Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-21 / 43. szám

1974. február 21. • PETŐFI NÉPE • 5 BESZÉLGETÉS A SZÍNHÁZI ALBUM SZERKESZTŐJÉVEL A tévé és á vidéki együttesek PORTRÉVÁZLAT Látogatóban Bozsó János festőművésznél Felvevőgéppel a kezében dolgo­zott egy fiatalember a színpadon aHeilbronni Katica előadás köz­ben. A nézők többsége azt gon­dolta, hogy ői is a drámához tar­tozik és a rendező ötletéből ke­rült a pódiumra. Akik így véle­kedtek félig találták el az igazsá­got. Radó Gyulának, a Színházi Album rendezőjének a leleménye­ként lépett föl az operatőr a Sző­ke István irányításával, felfogá­sában színpadra állított műben. A ma este megjelenő színházi folyóiratban feltehetően a tévé milliós tábora is tanúja lesz a ritka, érdekes eseménynek: a ..stáb” is a kamerák elé kerül. Virág Katalin, a Színházi Al­bum egyik szerkesztője az igaz­gatói páholyból figyelte a felvé­telt és a rendezői „ennyi” után fogadta el meghívásomat: beszél­gessünk munkájáról, a „folyóirat­ról”. Míg az első emeletről az alagsori színházi társalgóba ér­tünk, öten állították meg egy kéz­fogásra, üdvözlésre* A tévé fiatal munkatársát jól ismerik. A villa­násnyi mosolyokból, a felismerés örömös pillanataiból, az érdeklő­dő kérdésekből könnyen kiolvas­hattam, hogy kedvelik Virág Ka­talint. A szocialista színházművé­szetet fontos beosztásban szolgáló szövetségesnek tekintik. — Láttam zsámbéki Gábort, a ka­posvári színiház rendezőjét Radó Gyu­lával beszélgetve — fordultam a tévé szerkesztőjéhez. — ö is szerepel a mai felvételen. Milyen meggondolásból hívták meg? — Két apropója is van Zsám- béki Gábor meghívásának, ö ren­dezte Kleist: Homburgi herceg cí­mű művét tavaly Kaposváron és Szőke Istvánt is jól ismeri. A Ka­tona József Színház fiatal művé­szének a dunántúli városban volt a vizsgarendezése. Alkotói kap­csolat alakult ki Szőke István és Zsámbéki Gábor között. Szakács Eszter és Tolnai Miklós társasá­gában kerekasztal-beszélgetésen mondják el gondolataikat Kleist- ről;,a két előadásról. Jól ism.eíem.i: őket, előre tudom, hogy él^ilk».-. szenvedélyes vita alakul ki, mért mindegyik művész hisz abban, amit csinál. — A Színházi Albumról korábban megoszlottak a véleményeik. Az utób­bi időben határozottan fölfrissült a műsor; Mit várhatunk a jövőben? — A színházi osztály keretében szerkesztik az albumot. Sajnos, a képes folyóiratnak sokáig nem volt állandó stábja. A ritka meg­jelenés. a hosszú átfutási idő sem kedvezett a „kiadványának. Bel­ső átszervezés révén most jóval kedvezőbbek a körülmények. Ra­dó Gyula adásaink állandó ren­dezője és Szalai András a vezető operatőr. Reméljük, hogy az al­bum népszerűsége, színházkultú­ránk fejlődése lehetővé és szük­ségessé teszi a sűrűbb, megjele­nést. Kérdésében a frisseség kifeje­zés követelményként szereoelt. Egyetértünk. Lesz minden szám­ban élő közvetítés, most például a Nemzeti Színházból. A tájékoz­tatáson kívül a kritikai fórum feladatait is vállaljuk, amennyire lehetőségeink engedik. Szeretnénk érzékeltetni, hogv miért jó egy rendezés, egy alakítás. Igyekszünk beavatni a nézőket a színházi mű­helyek „titkaiba”, végigkísérünk egy-egy alkotási folyamatot — jól emlékezttnlc még azokra az időkre, amikor jóformán csak a „kör­úton belül” tartott előadásokról vett tudomást a sajtó, a szakma, örvende­tes, hogy a tévé- is sokat tett a vidéki színházak jó teljesítményeinek az el­ismertetéséért. A továbbiakban is szá­míthatnak a vidéki társulatok a szín­házi osztály támogatására? — Ne tekintse kibúvónak, ud­variassági gesztusnak, ha