Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

1974. február 20. • PETŐFI NÉPE • 5

A tagcsoport példát mutat

197’2-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom^ évfordulójának tiszteletére hívták életre Kecskeméten a MŰM. 607. ' sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet MSZBT tagcsoportját. A mozgalomban — tanulók és a tantestület tagjai együttesen — több, mint másfél ezren vesznek részt.

A tevékenység célja a magyar— szovjet barátság eszméjének ébrentartása, ápolása. A tagcsoport megalakulásának tényét mind az iskola pártalapszervezete, mind a tantestület jóváhagyta, elfogadja. Elnökül Leviczky József tanárt javasolták, aki pártmegbízatásként végzi munkáját.

Az öttagú vezetőség feladata kétirányú, s kiterjed a tanári testületre csakúgy, mint a fiatalokra. A törekvés: megismertetni — az intézet jellegéhez igazodva — a szovjet műszaki és pedagógiai vívmányokat, eredményeket, s ezzel párhuzamosan az ifjúság világnézeti, értelmi-erkölcsi nevelésébe szilárdan beépíteni a két nép barátságának ápolását.

A megalakulás óta eltelt közel másfél év során a munkaterv szerint dolgozó tagcsoportnak sikerült tartalmas, színes, vonzó programot kialakítania. Ennek valóra váltását évente két ízben beszámoló formájában ismertetik a taggyűlés előtt. A barátság szellemében megjelenő folyóiratokra egyre többen fizetnek elő. Több diavetítéses előadás hangzott és hangzik el a szovjet városok természeti szépségeiről, műkincseiről. történelmi nevezetességeiről. Eddig négy alkalommal rendeztek fotódokumentációs anyagokból és reprodukciókból összeállított kiállítást. A közelmúltban a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával is felvették a kapcsolatot, ahová rendszeres látogatásokat terveznek. Az áprilisi iskolai szünetben többen a tagcsoportból ötnapos moszkvai tanulmányútra indulnak. Ezt a túrát — amely a személyes ismerkedés révén az internacionalista nevelés céljait szolgálja — a megyeszékhely számos nagyüzeme, vállalata anyagi eszközökkel is támogatja.

Az újságíró Edekor figyelt fel élénkebben a tagcsoport munkásságára, amikor a múlt hónap közepe táján a Bács-Kiskun megyei tagcsoportok ügyvezető elnökei számot adtak az előzd év esemé- ^ A -nygiKŐl,, eredményeiről. A hozzászólók közt volt Leviczky József,- aki' a többi közt arról is említést tett, hogy felszabadulásunk közelgő 30. évfordulójának méltó megünneplésére a tagcsoport magnó- felvételekkel kiegészített diafilmsorozatot állított össze a 3 évtizeddel ezelőtti történelmi epizódokról.

Ezzel a korszerű, újszerű, érdekes kezdeményezéssel ismerkedni indultunk el a napokban az intézetbe.

— Az ötletet a legutóbb áorilis

4. alkalmából rendezett Fáklyavetélkedőnk adta — sorolja Leviczky elvtárs. — ( Ennek egyik kérdése ez volt: mikor szabadult fel Kecskemét? Mondjuk meg őszintén, a feleletek bizony meglehetős tájékozatlanságról árulkodtak. S ez a körülmény szinte parancsolóan követelte meg, hogy igyekezzünk minden lehetséges módon közel hozni fiataljainkhoz azokat a sorsfordító eseményeket, amelyek az ő számukra már csak a történelemkönyv lapjairól ismertek.

Írásos anyagok, korabeli dokumentumok, a résztvevő> szemtanúk visszaemlékezései, nem utolsósorban pedig dr. Weither Dánielnek a hősi napokról írott, hézagpótló tanulmánya nyomán állítottuk össze a kép-hang dokumentumgyűjteményt. Így 40 diafelvételből és egy körülbelül ugyanennyi perces magnószalagból alakult ki annak az osztály- főnöki órának az anyaga, amelyet folyamatosan valamennyi növendékünknek, a tagcsoportban tevékenykedőknek lepergethetünk.

