Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-24 / 46. szám

MŰVELŐDÉS «ÍROD ALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET

SÁNTHA GYÖRGY:

Vasúton

Erich Kästner hetvenöt éves

• Pálfy Gusztáv szobrászművész In memóriám Kodály című alkotása.

(Tóth István felvétele.)

SASS ERVIN:

Valahol itt

valahol itt kell lennie a földnek uhol a lábam megvetem valahol itt kell lennie a szónak hogy védjen és szeressen

valahol itt kell lennie a szemnek

amelyben virágok és kések nyílnak valahol itt kell lennie a dalnak amelyre nagyanyák tanítanak !

valahol itt kell lennie a fénynek hiába állnak elébe mások valahol itt kell lennetek mind akikért versben is kiáltok

Könyvek között

Az irodalmi köztudatban, a szélesebb olvasóközönség tudatában kevés író él igazán. A könyvkiadók, könvvteriesztők tudnának pontosabban beszámolni arról, hogy milyen kevés igazi író könyve keresett „cikk” (pl. Jókai* Móricz, Hemingway), s hány féltehetség. mennyi mesterember műve kerül az olvasók kezébe (Ber- kesi, Szilvási. Re.itő). Még jobban elkeserítő e kén. ha tudjuk azt, hogy a modern magyar prózairodalom hány igazi értéke alig ismert, vagy csak szűk körhöz jut el, az „ínyencek” olvasmánya lesz. Pedig nem annak szánták.

S nem is szűk körnek való. Olvassák-e elegen Krúdy költői hangulatú prózáját, Ady , csodás novelláit. Babits feledhetetlen Halálfiait. Kosztolánvi remek Esti Kornélját? Ismerik-e ,a falukutató irodalom remekeit: Erdei Ferenc Futóhomokiát. Féja Géza Viharsarokját? Kik olvassák Pap Károly. Csáth Géza. Elek Artúr, Laczkó Géza novelláit? örizzük-e megfelelőképpen a magyar mártír írók emlékét, műveit?

Most jelent meg az „Arcok és vallomások’’ sorozatban Vargha Kálmán munkáia: Gelléri Andor Endréről. Régebben is ismertük nehéz fiatalkorát. írói -kiemelkedését Mikes Laios és Gellért Oszkár segítségével, trágikus munkaszolgálatos ideiét és halálát. (Mauthausen, Wels), de e kötet olvasása közben raizolódik ki az olvasó előtt világosabban a gyermekkor szerepe. Óbuda emlékei, írói sorsa, (szereplése a Nyugatban és a Válaszban) és az utolsó időszak szomorú pillanatai. „Néha ezekben a napokban is érdeklődve nézem az életet, mint Pli- nius nagybátyja a vezúvi hamuesőt; máskor vak emberként rettegve lépek egy napot előbbre, mint aki a következő lépésnél már a szakadéktól tart", írta. Megérezte azt. amitől sorstársai is rettegtek. Radnóti megírta a Járkálj, csak halálraítélt című versét. Bálint György a Radnóti- kötetről írt esszéiében arról vall, hogy ő is érzi. mindnyájan halálraítéltek. „Az ítéletet már régen kihirdették, jogerős, csak még a végrehajtás időpontja bizonytalan. Mit tehetünk addig? Járkálj, csak haláraítélt.” Amikor Gelléri Gyertyánligeten van. a munka- ff szolgálatos táborban, szeretett

Téli rónákon rohan a gyorsvonat,

A kerekek peregnek, mint az orsó.

Száll a masina, nagy üvegkoporsó — Velünk szemben jön már az alkonyat.

Bent kék szivarfüst és piros nőkacaj. Kint a végtelen fehér puszta ásít. Viszem új szerelem tavaszcsíráit.

Talpig virágos a zúzmarás fagally.

Itt egy tragikus, vén jegenye mered. Irgalomért esd méla kémény füstje; Messzi Szürke erdő antik ezüstje:

És száll-száll a' kép, a kis ablakkeret.

