Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-26 / 71. szám

. 1974. március 26. • PETŐFI NÉPE • 1 EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN Videoton—Dorog 1:0 (0:0) Székesfehérvár. 8000 néző, ve­zette: Müncz. A kihagyott helyzetek találko­zója volt. Góllövő1: Kovács J. Vasas-Tatabánya, 0:0 Fáy utca. 6000 néző. vezették Mohácsi. A mérkőzés nagy részében a Vasas játszott fölényben, de játé­kosai ezúttal is a helyzetek egész sorát hagyták kihasználatlanul. Újpesti Dózsa—Zalaegerszegi TE 3:2 (3:1) Zalaegerszeg. T6 000 néző. vezet­te: Somlai./ A Dózsa nagyobb tapasztalatá­nak ^köszönheti a győzelmet. A ZTÉ'a Dózsa vezetése ellenére_Js nagy becsvággyal küzdött. GóŰö- vők: Fazekas. Sarlós. Tóth, illetve Soős, Mihalecz (11-esből). VM Egyetértés—Szegedi ÉOL 3:1 (1:1) Szeged, 8000 néző. vezette: Vin- cze dr. A mérkőzés nagyobb részében az Egyetértés játszott tervszerűb­ben és megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Góllö­vők: Túrái. Weimner. .illetve Ma­gyar. Koznia III. (öngól). MTK—Rába ETO 2:0 (2:0) Hungária krt.. 3000 néző, ve­zette: Petri. Az ETO mezőnyfölénye ellenére sem tudott gólt lőni. az MTK vi­szont néhány veszélyes támadás­ból kettőt. értékesített. Góllövők: Becsei, Borsó (11-esből). Kp. Honvéd—Salgótarján 2:1 (1:1) Kispest, 4000 néző. vezette: Ka­tona. A Honvéd veszélyesebben és tervszerűbben játszott és az SBTC vezetése ellenére is a maga javá­ra tudta fordítani a mérkőzést. Góllövők: Pintér. Pál, illetve Szalai. Ferencváros—Pécsi MSC 1:0 (1:0) Pécs. 10 000 néző. vezette: Szil- vási. , SPORT. SPORT • SPORT A győzelemre is megvolt a lehetőség Ganz-MÁVÁG—Kecskeméti SC 0:0 Kőbányai út, 1500 néző, vezet­te: Győri. tyanz-MÁVAG: Meyer — Storn­ier, Monostori, Marcell — Mol­nár II. (Kovács), Kvassay — Tóth, Végh, Nagy Molnár I., Kecskés G. (Molnár III.). Edző: Mészöly Kálmán. KSC: Gór — Oláh, Lantos, Herbály — Diószegi, Pasek — Molnár Gy., Gyiffkó dr., Szabó, Koós (Kecskés), Kókai (Cirkos). Edző- Dezsőfi Ferenc dr. A hazai csapat kezdte a játé­kot, a KSC-t támogatta a szél. Hullámzó játék alakult ki az első percekben, majd áz 5. percben Stammler a jobb szélen lefutotta Herbály t. Beadásáról lekéstek a hazai csatárok, A kecskeméti csapat a 10. percben vezette eláő gólveszélyes támadását] Pasek labdájával Szabó. betört a 16-os vonalán, a játékvezető azonban lefújta az akciót. Mi nem lát­tunk semmi szabálytalanságot. Felváltva támadott ezután a két csapat, s a 20. percben már- már azt hittük, sikerül a vezető gólt a KSC-nek megszerezni, azonban Molnár bombája az öl- dalhálöban kötött ki. A 26. perc­ben Szabó a jobb szélről be­adott, Molnár azonban csúnyán mellé fejelte a labdát. Ez is nagy" helyzet volt. A következő táma­dás azonban már Gór kapuja előtt idézett elő komoly gólve­szélyt. Molnár, a volt sokszoros válogatott csatár elfutott a jobb szélen, beadása