... S kezdődik a „rendhagyó történelemóra”, amely torkot szó-, rító döbbenetességgel idézi az 1944-gyel záruló sötét korszakot, majd pedig — az átélő számára a személyes élmény megható hűségével — a szabadságig vivő forró napokat.

... A gellérthegyi Felszabadulási emlékművel indul a képsor, amelyet pattogó induló fest alá. Nyomon kísérhetjük ezután az emberibb életet elhozó harcosok útját, Leningrádtól Kecskemétig. Hallhatjuk Imre Gábor visszaemlékezését a város kiürítéséről, s a kibontakozást célzó kísérletektől egészen addig, amíg előbb a Kuruc téren, majd már a Nyár utcában is megjelentek a vörös csillagos katonák...

Csak dicséret illeti a tagcsoport vezetőit, s mindazokat, akik ezt a párját ritkító, eszméltető-emlé- keztető-tudatformáló összeállítást elkészítették. Feltétlenül hasznos lenne azonban, ha városunk minél több intézménye — de legalább az iskolák — is átvennék ezt az anyagot, amelynek hatása nemcsak a nevelésben mérhető le. hanem a magyar—szovjet barát* ság erősítésének is ügyes és hatékony eszköze. Jóba Tibor

Könyvek vándorúton

A napokban ezt mondta nekem valaki: — Régóta keresek egy könyvet. Nincs meg a városi könyvtárban. Másutt is« több helyen érdeklődtem, sehol sem tudták ideadni. — Melyik az a könyv? — Magda Pál statisztikai könyve Magyar- országról, 1819-ben jelent meg — A könyvtárközi kölcsönzés útján még nem próbálta meg? — Nem tudtam, hogy van ilyen? Mi az, és hogyan kell eljárni?

A Művelődésügyi Minisztérium tíz évvel ezelőtt kiadta a könyvtár- közi kölcsönzést szabályozó 126/1963. M. K. 8./M. M. sz. utasítást. Ebben többek között az áll, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárt bízzák meg a legcélravezetőbb módszerek kidolgozásával. Az általuk kiadott tájékoztatóban olvashatjuk az alábbi sorokat : „A közművelődési és iskolai könyvtárak fontos feladata, hogy saját állományuk lehetőségein túl is lehetővé tegyék általában a lakosság, de különösen a szakemberek magasabb igényű szakirodalmi ellátását. A könyvtárközi kölcsönzés ennek fontos tényezője. Ezt minden közművelődési és iskolai könyvtár munkájában szem előtt kell tartani és az olvasók figyelmét fel kell hívni mind a magyar, mind az idegen - nyelvű szakirodalom ily módon való megszerzésének lehetőségére.”

*

„Az olvasók figyelmét fel kell hívni’’ — olvastuk. De így van ez a mindennapi gyakorlatban? A cikkünk eleién említett eset is bizonyítja: nem így van. Fülem hallatára engedtek el egy beiratkozott olvasót amikor az egy múlt században megjelent irodalomtörténeti művet kért; olyat, amit nem emelhettek le a polcról, nem volt meg náluk. Akkor kellett volna azt mondani: tessék várni, majd meghozatjuk a keresett könyvet.

Ennek többféle oka lehet. Kényelmesség. Előjegyezni, kitölteni a kérőlapot, majd értesíteni az olvasót, ki- és becsomagolni a könyvet stb. Mindez fáradsággal jár. Csakis a lelkiismereten alapuló felelősség töri át ezt. Előfordulhat. hogy a könyvtáros gyakorlatlan még nem tudja ő maga sem ezt a lehetőséget.

Aki kutatott .már valamilyen témakörben, akinek tanulmányhoz, vizsgákhoz stb. szüksége volt már nehezen beszerezhető piűre, az tudja igazán értékelni az ilyen „szolgáltatást”. Annak nehezen túlbecsülhető örömöt okoz, amikor megkapja a könyvtártól az értesítést: menjen be a kért könyvért, megérkezett. Látni kellene ilyenkor az illetőt, amint

siet a ..kincsért”.

