Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-20 / 16. szám

1974. január 20. • PETŐFI NÉPE • 3

# „NemzetkSzi munkamegosztás” a Budapesti Orvostudományi Egyetem diákszállásán. Filica Nikolau (középen), magyar és cseh szobatársaival elmosogatja a vacsora edényeit. A cseh hazai küldeményből, magyar fűszerekkel ízesített spagettit Filica készít tette el, valódi görög recept szerint. (Révész Tamás felvétele.)

ISTENEK, ÁLARCOK ÉS TRAGÉDIÁK

Görögországi jegyzetek

VI. Magyarok és görögök

— Magyarok? — kérdezte tűnődve matalai háziasszonyunk, Sophia, majd kis szünet után hozzákérdezte azt, amit tudott rólunk. — Ott ugye, kommunizmus van?

Nem volt semmi bántó él a hangjában, vagy ellenséges hangsúly. Inkább csodálkozás, ami teljességgel érthető egy egyszerű, krétai parasztasszony esetében, aki az ország egyik legeldugottabb helyén él. s a helyi pópától szerzi vallási, valamint politikai ismereteit. Ezt a meglehetősen egyhangú világképet kissé „fellazította” megjelenésünk Matalá- ban. ahol állítólag egy magyar sem járt még rajtunk kívül. Először furcsállták, majd jólesően vették tudomásul, hogy leülünk közéjük. Nem úgy, mint a gőgös nyugati turisták, akik közömbösen, alig titkolt lenézéssel, esetleg úgy néznek az őket kiszolgáló görögökre, mint a romantikus tájkép egzotikus színfoltja. Turisták. Idegenek. .Jól fizetnek.

Hogy bennünket hová sorolnak? Ravasz. Homérosz-arcú bácsika kocog elő a szamarával, va- lahonnét a hegyek közül. Megakad a szeme rajtunk. Honnét jönnek? — tudakolja gyerekes kíváncsisággal.

Magyarázzuk: „Ungárn.” Nem érti. „Hungary". „Madzsar”, — végre leesik nála a húsz fillér, őszintén elámul: „Olyan messziről?”

Hát bizony, úgy tűnik, Amerika közelebb van. Lassan már át sem kell kelni érte az óceánon, hiszen mindenütt jelen van Görögországban. Mindenütt megtalálható.

— Magyarok? — a Zeuszról elnevezett ajándékbolt szívélyes tulajdonosa — nyugalmazott tengerészkapitány . —, csodálattal, s annyi elismeréssel ejti ki a nevünket, mint ahogy mi idézgetjük túlcsorduló szívvel Homérosz hőseinek dicső tetteit. Mindent elolvas rólunk, amihez hozzájut. Minden érdekli: népművészet, zene, történelem, csak éppen politizálni nem hajlandó. De búcsúzáskor égővörös szegfűvel ajándékoz meg. Ez is jelenthet valamit. Természetesen, virágnyelven.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de úgy éreztem, sok helyen egy fokkal szívélyesebben fogadtak az emberek, amikor megtudták, honnét jöttünk. Volt, aki sajáttermésű szőlővel kedveskedett, vagy fűszeres borral kínált, s csöndes jóindulattal kereste arcunkon azt, amit mi az övékéről kívántunk leolvasni: miben különbözünk egymástól, vagy miben hasonlítunk? Néztük, s talán egy .kicsit meg is értettük egymást így, szavak nélkül is. És a feketébe öltözött öreg szomszédasszonyok Ma- talában. akik méltóságteljesen üldögéltek a tornácon és figyelték a furcsa idegenek indulását és érkezését, jóságos mosollyal kívántak szerencsés utat és mielőbbi viszontlátást. Görögül ez olyan szépen hangzott, mint az áldás.

— Görögország? — sóhajtott fel vágyakozóan Budapesten Filica Nikolau, aki az idén végez a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Szomjasan itta minden szavunkat. A hazáiéról, amelyet hét éve nem látott és ki tudja mikor láthat még ismét? Haza nem mehet, de ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert a férje ciprusi — szintén nálunk tanult, mérnök — oda megy Filicia is, ha megkapta az orvosi diplomát. Dina Geli, a másik görög medika viszont nem tudja, mi lesz vele. Még levelet, híreket is ritkán kap hazulróL Aggódik. A családjáért, Görögországért.

