Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-30 / 124. szám
1*74. májas 30. • PETŐFI NÉPE • 5 Élőszóval, tollal és ecsettel Elkészült a Petőfi-év lengyel- országi eseményeinek az összesítése. Örömmel tudtuk meg ebből, hogy a Bács-Kiskun megyével szoros kapcsolatot tartó Csorba Tibor élőszóval, tollal és ecsettel egyaránt kivette a részét a magyar költő. munkásságának a népszerűsítéséből. Tíz városban, tizennégy alkalommal tartott előadást, többek között az írószövetség varsói és lodzi szervezetében, a lengyel PEN Club központjában, Kons- tancinben, Lodzban. Az érdeklődés mindenütt nagyobb volt a szokásosnál. Csorba Tibor lefordította lengyelre Petőfi több levelét és öt költeményről nyers- fordítást készített neves költők részére. Cikkei, tanulmányai jelentek meg a Barwy, a Kultúra, a Tworczosc, az Odra, a Kurier Polski és a Miesiecznik Literac- ki című folyóiratokban napilapokban. Közölte a Varsóban élő magyar művész egy-egy cikkét a Forrás és a Napjaink is. A hajdani kiskunhalasi rajztanár, az ismert kiállító művész három Petőfivel kapcsolatos festményt készített. Ezeket tavalyi kiállításain mutatta be. Ügy véljük, hogy csak a legteljesebb elismeréssel méltányolhatjuk Csorba Tibornak a magyar kultúra, Petőfi Sándor megismertetése, megkédveltetése érdekében végzett lelkes és avatott tevékenységét. H. N. KÖNYV A FORRADALMÁR PÉLDÁJÁRÓL Ioszif Lavreckij: Che Guevara KÉSZÜL A HELY AZ ÚJNAK (Tóth Sándor (elvétele) Vizek, halak, emberek Emlékek halakról, vizekről, emberekről: Csendes tópart, suhanó csónak, csobbanó evezőlapát. Messzi száll a horgászzsinór, órák múlnak csendben, aztán felvillan a horgon ficánkoló hal teste. Csendes szertartás napkeltekor, délben az árnyékban és este, amikor aranyhidat ver a lemenő nap a víz hátára. Horgászokról, nagy vizekről, kis patakokról és tavakról, halakról szól Vígh József könyve, amelyet a Natura jelentetett meg. Szinte ott áll az olvasó is a víz partján,' izgalomrnál figyelve a zsinórt, amikor belelapoz a könyvbe, kóstolgatva a horgászélet különleges ízeit, majd a valódi halpaprikást, amelyet a parton, szabad tűznél, bográcsban főztek meg a halászok. Hogyan készül a jó halászlé, mi kell hozzá? Erre is választ ad a szerző az érdekes, mindvégig lebilincselő könyvben, amely értékes és • figyelemre méltó irodalmi alkotás is egyben. A Kossuth Könyvkiadó újdonságai mindig szolgálnak .meglepetéssel a kor kérdései iránt érdeklődő olvasóknak. Ezek közé tartozik Ioszif Lavreckij „Che Guevara” című könyve is. A szerző egy olyan forradalmárról ír, aki már életében ús eszményképpé vált, de különösen azzá lett halála után. Che Guevaráról elég sokat és mégis keveset tudunk; életének, harcának és halála körülményeinek bőséges irodalma van, alakját legenda veszi körül. Követői közül számosán csak külsőségeiben próbálják utánozni, mások romantikusnak tűnő életét tekintik példának. Pedig a „példa” ő maga; az ember és forradalmár. Lavreckij a legendát- igyekszik szétoszlatni. A követőkhöz és a bírálókhoz egyaránt szól, amikor dokumentumokra támaszkodva bizonyítja be, hogy Che Guevara megítélésében emberi nagysága a mérvadó, nem pedig a tévedései,. amelyek különösen az ultrabal- oldali mozgalmakban résztvevők, re hatnak. Napjaink világtörténelmének helytelen értélmezése vezetett oda, hogy ma még vannak, akik azt hiszik: elszánt egyének maroknyi csoportjai képesek helyettesíteni a tömegeket a forradalom megvalósításában. Többségük éppen Che Gue /arának arra a mondására hivatkozik, hogy kezdetben elegendő lesz 30—50 ember, ilyen létszámmal meg lehet kezdeni a fegyveres harcot bármelyik latin-amerikai országban. Ez volt a bátor forradalmár végzetes tévedése. Igaz, Kubában a Fidel Castro vezette, elszánt kis csoport indította el a gerillaháborút. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Castróék a nép nagy többségének rokon- szén vél élvezték. A parasztok aktívan támogatták őket, s a munkásság is a gerillákat segítette. Enélkül nem tarthatta volna magát, és semmiképp sem nőhetett volna hatalmas felszabadító erővé az a kis kubai csoport, amelynek Che Guevara is tagja volt. Kubában akkor, az ötvenes évek végén, lehetséges eszközt kínált a fegyveres harc. Castróék felismerését, helyzetmegítélését és akciójuk helyességét igazolta a törtnelem. Bolíviában viszont a hatvanas évek végén nem volt forradalmi helyzet, ami Che Guevara és társai életébe került. A fegyveres harc — akár a gerillaháború, akár az egyéni terror — a szükséges feltételek hiányában nem valósítja meg a forradalmat, hanem éDp ellenkező következményekkel jár. mint Guevaráék bolíviai tragédiája is bizonyítja. Lavreckij sikeresen derítette fel azt az utat, miként lett az argentin származású Ernesto Tatjana kazettája Anyeginhez yöbb millióan láthatták az . országban a képernyők előtt ülve azt a reklámfilmet, amely a hazai kazettás magnetofonok előnyeire hívta fel a figyelmet. A fitalember a szerelmi vallomásnak azt a formáját választja, hogy mikrofonba mondja érzelmeit. Majd kiemeli a kazettát a helyéről, borítékba teszi és becsúsztatja egy levelesládába. A címzett a maga kis külön készülékén hallgatja meg a hangszalagra rögzített üzenetet. S lám, a következő képkockák már azt mutatják, hogy megszületett a távkapcsolat első, hamvas gyümölcsei A világszerte tért hódító kazettás magnóknak valóban számos előnyük van. S íme a legújabb alkalmazási területe is ... Ha Puskin nem a romantikában, hanem ebben a modem, rohanó korban él, tálán nem szán olyan végzetes sorsot az Anyegin szereplőinek verses regényében. Hisz valószínűleg az ábrándozó Tatjana sem szolgáltatja ki érzelmeit olyan elhamarkodottan az életunt ifjúnak, ha dajkájától az MK-magnóctslád egyik típusát kérhette volna a toll 'es papír ■ helyett, s így kezdheti a világirodalom legszebb szerelmes levelét: Én küldök kazettát magának — Kell több? Nem mond ez eleget? A bensőséges vallomástétel tehát már gépesítve van a szerelemben. Beleborzong az ember, ha arra gondol, hogy a technikai fejlődés útjai beláthatatlanok. —halász— Guevarából „Che” őrnagy, a kubai forradalom egyik vezére, minisztere és a bolíviai gerillák parancsnoka. A szülők és a gyermekkori barátok visszaemlékezéseiből a szemünk előtt válik felnőtté a súlyos asztmában szenvedő gyermek, aki hosszú kerékpártúrákon edzette fizikumát, vitákon és állandó tanulásai fejlesztette szellemi erejét. Guevara, akinek három gyöngéje volt — a dohány, a könyveik és a sakk — szenvedélyesen szerette az életet, orvosnak készült. Még végzős orvostanhallgató korában beutazta Latin-Amerika főbb országait. Közben gyógyított, ismerkedett az élettel. Lavreckij felvázolja a bejárt országok gazdasági, társadalmi és politikai arculatát. Ezzel bizonyítja azt is, hogy nemcsak kiváló életrajzíró, hanem a térségét jól ismerő, politikailag tájékozott újságíró is. A fontos társadalmi