Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-25 / 20. szám

Ki kell cserélni a rossz traktorokat A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet szakemberei megvizsgál­ták, hogy milyen műszaki állapot­ban van és mennyire felel meg a nagyüzemi gazdálkodás követel­ményeinek a nagyüzemek erőgép- parkja. A felmérést összegezve megállapították: a traktorállomány fejlesztését meg kell gyorsítani, mert még a legeredményesebben dolgozó gazdaságok erőgépei sem felelnek meg az érvényben levő technológiai előírásoknak. A fel­mérés során arra az eredményre jutottak, hogy ezer traktorból át­lagosan 400-at azonnal ki kellene selejtezni, de több gazdaságban még ennél ,is rosszabb a helyzet. A gépek műszaki állapotát te­kintve sem jobb a helyzet; a traktorok diagnosztikai vizsgála­ta megerősítette a kutatóknak azt a korábbi feltevését, hogy a gé­pek fenntartására, és karbantar­tására nagyobb gondot kellene fordítani. A felmérés szerint a műszaki karbantartó részlegek, műhelyek felszerelése is hiányos, sőt egyes gazdaságokban — elsősorban a kisebb üzemekben — még a mi­nimális feltételeket sem sikerült eddig megteremteni. Az újonnan beállított traktorok hibamegelő­ző karabantartása emiatt elma­rad. és a javítások színvonala kí­vánnivalót hagy maga után. Közepes a fényerő az utakon 5 millió 680 ezer forint Kecskemét közvilágítására A városok fej­lettségi szint­jét többek kö­zött a hozzá­juk vezető utak minősége határozza meg, de fontos kér­dés ezeknek az utaknak a meg­világítása is. Kecskeméten az a furcsa helyzet állt elő, hogy a megyeszék­helyre vezető utak jól kivi­lágítottak, ugyanakkor városközpont ezekhez viszo­nyítva sötét A külterületen olyan utcákat is találunk, melyekben esetleg csak egy-két lámpa világít elenyé­sző fénnyel, vagy egy sem. A közvilágítás fejlesztését hát­ráltatja az is, hogy a 44 ezer katasztrális holdon fekvő város igen szét­szórva terül el. Amíg a központ­ban az átlagosnál jobb a beépí­tettség, addig a külterületekről ez egyáltalán nem mondható el. Nagy és gazdaságtalan lenne a jelen helyzetben sokat költeni a külterületek közvilágításának megoldására, ugyanakkor az sem volna igazságos, ha csak a város- központot részesítenék előnyben a korszerűsítésnél, fejlesztésnél. A megyeszékhely közvilágítá­sáról Leitner Lászlóval, a Kecs­keméti Városi Tanács műszaki osztályának vezetőjével beszél­gettünk. Az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Fel­ügyelőség 1972. decemberében készített egy tanulmánytervet, melyben megállapítják: Kecske­mét közvilágítása a követelmé­nyekhez képest közepes mértékű. A Rákóczi úton például a meg- világítottság 5,4 lux'a megkívánt 13—18 lux helyett, a Széchenyi téré 9—12 lux helyett csak 2, bár a fény eloszlása kedvezőbb a kí­vántnál. A Ceglédi út és Bethlen körút kereszteződésében duplá­jára kellene növelni a fénymeny- nyiséget. Jónak minősült az Ady Endre, a Balaton utca és a Széchenyi körút megvilágítása. Ebben az évben 5 millió 680 ezer forintot fordítanak a város közvilágításának fejlesztésére, karbantartására. A viszonylag jelentős összeg nagy részét áram- díjként fizetik ki. A közvilágítással kapcsolatban két részre osztódik a feladat, egyik az új beruházások, másik a meglevő hálózat karbantartá­sa, korszerűsítése.. Az új beruhá­zásokat sok esetben más építé­szeti feladatokkal együtt — la­kótelepek építésével — valósít­ják meg. Komolyabb gond a felújítás. A vezetékhálózat ugyan­is jelentős teljesítménynöveke­dést nem bír el, újra lenne szük­ség. Ennek megépítését az is hátráltatja, hogy a város ener­giaellátási távlati terve még nem készült el. A rendelkezésre álló összegből kell- felszámolni a külterületek még meglevő „fekete foltjait” is. Erre a célra évente 50—60 izzó­helyet létesítenek. Ebben az évben kerül sor a Szabadság tér közvilágításának korszerűsítésére is. Az eddigi 9 és fél méter magasságból világi- ló lámpák