A tableautól távol az öreg mester Most komponálja a fák kosztümjeit,

És próbálgatja misztikus színeit A bimbóvarázsló művészecsettel.

... És szalutálnak sorban sürgönykarók. Mint kották között karcsú ütemjelek: Emlékeim füstje-száll a táj felelt,

S a futó vonat zeng-zeng egy dallamot.

Tegnap 75 éve, 1899 február 23-án Münchenben született Erich Kästner német költő, író, publicista, a fasizmus, majd az újraéledő nácizmus ellen küzdő polgári írók egyike. A hitleri uralom idején könyveit elégették. Verseit, az ifjúságnak és felnőtteknek szánt regényeit

világszerte kedvelik. Önéletrajzi regényéért — Amikor én kisfiú voltam — Andersen-díjat kapott.

Erich Kästner 75. születésnapja alkalmából közöljük „Levél a fiamhoz” című ifjúkori versét, valamint a róla készült fotót, 17 éves fiával, Thomas-szal.

BODA ISTVÁN:

Tépett takaró

Kőre a szél. A füvekre dől az arany.

A délutáni tájon omlik' az inda füstje.

Meddig? a múltam habja a számig elér.

A fájdalmat az ember rejti és letagadja.

Ingünk sója kiszáradt, mint a bőr meg a test.

De a dac, de a kín égeti most is a számat.

Rajtam is mind ez a régi rettenet és menedék. Árnyékot ont a világ. Őszben a nő meg a férfi.

Szép fejükön csoda hó az idő meg a lélek ezüstje. Pólyái) be szívig, állig hűség, te tépett takaró!

DÉSI HUBER ISTVÁN: SZOPTATÓ PARASZT ASSZONY

•*L;

s ■

mesterének Füst Milánnak írja: Feliratkozott az amerikai követségen. menekülni szeretne: kivándorolni. De lehet-e? Vígódik, töpreng. S nem tud menekülni. „Megszökni ettől a múlttól, ahogy a gonosztevő is elszökik. De a képzeletem hol volt fogoly? Honnan olvastam én le az először hallott szavakat? Óbuda hegyeiről, napkeltéiről, és napnyugtáiról. S úgy éreztem, ha elmegyek meséim birodalmából, hát nem leszek többé író.”

Nem menekült. Utolsó éveiből fent maradt leveleit, feljegyzéseit olvashatjuk Vargha Kálmán' kötetében. Feleségének ír. családja sorsáért aggódik, őket szeretné biztos helyen tudni. Egyszer ezt írja feleségének: „Mit vétettünk, hogy tiszta szívvel és igénytelenül mégis, négy éve nincs egy nyugodt percünk?” Később: „S ha Te megmaradsz, a két kedves tündérrel (a gyermekeivel), akkor ez több nekem a magam életénél.” Majd Engerauba hurcolják őket. Onnan tovább hajóval. Végül Mauthausenben találkozik vele Nádass József író is. Guns- kirchenbe kerül. Szemtanúk szerint megélte még a tábor felszabadulását. de a Linz melletti Wels kórházában végelgyengülésben és tífuszban halt meg.

Gelléri Andor Endre válogatott elbeszélései most jelentek meg Álmok kószálása címmel (Zelk Zoltán válogatásában). Csodálatos világát, melyben a vaskos valóság és az álomszerűség fonódik össze: még mindig nem eléggé ismerik hazánkban, pedig már határainkon túl is hódít. Kosztolányi „tüiidéri realizmusnak’’ nevezte Gelléri stílusát. Például A vén Panna tükre című novellájában a nagy magányban élő, végtelenül szegény asszony sorsát idézi fel költőien. Épp: „tündéri hóhullás volt, gyémántos idő”. Szobájában hideg van. Fázik. De egy pillanatra „meleget” érez: a szemben levő kovácsműhely tüze fellobogott az ő tükrében. Mintha „üzenne” a kovács. De aztán kihunyt a tűz. hideg lett újra a szobában. S megborzongva a valóságra ébredt Panna, Valahogy így vert hidat ég és föld között novelláiban' Gelléri —. hogy’ Illés Endre szavait vegyük kölcsön.

Szekér Endre

• 30 éve, 1944. február 25-én halt meg a művész. Ebből az alkalomból közöljük a fenti reprodukciót.

TtftiWr eé-"Levél a fiamhoz

Szeretném végre, ha fiam születnék, mai gyerek, erős, bölcs sarjadék.

Egy csekélység gátolja csak a jöttét.

A gyermekemnek nincsen anyja még.

Nem bízhatom ezt bármely hajadonra.

Evek óta nyomozok hasztalan.

A szerencse szeszélyes primadonna.

S anyád még semmit sem tud rólunk, kisfiam.

De egyszer itt leszel majd, csöppnyi férfi.

A gondolat előre ' felvidít.

Előbb járni tanulsz meg, aztán élni, s így járod be az élet útjait.

Kezdetben bömbölsz, kapkodsz összevissza, amíg más tettre át nem tér kezed, amig megnősz, szemed nagy lesz és tiszta, amíg megérted azt, mit meg kell értened.

Ki félig érti, semmit meg nem ért.

Bambán bámul a nagy komédiára.

Előbb az anya védi gyermekét.

De ahogy nősz, szükséged lesz apára.

Majd elmegyek szénbányákba veled. Márványvillás parkokba megyünk aztán.

Rám nézel és nem érted, hogy lehet.

Elmondom és elhallgatok, fiacskám.

Majd elmegyünk együtt Ypernbe, Vaux-ba, hol sírkeresztek ezre, mint a tenger.

Én álok némán, szót se szólok róla.

De hogyhq. felzokogsz, rábólintok fejemmel.

Nem azt mondom: a dolgok így-úgy mennek. Feltárom néked, mint áll a dolog.

Magától kell győzni az értelemnek.

Nem próféta, hanem apád vagyok.

S ha bármit láttál, mindenek csúfjára olyan ember leszel, mint annyi van, tucatfickó, százzal egy kaptafára, akkor nem vagy, mit vártam: a fiam!

A fejkendő asszony fölné- " zett a község főterén a nagy épületen levő táblára: „Rendőrőrs”. Igen, megérkezett. Utoljára két hete járt itt. panaszkodni az urára. Behyitott.

A telefonnál az a kövérkés törzs- őrmester ült. Köszönt. A törzs felismerte:

— Jó napot, asszonyom. No. megint baj van? Az arcán még látszanak a férje öklének nyomai. Mi az újabb panasza? — Széket tolt az asszony elé.

— Most más baj van, törzs- őrmester elvtárs! — Az asszony leült, megigazította fejkendőjét.

— Más baj?

— Igenis. Az uram fekszik a földön. Nem akar fölkelni.

— A földön?

— Igenis! — tördelte kezét az asszony. — Kint a tanya előtt az eperfa alatt.

— Akkor rossz helyre jött asszonyom. Ez a tisztiorvosra tartozik.

Az asszony megremegett:

— Nem orvos kell már oda, hanem rendőr.

— Rendőr? Hová beszél? — A törzs cigarettát vett elő, pu- hítgatta. — Valami baja váh az urának?

— Az van. Baja van.

— Bántotta valaki?

Az asszony csöndesen engedte ki magából a szót:

— Megsuhintottam.

— Maga? Mivel?

— Hát... a kapanyéllel. Most már az én uram nem fog engem verni, se örömében, se féltékenységében.

— Szóval — gyújtotta meg a cigarettát a törzsőrmester — mivel maga a kapával megsuhintotta, azért fekszik az ura a földön?

— Azért. Örökké, ámen!

