Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-26 / 121. szám
PETŐFI HÉPB Hatvanhétmillió forint a munkások lakásépítésének támogatására A Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának kezdeményezésére a munkáslakás-építésben érdekelt közületek képviselői tanácskoztak a közelmúltban Kecskeméten, Kalocsán és pár nappal ezelőtt Baján. E tárgyalások céljáról érdeklődtünk Princz Lászlótól, az SZMT titkárától. MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecskemét: Élő kézművesség a modern környezetben címmel Probstner János kerá- mlkusművész, Kovács Miklós kékfestő mester, Nagy Kristóf fafaragó, Varga Zoltánné népművész kiállítása. (Nyitva: hétfő kivételével naponta 10- től 18 óráig.) Katona József-emlékház 'és Muraközt János-emlékszoba, Kecskemét. (Nyitva: hétfő kivételével 10-től 13-ig és 15-től 18 óráig.) Református Könyvtár, Kecskemét, az Üjkollégium épületében, Szabadság tér: Ötszázéves a magyar könyv című kiállítás. (Nyitva: vasárnap kivételével naponta 9-től 16 óráig, szombaton 9- től 12 óráig.) Szalvai Mihály-emlékszoba, Kecskemét, Fegyveres Erők Klubja (Lechner Ödön utca 3—5). (Nyitva: vasárnap, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráiig. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik.) Patikamúzeum, Kecskemét (Bat- thányi utca 7.): Gyógyszerészettörté- neti szakgyűjtemény. /Nyitva: hétköznap 8-tól 12 óráig, vagy előzetes bejelentéssel délután is.) Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: Holló László festményei és grafikái, börtönmúzeum, szélmalom, Petőfi Kiskunsága című állandó kiállítások. (Nyitva: hétfő kivételéve naponta 10- től 18 óráig). Móra-emlékház. (Nyitva: csütörtökön és szombaton 14—16 óráig, Vasárnap 10—12 óráig.) Thorma János Múzeum, Kiskunhalas: Thorma-képcsámok, állandó régészeti és helytörténeti kiállítás, halasi csipkék. (Nyitva: kedden, csütörtökön, szombatot) 15—18 óráig, szerdán, pénteken 10—13 óráig, vasárnap 10— 13 és 15—18 óráig.) Fegyveres Erők Klubja: Túri Endre tűzzománc képeinek kiállítása. Petőfi-emlékház és Irodalmi múzeum, Kiskőrös. (Nyitva: hétfő kivé- | telével naponta 9—17 óráig.) Visky Károly Múzeum, Kalocsa: Kalocsa népművészete című állandó kiállítás. (Nyitva: hétfő kivételével hétköznap 9—12-ig, vasárnap 9—12-ig és 15—19 óráig.) I. István úti kiállítóié-, rém: Tóth Menyhért festőművész gyűjteményes kiállítása. (Nyitva: naponta 10—12-ig és 15—18 óráig.) TUrr István Múzeum, Baja: Nyári tárlat, állandó helytörténeti kiállítás. Teles Ede és tanítványai című kiállítás. (Nyitva: hétfő kivételével napon-* ta 10—18 óráig.) Tanyamúzeum. La'osmizs': (Nyitva: hétfő kivételével naponta 10—18 óráig.) Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton. (Nyitva: hétfő kivételével naponta 9-től 12-ig, és 15— 17 ig, szombaton és vasárnap 9—12-ig és 15—18 óráig.) Petőfi-emlékház, Dunavecse: irodalmi emlékkiállítás és helytörténeti kiállítás. (Nyitva: szombaton 14-től 18 óráig, vasárnap 9—12-ig, és 14—18 óráig.) Csoportos látogatók érkezését a helyi kollégiumban kell bejelenteni. Valamennyi nappali tagozaton tanuló diák, valamint a íegyveras erőknél sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatal a múzeumokat ingyen látogathatja. Szombaton minden múzeum térítés nélkül tekinthető meg. A Katona József Társaság felolvasó ülése A kecskeméti Katona József Társaság hétfőn délután fél hatkor tartja soron következő felolvasó ülését, a TIT Móricz Zsig- mond utcai székházában. Dr. Orosz László alelnök megnyitója után dr. Józsa Iván, a társaság rendes tagja tart előadást, az alábbi címmel: „Egy jeles kecskeméti tanár a XIX. század első felében — Homokay Pál és reformkori irodalmunk.” A másik előadást dr. Kisis Árpád, a társaság tudományos alelnöke tartja; diavetítéssel kísért beszámolójában mexikói, tanulmányútjának tapasztalatait ismerteti. —• Az SZMT elnöksége a múlt év októberi ülésén a munkások lakásépítése vállalati támogatásának tapasztalatairól tárgyalt — mondta Princz László. — Megállapította, hogy a vonatkozó határozat kedvezd fogadtatásra talált, a három kijelölt városban a vállalatok élnek a kormányrendelet kínálta lehetőséggel, támogatják a munkások lakásépítését. Az elnökség jogosnak tartja az akciónak Kiskunhalasra és Kiskunfélegyházára kiterjesztése iránti ieényt, s ezt jelezte a Szakszervezetek Országos Tanácsának. Ugyanakkor — a szakszervezeti bizottságoktól menetközben beérkezett jelzések, felvetett problémák alanián — szükségesnek tartotta ezek tisztázását, s a munka összehangolását. Ezt célozták tehát az említett tárgyalások. Mi arra figyelmeztettünk a három városban folytatott megbeszéléseken. hogy a korábban gyakori lakásbérleti jogmegváltással szemben — minthogy ez rendszerint csak egy-két lakásgondot old meg — a kormányrendelet kínálta támogatási lehetőséggel éljenek a vállalatok. Ügyelve természetesen arra. hogy az anyagi támogatás mértéke elérje lakásonként a húsz százalékot. Ellenkező esetben ugyanis az állami támogatástól esik el a munkás. Szóba került a tárgyalásokon a gyáregységeknek a támogatás lehetőségét illetően általában hátrányosabb helyzete. Csupán egy összehasonlító példaként megemlítem, hogy míg a Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat 1972. év végéig bezárólag 1,1 millió forinttal támogatta munkásainak lakásépítését, a LAMPART Művek kecskeméti gyáregysége; mindössze 46 ezer forintot költhetett ugyanerre a célra. Természetesen akadnak ez alól kivételek is, mint oéldául az ugyancsak tröszthöz tartozó Volán Vállalat, amely tisztes összeget fordít a támogatásra. A munkáslakás-építés elősegítésére költött, illetve a tervidőszak végéig még erre szánt vállalati támogatás összege a három városban együttesen meghaladja a 67 millió forintot. Kecskeméten a munkások lakásépítését segítő 52, vagy Baján a 23 vállalat nyújtotta támogatás mértékében rendkívül nagy — 10, ezer forinttól a 4 — illetve 6 millióig terjed — a szóródás. Érthető, hogy a kisebb vállalatok anyagi erejéből kevesebb összegű támogatásra futja. Épp ezért javasoltuk ez utóbbiak ilyen célú anyagi összefogását, s a lakásépítés szövetkezeti keretben történő megvalósítását. Egyebek között szót értettünk abban, hogy a támogatásban ténylegesen a legrászorulóbbak élvezzenek elsőbbséget, ideértve a vállalati hitel visszatérítésére adható A jó munka megbecsülése Nemrégiben értékelték a Vezess baleset nélkül versenymozgalmat, melyben a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kategóriájában a szerény negyedik helyezést érte eL Nem kimagasló eredmény ez. ha csupán a versenymozgalom statisztikáját vizsgáljuk, de ha a gazdaság eredményeit sorakoztatjuk fel, kiviláglik, hogy kiválóan dolgoztak a gépkocsivezetők. Illusztrációképpen álljon it)t erre néhány adat: a 64 gépkocsi az elmúlt évben ösz- szesen 2 millió 246 ezer kilométert tett meg koccanásos baleset nélkül.'Miért, szorultak mégis a negyedik helyre? Azért, mert az egy gépkocsivezetőre jutó kilométer alig haladtai meg a 34 ezret. Ennek is van magyarázata, ugyanis a gazdaság főként helyi fuvarokat végez, A Vezess baleset nélkül versenvmozgalmon kívül a Kiskunsági Erdő- és Fa- feldolgozó 'Gazdaságban külön munkaversenyt szerveztek a gépkocsivezetők számára, amelyről Baránvi László igazgató a következőket mondta: — A