Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-19 / 15. szám
4 • PETŐFI NÉPE 0 1974. január 19. PANORÁMA • PANORÁMA A kiváló szakmunkás • • Ösztönösen nem lehet Óriási postahivatal Naponta 5 millió ’ levelet, 600 ezer újságot és folyóiratot, valamint 75 ezer csomagot képes feldolgozni a moszkvai Kazanyi pályaudvar mellett nemrég átadott új postahivatal Ez Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye. A hivatal helyiségeiben 15 félautomata levélosztályozó berendezés, több mint 20 szállító- szalag és több félautomata csomagosztályozó működik. A szállítószalagok hosszúsága eléri a 3,5 kilométert. A diszpécser- szolgálatot ellátták televíziós kamerákkal, ahonnan a levelek és csomagok osztályozásának minden fázisa kényelmesen nyomon követhető. A postahivatal rakodójával egyidejűleg 16 postakocsi kirakását végezhetik. 0 A Moszkvába érkező levelek osztályozását 15 félautomata levélosztályozó gép végzi. (APN) Légi mérgezés az alföldi akácosokban Hazánkban évek óta foglalkoztatja a kutatókat a környezetvédelmi helyzet felmérése, a levegőszennyezettség megelőzése. Ebből a munkából részt vállalnak az Erdészeti Tudományos Intézet kecskeméti állomásának munkatársai is. Az utóbbi tiz év megfigyeléseit összegezve megállapították, hogy a jelentősebb ipartelepülések környékén, mint például az ajkai, az inotai és a várpalotai kohó- és vegyiművek övezetében, nőtt a levegő szennyezettsége, sőt egyes vidékeken meghaladja a megengedett szintet. A legújabb megfigyelések szerint a mezőgazdaság fokozódó ke- mizálásának is jelentkezik a környezetromboló hatása. Elsősorban a légi vegyszeres gyomirtás mérgezi a gyümölcsösöket, akácosokat. A rizs- és a gabonaföldek gyomirtásakor a szél elviszi a vegyszert — több mint két kilométer távolságú a veszélyeztett zóna —, ami a jelek szerint pusztítja a fásszárúakat. Különösen az akác érzékeny a vegyi párára, többszöri hatástól lesárgul a lombja, s a fa pusztulását okozza. A jelenségre főleg Hajdú és Békés megye területén figyeltek fel a kutatók. 0 Könnyű felelni arra a kér* désre, mennyi munkás dolgozik az iparban. 1973 októberében számuk 1 millió 266 ezer volt Arra azonban jóval nehezebb, sőt, szín* te lehetetlen válaszolni, közülük hányán kiválóak, vitathatatlan mesterei — kockáztassuk meg: művészei — szakmájuknak? A gyárakat járva, a műhelyek mindennapi életének történeteit megismerve. mind erősebb a meggyőződés: sokan vannak. Gyalusok és szerkezeti lakatosok, szerszám- készítők. műszerészek, öntők, vájárok. mintakészítők, esztergályosok, szövők, szobrászok, szállító- munkások. gépkocsivezetők, nők, férfiak vegyesen, s minden mesterségben. Abban sincs hiba, hogy a társak, a műhely- és üzembe- liek ne tudnák, kik azok. akiktől tanulhatnak, akikre a főnökség a legkényesebb, a legsürgősebb munkát is rábízhatja, akik, ha úgy hozza a dolgok sora, egy-egy bonyolult feladatban segítenek az üzemmérnöknek éppúgy, mint a szerkesztőknek a gyártmányfejlesztésben. A kiváló munkást nem kinevezik, nem kitüntetéssel adják meg a rangját. A maga tehetsége, rátermettsége, hivatástudata, s a környezeti hatások szerencsés találkozása alkotja meg, s formálja e típust, azok táborát, akik nélkül lassúbb lenne az ipar haladása, akadozóbb az üzem munkája, tétovább, többször zsákutcába tévedő a gyártás- és gyártmányfejlesztés. 