azt mondom, hogy mi nem teszünk különbséget fővárosi és vidéki társulat között. így tudatos „tá­mogatásról” szó sem lehet. A színvonalat tartjuk mérvadónak. Szerencsére sok vidéki előadás kielégíti a legmagasabb igényeket. Bátrabban kezdeményeznek a szolnoki, kecskeméti, veszprémi, kaposvári együttesek mint nagy fővárosi intézmények. Gondolom, hogy helyesen cselekedtünk, ami­kor a csütörtök este látható al­bumban képeket adunk a kecske­méti és a veszprémi színház egy- egy januári előadásáról. A stáb vezetői újabb tanácsko­zásra gyülekeznek, búcsúznunk kell. Megígérem, hogy érdeklő­déssel kísérjük a Színházi Album új számait és az ifjú szerkesztő tevékenységét. Reméljük, hogy a kecskeméti színház érdekes elő­adásai máskor is felkeltik a szer­kesztőség figyelmét. Heltai Nándor A műterembe széles sugárban ömlák a fény, a padlón egymásra döntve hevernek a festményeik. A festő kibontja az újságpapírba csomagolt legújabb szerzeményt — fából faragott szobrocska: Má­ria Jézussal. Mária nyalkában — mintha mobil szobor volna — csörgő lánc. Elégedetten simogat­ja tekintetével a szobrocskát, te­nyérnyi nagyítóval vizsgálgatja. — Szép, ugye? — kérdezi Bozsó János — Nagyon régi darab le­het. Most vettem egy idős asz- szonytól, apáca korától őrizgette. Sajnos nem emlékszik, hogy ki készítette, bár biztatott, hogy eszé­be fog jutni. Remélem. Képnézés közben eszembe jut­nak a manapság divatos nyilat­kozások — személytől függetle­nül — melyek közlák, hogy az illető az utcán, presszóban, sta­dionban járva belebámul a másik képébe, igyekszik kilesni annak gondolatát. Az amatőr festők — van rá példa épp elég — telepin­gáinak sok négyzetméter vásznat. Szabad idejükben, aztán össze­gyűlnek, és azon kívül, hogy isz­nak, meg lányokat szédítenek, eszükbe sem jut a művészet. Sem az, hogy miből is lett. Abban biztos vagyok egyéb­ként, hogy Bozsó is belenéz az emberek szemébe. De ő nem hir­deti ezt fennhangon, mint a kon­tárképzőből kiszabadult dilettán­sok. Sokkal csendesebb ember annál. Ö inkább belefesti a ké­pekbe azt, amit kinézett az ar­cokból, amit megfejtett a voná­sokból. Bozsó — már másutt is láttam ezt a megoldást, de nem ennyire jól — nem csak vászonra fest. Sok képét farostlemezre alkotja. — Időtálló, nagyszerű anyag — magyarázza. Furcsa színekkel dolgozik. Ke­vert színekkel, melyek talán a valóságban így nem is fordulnak elő. Mégis: élnek ezek a színek. Ebben, az esztencjoben. készült; l mar eL az Elhagyott .gémeskút című iképe. Nézegetve ezt írom jegyzetfüzetembe: ilyen gémes­kút nincs is. Ennyire göcsörtös póznákból sehol se csinálnak ágasfát. És mégis: ezen a képen csak ilyen gémeskút lehet. Össze­törné a hangulatot egy szálegye­nes pózna. És a színek. Sötétek, kevert színek. A mocsár lassan elfoglalja a területet. Egyedül a gémeskút áll ellen. Görcsös erő­vel. Égbe nyúló felkiáltójel — de sokszor használták már ezt a ki­• Egy kép az oroszlányi kiállítás anyagából: Feri bácsi. fejezést — mint a fuldokló se­gítséget kérő ember keze. — Általában termékenynek tartanak. Lehet benne valami. — Hány kép született már eb­ben az évben? — Nem tudom — vonja meg vállát — fontos ez? Számít? Azt akarom mondani, hogy nem, de inkább tovább nézege­tem a képeket. Bozsó festményei szuggesztí- vek. Nem tudom hányán írták már ezt le előttem, sejtelmem sincs, hányán fogják még papírra vetni ugyanezt. Többet adnak ké­pei annál, amit jelentenek. Két­jelen tőségűek. Egy konkrét tar­talmi utalás, a másik hangulati. Erősségük egyik vagy másik ja­vára képenként változik. Bozsónak szintén idei képe az Iróalmárium című. Ezt látni kell. Előtte állni, tüdőre szívni a han­gulatát. Mint mikor az orgona felbúg, és a gyomrunkban rezeg a hang. Mi is van ezen a képen? Egy almárium a szokásos fajtából. Ráadásul nem is pontosan festve. Csak úgy,1'"síimtéfjifeutyáfuttábóí Rücskökbe száradt ,a festék a le­mezen. Meg a nap fénye, ahogy a padlóra vetítődik. Ennyi az egész, fikarcnyival se több. Mé­gis, valami vasárnap délelőtti hangulat lebeg a képen. Szinte látom a levegőben úszó, meg­megcsillanó porszemeket. Várom, hogy két megfáradt öreg jelen­jen meg a képen. Persze nincse­nek, és mégis vannak. Vasárnap délelőtt morzsolgatják fáradt uj- jaikat. Ez az igazi, valamit megsúgni, amit egyébként is tudunk. De így még nem hallottuk. Szép kép. Élményt ad, békés, halk biztatást. Három éve lesz, hogy Amszter­damban láttam az egyetemisták kiállítását. Valamennyi kép neo- real ista stílusban készült. Minden porszem ott volt. Gondosan, mér­tani vonalakkal, körzővel megraj­zolt terek. Akár egy fénykép, de részletezően. S a rengeteg részlet között elsikkadt a lényeg: nem az utánzás a fontos. Arra ott van a fényképezőgép. A festészet nem fotográfia. Ne részleteik tökéletes visszaadásával törődjön, konku­rálni úgysem tud az objektív len­csével. Legyen szubjektív, azt mutassa, amit a világból a mű­vész másként lát. Érzékenyebben, elhagyva a lényegtelen, felesleges részleteket. Mutassa meg, hogy itt van ez, végre látjátok, pedig szép, pedig jellemző. Körülbelül úgy, mint Bozsó ké­pei. — Szereti ha nézik munka köz­ben? — Szeretnek nézni. A festőket mindig szeretik. Ha nem zökken­tenek ki a munkából, az nagyon jó. Kialakul egy kontaktus, meg­kérdezhetem, tudnak-e valahol régi dolgokról. Egy festőnek in­kább megmondják, mint egy em­bernek, aki csak úgy bekopog hozzájuk. Megnézzük Bozsó gyűjtemé­nyét. Mutogat, magyaráz, lelke­sen, szinte kamaszos hévvel. Ezt mire használták, az miért szép, így tovább. — Mennyit érhet ez a gyűjte­mény? — Pár éve felbecsültettem, ak­kor 4 millió forintot kóstált. Az­óta persze bővült. Egyébként nem az a fontos, hogy mennyit ér. Mit számít az. Lényeg? Az a fontos, mit mutat meg a múltból. Mennyit tudunk belőle mi, most felhasználni. Mi az ami a tegnap­ból a mába, hozzánk szól. Ismét kézbe veszi a faszobrot, aggodalmasan vizsgálgatja. — Átfestették az arcát, látszik. Pedig milyen'szép. - ­A telefon melletti asztalkán ott fekszik a Képzőművészeti Lek­torátus levele, engedélye. Benne a felsorolás árról a hetven kép­ről, amit a február 20-án meg­nyitandó oroszlányi kiállításon mutat be Bozsó János. Hetven kép. Rengeteg. Különösen akkor, ha mind jó. Márpedig mind az, akárki megnézheti. Ballal József Filmfelvevőgéppel a Krím-félszigeten Sellő a faágon A szimferopoli gyermek- illetve úttörő­park az első látásra semmi különlegeset nem rejteget nagyságán kívül. Gondozott gyep­sorok, ligetek, lugasok között kanyargó sétá­nyok mentén a járókelőkre márvány gyer- mekportrék néznek — a nagy honvédő há­ború pionír hőseinek képmásai. Azután vá­ratlanul egy csoport tölgyfa az út fölé nyúló ágán egy életnagyságú sellőt pillantottunk meg. Épp reánk nézett titokzatos mosolyá­val. Egyik kezével a kissé himbálózó faágat karolta át, a másikkal hívogatőn intett, míg farkával egyensúlyban tartotta magát. Vörös haja vállára omlott, alsótestének pikkelyei nedvesen csillogtak, s zöld szemeiben időt­len távolságok fénylettek ... • Balerinaportré az úttörőitáaból S még mielőtt eldönthettük volna, miféle tréfa űz játékot képzeletünkkel, újabb és újabb csodálatos alakokat