tisztán találta Véghet, aki lőtt is, de Gór nagy­iszerű reflexszel belevetődött a lövésbe. A 3Ö. percben újra a kecske­métiek veszélyeztettek. Pasek jó labdát adott Szabónak, aki még ■ meg is nézte a jobb alsó sarkot, mégis a léc mellé célzott. A fél­idő Utolsó percében ismét Gór kapuja forgott veszélyben, de a védelem felszabadított. A második félidő első emlí­tésre méltó eseménye, hogy ta- * vaszí zápor zúdult a pályára. Nagy erővel rohamozott a hazai csapat, mindenáron a vezető gól megszerzésére törekedett. Sok kemény belemenés jellemezte 'já­tékukat. De a kecskeméti fiúk jól állták a harcot. Az 54. perc­ben Végh bombáját védte Gór nagy bravúrral. A labdát a léc alól tornázta ki szögletre; A 63. percben Molnár került komoly gólhelyzetbe, de amikor már csak a kapussal állt szemben, a ka­pusba lőtte a labdát. A 65. perc­ben érdekes jelenet játszódott le a félpályánál. Monostori előre­tört, de Koós leszerelte, s a meg­szerzett labdával megindult a kapu felé. A középhátvéd látta a veszélyt, s hátulról belerúgott. Koósba. A játékvezető kiállítot­ta Monostorit. Sajnos, Koóst le kellett vinni, mert súlyosan meg­sérült. Kecskés jött be a he­lyére. Ezután kiegyenlített látt a küzdelem. Sajnos, a kecskeméti csatárok még mindig nem is­merték fel, hogy bátrabban kel­lene támadni; mert meg is lehet a mérkőzést nyerni. A 86. perc­ben eldőlhetett volna a KSC ja­vára a mérkőzés, de Szabót az utolsó pillanatban Marczell sze­relte. A döntetlen eredmény igazsá­gosnak mondható. Szép fegyver­ténye, ez a veszélyes helyzetben levő kecskeméti csapatnak! Küz­dőszellemből kitűnőre vizsgázott a csapat. Sajnos, a csatársor még adós a góllövéssel. A kecskemé­ti kaput Gór egészen lei tűnőén védte, a mezőny legjobbja volt. A védelemből Lantos, Oláh, a középpályások közül Gyiffkó dr. és Pasek játszott kiemelkedően. A csatárok is keményen küz­döttek, "de csajé védőfeladatuk megoldásával lehetünk megelé­gedve. A hazai gárdából Statu­ier, Marczell, Végh és Molnár I. •játszott kiemelkedően. Mezei István Az NB I. B állása 1. DVTK 22 12 5 5 37-16 29 2. Szolnok 22 11 6 5 34-21 28 3. B.-csaba 22 10 7 5 24-18 27 4. Komló 22 11 5 6 22-16 27 5. Budafok 22 8 10 4 26-19 26 6. MÁV D. 22 9 6 7 27-19 24 7. Dunaújváros 22 8 8 6 33-29 24 8. Eger 22 8 6 8 31-31 22 9, KKFSE 22 8 6 8 27-27 22 10. DVSC 22 6 9 7 21-22 21 11, Ganz.-M 22 7 7 8 20-26 21 12. Szekszárd 22 6 8 8 18-20 20 13. Olajbányász 22 7 6 9 24-30 20 14. Pénzügy 22 6 6 10 31-35 18 15. Bp. Spart. 22 6 5 11 21-30 17 16. Várpalota 22 5 7 10 16-25 17 17. Kecskemét 22 5 7 10 22-39 X7 18. Oroszlány 22 5 6 11 16-27 16 Dunaú j város—Eger 0:0 Debrecen—Békéscsaba 1:1 Budáfok—Olajbányász SE 0:0 Komló—Szekszárd 2:0 MÁV DAC—Kossuth KFSE 1:0 Diósgyőr—Várpalota 4:0 Szolnok—Bp. Spartacus 3:1 Oroszlány—Pénzügyőr SE ! 