0 Csavarjunk egyet a társadalmi elismerés tv-készülékének gombján, hogy élesebbé tegyük a képet Vajon azt látjuk a képernyőn, hogy a kiváló munkások mindenkor és mindenben megkapják tevékenységük anyagi, erkölcsi értékét? Túl sok kép váltja egymást, egybevágók és ellentétesek, bármiféle egyértelmű válasz után kérdőjelet téve. Mert lelni kiváló munkást a parlamenti képviselők között, de ugyanakkor nem számít ritkaságnak az a vállalat, ahol „titok” a városi, megyei, községi tanácstagi tisztet ellátó, vagy más közéleti feladatot vállaló munkások neve: csak a brigád tud megbízatásukról. S az sem ritkaság, hogy a városi pártbizottság ülésein találó észrevételeket, segítő bírálatot elmondó munkást a gyárban, a vállalatnál nem kérdezi senki, s ha kérdezetlenül szól, léintik, mert ugyan kiváló a szakmájában, de „a vállalati ügyekbe ne beszéljen bele”. Sűrűn leírjuk, elmondjuk: a fizikai munkának nincs elég becsülete. Igaz. S még kevesebb a híre, rangja a jók közül is a legjobbaknak, a kiválóaknak, azoknak, akik szinte a tökéletességig fejlesztették szakmájuk ismeretét, s ezeknek az ismereteknek az alkalmazását. Ha van is hírük, rangjuk, nagyon ritkán terjed túl a gvár, a vállalat kerítésén, nem tud róla a lakóhely, a család környezete — például az iskola, ahová a gyermek jár! — s még kevésbé a másik üzem. a saját vállalat többi telepe. 0 Meghökkentő lenne — mert kérdésemre legalábbis ezt hallottam válaszként — a gyár hosszú évtizedeken át kiválóan dolgozó munkásáról elnevezni egy brigádot? Szebb, sokatmondóbb a „törekvés”, az „egyetértés” név, mint a nemrég elhunyt munkásé, akit időnként nyugdíjasként is nélkülözhetetlennek tartottak, sokszor behívtak, álljon újra a marógép mellé? S káromlása lenne-e be- lénkivódott szokásainknak, ha a községben, a városban utcát neveznének el egy-egy, évtizedekig is teljes szívvel, nagy hozzáértéssel tevékenykedő munkásról, aki termelt, eközben szakemberek sorát is’ fölnevelte, segítette? S mi történnék; ha nemcsak a művész papát, a vezető beosztást betöltő szülőt emlegetné a pedagógus a gyerekek előtt követendő példaként, hanem azt is, aki „csak” munkás, de a maga dolgában, a saját területén több, értékesebb, mint a fél-művész, fék műkedvelő zenész, festő, az ép- pen-hogy főosztályvezető, igazgató? Havi átlagban — 1973. januárja és októbere között — 2360 forint volt az iparban a munkások bére. Az átlag persze elfedi az ennél jóval nagyobb kereseteket, de még ennek ismeretében sem tarthatjuk kielégítőnek a kiválóak javára történő megkülönböztetést, s még kevésbé az anyagiakon túli megbecsülést. Egy-egy gyár, vállalat ugyan, esetleg megadja ezt. de tágabb körben már nem jut figyelem rá. Holott mind vállalati, mind szélesebb méretekben önérdek a legjobbak sokoldalú elismerése, tisztelete, a szó nemes értelmében vett népszerűsítése. 0 A kiváló munkás példája, társadalmi rangja, közmegbecsülése tettekre váltja a szavakat, ezrek, tízezrek eiőtt bizonyítja, hogy minden foglalkozás fontos a társadalomnak, hogy minden mesterséget lehet hivatásként űzni. Szeretni, minél tökéletesebben csinálni, meglelni benne az alkotás édes örömét. A kiváló munkás — kérdezzük csak meg bátran őket! — nem cserélne senkivel. Ám rangjuk, társadalmi tekintélyük, anyagi, erkölcsi megbecsülésük akkör lesz rendben, ha majd sokan irigylik őket, ha sokan cserélnének velük szívesen, azaz ha majd sokan követik példájukat. M. O. Hazánkban 3768 mozi működik, amelyeket, híradóval, műsorfilmmel a Mozgóképforgalmazási Vállalat kőbányai telepéről látnak el. A raktárakban 57 000 tekercs filmet gondoznak. 0 A filmeket a raktárban gondos körülmények között tárolják, majd gondosan megvizsgálják (jobb oldalt) — mielőtt műsorra kerülne — és az esetleges hibákat kijavítják. (MTI foto: Danis Barna felvétele — KS.) Egész nap filmet néznek... Lépt L :ső a] lagsoi az •ba líj Ez volt a város reprezen- tatív ^tterme. Ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az átlagosnál valamivel magasabbak az árak, és ugyanennyivel jobb színvonalú kiszolgálás. Ám egyben azt is, hogy a takarékos helybeliek közül csak igen kevesen látogatták. A fiatalok meg egyáltalán nem szerették. Úgyhogy a zenekar minden új arc föltűnésekor kifejezetten föl- villanyozódott. A prímás pedig másodperceken belül kiderítette a további teendőket. — Majd vacsora után — intett a fejével Frank. A prímás egyből alkalmazkodott a szituációhoz. Hiszen ez egyáltalán nem volt elutasítás. — Amikor én fiatal voltam, még minden lánynak volt kedvenc nótája. Magának is van? Edit töprengett néhány pillanatig, mit is mondjon. — Hát ez nem is olyan egyszerű. Amit én szeretnék, azt ez a prímás úgyse tudná eljátszani. — Mire gondol? — Ismeri a Love Story-t? — Láttam a filmet is. — Nohát abból az „Egy fiú és egy lány” ... — Csakhogy ezek itt muzsikálni akarnak magának. Minden áron. Es tudja... én már olyan régen nem muzsikáltattam cigánnyal egy lánynak, hogy nem szívesen zavarnám el őket innen Kérdőleg nézett a lányra, aki most már megértette, milyen korhangulatba szeretné magát visz- szaringatni ez a jóképű, deresedő hajú férfi. — Hát jó — dőlt hátra a széken, miután a fehér damaszt- szalvétával gondosan megtörülte száját —, legyen. De csak a maga kedvéért. És ha lehetne, akkor nagyon-nagyon diszkréten. . Majd újabb röpke töprengés után: — Csak egy. kislány van a világon... Meg azt, hogy: Tavasszal a Tisza, mikor kivirágzik ... A prímás már ott is állt mellettük. Mintha egy gombot nyomva csöngettek volna neki. Alá- zatoskodó derékgörbítésel közel hajolt Frankhoz. — Érti — hallgatta az utasításokat —, a kisasszony azt kívánja, hogy a lehető legdiszkrétebben. Tehát halkan és mesz- sziről. Egy százast csúsztatott a zenész zsebébe: •— Először azt, hogy: CSak egy kislány van a világon ... Egy másikat meg a másik zsebébe. — Aztán meg azt, hogy: Tavasszal a Tisza, mikor kivirágzik ... A prímás egyetlen intései ráncba szedte a feszülten és épp oly izgatottan figyelő bandát. V- Művészet. Értitek? Csak tiszta művészet. És halkan, a fületek istenit! Olyan halkan, hogy csak a szívük gyökere hallja. ö pedig előrébb lopakodott néhány lépést, az álla alá szorított szárazfával. A lány elismeréssel pillantott Frankra: — Maga aztán tud bánni az emberekkel... Ahogy ezt a prímást kioktatta, nahát!... De ekkor hirtelen elhallgatott, mert észrevette, hogy a férfi érzelmileg is arra hangolódva figyeli a muzsikát. S bár. ő nem volt túlságosan elragadtatva a cigányzenétől — ósdinak, . bóvlinak, túl érzelgősnek tartotta, azért — ha némi kény- szerűséggel is, de — igyekezett hangulatilag lépést tartani a férfi- val. Nem szerette volna egy ilyen ) jelentéktelen dologban való hibázással elrontani mindazt, ami olyan jól indult és olyan reményteljesen kezdett a továbbiakat illetően is kibontakozni. — Valaha bizonyára sok, lány ablaka előtt elhúzatta ezt... — mondta, amikor* a zene elhallgatott. — Nem mondhatnám. — Tréfál? Vagy úgy gondolja, hogy elhiszem ezt? — Kalkulálja bele a vélemé'. nyébe azt is, hogy én 1944-ben, tehát huszonhat évvel ezelőtt hagytam el az országot... Hány évesnek néz?... Veszélyes kérdés volt. Siker is, kudarc is egyaránt lehet ^ dolog vége. — Nagyon rossz tippelő vagyok — szabadkozott Edit. — Föltétlenül muszáj válaszolnom? — Nem. Majd én megmondom. Negyvennégy. Akkor tehát, könnyen kiszámíthatja, tizennyolc voltam... És sejtheti, hogy kint nem mindjárt éjjeli zenével kezdtem a beilleszkedést ... — Persze, persze, én vagyok a buta... Ezt igazán gondolhattam volna... Csak hát, tudja, minden lány fejében megfordul, amikor kap valamit valakitől — mint én most ezt a mb- zsikáltatást —, hogy akitől kapja, az kinek és hányszor adta már ugyanezt... De nem úgy • szólt a program — változtatott ügyesen témát —, hogy vacsora után táncolni fogunk? ... Frank bólintott. — Mehetünk. (Folytatjuk.) jjSy émelyeknek különös — ' mondhatni eltájölt — elképzelésük van a kereskedelmi szakmáról. Kecskemét egyik legnagyobb áruházába osztályvezetőt kerestek. A jelentkezők között akadt egy, aki nagybátran azt hozta fel alkamasságának bizonyítására, hogy érettségije óta bizony ő már másfél évtizedet töltött