balesetmentes közlekedés elősegítése mellett szükségét éreztük annak, hogy a gazdaságon belül külön versenyt szervezzünk a gépkocsivezetők számára a szállítási költségek csökkentése, illetve a géokocsifordulók gazdaságossága érdekében. Ez jelentős eredményeket hozott, hiszen a rakodási idő egyharmadára csökkent, ugyanakkor a gépkocsifordulók száma növekedett, s nem történt sem a rakodásnál, sem a szállításnál baleset. A munkaverseny győzteseit természetesen megjutalmaztuk. A ZIL-vezetŐk versenyében éppenúgy. mint a daruskocsik versenyében az első helyezést Angeli Antal érte el, aki ötezer forint, a GAZ 51-es teherautók versenyében Juhász Sándor szerezte meg az első helyet, aki kétezer forint jutalmat kapott. A gazdaságban a gépkocsivezetők körében folyó munkaverseny jutalmazására összesen 23 ezer forintot fordítottunk. S ez még nem mindem, mert a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezetői úgy döntöttek, hogy a Vezess baleset nélkül versenymozgalomban hosszú évek óta kitűnt géokocsivezetőket külön jutalmazzák. — Arra gondoltunk — folytatta Barányi László igazgató — hogy emlékezetessé tesszük gépkocsivezetőinknek az elért eredményeket. s ezért Kiss Ferenc személygépkocsi-vezetőt. Magó István és Nagv Pál tehergépkocsi-vezetőt, valamint Talmácsi Balázs gépkocsi-előadót egyhetes jaltai—szimfe- ropoli üdülésre küldjük. Ezenkívül még három nap jutalomszabadságot adunk számukra. Megtudtuk még a gépkocsivezetőkről. hogy Kiss Ferenc önkéntes rendőr, s aktívan részt vesz társai oktatásában. Magó István 256 ezer kilométert tett meg gépkocsijával főjavítás nélkül. Nagy Pál kezében a jármű kétszeres élettartamot ér el. Talmácsi Balázsról talán annvit: magas szinten jól végzi a gépkocsivezetők oktatását, szervezi munkájukat, s negyedévenként nem mulasztja el az audióvizuális KRESZ-oktatást, a defenzív vezetésről szóló előadás megtartását. Az ő érdeme az is. hogy negyven gépkocsivezetőt képeztek át autóbusz-vezetővé. Barányi László igazgató ugyan nem mondta, de nyilvánvaló, hogy a gépkocsi vetítők munkaversenye, tulajdonképpen az egész gazdaság számára jelentős, s a győzteseknek adott jutalma, sokszorosan megtérülnek. Gémes Gábor Halálos baleset az E-5-ös úton Pénteken éjszaka halálos közúti baleset történt Kecskemét határában az E—5-ös úton. Kaszala Károly főiskolai tanir. Kecskemét, Világ utca. 6. szám alatti lakos vezetés közben elaludt a volán mellett, s személygépkocsijával az árok szélén levő fának ütközött. A baleset következtében Kaszala Károly meghalt. A gépkocsiban utazó Kaszala Lászlóné súlyos, életveszélyes sérülést, Forgács Péter nyolc napon belül gyógyuló sérülést Szenvedett. A gépkocsiban 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. Figyelmetlenség okozta, azt a balesetet, amely pénteken reggel Kecskemét belterületén történt. Laczi Sándor hetényegyházi lakos lovas kocsijával a Délibáb utcából balra, a központ. felé kanyarodott, s eközben elütő cte a Szent- györgyi utcából kerékpárral érkező Juhász Erzsébet általános is. kólái tanulót, aki Kecskemét, Al- sószéktó 29/2 szám alatti házban lakik. A baleset következtében a kislány nyolc napon* belül gyógyuló sérülést szenvedett. A lovas kocsi hajtója megszegte a közlekedési szabályokat, s ezért eljárás indult ellene. Pénteken este az E—5-ös úton Kiskunfélegyháza és Kistelek között történt baleset. A makói Úttörő Termelőszövetkezet pótkocsiját egy útkanyarban ottha«”ták, mert kilyukadt a kereke. A kivi- lág'tatlan pótkocsit nem vette észr.e Nemcsok József; jugoszláv állampolgár, s az általa vezetett tehergépkocsival nekiütközött. Személyi sérülés nem történt. A pótkocsiban 