A két lány kicsit szigorúbb szemmel néz bennünket, magyarokat. Évfolyamtársaikkal például nagyon éles vitákba is bonyolódnak az anyagiasság elvéről, a Nyugat-imádatról, a szocialista társadalom nyilvánvaló fölényéről. Dühösek, ha azt látják, hogy nálunk a fiatalok egy része csak a szépet hajlandó észrevenni a kapitalista társadalomból és csak az árnyékot a sajátjából.

— Mi tudni, mi az — kapitalizmus! — háborog Filicia —, nem is kívánjuk!

És tudta az az egyetemista fiú is, akivel Mükénébe tartó vonaton rázódtunk össze. Haja „feltűnően” rövid volt. kockás ingét gondos anyai kezek stoppolták, hogy tovább tartson. Nyugodtan, halkan, de félelem nélkül beszélt. Elmondta, hogy mennyire szereti és tiszteli a chilei népet — akkor még szabadok voltak — és hisz abban, hogy egyszer eljön az idő, amikor minden diktatúrának bealkonyul.

Most' mi lehet vele? Velük? Oresztésszel. a matalai pékkel, aki a kenyereivel mosolygott rá az emberekre. A kedves bárfiúval, az öklömnyi Herkulessel, a Krétába tartó hajón. Még éjjel is ott ült a palackjai között félálomba szenderülve. minden pillanatban készen arra, hogy kitöltse az illatos narancslevet vagy az olcsó görög konyakot, a Metaxát, s még mosolyogjon is hozzá.

ök jelentik nekem Görögországot és nein a tábornokok. Még akkor is. ha ma még kénytelenek statisztálni egy olyan drámában, amelyben a főszerep kizárólag őket illeti.

Vadas Zsuzsa (Folytatjuk.)

Értesítjük megrendelőinket, hogy az 1973-ban eladott

osztály ozat lan bányakavicsra szóló utalványok

visszaváltás céljából történő

beküldésének határideje

az eredetileg meghirdetett 1974. február 28-a helyett

1974. január 31.

Címünk: Kavicsbánya Vállalat pénzügyi osztálya 1369 Budapest, Pf.: 351.

147

„Színes, tartalmas, gazdag volt”

A megyei tanács elnöke a Petőfi-emlékévről

„A valódi örökösök jogán és gondosságával, felelősségünk teljes tudatában szeretnénk méltón a költőhöz megünnepelni születésének 150. évfordulóját” — így kezdődik a Petőfi Emlékbizottság idestova két esztendeje kibocsátott programja. A tervezetben sűrűn szerepelt Bács-Kiskun megye neve. Itt tartották az első országos jellegű ünnepséget és Kiskőrösön zárták be a Petőii-emlékévet.

Dr. Gajdócsi Istvántól, a megyei tanács elnökétől, a Petőfi Emlékbizottság tagjától kértünk tájékoztatást arról, hogy si- került-e a dús, sok ágú terveket teljesíteni, a mához szóló Petőfit felidézni.

Így hangzott első kérdésünk:

— Mi a véleménye elnök elvtársnak az emlékév Bács-Kiskun megyei vonatkozású programjáról? Kifejezte-e az esemény jelentőségét, figyelembe vette-e az adottságokat?

— Ügy érzem, hogy mi tulajdonképpen sok rendezvényt vállaltunk. Az Országos Petőfi Emlékbizottság által elfogadott tervezetben szinte ijesztően sok volt a Bács-Kiskun megyéhez kötődő esemény. Féltünk attól, hogy nem felelünk meg a nagy várakozásnak; itt született, innen indult Petőfi, sok költeményét írta rólunk és közel volt hozzánk akkor is, amikor az egész világ ünnepelte őt. Véleményem szerint színes, tartalmas, gazdag volt az emlékév. A rendezvények száma helyett azt emelem ki, ahogyan megmutatta Petőfit, közel hozta az emberekhez, bizonyította időszerűségét, a forradalmár mindenkori időszerűségét

— Mintha az év második felében kicsit elapadt volna a kezdeti lelkesedés, megsápadt volna az ünnepi fény?

