Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-06 / 4. szám

M'ü VELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET* IRODALOM • MŰVÉSZEI

M

artincsák Illés a barátom. Ez már biztos. Miért ne lehetne az embernek egy ötéves barátja?! Tilos téma hát nincs közöttünk. Két jóbarát arról beszél, ami az eszébe ötlik. Ami a szívébe ötlik.

— Te meséket írsz? — kérdezte Illés.

— Igen — mondtam.

— Hát az jó, nagyon jó — örült Illés —, ugye írsz nekem egy mesét.

— Kettőt is — mondtam nagyképűen.

— Csak egy kell. Egyetlenegy — mondta Illés.

Mert megkérdezte a nagymamáját:

— Mondd, nagymama, te meghalsz?

— Meg. Egyszer meghalok — mondta a nagymama.

— És én? — kérdezte Illés — én is?'

— Te is — mondta a nagymama — egyszer mindenki meghal.

— A nagypapa is?

— Az is.

— Anyu i§?

— Igen.

— És a Nyuszi?

Lázár Ervin:

Történet, kisgyerekkel

— Milyen nyuszi?-r Aki a piros tojásokat hozza.

— Az... Az nem hal meg — mondta a nagymama.

— És a Télapó?

— A Télapó se.

— És miért? Ha te meg én is, anyu is meg a nagypapa is, akkor 6k miért nem?

' — Mert... azért, mert ók a mesében vannak — mondta a nagymama.

—i Nagyszerű, hogy te meséket írsz — mondta nekem Illés.

— Miért nagyszerű?

— Mert most beleírsz engem egy mesébe. Jó?

— Jó.

— És a nagymamát is.

— Jó.

— És a nagypapát, anyut, aput, a Sumi kutyát... A Sumi kutyát is bele tudod írni a mesébe?

— Bele.

— Meg a Nánit is?

— A Nánit is.

— És ezt a söprűt, meg ezt a széket, a kéményt, a házat, a füstöt is, a füstöt is írd bele. az se háljon meg, és a felhőket, meg a Budapestet, meg a Tamásit, meg ezt a hangyát, jó? Bele tudod írni ezt a hangyát?

■X Bele.

— És magadat is írd bele.

— Persze, magamat is beleírom.

És beleírtam mindenkit, az apját, az anyját, a nagymamát, a nagypapát, Nánit és a Sumi kutyát, a széket és a füstöt, a felhőket is és magamat is, meg mindenkit, aki belefér egy mesébe.

Bár az a gyanúm, Illés... na de minek mondjam, két jóbarát szavak nélkül is mégéit! egymást.

Hriszto Botev:

Osztozás

Társak vagyunk örömben, gondban, a szívünk egy ütemre dobban; utunk is egy s történjék bármi, sohasem fogjuk ezt megbánni

Az utókor megméri tettünk és ítélkezik majd felettünk.

Még nem lobban csillag elébünk? Mindegy! Előre! Dong a léptünk.

Éltünk küszködve, néha szebben, messze vetődve, idegenben; nevettünk, — sokszor hadakoztunk, — ezután is mindent megosztunk.

Már tiszta fénnyel inlt a Holnap, ne bánd, ha a gazok gúnyolnak!

Szánkat némán összeszorítjuk, nem csikarják ki drága titkunk.

Minket az élet vad csatáján nem győzhet le az arany bálvány: előre rontunk száz csaltán áit s dalba öntjük a pépünk vágyát.

Gondolat, érzés: ez a fegyver, t megküzd majd roppant seregekkel.

Adott szavunk szent, — menjünk bátran: megosztozunk most a halálban!

(Képes Géza fordítása.)

LÁTÓHATÁR

Üzenet a tajgáról

„A feldíszített új dobot a sámán tavasszal vaigy ősszel, újbólidkor vagy teddíioldkor egész éjszakán át tartó szertartás keretiében szentéül fel, és teszi megf veüie az első útját a szeLLe- mieödhez. Először tűzzel megtisztítja a dobot.**

A sámándobok, szóljatok című, nemrégiben me&jaLent antológiából idéztük a fenti sorokat, Szibéria őslakosságának népköltészetéből ad bőséges válogatást az EluróP' Kiadó szép külsejű kötete. Könyvkiadásunk jóvoltából az elmúlt években megismerkedhettünk a többi között a román', szlovák, jugoszláv és albán népköltészettel. S íme« most e kiadvány lapjain keresztül a Szovjetunió távoli bájadra kalandozhatunk el.

Földrésznek beillő, roppant területről hoz üzenetet a műfajilag is gazdag választékú műfordltáskötet. Fagyos telekről, vad hegyekről, termékeny síkságokról é® búja őserdőkről sjódnak a nép ajkán született művek: a eámánlmák, asszoxiyköszöntők. áldozati imák, esőváró és varázsénekek, a harci dalitok és az epikus énekek.

A távoli északon élő jakutok, csuk- * csők és evetnek; a déliek; tuváfc, ul- csák és namajok; az Ob menti nye- nyecek és a Bajkál melletti burjátok. megannyi külön világ, az ott élők hatalmas méretű küzdelmeivel és hétköznapi munkálkodásaival. Életük megelevenedik a nép ajkán .született költeményekben, szép szavaikOrsovai Emil:

Csak az önzés ne lenne

Csak az önzés ne lenne, az vakít.

Nem látom tőle szükségem határait.

Ném látom tőle saját arcomat, pedig a más mosolya rajtam nem segít.

Csak az önzés ne nézne egyre rám.

Szívem kirajzolódik bordán át, ruhán, olyan vagyok mint egy' csupasz röntgenlelet. Gyors lüktetés, tagadni pem lehet.

Csak az önzés ne várna mindenütt. Átlépném inagam. Mint a füst, egész valóm úgy szerteoszlana.

Súlya nem lenne már, csak dallama.

HRISZTO BOTEV

Januárban született, egy negyedszázaddal később, mint Petőfi. Élete se volt hosszabb, huszonhét éves korában halt meg. A bolgár Petőfiként emlegetik. Életműve azonban jóval kevesebb, mindössze huszonkét verset írt.

Azt hiszem, a világirodalomban ritka jelenség, hogy valaki huszonkét verssel népe irodalmának élvonalába emelkedjék. Zseniális egyéniség és tragikus sors kell hozzá.

A bolgár irodalom megújulása — hasonlóan a miénkhez — a nemzeti eszme égisze alatt ment végbe. Csak egy kicsit később, a XIX. század közepén és második felére. A bolgár nép egyre nehezebben viselte a megalázó török igát, mivel látta, hogy a szomszédos népek sorra vívják ki szabadságukat. Az országon belül és a külföldi emigránsok között is egyaránt erősödött a nemzeti függetlenségért vívott harc. E törekvéseket legerőteljesebben Hriszto Botev fejezte ki.

Botev apja nagy műveltségű falusi tanító volt. Fiát is művelt emberré akarta nevelni, Odesszába küldte tanulni. A bolgár nép akkor már a török porta ellen sikeresen küzdő Oroszországba vétette minden reményét. A fiatal Botev Odesszába® azonban a forradalom eszméit érlelő illegális költőkkel is kap- kapcsolatba került. Tanulmányait elhanyagolta, úgy hogy hamarosan el kellett hagynia az iskolát. De otthon se sokáig volt maradása, mert lázító beszédeivel családjára zúdította a törököt és a gazdag bolgár csor- badzsik haragját. Apja Moszkvába küldte tanulmányai folytatására, de Botev csak Romániáig jutott el.

Rengeteg viszontagságon ment keresztül. Volt nyomdász, színész, orvostanhallgató, tanító, újságíró. Az emigrációban eltöltött öt éve szüntelen harc; minden képességét és erejét hazája felszabadításának szentelte. A szabadságot előbbre valónak tartotta a gazdasági, szellemi fel- emelkedésnél is és könyörtelen, osztályharcos iróniával leplezte le azokat a „hazafiakat” akik a kiegyezés hívei voltak.

Botev nyűt és bátor hangja váratlanul csendült fel a bolgár lírában. Művészete alig egy évtized alatt minden más kortársa fölé emelte, remekműveket hozott létre. Nem véletlenül emle- jjetik a legnagyobb bolgár líri- -kusként, a bolgár Petőfiként.

Nem véletlen tehát az sem, hogy nálunk is a legismertebb bolgár költő. Versei, kiváló műfordítók tolmácsolásában, számos kiadást értek már meg Magyar- országon. Születése ’után "125 évvel az egész világirodalom számontartott, élő alakja.

Szüts László

feail üzennek nekünk a végtelen szibériai tájakról.

A kutyaszánon közlekedő odú Lók napjainkban mindössze háromszázan élnek a tajgán; onnan szódnak hozzánk zenei hatású ritmusszavadkkal. Élnek és dacolnak az idővel, meg a természet viszontagságaivaü. a magyarokkal rokon osztjákok (eh antik) és a voguliofk (manysdk) gazdag fantáziával és Igazi költői találékonysággal va Hamak magukról.

Mennyi tisztaság, szépség, egyszerű- ség a halkasz nép egy dalának néhány sorában: „Ezüstös hegy orom csúcsára / ezüstöt helyettem nőjjön hát! / Tó-tiszta dalokat cMLóDofe. / tömérdek sokaság hallja hát!”

Egy másik nép, a kamasz mán teljesen kühalit; csak egyetlen öregasz- szony él közülük, ő őrzi, féOitve-óva a nyelvüket. S e nép egyetlenegy fennmaradt versét, „beszélgetve Istenével”, egyesegyedüi. Ebből idézünk: „Fekete hegyeim messze elmaradtak .. . / Nagy nemzetségemből egyediül maradtam ...”

Gazdag világ tárul elénk e vaskos könyv lapjairól. A munka és a harc mellett a szerelem és barátság öröme-bánata. a babonás hiedelmek, furcsa szokások, a szefliDemek és mesés alakok, félelmetes állatok — íme, néhány témájaralakja a kötetnek.

Bede Anna' értően ésl ihletettesn tolmácsolta a műveiket; A Sámándobok* szóljatok az ő műfordítói tehetségét dicséri.

V. M.

# Vámos Zoltán: Táj.

197+

• Kovács László: öregapám.

OLVASÓNAPLÓ

Könyvek között

Azt hiszem, hogy az igazi olvasás sohasem csupán egy könyvre szűkül le. Az olvasott műből ezerfelé vezetnek szálak, sokfelé nyílnak ablakok. Ha csak egyfelé nézünk ki. ha csupán egy irányban indulunk tovább: „többletet” nyerünk az effajta olvasással. A közelmúltban jelentek meg Illyés versei a Minden lehet című kötetben. E versek olvasása közben elő kellett vennem a korábban már olvasott Kháron ladikján című prózai kötetét, melyben, a versekkel rokon gondolatok fejeződtek ki — csak más formában, más műfajban. Mennyivel többet mondanak az öregséggel, halállal küzdő Illyés-versek (pl. az Ablakok, őrszemként az éjben stb.), ha mellette elolvassuk néhány vallomását prózában: „Elménk minél pallérozottabb. annál kevésbé értheti a halált.” Vagy: „öregedve megnyúlik az orrunk. Erről még Kosztolányi tudatott: vigaszul rögtön megmosolyogtatva: mindnyájan lógó orral távozunk az életből.’’

Ez az olvasási,, láncreakció” követelte meg, hogy az újabban több folyóiratban megjelent kiadatlan Babits-írások mellé odaillesszem a régieket A Jelenkorban olvastam e sorokat: „Ó, hát így szenved minden ember / és ilyen semmi és nyavalygó módon / kínóldik mint titkon én kínlódom?” — írta Babits. De mennyivel több az igazán szenvedő költő lírája a későbbi verseké. amikor már „holt prófétaként” él az esztergomi hegyi lakban: „Elsüllyedt a világ és nem maradt élve más: / dombon ül, s fejet csóvál a mord Jerémiás.”

Többször egy-egy aktuális hír, évforduló vezeti az ember olvasási kedvét. A kilencvenéves Kós Károlyt ünnepelte a magyar irodalom. Néhány szép üdvözlő sor után eszembe jutott, hogy Kányá- di Sándor írt neki verset. Megkerestem. Szép szavait érdemes, idézni: „Falak omolhatnak, / kövek is váshatnak. / magaslik, nem porlad / a megtartó / példa.” De ennél is fontosabb az eredeti mű, Kós Károly műve. Még diákkoromban olvastam az István király korát megelevenítő Az országépítőt. később a szegedi Szabadtéri Színpadon láttam remek drámáját: a Budai Nagy Antalt. Előveszem ritka kötetét, a Hármaskönyvet. Most az Ady Endre szülőföldjén című írását olvasom eL Az útiélmény frissesébe mellett Kós Károly líraisága lep meg. Olykor költői tud lenni: „hóharmatos. keményen hideg reggeli szürkület,” írja. Milyen szép ez a jelző: „hóharmatos”. Kós a tájat figyeli, Érdmindszent „ugarját” Zilah derűjét, s ebben he- 8 lyézi ‘ él 'áz embert, a költőt."“ Itt lakott a zilahi Király utcában, ott tanult a híres református kollégiumban. (Mellesleg jegyzem meg, hogy a .szépíró Kóst bemutató kötetében az ő grafikai munkái láthatók.)

Déry Tibor írásait olvastam mostanában: az öregkor bölcs derűjét árasztó A napok hordalékait, melyet folytat újra és újra azóta is. A karácsonyi Elet és Irodalomban (igazi nevén „És”- ben) az Egy nap hordalékait olvasva ismét kezembe vettem Jules Renard kötetét. Déry ugyanis újra lefordította a neki tetsző aforizmákat. Például: „Azzal töltöm az életemet, hogy kérdőjelekkel tűzdeljem tele; válaszokat nem várok.” Vagy: „Aboldogság: a boldogság keresése.” A századfordulón élő francia író e bensőséges, önleleplező naplóval lett világhírű. Egy-egy aforizmáját évek óta őrzöm. Így például ezt: „A világosság az író udvariassága.” Istenem, hány udvariatlan író van a világon!

Szekér Endre

Boldog új évet kivánok! ** — mondják.