♦

Kecskeméten a megyei könyvtárban évente átlagosan száz könyvet kémek az olvasók könyvtárközi kölcsönzés útján. S nagyjából ugyanannyi „rendelés” érkezik hozzájuk is. az ország különböző részéből. Madarász Imre könyvtárossal lapozgatjuk a kölcsönzési naplót. Sok minden kiderül belőle.

Leggyakrabban pedagógiai és szociológiai művet keresnek. (Ma- darász Imre szerint: mióta divatba jött a szociológia.) Természetesen sokszor kémek ritkaságokat, régen megjelent könyveket és kifejezetten szakmai műveket. *

Néhány könyveim a naplóból, az olvasók igénye szerint: Kada Elek: A darázs mérge; Margalits Ede: Bácskai közmondások; Thim József: A szerbek története; Év- kövy Adolf: Haszonbérrendszer és népesítés.

Nemegyszer előfordult, hogy az igényt nem konkrétan jelzik. Legutóbb Jánoshalmáról érkezett egy levél. Azt kérte az illető, hogy „Az anyagszállítás formái és fejlődése a gerinctelen álla- toknál” című témához küldjenek neki könyveket. Minél többet, amennyit csak fellelhetnek. A du- napataji tsz kérése: egy létesítendő gyümölcsös előkészületeihez a modem almatenyésztésről szóló könyveket szeretnének. Kérik, szerezzenek és küldjenek ilyeneket. *

— Van valami kikötés, szabály, hogy mit lehet kérni?

— Nagyon szigorúan előírták, hogy csakis olyan művet, amely az adott könyvtárban nincsen meg.

— Mennyi ideig lehet kint az olvasónál a könyvtárközi kölcsönzés útián beszerzett kötet?

A kölcsön adó intézmény ezt előírja. Általában két, három, vagy négy hétre adják a könyveket. Legtöbbször csakis olvasótermi használatra adhatjuk át az olvasónak. Ez azt jelenti, hogy az épületből nem viheti ki az illető, haza nem viheti. Érthető, ha minden könyvtár védi a ritkaságait.

*

— Kérem, mondja el. pontosan, milyen a könyv vándorútja?

— Vegyünk egy példát. A bajai olvasó bemegy a letéti könyvtárba, ahol ő beiratkozott olvasó, s előadja a kérését. A könyvtáros elküldi a városi könyvtárba. Kitöltik az igénylő lapot. Elküldik ide, a megyei könyvtárba. Mi továbbítjuk az Országos Széchenyi Könyvtárba. Ha ott sincs meg, küldik tovább. A Szabó Ervin Könyvtárba, az Egyetemi Könyvtárba. Pécsre. Szegedre, vagy máshová. Ha valahol aztán megvan a kért mű. azok elküldik nekünk postán, s visszafelé ugyanaz a sorrend.

— Tehát megy a könyv vándorútra? Nem lehetne ezt kissé leegyszerűsíteni ?

— Lehetne. És kellene is. Hadd súgjam meg, hogy ezt a ..sza- báivt” az élet már szétfeszítette. Sokan vagyunk már lOryvtáro- sok, akik igyekszünk leegyszerűsíteni ezt a körforgást. Például: nemegyszer egyenesen a Szabó Ervin Könyvtárhoz fordultam, sikerrel. Az lenne io. ha a városok, községek közvetlenül küldhetnék rendelésüket az Országos Széchényi Könyvtárba. Reméljük, eljön ennek is az ideje hamarosan.

Varga Mihály

Az Állami Déryné Színház: Teret ad az újnak

Az Állami Déryné Színház — azon kívüle hogy repertoárján állandóan szerepeltet klasszikus darabokat — feladatának tekinti az új magyar színpadi művek bemutatását is.

Lehetőségei igen nagyok, hiszen országjáró művészei sok városban, községben, faluban mutathatják be az elkészült darabokat.

A színház legutóbb Gerencsér Miklós: Ferde ház című színművét mutatta be.