pillantottunk meg a ligetben. Egy halom tete­jéről hatalmas óriásfej csücsörí­tett irtózta tó mérgesen az arra járókra, mintha föld alatti tüde­jének szélviharával azon nyom­ban el akarná repíteni a bámész­kodókat. Odébb zöldsapkás, go­nosz törpe húzódott be egy bo­kor sárgás lombjai közé, é§_szin- te ráugrani készült karcsú fehér lován egy páncélos öltözetű, ki­vont kardú, deli vitéz. — A megelevenedni készülő szoborcsoport egy Puskin-mese figuráit mintázza, melynek alap­ötlete itt született — mutatott körbe tolmács kísérőnk, amikor letettük a kameraállvány t és azon tűnődtünk, milyen hatást vált ki a nézőben odahaza, ha megpil­lantja majd a mozivásznon eze­ket a fura' alakokat. S mivel a filmezés közösségi munka, nyom­ban körénk sereglettek a park tizenéves és még fiatalabb járó­kelői ... Nem voltak sokan, hi­szen szemerkélt az eső, de lelke­sen vállalták a statiszták sosem könnyű feladatait. És közben — kérni sem kellett őket — mesél­tek, meséltek erről a parkról, az ő saját, s valóban gazdag biro­dalmukról. A szobrok filmrevétele után így most fiatal kalauzaink vezet­tek már bennünket az úttörőál- latkertbe. A kicsiny tavon háty- tyúk, köztük egy büszke, sértődős fekete is; flamingók és kacsák úszkáltak, a ketrecekben pedig a krími táj állatait őrizték a fel­nőttekkel együtt a gyermek gon­dozók. A csillagvizsgáló intézet — lé­vén, hogy ott a munka akkor kez­dődik, amikor a filmesek fény HARMINC ÉVE TÖRTÉNT Egy mártír költő emlékére 1944. február 21-én Francia- országban a nácik agyonlőtték egy partizáncsoport valameny- nyi tagját. Huszonhárom em­bert, költöttük három magyart. A csoport vezetője egy ör­mény költő, Misszak Manusz- jan volt. Törökországban született. Mint elemista . gyereket érte a szörnyű csapás: az első vi­lágháború alatti örménymé­szárlásnak áldozatul estek szü­lei, a törökök meggyilkolták őket, a fiú teljesen árva ma­radt. (Azokról az események­ről van szó, amelyeket Franz Wer fel megrendítően ír le A Musza Dag negyven napja cí­mű regényében.) Árvaházban nevelkedett. Aztán, mint fia­talember, Franciaországba ke­rült. Nélkülözés, ismerkedés a nyomorúsággal és a nyomo­rultakkal— melegedés a fran­cia szellem fényénél, versek... Amikor a németek megszáll­ták Franciaországot, csatlako­zott az ellenállási mozgalom­hoz. Harminchét éves volt, amikor az SS-hóhérok kioltot­ták életét. A Nyugaton élő örmény- ségnek jelentős irodalma van. Ennek egyik szép lírai ígérete vglt Manuszjan — a korai ha­lál megakadályozta, hogy nagy költővé érjen. Egy versét (Franciaország felé) lapunk 1963-ban közölte. Bán Ervin KÖNYVESPOLC Kurt Tucholsky: A gripsholmi kastély A politikai szatíra maró szel­lemű művelője lírai arculatát mutatja meg a kisregényben. Az érzelmi töltésű szerelmi történe­tet könnyed derű és humánus szemlélet hatja át. Egy _ berlini szerelmespár az 1920-as években elhatározza, hogy néhány hetes nyári szabadságát Svédországban tölti. A férfi író, a fiatal hölgy, az althangú Lídia, egy kövér szappankereskedő titkárnője. A pár rövid dániai, svédorszá­gi kószálás után romantikus ma­gányra vár. így jutnak el Grips- holmba, ahol a kastélyban bérel­nek lakhelyet. A természet élve­zetét. a mezőn való bóklászást. a fürdést a Malar tóban, a gondta­lan szabadságot, a szerelmi éyő- dések törékeny hangulatát egy síró kislány felbukkanása zavar­ja meg. Ennek kapcsán megisme­rik Adrianiné lányintézetét, a gyermek által méltán pokolfaj-' zatnak gúnyolt hatalomittasult igazgatónőt, a szinte katonai drillt, az embertelen nevelési módszereket A szerelmi