Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-18 / 14. szám
/ 1074. január 18. • PETŐFI NÉPE • 8 VENDÉGÜNK VOLT: Lehel György karnagy Hangverseny szünetében, a színház társalgójában ültünk lé Lehel -György Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művésszel, hogy zenéről, s a zenei élet néhány jelenségéről beszélgessünk. Mindenekelőtt magáról az előadott műről, Purcell: Arthur király című operájáról, mely három fővárosi előadás után Kecskeméten is kirobbanó sikert aratott. Tavaly a Dido és Aeneas-t. Purcell leghíresebb művét adta elő Budapesten; a közelmúlt egyik legnagyobb magyar hanglemezsikere pedig Bach: János-passiójának teljes felvétele volt ugyancsak Lehel György vezényletével. — Kezdettől fogva vonzódom a barokk zenéhez. Purcell a zene- történet egyik óriása volt, akit nálunk alig ismernek, pedig művei a 17. század legnagyobb csodái. A sort jövőre a Tündérkirálynő bemutatásával szeretném folytatni. Feltűnő, hogy ezeket a monumentális remekműveket amatőr kórusokkal adja elő, sőt a János- passiót viszonylag kis együttes élén vezényelte. Vonzza az ilyen kísérletezés? — A felelet egyszerű: korhű hangzásra törekszem. Véleményem szerint az „amatőr” vagy félamatőr együttesek jobban megközelítik a barokk zene hangzásideálját. Az Ifjú Zenebarát Klubok Központi Kórusa — mélyet ma este hallanak — pontosan megvalósítja elképzeléseimet, egyesítve a legjobb értelemben vett amatőrséget és az előadás „profi” színvonalát. Lehel Györgyöt úgy ismerik, mint a mai zene odaadó tolmá- csolóját. Tudjuk számos új művet mutatott be és műsorain általában jelentős helyet foglal el századunk zenéje. — Nem vagyok specialistája a modern zenének. Elsősorban az a meggyőződés vezet, hogy a művésznek a saját korában kell élnie. Ami magát a modernséget illeti: vajon az Arthur király csodálatos téli jelenete nem volt-e a maga korában — évtizedekkel Vivaldi híres természetzenéi előtt — hallatlanul modem? Mindig a nagy alkotó egyéniségek viszik előbbre a művészeteket, régen éppúgy, mint ma, s véleményem szerint ma is élnek közöttünk jelentős tehetségek. Egyébként egy előadóművész sohasem látja kárát. ha kortárs műveket tűz műsorára: a régi és az új nem zárja ki, hanem kiegészíti és erősíti egymást, az egyikből a másikat is jobban meg lehet érteni. Legutóbb 1965-ben vezényelt Kecskeméten. Tudjuk, nagyon elfoglalt: 70—80 hangversenye van évenként. Az utóbbi években sokat jár külföldre, elsősorban a Rádiózenekar élén. Mondana valamit külföldi tapasztalatairól, s ezek tükrében a magyar zenei életről? — A- „külfölddel’’ alig találkozom: megyek, vezényelek, aztán már utazom is tovább a következő fellépés helyére. A közönség pedig mindenütt egyformán kedves. Legutóbbi amerikai turnénkon egy új magyar művet is játszottunk; igen meleg érdeklődés fogadta, nem vallottunk szégyent vele. Minden ilyen turnéról megerősödve jövök haza a magyar zene rangját illetően. Zenei életünk mozgalmas, színes, különösen kis ország viszonylatában igen sok tehetséggel. A „szakma” oldaláról nézve ez nyilván így van. De beszélhetünk-e a zenét befogadó közönség szélesedéséről, megújulásáról is? Vannak-e biztató tapasztalatai az Ifjúsággal kapcsolatosan? — Igen. vannak. Minden évben öt estből álló sorozatot rendezünk a Rádiózenekarral középiskolások részére. Ezt munkánk legkomolyabb részének tekintjük és igyekszünk mindig k legjobbat adni műsorban és előadásban egy- egyaránt. Elmondhatom, hogy a legfogékonyabb, legjobban reagáló közönsége éppen ezeknek a koncerteknek van. Csak egy példát idézek: tavaly előadtuk Balassa Sándor Kassák Lajos emlékére komponált Requíemjét. A fiatalok sokkal jobban, értőbben fogadták, mint egy héttel később a felnőtt nagyközönség. Meggyőződésem, hogy ez is szerves része az ifjúsági politikának, amiről egy idő óta olyan sok szó esik! Körber Tivadar 2 millió 200 ezer tv-előfizető A televízió népszerűsége változatlan, legalább is a posta most elkészült gyorsmérlege szerint. A múlt évben ugyanis több mint 115 000 — pontosan 115 407 — új televíziókészüléket jelentettek be, s az évvégi adatok alapján hazánkban 2 199 876 televízió- előfizetőt tartanak nyilván. A rádióelőfizetők száma 2498142, lényegében évek óta alig változik, hiszen — ahogyan a szakembérek mondják — elértük a viszonylagos telítettséget. Ennél azonban jóval több készüléket használnak, mert az asztali rádiókon kívül a legtöbb családban másod- sőt harmadkészülékek, zseb- és táskarádiók is szólnak. Növekvő gépimport a szocialista országokból Űj cementgyár, Diesel-mozdonyok, mezőgazdasági repülőgépek A NIKEX Külkereskedelmi Vállalat <— amely összimportjának kétharmad részét a szocialista országokkal bonyolítja le — 1974-ben mintegy 20 százalékkal növeli behozatalát ezekből az országokból. Tavaly e legnagyobb gépipari külkereskedelmi vállalatunk összesen csaknem 100 millió rubelért vásárolt a szocialista államoktól többek között öntödei, kohászati berendezéseket, ipari szerelvényeket, cement- és házgyárakat. A szocialista piacról származó nehézipari berendezések növekvő vásárlását a szervezettebb piackutatás. a fokozódó igény teszi lehetővé. Több idei importszállításra már a múlt év végén megkötötték a szerződéseket. Űjabb berendezéseket rendeltek csehszlovák partnereiktől az Ózdi Kohászati Művek részére, a szovjet ipar pedig a Dunai Vasműbe szállít új, korszerű gépeket. A Bélapátfalvái Cementgyár technológiai tervezését a szovjet ipar vállalta. Már eddig is sok mozdonyt, tehervagont vásárolt a NIKEX lengyel, csehszlovák, valamint román vállalatoktól. A MÁV kocsiparkfelújítási. dieselesítési és villamosítási programja keretében előreláthatólag több mint 10 millió rubelért vesz a NIKEX szovjet gyártmányú Diesel-mozdonyt (tavaly 2,5 millióért importáltak.) A vállalat ebben az évben is több millió rubel értékben vásárol a már bevált TU—134-es típusú utasszállító repülőgépekből. A mezőgazdaság számára pedig új típusú kis repülőgépeket és helikoptereket hoznak be főleg a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Lengyelországból. Egyébként a szocialista piacról származó import bővítését, az újabb lehetőségek feltárását szolgálja majd a március 26—30. között Budapesten megrendezendő második nemzetközi építőgép-kiállítás. amelyre máris sok KGST- országbeli partnercég jelentkezett. A NIKEX az egyre fokozódó importon kívül ebben az évben .bővíti exportját is ezekbe az országokba. (1973-ban 50—60 millió rubelért szállították a magyar ipar termékeit.) Az idén első ízben exportál ventillátorokat — a Szellőző Művek új exportcikkét — a szocialista államok gyártásszakosodása keretén belül a csehszlovák, az NDK-beli. és a lengyel piacra. Az ipari szerelvényeken, építő- és útépítő gépeken kívül — amelyek már a hagyományos exportcikkek közé tartoznak — fűtőkazánokat és termógenerátorokat szállítanak több millió rubelért a csehszlovák megrendelőknek. A NIKEX exportálja a prágai metróépítkezéshez áz úgynevezett metróalagút-tijbbinget. A Csehszlovákiában felépülő új komplett szennyvíztisztító