Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-27 / 72. szám

1974. március 27. • PETŐFI NÉPE • 5

SZÍNHÁZI VILÁGNAP 1974

Sok, szép színházi estét mindenkinek!

^Március 27.: színházi világnap. 1961. július 10-én a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi kongresszusa megszavazta, hogy minden évbén ünnepeljék a színházat, a népek egymásközti megértésének és a békének eszközét. Március 27-ét jelölték ki az ünneppé, mert ezen a napon kezdte meg működését Párizsban a Nemzetek Színháza. Az első színházi világnapot 1962. március 27-én tartották meg, S azóta hagyomány, hogy évenként ezen a napon egy színházi világhíresség intéz szózatot a világ színházaihoz és közönségéhez. A következő sorokban ezekből az üzenetekből ragadtunk ki részleteket.

597-500, Kollégiumi alap

Kis ország vagyunk, csak akkor boldogulhatunk, ha mindenki adottságainak «maximumával vesz részt a termelésben, a közéletben. A népgazdaság fejlesztéséhez növelni kell a kivitelt, noha a jelenlegi arányok fenntartása is hallatlan erőfeszítéseket követel. Éleződik a verseny, mind nagyobbak a követelmények. Csak minőségi munkával tarthatjuk meg, javíthatjuk mostani helyzetünket.

9 A színpadon: Pécsi Ildikó és Bitskey Tibor.

A sort Jean Cocteau nyitotta meg, 1962-ben:

„Hála a színház különleges varázsának, néha paradox módon megesik, hogy a történelem, amely az idő múlásával elhomályosulhat és a mítosz, amely az idő múlásával túlságosan is megerősödhet, a maga igazi valóságát a színpad deszkáin ölti fel.”

1963. Arthur Miller:

„Természetesen igaz, hogy a

színház majdnem mindig nemzetközi volt. Így tehát, ez a különleges alkalom létező igazságot és nem puszta törekvést szögez le.”

1964. Sir Laurence Olivier és Jean-Louis Barrault:

„Amikor a színház különféle megnyilvánulásai átkelnek az országhatárokon. olyankor csak a szóban rejlő gondolat fogyatkozik meg ideiglenesen, de maga a szó, az érthetőségeknek ez a legparányibb eleme, megőrzi minden igéző és mágikus erejét. A szavakon túl Brecht, Claudel, a táyol-keleti színház, vagy Shakespeare érzéki hatalma egymásba

.olvad, megérintve és átjárva minden ember szjvét.”

1965. A Nemzetközi Színházi Intézet párizsi központjának vezetői :

„A színház, a népek önkifejezésének, gondolatainak és hivatásának korszerű tolmácsolója, ma ismét kinyilvánítja akaratát: a népeket kívánja szolgálni és rajtuk keresztül a barátságot és a békét.”

1966. René Maheu, az UNESCO főigazgatójának üzenete a színházi emberekhez:

„Kívánom, hogy mindig kiérdemeljétek a nézők becsülését és . szeretetét; kívánom, hogy ti, akik félelmetes hatalmatokkal megtudjátok nevettetni és ríhatni az emberek közösségét, soha meg ne feledkezzetek művészetetek méltóságáról.”

1967. Helene Weigel:

„Mi. színházi emberek, a magunk sajátos eszközeivel igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy bolygónk végre valóban lakhatóvá váljék.”

1968. Miguel Asturias, Nobel- díjas guatemalai író:

„A rivaldafény nem aludt ki sehol. Ellenkezőleg: a világ színházainak lámpái úgy szikráznak, mint a csillagok és fényüknél minden nyelven, minden szélességi fokon és minden színpadon, felvetik és megvitatják az ember problémáit.”

1969. Peter Brook:

„E pillanatban az a feladatunk, hogy felülvizsgáljuk, hogy alaposan, mélyen, alkotó módon felülvizsgáljuk mindazokat a művészi formákat, amelyek színházi életünket meghatározzák.”

1970. Dmitrij Sosztakovics:

„A XX. század közelhozta hozzánk az emberiség ragyogó jövőjét és nagyon sok függ tőlünk, az egész földkerekség alkotóitól, hogy meggyorsítsuk az idő haladását e jövő felé.”

