Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1974. május 19. AZ ÁGYÜK MÁR ELHALLGATTAK, DE A HARC MÉG NEM DŐLT EL... Pártépítés a háború után Találkozás Kalocsa első párttitkárával Ok voltak az elsők.. Velük indult a fegyvertelen, de nem békés roham: az élet megindításáért, az új társadalmi rendéjt. Mindazokért, akik éppen csak felocsúdtak a háborúból, de még nem láttak tisztán, sokszor el is tévedtek á sokfelé ágazó jelszavak zűrzavarában. Honnét tudták volna, hogy melyik tábla mutat visszafelé és melyik előre? Bátorítani, segíteni, meggyőzni kellett őket oldani félelmüket a múlt még mindig rájuk telepedő árnyékától, éloszlatni bizalmatlanságukat a jövőtől. Felszítani az indulatokat a szavak forgószelével, bevenni a tétován várakozókat a tettek rohamával, jó szívvel, segítőkézzel, de elszántan, ha kellett csellel átvezetni az embereket a túlsó partról — az új életbe... Nem volt könnyű! □ I I H Ma rúár távolinak, „vonalasán” körülhatároltnak tűnik ez az idő Van. aki csak a szépre emlékezik belőle. Olyan is van, aki egyáltalán nem kíváncsi a „lejárt, régi lemezekre”, vagy tisztánlátását ma is elhomályosítják 4 tegnapi tévedések, esetleg azt hiszi, hogy a hatalom. karosszéke ki volt szépen készítve, csak bele kellett ülni. A valóságos helyzet, akkor, 30 évvel ezelőtt, távolról sem volt ennyire egyszerű. — Nekünk, kommunistáknak, majdnem olyan volt a inunkánk, mint az illegalitásban. Mögöttünk a háború, körülöttünk nyomor, tudatlanság, bizonytalanság, ellenséges hangulat, előttünk az annyiszor megálmodott jövő, amiben nagyon hittünk és ez adott erőt. Az államhatalom erejére akkor még nem támaszkodhattunk és a többi pártok — Kalocsán a Nemzeti Parasztpárt és esetenként a Szociáldemokrata Párt kivételével — semmitől sem riadtak vissza, hogy leszorítsanak bennünket a politikai küzdő, térről. A koalíciós időszak politikai harcmezé volt, ott edződtünk harcosokká, ott tanultunk meg harcolni az igazság tudatában az igazságért, a néppel a népért. Akkor ez nem frázis volt — igazi, a mindennapok kis csatáiban megerősödő szövetség, de erről nehéz beszéliy. Nagyon bonyolult dolgok voltak ezek. nagyon mélyre kellene- leásnunk, hogy megértse mindenki az akkori cselekedetek, magatartások indítékait, azt az egész izgalmas időszakot, amikor már felszabadultunk, de hogy kié a hatalom, még nem dőlt el. Nehezen szánta rá magát a •visszaemlékezésre. Pontosabban arra, hogy kiálljon a nyilvánosság elé a maga lezajlott, megvívott csatáival, beszéljen, kiöntse a szívét, újra átélje a rég kihunyt pillanatok izzását, lélek-- zetállitó feszültségét, az örömöket és riadalmakat, a sikereket és a kudarcokat. Kijutott bizony ebből is, abból is, kijutott mindenből. „Csakhogy ezek a dolgok — iparkodott meggyőzni — nem tartoznak a nyilvánosságra, talán nem is érdekel senkit, rajtam kívül. Hát téma az, hogy mit tettünk 30 éve, mi, a kalocsai pártszervezet veteránjai? Meg aztán — teszi hozzá kedvesen „bűntudatos” mosoly- lyal — talán megérti, hogy azért még nem érzem magam veteránnak ...” □ I □ Megértem. A visszaemlékező ugyanis asszony, Vadász Ferenc- né, akit a felszabadulás után dr. Kemény Györgyné néven Ismertek és szerettek Kalocsán, majd Kecskeméten. Nő létére nagy volt a tekintélye: elismerték az okosságát, megérezték, hogy őszintén, szívből szeretne segíteni a szegény sorsú embereken. Mindig a javukat akarta. 1945. februárjában már -a Kalocsai Nemzeti Bizottság titkára. — Ez volt az első törvényes szerv, amely újjászervezte és irányította a város közigazgatását. A kormány messze volt, a közlekedés és a posta még alig működött, magunkra voltunk utalva, pedig igazán nem voltunk - tapasztalt politikusok. De égtünk a vágytól, hogy cselekedjünk, használjunk. Volt párttitkár, képviselő, sőt újságíró is. Ha valaki fellapozza a Kalocsa és járása c. demokratikus hetilap 1945-ös példányait^ szinte mindegyikben talál szenvedélyesen érvelő és okosan magyarázó cikkeket Vadász Ferenc- né, vagyis akkor még dr. Kemény Györgyné tollából. Ezek a lapok egyébként beszédes dokumentumai is ennek a korszaknak. A hirdetésekben meleg férfi télikabátot kínálnak kövér disznóért, borért cserébe, a hírek között eltűnt katonafiukat keresik az aggódó szülők, szeretet- adományokat kérnek a kalocsai , szegényház lakóinak, tejet követelnek a csecsemőknek, sót ígérnek annak a gazdának, aki tej- beszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, közlik a Nemzeti Paraszt Párt kiáltványát, az igazoló bizottságok közleményeit, megnyugtatják az olvasókat, hogy lesz elég petróleum! Ebben a tarka összeállításban nem mindig jutottak szóhoz a kommunisták ... — Bár én voltam a lap felelős szerkesztője, sokszor bizony ravaszsággal sikerült csak elérnem, hogy a pártnak különösen fontos anyagok bekerüljenek. Ilyenkor aztán mozgósítottuk az elvtársakat, hogy hajnalra mór legyenek ott a nyomdánál, hordják szét a lapot, jusson belőle a tanyákra is. □ □ 1 Legszívesebben arról mesél, hogy a kalocsaiak, később a kecskemétiek képviselőjeként milyen közel került az emberekhez. — Akkoriban a képviselők szinte minden vasárnapjukat lent töltötték a megyében, gyűlést tartottak, majd utána panasznap volt, ahol az emberek minden bajukat kiterítették. Egy-egy faluból mindig félig teleírt noteszszel jöttem el és mondanom sem kell, hogy azokat el is kellett intézni. Milyen ügyekkel fordultak akkor az emberek a képviselőjükhöz? — Azzal, ami az életüket megkeserítette akkortájt. Kértek, hogy gondoskodjam az elhagyott öregekről, helyezzem el az árva [gyerekeket, intézzem el, hogy kifizessék a jégverés .okozta kárt, szóval nem nagy dolgokkal jöttek, de az, hogy hozzám fordultak, az jelentette nekem a mindennél fontosabb emberközelséget. Hol lehetett orvosolni a bajokat, panaszokat akkoriban? — Hát, helyi tanácsok még nem voltak, mindennel a minisztériumba futottunk. Az egyik héten összeírtuk a panaszokat, a másik azzal telt el, hogy sorra jártuk a minisztériumokat és kerestük az elvtársakat! Hiszen ekkor még több párt működött és nem mindegyik minisztériumban voltunk túlerőben. Akkor nem' a bürokráciába ütköztünk, hanem az ellenzéki pártok falába, és nagyon sokat jelentett az a segítség, amelyet a minisztériumi elvtársaktól kaptak a képviselők. Csak így lehetett megtartani az emberek bizalmát. Szív kellett ehhez a munkához, energia és jó elvtársi kapcsolat. Akkoriban ez a fogalom azt jelentette, hogy az összes elvtárs összefogott és szinte egymás kezét fogva, láncszerűen intézték el a kisemberek ügyeit. — Nagyon közel voltak egymáshoz az emberek és nagy bizalommal egymás iránt, ez volt a szép oldala ennek a munkának és máig felejthetetlen... Azokban az időkben a férfiaknak sem volt könyű dolguk. Egy asszony, még a nagyon erős, nagyon elszánt is, bizonyára került olyan '"helyzetbe, hogy félt? — Sohasem felejtem el! Ti- szakécske, vagy Ökécske környékén a Tisza árterületén kaptak földet az újgazdák. Mivel