Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-30 / 24. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1914. január 30. Segítség, befalaznak! Diszkrét kopogást hallottam. majd egy enyhén őszülő férfi lépett szerkesztőségi szobámba. V — Schuple Vilmos vagyok, a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának területi revizora — mutatkozott be. — Nem hivatalos, hanem magánügyben jöttem, s arra kérem, látogasson meg otthonomban. — Furcsán nézhettem rá, mert mindjárt hozzátette — talán ön mint újságíró is meglepődik majd azon, amit mutatni szeretnék. Természetesen furdalt a kíváncsiság és estefelé elindultam, hogy felkeressem Bercsényi utca 9. szám alatti lakásán. Januárban 6 órakor már sötét van, arra azonban nem számítottam, hogy Kecskeméten. a Rákóczi útról nyíló utca elején is alig van világítás. Közepén pedig mély árok húzódik, két szélén magas földhányásokkal, ugyanis gázvezetéket építenek. A sötétben botorkálva egy építkezéshez értem. Az útbaigazítás szerint az udvar hátsó részén kell keresnem vendéglátómat, de hogyan jussak be a lécekkel elkerített területen át? Talán ezen az új háromemeletes épületen keresztül. Am annak a kapuja zárva volt. Akkor mégis az építkezés alapozó gödrei között. És valóban, amint csetlet- tem botlottam a keskeny sáros ösvényen, megláttam az udvar végében szerényen meghúzódó házat. amelynek ablakaiból kiszűrődő fény jelezte az irányt. — Nos hát itt lakom — fogadott a kiáltozásomra előjövő vendéglátóm. Azután bemutatta a 3 szobás komfortos épületet, amelyben 1966 óta lakik családjával együtt, s mesélni kezdte a ház és saját tortúrájának történetét. — Ez a telek a Helvéciái Állami Gazdaság tulajdona volt. 1964- ben építették rá ezt a házat, amelybe mint a gazdaság dölgó-. zója költözhettem be. 1970-ben a tanács kezelésébe került az ingatlan, — a ház és a telek —. amelyet azután kettévágtak. A ház a telek hátsó részével az Ingatlan- kezelő Vállalat tulajdonába került, míg az utcai frontot egy társasházépítő közösségnek adák el. Ezzel a salamoni intézkedéssel azonban engem teljesen elvágtak a külvilágtól. A városi tanács épi. tésl osztálya ugyan — többszöri fellebbezésemre — módosította a lakásépítő társulat építési engedélyét, oly formán, hogy részemre egynyomsávos bejárási lehetőséget biztosítson. Természetesen ennek semmi foganatja nem lett Ekkor hosszas levelezésbe kezdtem az építési osztállyal és az IKV-val. Minden beadványomat azzal utasították el. hogy bérlakásom rendeltetésszerű használatában akadályozva nem vagyok. Ezek után két évig — míg az építkezés- tartott — kerülgethettük a gödröket, állványokat, tégla- és sóderhalmokat. Majd csak vége lesz egyszer ennek is — biz- tatgattuk magunkat. Három hónappal ezelőtt fejező-- dött be az építkezés. Bejáró utat azonban nem biztosítottak számomra. (Ez így igaz, hiszen én sem tudtam a ház kapuján keresztül bejutni az udvarra.) Közben a szomszéd telket — amelyen ideiglenesen kijártunk az utcára — a rajta levő házzal együtt megvásárolta egy másik építő közösség. Mint láthatta, már meg is kezdték rajta egy többszintes társasház alapozását. A tervek szerint ez teljesen összeépül a már elkészült társasházzal. Ily módon bezárul a kör. Hátul, két oldalt falak, elől pedig két épület fog majd zárt utcai frontot alkotni. Tehát befalaznak, s ha td akarok jutni az utcára, helikopter nélkül aligha lesz erre lehetőségem. Evek óta ön az első vendégem, mert még a postás sem hajlandó behordani ide leveleimet. Búcsút vettem a szerencsétlen családtól. Ki akartak kísérni, de én lebeszéltem erről Őket, mondván. kerülgetik enélkül is éppen eleget a gödröket, földhányásokat. Vesztemre döntöttem így, mert visszafelé nehezebben tudtam eligazodni. A sötétben lép- ten-nyomon össze-vissza dobált deszkákba, különböző építőanyagkupacokba ütköztem. Miközben egyensúlyom megtartására törekedtem néhány ízes magyar kifejezés is kicsúszott a számon. Különösen akkor fűszereztem a szavakat. amikor térdig csúsztam egy sáros gödörbe. Hazaérve száritgatni kezdtem a ruhadarabjaimat, közben azon gondolkodtam, vajon milyen logika alapján hozták meg ebben az esetben az építési hatóságok döntéseiket. Ha pédig a városi tanács építési' osztálya egynyomsávos szorgalmi jogot biztosított Schuple Vilmosnak az utcára való kijutásra, miért törődik abba bele, hogy ez csak papíron maradjon, gyakorlatilag érvénytelenül. A második társasház építésének megkezdésével csak romlott a helyzet, mert az építkezésen átjárni — különösen ha már emelkednek a falak — nem lehet. Miért nem gondoltak erre az építési engedély kiadásánál? Az Ingatlankezelő Vállalat — mint a Schuple Vilmos-féle bérlemény tulajdonosa — miért nem tiltakozott mindkét társasház esetében az építési engedély ilyetén kiadása ellen? Így azután most van az IKV-nak egy alig tízéves épülete, amelyet teljesen körülzártak. s befalazzák mint Kőmű- vei Kelemennét. Lakói segítségért kiáltanak. Hogy ml a megoldás? Anélkül, hogy rakétakilövő állást építenének, szerintem legalább két lehetőség kínálkozik. Ezen azonban törje a fejét az IKV és a városi tanács építési osztálya, én addig megpróbálom lekefélni a rászáradt sarat a cipőmről, meg a nadrágomról. Nagy Ottó. „Szentek” Ez a sztárfotó még lombhulláskor készült az öregcsertői kisborjúról. Éppen útrakészen — elszállításra — várt a kisöregafa tövén. Nem vágni vitték, hanem növendéknevelőbe, valamelyik mezőgazdasági nagyüzem ilyen célú „intézményébe”. Mert ha az elmúlt tucatnyi év során legnagyobb becsben tartott állataink egyike volt a borjú, napjainkban pláne azzá vált. Eddig is csak azok nem felejtették el húsának ízét, akik vagy a bizonyos húsosfazék hörül settenkedtek, vagy jó sorsuk vezérelte őket valamelyik exkluzív hotel éttermébe, afféle reprezentatív munkaebédre. Esetleg akkor is kóstolóhoz jutott < valaki belőle, ha kórházi gyógykezelésének kulcsmozzanataként borjúhússal próbálták életkedvre deríteni. Nyilván, a marhavilágban a szaporodási kedv körül volt a bibi. Ezért csökkent 12 esztendőn át a szarvasmarha-állomány. Mindig kevesebb borjú látott napvilágot. Tudvalévőén — a marhák szaporodási jóindulata jobban függ az ember tenyésztői kedvétől, mint maguktól a jószágoktól. Az élete virágjában levő tehén is rég leszokott arról, hogy ha keblében felébred a vágy, maga keresse fel a bikát egy tejfeles szájú utód érdekében. És viszont: a marhafiú sincs abban a helyzetben, hogy gátlástalanul átadja magát érzelmeinek. A termelő „vette magára” a továbbtenyésztés gondját. Aztán — a már említett éveknek előtte — kezdett ráunni a paraszt- ember a bajlódásra. Elég sokára rájöttünk, miért. Azután ő is kimondta: „Nem érdemes, rámegy ingem-gatyám a tartásra a piacon meg keveset adnak érte.” Nos, így következett el 1972 júliusában a kormány szarvasmarhaprogramja, amely indulásnak — egyéb közgazdasági szabályozók jótékony hatása mellett — jelentősen megemelte elsősorban a két végtermék felvásárlási árát: a tejét 4,09 forintról 5,40 forintra és a húsét (élősúly) 25,80-ról 31,50 forintra. Mit mondott erre a nagyüzemében és háztájiján marhát tenyésztő, tartó dolgozó paraszt? „Majd bolond leszek én 70—80 kilós borjúmat eladni — különben is, élősúlyban 28 forint ;'e felvásárlási ára —, mikor öt-hat mázsás lesz hízott marha korában, tehát mint végtermékért szatyorra való bankót kapok érte. Nem beszélve arról a pluszról, amit a tejhozammal hálál meg a marha, amiért engedtem tehénné megnőni.” Jóllehet, a valóságban jócskán komplikáltabb ez a folyamat, a lényeg ekörül van. Ennek tudható be, hogy nemcsak megállt a sokévi csökkenés, hímem lényeges gyarapodás következett be már a múlt évben. A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi, utolsó negyedévi közlése szerint 1973. szeptember 30-án — az előző esztendei állapottal összehasonlítva — országosan 2,6 százalékkal emelkedett a szarvasmarha-állomány. Szám szerint 1978 000-re. Bács-Kiskun megyében ugyanekkorra 6 százalékos volt a növekmény. Az. ország tehénállománya pedig a múlt év közepére 813 000-re emelkedett, ami/ 4—5 százalékos növekedésnek felel meg. Élénkül a tenyésztői kedv. 1973 első felében 12 százalékkal több tehén került olyan „bizalmas” viszonyba a bikákkal. Több a tej. Kevesebb üsző, üszőborjú fejezi be élete tavaszát —- vágóhídon. Inkább a tehén ség kora a csábító a gazdák szemszögéből is. No persze, a „nagy pénz — nagy marha” lehetőséget a tenyésztők olvasottsága is táplálja. Melyik marhanevelő nagyüzem, avagy egyéni tehéntartó ne volna büszke; amikor a magyar lapok olyan írásokból idéznek, mint a párizsi Le Monde egyik szeptemberi számának cikke, amelynek címe: „A marha nyomában — de merre?” „Egy szakember szavai szerint — írja a Le Monde — manapság nálunk a legjobb minőséget a Magyarországról Importált hús képviseli...” — A marhahúsról van szó. Egy magyar vezető szakember véleménye: „A magyar marha az európai piacokon jelenleg a Mercedes vagy a Volvo autók színvonalán áll.” Kell-e bizonyítani, hogy a világhírnévért „áldozatot” is kell hozni. Érdemes még jódarabig kuporgatni borjainkat. Egy rideg szám „meleg” igazolásul: Magyarország egy év alatt 240 millió dollár értékű konvertibilis valutára tett szert az exportált húsból és hústermékből. Jó összedolgozni azért, hogy a borjak anyányivá, tehénné növekedjenek. Okos és nemes húzás volt, hogy amidőn 1972-ben pélrészét visszaadták gazdaságoknak; továbbtartásra.) Hogy a 20 ezerrel ml lett? 46,3 százalék ment belőle exportra, 11 százalékot a vendéglátónak porcióztak szét, 5 százalékát pedig kórházi betegek „speciális” táplálékául. Tessék kiszámítani, hogy a maradék 37,7 százalékból hány fikarcnyi jutott egy-egy húsboltba az országban, amikor az élő borjúból mindössze 65 százalék vegyes hús nyerhető. De még huzamosabb ideig türtőztetni kell magunkat attól, hogy nekiessünk borjainknak. Ha megesszük őket, miből lesz jóval több tehén, mint eddigelé? Hiszen, ha a marha olyan szapora volna, mint a nyúl! De emlékezzünk rá, a legjobb szándékú tehén is — rendes körülmények között — évente csak egy borjút képes produkálni. A kilenc hónap vemhességi idő csak kilenc hónap. (A rendszeres ikerelletéstől még messze vagyunk.) Örüljünk, hogy a mi marháink húsuk minőségével állják a versenyt a nemzetközi piacon. S ha egykor volt erőnk kivárni, míg a csirkéből aranytojást tojó tyúk lett — és ma már a csirkékben is válogathatunk —.lessük ki azt is, amíg teheneink sokasága csak úgy ontja az — aranyborjakat. • A tehén világszerte „szent” állat manapság. Jellemzésül szóljon ez a karikatúra a szomszédból. dául az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt 54 000 borjút vásárolt fel, abból, csak 20 000-et — kifejezetten selejtes jószágokat — küldtek vágóhídra. (Nagyobb Addig tegyünk úgy, mintha elhinnénk, hogy teheneink még nem kisborjúkat, hanem vén marhákat hoznak a világra. Tóth István KÖNYVESPOLC Közgazdasági ábécé A gazdasági élet leggyakrabban használt fogalmainak rövid magyarázatát adja e mű, amely a Mezőgazdasági, valamint a Köz- gazdasági és Jogi Kiadó gondozásában jelent meg. Politikai gazdaságtan!, ipargazdaságtani, agrárgazdaságtani, kereskedelmi, pénzügyi, vezetési tevékenységekkel kapcsolatos kifejezésekkel egyre gyakrabban találkozik a szakember és az újságolvasó nagyközönség is. A kifejezésekkel, rövidítésekkel kapcsolatos gyors eligazodást jól szolgálja e kötet, melynek előzménye az 1968-ban megjelent Közgazdasági ábécé mezőgazdáknak című kiadvány. Valószínűleg a Közgazdasági Kislexikonnal azonos időszakban jelenik meg. A két mű azonban inkább kiegészítő, mint versengő jellegű: a Kossuth Kiadó kislexi- konja elsősorban politikai gazdaságtan i, elmélettörténeti témák bővebb kifejezésével foglalkozik. A Közgazdasági ábécé pedig e témákat csak röviden magyarázza, a hangsúlyt a gyakorlati tevékenységet közvetlenül érintő szakkifejezésekre helyezi. Gabonaipari kézikönyv A szakértők véleménye szerint ez a könyv úttörő kezdeményezés e témában Európa szak- irodalmában. Olyan összefoglalás, amely a gabonaszakma valamennyi ágára kiterjed és átfogó ismeretanyagot szolgáltat. A vaskos kötet hat szerzője úgy dolgozta fel az egyes témaköröket, hogy a szorosan vett gabonaiparon túl a mező- és élelmiszer-gazdaság kapcsolódó területeinek szakemberei részére is tanulságos útbaigazítással szolgáljanak. A több, mint ezer ábrával szemléltetett kötet az élelmiszer- ipari szakirodalom jelentős mérföldkövévé válik. (Mezőgazdasági Könyvkiadó) FÜRJPECSENYE PÉCSRŐL • A pécsi ÁFÉSZ szakcsoportja hetente 2400 fűrjét nevel és ad át a MAVAD-nak. Ezt — a nálunk csak kevéssé ismert csemegét — főleg keleti és déli országokba exportálják. Képünkön: Napos ffflrjcsibe. (MTI-foto: Bajkonc József felvétele — KS) laa Léü< In 3SÖ Lagsoi az •ba — Idefigyeljen, Bódi hon- * véd! Tudja, hogy maga egyszer, és szerintem nem is sok idő múlva az akasztófán fogja végezni?! Hát ezt meg honnan szerezte?... Bódi iókora szeletet kanyarin- tott a téliszalámiból, és hátranyújtotta az elképedt szakaszve- zetőnek. — Alázatosan jelentem, a lehető legtisztességesebb úton. > — Szóval lopta, maga gazember!? — Alázatosan jelentem, nem loptam. Kaptam. A szekér lassan, komótosan gurult velük az éjszakában. Szép őszi éjszaka volt Tele csillaggal az ég. Északkeletről tompa ágyúdörgés hallatszott, és néha- néha rőt villanás borította be egy- egy pillanatra a horizontot. — Kapta? Ilyesmit nem lehet manapság kapni. Maga azt hiszi, hogy én hülye vagyok, és majd elhiszem magának, hogy ilyen háborús