1971. Pablo Neruda, Nobel-díjas chilei költő: '•

„Nyilvánvaló, hogy a falak leomlottak és a hét tenger világot formáló hét szigetén mindenki

KÖRNYEZETÜNK KULTÚRÁJA

Fatányér és bronzlepke

Az iparművészeti boltok kirakatában néhány éve tűnt fel a szögletes lapos fatányér, méghozzá elég bonsos áron. A hat darab, nyers színű, dagasztótek- nőhöz hasonlító tányér, meg egy nagyobb, hosszúkás tálféleség több mint 500 forintba kerül. S a járókelők csodálkozhatnak azon is, miért kell még a tervezőművész nevét is kiírni az ár mellé. Egyáltalán: mit terveztek ezen a tányéron, ami nem más, mint egy lapos, szögletes fadarab, aminek a felülete még le sincs csiszolva simára, látni rajta a famegmunkáló szerszám nyomait? Mit esznek ezen egyáltalán?

A fatányérok, persze, nem levesfelszolgálásra valók, még mákoscsíkot enni sem ajánlatos belőlük. Kolbászt, szalonnát, sajtot tartani, vágni rajta igen kelle- metes, mint ahogyan kenyeret vajazni vagy zsírozni isi igein jól lehet rajta. S persze a tervezőkészítő (aki valószínűleg ez alkalommal ugyanaz a személy) gyönyörűen kifényesíthette, ki is pingálhatta volna a felszínt, nyilván tudatosan hagyta rajta a kés, a véső nyomait. Valószínűleg éppen ezt szánta díszítésnek. Feltehetően a kerek forma helyett a szögletest is azért választotta, hogy a fa rusztikus, nyers voltát, eredetiségét, kevéssé megmunkált jellegét hangsúlyozza.

De miért? Miért nem a finom megmunkáltság, az elegáns, kecses forma a divat? Miért a nyertesség, amely a jelek szerint nemcsak a tányér- vagy kanálformában divat manapság, hanem — mint a korábbiakban már erről szó esett — a lámpatestektől a csaptelep gombjái", a kavicsformájú kerámiavázától a csombékos zsinóros faliszőnyegig, hogy a vaskeretű tükrökről ne is beszéljünk?

Valóban, divatról is beszélhetünk, de a divat mögött egy^ új, huszadik századi jelenség húzódik meg. A múlt század végén, e század elején Európa-szerte az úgynevezett szecesszió — máshol jugendstilnek nevezték — volt az uralkodó divat. Romantikus. túlzó, végletes képzőművészeti formákat jelentett ez. Mindenekelőtt a vonalak kacskarin- gózását, növényi szárak végtelen Indázását, s egyben a korábbinál harsányabb, kevérés nélküli színeket. A szecesszió rányomta bélyegét a plakáttól a vázáig, a bú- tormívességen át az építészetig mindenre.

E mindent elborító színes, vonalas díszítés ellenhatásaként századunk húszas éveiben új irányzat született, amelynek jelzésére a Németországban működő művészeti iskolát, a Bauhaust szokták emlegetni. Eszmei irányítója egy Gropius nevű épí- tészoiérnök volt, sok magyar tanult, majd tanított ebben a művészeti iskolában. Például a sokoldalú Moholy Nagy László, vagy Brauer Marcell. Talán mégis túlzás lenne ezt az új irányzatot egyetlen iskolához kötni, még ha eszméinek hatása vitathatatlanul nagy fs. A dolgok mélyén több erő munkált. Mindenekelőtt az első világháború egész Európát érintő, véres tapasztalata volt az, amely egyszerűen illetlenné tette a századforduló túldíszített divatját. A másik, ettől elválaszthatatlan ok: a forradalom, az Októberi . Szocialista Forradalom és az európai forradalmak általában, amelyek megmutatták a társadalmi osztályok közötti szakadékokat, az egymás ellen feszülő erőket. (Nem véletlen. hogy a Bauhaus tanárainak többsége elkötelezetten baloldali művész volt, s ezért Hitler a harmincas években fel is számolta az iskolát.) A harmadik ok: az ipar, a technika, a sorozatgyártás ugrásszerű fejlődése, s ezzel újabb anyagok, mint, a beton, az alumínium, az üveg, majd a műanyag megjelenése az ember környezetében.

Az emberek gondolkodása közelebb került hát a világ, természeti jelenségeihez, társadalmi folyamataihoz. Ennek volt a következménye a forradalom az építőiparban, az iparművészetben, általában környezetünk világában, amit legjellegzetesebben a Bauhaus képviselt, de amelyhez hasonló törekvések a világ sok országában egyszerre jelentkeztek.