A darab cselekménye napjainkban történik. Egy nyugdíjas munkás élete, .vágya-, egy családi ház, melyben családjával boldogan élhet. Több éves, kemény munkával felépül a ház, beköltözhetnének. élvezhetnék munkájuk megérdemelt gyümölcsét. Megjelenik azonban egy nagypénzű kisiparos, aki azonnal készpénz- fizetéssel megvenné az épületet. A család egy része hajlamos lenne megkötni az üzletet és elölről kezdeni az építkezést, a főszereplő — Burján György —, tanár

veje és gimnazista unokája azonban végre nyugalmat akarnak. Az összetartó család világát viták dúlják fel. Ezt a becsületben megőszölt Burján nem tudja elviselni. Halála kell ahhoz, hogy a család józan belátásra térjen.

Gerencsér Miklós színművét Csongrádi Mária Jászai-díj as rendező állította színpadra: Wege- nast Róbert díszleteivel, Rdma- nóczy Yvonne jelmezeivel. A főbb szerepeket Szalai Károly, Zubor Ágnes, Környei Oszkár, Hável László és Téren Gizella játssza.

Kísérlet a garai iskolában

Heti tizennégy nyelvóra a felső tagozatban

Régebben három iskola volt Garán, a délszláv, a német és a magyar. 1972-ben született meg a döntés: szervezzenek egy iskolát a községben,, s ebben az egy iskolában tanuljanak a szerb-horvát, a német és a magyar anyanyelvű gyerekek. Kezdetét vette egy kísérlet, a nemzetiségi oktatás garai „modellje”.

Mi ennek a kísérletnek a lényege?

Két párhuzamos osztály működik mind a nyolc évfolyamban. A kettő közül az egyik az úgynevezett általános tantervű ősz- * tály, melybe azok a tanulók iratkoztak be — anyanyelvűktől függetlenül — akik a magyar közoktatás hagyományos típusú iskolájában akarnak tanulni. Az óraterv azonos más iskolákéval, az oroszón kívül nem tanítanak idegen nyelvet.

A „B” osztályok a tagozatos osztályok. A szerb-horvát, a német anyanyelvű tanulók járnak ezekbe az osztályokba, s azok is akiknek családjában nem beszélik ugyan ezeket a nyelveket, de szeretnék elsajátítani a nemzetiségi környezet második nyelvét, a szerb-horvátot vagy a németet is. A nemzetiségi nyelvet az első osztályban heti öt, a másodikban kilenc, a harmadikban és a negyedikben nyolc, a felső tagozatban pedig hat órában tanítják.

És most következik egy érdekesség. A „B” osztályokban a már említett két csoport mellett van a tanulóknak egy harmadik csoportja is, a magyar tagozat, melynek különleges szerepe van.

— Iskolánkban jelenleg harmincötén tanulják a szerb-horvátot és ötvennyolcán a németet. Ha nem szerveznénk magyar) tagozatos csoportot, a nemzetiségi osztályokban alacsony, az általános tantervű osztályokban pedig igen magas lenne a tanulólét- szám. Ez pedig elsősorban a tanyai gyerekeket sújtaná, akik az általános tantervű osztályok zömét alkotják — magyarázza For- czeg István igazgató, látva a riporter csodálkozását. — A nemzetiségi osztály három csoportja együtt van egész délelőtt, kivéve a nyelvórákat. Ilyenkor háromfelé válik az osztály, a magyartagozatosok heti két órával többet tanulnak magyart mint az . általános tantervű osztályok tanulói.

Ilyen, a nemzetiségi. nyelvoktatás garai modelße. Bizonyara el tudja képzelni az olvasó, menynyi szervezési problémával jár ez a megoldás.

— Eddig lekötött bennünket az órarendkészítés, a tantárgy- felosztás, a váltótermek beosztásának gondja — folytatja az iskolaigazgató —, most kellene megvizsgálni ennek az oktatási formának a tartalmi kérdéseit, meghatározni a tananyag optimális mennyiségét, mérni a gyerekek megterhelését.

Bizony, szükség lenne ilyen vizsgálódásra, hiszen például a tagozatos osztályok tanulói hetenként tizen négy-tizenöt nyelvórán vesznek részt a felsőben, s ez a, mennyiség meglehetősen fárasztó lehet. Mert a nyelvtanuláshoz nem elég a passzív jelenlét, figyelni kell, új szavakat kell tanulni, mondatszerkezeteket gyakorolni. De a kísérlet azért kísérlet, hogy időben fény derüljön az esetleges aránytalanságokra. Érdemes hangsúlyozni, hogy idejében meg kell kezdeni a pontos, esetleg műszeres fáradtságvizsgálatokat, teljesítménymérést.

Krékity István igazgatóhelyettes, tagozatvezető három hónapig Jugoszláviában tanulmányozta a nemzetiségi oktatást, s több tapasztalatot szerzett.

— A jugoszláv iskolákban alacsonyabb a kötelező óraszám mint nálunk. Szabadkán, az iskola szerb-horvát tagozatán heti három órában tanulnak magyart a gyerekek, a magyar anyanyelvűek pedig heti három órában

a szerb-horvátot. Ez a három óra i Szabadkán kötelező, más helyen, így például Zomborban választhatnak a szülők és a gyerekek: akamak-e második nyelvet tanulni vagy sem. A csantavéri magyar iskolában heti négy órában tanulnak a gyerekek szerb- horvátot.

Mi a kísérletünkhöz zágrábi kiadású tankönyveket használunk, s ez némi nehézséget jelent, hiszen Jugoszláviában hétéves korban kerülnek iskolába a gyerekek, s ezért nekünk a második osztályban kell megkezdeni az írás-olvasás tanítását. Ügy gondolom, jobban megfelelnének a mi iskolarendszerünknek a vajdasági magyar lakta területen használatos tankönyvek.

— Németből a tagozatos iskolák tankönyvét használjuk — veszi át a szót az igazgató — ezekkel elégedettek is vagyunk. Véleményem szerint a külföldön

■ készült tankönyvek nem » jelenthetnek végleges megoldást, de az sem lenne jó, ha a meglevő magyar irodalom könyveket fordítanák szerb-horvátra, hiszen ezek valójában nem nemzetiségi központú könyvek lennének, hiányoznának belőlük a 'szerb irodalom művei.

A kísérleti nemzetiségi oktatás tantervét, követelményeit az Országos Pedagógiai Intézet dolgozza ki. Kontra György

Felvevőgéppel a Krim-félszigeten

A kép és hang székházában

Testvérmegyénk, a krími terület nagysága jóval meghaladja az Alföldét, így sok tekintetben fejlettebb is Bács-Kiskunnál. Többek között önálló rádió- és televízióstúdiója van, mely az országos programhoz kapcsolódva mindennap rendszeres helyi műsort sugároz. Két főt számláló forgatócsoportunk a Krími Rádió és Televízió elnökének meghívására érkezett Szimferopolba, s látogatásunk fő célja a fekete-tengeri félszigeten forgatandó film elkészítése volt. Mindemellett azonban igencsak érdekelt bennünket — hiszen hazánkban még sehol sem létezik hasonló — a területi televízió munkája, felépítése, rendszere is.

• Forgatócsoportunk televíziós tagja.

• Vitamfisor próbáján a televíziós stúdióban.

A rádió-televízió székháza a szovjet építészet klasszikus korszakának terméke, úgy az ötvenes évek tájékán, épülhetett. Belsejében tágas, célszerű elrendezésű műtermek, stúdiószobák sorakoznak. Egy szakma ismerete — különösen a filmeseké — töb- bé-kevésbé közös nyelv birtoklását is jelenti, s így látogatásunk alkalmával sok esetben tolmács nélkül is képesek voltunk megérteni egymást a vendégszerető kollégákkal.

Megérkezésünket különös élmény fűszerezte. A székház a város egyik dombján, kisebb parkban áll. Andikor kocsink a főbejárathoz érkezett, mi kiszálltunk és megindultunk fölfelé az épülethez vezető lépcsőn. Ebben a pillanatban nagy csoport fehér ruhás, mosolygós fiatal lány szaladt ki az épületből és szemmel láthatólag felénk közeledett.

Életemben mindig egy olyan „megérkezésről” ábrándoztam, ahol fehér ruhás lányok köszöntének {— s most e titkolt vágyam látszott teljesülni... Várakozásteljesen néztem feléjük. Mindenféle gondolat megfordult a fejemben, mi szépet és jót mondhatnék nekik, ha felköszönte- nek... De meghatottságom megütközéssé váltott át. látva, hogy ügyet sem vetnek ránk, elfutot-. tak mellettünk. Mint kiderült ugyanis, a város egyik népi tánccsoportjának tagjai voltak, s a

• Pjotr Koselev, a kecskeméti film készítője.

műteremfelvétel szünetét használták ki csupán egy kis levegőzésre.

Vendéglátóink szívélyessége azonban feledtette velünk a „fehér ruhás lányok” köszöntőjének hiányát. J. Scserbacsenko elvtárs, a Krími Rádió és Televízió elnöke az irodájában fogadott. A második világháború alatti felszabadító harcok során néhány hónapot töltött Kecskeméten is, s így hazánk és a megyeszékhely régi ismerőse volt. Élénk érdeklődéssel kérdezősködött a Bács-megyeiek életéről. A beszélgetés folyamán megtudtuk azt is, hogy igen szép sikere volt megyénknek a Pjotr által készített film közvetítésével. A húszperces dokumentumfilmet a televízió is levetítette, a mozikban is játszották, így a szimferopoliak nagy része már nem mozogna teljesen idegenül Kecskeméten és környékén.

A székházban tett szakmai séta kissé elkápráztatott bennünket. Ügy vettük észre ugyanis, hogy e környezetben egy filmes csoport szinte mindent meg tud csinálni, ami szíve vágya lehet, a televíziós híradásoktól kezdve

a belső műteremfelvételeket is igénylő valódi játékfilmig.

A stúdióban időztünk legtovább, végignéztük az egyik műsor próbafelvételeit. A technikai környezetet, a mesterséges megvilágítást a szakemberek pillanatok alatt előállították. Óvodásoknak 'készülő mesejátékot forgattak. Hatalmas reflektorok csúsztak a kívánt helyre, díszletelemek, kellékek ereszkedtek le a mennyezetről, s a guruló felvevőgépek gyorsan elfoglalták a helyüket. Rajtuk, illetve a „monitoron” át nézve már erdei tisztást láthatott az ember, amit már meg is - töltöttek a jelmezes gyerekek. Az óvodás korúak mind valódi színészek — a kicsik csak később vesztik el természetességüket — és a kamerák, reflektorok tüzében olyan fesztelenül játszották el szerepüket, hogy a rendező óvónéninek alig kellett beavatkoznia a próba menetébe.

A rádiós részben a stúdiók már kisebbek voltak, magnetofonok, erősítők, keverőasztalok fedezéke mögül, üvegfalon át néztük az adást, mely a kétszázezer * lakosú város számtalan rádiókészülékében felhallatszott. A rádió és televízió több mint száz embert foglalkoztató, a mi viszonyainkhoz képest hatalmas „gépezetében” — szakmánkból következőleg — nem éreztük idegenül magunkat és ha időnk engedi, talán még be is tudtunk volna segíteni munkájukba.

Segítséget azonban a szimfero- poli televízió nyújtott nekünk, hiszen elvégezték a forgatásokhoz nélkülözhetetlen előkészítéseket, gépkocsit és technikai segédszemélyzetet bocsátottak rendelkezésünkre. Mindezek hiányában csak töredékes munkát végezhettünk volna. Megkaptuk az általunk kidolgozott és általuk megszervezett forgatási ütemtervet, mely órás pontossággal szabta meg elkövetkezendő napjaink időbeosztását. Ez azután a szovjet precizitás következtében „törvénnyé” lett, s ha mi szerettük volna is elhúzni egyikmásik forgatásunkat a későbbiek rovására, ők figyelmeztettek, hogy tartsuk a programot. S így fogyott azután el krími utazgatásaink nyomán csaknem ezer méter filmnyersanyagunk.