időkben téliszalámit osztogatnak az olyan akasztófára való bakáknak, mint amilyen maga?! — Alázatosan jelentem, tényleg kaptam. — Aztán kitől kapta, maga csirkefogó? Tán személyesen az öreg gróf tisztelte meg vele?, — Nem. alázatosan jelentem. Hanem Rózsi. Rózsi, a főszakácsnő. — Az. aki ott állt maga mellett. amikor én beléptem a konyhába? Az a termetes, pirosképű nőszemély? — Az. alázatosan jelentem. Es adott volna még többet is, de csak egy hátizsákra valót tudtam elhozni. Majd mielőtt az elképedt Frank megszólalhatott volna. így folytatta: — De megszolgáltam, alázatosan jelentőn, megszolgáltam... Háttal is ült neki. meg a sötétben különben se láthatta volna az arcát, de Frank jól tudta, hogy Bódi most vigyorog. Ahogy ilyenkor vigyorogni szokott. — Alázatosan jelentem, el sem tetszik tudni képzelni, mennyi minden finomság maradt ott. Ami a kamrában volt annak a tized részét se tudták elszállítani... Hát maradt volna ez ott az ellenségnek? ... Frank azt érezte, amit ilyenkor szokott, hogy kezd megenyhülni ez iránt a csirkefogó iránt, aki a legképtelenebb helyzetben is mindig föltalálta magát, és mindenből hasznot tudott húzni. — Es maga most azért kínált meg engem ezzel a szalámival, hogy bűntársává tegyen, mi? — Dehogy, alázatosan Jelentem. Csak gondoltam, hogy meg tetszett éhezni a szakaszvezető úr. A menetpszloD élén haladtak. A zászlóalj gépesített egységei jóval előrébb jártak már. Mögöttük szabályos tagolású rendben követték egymást a zászlóalj egységei. Majd két szakasz közé fogva a grófi értékeket ' szállító hosszú szekérsor. Egyszer csak autó fékezett velük szemben. — Állj! Állj! Azonnal megállni! — kiáltották a belőle kiugró tábori csendőrök. Egy másik nyitott terepjáró pedig, szintén tele tábori csendőrökkel. eliramodott a hátrébb elhelyezkedő egységek és a szekérsor irányába. — Mi történt? — kászálódott le a szekérről Frank. — Maguk kicsodák?! — ordított rájuk a tábori csendőr őrmester. A durva hang hallatán Frankot elöntötte a düh, de még idejében úrrá lett megbokrosodott érzelmein. sikerült megfékeznie indulatait. Jól tudta ugyanis, hogy a hadseregben, különösen frontközeiben sose szokott jó vége lenni egy tábori csendőrrel folytatott vitának. Ezért aztán az egyedül kézenfekvő megoldást választotta. — őrmester úrnak alázatosan jelentem. Frank Róbert karpaszo- mányos szakaszvezető. Személyi szolgálatra beosztva Wenkheim alezredes úr, zászlóaljparancsnok mellé. Bódi egyből vette a lapot. Mozdulatait most is tökéletesen lesar- kosítva ugrott le a bakról, vi- gyázzba vágta magát. — Őrmester úrnak alázatosan jelentem. Bódi János honvéd, Wenkheim alezredes úr legénye. Útban az alezredes úr személyes holmijával a menetelés végcélja felé. A katonás magatartás szemmel láthatólag enyhített valamit a tábori csendőr elszánt szigorán. — Honvéd, emelje meg a ponyva jobb sarkát! Bódi teljesítette a parancsot Az őrmester zseblámpájával alávilágított a nehéz ponyvának. — Ez mi? — kérdezte. , — Alázatosan jelentem, egy próbababa. Az alezredes úr ezen szokta tartani a díszzubbonyát. — Hm — csóválta fejét a tábori csendőr. — Különös ízlése van a maguk alezredes urának. S miért női próbába ez? — Alázatosan jelentem, nem tudom. — Maguk indulhatnak tovább. A többi marad — adta ki a parancsot az őrmester, de még akkor is csóválta a fejét amikor már hátat fordított nekik. (Folytatjuk)
