Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-27 / 72. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Kevés fel­hő, száraz idő. Hajnalban és reggel párásság, helyenként köd, mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 0—s fok között. Helyenként gyenge talajmenti fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évi. 72. szám Ára: 90fillér 1971. március 27. szerda Jól kamatozik a sokoldalú gondoskodás Tiszakécskén ülésezett a megyei tanács tanyapolitikai szakbizottsága A múlt év decemberében ki­alakított munkaprogramjának megfelelően tegnap Tiszakécskén tartotta meg a negyedévenként esedékes, ez évi első ülését a megyei tanács tanyapolítikai szak- bizottsága. A tanácskozás bevezetőjeként a szakbizottság nevében Sándor Béla köszöntötte a házigazdát: a nagyközség párt- és tanácsi ve­zetőit, s az ülésen'- ugyancsak részt vevő Angyal János ország- gyűlési képviselőt, iskolaigazga­tót. Noha a szakbizottság elnöke a tanácskozás fő témájaként a művelődési ágazat tanyapolitikai ténykedéséről és a további teen­dőkről szóló beszámolót jelölte meg, szavaiból az is kitűnt: az ülés színhelyéül nem véletlenül esett a választás a kecskeméti járásra, s ezen belül is Tisza- ké'cskére, ahol rendkívül sokol­dalú-, vhaíékony-- munka, s ezért külön figyelmet érdemlő a ta­nyapolitika gyakorlati megvaló­sítása. A megnyitót követően Tövis Ferenc, a megyei tanács vb mű­velődéspolitikai osztályának ve­zetője adott részletes áttekintést a kulturális ágazat tanyapolitikai tevékenységéről, így az 1972. no­vember 7-i, az eredeti határidő előtt megoldott iskolavillamosí­tásról, ennek birtokában az ok­tatás korszerűsítésében elért tisztes eredményekről; a kollé­giumi akció eddigi sikeréről. Az eredmények regisztrálása mellett azonban bőséges teret szentelt a megoldásra váró további felada­toknak. A beszámolót követő vita ösz- szefoglalásaként egyebek között úgy foglalt állást a szakbizott­ság. hogy a jövőben lehetőség szerint gimnáziummal, illetve szakközépiskolával is rendelkező településeken is létesüljenek diákotthonok a tanyai gyerme­kek középiskolái képzése érdeké­ben. A továbbiakban Horváth Jó­zsef, a kecskeméti járási hiva­tal elnökhelyettese tájékoztatta a szakbizottságot a tanyai lakos-, ság ellátásának tapaszt' és a gondokról. A többi között elmondotta, hogy a tanyai la­kosság betelepedése az iparosodó nagyközségekbe az erőteljesebb; de a betelepülésre ösztönző té­nyezők között előkelő helyen áll az olcsón vásárolható telek. Kun- adacson például évente mintegy ötven család települ a községbe ennek hatására. Rendkívül nagy érdeklődés kí­sérte végül Miskó Istvánnak, Ti- szakécske nagyközség tanácsel­nökének a tanyai lakosság érde­kében végzett munkáról szóló tájékoztatóját. íme az elhangzot­takból csak néhány mondat: Az 1954—1974. évek között a nagyközséghez tartozó 1800 ta­nya közül 1200 jutott villany­hoz, s az idén még 150 villamo­sítható tanyára jut el az áldásos energia, melyet igen leleménye­sen, például fejő- és keltetőgé­pelt üzemeltetéséhez rs hasznosí­tanak az ott élők. 1975 végéig mintegy 500 tanya bekapcsolódhat a vezetékes vízellátásba. A tü­zelőolaj szállítását a legtávolab­bi tanyára is a tanács költség- vetési üzeme végzi. A gázpalack­cserét az ÁFÉSZ teherautója bonyolítja a dűlőutakon. Tegnap reggel megállapodott a nagyköz­ségi tanács a kecskeméti GEL- KÁ-val, hogy az év, végéig.terep­járóval is rendelkező, háromfős kirendeltséget létesít Tiszakécs­kén .. — Meggyőződésünk, hogy a tanyai lakosság gondjaival ilyen sokoldalúan foglalkozni feltét- > lenül gyümölcsöző. Bebizonyít- -ható, hogy minden | villamosított tanya egy vagon zöldséget je­lent ... — mondotta Miskó Ist­ván. • • Nem véletlen, hogy az elhang­zottak nyomán a megyei tanács tanyapolitikai szakbizottsága Ti- ' tszakécske módszereit különkiad- ványban is népszerűsítésre ajánlja. Munkaülését követően a szak- bizottság néhány tanyára láto­gatva közvetlen benyomásokat, tapasztalatokat is szerzett a la­kosság életéről, körülményeiről. Megkezdődött a II. országos munkagazdasági konferencia Tímár Mátyás felszólalása Karakas László munkaügyi mi­niszter bevezető előadásával ked­den az Építők Házában meg­kezdődött a II. országos munka­gazdasági konferencia. A tanács­kozáson részt vett dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnök- helyettese, dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, Buda Ist­ván munkaügyi minisztériumi, dr. Sághy Vilmos belkereskedel­mi minisztériumi államtitkár, az ágazati minisztériumok több más vezető képviselője, valamint Her- czeg Károly, a SZOT titkára és Főcze Lajos, a KISZ KB tit-: kára is. Több mint ezer hazai közgaz­dász és a témában érdekelt más szakember, .valamint számos meghívott szocialistabrigád-veze- tő gyűlt össze, hogy öt szekció­ban megvitassa a foglalkoztatás­politika és munkaerő-gazdálko­dás; az üzem-, és munkaszerve­zés; a jövedelempolitika és bér- gazdálkodás; a szakemberkép­zés és továbbképzés, valamint az üzemi demokrácia időszerű kér­déseit. Karakas László miniszter vita­indító előadása után Tímár Má­tyás, a Minisztertaríács elnökhe­lyettese a kormány nevében üd­vözölte a konferenciát, majd hangsúlyozta: a párt és a kormány rendszeresen foglalkozik mű­szaki kérdésekkel, s ezeknek nagy fontosságot tulajdonít. Köztudott, hogy a Központi Bi­zottság március 19—20-i ülése behatóan foglalkozott a munkás- osztály helyzetével, s ennek so­rán több olyan feladatot jelölt meg, amelyek megoldása a mun­kaügyi szakemberek feladata is. — Visszatekintve a közelmúlt, évekre, a munkaügy területén számos eredményt mutathatunk fel. Sikerült leküzdenünk 1 az (Folytatás a 2. oldalon.) Otven éve alapították 0 • Földben már a borsó a Magyar Nemzeti Bankot . Kedden a Magyar Kereskedel­mi Kamara dísztermében ünnepi ülést tartottak a Magyar Nemzeti Bank alapításának 50. évfordulója, alkalmából. A jubileumi ülés egy­ben a nemzetközi pénzvilág je­lentős találkozója volt. Huszonöt európai országból 150 bank 250 képviselője érkezett ez alkalom­ból Budapestre, köztük több nem­zetközi bankszervezet vezetője. Az ünnepi ülésen jelén volt V. Vo- robjov, a KGST Nemzetközi Be­ruházási Bankjának elnöke, T. Gancsev, a Nemzetközi Gazdasá- - gi Együttműködési Bank képvise­lője, valamint a Magyar Nemzeti Bankkal szívélyes kapcsolatokat fenntartó, s vele együttműködő sok európai jegybank, illetve je­lentős és nagy befolyású kereske­delmi bank elnöke, vezérigazga­tója, vezető képviselője. A ma­gyar kormányt az ülésen Huszár István, a Minisztertanács elnök- helyettese és dr. Falyvégi Lajos pénzügyminiszter képviselte. A jubileumi ülést Pulai Miklós, a Magyar Nemzeti Bank első el­nökhelyettese nyitotta meg, majd dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke mondott beszédet. Ezután Huszár István, a Minisz­tertanács elnökhelyettese a kor­mány nevében üdvözölte az ün­nepi ülés résztvevőit. Köszönetét mondott a Magyar Nemzeti Bank, az egész magyar pénzügyi szerve­zet vezetőinek és dolgozóinak si­keres munkájukért, amellyel a gazdasági tervek, döntések jó elő­készítését és végrehajtását se­gítik. A Magyar Nemzeti Bank hazánk gazdasági fejlődésében játszott szerepét elemezve, a banknak irányítási rendszerünk­ben betöltött kiemelkedő funk­cióját hangsúlyozva Huszár Ist­ván végül sok sikert kívánt az ünnepi ülés valamennyi résztve­vőjének, külön a Magyar Nem­zeti Bank dolgozóinak, vezetői­nek. Ültetik a burgonyát a kecskeméti határban Csírázik a borsó a Duna men­tén. A hajósi József Attila Tsz 150 hektárján a sziklevelek is hamarosan kibújnak a gondosan megmunkált vetőágyból. A szö­vetkezet gazdái az idén még in­kább igyekeztek a munkával. Al­kalmas volt az idő, azonkívül új' módszert vezettek be, ipari rendszerben termesztik a borsót. Az eljárást a Gödöllői Állami Gazdaságban dolgozták ki, a Ve- tőmagterrpeltető és Értékesítő Vállalat Duna—Tisza közi alköz­pontjának megrendelésére, a vállalattal kötött -hosszú lejáratú szerződés alapján kapta meg a József Attila Termelőszövetkezet. A hajósin kívül még nyolc gazdasággal van megállapodása a vállalatnak, amely a ter­mesztési eljáráson kívül a szük­séges gépsorok beszerzésében is segítséget nyújtott a társult szö­vetkezeteknek. Az együttműkö­dés eredménye az előző évek­hez képest több és jobb minő­ségű. magas fehérjetartalmú bor­só lesz. Csütörtökön burgonyatermesz­tési, gépesítési bemutatót ren­deznek Kecskeméten, a Törek­vés Tsz-ben. A MEZÖTERMÉK Szövetkezeti Vállalattal 1200 va­gon étkezési burgonya termeszté­sére társult hét