— Az események nem egyenlően oszlottak meg, valóban. Volt az év első felében néhány olyan országos jellegű ünnepség, amely automatikusan vonzott egy csomó kiállítást, bemutatót. Ezt a magas színvonalat, összpontosítást nem lehetett az egész évben tartani.

Elsősorban Kiskőrös, Losonczi Pál elvtárs jelenlétében rendezett várossá avató ünnepségére gondolok — emlékezetesen szép beszédet mondott Ortutay Gyula —, de gondolok a szülővárosban tartott fegyelmezett, fáklyás menetre, a „Szóljatok szép szavak Petőfiről” döntőjére. Ezek nagy rendezvények voltak.

Hozzáteszem, hogy az emberek egész éven keresztül látogatták a kiállításokat, irodalmi esteket Azt hiszem, hogy a program folyamatos volt; ha talán látványosságban, külsőségekben nem egyforma hatékonysággal, de hasznosságban igen.

— A költő tisztelői mesz- szemenően helyeselték a megyei Petőfi Emlékbizottság határozott állásfoglalását: az emlékhelyek ne azon vitatkozzanak, hogy hol született az ünnepelt. Nemes versengésben döntsék el: hol juttatják el több emberhez a 150 esztendeje szüleit forradalmár szavait. Sikerült-e ennek a szemléletnek érvényt szerezni?

— Nyilvánvaló, hogy nem azon kell vitatkozni, hogy hol született Petőfi. Itt a Duna—Tisza közén! Túlnőtt ezen a tájon, az országon és az egész világé lett. Mi büszkék vagyunk arra, hogy innen indult el, de nem ez a lényeg. A döntő az, hogy miként ápolják hagyományait, hasznosít-' ják tanításait. Azt hiszem valamennyi emlékhelyet dicséret illet.

Kezdjük talán Kecskeméttel, ahol az év végén avatták fel a költő mellszobrát, Pálfy Gusztáv alkotását. Tízezren voltak részesei, tanúi az 1973. évi forradalmi ifjúsági napok itteni országos megnyitójának. A „Borostyán, a vándorszínész” című dráma ősbemutatója országos visszhangot keltett. Kiskunfélegyházán 38 különféle - „rendezvényt tartottak az évforduló keretében, tartalmas ízléses kiadványban foglalták össze a költő és a város kapcsolatait. Szalkszentmártonban hozták létre talán a legigazibb Pe- tőfi-emlékházat. Teljesen ötletszerű látogatásaimkor találkoztam ott japánokkal, hollandokkal, kanadaiakkal, szovjetekkel, a Magyarok Világszövetsége által szervezett turistacsoportokkal. Dunavecsén, az emlékházban új kiállítást rendeztek. Kiskőrösön az országos középiskolás Petőfi- napok eseménysorozata volt az ünnepségek egyik csúcspontja. Nagy erőfeszítéssel, szinte az utolsó pillanatokban készült el a megye egyik legkorszerűbb művelődési központja. Büszkék lehetnek rá az építők. A szülőházat 1973-ban több mint hatvanezren tekintették meg. A költő szülei boldog éveket töltöttek Szabadszálláson^ ahol Petőfi sokat tartózkodott. A nagyközség méltón idézte fel életének helyi vonatkozásait.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a TIT „Tisztelet Petőfinek” címmel Kecskeméten, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán és Szabadszálláson irodalomtörténeti vándorgyűlést szervezett.

Az események, akciók felsorolása szinte lehetetlen. Érdemes külön is utalni a megyében megjelent kiadványokra. A Forrás különszámára, a Bácsfilm Stúdió kisfilmjére. Az ifjúsági

• Koszorúzás a szülőháznál.