helyett 8 darab 11,5 méter magasságú kandelábert ál­lítanak fel a DÉMÁSZ szakem­berei. A magasabban levő fény­forrás a megvilágítás egyenletes­séget segíti elő. Az ötödik ötéves terv feladata a Rákóczi úttól a Május 1 térig terjedő közvilágítás korszerűsí­tése. Ezeket a munkákat — épp úgy, mint a karbantartást — a DÉ­MÁSZ szakemberei fogják elvé­gezni. Monostori Józsefet, a Dél­magyarországi Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi üzletigazga­tóságának igazgatója elmondta, hogy egy kilométer korszerű köz- világítás megépítése — a helyi körülményektől függően — 800 ezer forint. Vanhak utcák, ahol az egy kilométerre jutó költség 1 millió, de akad olyan is, ahol 600 ezer. Arra a kérdésre, hogy van-e szabad kapacitásuk egy esetleges hálózatbővítés kivitelezésére, az igazgató igennel válaszolt. B. J. Hévízi Éva mozitárlata Ki a legudvariasabb Tegnap délután a kecskeméti Városi moziban dr. Kádár Zoltán egyetemi docens szavaival meg­nyílt mozitárlaton Hévízi Éva grafikai lapjain sok-sok munká­val megformált, elevenen élő spa­nyolországi élmények hosszú sora látható." Mívesek, érdekesek. Aki az alkalmazott grafika te­rületén már elismert, annak ne­hezebb továbblépni olyan tarto­mányba. melyet a képzőművészet világának mondunk. Itt már át­élés. kell. költészet, a külön és mégis az emberekhez kötődő ön- világ megalkotása szükséges és holtig tartó küzdelem az anyag­gal. Hévízi Éva néhány éve végezte az Iparművészeti Főiskolát; ez el­ső önálló kiállítása. Most bemu­tatott munkáinak ió részét (főleg a cinkmaratásokat készségesen segítő nyomdászok támogatásá­val) Kecskeméten alkotta. A bu­dapesti grafikus a múlt évben itt dolgozott a Művésztelepen. Kiál­lított grafikai lapjai a megoldás­ban tartalmi feszültségekben és olykor fakturálisan nem egysége­sek. Mindegyik őszinte azonban aftisztikurhmal telített. A spanyol életről alig tudunk valamit. Olvasni nem elég róla. Ha körülnézünk a tárlaton, forró­sodó spanyol hétköznapok villan­nak fel, olykor a vallási rabság­ban szinte mániákusan dermedő asszonyok és férfiak. A Lorca-il- lusztrációk elmélyítik ezt a han­gulatot. A mozitárlat-sorozat, melyet a városi tanács művelődésügyi osz­tálya és a filmszínház közösen rendez, igazán épületes cseleke­det. A társadalom széles rétegei nézhetik e kiállításokat. Feledi András Tavasz a télben Tegnap kigombolták a férfiak télikabátjukat. Itt Kecskeméten, a Rákóczi út fái alatt, öregjeink sétái hosszabbra nyúltak: meg- megremegő kesztyűs kezüket nem mélyesztették a kabát zse­bébe. Meg is álltak: hosszabban türelmesebben beszéltek egy­mással. Tegnap otthon maradtak a pré­mes sapkák. Könnyebb, jobb időt váró kendők kerültek a kontyok fölé: szebbek voltak nagylánya­ink, asszonyaink: a gyermekko­csik kerekei lassabban forogtak: meg is álltak az anyák, hosszab­ban, mosolygósabban néztek egy­másra. Tegnap, amikor az egyik hi­vatalban jártam, észre kellett vennem, hogy a hatalmas üveg­ablakokon át a pillanatnyi el­tévedés a ragyogó utcára von­zotta az adminisztrátorok tekin­tetét: a Szabadság téren a szi­rénázó mentőautónak azonnal utat engedett a forgalom. Bát­ran hajthatott a gépkocsivezető a tilosba; gyorsabban rohanha­tott az életért. Néhány rügy a fákon is meg­fakadt — a tavasznak, —• s vé­lem, ezért is gyorsabban robog­hatott a mentő az életért, hama­rabb elintézték az admininsztrá- torok az ügyem. Vélem, tegnap közelebb ke­rültünk egymáshoz, mint más­kor: amikor. fagy,, hideg a tél, s mindenáron fel akarunk jutni a zsúfolt autóbuszra, s csak a mi ügyünk a fontos,. csak mi nem érünk rá, az adminisztrátor csak velünk szemben méltat­lan ... Van ebben valami különös: tegnap iavaszidő járta a telet. Csató Károly magángépkocsi-vezetö? Ezt leg. jobban azok a gyalogosok, ke­rékpár- és lovaskocsihajtók, más gépjárművek vezetői tudják megítélni, akik rendszeresen részt vesznek a forgalomban, A Petőfi Népe szerkesztősége