzadnak a csatorna-' ásában! De csak le kell vezetni a vizet, hiszen nem hagyhatják ott az égő gázoszlopot tábortűz­nek. A busznak már porát sem láttam. Friss volt a levegő. Egy útőr kapargatott az árok mentén, piros zászlócskáját kitűzte, fur- csállva várta, hogy odaérjek, s nyilván ugyanazzal az elcsodál- kozással bámult utánam is — de én csak futottam, futottam. Nyolchúsz előtt az állomásra kellett érnem. Hallottam a vonatfüttyöt, de akkor már láttam is az állomás épületét. Együtt értem a vonat­tal a peron elé. Utas alig volt, Zsuzsát azonnal felfedeztem kék orkánkabátjában, bőrönddel a ke­zében. De akkor egyszerre elha­gyott minden erőm. Nekidőltem a peron korlátjának és versenyt lihegtem a gőzmozdonnyal. Nézz hátra,' Zsuzsa, nézz hátra! A vici­nális komótosan lassított. Zsu­zsának addig kell hátranéznie, míg a kávédaráló végleg le nem cövekel. En nem mehetek oda hozzá, én nem tudok mit monda­ni. Neki kell hátranéznie, hogy lássa: itt vagyok. , Hátranézett. A | szeme kerekre nyílt, távolról is jól láttam. Nyilván azonnal észrevett. Igye­keztem teljes egészében betölteni a szeme nyílását, hogy azt is észrevegye, amit nem mondhatok el. Most aztán igazán nem vol­tam öntelt. Egyetlen görcsösen kapaszkodó kéz voltam. Vajon észreveszi-e? Zavartan fordítot­ta vissza a fejét. A vonat megállt, a vagonok még csak össze sem koccantak. Kicsapódtak az ajtók, Zsuzsa előtt is egy. Érkező még annyi sem volt, mint távozó. Egy testes asszonyság kászálódott le a lép­csőn, pontosan Zsuzsa lába elé, de ő még odébb sem lépett. Csak állt, nekem háttal, szemben a nyitott vagonajtóval. Senki több, most már felléphetne. Meg sem mozdult. Egy kalauz már föltar­totta a karját. Zsuzsa csak állt. Nem fordult hátra, állt szemben a nyitott vagonajtóval. Mit akar? Vagy utazik, vagy ... Akkor a kávédaráló füttyentett egyet. Zsu­zsa nem mozdult. A kerekek meg- csikordultak a sínen, s a vonat elindult. Tehát nem utazik, te­hát marad! De hát mire vár? (Folytatjuk) Egy lappangó Domenico Tintoretto-kép (Foto: Kiss Béla) A századeleji magyar műgyűj­tés jelentős és egyik legrejtélye­sebb alakja volt a jánoshalmi szü­letésű Nemes Marcell, aki adomá­nyaival hozzájárult a Szépművé­szeti Múzeum anyagának gazdagí­tásához. Ö ajándékozta a gyűjte­ménynek például Mányoki Ádám Rákóczi-portréját, Greco Bűnbánó Magdolnáját. Kupetzky Önarcké­pét, Szinyei Merse Pál Hintáját stb. Kevéssé ismert, hogy Neme* Marcell 1911. május 20-án kelt le­velében a Kecskeméti Városi Mú­zeum Képtárának alapítására 79 képből álló gyűjteményt adomá­nyozott. A képtáralapítás célját így fogalmazta meg: ..A magyar művészet csak nagyszabású de­centralizáció mellett teljesítheti azokat a fontos feladatokat, me­lyek a magyar néonevelés körül erre a nemzedékre háramlanak... A decentralizáció megvalósításá­nak első lépése vidéki múzeumok alapítása kell, hogy legyen... me­lyek állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek másrészt.- hozzájárulnának a nálunk még meglehetősen szerény művásár­nak fejlesztéséhez." Az ajándéko. zás indító okáról így ír: „Hono­rálni kívántam Kecskemét város ama nagylelkű és minden köve­tésre méltó bölcs elhatározását, hogy... művészteleoet létesített és műteremházakat emelt.” Nemes Marcell szép adományát az 1911. május 22-én keltezett le­velében még megkoronázta: egy Domenico Tintoretto által fes­tett, Keresztelés című nagy mére­tű oltárképet is adományozok.. .* A fiatalabb ’Tintorettótól szár­mazó képet együtt kezelték a gyűjtemény többi darabjával, azokhoz hasonlóan múzeumi nyil­vántartásba került. A Kecskeméti Városi Múzeum régi leltárköny­vében a 100. (N. 73.) szám alatt így írták le: ..A sziklán térdelő, kezét mellén összetevő, jobb felé fordult Krisztus aureolás feje fe­lett a kép jobb oldalán álló, s a felettük sárga felhőben lebegő Szentiélekre feltekintő Szent Já­nos jobb kezében kerek csészét tart. A fehér testű Jézus ágyékát fehér, a bronz színű Szent János derekát kötéllel átfont kék lepel takarja. Jelzése nincs. Olajfest­mény. vásznon. Mérete: 217,5x117 cm.” Ez a Tintoretto-kép . is — ugyanúgy mint a gyűjtemény többi darabja — nem nyervén múzeumi elhelyezést (1924-ben kapott önálló, épületet a városi múzeum, de a hely szűkössége miatt a képzőművészeti gyűjte­mény továbbra is a városi taná­cson maradt) hivatalról hivatalra vándorolt. 1938-ban azonban be­mutatták a Kecskeméti Városi Könyvtárban egy ..XVI. századi olasz festő” szerzőségét feltételez­ve. A bemutatás célja nyilvánva­lóan az addigra elhomályosult, el­feledett (a kiállítók valószínűleg nem ismerték a Nemes-féle ado­mányozás hiteles okmányait) szer­ző személyének megállapítása volt. A bemutató nvomán Hekler Antal előbb Jacopo Tintoretto műhelyének tulajdonítja a képet, majd Héjjas János meggyőzően bizonyítja, hogy a festmény Do­menico Tintoretto munkája. A második világháború alatt erősen megtizedelődött a 80 da­rabból álló Nemes Marcell-gyűj- temény. Így többek között a Tin- toretto-kép is elveszett. Az eddi­gi kutatások még nem vezettek nyomra. Lehet, hogy a németek hurcolták magukkal, menekülve az országból, de az is könnyen előfordulhat, hogy valahol Ma­gyarországon lappang. Jó lenne megtalálni! Sümegi György, a Kecskeméti Katona József Múzeum, munkatársa ii, V ÚTTÖRŐÉLET 0 Sáros András Miklós: Blérlot- Lamanche XI.-Dover

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents