Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-28 / 122. szám
A korszerű gazdálkodás útján A GULYATARTÁS TAPASZTALATAI ív I ■ A technika — ezen bélül is a gép- és vegyipar —*■ nagyarányú fejlődése a mezőgazdaságban a növénytermesztési ágázatban a hozamok emelkedéséhez vezetett. A biológiai kutatásokban való előrelépés, az új fajták beállítása tovább javította az eredményeket. Mindezt a termesztés fejlesztése követte, amely ma legmagasabb fokon a termelési rendszerekben valósul meg. A rendszerek kialakulása magával hozta a szakosodást, s ez törvényszerűen együttjárt a területhasznosítás új megfogalmazásával. Eredménye a tömegtermelés lett, és a hozamok maximális emelése mellett fő cél az egységnyi termékre vetített költség csökkentése. A növénytermesztés szakosodása feltétlenül szükségessé teszi az állattenyésztési ágazat megfelelő alkalmazkodását. Ez azt jelenti, hogy az intenzív takarmánytermesztési lehetőségek mellett az állattenyésztés is intenzív legyen, ahol viszont extenzív, ott az állattenyésztés sem lehet más. A szarvasmarha-tenyésztési ágazat eddigi kéthasznú állományának fenntartása ma már nem versenyképes a termelésben. Éppen kéthasznúsága miatt sem a tej-, sem a hústermelésben nem ad elegendő mennyiséget, márpedig ez elengedhetetlen, hiszen a belső ellátáshoz szükséges tejet elő kell állítani, húsból pedig az exportigények kielégítése sem maradhat el. A szakosodás tehát ezen a területen is bekövetkezett. Tejtermelő állományt azokban a "mezőgazdasági üzemekben tartanak, amelyekben lehetőség van az intenzív takarmánytermesztésre, a húshasznosítású ágazattal pedig a megfelelő rét- és legelőterülettel rendelkezők foglalkoznak. iíács-Kiskun megyében négy állami gazdaság tér át a hús- hasznositású szarvasmarha-tartásra. E négy gazdaság anya- tehén-létszáma 1980-ra mintegy 5—7 ezer darab lesz, az állomány részben Hereford, valamint annak szaporulata, részben magyartarka, részbén pedig a magyartarka és a Hereford keresztezéséből származó Ft állomáhy. Az intenzívebb rét-legelővel rendelkező városföldi és kiskőrösi gazdaságban magyartarka anyatehenészettel valósítják még a húsprogramot. A kiskunhalasi és az izsáki1'gazdaság viszont a ljéreíóíd,,T állománnyal’ ’ foglalkozik. A húshasznosítású szarvasmarha-ágazat kialakítása 1 a megye állami gazdaságaiban a következőképpen történik: — A megfelelő nagyságú ősgyeppel vagy felújított legelővel bíró gazdaságokban gulyatartással foglalkoznak. E formában lényegében nincs szükség épület- beruházásra, a területen a gulyatartáshoz csupán 2—3 szálas drótkerítést kell kialakítani a legelőszakaszok elválasztására. Létrehozandó még egy karámrendszer, amelyben az esetleges állategészségügyi' vizsgálatokat, kezeléseket el lehet végezni, és ugyancsak itt történik a rakodás is. Ez a tartásforma minimális ráfordítás mellett lehetővé teszi a gyors létszámfejlesztést, a tömegtermelést. • ■— A húsprogram megvalósításában az. előbbi tartáskörülményeket jól tűrő anyatehenészet kialakítása az elsődleges céh Miután a húshasznosításban a te-, hén egyetlen hozomá a borjú, ezért fontos, hogy évente tehenenként legalább egy borjú szülessen, s hat-hét hónapos korára a legelőn, az anyja mellett1 tartva elérje a 220—280 kilogrammos súlyt. ,— A fajta lényeges tulajdonsága még a korai tenyésztésbevétel, mellyel az improduktív felnevelési idő lerövidíthető. Emellett fontos, hogy az anyate- hén a takarmányszükségletének 80—85 .százalékát legelészel megszerezze, a fűösszetétellel szemben igénytelen legyen. A felsoroltaknak a ma ismeretes fajták közül leginkább az amerikai Hereford felel meg. Ezért két állami gazdaság — a kiskunhalasi és az izsáki — 1973-ban, az idén és jövőre több száz Hereford üszőt importál az Egyesült Államokból. A . beszerzett állománnyal elsődleges céljuk <az anyatehenészet tartási technológiájának meghonosítása. A Hereford tehenek bika utódait a magyartarka fajta keresztezésére használják fel, így a. két fajta előnyös genetikai tu- / lajdonságainak egyesítését kívánják elérni.' Á keresztezésből származó F, anyaállomány a magyartarkánál töhiegében kisebb,' de .az extenzív, vagyis a külterjes tartást jól bíró anyaállomány kialakítására alkalmas. A Hereford állománnyal kapcsolatosan már egyéves tapasztalattal rendelkezik a Kiskunhalasi Állami Gazdaság. A termőhelyi, termelésszerkezeti és szakosodási lehetőséget figyelembe véve a feltételek adottak az extenzív, nagy létszámú anyatehenészet kialakítására, szaporulatának intenzív meghizlalására. Az állattartó képesség növelése érdekében a gyenge szántók füvesítését, a rét- és legelőterületek felújítását a szarvasmarha-állomány igényének és a megtérülés arányának megfelelően végzik. Biztosítják a zavartalan legeltetés feltételét, a téli elhelyezést, és