• Alsó képünkön: Az ifjúság tisztelgése 1972 szilveszterén.

klubokban vetélkedőket, az iskolákban, a könyvtárakban, a művelődési otthonokban szavalóversenyeket rendeztek. A kalocsai irodalmi színpad ötvenkét alkalommal mutatta be aktuális műsorát a környező községek művelődési otthonaiban. A múzeumok kiállításait csaknem százezren nézték meg.

— Elnök elvtárs sok kulturális megmozduláson vett részt. Melyik1 tette önre a legnagyobb hatást?

— Nehéz válogatni, mert volt néhány amelyik minden várakozást felülmúlva sikerült. A városavatás — az emberek életében ilyen esemény ritkán adódik — méltóságteljesen szép volt. Ennek a városnak ezt a lendületet most már továbbra is hasznosítani kell és olyan fejlesztési programot készíteni, teljesíteni, ami méltó Petőfi hagyatékához. Felejthetetlen volt a december 31-én este rendezett felvonulás. A fiatalok országos közéleti vezetők irányításával a város különböző pontjairól indultak és a szülőház előtti tér meghatározott pontján találkoztak a gondosan szervezett műsor meghallgatására. Nagyon-nagyon emlékezetes az irodalmi színpadok kiskőrösi találkozója. Ezek a fiatalok nagyon ismerik, nagyon szeretik, jól szeretik Petőfit. Számomra meglepően érett volt a versek tolmácsolása, érett’, fiatalos és szuggesztív. Ügy érzem, hogy a mi közéletünkben az ifjúság a szocializmus építését nagyon hasznosan tudja segíteni.

örvendetes tapasztalat, hogy a nézőtereken a társadalom minden rétegét megtalálhattuk. A KISZ, a Hazafias Népfront tömegeket mozgatott az ügy érdekében. A kultúrával hivatásszerűen foglalkozók, a közművelődési szakemberek, a művelődésügyi osztályok; mindenki a maga területén tett annyit, amennyi a képességeiből tellett.

— Az emlékév tapaszta- • tatai hívták fel a figyelmet

arra, hogy még sok a tennivaló a költő életművének valódi megismertetése, befogadása érdekében. Mit tervez Bács-Kiskun megye?

— Mindenekelőtt: a tanulságokat még nem összegeztük. Amikor utoljára ülésezett az Országos Petőfi Emlékbizottság, amikor megköszönték az érdekeltek közreműködését (külön is Bács- Kiskun megye dolgozóinak fáradozásait), azt mondotta az Elnöki Tanács elnöke, hogy a későbbiekben kívánjuk summázni, ami Petőfi ügyében a világon, ebben az országban történt.

Mi is szándékozunk ilyen jellegű megbeszélést tartani, s az eseményeket történelmi mércével értékelni. Hasonló kulturális megmozdulás ötvenévenként. ha egyszer van. A művelődésügyi osztály vezetőjével* már megbeszéltük, hogy egy dokumentumkötetet adunk ki a rendezvényekről; az emberek reagálásáról.

Ebből is következik, hogy a „Petőfi-ügyet” nem zárjuk, nem zárhatjuk le. Továbbra is gondolunk az emlékhelyek tudatos ápolására, mindent elkövetünk, hogy a belföldi turizmus számára az eddiginél jobban hozzáférhetővé váljanak a Bács-Kiskun megyei emlékházak. Úgy gondolom, hogy ebben a megyében a tanterven túlmenően szavalóversenyeken, pályázatokkal, irodalmi színpadok műsoraival foglalkozzanak a diákok Petőfivel. Megfelelő fórumokat kell teremteni.

—- „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog be minden ház ablakán". Gyakran idézték a „XIX. század költői'' szerzőjének ma is aktuális intelmét. Ismeretes, hogy Bács-Kiskun megyében a kulturális intézmények tekintélyes része kedvezőtlen, olykor méltatlan körülmények között dolgozik. A lakosság , a közművelődés dolgozói ' számíthatnak-e a közeli években kedvező változásokra? Ezzel a kérdéssel és a tervek ismertetésével fejezhetjük be a legméltóbban a „Petőfi jegyében” folytatott beszélgetést.