idillnek, a bezárkózásnak vége, Péter és Lídia megmenti a kiszolgáltatott gyermeket a szorongató hatalom kezei közül. Mintha a történelem sötét árnyai elleni harc értelmét, az embertelenség eUeni összefo­gást sugallattá az antifasiszta író kitűnő kisregénye. Az új tanévben minden iskolában lesz KRESZ szemléltető eszköz Lapunk február 14-i számában ' gondolatok az iskolai KRESZ- oktatásról címmel cikket közöl­tünk. amelyben felhívtuk a fi­gyelmet az iskolákban tapasztal­ható hiányosságokra. Dicséretes az a gyorsaság és megértés, ahogy a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Bodor Jenő válaszolt cikkünkre. Mint az osz­tályvezető elmondta, az 1974-ben kezdődő tanévben valamennyi is­kola igazgatóságát ellátják leg­alább egy olyan eszközzel, amely­ikei megvalósítható a közlekedj-ai'^ rendészeti ‘ szabályok korszerű oktatása. Az oktatási eszközök­kel kapcsolatosan megemlítette, hogy több javaslat érkezett a művelődésügyi osztályhoz, köz­tük a Tanszerellátó Vállalat ajánlata is. Valamennyit figye­lembe véve, több fajta eszközt rendelnek, s ezzel megoldódik, a gyermekek kulturált közlekedés­re való felkészítése. Köszönjük a gyors választ, s a gyors intézkedést! hiányában abbahagyják a forga­tást — zárva volt. Tetején jól látszott a kettős kupola, mely az égbolt titkait fürkésző távcsöve­ket rejtegette. A sötét ajtók, ab­lakok titokzatossá tették az épü­letet. — Az is — magyarázták fiatal barátaink, hiszen a pionír csillagászok közé a legjobbak kö­zül is csak igen kevesen kerül­hetnek. Így azok a fiatalok, akik itt kezdik el megfigyelni, szá­molni a csillagos ég bonyolult, titokzatos jelenségeit, rendszerint egész életükön át megmaradnak ennél a szenvedélynél. A Szov­jetunió nem egy neves csillagá­sza kezdte meg munkáját a kri­mi úttörőpark obszervatóriumá­ban. A csillagvizsgálótól távolodva a közlekedési parkon haladtunk át a sokemeletes úttörőház, vagy inkább palota felé. A „kresz- parkban” a közúti táblák, átjel­zések. közlekedési lámpák bonyo­lult rendszere láttán ijedten néz­tünk körül, mikor szólal meg egy rendőrsíp mögöttünk, hogy szabálytalanul közlekedünk. Per­sze az időjárás azt is megakadá­lyozta, hogy ezt a valóbem kor­szerű és hasznos játékot filmre vegyük, a csökönyösen szemerké­lő esőben szünetelt a közlekedés. Nem volt viszont így az úttörő- peúotában, ahol nyüzsögtek a gye­rekek, és a szakköri termek, szo­bák mindegyike valami meglepe­tést tartogatott. Nekünk pedig gyorsan kellett döntenünk, a bo­tanikus, fotó-, bélyeggyűjtő kör, színjátszócsoport közül vajon me­lyiket látogatjuk meg felvevőgé­pünkkel. Mi — félig találomra — a balettcsoport próbájára állítot­tunk be lámpáink kíséretében, hogy az apró balerinákat máris a nyilvános szereplés ihletével ajándékozzuk meg. A lány- és a fiúcsoport is ki­tett a filmesek kedvéért. A szeb­bik nem fiataljai klasszikus ba­lettet mutattak be, kecses moz­gással keringtek a francia ve­zényszavaknak megfelelően. A fiúk viszont harmonikakíséretre egy tréfás orosz táncjátékot ele­venítettek meg. szövegbetétekkel, ugrándozásokkal, sok természetes vidámsággal. A csoport tagjai a népi, a kiasz- szikus és a modem táncművé­szet elemeit egyaránt elsajátítják itt, az egészen kezdőket úgy öt­hat évesnek találtuk. Később te­hetségük és egyéniségük kialaku­lásával szétválnak a gyerekek, ki a népi tánccsoport tagja lesz, ki pedig a pantomimesek között találja meg a helyét (Folytatjuk) Pavlovits Miklós A csücsörítő óriás 0 Egy gátlásos szereplő I .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents