Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-23 / 118. szám

1974. május Vi. 0 PETŐFI NÉPE • 9

BOZSÓ JÁNOS HAJDÚSZOBOSZLÓI KIÁLLÍTÁSÁRÓL

A táj vonzásában

A Kecskeméten élő Bozsó János festményei szinte állandóan úton vannak. Most éppen Hajdúszoboszlóra viszi el művészete a bajai és a városszéli házak, a kiskunsági tanyák, tájak, a napraforgós csendéletek hangulatát, érzékelteti a kemény vonású parasztemberek jellemét.

*

A hajdúszoboszlói művelődési központban bemutatott negyven olajképét elemezve, rá kell jönnünk, hogy művészünk nemcsak az alföldi iskola hagyományainak a folytatója, hanem ugyanakkor missziót is teljesít. Mentegeti a városiasodó környezet és táj pusztuló emlékeit, s olyan embertípusokat őriz meg az emlékezetnek, akik hovatovább eltűnnek tudatunkból á mai felgyorsult élet tempójában, az egyre nagyobb kíméletre szoruló természet már-már önvédelmi harcában. Az „Elhagyott tanya”, „A dinnyecsősz háza”, a „Szegény ember”, vagy Orbán Pista, Feri bácsi alakjairól készült festmények és rajzok már a múlt rekvizítumait is őrzik, akárcsak múzeumnak tekinthető otthona.

Amikor Bozsó a tanyaudvarokat, a falusi kanyargós, sáros utcákat festi — a kiskunsági táj atmoszféráját vetíti elénk, amely a földrajzi rokonság ellenére is más, mint a Hajdúságnak, Szentes környékének, vagy a Nyírségnek a hangvétele. Áz idevalósi megérzi, hogy a finom árnyalatok vetületében más a Kiskunság falvainak, tanyáinak légköre, embereinek gondolkodása, s a tárgyakból, a földből kisugárzó közölnivalója.

Bozsóban a művész és műgyűjtő sajátos szintézise találkozik, aki azonnal meglátja a népi fa- ragványok, bútorok, textíliák, s kerámiák töredékében — az idők rombolása után is — a szépséget. Érzékeny ecsettel közli velünk : mi az, amit ő lát, vagy másként lát. Ugyanakkor elhiteti a nézővel, hogy csak úgy igaz minden, ahogyan ő látja. Egyik beszélgetésünk alkalmával mondta kecskeméti műtermében, a történelmi hangulatot lehelő Klapka-házban: „Én mindig a természetből merítem az ihletet. Akinek egészséges a szemlélete, az rokonnak érzi magát a még megbontatlan természettel. A festészet érzelem nélkül elképzelhetetlen, legfeljebb matematika. Ami spekulatív: az már nem is művészet — célzott az izmusok lármájára, az akarnokok tülekedésére, a kitervelt stílusokra. Közben, mintegy bizonyításul rámutatott egy, siratóasszonyokat ábrázoló, védett olasz festményre, felhívta a figyelmet Mednyánszky harctéri rajzaira, a korai vásárhelyi korsókra, Ha0 Bozsó János festménye.

bán edényekre, földvári fúvott üvegekre, s csak úgy rpellékesen a szobák, termek sarkaiban felhalmozott festményeire, amelyek vagy épp akkor érkeztek egy nagyobb kiállításról, vagy újabb tárlatokra „készülődtek” — többnyire óarany behúzatú, archaikus rámáikban.

Csaknem minden rajza szülővárosáról és környékéről készült, de megörökítette a dunaszekcsői utcákat és a régi szerb templomot, a solti. tájakat, sőt, a Klap- ka-ház udvarát és műtermének egy-egy részletét is. Szereti a hosszúkás képeket, amelyek nagy horizontokat fognak át. Találunk viszont mappáiban parányi, színes úti vázlatokat is, amelyeket később majd nagy képpé fejleszt.

Itthon nagyon ritkán festek, majd’ mindig kint a természetben dolgozom”’ — ez magyarázza műhelytitkait, alkotómódszereit. Bozsó valóban az a festő, aki csak az élő pillanatok elevenségét tudja azonos szinten rögzíteni, a műterem már megbontja, megszürkíti az élmény izzását. Piktúrája jellegzetesen alföldi. Hangulatilag lírai alkat. Szereti az alkonyati impressziókat, a kora tavasz feszítő erőit, a világító falú, fehér házakat, a

szikes földet, régi kapukat. A felhőket plasztikusan formázza, merészen odadobott fehérekkel dolgozik. A vihar hangulatát acélkékkel érezteti. A beszűrődő fények nagyon izgatják képzeletét. Vannak művei, ahol külön életet élő, élesen, merészen elváló fényhasábokkal jelzi a nap sugárzását.

Újabban széles ecsetvonásokkal dolgozik, régebbi piktúrája részletezőbbnek tűnik. De így is pontosan mérlegeli, szinte adagolja a mondanivalót — az ösz- szegezésben megbízhatóan, elhitető erővel találhatók meg a részletek.

A művész jól tájékozódik a paraszti életforma évszázadok folyamán kiforrott, íratlan törvényei között. Bár Bozsó önmagát mérlegelői saját magát hidegen megítélő alkotóegyéniség, számos művét megsemmisítette, vagy átfestette, mégis minden mozdulata ösztönös, belülről jövő, ezért közvetlen és természetes. Hiszen ő is paraszti származású, ő is közülük való, a vére is ide húzza. Öntörvényű festői világát ösztönösen fejlesztette egyénivé, mindenki mástól élesen elhatárolhatóvá.

Dr. Tóth Ervin

Halvanysavas szunyaszték

KÖNYVESPOLC Káldi-Nagy Gyula:

Szulejmán

Szulejmán szultán, a „Nagy”, a „Pompás”, a „Törvényhozó”, már a 'kortársaik képzeletét is erősen foglalkoztatta, s az érdeklődés személye iránt azóta sem szűnt meg. Sokat írtak nemcsak nagyszabású hadjáratairól, a Magyar- országra oly súlyos csapást jelentő mohácsi vészről, Buda elesté- ről, Rodosz elfoglalásáról,' Bécs ostromáról, a perzsa hadjáratokról, hanem magánéletéről, háremének intrikáiróL legidősebb fiának kivégzéséről és sorolhatnánk.

A szerző azonban még ennél is többre vállalkozott. Szulejmán személyét belehelyezte a XVI. sz.-i török birodalom gazdasági- politikai viszonyainak széles körképébe és részletesen beszámolt a nép élel^nódjárói, az udvar szervezetéről. Megbízható adatokkal alátámasztott, mégis színes, mozgalmas kép tárul az olvasó elé. Kiderül, hogy már a trónhoz vivő út sem volt a legsimább, s később is, amikor már hatalomra került, fenyegető belviszályok, sikertelen hadjáratok, felkelések, intrikák sokasodó jelei figyelmeztettek, az akkor még fénykorát élő oszmán birodalom elkerülhetetlen hanyatlására.

A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy a maga korában rettegett hírű Szulejmán nem tartozott a kivételes képességű, nagy uralkodók közé. Híres történeti személyiség lett mégis, de nem annyira kiváló képességei, mint inkább az adott viszonyok miatt. Legnagyobb győzelme, Mohácsnál szinte az ölébe hullott, éppen amikor az európai hatalmi egyensúly felbomlott. Az ekkor kialakult körülmények, tehát a korszak, amelyben született, tette naggyá. Váratlanul halt meg, két nappal Szigetvár elfoglalása előtt. Bebalzsamozott testét a hazafelé vonuló seregek magukkal vitték, de szívét és többi belső részét Szigetvár mellett temették el. Később a sír fölé márványból gyönyörű mauzóleumot, vagy, ahogyan a törökök mondják türbét építettek melyet több mint száz évvel később, Gallo Tesch, Szigetvár gazdasági tisztje lebontatott. Bár, neki hálából inkább gondozni kellett volna a türbét, mert ha Szulejmán seregeivel nem vonul Mohácsra és Szigetvárra, kenyéradó gazdái, a > Habsburgok sem kerülnek Magyarországra.

A kötet értékes szolgálatot tesz a diákoknak, akik most tanulják a történelemnek ezt a fejezetét és élvezetes, tanulságos olvasmány mindazoknak, akik a történelem regényes históriáit, a maguk teljes valóságában szeretnék megismerni.

V.

Jóllehet, túl vagyunk, a ma-i gyár nyelv hetén, csak tovább il bennem a dac: ezután sem hagy hidegen anyanyelvem . sor- ia. Amikor szót ejthetek róla, megteszem.

Ünnepének múltán mindjárt alkalmat ad erre Lóránd Nándor gyógyszerész gesztusa.

Ebédszünet. Sztár narancslét pityizálgatok a szerkesztőségi kávézónak kinevezett várószobában. Az ablakon át látom, éppen a lépcsőházi ajtón lépne kifelé patikus barátom. Szerencsére visszanéz, s már is megfordul a jellegzetes kézmozdulattal. Épp téged kereslek. Bejön.

— Nyers krumplit hoztam neked — azt mondja — főzd meg tetszésed szerint. — S néz jelentőségteljesen.

— Izé... hát hogy. .7

Forog az eszem: ugyan mi üthetett Nándiba? Hobbykertje van, vagy mifene? Lesek az aktatáskájára. Lapos. Nem sok krumplit hozhatott. Vagy valami különleges fajta, . s azt akarja emlékbe adni? A gyógyszerészek vegyszerekkel bánnak, ki tudja, milyen kacifántos egyéni kísérletbe kezdett Lóránd Nándor is?

Erre elővesz egy jegyzetpapírt. Nálam leesik a húszfilléres. Hát persze, ismét valami kuriozitás. (Hű, ha sejtené, hogy mindeddig valódi nyerskrumpli-titkot gyanítottam!)

ö továbbra is a talányos tónusban beszél.

— Csodálkoznál ugye, ha az iskola szó helyett „tanodá"-t olvasnál egy jelentésben?

— No persze.

— Akkor miért nem ütközöl meg hasonlóan képzett „óvoda”, sőt „bölcsőde” szavainkon?

— Háát.

— Biztosan gúnyolódásnak vennéd, ha így címeznék neked levelet: T. I. „újdondász" elvtárs, ahelyett, hogy újságíró.

— Körülbelül...

— Akkor meg miért tartod természetesnek, hogy a „nyomdász” — ma is nyomdász?

— Mit ttegyünk? Ha ilyen huncut a magyar nyelv.

— Különös, ugye? De ez külön érdekesség...

— Hogy a szavak hasonló valutázásai is különböző időtartamig élnek. Vagy módosülnak .

— Vagy újak keletkeznek... Az ipari tanuló jelentésének tartalma „korszakosán” más, mint a „tanonc”-é volt.

— Inas sincs már.

— Miért is volna „inas” a szakmunkástanuló, mikor .— jóltáplált...

Ahá, ez volt a bemelegítő a feljegyzéshez, amit gáláns mozdulattal ad át. Beleolvasok. Rögtön megértem. Hogy mi mindenre jó ez a megyei patikamúzeumi Csak böngészni kell a régi' szakkönyvekben, s „ízesebbnél íze- sebb” nyelvtörténeti adalékokra bukkanunk. Kiderül mindjárt például az, hogy a régi patikusok — „apothecariusok” —, a dédapák idejében csak külföldi, elsősorban latin, esetleg német nyelvű szakkönyvek szövegei, előiratai szerint dolgoztak. Magyar nyelvű gyógyszerész szakkönyv csak a kiegyezés ■ után, 1871-ben jelenhetett meg. Ez is még amolyan hibrid módon, egyik oldalán a magyar, másikán — vele párhuzamosan — a latin szöveggel.

Igen ám, de addig nem volt magyar megnevezés a gyógyszerekre, vegyszerekre. Ki kellett hát találni ilyeneket. A latin elnevezések legnagyobb részét nem lehetett szó-, illetve értelem szerint magyarra fordítani, bár ilyen is akadt , szép számmal. Tessék csak ezt a szép példát figyelni: Oleum cornu cervi des- tillati — azaz Destilliertes Hirschhornöl —, hogy végre magyarul is mondhassuk, ez a lepárolt szarvasagancsolaj.

Meg kellett alkotni a szakmai műszókat, a szerek magyar nevét. S ez a nyelvi változások velejárója — mennyi, mennyi akkor „kiizzadt" szó kiment már a használatból! Az elnevezéseket legtöbbször a névadó anyag jellegzetes külső formája, vagy vegyi „viselkedései" sugallták. Így lett akkor „sajtocs” a sajtolással készített tabletta neve, és nevezték „kerekecs”-nek a kis korong alakú pirulákat. A szikes talajból nyert nátronszóda vagy sziksó neve „szikeny”, a hamulúgból készült hamuzsíré vagy kálilúgé „hamany”. Méltán keresztelték „büzeny"-nek a kellemetlen szagú brómot, s találóan a folyékony fémet „hi- gany"-nak amely utóbbi máig is becsülettel viseli ezt a nevet. De fintorognánk, ha az emésztést elősegítő pepszint „emésznyé"- nek kellene hívni, mint ahogy az oxigént se tituláljuk „éleny”- nek...

Akinek pedig mutatóba se elég ennyi, forduljon teljes bizalom- imal a kecskeméti patikamú- ~jzeumban ’ őttíött érdekes ‘ öreg szakkönyVékhéz. Megtudja belőlük, hogy mi volt az a „halvanysavas szunyaszték”, a „felcse- lenysavas hamany”, vagy az. „életfa festvény”, a „bátranyre- meklet” a „keserenyélegvizegy”, esetleg a „csikorkavonat” és még számos ma is használt csak más néven ismert gyógyszer.

A „nyers krumplit" feldolgozta:

Tóth István

(2) Mi ketten egy szálláson laktunk mindig, az előző munkahelyeken is. Én voltam a legtöbbet együtt vele. mégsem tudtam róla semmit. Az apostolok mindent tudtak• egymásról. De Flóriról csak annyitt tudtunk, hogy messze lakik és ritkán iár haza. Pedig fiatal felesége van. állította róla Kelemen. Maga Flóri még ezzel sem dicsekedett el. Szikora menyasszonyát már úgy ismertem, mintha én készültem volna feleségül veryii. Sóvárgó gyerekeiről tudtam, melyik mikor beteg. Puskás özvegy anyjának házát megtaláltam volna a " falujában. És gyűlöltem kis Gyurka nevelőapját. alti a surmó legénykéből akart megélni. Egyikőjük családjánál ' sem jártam, égyikőjüket sem látogatta a családjuk. De tudja, milyenek a férfiak, ha együtt kényszerülnek élni?! Szabad időben kézről kézre járták a fényképek, néha még a levelek is, és akármiről folyt a szó. a végén mindig az otthoniakra terelődött.

Csak Flórián nem mutatott soha fényképet, s hallgatott mindig, ha levele jött. Kivéve, most, hogy táviratot kapott. Ezért lett az apostoláknak is nagy napjuk az a szombati amikor Flóri feleségének szokatlan látogatását vártuk. Összebeszéltünk, hogy mi Is

kimegyünk eléje az állomásra. Fogadni kellett azt az asszonyt, aki olyan messziről eljön a férje után. Flóri mitsem sejtett a tervünkről.

Amikor otthagytuk Tóth néni kapujában az apostolok még megny ugtatták:

— Ne féltsd te Belamit! Talál magának ágyat, bízd csak rá!

Köztünk mindenkinek volt valami gúnyneve. Énrám ezt a Belamit Deutsch ragasztotta. Nyomta a bögyét, hogy nekem, ahány helyen megfordultunk, mindenütt akadt valakim. Neki is akadt volna, csak a nős emberek gyakorlatlanságával mindig elügyetlenkedte a dolgát. Mindig későn jött rá, hogy megkaphatta volnai. amit akart. Lassan mozgott. mint a csiga. Én meg hát elneveztem Csigának.

No. szóval, szétszéledtünk, ki-ki a maga szállása felé. Igyekeztek lefeküdni az apostolok, hogy délutánig kiadhassák magukat. A vendéglő előtt már csak ketten búcsúzkodtunk. '

— Aztán vekkert a füled mellé ! — mondta Csig€, de tudtam, hogy azt gondolja: úgyse alszol te máma egy szemhunyást sem.