el ilyen és ilyen ipari szakmában. ^Bármennyire is önbizalomról, életrevalóságról tett tanúbizonyságot a rokonszenves fellépésű jelentkező, le kellett őt beszélni merész vállakózásáról. Megértette vele az igazgató, hogy aki kereskedő létére „szállt ki” 15 esztendővel ezelőtt a pályáról, s a más munkaterületen eltöltött idő után térne vissza eredeti hivatásához, aligha fogadna, vállalna el ilyen beosztást. — Annyi az új áru, amit ismernie kell a kereskedőnek, hogy aki másfél évtizede benne van — s egyfolytában! —, attól is igen alapos szakmai felkészült- séget kíván egy áruházi osztály vezetése — érvelt többek közt ezzel az igazgató. A példa ismeretében tegyünk egy próbát. Jó szakember nem fél egy kis rögtönzéstől, mégha telefonon kapja is a kérdéseket. Mint Pancza János, a kecskeméti „Szivárvány” lcisáruház igazgatója. Miután elnézést kértem a furcsa beszélgetésért. — Hány féle ruházati cikk van az önök üzletében? — Ö, ezt így nemigen lehet megmondani. Ez így nagyon relatív ... — Csak úgy hozzávetőleg. — Akkor is ... Mert ugye, először vannak a különböző osztár- lyok, mint: konfekció, méter, divat, rövidáru, cipő ... Aztán a konfekción belül férfi- és női ruházati cikkek. Kabátok — téliek. tavasziak; öltönyök vastagabb. vékonyabb anyagból. Nadrágok, zakók, munkaruházat. Ez utóbbin belül... — Köszönöm, ne is tessék folytatni. Látom, jócskán laikus volt a kérdésem... Engedje meg, hogy más irányba tereljem az érdeklődést. Hány éVe dolgozik a szakmában? — Tizenkilenc esztendeje. — Ha — mondjuk — tíz évvel' ezelőtt kilépett volna a kereskedelemből — más pályára —, s most újra itt folytatná, lenne-e boltigazgató? — Nein volna könnyű ... Ebben már annak is szerepe van, mennyire szerette az ember a szakmát azt megelőzően, úgy értett-e hozzá ... Annyi^ bizonyos, hogy az említett idő alatt a felelősség megliússzorozódott, a munka is meghatványozódott. Mennyi új alapanyag „lépett be” a természetes szálak után, különösen a textilipar rekonstrukciója óta! Évről évre egész sora az új alapanyagoknak... A személyzeti problémák... De ilyen súlyú kérdések, mint a készlet- gazdálkodás, megkövetelik, hogy a vezető közgazdász is legyen. Meg jogász. Rengeteg szabály. A reklám... Ügy, hogy igenösz- szetett meghatározásra van szükség, ha feltesszük a kérdést: Ki' a jó kereskedő? ... — S akkor folytathatjuk a kiszolgálás színvonalával... A szolgáltatások bővülésével... Lám, egy tapasztalt, s jó szakember dióhéjban is szemléletes képet tud adni arról, milyen rangos szakma napjainkban _ a kereskedelem. Megértjük belőle, hogy — kicsit triviálisan szólva — nem lehet a pult mögé csak úgy „az utcáról” odaállítani valakit. Hogy sok más képesség között elsőrendűen fontos követelmény a kereskedő szakmai képzettsége. S mint a megyei kereskedelmi ankéton elhangzott: „Tanítani, s nem megmosolyogni kell aztt a pult mögött álló kislányt, aki egyik városunkban a Konzum kekszet kérő idős kollégának azt válaszolta, hogy sajnos nincs, csak háztartásit tud adni”. Meg azt pz ifjú kereskedőt, aki tágra nyílt szemmel csodálkozott, mikor tőle vízelpárologtatót kértek; nem ismerte még azt a cserépből, bádogból vagy műanyagból készült alkalmatosságót, amelyet a fűtőradiátorokra ^«szoktak tenni légpára 'keltése végett. S nemcsak a szakértelem nélkülözhetetlen. Mert ugyan hányféle hangsúllyal lehet odaszólni a kedves vevőnek: „Tessék várni!” — „Menjen, válassza ki maga!” (Ami esetleg szintén hozzá- nemértést leplez —, a nem éppen udvarias hangnemmel tetézve.) „Ösztönösen” kereskedni ma már nem lehet. (Tegnap se lehetett igazán.) Jó, ha valaki úgy érzi magáról, hogy neki „vérében van” ez a szakma. De ha szakmai és általános műveltségének szüntelen fejlesztését nem tartja fontosnak, szükségesnek, a szakmai érzék „a vérében is marad”. Élni nem tud vele. Tóth István t