takarmányozást. Kiskunhalasra 1973. áprilisában' érkezett meg a 200 Hereford üsző és öt bika az USÁ-ból, Iowa, Nebraska, Colorado, South Dakota államból. A gazdaságban Na tapasztalatok gyűjtését az állatok viselkedésének, szokásainak megfigyelésével kezdték. Ezek szerint a Hereford 10—30 darabból álló csoportokban tartózkodik legszívesebben, vagy egyedül. Legeléskor szétszélednek, terelgetést nem igényelnek. Fő táplálkozási idejük a kora reggeli és a késő délutáni időszakra esik. Táplálkozásuk az időjárástól független, harmat vagy eső nem befolyásolja. A fajta kiváló legelőkészségű. Napközben szívesen van árnyékos helyen, szeles időben védett területet keres, de épületbe nem megy be. A környezettel és a legelő fűösszetételével szemben nem igényes. A csoport számára bekerített területet bejárja, a falkákat drót kihúzásával el lehet különíteni. Az édes és savanyú füveket különösebb szoktatás nélkül legelik, a nyári aszály idején a dombosabb részekről fokozatosan haladnak a mélyebb, tocsogós területek felé. A zsúfoltságot nehezen viselik és a legelőn valé terelést sem bírják, így gondozóra a legelőn nincs szükség. A gyepek kezelése a következőképpen történik: az egyes szakaszok hasznosítását elsősorban termőképességük alapján állapítják meg. Az erősen homokos területeket tavasszal legeltetik, számolnak a gyors kiritkulással. A nagyobb termést adó, dúsabb gyepekről géppel takarítják be a füvet és újrasarjadás után, a második növedéket legeltetik. így várhatóan 4—6 .évenként válik majd szükségessé a felújítás. A tervek szerint, a telepítés ősszel végzik majd el. A terület kialakításánál csak talaj egyengetést végeztek. A természetes dombok megmaradtak, mivel ezek esős időben megfelelő fekvőhelyet biztosítanak' az állatoknak. A víz elvezetéséhez elengedhetetlen meliorációs munkákra is sor kerül. Meghagyták a legelőkön meglevő tanyahelyeket, fasorokat, mivel ezek szél- árnyékot biztosítanak az állománynak. A területhasznosítás érdekében szakaszokat alakítanak ki, nagyságuk a termőképességtől, a fal- ka létszámától függ. Az elhatárolás kerítéssel történik, az oszlopok távolsága 6—10 méter, föld feletti magasságuk 120—150 cm. Az egyes szakaszokon belül meg kell oldani a folyamatos vízellátást. E célra felhasználják a régi kutakat, és itatóhelyeket képeznek ki azokon a mély fekvésű részeken, amelyeken magas a talajvíz szintje. Az utóbbi a célszerűbb, mivel sem kézi, sem gépi erőt nem igényel az .itatás, és az ivóvíz nem melegszik s hűl le olyan mértékben, mint a vályúkban. Tekintettel arra, hogy állandó helyen van, az állatok hamar megszokják. Az ivóvízen kívül még meg kell oldani a nyalósó- és ásványi premixekkel való ellátást, a fertőtlenítő- és dörzsölő .helyek kialakítását minden szakaszon belül. A fertőtlenítésre elsősorban a bőrkáritevök elleni védekezés — bagócslégy — miatt van szükség. A már felsoroltakon kívül, az anyatehenészet két speciális biológiai fázisához — termékenyítés, ellés — igazított berendezés is kell. E célokra a meglevő létesítmények használhatók. Termékenyítések idején a gulyán belül „háremeket” alakítanak ki, a kisebb létszám lehetővé teszi az ellenőrzést, a megtermékenyült egyedek külön csoportosítását. A Hereford számára csak legelő szükséges egészen a hó leeséséig. A szakaszok legeltetését, a széna betakarítását úgy irányítják, hogy a hasznosítás folyamatos legyen, s a nyár végi növe- dék egy részét meghagyják télre a gyepen. Télen a szabadtartást kiegészíti a takarmányozás. A táplálékot az áttelel'ésre kijelölt helyen rakják 'kí ü^y!hogy önetetés’ré'alkalmas legyen. A takarmány zöme széna, de adnak kukoricászárat is. Ez utóbbi hasznosításának egyébként két módja van: az olcsóbb a legeltetéssel történő. Ezt azonban csak a növény- termesztés érdekeivel egyeztetve lehet végezni, nem hátráltatja az őszi mélyszántást. A másik módszer a kukoricaszár gépi betakarítása, téli etetésre. A kukoricaszár legeltetéssel való hásznosítása novemberben fejeződik be. A levágott szárat a telelőhely közelében rakják le, takarmányozás céljára is jó, de fekvőhelynek is megfelel. Jelentősége különösen nedves időben van. Téli takarmányozásra általában csak akkor van szükség, ha a vastag hótakaró miatt az állatok nem tudnak legelni. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság a széna készítésére' NDK-gépsort vásárolt, de a munkát elsősorban a nagy teljesítményű Hesston be- takarítóra alapozzák. A kaszáló és a bálázó már rendelkezésükre áll. A szénabálákat — egyenként 3—4 tonnásak — a területeken hagyják, bekerítik, így az állatok számára mindaddig hozzáférhetetlenné teszik, amíg a telelés megkezdődik A Hereford üszők termékenyítése az elmúlt év július—augusztusában megtörtént, és, május elején jöttek világra az első borjak. (X) tu *