szövetkezet szak­emberei ismerkednek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen kidol­gozott módszerrel, valamint az ipari rendszerű burgonyaültető, műtrágyázó, vegyszerező gépekkel. Az idén 570 hektáron, hét gaz­daságban hektáronként 350—450 mázsás termést adó fajtákat is ültetnek. A vetőgumó többsége már a helyszínen van, a hiány­zó 20 vagont pedig ezekben a napokban indítja el az értékesí­tő vállalat a dunaegyházi Ha-' ladás, a jánoshalmi Jókai, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag é-i a kecskeméti Törekvés Ter­melőszövetkezetbe. A lakiteleki határban a szőlő- termesztés korszerűsítésén fára­doznak ezekben a napokban a Szikra Tsz gazdái. Átalakítják a támberendezést, hogy az ültet­vény a gépesített művelésre, maj­dan a kombájn alkalmazására is megfeleljen. A bajai járás töbh mezőgaz­dasági szövetkezetébe megérkez­tek a nagy teljesítményű erő­gépek. Év elején a nádudvari 0 Az utolsó fordulót teszi a borsóvető brigád a hajósi József Attilái Tsz-ben. 0 Átalakítják, felújítják a szőlő támberendezését a lakiteleki Szikra. Tsz gazdái. KITE-rendszerhez társult, s 8170 hektáron 12 gépsorral termesz­ti a kukoricát 9 közös gazdaság. Ezekben a napokban próbálják ki a vadonatúj John Deere trak­torokat, hogy a vetés idejére már zökkenőmentes legyen a munka. K. A. Befejezéshez közeledik a tudomány és technika háza építése Kilenc évvel ezelőtt, 1965 márciusában a Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szövetségének megyei elnöksége így határozott: A városfejlesztési programban figyelembe kell venni a tudomány és technika háza iránti igényt. Később, a cél érdekében kezdeményezett mozgósítás és szervezés hatására sok millió forint gyűlt össze a köz­ponti és a helyi, üzemi támogatásokból. A különböző rendezvényeknek és találkozóknak otthont adó értel­miségi székház Kecskeméten a volt zsinagóga épületében alakul ki. amelyet még az átalakításhoz szükséges állványok vesznek körül. A munka súlypontja viszont egy idő óta a belső, szakipari tennivalók­ra helyeződött át. A kivitelezők úgy igyekeznek, hogy június 10-én megtörténhessen a tervezett avatás. Az első nagyobb esemény a közgazdasági vándorgyűlés lesz, amelynek a szekcióüléseire előzete­sen lefoglalták a termek egy részét. Majd a szovjet—magyar műszaki együttműködést szemléltető kiállítás nyílik meg. Az MTESZ-szel, a műszaki, agrár- és közgazdaságtudományi prog­ramokkal együtt a TIT1 szervezete és rendezvényei ugyancsak hely­hez jutnak itt. Az előtérből az emeleti előadóhelyiségbe, valamint a lépcső alatti klubba és a műszaki könyvtárba vezet az út. A szakmai és társas összejövetelek célját szolgáló klub száz embert fogadhat be. A földszinti könyvtár főleg műszaki és mezőgazdasági kiadványokat sorakoztat majd fel a szabad polcokon, s a hazai, illetve külföldi folyóiratok az alapvető forrásmunkák, a szakirodalmi információk búvárhelyéül kínálkozik. A második emeleten az épület büszkesége, a nagy előadóterem bejárata tárul ki. A légkondicionált, tolmácsfülkékkel ellátott helyi­ségben csaknem háromszázan tartózkodhatnak egyidejűleg, és 'film­vetítésekre is berendezkednek. Ez az előzetes, röpke betekintést nyújtó szemle a kiállítási folyo­són át egészen a toronyszobáig vezet, ahol méltó körülményeket te­remtenek a nemzetközi, hazai, illetve megyei rendezvények elnöksé­geinek a fogadására. Nem is olyan régen, még elképzelés volt mindez. A nagyszabású tervek valóra váltását példás társadalmi összefogás eredményezte. Az orsaág egyik legfiatalabb, és immár több mint háromezer tagot tömörítő MTESZ-szervezete, valamint a tudományos-ismeretterjesztő hálózat jut így messze kisugárzó szellemi központhoz. H. F. 0 Állványerdőben a leendő tudomány és technika báza Kecskemétén! A kitüntetés kötelez 3. oldal A zenés népszínház és a Luxemburg grófja 3. oldal Sokasodnak a GAMF ipari kapcsolatai 4. oldal Színházi világnap 5. oldal Környezetünk kultúrája 5. oldal Képesítés nélküli pedagógusok városban 5. oldal Sport 7. oldal 0 Vörös márvánnyal fedi le a padozatot Szabd János és Tóth János, a Kőfaragó és Epfiletszob- rász-ipari Vállalat két dolgozója. 0 A Kecelről érkezett Toldi-brigád a mennyezet faburkolását és festését végzi. (Tóth Sándor felvételei.) * /

Next

/
Thumbnails
Contents