— Matyi! — kiáltott ki az ablakon a törzsőrmester. — Állj gyorsan a kapuhoz!

A megszólított oldalkocsis mojelent az ajtóban, kezében egy demizsonnal:

— Bocsánat, hogy így megfeledkeztem az illendőségről, pedig sokszor voltam már zavar- kodni az őrsön: ha meg nem sértem, egy kis barackpálinka...

Tanyán történt

torkerékpáros rendőr volt. Felbúgott a motor, s ők hárman nemsokára a dűlőúton rohantak ki a Szállásföld-tanyára. A tanya előtt egy leányka ácsor- gott.

— Az unokám — mondta az ásszony, kiszállva az oldalkocsiból.

— Gyermekem — intézkedett a törzsőrmester —, menj át a szomszéd tanyára, hívd a gazdát. — Az asszonyhoz fordult: — Maga majd átadja a gazdaságát nekik a kulccsal, mert maga kérem ide már nem fog visz- szatémi — egy, jó darabig. Addig is csinálja meg a batyuját, amit magával hozhat

Az. asszony maga elé meredt, aztán odavánszorgott az urához. Megállt előtte, nézte a földön fekvő mozdulatlan tetemet. Hirtelen megfordult, bement a tanyába. összepakolt, aztán meg— Nem kérünk. Gyerünk gyorsan.

Az asszony teletöltötte saját poharát, felhörpintette:

— Áldott ember volt — intett az ura felé, közben megtapogatta sebhelyes arcát. Nagyon szeretett, azért féltett annyira. — Felkapta a lepedőbe kötött batyuját, s égre emelt fővel beült a motor oldalkocsijába.

A pitvarajtóban megcsikor- dult a kulcs. Mikor a törzsőrmester átadta a szomszéd tanyasinak ideiglenes megőrzésre, s az ajtót lepecsételte, végignézett a kis szállásföldi düledező épületen. Teteje mintha nyújtózkodó macska háta lenne, olyan görbe, rajta az égető naptól feketére perzselt nádkévék, fala omladozik, itt-ott repedt, .a tyúkok körül lekaparták róla a meszet. Az udvar csupa por. trágya, szemét. Mintha az a harminc év előtti múlt itt rekedt volna a kis fejlődő község határában. a Szállásföldön. Mikor fogják már felszámolni a múlt e csökevényét, a bűnözés, a ci- vódás tanyáját? Ez az asszony talán nem is annyira bűnös. Mi is felelünk érte. Nem elég, hogy a tanácsülésen csak felvetjük a tanyasiak kérdését, vitatkozunk felette, de a tanyák a nagy ég alatt maradnak. Nem elég. Tenni kell valamit, sürgősen.

A motorkerékpár, utasával az oldalkocsiban elporzott, hogy utána hozza ki a halotthoz a körzeti orvost.

Az asszony úgy ült az oldal- ( kocsiban, mint egy megmerevedett, fehérkövű szobor. Mikor égre emelte a fejét, a nap megcsillant maszatos-könnyes arcan.

A dűlőút végén, a nyárfák ahol kezdődnek, sarlóval a kezében egy ember állt. Mezítláb volt, inge kibuggyant nadrágszíja fölött. Az asszony, a merev szobor megremegett, fejét-arcát elfordította más irányba. Az ember nézett az elsuhanó, porzó motorkerékpár után. Kalapját levette, azzal integetett. De az asszony csak ült hideg szoborként. nem fordult vissza. Szeméből patakzott a könnye.

Csak az őrszobán szólalt meg, mielőtt a jegyzőkönyvre került volna a sor: __

— Eztet a demizson pálinkát .. adják majd oda Bozsik Menyhértnek... aki ott a dűlőút véginél állt. És mondják meg neki, hogy most mán én se lakok a tanyán. Én is bementem végleg a városba, mint sok tanyasi. Legyenek szívesek, törzs- őrmester elvtárs, mondják ezt meg neki.

Dénes Géza