változások szigorú és lényekre támaszkodó bemutatásával párhuzamosan, szenvedélyesen és érdekesen jeleníti meg a forradalmár életét, nem titkolva Guevara iránti tiszteletét. A könyvet olvasva részesei lehetünk a Sierra Maestra hegyeiből induló. Kubát a Batista diktatúra alól felszabadító partizánok harcának, ahol Guevara gyógyított, agitált és fegyverrel küzdött. Megismerjük a fiatal kubai állam gazdasági erőfeszítéseit, amelyekben Che mint a gazdasági élet egyik irányítója vett részt. A nemzeti bank elnökeként és iparügyi miniszterként megkövetelte beosztottjaitól, a vezetőktől, hogy ne csak tájékozottak és felelősek legyenek, hanem hallgassák meg alárendeltjeik véleményét, legyenek önfeláldozóak, s a végsőkig szerények a mindennapi életben. O maga is így cselekedett. Azt tartotta, hogy a személyes példa nem kevésbé fontos, mint az elméleti megfontolások. Ezt vallotta akkor is, amikdr felcserélte a miniszteri széket a partizánzsákka! és Bolíviába ment. Ioszif Lavreckij a „Bolíviai napló”-ból vett bőséges idézetekkel teszi szemléletessé Che Guevara életének utolsó 11 hónapját. A naplóból még világosabbá válik a forradalmár emberi nagysága. Az olvasó a könyv végén bizonyítottnak. igaznak érzi: Che Guevara ..olyan ember volt, aki úgy cselekedett, ahogy gondolkodott, és biztos, hogy hű volt meggyőződéseihez”. A könyvet gazdagon illusztrálják a képek. A fotók közül az egyik Ernesto Che Guevara Santiago de Chilében felállított emlékművét ábrázolja, amelyet aztán a chilei ellenforradalmi puccs idején felrobbantottak. Komáromi Attila (8.) Elvált asszony volt a kollégium szakácsnője, kétszer is elvált. Nekem legalábbis azt mondta, hogy a kislánya a má-. sodik házasságából született. Sok mindent mondott az nekem. Hogy jobb, ha a lányokkal nem kezdek, abból csak baj lehet; hegy viszont őhozzá nyugodtan kijárhatok a kollégiumból, arra senki se jön rá, s hogy ő már nem tapasztalatlan baba. Be is bizonyította egypárszor. No, ezt csak azért mondtam el, mert emiatt az asszony miatt csaptak ki a kollégiumból. Amikor már csomagoltam, a folyo.- són összetalálkoztam Zsuzsával. Beszélni szerettem volna vele, de visszautasított. „Nem szabad találkoznunk többé!” — mondta. Es most ott guggolt áz asztal mögött, két Rezében a két rongybabával. — Neki nem vinnél? — emelkedett fel az asztal mögül. Zsebregyűrtem a kenyeret, szalonnát. — Ügy se nyúlna hozzá! — mondtam. — Jöjjön, fiam! — hívott az öregasszony. — Keressen magának ,valami szerszámot! Én nem találom a sötétben. Flórinak volt egy elemlámpája, azért bementem a szobába. Zsuzsa már kirakodott a bőröndjéből, női ruhaneművel volt tele az asztal, a szoba, meg a kölnije illatával. És akkor ott látom a könyvet a bőröndön. A Paul Ge- raldy könyvét, a Te meg Én-t. Ismeri? Irtó jó szerelmes versek vannak benne. Még a kollégiumból maradt nálafn a kötet, ott adta kölcsön valaki, azóta is velem van. Tóth néni öreg almáriumán tartottam, a kalendáriumok között. Zsuzsa hát igen hamar felfedezte. Szét volt nyitva annál a versnél, ami, emlékszem, neki is mindig tetszett. Ha ismeri a könyvet, biztos emlékszik rá. „Jaj, úgy szeretlek! Ügy szeretlek! Hallod? Bolond vagyok. Bolond.” No de, hogy folytassam, az öregasszony odakint várt rám, a konyhában meg tovább táncolt a királyfi, Hamupipőkével. A két rongybaba mögül az a zöldes szempár egy pillanatra rámvetette a tekintetét. Zsuzsa arcát soha nem kellett látni