Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-08 / 81. szám

1974. április 8. • PETŐFI NÉPE

A tanácsok a művelődésért

Nézegetve a megyei, a városi, a nagyközségi tanácsok végrehajtó bizottságainak napirendi pontjait —, s bizonyos élményeknek és személyes tapasztalatoknak is birtokában — megállapíthatjuk, hogy igen sok művelődési téma szerepel mostanában a tárgyalni valók között. Nem véletlen jelenség ez, természetesen; körülbelül ott tartuhk, hogy szemügyre lehet, s kell venni az állami aparátusók közművelődési tevékenységet. Két. két és fél esztendő eredményei és gondjai már adnakí alapot az áttekintésre, a további feladatok kijelölésére.

A Szilddy Galéria

A haladási irány

Az MSZMP KB 1972. júniusi határozatának végrehajtásából Igen nagy munka hárult a tanácsokra; nekik kellett elsősorban cselekedniők. hogy növeljék egyebek között —. az ifjúság művelődési lehetőségeit, kedvezőbb feltételekét teremtsenek a felnőttoktatásban,' segítsék a munkások fejlődését, fejlesszék területükön az állami oktatás több formáját. S' feladatuk — nem utolsósorban —, hogy a közgondolkodás szintiének emelésére a művelődési lehetősegek új meg új formáit kutassák fel kísérletezzenek a korszerűbb megoldásokkal, a célravezetőbb eszközökkel.

Hol tartanak, mit tettek eddig? Erről adnak számot a művelődési osztályok a tanácsok vezető testületéinek., Miiven haladást értek el a terület iskolarendszerének könyvtári hálózatának, művészetoktatásinak. művészetpropagandájának. múzeumi ismeret- terjesztő, tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében; hogyan gazdálkodnak a művelődés- ügy anyagi javaival, .miként terveznek. A témák magukba foglalják azt is, hogy a területi tanácsok hogyan élnek hatáskörükkel, kiváltképpen azokkal a hatáskörökkel. amelyeket /a minisztériumok — jelen esetben elsősorban a Művelődésügyi Minisztérium — átadott számukra —.

Általános kép nem rajzolható fel de a haladási irány, a törekvés feltárható.

A tennivalók legfontosabb egyj- •ke az általános iskolai oktatás körülményeinek fejlesztése. A művelődésügyi osztályok évek óta elsőrendű feladatuknak tekintik az általános iskolák közötti szintkülönbségek kiegyenlítését. örvendetes, hogy sok megyében a tanulók 80—90 (néhol ennél is magasabb az arány) százaléka részesül már szakszerű oktatásban. Emelkedett a szakképzett pedagógusok száma.

A legélénkebb viták

E fejlődési tendenciák gyorsítása — illetőleg a kedvezőtlen jelenségek okainak féltárása és mielőbbi megszüntetése — lehetetlen a végrehajtó bizottságok aktív támogatása nélkül. Amint a tapasztalatok mutatják, a végrehajtó bizottsági üléseken a legélénkebb vita általában az oktatási kérdések körül bontakozik ki. Ez érinti a legtöbb családot, ez érintkezik a legnagyobb felületen a mindennapi élettel. Sok olyan kollektív állásfoglalás született meg a testületi üléseken, amely a művelődésügy legfőbb állami irányítóit ösztönözte akár közvetlen beavatkozásra, akár egyes intézkedések megerősítésére. esetleges módosítására.

A megyei és városi művelődés- ügyi osztályok beszámolnak ar- rói a nagyméretű társadalmi ösz- szefogásról is. ami a korszerű oktatás-nevelés jobb feltételeinek érdekében kibontakozott —, az iskolás és a helvi termelőszövetkezetek. állami gazdaságok, üzemek. intézmények szép együttműködéséről.

Sok ..kényelmetlen” állásfoglalás is vár a végrehajtó bizottságokra!. Hogy mást ne említsünk; az elmúlt években igen jelentősen. de egyenetlenül fejlődött a napközi otthoni hálózat. Vannak új napközi otthonok, amelyekben minden szükséges felszerelést, kényelmi berendezést megtalálhatnak a gyerekek, s vannak ridegek. sivárak, otthontalanok. A tanácsok vezető testületéinek kell megszabniok: hogyan osszák el a rendelkezésre álló összegeket a jövőben, biztosítandó a harmonikus, egyenletes fejlődést.

Az iskolai témákhoz még két, ismételten felbukkanó jelenségtől. A munkásszülők gyermekei közül még mindig kevesebben kerülnek középiskolába, mint kívánatos és szükséges volna. Támogatásukért többet kell tenni.

Felelősséggel,

felkészülten

Igen nagy eredményeket produkáltak az elmúlt években a megyei, városi múzeumok és a levéltárak. Kutatásaik, kiadványaik témáinak köre olyan széles, hogy kísérletet sem lehet tenni akár változatos felsorolásukra. Megnőtt á kiadói tevékenységük is. A megyei és városi tanácsi végrehajtó . bizottságoknak. amelyek elé a mostani tárgyaláskor napirendi pontként a múzeum, a levéltár munkája kerül, állást kell foglalniok — szakszerű előterjesztés alapján — természeteden, abban . is. hogy milyen ésszerű mértékig terjedjen a tudományos kutatómunka, s milyen energiát kell átcsoportosítani a közművelődési — ezen intézmények esetében elsősorban ismeretterjesztő — tevékenység jobb ellátására.

Néhány téma és probléma jelzésével természetesen csak tökéletlenül határolhatjuk be ezt a nagy területet, amit a közművelődés tanácsi irányítása jelent, s amelynek problémáivá} sok-sok tanácsi testület vezetői foglalkoznak. Méghozzá, amint a tapasztalatok mutatják, nem „kötelező” napirendként, hanem emélyülten, nagy felelősségtudattal és felkészültséggel. Hiszen amivel bánnak ezúttal: a műveltbég szellemi és tárgyi feltételei, annak egész anyaga, közege a szocialista közgondolkodást befolyásolja.

T. T.

„Kiskunhalason sokan szeretjük a szépet, a művészetet. Egy-egy elgondolgoztató, élményt nyújtó kép vagy szobor gyönyönködtet bennünket. Hát még, ha húszat, harmincat is láthatunk egyszerre a tárlaton! A múzeumunk szűk, s száz más feladata is van, mint a művészet népszerűsítése; a megyeszékhelyre meg a fővárosba ritkán jut el az ember. Ezért örülünk, hogy Halason is van egy hely, ahol az év minden szakában új és új képzőművészeti kiállítást láthatunk hogy a ma élő művészeink alkotásaiban gyönyörködhetünk.”

Egy halasi értelmiségi mondta el ezeket a szavakat a napokban, amikor ott jártunk, hogy megtudjuk: hogyan fogadta a lakosság a város újabb kezdeményezését, a Szilddy Galériát?

Először dr. Szabó Miklóst, az MSZMP városi bizottságának titkárát kérdeztük: mi volt a céljuk az állandó kiálítóterem létrehozásával ?

— Abból indultunk ki, hogy városunkban örvendetesen sok a művészeteket kedvelő ember. Ugyanakkor a párt oktatáspolitikai határozatának megfelelően előtérbe került nálunk is a „nyitottabb idkola” elve. Vagyis az oktatási intézmények befelé fordulása, elzárkózása helyett a város közművelődési életébe való beilleszkedés, a lakossággal való szorosabb kapcsolat stb. A galéria segítségünkre van abban, hogy terveszerűen, s rendszeresen tágítsuk a látókört, fejlesz- szük a korszerű ízlést. Az irodalom szeretete, s értése napjainkban már eléggé általános lett. De a képzőművészeti műveltséggel és ízléssel kapcsolatban van jócskán pótolnivaló. Haszon ez a galéria — úgy érezzük — a diákságnak és a felnőtteknek egyaránt.

• Schaar Erzsébet és Kóka Ferenc közős kiállításának egyik részlete (Pásztor Zoltán felvétele)

természetesen nemcsak helybeliek; átutazók és a városunkban tartózkodó idegenek, nem egyszer.

— Eddig kinek a műveit mutatták be?

— Az volt a célunk, hogy rangos-neves művészek alkotásaiban gyönyörködtessük a közönséget, már kezdetben. A szentendrei művésztelep alkotóit mutattuk be először, köztük Bar- csay Jenőt, Czóbel Bélát, Mi- háltz Pált, -Kovács Margit kerámiái Andreas Papachristos szobrai, Klimó Károly festményei után jelenleg két művész képeit illetve szobrait láthatják az érdeklődők; Schaar Erzsébetét és Kóka Ferencét.

A Szilády Áron Gimnázium dísztermét .^szemelték ki” e nagyon nemes célra. Ennek az intézménynek a falai között több mint háromszáz éves története alatt sokszor lobbant már magasra a „szellem napvilága”.

Sallay Sándor igazgató jóleső érzéssel számol be az eddigi eredményekről.

— Három intézmény — a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola, . a Szakmaközi Bizottság művelődési otthona s a mi gimnáziumunk — összefogásából született meg a Szilády Galéria. Közösen tartjuk fent, végezzük a rendezés munkáját, s együtt szervezzük a propagandát, végezzük a közönségszervezést. Ennek az eredménye, hogy — nagy örömünkre — átlagban ezerötszázan—kétezren megtekintik a kiállításokat.

— A közönség milyen rétegből tevődik össze?

— Általános és' középiskcjlá- sok, KISZ-szervezetek tagjai, szocialista brigádok jönnek el csoportosan; s szólóban is, sokan, elsősorban alkalmazottak és' értelmiségiek; de munkások is. S

Belelapozok a vendégkönyvbe. Nemcsak az derül ki belőle, hogy a fiatalok és felnőttek, szakemberek, hozzáértők és laikusok lelkendezek és fanyaigák jártak itt, hanem az is; ezek a kiállítások gondolkodásra — s nem egyszer vitára — serkentők.

íme a művészet már nem csupán a kevesek, a kiválasztottak ügye — gondolom, — hanem mindannyiónké, a társadalomé. Melyik jóérzésű ember ne örülne ennek?

Nézzünk néhány példát a bejegyzett véleményekből:

„Szívesen megnéznénk ilyesmit Kiskunhalason!” „A rendezők nagyszerű élményt nyújtó kiállítással ' ajándékozták meg a várost”

Kovács Margit megragadó kerámiáit így dicsérte egy tanárnő: „Elbűvölően szép.” Két diáklány — Asztalos Éva és Hering Ildikó — meg így: „A művekből kitűnik hogy az alkotó művészetét a nép életéből merítette.” Olykor bíráló mondatokra is lellünk: „Amit megértettem a művekből az csodálatos amit nem, az is bizonyára.” Egy másik: „Szerencsére volt cím, és ez segített a tartalom megértésében.”

Találkozom rokonszenvesen önkritikus hanggal is: „Nagyon tudom sajnálni önmagamat, hogy még nem jutottam el odáig, hogy a színhatásnál többet tudjak értékelni a művekben.” Találtam egy mondatot, amely mindennél ékesebben bizonyítja a halasi kezdeményezés — a galéria — társadalmi hasznát, fontosságát: „A képek... gondolkodásra késztetnek.”

Herner József mérnök aláírása felett is örömre késztető szép szavak állnak: „Az ember a képekhez hasonlóan bonyolult és sokszínű, ám mégis harmóni- kus.” .

A rendezők — mint írtuk fentebb — gondoskodnak a csoportos tárlatnézésről is. Bereczky Lóránd művészettörténész több alkalommal is eljött Budapestről, hogy szakszerű tárlatvezetést tartson.

Az iskolai csoportok, úttörő- és KISZ-szervezetek s a szocialista brigádok tagjai igen hálásak, amikor értő szavai segítségével beljebb hatóinak a művészet gyönyörű sejtelmeibe, a .szépség birodalmába.

Egyik látogató így köszönte meg a kalauzolást: „Hála a magas színvonalú tárlatvezetésnek, sikerült közlelebb kerülnöm a képek és szobrok mondanivalójához.”

A rendezőket a további tervekről" faggatom. Ezt válaszolják:

Szeretnénk bemutatni sorban a Bács-Kiskun megyében élQ művészeket is; Kecskeméten, Baján például több olyan festő, szobrász él, aki gazdagítaná műveivel programunkat.

Tervezünk égy kiállítást a "városunkban élő Diószegi Balázsnak is. Alkarunk égy bátdk- s később egy gyermekrajz-kiállítást. Tűzzománc és kerámia, szobor és grafika egyaránt látható lesz a Szilády Galériában.

Időnként továbbra is meghívunk egy-egy országosan ismert jelentős művészt, bocsássa közre alkotásait a közönségünk gyönyörűségére. Egy-egy tárlatot általában három hétig tartunk nyitva; ez. elegendő idő ahhoz, hogy mindenki megtekinthesse — akár többször is — a műveket, akit érdekel.

Mit tegyen hozzá az újságíró a fentebb elmondottakhoz? Felesleges minden kommentár. Talán csak ennyit, hogy a kecskeméti mozitárlat, a bajai kirakatgaléria után íme, ismét egy beláthatatlan haszonnal kecsegtető kezdeményezés a művészeti ízlés, a látáskultúra fejlesztésére, örüljünk neki. Varga Mihály

LÁTÓHATÁR

Alkotók műhelyében

Tetszetős külsejű, színesen, érdekesen megírt, igazi olvasmányélményt nyújtó könyvet jelentetett meg a közelmúltban .az Európa Könyvkiadó. Kornyej lvano- vics Csukovszkij kötete, a Két évszázad tanúja az Esszék, visz- szaemlékezések, pályaképek alcímet viseli.

□ □ □

Csukovszkij — 1969-ben halt ■meg, nyolcvannyolc éves korában — rendkívül érdekes alakja volt a huszadik századi orosz-szovjet Irodalmi életnek. Sokoldalúságára jellemző, hogy volt szerkesztő, újságíró, műfordító, irodalom- történész, esztéta; s író, költő, aki rendkívüli intenzitással alkotott, szervezte az irodalmi életet. Munkásságáért méltán érdemelte ki 1962-ben a Lenin-díjat.

Ez a mindvégig lebilencselő könyv emlékezéseket, leveleket, érdekes anekdotákat tartalmaz, * műelemzéseket, naplószerű feljegyzéseket, Beavat műhelytitkokba, elvisz bennünket jelentős alkotók műhelyébe, írói barátsác gok történetét tálalja csemegéül. Egyes írók, művészek magánéletének izgalmas részleteit is felvillantja.

Ilyen szempontból különösen érdekesnek találja az olvasó a „Csukokkala” elnevezésű albumot. Ebbe íratott, rajzoltatott bele Csukovszkij évtizedeken keresztül neves barátaival. Oldalait Saljapin, Repin, Majakovszkij és annyi más tekintélyes alkotó kezeírása teszi változatossá. Az albumot részletesen bemutatja az iró.

□ □ □

Az ilyen jellegű könyvek egyik erénye a kuriozitás. Az, hogy sok-sok érdekes apróságot rejtenek a mű lapjai. Ebben például ilyeneket: Gorkij mindig sietett;

A. Tolsztoj házias volt, és örökké kópéskodó, komédiázó kedvű; Biok szerette a rendet; Repin családias; Majakovszkijnak rendkívüli memóriája volt; a kitűnő Kuprin az alkohol rabjaként tette tönkre életét — és így tovább.

A kötetben olvasható, szemléletes képekkel, szellemesen ábráéit környezetek változatosak. A kis faluban, Peregyelkinoiban Borisz Paszternák háza; a távoli finn városka szállodája; a ködös, szeles moszkvai utca; hűvös szerkesztőségi szoba; meleg családi fészkek, meghitt baráti társaságok: megannyi lehetőség arra, hogy az író emberközelbe hozza azokat, akiket odvasóival meg akar ismertetni, szerettetni.

Az említettek mellett Csukovszkij vall még Puskinról. Nyekraszovról. Anna Ahmatová- ról, Bunyinról és másokról, de mindenekelőtt Csehovról, aki „mentsvára” és „tanítómestere” volt'-egyben, hogy a saját szavait használjuk.

□ □ □

Sokszor leírták már, eléggé elfogadott és köztudott, hogy köny- nyebb eligazodni a művek világában, ha azok mögött tisztábban áll előttünk az alkotó, ha ismerjük egy-egy könyv megszületésének körülményeit, ha belelátunk az alkotók műhelyébe. Csukovszkij műve ebből a szempontból is értékes alkotás. Gazdagabb lett vele, aki elolvasta. — am —

FELICE CHI LANTI

HÁROM ZÁSZLÓT ALVATORE , GIULIANÓNAK

(5) A camporealei vezér, a nemrég szabadult bölcs és ravasz Vanni bátyám lépett közbe.

— Testvérek — kezdte —, ne veszítsük el a fejünket: talán újabb háborút akarunk most, mikor végre lüzeledik a másik befejezése? A\ monteleprei fiú határozott és erős, ráadásul becsületes, szót kell értenünk vele.

A corleonei doktor így beszélt:

— Ezeket a mozgolódó, szervezkedő parasztokat előbb-utóbb úgyis meg kell fékeznünk. '

— Az a fontos, hogy ez a monteleprei fiú tudatában legyen annak, hogy bizonyos területek nem tartóznak a fennhatósága alá — szólt közbe a catellamarei főnök.

A dohány- és kábítószer-csempészésre gondolt egyébként, amelyet már kezdtek újjászervezni.

— Azt hiszem — mondta a partinicói —, hogy ez a terület nem érdekli.

És Memeco, a borgettói főnök:

— De hát mit akar egyáltalán ez a Giuliano?

— Memeco bátyám, csodálkozom magán! — mosolygott az öreg Don Calo. — Mit akarhat egy fiú, aki alig múlt húszéves? Hogyan tudhatnánk mi, ha ő maga se tudja biztosan? Egyelőre föl akarja verekedni magát, parancsolásra és győzelemre vágyik. És nekünk segítenünk, támogatnunk kell...

— Mégse kéne mindent felmarkolnia — jelentette ki a borgettói.

Ebben Don Calo is egyetértett.

— Nem, mindent nem szabadna felmarkolnia: vetésre szükség van, aratni is kell, persze neki, de a részünket ki kell adnia.

A bankett végén elhatározták: nem kezdenek ugyan igazi tárgyalásokat Giulianóval, de a partinicói és a monrealei főnököket megbízzák: tartsák vele a közvetett és a közvetlen kapcsolatot. Az egész part menti, de a beljebb fekvő maffiáknak is, Monrealétól Trapaniig, beleértve Corleonét, Alcamót, Partinicót, Castelvetranőt, a vezérek döntéséhez kellett tartaniok magukat, vagyis ahhoz, hogy nem indítanak frontális támadást Giuliano és emberei ellen, hanem pártfo- gásukba veszik, támogatják és tájékoztatják; ennek ellenében viszont megfelelő ellenszolgáltatásokra számítanak. Semmi esetre se tanúsíthatnak lekezelő magatartást, inkább jó tanácsokkal kell ellátniok, ha hozzájuk fordul. .Szemmel kell tartaniok az embereit, hátha akadt köztük, akinek megnyerhetik a bizalmát

És a politika? És a rendőrség?

Ezt kérdezte néhány maffiavezér a nagyfőnöktől, Don Colótól

A monrealei és a partinicói testvérek kapnak majd utasításokat — felete Don Caló, mielőtt távozott. A szálloda előtt fiiáker várta, fehér lóval, aztán a többiek is elindultak egyenként, testőreik kíséretében: ki vonaton, ki távolsági buszon, páran autóval.

7.

Giuliano híre gyorsan szállt. A városi szervek, az államgépezet összeomlása, a szövetséges csapatok parancsnokságain feltűnő sötét amerikai—szicíliai

ügynökök — azelőtt közismert gengszeterek — és azok a körülmények, amelyek közt a maffia új j ászerveződött a rendőruralom összeomlása után, mely uralom

egyébként komoly gondokat okozott annak idején a maffiának a hagyományos stílusú vezérek körében — mindez és még más tényező is hozzájárult ahhoz, hogy Giulianónak legendája kerekedjék a sziget nyugati félének „szicíliai hazafiságra” szomjas népei közt.

Giuliano már első megmozdulásaitól kezdve arra törekedett, hogy bizonyos szabályok vagy törvények szerint gyakorolja a hatalmát. Maguk a régi stílusú maffiavezérek környékezték meg: vesse latba minden erejét, hogy megint legyen valami rend az alvilágban. És az alvilág akkoriban a társadalomnak igen széles rétegét jelentette.

A kisebb-nagyobb banditák, akik szabadon garázdálkodtak Nyugat-Szicíliában, valódi veszélyt rejtettek a maffiahatalom számára.

Csak Giuliano „tartott rendet”. Sikerült összefognia a régi stílusú maffiások hatalmából kicsúszott legerősebb csoportok parancsnokságát. A tiszteletre méltó társaság vezérei bölcsen döntöttek” Palermóban: bizonyítsák be Giulianónak a barátságukat, és vállalkozásait — állat- lopásait, útonállásait, zsarolásait — segítsék információkkal.

Giuliano is bölcs vezére volt bandájának: a zsákmány elosztásakor nem feledkezett meg a biztonsági alapról; egyre tekintélyesebb tőkét gyűjtött a váratlan kiadásokra és a szervezet erősítésére.

A monteleprei banda a maga eszközeivel tökéletes zsiványhá- lózatot épített ki az állatlopástól egészen a húskereskedésig. Szakítva a különböző coscák hagyományos munkamegosztásával, 'a működési terület egészére rátette a kezét. A hagyományos stílusú maffia énytelen volt annyi sáppal beérni, amennyivel a „monteleprei király” szíveskedett megajándékozni.

Egy híres szicíliai—amerikai gengszetemek viszont, aki Par- tinicóban, Santa bátyámnál a gyermekrablás fortélyait magya- rázgatta neki, azt felelte, hogy ilyen becstelen vállalkozásokba sohasem fog bocsátkozni.

Egészen más tervei voltak. Lelkében gyerekkora óta vad hargot forralt a pásztor- és a paraszt- nyúzók ellen, akik állandóan szorongatták a pásztorokat, fillérekért fölvásárolták a bárányokat, mielőtt megszülettek, a juhsajtot, mielőtt a hozzá való tejet kifejték volna. Embereik lábon vették meg a gabonát, a fáról a gyümölcsöt. Ősszel megvették a parasztoktól a mustot, aztán egész éyben, adták el nekik a bort,. Nyugat-Szijcília hatalmas hiénái voltak ők.

Giuliano rendezte velük a régi számlát; személyesen kereste fel őket; nagy tisztelettel fogadták. És ő minden teketória nélkül igen1 tekintélyes összegeket követlelt — másnapra. Megjelölte a pénz átadásának óráját és helyét is. Minden erőfeszítés hiábavaló volt ilyenkor,

hogy Montedepre királyát rábírják: csökkentse követeléseit. Giuliano elment, egyedül, ahogyan jött.

És másnap a megjelölt órában, a megállapított helyen Giuliano megbízottai átvették a nagy köteg pénzt. Később kitudódott: ezek közül a becstelen spekulánsok közül páran a kontinensre költöztek, Milánóba, To- rinóba, és újra kezdték ügyleteiket.

A zsarolással szerzett pénzt három részre osztotta: az egyiket magának tartotta meg a másikat a csapatkapitányok kapták, és a harmadikat az áldozatok közt osztotta szét, a legjobban szűkölködő pásztorokat és parasztokat választva ki.

így történt, hogy ezekben a napokban Mannino, Terranova, Pisciotta meg a többi bandita nyomorúságos házakba kopogtatott be és nem rabolná vagy fenyegetőzni, hanem pénzt vinni.

És egy Giuliano nevű banditának, minden önkényúr ellenségének, a megalázottak védelmezőjének híre egyre szállt, a nép ezreinek és ezreinek lett egyetlen reménysége, akire áhítattal és várakozással néztek.

Am a pénz megfellebbezhetetlen úr, és a banditának sok pénz kellett. Embereinek el kellett tartaniok a családjukat, a ■ törvényen kívüli élet is sokba került, drágák voltak az öszvérek, a lovak, a. gépjárművek. Néha fegyverekre is kellett költeni. (Folytatjuk.)

i