1:1 Az FTC mindvégig jól és lel­kesen küzdött. A oécsieknek több helyzetük is adódott, de csatá­raik sorra elügvetlenkedték a leT hetőségeket. Góllövő: Máté. Haladás VSE—Csenel 1:0 (1:0) Csepel, 2000 néző. vezette: Kő­rös. A Haladás jól megszervezte vé­delmét és ügyes ellentámadások­kal hozta zavarba a sok hibával játszó csepelieket. Góllövő: Hau- zer. Az NB I. állása 1. U. Dózsa ; 20 13 2 5 50-25 28 2. FTC 20 11 5 4 40-18 27 3. Videoton ­• ,20 11 4 5 29-21 26 4. Honvéd 20 11 2 7 38-23 24 5. ETO 20 9 6 5 2ÍÍ-25 24 ‘ 6. Tatabánya 20 9 6 5 24-25 24 7. Pécs 20 7 8 5 19-19 22 8. MTK 20 8 5 7 26-23 21 9. SBTC 20 5 11 4 16-20 21 10. ZTE 20 8 3 9 21-30 19 lí. Csepel 20 7 4 9 24-25 18 12.. Haladás 20 5 6 9 19-26 16 13, Vasas 20, , 2 ü 7 16-24 15 14. Szeged 20 4 6 10 20-28 14 15. Egyetértés 20 1 11 8 15-32 13 16. Dorog 20. 1 6 13 15-33 8 TEKE Kecskeméti MÄV—Szegedi 4K 5:3 (244?—2381) NB. I. női. Kecskemét. KECSKEMÉTI MÁV: TÓTH K. 433 Túri E. 388, Bácsné 390, MEGGYESI I-NÉ 108. NAGYNÉ 437, Meggyesi L-né 386. SZAK: Benkő 355. SZOMBAT- HELYI 409. Veresné 374, Suliné 396. -DK. SZAMOSSZEGINÉ 445, TOMPÁNÉ 402, 1 A mérkőzés lényegében már az első párnál- eldőlt, mert Tóth K. 78 fás előnyt szerzett de a kecs­kemétiek sikeréhez hozzájárult még Nagyné szép eredménye és az első NB I-es bajnoki mérkőzé­sén igen jó teljesítményt nyújtó Túri Edit higgadt játéka is. A legnagyobb küzdelmet a Nagyné— Szamosszeginé pár vívta. Telibe a legjobb eredményt a kecskeméti Nagyné érte él 313 fával. Tarolás­ban Szamosszeginé volt a leg­jobb 159-es eredményével. A végén Meggyesi L-né a válogatott Tom- páné ellen már csak az ered­mény tartására törekedett. Küzdelmes mérkőzés Vasas Láng—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:1 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Faragó. V. Láng: Furák —r Mihalovics (Rozsnyai), Varga, Tyavöda, Bog- nár,'Sárvári I— Ridács, Prandócz- ki, Csiszár, Bodonyi, Horváth. Edző: Gulyás Géza. Kiskunhalas: Dömény — Ju­hász, Barna, Dobra — Lévai, Kiss R. Szőke, Tóth, Kocsis II.,, (K(ss L.), Oláh, Ungvári I. '(Csermák). Edző: Virágh István. Az 5. percben Csiszár lövése suhant el a kapufa' mellett. A 8. percben Ridács beadását Dömény húzta le. A 11. .percben Pran- dóczki lövése alig ment mellé. A 12. percben Tóth beadását a ka­pus Szóké elől kaparintotta még. A 15. perében Tóth egy cselso­rozat után hibázott jó helyzetben. Oláh lövését szögletre mentette a kapus. A 22. percben Bognár pat­tanói lövését védte Dömény. A 28. percbén Horváth szögletéből a labda a léc tetejét érte. A 35. percben 'Oláh . lőtt' mellé. A 36. percben Dömény) ütközött Csi­szárral A labda már elhagyta az alapvonalat , és a játékvezető meglepetésre 11-est ítélt, amit Varga értékesített. 1:0. A 40. percben három szögletet 'is harcolt ki a MEDOSZ. Az 55. percben /„egyenlített” a játékvezető, mert ártatlan hely­zetben. Tyavoda kezére pattant a labda és 11-est ítélt. Ezt Lévai lőtte a kapüba. 1:1. A 60. percben 'Kiss* R. lőtt mel­lé,' majd két perc múlva Kiss R. beadását tisztázták a védők. A 63. percben Horváth az alap­vonalról visszaadott. Dömény el­nézte a labdát és Bodonyi -■ kö­zelről a hálóba lőtt. 2:1. Egy perc múlva Oláh az ötös­ről lőtt fölé. A 70. percben Sár­vári kézzel ért a labdához a 16- oson belül. A játékvezető most nem adott 11-est, de a reklamá­ló Tóthot kiállította. A 84. perc­ben Csermák 4 méterről a kapus kezébe fejelte Szőke beadását., A 88. percben Oláh egyenlíthetett volna, de lövése mellészállt. A 89. percben Oláh és Mihálovics ösz- szefejelt és Mihalovicsot letámo­gatták a pályáról. A küzdelmes mérkőzésen sok helyzetet hagyott ki a MEDOSZ. A gyenge játék- vezetés is befolyásolta az ered­ményt. Jók: Furák, Varga, Pran- dőczki, illetve Barna, Lévai, Kiss R. ■ Szalai László NB II. Keleti csoport 1. FÖSPfeD 18 15 2 1 50-13 32 2. Volán SC 18 11 4 3 44-16 26 3. ßz. Dózsa 18 10 3 5 29-25 23 4. Szabó SE 18 9 4 5 21-15 22 ,6. Bp. 'Építők 18 8 5 5 31-33 21 6. DEAC lő 8 3 * 7 33-29 19 7. BVTSK 18 7 5 6 32-29 19 8. Cegléd 18 5 8 5 25-28 18 ß. Hfböszörm. 18 6 5 7 21-26 17 10. III. kér. 18 5 5 8 32-30 15 11. SZVSE 18 2 11 5 15-19 15 12. DMTE 18 6 2 10 29-32 14 13; KTE 18 5 4 9 16-29 14 14. Sz. MÁV 18 5 4 9 20-37 14 15. Láng 18 6 3 10 23-30 13: 16. Kk. halas 18 T 2 14 17-48 6 FÖSPEúD S-Z.—Szegedi VSE 1:0 Ceglédi VSE—Szabó Lajos SE 1:1 Békéscsabai VTSK—Debr. MTE 1:0 Szegedi Dózsa—m. kér. TTVE 1:0 H.böszörró.. Bocskai—Bp. Építők 1:0 Volán SCr-Szolnoki MÁV 4:0 Két arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek ökölvívóink • R. Nagy—Takács-párharc a döntőben. • Borbély balegyenese í,ül” Jambrik álián. Vasárnap dél­előtt fejeződött be ■ a * kecské­méi i sportcsar­nokban az or­szágos junior egyéni - ököl­vívó-bajnokság négynapos küz­delemsorozata. A döntő mér-' kőzések szín­vonala általá­ban megfelelt a várokozás- nak, egyes súlycsoportok­ban pedig fe­lül ’ is múlta azt. ,lgy külö­nösen a Tézsla —Nagy és a Borbély— Jambrik pár­harc váltott ki nagy elismerést a szakemberek és a közönség körében, i Eredmények | (elöl az-| évi junior I egyéni bajnok­ság döntői és a végeredmény), Papírsúly: Tézsla—Nagy. Bajnok: Tézsla József (Ü.. Dózsa,, edzője: Kellner Fe­renc), 2. Nagy M. (Zalka SE), 3. Péter (Kis- várda). Lég­súly: Botos— Szkalla. Baj­nok: Botos Já­nos (Zalka SE, edzője: Puch- ler Lajos), 2. Szkalla (Vasas), 3. Jakab J. (Ü. Dózsa) és Csordás (Tatabánya). Harmatsúly: Filó— Szabadi. A 3. menetben Filó dön-. tő fölénnyel nyert. Bajnok: Filó János- (Szegedi Dózsa, edzője; Kovács Pál), 2. Szabadi (Csepel), 3. Wágner (Csepel) és Savanyú (Komló). Pehelysúly: R. Nagy— Takács^, Bajnok: R. Nagy Zoltán (Kun 'Béla SE, edzője: Tóth György), 2. Takács (Borsodi ,Bá- nyász), 3. Csíki (Zalka SE) és Lukács (Steimetz SE). Könnyű­súly: Berecz—Lencz. Bajnok: Berecz János (BHSE, edzője:- Ackermann György), 2. Lencz L. (Vasas). 