ahhoz, hogy az ember tudja: mi ült ki az arcára — a beszédes cicaszemek mindig mindent elárultak, 'tudtam, hogy a rongybabák mögött rám mosolygott. Most először. És az a tekintet velem maradt egész éjszaka. Pedig, ahogy mondtam, az ellenségemnek sem kívánnám azt az éjszakát. Éjfélkor riadóztatták a legközelebbi laktanya műszaki alakulatát, de pirkadt már, amikor a kiskatonák felváltottak bennünket. Addigra a víz gyalogléptekkel haladt a házak felé. BESZÉLGETÉS A FILMRŐL Ki van a tojásban? * A kitömött szarvas vadászatán (Sinkovits Imre, Bánbidy László és Kozák László) Véget ér a film, az esti mese, a mozivászon nagyságúra felnagyított televíziós képernyő előtt. S a közönség, mint az unatkozó házaspár is a készülék előtt — a filmből — ugyancsak tovább vitatkozhat a gigantikus hegyomlás mikéntjéről, a megmozdult sziklafal hollétéről (ha tán nem tudná). .. Vagy tán azon, hogy tulajdonképpen mi is — vagy ki is van a tojásban, illetve mi is az a szóban forgó tojás? ... Hazai valóságunk egy részének, vagy egy szeletkéjének szimbóluma a Szé- lervé-tyúkfarm és meteorológiai állomás a csaló professzor vezetése alatt?... És ha az — hiszen a szimbólumok természetükből következően semmiféle összehalocspocsban dolgoztunk a libalegelőn. S még jó ötven méter hiányzott, hogy csatornáinkat a másikba köthessük. És persze, az országút átvágása. Mégis, aki akart, most pihenhetett egyet. Én akartam. Úgysem ért már az én munkám egy fabatkát sem. Mondták, hogy ne széledjünk szét, a katonákkal tábori konyha is jött, mindjárt hoznak forró teát. De bizony, senkit sem nagyon csábított a tea, az emberek inkább éhesek voltak. Különben is, mire a szomszéd faluból ideérnek a teával, addigra ki-ki a magáéból is tarisznyázhat. Akinek nem volt üres a tarisznyája, az hát a szállásra sietett. Akadtak az apostolok között is, akiknek üres volt No, Flórián, ezek előtt most megjátszhatta a kollektív érzésű brigadérost. — Gyertek csak! — mondta nekik. — Adok én harapnivalót a tea mellé mindenkinek... Te nem jössz? — kérdi tőlem. — Nekem nem kell! — fordultam el. Mindig idegesített valahányszor atyáskodni akart felettünk. Most meg egyenesen kihívónak éreztem, hogy engem külön is felszólított. — Könnyen beszél — ütötte el a dolgot Borostás. — O már az éjszaka gondoskodott magáról. Puskás is dühített a fecsegésével. Flóri még azt gondolja, az éjszaka meglógtam a munkából. Indultam, hogy valamdyik szélső házban lemosakodjam. Nem akartam velük tartani. Alig telt el fél óra, az apostolok kezdtek visszaszállingózni. De igen fancsali képet vágott mindegyik. Akkor már ott volt a tea is, én kértem belőle egy csajkával. Mondom Csigának, hogy talán torkukon akadt a falat, azért «szótlanok annyira. Csak dttny- nyögött rá. Valami olyasfélét, hogy „savanyú a szőlő”. Akkor én ezt nem értettem. — Hát Flóri? — kérdeztem aztán. Erre meg azt mondja, hogy jobban teszem, ha nem törődöm vele. Ez már szeget ütött a fejemben. De csak ittam a teámat. Egyszerre pukkanást hallok a hátam mögül. Olyat, mintha egy léggömb pukkant volna szét. Egy óriási léggömb. Megfordulok, hát látom, hogy vízsugár helyett lángnyelvek csapnak elő a csőből, meggyűlt a gáz. Később mondták, hogy alighanem egy kis kavicsdarab ütődhetett a csőfalának, az szikrát vetett, s a gáz attól fogott tüzet. Bekövetkezett, amivel kezdettől fogva számolhattunk. A fúrótorony egyetlen hatalmas égő fáklya lett. Ma már tudom, hogy Zsuzsa e