a zöld- ár rendszerint elvitte a termésüket, hozzám fordultak, hogy építsünk nekiik gátat. Igen ám, csakhogy ugyanezen a területen volt még a nagygazdák legelője is, annak pedig nem ártott, sőt használt a természetes öntözés, így aztán hallani sem akartak a gátról. A kocsmában jöttek ösz- sze a vitás ügyben érdekeltek és először csak szavakkal estek egymásnak, majd kirobbant a verekedés. Elszabadultak az indulatok, folyt a vér, még engem sem kíméltek volna, ha Terecs- kei bácsi, /— egy öreg tiszai halász, régi mozgalmi ember — félre nem ránt. Mit szépítsem a dolgokat, bizony féltem akkor! ... Mi történt végül is? — Végül is megépült a gát! Mintha egy vonatban ülnénk és az ablak előtt elsuhanna a történelem. — A pártmunka, a politika nekem tökéletes életcélt adott, megtaláltam a helyemet és a módját, hogy használni tudjak az embereknek. De mivel tanárnő voltam, a tanítás nagyon hiányzott, ezért is örültem, amikor 1947-ben Kecskeméten meg0 ... és így látták a dolgozók képviselőjüket a háború utáni időkben. alakult az ország első paraszt- főiskolája. Bátor kísérlet volt, összeszedni azokat a tehetséges parasztfiatalokat, akikből at akkor megindult tsz-mozgalom szakképzett vezetőit képezhetnénk ki. Fantasztikus volt a lelkesedésük. Olyan tudományokkal birkóztak meg, amihez hiányzott az alapjuk, dé győzték hittel, akarattal. Tiszta lelkű, harcos, fiatal legény volt valamennyi. Később belőlük lettek a tanárok, az agrárfőiskolákon, vagy az állami gazdaságok vezetői, de még ekkor is úgy jöttek be hozzám, a minisztériumba, mint a gyerekek. Talán nem is sejtették, milyen boldoggá tettek a ragaszkodásukkal... Jelenleg a Széchenyi Könyvtár könyvtártudományi és módszertani központjában dolgozik, az oktatási osztályon. Hozzá tartozik a könytárosok tanítása és továbbképzése a különböző magas szintű tanfolyamokon. Ezt megelőzően, sokat tett azért, hogy jobb legyen, saját „szűkebb” szakterülete, a matematika oktatása. Nagy. része van abban, hogy ma már azt hihetik az emberek: „a világ legtermészetesebb dolga, hogy a matematikában is élen járunk”, Az 1955-ös tanulmányi versenyen .például olyan feladatokat oldottak meg tömegesen a középiskolás diákok, amire a 30-as években csak a kivételesen tehetséges egyetemisták voltak képesek. Siker ez is, mint a gátépítés, az első aratás, a harcok után szépek a nyugalom, a tanulás, az okoso- dás csendben termő évei. Most is a helyén van, most is az'embereket szolgálja: a hatalmat már segített kiharcolni nekik, most azt akarja, hogy élni tudjanak, egyre okosabban élni ezzel a hatalommal. □ □ '□ . , '}itl Ok voltak az elsők. Velük indult a fegyvertelen, de nem békés roham: az élet megindításáért, az új társadalmi rendért. Ott álltak az emelvényeken, hogy új igét hirdessenek, s aztán nyakukba vették az országot, hogy kenyér is kerüljön a szavak mellé. Földet osztottak és megvédtek, vetőmagot szereztek és lakáskiutalást, segélyt és nyugdíjjárulékot. Agitáltak és jóllakattak, gyűléseket szerveztek és ha kellett arattak, vezetői és mindenesei voltak az újszülött demokráciának. Asszonyok is voltak közöttük. Ok voltak a párttitkár Kőműves Kelemennék, akik hitüket, erejüket, ifjúságukat keverték, építették a lassan megkötő friss anyagba. Talán igaza vap Vadász Fe- réncnének: „Nem az a fontos, hogy kik voltak ezek a férfiak és nők, hanem hogy voltak.” Számítani lehetett rájuk akkor és sokukra ma is... Vadas Zsuzsa Még nem búcsúzik... Még a befejezetlen építkezések jellegzetes ilata, ez a malterból, mészből, festékből, fából áradó sájátságos „parfüm” érezhető a roppant méretű kiskunhalasi kórház megannyi helyiségében. Imitt-amott azonban már szinte teljesen kész szektorokkal is találkozhatunk. Bennük ízlésesen, szépen kialakított faburkolatok, álmennyezetek, szekrények, bútorok, amelyek a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat egyik alvállalkozója, az Egészségügyi Berendezéseket Gyártó Vállalat belső berendezéseket szerelő csoportjának kifogástalanul alapos munkáját dicsérik. Mindezek megerősítik azt a véleményt, amelyet nemcsak a laikus „rá- csodálkozás” vált ki, hanem a hivatalos szerűmet vizsgálódó szakemberek is vallanak. Nevezetesen, hogy miután majd üzembe helyezik, az ország legjobban tervezett és kivitelezett kórházainak egyike lesz a halasi. A berendezéseket szerelő csoport vezetője, Bán Márton jó pár évvel túljutott már a nyugdíjkorhatáron, Megtévesztően ellentmond azonban ennek a ténynek fiatalos rugalmassága, elpusztíthatatlan munkabírása, derűs kedélye. — Több mint ötven éve vagyok már szakmabeli, s ebből húsz évet töltöttem a jelenlegi vállalatomnál. Elmondhatom, hogy jóformán alig van olyan újabb keletű kórház az országban, amelynek az építésében ne vettem volna részt.. Annak idején a dunaújvárosi volt a premierem. A BÁÉB megbízásából működtünk közre a ceglédi kórház és a kecskeméti traumatológiai osztály munkáiban. A halasi éppen a 19. ilyen jellegű intézmény, amelynél „a névjegyemet itthagyom”. — Mi jelenti a munkák során a legszebb' élményt? — Persze, hogy az ünnepélyes átadás. És az utána következő jóleső érzés akkor fogja el az embert, amikor visszatér a kötelező garanciális javítások elvégzésére, és, — nincs mit kijavítani ! Másfél éve, hogy Halason megkezdődött az új kórház építése. Szóltunk már arról, mi mindennel vették ki ebből a részüket Bán Mártonék, ő és húszegynéhány tagú brigádja. Nagyjából 10 millió forintot érő belső berendezést ad majd át a részleg rendeltetésének augusztusban, amikor a kórházi osztályok beköltözésére sor kerül. Marci bácsi hódmezővásárhelyi születésű, családja ma is ott él a szülőházban, s a hétvégeken ő is rendszeresen hazarándul. — Bizony, az enyéiip már nagyon szeretnék, ha végleg otthon kötnék ki, igyekeznek a nyugállományra rábeszélni. Én úgy vagyok ezzel, hogyha az egészségem engedi — s jó órában legyen mondva, eddig semmi panasz — egy kicsit még tovább is dolgoznék. Félig-meddig már a kecskeméti kórházhoz is elígérkeztem, s milyen szép lenne, ha a szakmát épp a huszadik nagy építkezéssel fejezhetném be... Csoportvezető, a részleg lelke: pompás humorú ember, tréfák, viccek értelmi szerzője, s olykor szenvedő alanya is. Nemcsak a szaktársak rajonganak érte, hanem az itteni egészségügyiekkel is jó barátságba került ezeknek a hónapoknak a során. Amíg kalauzolásával a folyosókat, termeket járjuk, nincs olyan találkozás a jövő-menőkkel, hogy néhány barátságos, vagy évődő megjegyzés el ne hangzanék. Pro és kontra. — A múltkoriban valaki az ismerősök közül szemrevételezte a munkánkat. Közben, mintha észre sem vett volna engem, azt mondja a társának: „Milyen szép ez az álmennyezet még így is, hogy hajóácsok csinálják. Képzeld el, hogy mutatna, ha valódi szakiparosokra bízhattuk volna!” Harsány, jóízű nevetés követte mindnyájunk ré0 „Ha az egészségem engedi, - tovább dolgozom..,” (Pásztor Zoltán felvétele.) széről a csipkelődő megjegyzést, amelynek