Mit fedeztek fel ezek a művészek? Először is azt, hogy a‘háznál, a bútornál, az, evőeszköznél, minden tárgynál, ami az emberért van, az embert szolgálja, az az elsőrendű kérdés, hogy mire való. Milyen célt, milyen funkciót szolgál. A villanylámpa dolga, hogy jól világítson és oda

9 Az Öltözőben: Moór Mariann.

építeni akar, mindenki megismerni akar és felismerni, mindannyian önmagunkat akarjuk látni a színházban, olyannak, amilyenek egykor voltunk és olyannak, amilyenek majdan leszünk.”

1972. Maurice Béjart:

„A színház lényege a színész. Mert minden elhagyható, a díszlet, a jelmez, maga a szöveg is, minden, csak ő nem.”

1973. Luchino Visconti:

„A színházban közösen készülhetünk fel valamennyien lényeges eredményre, együtt várunk reménységet, gyógyulást.”

Az idei színházi világnapon Richard Burton üzen a színházaknak és a közönségnek. „Szép jó estét, mindenkinek!” — ezekkel a szavakkal kezdi üzenetét és így folytatja: „Színházat — szerte a világon — azok alkotnak közöttünk, akikben ellenállhatatlan vágy él, hogy azt mondják: „Szép jó estét!” Ami azt jelenti : Sok, szép színházi estét mindenkinek!” V. Zs.

világítson, ahol a szobában erre a legnagyobb szükség van. Ezért másként kell világítani egy hálószobát, vagy egy lakószobát, mint egy kétszáz éves oszlopos báltermet, ahová mondjuk való az ólomkristály-csüngőkkel teleaggatott csillár,' de nagyképűség ugyanezt egy 3x5 méteres ebédlőben elhelyezni.

Másodszor arra jöttek rá, hogy a tárgyak formáját elsősorban éppen a céljuk, a funkciójuk határozhatja meg. Nem lehet „szép” egy tárgy, ha nem tükröződik formájában is, az, amire való, amiért létrehozták. A vízcsap forgatóját 'el lehet képzelni lepkeformájúnak is, ki is lehetne önteni ilyen bronzlepkét és önmagában még szép is lehetne ez a bronzlepke. De hogy kerül a lepke a vízcsapra? Minek? S miért bronzból, amikor az drága és nem is praktikus? Műanyagból meg már önmagában is csak szörnyű és törékeny lepkéket lehetne önteni. Legyen hát az a vízcsapgomb műanyagból, alumíniumból, vagy ötvözetből, esetleg üvegből, de elsősorban arra legyen jó, hogy a vizes kezünkben se csússzon, könnyen lehessen vele nyitni-csukni a csapot.

Mert végül ezek a művészek arra is rájöttek, hogy elsőrendűen fontos az anyag, ^mit megválasztanak a különböző tárgyakhoz.' Nem azért fontos, mert ők úgy gondolják, hanem azért, mert az anyagot is aszerint kell választani, hogy jól szolgálja a tárgy célját, s az anyag azonnal azt is meghatározza, hogy milyen megmunkálást, gépi vagy kézi munkát tesz lehetővé. A funkció, a forma és az anyag hármas egysége, amely az új művészeti irányzat középpontjában állt. Ez azt is jelentette, hogy néni kell tagadni, leplezni az anyagot, úgy csinálni, mintha nem az lenne, ami. Nem kell a bronzból lepkét önteni, s nem kell a műanyagból vasformákat utánozni. Éppen az a „szép”, az a művészet, ha a legcélszerűbb formát úgy lehet egy anyagból megmunkálni, hogy az anyag természete is nyilvánvaló legyen a használó számára. Ezért látni például a fatányéron a véső nyomait, S ezért látni ma már sok szép, modern épületen, a betonfalakon a zsaluzódeszka eredeti lenyomatát.

Bernáth László

Ősi város

Tudományos szenzációként hatott a Szovjetunióban az a hír, hogy ezeréves város maradványaira bukantak a Pamir keleti részén a Tadzsik SZSZK-ban. A tudósoknak mindeddig nem volt tudomásuk arról, hogy a tenger- szint felett mintegy 4000 méter magasságban levő vidéken emberi közösség élt A leletek között tadzsik nyelven tussal pergamenre írt diplomáciai és kereskedelmi okmányokat is találtak, feltehetőleg a 10—12. századból. (ADN)

Létérdekünk a legfőbb termelőerőnek, az embernek teljes kibontakoztatása: a képességek

maradéktalan kifejtéséhez szükséges feltételek megteremtése. A közösség jár rosszul, ha egyetlen tehetség is elkallódik. Szegényebbek leszünk mindnyájan, ha a fiatalok egy csoportja hiányos alapműveltséggel áll munkába. Súlyos hibát követünk el, ha rendszerünk nem szünteti meg a földrajzi, történelmi körülményekből adódó társadalmi, kulturális feszültségeket. Elveinkkel kerülnénk összeütközésbe, ha csak kinyilvánítanánk a művelődéshez való jogot és nem tennénk meg minden lehetségest gyakorlati érvényesítéséért. Az

1972-ben elfogadott új alkotmány 18 paragrafusa külön is szól az állam ezirányú kötelezettségéről. A szocialista állam „lényegi tényezője” — dr. Szabó Imre megfogalmazása —, hogy szüntelenül emeli- a munkát végzők képzettségét, korszerűsíti szemléletét.