pillanatban szállásunk ablakában állt, háta mögött Flórival. Felelnie kellett volna a kérdésre, amit feltettek neki. De a látványtól elállt a szava. . „Igen, ismertem” — mondta, amikor magához tért. És megfordult. De Flóri akkor már nem volt sehol. Ott futott el mellettem. Engem észre sem vett, rohant egyenesen a főmérnökhöz. — Hová rohan? — néztem Csigára. — Most már aztán igazán semmi tennivalónk a toronynál. — Gondolod, hogy itt hagyjuk tábortűznek? — mondta Csiga a ■ tapasztalt szaki fölényével, s aztán szép komótosan megindult Flórián nyomában. Osszesereglett ott akkor mindenki. A kiskatonák meg leálltak a . csatornaásással, de maradtak a helyükön. Teljesen világos volt már, s a fáklya vörösbe hajló, narancs színű lánggal lobogott. A falu jó része fenn virrasztóit egész éjszaka, s a kora hajnali órán már megint tódultak az emberek a faluvégre, riadózni, véleményt cserélni, rémhíreket szülni. És én milyen, kívülről néztem ezt az egészet! (Folytatjuk) sonlításnak nem állnak ellent, — akkor a szereplők, akik „benne vannak” ugyancsak világunk tipizált figurái? Akiket torzít ugyan a görbe tükör, de mégis, vagy tán époen ezért jellemzőek, felismerhetőek, hisz közöttünk élnek. Mai Harpagonokként, Falstaf fokként, vagy Pató Pólókként... A józan mérlegelés azonban nemigen találja meg közéletünkben, intézményeinkben a filmbeli típusok, megfelelőit. A tudományos szélhámosokat, a meztelen lányok csábításának szilárdan ellenálló, pályakezdő fiatalokat, a gügye amerikai grófokat és társaikat. Ha pedig nem találjuk őket, akkor a tojás feltehetően nem jelkép, hanem csak egy valódi tojás — mint amilyeneket például Gerzson bácsi szed ki reggelente az obszervatórium megfigyelő egységeiből. És a film nem szatíra, hanem csak filmvígjáték. Ami még nem is lenne baj önmagában, ha az ötletek, amelyeket Si- monffy András szerkesztett egybe forgatókönyvvé, friss ötletek lennének. Vígjátékiak, újszerűek, elevenek. Igazi éá nem kényszeredett kacajt fakasztóak. Szálkái Sándor, elsőfilmesnek mondható rendező még „Balázs Béla stúdiós korában” A krokodil, a Huszonhárom év a padláson című rövidfilmjeiben bemutatta, hogy jó érzékkel képes nyúlni a szatíra műfajához, Mondhatni ösztönös tehetsége van a valóságból fakadó groteszk, szinte képtelen történetek filmrevi- teléhez, melyben a komikumot az a hitel fakasztja, hogy csaknem hihetetlen mindaz, amit a vásznon látunk. • A Ki van a tojásban című színes, másfélórás játékfilmjében azonban már csak a képzelet és fantáziszülte elemek uralkodnak — és a jelek szerint ezek ereje nem éri el a valóságból fakadó poénekét. A színészek például ha- loványabbnak, szürkébbeknek tűnnek a rövidfilmek magukat adó' amatőrjeinél — még annak ellenére is, hogy az utóbbi esetben az operatőr, Herczenik ivuk- lós színes filmszalagra fényképez, te játékukat. Pedig kitűnő gárda vonult fel a történet * megjelenítésére. Mensáros László, Tomanek Nándor, Psota Irén, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc — hogy csak a legrangosabbakat említsem. És mindent megtettek, hogy élővé varázsolják ezeket az elme szülötte figurákat — vegyes sikerrel. Mindennek oka talán az, hogy a tojás tulajdonképpen nem is igazi tojás. Pontosabban szólva sem nem természetes eredetű, sem nem szimbólum. Inkább amolyan „tápos" féle, a professzor géptyúkja által tojt — géDtojás. Pavlovits Miklós # Működik a géptyúk (Mensáros László és Balázsoirits Lajos)