8 ezer, a tehergépkocsiban 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. A balesetért felelős ' személy megkeresés^ után sza- • bálysértési eljárás indul. Lopott a parkírozó gépkocsiból kedvezményeket; s abban is, hogy minden lehetséges módon segítsék a vállalatok a családi házat építő munkásaikat is — mondta végül Princz elvtárs. Minthogy a szóbanforgó tárgyalások jó alkalmul szolgáltak a munkáslakás-építés városonkénti eredményeinek és kilátásainak összegezésére, hadd számoljunk be róla: Kecskeméten a tervidőszak első két évében 52 vállalat együttesen 11 millió forinttal mintegy háromszáz munkás lakásgondjának megoldását segítette elő. A lakások nagyobb részt elkészültek már, illetve most állnak befejezés előtt. Ugyanaz az 52 vállalat az 1973—1975. közötti években még 24,2 millió forinttal további több mint ötszáz munkás lakásépítését támogatja. Várhatóan a Hunyadivárosban, társasházakban épül fel e lakások jelentős hányada. Baján 23 vállalat együttesen csaknem 9 millió forintot juttatott már, s a tervidőszak végéig még 18,7 milliót költ ilyen célra. A megvalósulást jól mutatják a gázgyár környékén gombamódra szaporodó két-háromszintes — sajnos, csatorna híján helyi derítőkkel ellátott — házak. Kalocsán pedig 11 vállalat másfél millióval 34 munkás lakáshoz jutását segítette elő, s 1975 végéig még további 3 millió forint áll a vállalatok rendelkezésére ugyanilyen célra. , összegezve az iménti adatokat,, figyelemre méltó az eredmény, hiszen a három városban a munkásoknak nyújtott támogatással a vállalatok több mint 1300 lakás felépítését segítik elő a tervidőszakban. P. I. Hétfőn és kedden gépkocsinyeremény- betétkönyv- sorsolás Az Országos Takarékpénztár hétfőn és kedden — Münnich Ferenc utcai központjában — rendezi a gépkocsinyeremény- betétkönyvek idei második, sorrendben 52. sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és áprilisi 30-án még érvényben volt autónyeremény-betétkönyvek vesznek részt. A több mint egymillió betétkönyv között összesen 645 gépkocsit sorsolnak ki. Hétfőn délután 4 órai kezdettel a vidéken váltott betétkönyvekre 369 autót sorsolnak ki, kedden délután 2 órától pedig a budapesti betétkönyv-tulajdonosok között 276 személyautó talál gazdára. A mintegy 861000 ötezer forintos betétkönyv között 455, a több mint 180 000 tízezer forintos között pedig 190 személyautót sorsolnak ki. Ezzel az 1961 óta kisorsolt nyereményautók száma meghaladja a tizenhat- ezret. I • Lapzártakor érkezett I 9 Soares Londonban. Mario Soares portugál külügyminiszter Londonban tárgyal Bissau Guiena képviselőivel a gyarmati háború befejezéséről. Képünkön: Mario Soarest (jobbról) Roy Hatersley, a brit nemzetközösségi ügyek minisztere fogadja a londoni repülőterén. • ünnep Bulgáriában. A diákok, a tudományos és kulturális intézmények dolgozóinak színpompás felvonulásával ünnepelte Szófia a szláv írásbeliség a művelődés, a kultúra és a sajtó napját. (Telefoto — BTA—MTI—KS.) 9 Tito születésnapját ünnepelték. Jugoszláviában szombaton (május 25-én) ünnepségeken emlékeztek meg Joszip Broz Tito államfőnek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének 82. születésnapjáról. A szombati jugoszláv'lapok vezető helyen közlik Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának Joszip Broz Titóhoz intézett születésnapi üdvözlő táviratát. (MTI) • Losonczi Pál üdvözlő távirata: Az Afgán Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Mohammed Daud köztársasági elnököt. • Dzsallud hazautazott a Szovjetunióból. Abdusszalam Dzsallud, a Líbiai Forradalmi Parancsnokság Tanácsának tagja, líbiai miniszterelnök szombaton Szocsiból hazautazott Tripoliba. A líbiai kormányfő a szovjet kormány hivatalos vendégeként tartózkodott a Szovjetunióban. Moszkván kívül Leningrádba és §zocsiba látogatott. (TASZSZ) • Makariosz Bangkokban. Szombaton négynapos látogatásra Bangkokba, a thaiföldi fővárosba érkezett Makariosz érsek, ciprusi államfő. (TASZSZ) ANDREJ KUCSAJEV Tavaszi zsongás Május 19-én éjszaka Reszelő Zoltán 19 éves fényező, Kecskemét, Rákócziváros 21. szám alatti lakos felfeszítette a kecskeméti Aranyhomok Szálló előtt parkírozó jugoszláv mikrobusz ablakát, s a gépkocsiból ellopott egy 2 ezer forint értékű bőrkabátot. Őrizetbe vétel mellett eljárás indult a fiatalember ellen. Visszaesőként elkövetett lopás miatt indítottak eljárást Bajai János 55 éves alkalmi munkás ellen. Május 8-án Bajai lopott kulccsal bement Király Lukács- né, Jánoshalma Téglagyár utca 22. szám alatti lakosába és onnan ezer forint értékű ruhaneműt ellopott. Előzetes letartóztatás mellett eljárás indult ellene. — Timosa, te semmit sem érzel? \ — Nem. Semmit. Miért, mit kellene éreznem? — Süket vagy a természet varázsa iránt? A természet ébredezik Timosa, és te nem veszed észre?! — Ébredezik? Honnan vetted ezt, Ljuba? Nem lehetséges, hogy még szunnyad? — Nem, nem Timosa, ébredezik. Tegnap a szomszéd kisfiú madárélelmet rgkott ki az ablak párkányára. Még tetőszerkezetet is eszkábált fölé. Később hallottam, hogy a madárkák ütemesen kopogva csipegették az eledelt. — Rosszul hallottad, fjjubács- ka. A vízcsap csepeg a konyhában. Különben a fiúcska se madáreledelt rakott ki az ablakpárkányra, hanem a sajátjukat, mivel már három hónapja, hogy garanciális javításra elvitték a hűtőszekrényüket... ' — No mindegy, Timosa. A természet azért ébredezik. A fejem oly nehéz. És ez mi mástól van, ha nem a tavaszi fáradtságtól? — Sajnos, én itt most egy kis gázszagot érzek, lehet egy pici szivárgása a csapnak, és attól nehéz a fejed. A gázszivárgás pedig nem a tavasszal van ösz- szefüggésben, hanem a rossz elzárószeleppel. — Nincs igazad, Timosa. Én mintha azt is hallanám, hogy milyen hangosan rikoltóénak a légben a szálló darvak. — A rikoltozást te a harmadik szomszédból, Szerafím Iva- novics Hohlakovéktól hallod„ A férj uram „neveli” a feleségét az egységes látásmódra. Ez pedig a vodkától van, nem a tavasz ébredésétől. De nem ám Ljubácskai — Néha traktordübörgést hallok. Az csakis a határból, a tavaszi határból jöhet, Timosal — Nem sikerült ráhibáznod, Ljubáscka. A motorzajt te "Szum- kin polgártárs garázsából hallod. Üj autója van, annak a hangjában gyönyörködik, mások bosszantására. — Akkor azt mondd meg, hogy miért akaródzik nekem elbőgni magam állandóan? Miért, ha nem a tavaszi zsongástól? — Azért, mert az utóbbi időben igen elfáradtál, kimerültél, Ljubocska. Nappal dolgozol az étteremben, este a vendéglátóipari technikumban iskolában vagy, ha hazajöttél, még megfőzöl másnapra, hajnalban pedig felkelsz takarítani, és teljesen kikészít. Elmégy az ideg- gyógyászhoz, és az pihentetéssel rendbehoz. De az sem függ össze a tavasz leheletével. — Timosa, akkor legalább vegyél nekem egy pecsétgyűrűt. Két rubinkővel, és az meg fogja hozni nálam a tavaszt, az igazi tavaszt. Ugye, megteszed a kedvemért? — Pecsétgyűrűt? Ráadásul két rubinkővel? És hogy ez fogja neked elhozni a tavaszt? _Az igazi tavaszt?! Tudod mit? Nyisd ki az ablakot, az udvarit, nézz ki az udvarra, szagolj bele a levegőbe, a virágillatba és rögvest megtalálod a tavaszt, az igazi tavasztI Fordította: Slgér Imre ■■I PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással ' a KHI 215—95 162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 la ■ 4