Miért kéri, igényli a társadalom segítségét, támogatását a tanyai gyerekek iskoláztatásához? Miért szervezték a „kollégiumi akciót”? Miért városi dolgozók pénzén oktatják-nevelik a tanyai diákokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jószándékú, áldozatkészségüket többször bizonyító emberek is feltesznek.

Mindenekelőtt bizonyos félreértéseket kell eloszlatni. Az előttem levő, 1974. február 25-én készült összesítés szerint 30 619 000 Ft-ot fizettek be a Bács-Kiskun megyei Tanács pénzügyi osztálya 597-500 Kollégiumi alap elnevezésű számlájára. Csaknem kétharmadát a tanácsok utalták .át költségvetési pénzmaradványból. A Művelődésügyi Minisztérium adta az összeg egyhatodát. A vállalatok, szövetkezetek fejlesztési alapjukból két millióval segítették az ügyet.

Az egyének, közösségek befizetései nem haladják meg a négy millió forintot. Vagyis a terhek túlnyomó részét alkotmányunk vonatkozó szakaszaival összhangban a tanácsok vállalják. Szemléletesebben: a tanyai diákotthonokban most elhelyezett 1490 gyerek közül mintegy kétszáz a társadalom segítőkészségének, a befizetett forintoknak köszönheti, hogy osztott, jól felszerelt iskolában, kényelmes kollégiumban tanulhat, nem kell ősszel- tavasszal a sarat taposni, téli viharokat elszenvedni.

Az adományok meggyorsították a tanyai lét hátrányait csökkentő folyamatot, és sok ezer embernek tették lehetővé, hogy cselekvőén részt vállaljon a nemes akcióban. Az összegyűlt forintok.

munkafelajánlások is jelzik, hogy sokan felismerték az akció lényegét. Nincs szükség arra, hogy egyének, brigádok, munkahelyi kollektívák nagyobb összegeket ajánljanak fel, hogy verseny alakuljon ki: ki fizet többet. Az akció szépségét, emberformáló hatását éppen a szigorú önkéntesség adja. A kis keresetű segédmunkás 10—20 forintja éppen olyan becses, amint azoké, akik tekintélyesebb jövedelmükből ennél nagyobb összeggel járulnak hozzá a szocialista társadalom építéséhez.

A könnyen lelkesedő népek közé tartozik a magyar. Gyorsán odaállunk jó ügyek mellé, de arra is hajlamosak vagyunk, hogy magára hagyjuk az általunk kezdeményezett akciókat. Örömmel, megnyugvással vettük tudomásul az új kollégiumok átadásáról tájékoztató híreket, és kevesen gondoltak a további tennivalókra.

A munka java most következik. 1980-ra mindenütt be kell vezetni a szakrendszerű oktatást. A körzetesítés a fejlődés kulcsa. Ehhez pedig 1100 új tanyai kollégiumi hely szükséges.

A kollégiumi akció átfogta az egész országot. Mégis tőlünk várnak a legtöbbet, nekünk kell példát mutatni, itt kamatoznak a milliók, a mi fiaink-lányaink” kerülnek jobb helyzetbe, örülünk annak, hogy a Dunántúlon élő Kossúth-díjas költő tízezer Ft-ot utalt át a kiskunsági gyerekeknek. Lelkesülten értesülünk a fővárosi munkások felajánlásairól. Tízezrek élnek azonban a megyében, akik eddig nem reagáltak a két éve megfogalmazott felhívásra.

Újabb diákotthonok építése kezdődik hamarosan. Szívesen beszámolnánk arról is, hogy a lakosság befizetései által gyarapodik a Kollégiumi alap. (Az 597-500-as csekkszámla végösz- szege az utóbbi hónapokban a vártnál valamivel lassabban emelkedett.)