Piri délelőttös volt. Benéztem az étterembe, egy-két buszra váró vendég> teázott csak az asztaloknál. Nem ültem le. mert akkor Piri nem engedett volna fizetni. Az ilyesmit pedig rühellem nagyon, Blokkot váltottam a sön- tésben, .s vittem a pohár pálinkát az étterembe. Akkor már jött • is az asszony. Nem lépett mind- . r járt hozzám, előbb kiszolgálta a vendéget, még időzött is az asztalánál. Aztán úgy jött oda, mintha csak arra akarna figyelmeztetni. hogy ülve nem fogyaszthatok. qsak ha nála rendeltem.

— Nem feküdtél le? — kérdezte.

Belenéztem a szemébe. De úgy ám, hogy abból értsen. Nem esett nehezemre (pedig aznap szívesen elengedtem volna Pirit), megtanultam én rég a hurokvetést. S az asszony már benne is volt a hurokban.

— Le kell feküdnöd! — mondta, mialatt a zsebében kotorászott. Néhányan odapislogtak, hát vigyáznia kellett. Értette a dolgát. .Rendezgetve' az asztalt, közelebb hajolt. — Vigyázz, hogy meg ne lássanak! Kettőkor végzek.

És az asztalon ott maradt előttem a kulcs.

Nem először kerültem Piri ágyába, de így még soha. Rendszerint akkor mentem, ha éjfélre végeztünk. Éjszaka. S az asszony olyankor ébren várt. Otthon. A falu közepén lakott, egy kis közben. zsákutcában, ahová világos nappal nem mehettem be feltűnés nélkül. A kertek alá kellett kerülni. Piri a fiával élt a házban. a fia éppen látogatóban volt az apjánál. Kanadában. Piri idősebb nálam, közel 1ár már a negyvenhez. de jól tartja magát. Még molettnek sem mondható, mégis minden ruha szétpattan rajta. Csak úgy feszülnek a mozdulatai. Siettem hát, hogy legalább kettőig áthassak.

Négy óra lehetett, amikor megpróbáltam észrevétlenül kibújni az asszony öleléséből. Ügy szen- deredett el. mint aki álmában folytatja a szeretkezést. Alig húztam magamra az inget. Piri megmozdult.

— Miért kelsz fel? — kérdezte, de még csak lei se nyitotta a szemét.

Másfél órával előbb egyszer már elmondtam neki. Lehet, hogy kicsit ingerülten ismételtem meg, de bosszantott, hogy a buszról lekéstem. nem tudtam kimenni az állomásra, s a vonat már fél négykor bejött. Az asszony megsértődött. durcás lettéi mint egy, bakfis. Oda kellett ménnem hozzá, hogy megvigasztaljam. De nem feküdtem vissza. Piri hát nekem támadt, hogy én csak a haverjaimmal törődöm, amikor ő mindent kockáztat miattam, jó hírét a falu előtt, a munkahelyét — Robi. az üzletvezetője legutóbb már azzal környékezte, hogy: ha másnak lehet, sikkor neki is. Tudhatom mondta Piri. mire képesek az ilyen üzletvezetők.

— Munkatársak közt legyen jó a viszony! — mondtam.

Egy. párnát a fejemhez vágott, egybe sírva beletemette az arcát. No, mégcsak ez hiányzott rtekem! Befejeztem az öltözködést és újra odamentem hozzá.

— Piri! — mondtam neki. — Ne bolondozz már! Egy órát együtt leszek velük és jövök visz- sza. Most néhányszor éjjelente hozzád jövök, jó?! Hétfőtől újra nappalosak leszünk.

— Menj. hagyjál! — hallatszott a párna mélyéről.

Nem szeretem a női könnyeket, olyan önbírálat félére késztetik az embert. Sarkon fordultam és otthagytam az asszonyt.

De hol találom most már az apostolokat?

(Folytatjuk.)

Jubilál a nyomdásziskola

Huszonöt évvel ezelőtt hozták létre Budapesten a „Ságvári Endre” Nyomdászipari Szakmunkásképző Intézetet. Az elmúlt negyedszázad során az intézetben ötezer-ötszáz nyomdászt neveltek.

0 A tördelést tanítja a fiataloknak , Andics Béla oktató.

0 Magas- 4 nyomási gyakorlaton. (MTI foto — Jászai Csaba felv. — KS)

v

)