3. Nagy J. (SZIM Vasas) és Laczi (KSC). Kisváltósúly: Borbély—Jambrik. Bajnok: Bor­bély István (Kun Béla SE, edző­je: Tóth György), 2. Jambrik (Ü. Dózsa), 3. Soós (BHSE) és Döme (Vasas). Váltósúly: Danyi —Marton. Bajnok: Danyi Jenő (BHSE, édzője: Ackermann György), 2. Marton P. (BHSE), 3. Tombor (Zalka iSE) és Szalai (BHSE). Nagy váltósúly: Dudás— Öakondi. Bajnok: Dudás József (Ű. Dózsa, edzője: Kellner Fe­renc), 2. Bakondi (Tatabánya). 3. Török (Steinmefe SE) és Tápai (Kun Béla SE). Középsúly: Götz —Szálkái. Bajnok: Götz Károly (Csepel, edzője: Szabó Pál), 2. Szálkái (Zalka SE), 3. Schmiedt (Zalka SE) és Kuzma (BHSE). Félnehézsúly: Bohus—Bulyáki. Bajnok: Bohus Pál (BHSE, ed­zője: Ackermann György), 2. Bu­lyáki (BHSE), í3. Pál (Szegedi Dózsa) és Rezes (Zalka SE). Nehézsúly: Somodi—Kovács. Baj­nok: Somodi Ferenc (Oroszlányi Bányász, edzője: Csiszár László), 2. Kovács F. (Kun Béla SE), 3. Wáger (Kun Béla SE) és Csala (KSC). A mérkőzéseket vezették: Erőss, Lettner, Gábor, Molnár, Majláth, Muhary, Pogány. Az egyesületek közötti pontver­seny állása: 1. BHSE 24 ponttal, 2. Zalka SE 18, 3. Kun Béla SE 15 ponttal. A legeredményesebb edzőnek járó díjat Ackermann György (BHSE) kapta. A leg-# technikásabb ökölvívó díját Bor­bély István (Kun Béla SE) kapta. Négy győzelem, két döntetlen az NB Ill-ban • i Mezőfi SE—KISTEXT 2:0 (1:0) Kecskemét, Városi pálya, 100 néző. Vezette: Zentai. , Mezőfi SE: Balatoni—Molnár, Sági, Lévai, £ Szabó—Angeli, Meggyes, Losonczi—Zubornyák, Szegezdi, Bódis. Edző: Krivy Ottó. Az első 10 percben három nagy helyzetet is kihagytak a Mezőfi SE-csalárok. Egy kapura játszott a kecskeméti csapat és a KISTEXT csak ritkán jutott át a félvonalon. A 23. percben Bó­dis futott el baloldalon. Beadá­sát Szegezdi futtából, kapásból, vágta a bal sarokba. 1:0. A 28. percben -Lévai futotta le a vé­dőket, de beadása szögletre pat­tant. A 42. percben Meggyesi tá­voli lövése ment a kapu fölé. A fordulás után Angeli lövé­sét a kapus kiejtette és Bódis közelrőí a hálóba lőtte. 2:0. Az Orosházi Dózsa—Jánoshalma Orosháza, 800 néző. Vezette: Koszó. Jánoshalma: Csernák—Szécsi, Maráczi, Faddi—Mizser, Bucsi— Ádám, Németh, Csermák, Feny­vesi IV., Fenyvesi III. Edző: Zag József. Az első öt percben négy szög­letet ért el a hazai csapat. Az 5. percben egy szögletet Mizser a saját kapufára fejelt. A visz- szapattanó labdát Gurilla fölé vágta. A 8. percben Német már csak a kapussal állt szemben, de nem- tudta kihasználni a kí­52. percben Angeli nagy lövé­sét védte a kapus. Az 55. perc­ben Bódis kicselezte a védőket, majd 6 méterről a kapufa belső lapjára emelte a labdát, de on­nan nem a hálóba, hanem kife­lé pédült. Az 58. percben Meni- tácz gyenge lövését védte Bala­toni. A 77. percben Fekete pró­bálkozott lövéssel, de Balatoni ezt is