— Az említett idézettel, mint jelszóval kezdtük meg a tanyai iskolák villamosítását. Ez volt a jelige a tanyai kollégiumi akció megszervezésekor. A nagy társadalmi összefogás most is majd 30 milllió forintot tart a kollégiumi számlán és segíti a tanyai gyerekeket a szellemi egyenjogúsághoz.

Szükséges, hogy falun biztos, stabil és magas szintű legyen a jövedelem, mert a falun élést ma már meg kell fizetni. A lakosság jó közérzetéhez a termelőszövetkezetek megszilárdulásán ' kívül az is hozzátartozik, hogy legyen megfelelő művelődési ház, legyenek ifjúsági klubok, tartalmasabban szórakozhassanak, tanulhassanak a fiatalok. Jó néhány korszerű művelődési ház épült és ifjúsági klub is van vagy kétszáz.

A község és a város közötti átmenetet jelentő nagyközségek vannak talán a legkritikusabb helyzetben. Még nem városok, de vonzáskörzetükben már városi funkciókat töltenek be. Nagyközségeink ilyen szempontból való objektív ellátottsága viszonylag tűrhető. A tartalmi munka nem kielégítő.

Városaink vannak a legnagyobb gondban. Zúdul befelé a lakosság. -Kecskemétet" említem^ ahol két évtized alatt 30 ezerrel növekedett a népesség. A mennyiségi növekedés csupán menny5 ségi, nem elhanyagolható követelményt jelenthetne. A feladat nagysága akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, ha arra gondolunk, hogy olyan emberek jönnek be a tanyákról, a peremekről, akik az urbanizációs életformával még meg sem tudtak békülni, akiknek a szellemi igényét fel kell kelteni.

Kecskemét most nagyon mozgásban van. Kiskőrös „rendben”. Ügy látszik, hogy Kalocsán gyorsan tudunk előbbre lépni. Kiskunhalas — objektív feltételekkel — viszonylag betölti azt, amit neki pillanatnyilag vállalni kell. Baja nehéz helyzetbe került: a tartalmas kulturális élet és a nagyon mostoha feltételek ellentmondása miatt.

A közeljövő hozza meg Kecskeméten a tárgyi feltételekben a javulást. Elkészül a Tudomány és a Technika Háza. Budapest közelségében olyan, országos rendezvényekre is alkalmas fórum keletkezik, amely ösztönzően hat különböző szaktudományokban az itteni szellemi kapacitás növelésére, kihasználására. A megyei művelődési központ várhatóan augusztus elsejétől önálló költségvetéssel és olyan apparátussal tud dolgozni, hogy ennek a nagy felsőfokú központnak az igényein túl a megye közművelődését is kezébe veheti. A Kodály-intézet megépítése talán a legjelentősebb, mert nemzetközi zenepedagógiai központként fog működni.

Ha mindezt figyelembe vesz- szük és azt, hogy a Forrás, úgy érezzük, tartalmasabbá válik, hogy szellemi műhelyek alakúinak lassan a megyében, hogy a színház hol sikeres, hol kevésbé sikeres, da mindenképpen dicséretes kezdeményezésekre vállalkozik, akkor megállapíthatjuk: megpezsdült a kulturális élét ebben a megyében. Tudomásul kell venni: ahhoz a nagyléptékű fejlődéshez, amit mi a ipegye életében terveztünk, az iparfejlesztéssel, a mezőgazdaság további korszerűsítésével, a szolgáltatás színvonalának, a közlekedés feltételeinek, a kereskedelemnek javításával, a kulturális tevékenységnek is lépést kell tartani. Ehhez az szükséges, hogy új művelődési intézmények jöjjenek létre, és ezekben, valamint- a meglevőkben olyan elhivatott emberek dolgozzanak, akik életet lehelnek az intézményekbe és közkinccsé teszik azt, amit a kultúra az embereknek adhat.

Heltai Nándor