Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-22 / 117. szám
AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA f*'Qvr* Amir Abbas Hoveyda látogatása Bábolnán • Amir Abbas HoVeyda látogatást tett Fock Jenőnél, a Minisztertanács elnökénél az Országházban. Képűnkön: Hoveyda (középen) és Fock Jenő (balról). (MTI foto — Vigovszki felv. — KS) XXIX. évi. 117. szám Ára: 90 fillér 1974. május 22. szerda Megjutalmazták a szocialista brigádokat Amir Abbas Hoveyda, az Iráni Császárság miniszterelnöke és kísérete kedden ellátogatott a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátba. A vendégekkel együtt részt vett a látogatáson Rácz Bál külügyminiszter-helyettes, dr. Lénáit Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Kiss István, a Komárom -megyei Tanács elnöke és Gál Bálint, a Borsórekordra készül a Kecskeméti Konzervgyár A Kecskeméti Konzervgyárban az idén rekordnak számi* tó borsómennyiség feldolgozására készülnek. Tizenegy tér* melőszövetkezetből összesen 760 vagon kifejtett borsószemet várnak, ami 1300 vagon üveges és dobozos konzerv előállításához elegendő. Ez a múlt évi magas eredménynél is 300 vagonnal több készterméket jelent. A nyersanyagellátás kilátásai biztatóak, a vetésterület 80 százalékán szépen fejlődnek a növények. A gyöngébbnek mutatkozó táblák miatt sincs ok aggodalomra, ugyanis a mezőgazdasági partnerek a szerződésben vállaltnál nagyobb területen termesztenek borsót. Így — ha továbbra is kedvez az időjárás — terméskieséstől nem kell tartani. Az első zöldborsóval megrakott teherautók előreláthatólag már május 27-én befutnak a gyárba a lászló- falvi Üj Tavasz Termelőszövetkezetből A tavalyinál 30 százalékkal nagyobb borsómennyiség előkészítésének és tartósításának műszaki feltételeit idejében megteremtették. Az érdekelt tsz-ekben 40 felújított. karbantartott borsócséplőgép áll készen az indulásra. Az előkészületek már a konzervgyárban is befejeződtek. A feldolgozás kezdetéig hátralevő napokban a nyolc feldolgozó gépsor meleg vízzel történő próbaüzemeltetése és a jelentkező kisebb hibák javítása folvik. A múlt évi tapasztalatokon okulva a zavartalan gőz- és melegvízellátás biztosítására új hőcserélőket szereltek be. Az általános karbantartás után működőképesen várják a szezon kezdetét a szemosztályozó gépek is. A feldolgozás ütemét az egyes borsófajták beéréséhez igazítják majd. Ennek megfelelően gazdálkodik a gyár a rendelkezésre álló csomagoló eszközökkel. A gyorsabb tempót lehetővé tevő dobozokat a csúcsidőszakban használják fel. amikor napi 30—35 vagon borsószem beérkezésére számítanak. A. T. S. Az egyszerű munkás 3. oldal Életmentő tűzoltók 3. oldal Jó munkát végeztek 4. oldal Űj park, óvoda Izsákon 5. oldal Sport ■3- oldal A Bácskai TESZÖV versenybizottsága kedden délelőtt tartotta ülését Baján, a szövetség székházában. Az 1973. esztendei gazdálkodási verseny értékelése és az idei feladatok megvitatása volt a témája a tanácskozásnak, amelyen a bizottsági tagokon kívül ott voltak a kiemelkedő teljesítményt elért szocialista brigádok vezetői, tagjai, a versenyben élen já(Folytatás a 2. oldalon.) 9 Szövik a perzsaszőnyeget. 