és a Megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács ezért februártól pályázatot hirdet, amelyben lapunk vala­mennyi olvasója részt vehet. Dolguk csupán annyi, hogy az általuk legudvariasabbnak tar­tott magángépkocsi-vezető jár­művének elhaladásakor ÍRJÁK FEL A RENDSZÁMÁT s havonta két alkalommal, a lapban található szavazólapot küldjék be a szerkesztőségbe. A szavazólap csupán egy hónapra szól, ugyanis minden hónapban a legtöbb szavazatot kiérdemlő magángépkocsi­vezetőnek átadjuk a Petőfi Népe és a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács által alapított Arany tigris-díjat. FIGYELJE LAPUNKAT, ugyanis minden hónapban más és más napon helyezzük el lapunk­ban a szavazócédulákat, amelyeket a megjelölt napig postára kell adni. Ne okozzon gondot az sem, hogy portósan adják fel a borítékot, amelybe a szavazólapot helyezték, mert a küldeményt a Petőfi Népe szerkesztősége így is átveszi. A szavazatok havonkénti összeszánílá- lása után az ARÁNY TIGRIS-PÁLYÁZAT nyertesének nevét — aki egyúttal elnyeri A megye legudvariasabb magángépkocsi-vezetője címet — a nyertes fényképével együtt kö­zöljük. Az utcán jártában-keltében tehát nézzen alaposan körül, s a gyalogosokkal és más járművezetőkkel szemben udvarias, előzékeny magatartást tanúsító magángépkocsi-vezető járművének rendszámát a szavazólapon küldje be szerkesztőségünknek. Az 1974-ben legtöbb szavazatot kapó hat magánautóst decemberben értékes autósajándék­kal — autórádió ostorantennával, hordozható táskarádió, kemping-ét­készlet, kempingfőző, kulcskészlet és más sok ajándéktárggyal — jutalmazza meg a Petőfi Népe szerkesztősége és a Megyei Közleke­désbiztonsági Tanács. ELVETTÉK A JOGOSÍTVÁNYÁT­Halálos közúti baleset, ittasság Könnyen tragikussá válható szerencsétlenség történt Kecske­mét határában, a megyeszékhely és Lakitelek között. Jákob György 19 éves segédmunkás, Kecskemét, Kisfái 19. szám alat­ti lakos kerékpárjával egy föl­des dűlőútról balra nagy ívben, körültekintés nélkül fordult ki. Ekkor érkezett oda féktávolsá­gon belül személygépkocsijával dr. Mozol József Kecskemét, Ba­lassi Bálint utca 1. szám alatti lakos. Az összeütközés követ­keztében a személygépkocsi fel­borult, de szerencsére sem uta­sai, sem a gépkocsivezető nem sérült meg. A kerékpárost azon­ban a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A sze­mélyautóban négyezer forint anyagi kár keletkezett. A kerék­páros ellen a rendőrség eljárást indított. Közlekedési vétség elköveté­sének alapos .gyanúja miatt el­járást indítottak Tóth László gépkocsivezető, Kecskémét, Bor- bás 39/a. szám alatti lakos ellen. Tóth Kecskemét belterületén, az 5-ös számú főútvonalon személy. gépkocsijával úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy na­gyobb mennyiségű szeszes italt 'fogyasztott. A véralkohol-vizsgá- lat szerint Tóth több mint más­fél liter 10 százalékos bornak megfelelő alkoholt ivott meg. Vezetői engedélyét a helyszínen elvették, s a további közlekedés­ben megakadályozták azzal, hogy a járművet a helyszínen lezár­ták. , Lászlófalva határában egy számnélküli úton tragikus sze­rencsétlenség történt, ugyancsak ittasság miatt. Idős Kovács Ger­gely 51 .'éves tsz-gazda, Lá-zló- falva. Alsó 98. szám alatti lakos munka közben mintegy hét deci bort fogyasztott el. Azután ült fel lovas, kocsijára, s elindult a községből. Néhány kilométer után a kocsi bakjáról leesett, s olyáh súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat meg­állapítása szerint a baleset be­következéséért idős Kovács Ger­gelyt terhelte a felelősség. G. G. • Közős közlemény Berlinben. Todor Zsivkov, a BKP KB első tit­kára, az államtanács elnöke és Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára Berlinben aláírja a két párt- és kormányküldöttség találko­zójáról kiadott közös közleményt. (Telefoto—ADN—MTI—KS) • Magyar—szovjet televíziós együttműködés. Csütörtökön