A Tanyai Kollégiumi Alap Társadalmi Felügyelő Bizottságának legutóbbi, kiskunmajsai ülésén azt mondta valaki, hogy a megye valamennyi lakosát el kellene hozni ide. Itt kézzelfoghatóan tapasztalható, hogy mire képes az emberi összefogás. A tanyai gyerekek öröme valamennyi jelenlévőt a körzetesítés siettetésére buzdított. Sajnálható, aki bármilyen okból megfosztja magát a segítés nagy élményétől. Reméljük, hogy néhány év múltán megyénk minden polgára kicsit a saját érdemének is érzi, érezheti, az utolsó tanyai felsőtagozat megszületését. Heltai Nándor

Méltányosság ? Emberség ?

Képesítés nélküli pedagógusok városban

Lapozgatom a Művelődésügyi Közlöny március 1-i számát. A hivatalos lapnak ez-a száma pedagógus állásokra közöl pályázati felhívásokat

A pedagógus munkaerőhelyzet országos gondjai közismertek. Bács-Kiskun megyében talán még az országos átlagnál is nagyobbak ezek a gondok, s ebben nem kis szerepe van megyénk településszerkezetének. Ezen a tavaszon 102 óvónői, tanítói és általános iskolai tanári állást hirdettek meg a megye óvodái, általános iskolái.

Amióta a tanügyigazgatást decentralizálták. a külső szemlélőnek viszonylag nehéz bepillantást nyerni sok olyan óvodai, iskolai ügybe, amelyek régebben a városi, járási művelődésügyi osztályok hatáskörébe tartoztak. Ezek között van az oktatási intézmények munkaerő-gazdálkodása is. Az intézmény vezetője dönt arról, hogy kit. milyen munkakörben alkalmaz, s a jelentkezőtől' milyen képesítést követel.

Lássunk egy példát. Egy városi iskolában van egy „üres státus”. Az igazgató szabadon választhat, kit vesz fel erre a helyre. És az igazgató úgy dönt, hogy felvesz valakit, akinek sem nevelői gyakorlata, sem pedagógusi képesítése nincs.

Miért döntött így? Nem tudjuk. Az intézmény vezetője önállóan dönthet ebben az ügyben. Igaz, rá is vonatkozik a megyei tanácsnak az a határozata, hogy képesítés nélküli nevelő alkalmazásakor ki kell kérni a megyei tanács művelődésügyi osztályának jóváhagyását. Ez a határozat azért született, hogy megakadályozza a ..bérmanipulációkat”. tudnivaló ugyanis, hogy a képesítés nélkülieket szívesen alkalmazzák az intézményekben. mivel munkabérük jóval alacsonyabb a diplomás pedagógusok fizetésénél. A különbözet természetesen jelentős bérmegtakarítást dkoz az iskolában.

Egyes igazgatók megkerülik a megyei tanács művelődésügyi osztályát, s jóváhagyás nélkül alkalmaznak képesítés nélküli nevelőket A hivatali fegyelem megsértése már önmagában is hiba, de bizonyos esetekben etikailag is kifogásolhatók az' ilyen döntések. Mert: mit érez az a tanár, aki évek, vagy egy évtized óta autóbusszal," vonattal utazik a város- környéki — külterületi -# iskolába, s ugyanakkor érettségizett fiatalok, akiket elutasítottak a főiskolai vagy egyetemi felvételi vizsgán, városi iskolában dolgoznak.

Használ-e a szakképzett pedagógusoknak az ilyesmi „megoldás”? Emeli-e a pedagóguspálya tekintélyét, társadalmi, erkölcsi megbecsülését a rendelkezésekés az objektív értékek semmibe ve- vése? Kinek van arra szüksége, hogy ellentéteket szítson nevelők- között, feszültséget teremtsen abban a helyzetben, amikor a jelenlegi oktatáspolitikai feladatok megoldása fegyelmezett, egységes magatartást kíván az egész pedagógustársadalomtól.

Sajnos, a képesítés nélküliek alkalmazására majdnem mindig lehet okot találni. A tanév közben sokan mennek szülési, gyermek- gondozási szabadságra, helyükre pedig feltétlenül kell másik nevelő. Magától értetődőnek tartjuk azt, hogy ilyenkor olyan pedagógust vesznek fel a városi óvodákba. iskolába akinek már több éves gyakorlata van — s mellette szól az is. hogy évek óta rosszabb munkakörülmények között dolgozik városi kollégáinál.

Valószínű, hogy az „emberség” fogalmához az az intézményvezető hű. aki a megüresedő állás betöltésekor legelőször is a városból kijáró nevelőkre gondol s nem az, aki a „méltányosság” jelszavával a felvételi vizsgán elutasított érettségizett fiatol embert alkalmazza.

Kontra György -