9 Itt pedig a közkedvelt kötött ruhák készülnek. (Pásztor Zoltán felvételét) Népművészeti termékek műhelyében ró nők és fiatalok is. Szabó István, a területi szövetség versenybizottságának elnöke elemezte a bácskai nagyüzemek eredményeit. Elmondotta, hogy az 1971-ben megjelent párthatározat óta a szövetkezeti vezetők, az ágazatok irányítói nagyobb mértékben támogatják a szocialista brigádmozgalmat. A szövetkezetek legfőbb fórumán, a közgyűlésen értékelik a versenyt, anyagilag és erkölcsileg egyaránt elismerik a legjobbakat. A Bácskában tavaly száznegyvenkilenc brigád vállalkozott arra, hogy megszerzi a szocialista címet. A csaknem másfél száz brigádban kétezer-hatszázhatvanöten tevékenykedtek. Az értékelés szerint nyolcvannyolc brigád tagjai érdemelték meg a legjobbaknak járó kitüntetést. Négy közösség hatszor, hét brigád négyszer, tizenöt munkacsoport háromszor nyerte el ezt a címet. Külön elismerés illeti a sükösdi Május 1. Tsz Homokgyöngye és a kertészeti brigádját. Mindkettő hét éven keresztül folyamatosan megkapta a szocialista címet. A bácskai körzet négy szövetkezete; a bajai Micsurin, a felső- szentiváni Üj Élet, a csávolyi Egyesülés és a nagybaracskai Haladás Tsz az országos versenyben is kiemelkedő helyezést ért el. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Elnökségének javaslata alapján mind a négy gazdaságot Kiváló Szövetkezet címmel tüntette ki a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A négy szövetkezetnek emlékserleget adományoz a területig szövetség. A versenybizottság ülésén kilenc szocialista brigád kapott elismerő oklevelet, négy brigádot pénzjutalomban részesítettek. Kiváló munkát végzett a bácsalmási Petőfi Tsz-ben a Petőfi brigád, a bácsbokodi Aranykalász Tsz Józseí Attila brigádja. Elismerés illeti a csátaljai Uj Tavasz Tsz Antos István brigádját, a csávolyi Egyesülés Tsz Gábor Áron brigádját és az érsekcsa- nádi Búzakalász Tsz Egyetértés szocialista brigádját. Az egyéni versenyben élen járók közül ez alkalommal huszonhét szövetkezeti dolgozó kapott pénz- és tárgyjutalmat a szövetség versenybizottságától. Az ülésen értékelték a bácskai szövetkezetek balesetvédelmi versenyét, amelyet három esztendővel ezelőtt kezdeményeztek a gazdaságok. Ebben a madarasi Kossuth Tsz az első, a vaskúti Bácska a második, a sükösdi Májúi 1. Tsz a harmadik helyezett. A versenybizottság javaslatára a szövetség elnöksége pénzjutalomban részesítette a három termelőszövetkezetet. K. A. Szerte az országban, sőt külföldön is jó hírnevet szerzett a Bajai Háziipari Szövetkezet. Termékei közül a női és gyermek kötött ruhákat kedveli legjobban a vásárlóközönség, a nyugati országokban pedig az általuk gyártott szőnyegek örvendenek nagy keresletnek. Készítenek még nép- művészeti szőtteseket fából készült faragott tárgyakat, amelyek az ajándékboltok keresett árucikkei. A szövetkezet megalakulása óta — tehát 23 éve — gyártja már az említett termékeket. Sok bedolgozó asszonyt és leányt is foglalkoztat, akiknek jól jön az otthon is elvégezhető munkáért járó bér. A központi üzemben 50—60 szövőszéken folyik a termelés. Főleg a fiatalokat vonzza a fejlett szépérzéket kívánó elfoglaltság. Három évvel ezelőtt elnyerték a Kiváló Szövetkezet címet. Az idén hasonló cél elérésére törekednek. Ebben az évben ugyanis a tavalyi 16 millióval szemben 20 millió forint értékű árut akarnak előállítani