— Boldog új évet kívánok! — felelik.

És rázzák egymás kezét önfeledten, és elragadtatással néznek egymás szemébe, és csakugyan őszintén és lelkűk legmélyéről kívánnak boldog új esztendőt, egymásnak; mert az embereket ilyenkor áthatja valami igaz jóság, el- érzékeriyülnek az idő könyörtelen múlásától, elömlik rajtuk 'valami konok és .duhaj optimizmus; legbelül azt súgja nekik egy hang, hogyha ők ószintén kívánják a boldogj új évet,' akkor az újév boldogsága számukra is. Őszintén kívántatik, s az nem lehet, hogy e kölcsönös jóság eredménytelen maradjon."

Én is kívánok boldog új évet mindenkinek. Személyesen, levélben, telefonon sürgönyileg. Aki ilyenkor elém kerül, annak boldog új évtet kívánok, ha pedig nem tudom megelőzni a másikat, akkor viszontkívánom. S engem éppen a jókívánságnak ez a pazar áradása késztet tűnődésre, éppen ez a válogatás nélküli jóság hoz zavarba. Hogy tudniillik az ember egyforma lelkesedéssel, egyformán igaz szeretettel kíván bolTŰNŐDÉS, ÚJÉV UTÁN

dog új évet mindenkinek. Ilyenkor szólal meg bennem valami incselkedő, kaján ördög: „Mondd, öregem, nem furcsa, hogy te boldog új évet kívánsz a macskának is, meg az egérnek is?”

Mert itt valami tragikus ellentmondás van. mit tagadjuk? Nyilvánvaló, hogyha a macskának boldog új évet kívánok, akkor azt kívánom neki. hogy fogja meg az egeret, s az egérnek. akkor lesz boldog az új esztendeje, ha őt a macska nem tudja megfogni. S há szembejő velem Pézsmapüs- , pöky Ervin, ez a derék, tisztességes, csupaszív, de reménytelenül tehetségtelen drámaíró, s én boldog új évet kívánok neki, akkor azt kívánom, hogy legújabb drámáját adja elő a Nagybudapesti Kisszínház. És akkor szembejő velem Létalapy Róbert, a Nagybudapesti Kisszínház igazgatója, s én boldog ú.i évet kívánok neki. de neki akkor lesz boldog az új éve. ha nem adja eló Pézsma- püspöky gyatra f érenfűvét. És boldog új évet kívánok a csinos és roppant kívánatos Mancikának,

akinek akkor lesz boldog az új éve, ha végre nőül veszi őt Elemér, akit négy éve szeret egyre lankadatlanabbá. Én azonban tudom. hogy nem illenek össze, mert Mancika maga a tisztesség, ellenben Elemér maga a hamisítatlan pesti linkség; ennek ellenére is boldog új évet kívánok e megbízhatatlan fiatalembernek, akinek legforróbb reménysége az. hogy az új esztendőt is megúszhatja lagzi nélkül. És boldog új évet kívánok Frész Attilának, aki a Huzalfinomító Tröszt igazgató- helyettese. s akinek akkor lesz boldog az új éve, ha nevezett vállalat igazgatója, a szájtáti, tutyi- mutyi, gerinctelen, nyimnyám és korrupt Zaklaticska Ernő végre lebukik: ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy ne kívánjak őszintén boldog új évet Zaklaticska Ernőnek, aki már három éve próbálja áthelyeztetni a minden lében kanál, mindenben a vállalat érdekeit tekintő Frész Attilát.

No de hát mit tegyek? Végtére is nem nyomozhatok le mindenkit, akinek boldog új évet kívánok. hiszen még májusra sem készülnék el a munkával! Pedig úgy lenne jó. „Ááá, jónapot. Krémföldi kartárs. megint elkezdünk egy új esztendőt, igaz-e? Mik a tervei az új évre. mesélje csak el nekem ... Áááá. nagyon szép, nagyon okos tervek... És persze mindent tisztességes úton, ugyebár. munkával, szorgalommal, becsületesen ... semmi aknamunka, ugyebár, semmi suskus, semmi kártevés, nagyon szép, nagyon helyes, gratulálok és látja, ezekután tiszta szívből kívánok magának boldog új évet..

Sajnos, ez nem megy. Globálisan kell boldog új’ ével kívánnom mindenkinek, Pézsmapüspökynek csakúgy, mint Létalapynak, Mancikának csakúgy, mint Elemérnek Frész Attilának, csakúgy, mint az egérnek.

Legfeljebb azt teszem hozzá gondolatban, hogy az egérnek azért mégiscsak boldogabb új évet kívánok, nem sokkal boldogabbat, csak egy egészen picivel boldogabbat, csak annyival, ameny- nyi ahhoz kell, hogy beérjen a lyukba mielőtt a macska utóléri.

Tabi László