mélyén ott volt ax őszinte elismerés. A másik emlékezetes „stikli” — 15 üveg sör elvesztése volt. Nevetve meséli: abban fogadott, hogy aznap délután négyre elkészülnek az előcsarnokban folyó munkákkal. Fél napot késtek mindössze. S azután testvériesen megosztoztak az árpalén... Ezek az évődések, élcek, játékos kötekedések — amelyek egyáltalán nem mennek a munka rovására, sőt ösztönző, lendítő erőként hatnak — konzerválták talán minden másnál jobban Marci bácsit. S a jó kedély, „gondoskodik” arról, hogy a halasi kórháznál végzett, szokásosan szép munkája — reméljük — még nem a „hattyúdalt” jelenti számára. ' Jóba Tibor Kedvezőtlen adottságok - jövedelmező gazdálkodás 0 Tavaly érkezett a gazdasághoz az első Hereford szarvasmarha- szállítmány. I 0 A Hesston teljesítménye naponta mintegy 39 hektár. (Kováes János felvételei.) Egy-egy üzem, gazdaság sorsát, munkáját figyelemmel kísérni mindig érdekes dolog, még kívülállóknak is. Különösen akkor, ha próbálkozásaik — néha közvetve ugyan, de — mndannyiunk érdekét szolgálják. A Kiskun- halasi Állami Gazdaság törekvései, fejlesztési elképzelései a népgazdasági célkitűzéseknek szinte tükörképei. Persze, ez önmagában még kevés lenne eredmények nélkül. A gazdaság a Duna—Tisza közi homokhátság vízválasztójának körzetében fekszik. 9 ezer 500 hektáron. Termőhelyi adottságai kedvezőtlenek, hisizen a szántók átlagos aranykorona-értéke mindössze 7,1. Ilyen földeken jövedelmezően gazdálkodni meglehetősen nehéz, eredményt elérni csak nagyon céltudatos termelő, szervező munkával lehetséges. A termesztési szerkezet kialakítását ezek a talajadottságok határozták meg elsősorban. Ésszerű volt a kertészeti kultúrákkal való foglalkozás. a nagyon gyenge területek fásítása, az állattenyésztés és a szántóföldi növénytermesztés azonos ütemű fejlesztése. Gond nélkül való, szinte egyik ágazat sem volt, de a legtöbb problémát talán a szántóföldi növénytermesztés jövedelmezővé tétele jelentette. Olyanná kel. lett fejleszteni, hogy a mind jobban gyarapodó állatállományt teljesen kiszolgálja, ellássa. A vetésszerkezetet a területhasznosítási tervek szerint állapították meg. Tavaly már elérték, hogy az ágazat nyereséggel zárt. Kukoricából 54,7, búzából 40. lucernából 74,2 mázsát takarítottak be hektáronként. 1972-ben száz forint ráfordításra 4,47 forint eredmény jutott, 1973-ban már ennek több, mint négyszerese, 18,78 forint a nyereség. A betakarítást bérelt kombájnokkal végezték — a saját gépparkjuk kevésnek bizonyult —, a terményt fóliás módszerrel tartósították. Mindezek ellenére is gazdaságos lett ez a tevékenység. Az idén már e területen sem lesznek zökkenők, elkészül az új szárító, kiegészítik a kombájnparkot. A szarvasmarhaprogramba bekapcsolódott a gazdaság, tavaly szerezték be a. Hereford fajtát. Az állomány számára szükséges tömegtakarmányt a gazdaság legelői adják. Megkezd. ték a telepítést, az ősgyepek minőségét nagy arányú tápanyagutánpótlással javították, mintegy egymillió forintot érő munkát végezve. Tudván, hogy a lucerna és a fűfélék minőségét ugyancsak meghatározza a betakarítás ideje és mikéntje, nagy teljesítményű gépsort vásároltak. A Hesston-típusú speciális gépkaszáló a — talajviszonyoktól függően — laponta 30 hektárról vágja le a szálas takarmányt, amiből szárítás után az azonos gyártmányú gép köt bálákat. Lucernár ból a TGSZ típusú berendezéssel a tápokhoz szükséges lisztet is készítenek. . D. É. • Így látta a grafikus...