létszámemelés nélkül, kizárólag a termelékenység emelésével A szőnyegszövők például négyezer négyzetméter perzsa és torontáli szőnyeget szőnek. Munkájuk aprólékos, nagy figyelmet igényel, hiszen a hagyományos keleti mintájú perzsák készítésénél négyzetméterenként 20—100 ezer csomózást kell elvégezni. • A három bajai tsz egyesülésével megalakult Augusztus 20. Termelőszövetkezet fejleszti városellátó kertészetét. Ápolja a Kiváló Szövetkezet címmel kitüntetett Micsurin Tsz kertészeti hagyományait. KIVÁLÓAK LEITEK Segítették a húsprogramot A Lajosmizsei Gépjavító Közös Vállalkozásnál tegnap ünnepi közgyűlést tartottak, az alkalomból, hogy elnyerték a Kiváló szövetkezeti társulás kitüntető címet. Herczeg István, a vállalkozás igazgatója köszöntötte a dolgozókat és a vendégeket, majd ismertette az elmúlt esztendőben elért eredményeket. Elmondotta, hogy 18 millió forintot, tett ki a termelési érték és 2 millió' 900 ezer forint volt a nyereség. A kormány által meghirdetett húsprogram segítésére folytatták a mezőgazdaságban használatos épületszerkezetek, nyílászárók, a szarvasmarha- és sertéstelepek belső technikai berendezéseinek gyártását. Bekapcsolódtak a kis- konténeres programba is. a Volán tröszttel kötött megállapodás szerint készítették — az országban egyedül — a tehergépkocsik oldalfalára szerelhető emelőszerkezetet. Nagy munkát jelentett á kőbányák vasszerkezeteinek felújítása is, amelyet ugyancsak a társulás dolgozói végeznek országszerte. Tavaly benyújtott szolgálati találmányuk a mezőgazdaságban használatos könnyűszerkezetes építési mód. Termény- és hütötáro- lót, raktárát, alakíthatnak ki a lajosmizsei elemekből, az összes eddigieknél kevesebb ráfordítással. Nem feledkeztek meg a szolgáltatásról sem, tagszövetkezeteik számára gépjavításokat végeztek. Az alkatrészeket, szerkezeteket' a társulás műhelyében állították elő, de a szerelést a tsz-ekben végezték el. Rendszeresen eljártak a gazdaságok karbantartási szemléire, szaktanácsaikkal segítették munkájukat. A gépjavító vállalkozásnál tavaly 140-en dolgoztak, a szocialista címért egy ifjúsági és három felnőttbrigád versenyzett. Mind a négy kollektíva zöldkoszorús jelvényt kapott. Az eredmények Ismertetése után Budai György, a MÉM főosztályvezető helyettese átadta a dolgozóknak a kitüntetéseket. Hárman a Mezőgazdaság kiváló dolgozója jelvény és oklevél birtokosai lettek, ketten miniszteri dicséretet, négyen pedig a Vállalkozás kiváló dolgozói oklevelet kaptak. Bács-Kiskunban tavaly hirdette meg először a megyei tanács mellett működő termelésfejlesztési és ellátást bizottság a szarvasmarha-tenyésztési és tejtermelési versenyt. Céljuk az volt, hogy a kormányprogramnak megfelelően az állatállomány létszámának növelése mellett a mezőgazdasági üzemek törekedjenek a minőségi munkára is. Az adottságokat figyelembe véve három kategóriát állapítottak meg. Nevezését ösz- szesen 64 termelőszövetkezet küldte el, s eredményeiket tegnap értékelte Kecskeméten a megyei szarvasmarha-tenyésztési operatív bizottság. Az Állattenyésztési Felügyelőség által kidolgozott módszerrel, pontozással értékelték a tenyésztést és tejtermelést. A kistenyészetek közül első l«tt a kisszállási Búzakalász, második a dunavecsei Virágzó. a harmadik a bajai Micsurin