könnyen hárította. A 80. percben Bódis beadását Meggyes 14 'méterről mellé lőtte. A 85. percben Szegezdi lövését ütötte szögletre a kapus. A Me­zőfi SE végig nyomasztó fölény­ben játszott és akár 4—5 gólt is lőhette volna. A KISTEXT na­gyon keveset mutatott. Jók: Mol­nár, Sági, Angeli. Bódis, illetve Jánoso, Póeza, Gyurik, j Merényi Béla :0 nálkozó lehetőséget. Ezután az Orosháza, gyors szélsői révén többet támadott. A félidő vége- felé Fenyvesi IV. és Fenyvesi Ilii. hagyott ki helyzetet. A 60. percben Gurilla lőtt gólt, de a pertjelző beintésére a já­tékvezető nem adta meg. A 85. percben a játékvezető Fenyvesi III-at visszahúzás miatt kiállí­totta. Jók: Csernák, Fenyvesi IV., Németh illetve Tímár, Gurilla. Madarász Ferenc Magnezit SK—Kalocsai VTSK 1:1 (1:0) Budapest, 100 néző vezette: Radics. . Kai. VTSK: Niezner—Lajtos, Pécsi. Kiss—Farkas II., Gábor- Szabó—Kapitány, Vén,. Lakatos, Matos. Edző: Petrovics Ferenc. Nagyon rossz, földes talajú pályán, zuhogó esőben indult a játék. Az első negyedóra tapo­gatózó mezőnyjátékot hozott, majd a 17. percben egy jobbol­dali beadás után Szász II. a Magnezitnek szerzett vezetést.. 1:0. Továbbra is a hazaiak ma­radtak támadásban és csak Ni­ezner bravúros védéseinek volt köszönhető, hogy ebbén a já­tékrészben nem esett több ha­zai gól. Szünet után nagyot változott a játék képe. A széllel szemben játszó VTSK átvette a játék irá­nyítását és formás támadásokat vezetett, de Vén, Matos és La­katos nagy helyzetekben hibá­zott. A 71. percben hozta meg a kalocsaiak .egyenlítő gólját. Ma­tos szépen futott el, Lakatoshoz játszott, akinek labdáját kapi­tány látványos lövéssel juttatta a hálóba. 1 ;1* Eredménytelen Magnezit rohamok következtek, majd a 88. percben nagy játék­vezetői tévedés fosztotta meg a VTSK-t a győzelemtől: Vén le­futotta az egész védelmet, s bár a játékvezető az akció közben nem fújt lest, amikor Vén az üresen maradt kapuba pofozta a lábdát, nagy meglepetésre les címén érvénytelenítette a gólt. Küzdelmes mérkőzésen a VTSK derekasan helytállt, s ezt a hajrában akár a győzelmet is megszerezhette volna. Jók: Ni­ezner, Lajtos, Farkas II., Matos, illetve Szász II. Csapai Lajos Kiskunfélegyházi Vasas—HODGÉP 1:0 (1:0) Hódmezővásárhely, 600 néző, vezette: Wahlfisch. Kkfh. Vasas: Gulyás — Tímár (lyáiiyi I.), Sahin, 1 Horváth — Szegő, Varga, Dongó — Rigó I.’, Farkas Patyi, Iványi II. (Jemei). Edző: Lantos János. Szitáló-esőben az első tíz perc­ben egyik csapat sem tudott ötsz- szehozni egy komoly támadást. A 20. percben, Gulyás nagy bra­vúrral védte Hecskó közeli lö­vését. Két perc múlva Dongó 10 méterről lapos lövéssel meg­szerezte a vezetét. 