a Ma­gyar Televízió székházában I. Medvegyev, a Novosztyi sajtóügynök­ség elnökhelyettese és Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió el­nökhelyettese aláírta a két intézmény 1974—75. évre szóló televíziós együttműködési munkatervét. • Az NDK tiltakozása. Az ADN hírügynökség a következő nyilat­kozatot tette közzé: A nyugatnémet kormány jóváhagyta a szövet­ségi környezetvédelmi hivatal felállításáról szóló törvényjavaslatot. A szövetségi belügyminisztérium irányítása alá tartozó új hivatalt tüntetőén az NSZK területén kívül, Nyugat-Berlinben akarják meg­nyitni. Az NSZK kormányának ez a lépése durván megsérti a négy­hatalmi megállapodásnak azt az alapvető előírását, amely szerint Nyugat-Berlin nem képezi az NSZK integráns részét és így utóbbi nem is kormányozhatja azt. Ellentmond továbbá annak a tételnek, hogy az NSZK nyugat-berlini jelenlétét meg kell szüntetni és Nyu­gat-Berlin helyzetét az NSZK egyoldalúan nem változtathatja meg. Figyelemreméltó, hogy az NSZK kormányának ezt a határozatát most éppen azok az erők üdvözlik, amelyek hónapok óta mindent elkövet­nek annak érdekében, hogy akadályozzák az európai feszültség eny­hülésének folyamatát és akadályokat’ gördítsenek az NDK es az NSZK, továbbá az NDK és a Nyugat-Berlin közötti kapcsolatok nor­malizálásának útjába. • Aláírták a csapatszétválasztás menetrendjét. A Kairót Szuezzel összekötő országút 101-es kilométerkövénél, az egyiptomi—izraeli ka­tonai tárgyalások csütörtöki tanácskozásán a felek vezérkari főnökei aláírták a szuezi fronton állomásozó csapatok szétválasztásának rész­letes menetrendjét feltérképező tervet. Az aláírásra az ENSZ közel- keleti különleges erői főparancsnokának zöld színű sátrában került sor. A dokumentumot ellátta kézjegyével Ensi Siilasvuo tábornok is. Az aláírás után Siilasvuo hivatalos sajtónyilatkozatában újból meg­erősítette, hogy a tulajdonképpeni szétválasztás ma, pénteken dél­előtt kezdődik. (Reuter, UPI) • Bombamerénylet Londonban. Bombamerényletet hajtottak végre csütörtökön déloen a londoni Cityben. A jelentések szerint a pokol­gépet a Bank of Israel fiókintézetében robbantották fel, mégpedig úgy, hogy a helyiség pultja mögé hajították. Sebesülésről egyelőre nem érkezett hír. • Kutatják a rejtelmes robbanás okát. Rendőrkülönítmények ku­tatták csütörtökön Észak-Wales lakatlan hegyvidékét, .hogy kinyo­mozzák, mi okozta az előző .esti hatalmas robbanást. A detonációt magyar időszámítás szerint 21.38 órakor 100 kilométeres körzetben hallották. A titokzatos katasztrófa a walesi Llandrillo térségében történhetett. A környékbeliek elmondják, hogy a dörrenés után a házak erősen megremegtek, ez a jelenség néhány másodpercen át tartott, majd hirtelen abbamaradt. A rendőrség segítséget kért az esemény felderítéséhez az edinburghi egyetem geológiai intézetének földrengéstani tanszékétől, adatokat gyűjtenek * be a skóciai szeiz­mográfoktól és a brit atomerőhatóság földrengéstani szakértőitől. A szakemberek az adatok' egyeztetéséig nem vállalkoznak megálla­pításokra, de feltételezik, hogy meteorit csapódott be Észak-Walesben, vagy földrengés történt. Skóciából még szerdán este jelentették a parti őrség emberei, hogy különös fényjelenségeket észleltek, ame­lyek Észak-Wales irányába tartottak. (Batak) 0 Már a nyárra készülnek az IBUSZ idegenvezetői. Képünkön: továbbképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik tanter­mében,. ' . (MTI foto — Benkő Imre felv. — KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskémé*. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619,. 12-516 (központi): 11-709, 11-1*1. Telexszám: 224609 bmlv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KM 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyőmdábari ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. ■ Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065

Next

/
Thumbnails
Contents