Termelőszövetkezet. A közép- kategóriában legjobbnak a felső- szentivánl Űj Siet. bizonyult, utána a tiszakécskei Üj Élet, majd az uszódi Egyetértés Tsz következik. A nagy tenyészetek közül aranyérmes a vaskúti Bácska, ezüstérmes a Solti Szikra, bronzérmes a fajszi Kék Duna Termelőszövetkezet. A szövetkezeti tehenészetek közül a solti Szikrában érték el a legjobb eredményt az elsőborjas tehénállománynál: a gazdaság Cifra nevű magyartarka tehene 4963 liter tejet adott az elmúlt évben. A többször borjazottak közül pedig a hartai Űj Élet Tsz Dió nevű tehenétől fejtek tavaly 7543 liter tejet. A szarvasmarha-tenyésztési operatív bizottság tegnapi ülésén megállapította, hogy a tavaly közzétett versenykiírásnál nem vették figyelembe megfelelőképpen a tejtermelést, ezért módosítani kell. Az'idén az e téren szerezhető pontszám már nem tíz, hanerri negyven. D. É. Az idén 17. alkalommal — június 16-tól augusztus 24-ig. kéthetes váltásokkal, öt turnusban — fogadják az önkéntes jelentkezőket a nyári ifjúsági építőtáborok. Mint érdeklődésünkre a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságán elmondták, az ország erre kijelölt állami gazdaságaiban és néhány kiemelt építkezésen már felkészülten várják a dolgos kezeket. Az elmúlt napokban megtörtént a KISZ KB által kinevezett táborparancsnokok és a brigádvezetők előzetes tájékoztatása a várható munkával, a táborok felszereltségével, körülményeivel. a munkát adó gazdaságok. vállalatok tevékenységével kapcsolatban. Bács-Kiskun megyében ez évben hét állami gazdaság — a helvéciai a kiskunhalasi, a bajai, a hosszúhegvi. a kunbajai, a kiskőrösi és a szikrai — összesen tizennégy üzemegysége nyitja meg kapuját körülbelül 18 ezer budapesti, Pest. Heves. Baranya, és Csongrád megyei szakmunkástanuló és középiskolás diák előtt. Megtudtuk továbbá, hogy a Bács-Kiskun megyei . fiatalokat lelkes és szorgalmas munkájuk miatt különösen szívesen fogadják mindenfelé az országban. Középfokú tanintézményeinkből nyolcszáz leánv a Villányi és a Törökbálinti Állami Gazdaságban gyümölcsszedéssel, szőlőműveléssel és nöyénváDolással foglalkozik maid. háromszáz fiú pedig Polgárdi mellett az M—7-es autópálya bekötöútiának építésében vesz részt, ötven főiskolás leány Balatonúj helyen ugyancsak gyümölcsszedéssel tölt két hetet. A jelentkezők a KlSZ-alapszerveze- tekben máris nagy izgalommal készülnek — versenybrigádok szervezésével, szabad idős programok összeállításával — az önmaguk és a népgazdaság számára egvaránt hasznos táborok minél kellemesebbé, hasznosabbá tételére. A brigádok versengésében legjobb helvezést elérő munkacsapatokat egyébként a gazdaságok külön pénzjutalomban részesítik. K. F. j A szarvasmarha-tenyésztési és tejtermelési verseny eredményei 18 ezer diákot várnak a nyári építőtáborokba ___ se _ r _ • r _. Várható időjárás ma estig: Változóan llf) | A U AS felhős MS, szórványosan kialakuló A -S-r vf il rá -Sv nkj záporral, zivatarral. TObbfelé élénk, főként zivatar Idején átmenetileg megerősödő északnyugati, északi szél. Az évszaknak, megfelelő hőin érzéklet. Várhatő legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet »—14‘, legmagasabb nappali bőmérsékffnlr lcHzlltt. (MTS VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] vJáindi ml/ "m/