Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
INTERJÚ SZAKFELÜGYELŐKKEL Óvónők, óvodák, óvodások AY MSZMP Központi Bizottságának 1972-es oktatáspolitikai határozata megszabta a magyar közoktatás továbbfejlesztésének útját. A határozat óta nemcsak állami intézkedések, rendeletek láttak napvilágát. Országosan, így Bács-Kiskun megyében is érezhétő, hogy megfelelő a légkör az oktatás korszerűsítéséhez, a pedagógusok önálló kezdeményezéseihez. Interjú-sorozatunkban a megye négy vezető szakfelügyelőjével beszélgetünk egy-egy nevelési-oktatási szakterület gondjairól, eredményeiről. — Mi a tapasztalata az óvodák közötti színvonalkülönbségről dr. Kovács Jenőnének, Bács-Kiskun ' megye óvodai felügyelőjének? — Megyénkre a kis óvodák jellemzőek. A színvonal elsődleges meghatározója a nevelőtestület összetétele, de még inkább az óvónők száma. Az ideális az lenne, ha - egy csoportnak délelőtt és délután külön óvónője lenne — most még eléggé távol vagyunk ettől. Ami a másik fontos feltételt, az óvodák felszerelését illeti, ahol a fenntartó tanács fontosnak tartja az igényeknek megfelelő óvodát, ott minden rendben van. Egy jó példa erre Kelebia. Az ottani óvodában három szakképzett óvónő dolgozik, s a tanács az új nevelési program bevezetése óta évente 15— 20 ezer forintot ad a felszerelés kiegészítésére. Van óvodai szak- könyvtár is, sok a jó, öntevékenységre nevelő .játékszer. Ennek ellenpéldája Jánoshalma nagyközség. Volt olyan esztendő, hogy nem jutott pénz játékokra, a fenntartási költségek felemésztették a „keretet”. Az eredményes óvodai nevelés pedig elképzelhetetlen jó játékok nélkül. A tanácsokon múlik az óvodák eszközellátottsága. Az idén á megyei tanács is adott pénzt a felszerelés bővítésére, Kiskunhalas például csaknem 140 ezret kapott. A- legnehezebb körülmények között az osztatlan óvodák vannak. Együtt van mind a három korcsoport, egy óvónő foglalkozik a gyerekekkel, s ez rendkívül nagy munka. í A balotaszál- lási osztatlan bázisóvodában két szakképzett óvónő van, ezt kellene bevezetői a megye minden összevont óvodájában. Azért is jó lenne ez, mert például a távollevő óvónőt, jelenleg az iskola pedagógusai tudják csak helyettesíteni, két-három naponta váltva egymást? Nem kell bizonygatni, hogy ez pedagógiailag semmiképpen sem helyes megoldás. — Játékos, felszabadult, alkotó,-e az óvodás gyermekek minden napja? Néhányon úgy vélekednek: az óvoda gyermekmegőrző. Mások úgy látják, a kelleténél nagyobb szerepet játszik az óvodában az oktatás. — Az iskolában és az óvodában is ugyanaz a cél: nevelésközpontúság. Tapasztalataim szerint az óvónők általában egy-egy foglalkozásra készülnek fel, s nem pedig az arra a napra kitűzött nevelési feladat elvégzésére. Szemléletváltozásra van szükség. Sokan a fától nem látják az erdőt, kitűnően felkészülnek például egy matematikafoglalkozásra, ugyanakkor már nem jut energiájuk az öntevékeny, csele- kedtető, alkotó játszás megtervezésére és megszervezésére. A felügyeleti munka változtathat ezen a szemléleten — és változtat is. — Vannak-e óvodai kézikönyvek, amik segíthetnek a munkában. — Sok segédkönyv, szakkönyv jelenik meg, sajnos, többségük kis példányszámban. A kisebb helyeken dolgozó óvónőik alig-alig tudnak hozájutni, s ez nagy hátrány. Persze, az is igaz, hogy az óvónők egy része kevés időt fordít az önképzésre. Előfordul, hogy a látogatáskor a felügyelőnek kell felolvasnia nevelési program egy- egy vonatkozó részletét. Á tájékozatlanságban szerepet játszik a kényelmesség is, a „nincs időm” mentegetőzés — amiben, valljuk be, van is némi igazság, az óvónőknek igen nagy a megterhelésük. -Arra viszont nincs mentség, hogy riéhányan magát az óvodai nevelési programot sem ismerik. Véleményem szerint a továbbképzési formák módosításával lehetne ezen segíteni. Jelenleg megyei szinten foglalkozunk a felügyelők, a vezető óvónők és bázis- ' nevelők továbbképzésével. Nem a . legjobb megoldás, hogy a tanév folyamán ezek a továbbképzések „szétszóródnak”. Célszerűbb lenne, ha nyáron egy hétre, tíz napra összehívnánk az érdekelteket, s alaposabban .fel tudnánk készíteni őket a munkára. — Egyre több az új óvoda, de sok helyen panaszkodnak a vezetők, hogy kevés a szakképzett óvónő. , — Bács-Kiskun megyében az óvónőknek mintegy ötödrésze képesítés nélkül dolgozik. Szerencsére, legnagyobb részük levelező hallgató az óvónőképzőben. Eléggé nagy gond hogy a továbbtanulókat helyettesítjük, de minden óvodában vállalják ezt a munkát, hiszen nagyon kellenek a jó szakemberek. A vezető óvónők és a szakképzett kartársak segítik a fiatalokat. A tanév előtt egyhetes tanfolyamot szoktunk BlZervezni azok számára, akik még nem dolgoztak óvodában. Reméljük, hogy a mi területünkön is megszűnik egyszer ez a .. fogalom: képesítés nélküli... Kontra György 0 Vámos Zoltán rajza. Pardi Anna: Cipőnk orrán a por Amit átéltünk, Anyám, pontosan kiválik kertvégeken, ajtókilincsek előtt. Ő, halhatatlan az a ringlófára repülő madár cipőnk ormán a por, a bedülő léckerítés, a szél szomszédolása, halhatatlan az álmák kocsányán lógó barna est, érte megyünk, értünk jön, eltemet, felráz, mint a szózat: egy nappal megint kevesebb, halhatatlan a szilvakék sziszegés: ereszkedjék meg, kerüljön hozzánk közelebb az ég; hogy ő milegyünk, ne a messzeségtől újra meg újra elszakadó dallam. Ó, halhatatlanok azok a reggelek, tejként for% a dér, a mozdulat fele szokás, fele remény, te maradsz, én indulok arra, amerre te nem mertél. ' Szellemidézés Irodalmi pályázat Tréfa Prózában>zenében •' Humoristákat1'kéíesTá Rádió Kendeffy Gyula színművész, a kecskeméti Katona József Színház tagja. Miskolcról került a „hírős városba". Ottani'évei alatt szoros kapcsolatban állt a két miskolci napilappal és a Napjaink című irodalmi folyóirattal. Verseivel és prózai írásaival e lapok hasábjain találkozhattunk eddig. Most közölt lírai naplójegyzete kecskeméti önálló estjének a számára nagyon kedves és emlékezetes élményeit mondja el. Szívesen adtunk helyet ennek az írásnak abban a reményben, hogy további jelentkezései során a szerzőt megkedvelik majd olvasóink. (Szerk.) Hét órakor, amikor a félkör alakban elhelyezett székek között előresétáltam a dobogó felé, megállva a tompított, színes lámpák csóvájában — láthattam, a terem zsúfolva volt, sokan álltak is. Mire csend lett, s a székek nyikorgása is megszűnt, a félig nyüt ablakon át beáradó harangszóval megkezdődött a szertartás. Ténagy Sándor Mutatvány című versével kezdtem, s rövidesen láthattam, a tizenéves fiatalok arca mosolygós-derűsből, hogyan változott át komoly figyelővé — soronként rezdülővé. Fejük felett még a harsány beatzene feszültsége zsongott, de homlokuk redőjén lassan átkúsztak már a költő sorai: „A szerelmesek lugas mögé bújtak, a "postás nyugdíjat kézbesít, s egy katona ravaszra helyezi mutatóujját.. S a vers utolsó sorát már fel- nőttes komolysággal, aggódással hallgatták: „Következik az ember.” Hogy érdekli-e ma a fiatalokat az ember? Láthattam a „Lidi nénémnek öccse itt” kezdetű vers alatt. Örömdús nosztalgiával töltött el a félcsattanó taps az ígéretteljes bemutatkozás után: Én József Attila, itt vagyok! A láthatatlan Thomas Mannt már együtt üdvözöltük. Azt hiszem, ezt ~a verset még soha nem mondtam kétszer egyformán, ezen az estén azonban ott születtek. s feloldódtak a sorok szép egymásután, mintha az értelmes arcok segítettek volna megkomponálni József Attila örök igazságát: „A költő sosem lódít”, s aggodalmát: hogy ___„Mi lesz m ég?’-’ ~ . r Honnan uszulnak ránk „új, ordas eszmék?” —■ mintha sosem hallottam volna, mintha sosem mondtam volna a verset, spontán és hirtelen megszületett a szép szellemidézés! Ott volt a harmincéves József Attila, az egykori Vigadó munkásközössége garbós, miniszoknyás tinédzserekké fiatalodva, s ez a közönség is várta az ígért mesét, s egy pillanatra talán el is hitte, hogylát ma itt Fehérek közt egy európait”. Kosztolányi színes ceruzáit együtt álmodtuk a tarka lámpák homályos csóvái közt, s a költő felkiáltására, „s akkor írnék, mindig, mindig írnék!” — önkéntelenül görbültek egy láthatatlan aranyiron köré egy Bee Gees-trikó hosszúhajú tulajdonosának ujjai. S ha Beranger inkább töltött egy estét hattyúnyakú szerelmese társaságában, mint a fényes csillogó grófi palotában, ma este ezek a fiúk és lányok isii (úgy tetszett) szívesebben ülnek itt a félhomályban, idézve a szép szavak mestereit, mint bárhol másutt, ahol a felerősített beatzenétől menekülve iszkolnak a szellemek. Tulajdonképpen nem is csodálatos, hogy Tóth Árpád és Ady, Radnóti és Karinthy, Hel- tai és Garai Gábor oly jól megfértek itt velünk, vagy inkább mi ővelük? Szünetben a miniszoknyás tinédzser megköszönte a Kosztolányi-verset, s restelkedve mondta: ő nagyon romantikus alkat, s ez ugye nagy baj? Nagy baj, válaszoltam, ha szégyelljük bevallani, hogy nem vagyunk mentesek a romantiká- 1 tói. Míg a magnó szólt, s ifjú közönségem megoszlott a bennmaradt zenehallgatók, s a kinn ci- garettázók csoportjára, mintha nem szűnt volna meg a varázs, mintha zsongnának, búgnának tovább a szavak, ritmusgitárkísérettel. Kezdéskor szó nélkül ültek a helyükre újra. a rámtapadó tekintetek erőt sugároztak, biztonságot kölcsönöztek, hangom megcélozta némaságuk, kedvem ösztönözte nevetésük, s amikor az öklök is összerándultak a felháborodástól, őszinte düh mondatta Karinthyval: „Inkább egyenek meg a régek, Minthogy a férget megegyem...” Egy újságcikk s a közönyösséget elítélő vers után ismét fel- csattan a taps. S mert láttam, hogy értjük egymást, elmondhattam (terven felül) Karinthy óriási versét, a Galileit Befejezésül egy vidám blokkal háláltam meg az értő odafigyelést, a társak szerepét ebben a szép szellemidézésben. Visszafelé jövet, míg a közös liturgia feszültsége lassan éler- nyedt, míg a belül zúgó vihar elcsendesedve engedte érezni a szél hús siniogatását -v- gondolatban kezet szorítottam e megidézettekkel, s mind a magam, mind a fiatal hallgatóim nevében elnézést kértem a háborgatásért. Kende ffy Gyula A Katona József Társaság Kecskemét felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdet. Pályázni lehet: 1. verssel (versekkel), 2. novellával, 3. tanulmánnyal, A versek és a novellák témáját nem szabjuk meg, a tanulmányok helyi hagyományokat dolgozzanak fel. Pályadíjak: a vers és novella műfajában 3000. 2000 és 1000 forint, a tanulmány műfajában 4000. 3000 és 2000 forint. A pályázat jeligés. (Jeligével ellátott külön lezárt borítékban kérjük a szerző nevét és lakcímét beküldeni. A jelige a pályázatra is ráírandó.) Csak még nem publikált művekkel lehet pályázni. A pályaműveket 1974. október 1-ig kell beküldeni Kecskemét Város Tanácsa V. B. Művelődés- ügyi Osztályára. A borítékon tüntessék fel: A Katona József Társaság irodalmi pályázata. Eredményhirdetés és díjkiosztás: 1974. november 11-én, a Katona József Tánsaság ünnepi ülésén. A Magyar Rádió Szórakoztató Osztálya 197ü-ben megrendezi a Rádió Katoaréseínházáinak Hitmoriesztiválj át. A fesztivál fő célja, hogy az állandó szerzők mellé újakat toborozzanak, a kabaré úi tartalmi és formai megoldásait keressék A pályázat nyilvános. A fesztiválon bárki részt vehet, eddig meg nem jel lent, elő nem adott művekkel. Hogy a most indulók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, a rádióira báréból már ismert, meghívott neves'szerzők csak a második fordulóban kapcsolódnak a versenybe. A fesztivál három fordulós, az első forduló résztvevőinek legfeljebb 10 perc (vagyis 5 gépelt oldalnyi) terjedelemben, monológot, magánszámot, konferenszot, tréfát, prózai, vagy zenés jelenetet kell beadni ok. Akusztikus hatásokat- is felhasználó művek beküldhetők magnószalagon isi Egy szerző több művel is pályázhat. A pályázat jeligés. A második fordulóba már 20 perc (10 oldal) lehet majd a beküldött művek terjedelme. Ezen belüli minél sokrétűbb műfaji válogatásban, kerek kabaréprodukciót kell összeállítani. Megfeleld adottságok esetén a szerző ekkor már személyesen is felléphet. A fesztivál fődíja lő ezer forint. Számos további díj is kiosztásra kiérül. A pályaművek beküldési halár« ideje: 1914 május i. A küldemények címzésiét a következőképpen kérjük: „Humorfesztivál', Magyar Rádió, 1000. Budapest”. Arcképvázlat Piri Kálmán festőről Ha egy XVn. századi holland „kismester” képe előkerül, értékeljük és megcsodáljuk benne a kor és a művészi látás harmonikus vetületét. De miért csak a múltat becsüljük? Ma is vannak kitűnő mesterek, távol zajos sikerektől, kitüntetésektől, ünneplő újságcikkektől; pedig amit csinálnak, gazdagítja, színesíti művészeti, művelődési életüket. Az ő képeik kerülnek fel az új otthonok, hivatalszobák falaira, s ezek láttán nevelkedik fel az új nemzedék. E megbecsülésre méltó, csendes mesterek egyikéről adunk át az olvasónak néhánv soros arcképvázlatot. Embernek és a társadalom igényeit kielégítő festőnek egyaránt kiváló. A neve: Piri Kálmán. Több mint tíz esztendeje évről évre hónapokat tölt a kecskeméti művésztelepen. 0 a legidősebb az ittlevők közül, mindenki szereti. Ez valahogyan feledteti, hogy méltatást is érdemelne. Azok közül, akikkel a főiskolán együtt végzett, többen művészeti közéletünk vezetői, ő nedig — aki velük azonos adottságokkal indult — ma sem „befutott” festő. Ónálló kiállítása még nem volt, pedig közelebb van már a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Volt úgy, —- Sopronban láttam —, amikor egy nap két képet is festett: most három-négy naponként készül egy-egy 60—80 centiméteres képe. Olyan kiművelt Színérzékenység-v gél. olyan érett formalátással ké- í szültek e művek, hogy bármelyik képe nyugodtan beleillik úgynevezett „élvonalbeli festőink” java művei közé. Ezt nem a barátság mondatja velem, hanem a szigorúan mérlegelő értelem. Hogyan lehet mégis, hogy eddig nem emlékeztek meg róla — bár a nemzeti kiállításokon szerepel —. csak a Képcsarnok heti zsüri-^ jén veszik át évtizedek óta rendszeresen azt. amit beküld? Több ezer képe függ otthonok falán? de ha kiállítást kellene csinálnia, nem tudna, mert abból amit fest, alig egy-két kén marad meg számára. Azok a festők, akiknek más megélhetésük is van. mint a festés. vagy dús megrendelésekből, megbízásokból élnek, lenézően beszélnek a „kéocsamoki festők”- ről — s valljuk be —. általában nem is jogtalanul: hiszen a hétről hétre való festés taposómalmában a lélek kifárad, a lelemény ki- ápad; a képek önmagukat ismétlik. „a vásárlóközönség művészeti igényének szintjén. Csakhogy minden szinten lehet — akár remekműveket is — alkotni. Ar. idősebb nemzedék, amelyhez Piri Kálmán is tartozik, már nem téveszti össze a divatot a modernséggel, 6 nem tart jónak valamit, csak azért, mert „valami újat hoz” & nem ítél el műveket, mert megjelenésükben a múlthoz állanak közel. Egyszer beszélgettem — jó 'tíz esztendővel ezelőtt — egy „modem” festővel, aki panaszkodott, hogy nem állíthat ki, márpedig — mondta, amit ma fest. az néhánv év múlva idejét múlja, senkit sem érdekel majd. Megdöbben az ember: ide jutott volna a művészet? Piri Kálmán a kiapadhatatlan természettől soha sem szakadt el. Festőélete nemcsak egyéni élet, önmagán túlmutatva azoknak életsorát is példázza akik kiváló felkészültséggel indultak el aztán > a mindennapi megélhetés állandó és egyenletes munkája ködjén nem értek rá. hogy a maguk hírnevével törődjenek, hogy szerepeljenek. hogv írhassanak magukról. Persze — legyünk őszinték — ez egyúttal annyit is' jelent, hogy sorsukkal elégedettek voltak, nem is akartak kitörni belőle. Előveszem két év előtti jegyzeteimet. melyeket sebtében készítettem, hogy lássuk, miként alakult ki egyéni életében az, amit a társadalom igényel: s ő ebből az igényből él meg. A száraz adatokhoz hadd tegyem hozzá, hogy aki valaha • elbeszélgetett vele, véleményét kérte például egy-egy készülő képhez, az tudja: nem hétköznapi emberi és festői értékek ötvöződnek Piri Kálmánban. Bölcs, megértő, vidám és lehangolt; fáradt és fürge egy időben. Semmi becsvágya nincsen arra, hogy elismerjék: számára elegendő, ha például egy csendes témájú képén a meleg szürke falra úgy tud ráfesteni egy ahgol vöröset, hogy mindkét szín azonos síkon maradjon, vagy egy bársonyos barnát úgy párosít kobaltkékkel, hogy a kettő harmóniája nyugalmat áraszt Szinte kétkedve kérdi az ember: rohanó érvénvMiil^sf lrprtfptÄ lrnrnnlrHnn 1phetséges-e ma ilyen kiegyensúlyozott. bölcs ember? Sopronban született, s a kisváros házai, függönyözött, óbútoros szobái végigkisérik életén. Ottani kiváló tanárai, nagyjából a bécsi iskola hangulatát erősítették benne, s ezt mélyítette el az Iparművészeti Főiskola, sőt a Képzőművészeti Főiskola Is. ahol Glatz Oszkár volt a mestere. A főiskola után kezdődött az „élet”; meg kellett élni. Előbb jött. a reklámgrafika, aztán a portré, dekoráció. „Közjátékként” két esztendei hadifogság után a mozgalmi portrék áradata, később pedig állami megrendelésre Székely Bertalan- és Hollósy-máso- latok. Mindezt nagy mesterségbeli tudással, alázattal szeretettel csinálja: a legköznapibb feladatokba is bele lehet csempészni festői szépségeket, világló színeket, mert meg kell ugyan élni. de lélek nélkül nem lehet dolgozni. At Mintegy húsz esztendeje a Képcsarnokból él: csendéletek, szobabelsők. tájképek százai kerültek ki ecsetje alól. s mindegyikből nemes színkultúra izzik. A vonal nála elmosódik. Háttérbe szorul, s képein szivárvánvos színek látomása fátyolozódik. Bámulom, hogy nem fárad el a napi. s heti „robot”-ban, bámulom, hogy mindig újat. harmonikusát. kedveset tud adni, s csendesen köszönetét mondok neki, hogy otthonainkat ilyen nemes piktorával ékesíti. Képcsamoki festő? Maradjunk abban, hogy: jó festő! László Gyula