1:0. A félidő végéig kiegyenlített játék folyt, mindkét kapusnak volt egy-egy szép védése. Szünet után a HÓD- KEB erőteljes támadásait láthat­tuk. A Vasas-védelem azonban Gulyással és Sahinnal az élen. biztosan verte vissza a rohamo­kat. A 70. percben Gulyás szög­letre ütötte Patócs már-már gól- nák látszó lövését. A Vasas kö­zepes teljesítménnyel is értékes két pontot szerzett Hódmezővá­sárhelyen. Jók: Gulyás, Sahin, Dongó. Ifjúsági eredmény: 2:1 a Vasas Tavára. Pálfi József Kiskőrösi Petőfi Spartacus—Csepeli Papír 3:1 (0:1) Kiskőrös, 500 néző, vezette:. Molnár. . Kiskőrös: Ba —: Jenei, Szlo­vák II., Balogh —Polareczki (Fá­bián), Takács, Sárközi, Szlovák I., László, Labák, Ambrus. Edző: Biácsi Sándor. Rosszul kezdődött a mérkőzés, mert a 3. percben Németh 18 méterről, egy jól eltalált lövés­sel megszerezte a vezetést. 0*1. A Kiskőrös lelkesen küzdött, de mindenki az egyéni játékot eről­tette és a vendégcsapat sikere­sen védekezett. A 11. percben Sárközi lőtt mellé. A 29. percben Sárközi beadása után Labák ka­pásból lőtt, de a kapus védeni tudott. A második félidő meghozta az egyenlítést, sőt, a további. gólo­kat is. A 46. percben Labákot a 16-oson belül fellökték, de köz­ben Szlovák I. védhetetlenül lőtt a hálóba. 1:1. A 60. percben is­mét Labák ellen iszabálytalan- * kodtak a 16-oson belül. A 11-ést László értékesítette. 2:1. : A 61. percben Szlovák I. két védőt is kicselezett, majd » ka­pus mellett a rövid sarokba rúg­ta a labdáit. 3:1. A 75. percben Labák egyedül tört kapura, de a kapusba lőtt. A kiskőrösi csapat a második fél­időben mutatott lelkes játékával nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Szlovák I.,'SzlovákII., Labák, -illetve Németh. , A 43. percben Kemény szabad­rúgását a kapus kapufára ütötte, majd onnan szögletre pattant. A második félidő eletjén a Postás támadott Péter védett nagy bra­vúrral egy felső sarokba tartó bombát. Az 58. percben Radics jó helyzetben lyukat rúgott Ä 62. pércben Herceg ügyesen gurí­tott vissza, Kemény azonban rosszul találta el a labdát. A 65. percben Kemény lábát elhúzták a 16-oson belül, a játékvezető azonban nem látott szabálytalan­ságot. (Szerintünk 11-es volt) A BSK támadott A 79. percben Márity fejesét a kapus hárítot­ta. A 87. percben Radics nagy helyzetben belevezette a kapusba a labdát Jók: Péter, Rausch, Bó- di, Laki. Borsodi József Baja,Snip néző, vezette: Lellei. Bajai SK: Péter — Andruskó, dárity, Rausch, Viszmeg — Bó- li, Petresevits (Győrfi) —Herceg, Cemény, Radics, Laki. Edző: Schmidt Lajos. Fokozatosan a BSK vette át a átéli irányítását. A 10. percben rolt az első ,igazi helyzet, Ke- nény azonban 5 méterről a ka- )usba lőtte a labdát A 12. perc- >en Herceget szögletre szerelték. Cél gyors ellentámadás végén 2éter tisztázott, majd kiegyenlí- ődött a' küzdelem. - A 19. perc­yen Kemény 14 méterről gyen- íén lőtt. A 25. percben Andrus- :ó beadását Radibs fölé fejelte. C 36. percben Radics labdáját Jódi kapta és lövésével szemben i kapus tehetetlen volt. 1:0. Bajai SK—Budapesti Postás 1:0 (1:0)

Next

/
Thumbnails
Contents