telep összesen körülbelül 5 millió rubel értékű berendezéseit ugyancsak a NIKEX szállítja. Ütnak indították az első festő- berendezéseket a Szovjetunióba és az NDK-ba is. Vasúti gördülő- anyagokat ad el a vállalat a lengyel, román, bolgár és csehszlovák partnereinek. (MTI) BAJAI RÉGÉSZ SIKERE A kalocsai székesegyház az Árpád-korban C okát köszönhet a hazai tudomány Henszlman ^ Imrének, a műemlékvédelem egyik megteremtőjének. A sokoldalú tudós Kalocsán is ása- tott a múlt század második felében. Más teendői miatt nem volt módja értékes feljegyzéseinek, adatainak, tapasztalatainak az elemzésére, a következtetések levonására. Kőhegyi Mihály és Kozák Károly, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség régésze felismerte az érseki levéltárban őrzött dokumentumok jelentőségét. Saját kutatásaikkal, megfigyeléseikkel, kiegészítve feldolgozták a székesegyházra vonatkozó iratkö legeket, leveleket. Dolgozatukat elküldték a Magyar Képzőművészek Szövetsége által 1973-ban hirdetett pályázatra. A bíráló bizottság elismerését, munkájuk színvonalát az elnyert egyik III. díj is mutatja. A díjkiosztás után megkértük Major Máté akadémikust, hogy a pályázatról és a kalocsai templom Árpád-kori viszonyaival foglalkozó tanulmányról tájékoztassa olvasóinkat. — Az igazság az, hogy van mit pótolni az építészeti szakirodalomnak. Adósok vagyunk az építészettörténet fontos mozzanatainak a feldolgozásával és főként a mostani törekvések bemutatásával, elemzésével. Az alkotó kedv élesztőséért hirdeti meg immár néhány esztendeje a szövetség azt a pályázatot, amelyen most ez a Bács-Kiskun megyei vonatkozású dolgozat is sikerrel szerepelt. A beérkezett 16 írás szinte kivétel nélkül alapos, színvonalas munka. Kőhegyi Mihály és Kozák Károly nagyszerűen megállták a helyüket ebben az erős mezőnyben. Dolgozatuk fő érdeme, hogy a dokumentumokat az újabb ismeretekkel és kutatásaikkal gazdagítva dolgozták fel. Henszlmann Imre a jelenlegi templomban is ásatott és megállapította, hogy legalább négyszer építették újjá a székesegyházat. A fiatal kutatók újabb érvekkel, tényekkel igazolták ezt a feltevést. Véleményük szerint az Árpád-korban kisebb volt a templom alapterülete, mint sokan gondolták. A tornyok akkor is hátul álltak,- de a régi épület tengelye valamelyest, mintegy 20 fokkal eltért a mostamtóL Északkelet—délnyugat fekvésű volt. Most sikerült tisztázni, hogy az épület körül temetkeztek az Árpád-korban. A két régész szerint érdemes lenne féltárni a tomplomfal mentén elhelyezkedő, föld alatt levő toronymaradványt. A tanulmány kiadásáról a Magyar Építőművészek Szövetsége gondoskodik. H. N. Képünkön: Árpád-kori szobrászatunk kiemelkedő emléke a kalocsai királyfej. Újdonságok a pápai Elekthermaxból 9 A VBKM pápai Elekthermaá Gyára az idén több újdonságot hoz piacra: egyebek közt a kis méretű, olcsó, „mini-grill” sütőt. (MTI-foto: Jászai Csaba felvétele — KS) Az öregcsertői együttes Budapesten A Kalapos Istvánná vezetésével működő öregcsertői népi együttes a napokban meghívást kapott, hogy január 27-én szerepeljen a Madách Színházban. A hatvantagú vegyes csoport a SZÖVOSZ anyagi támogatásával utazik a fővárosba. Azt remélik, hogy ugyanolyan sikerük lesz majd, mint a múlt év decemberében, amikor a Duna menti folklórfesztiválon legszebben szerepelt csoportokkal együtt mutatkoztak be a Madách Színházban. Akkori színvonalas produkcióiknak köszönhetik, hogy egy hónap alatt kétszer léphetnek a budapesti közönség elé. ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI FOTÓKIÁLLÍTÁS A forradalmi ifjúsági napok keretében 1974. április 4—16. között országos középiskolai fotókiállítást rendeznek a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban. Ezen legfeljebb négy, 18x24-es méretű fekete-fehér képpel szerepelhet minden húsz évnél nem idősebb középiskolás tanuló. A pályázatra, illetve a kiállításra szánt műveket április 4-ig kell elküldeni a Nagy Lajos Gimnázium címére. (Pécs, Széchenyi tér 11.) A képekhez csatolni kell az iskola hivatalos igazolását arról, hogy a jelentkező hány éves. és jelenleg hol folytatja tanulmányait. A neves fotóművészekből álló zsűri döntése alapján értékes díjakat osztanak majd ki a pályázók között. ISTENEK, ÁLARCOK ÉS TRAGÉDIÁK Görögországi jegyzetek IV. Milyenek a görögök? Egyik reggel, szállodai szobám erkélyéről próbálom kilesni a szomszéd ház életét. A görög lakások nem befelé fordulók, le- függönyözöttek. A nagy ablakok, ajtók tárva-nyitva, az élet kint zajlik az utcán vagy a hatalmas erkélyeken. Az egyik lakásban gégeorvos tart rendelést, szinte belelátok a páciense torkába — nagyszemű, megszeppent ikisfiú. A szomszéd erkélyen két kislány tépi egymás haját, a nagymamájuk vagy a gondozónőjük a konyhából ontja rájuk a szidalmait. Szabályos hétköznapi emberek, szabályos hétköznapi pillanatok. Az utcán folyammá duzzad az autók sora, a kocsikban türelmetlen férfiak vagy nők ülnek, feltehetően nem gyilkosok vagy besúgók, legalábbis nem mind azok. Odaát — most látom csak — cukrászműhely is üzemel, egy sovány, inas férfi, derékig meztelenül kifliket formál. A bőre olajosán fénylik az izzadságtól, — mint valami fényesre koptatott antik szobor —, csakhogy a keze úgy jár mint a gép, szinte az ujjai hegyéből rázza ki a süteményeket, s lisztes kezével még csókot is dob felém. Vajon milyen arcot vágna, ha a politikai nézeteiről faggatnám? Valószínűleg nem válaszolna. Számomra az volt a legfeltűnőbb, hogy azok az emberek, akikkel az életükről szerettem volna elbeszélgetni, gyorsan körülnéztek, majd udvariasan, de határozottan kitértek a társalgás elől. Még saját házuk védelmét sem érezték eléggé megbízhatónak. Megkínáltak borral, szőlővel, mézzel sütött kenyérrel és cukros tejjel, de a gondolataikat, a véleményüket megtartották maguknak. Megértettem őket: én elmegyek, ők itt maradnak. Én most csak a szép, nyájas, turistacsalogató álarcot látom, de ők azt is tudják, mi van mögötte. Legfeljebb a kedvességük árulkodott. Mivel ez a kedvesség nemcsak kizárólag nekünk szólt, hanem a társadalomnak is, amelyet képviseltünk. Görögországban a legtöbb turista a tájban, vagy a műemlékekben gyönyörködik, s kinek tűnne fel, hogy itt egyszerűen nincs műszakváltás: késő estig ugyanazok állnak a pult mellett, vagy a múzeumok pénztáraiban, termeiben, akik a délelőtti órákban is ott szorgoskodtak. Vendéglőkben például a családtagok — a tizenéves srácokat is beleértve — ugyanúgy be vannak fogva mint a fizetett alkalmazottak. Ha nem pattannak tüstént, az apjuk előbb leteremti őket, mint a kedves vendég, bár az sem mondható nyájasnak. Nem családlátogatásra jött, hanem enni, örüljenek, hogy idehozza a pénzt és nem a szomszédba. Egy biztos: sehol senkinek nem lehet panasza a kiszolgálásra, a tulajdonos egyetlen percig sem tűrne meg olyan pincért, aki lassított felvételben jár a konyha és az asztalok között. Egyik este ültünk egy csöpp kis sziget, barátságos szállodájának az erkélyén. Alattunk a tenger, fölöttünk a csillagos égbolt, valahol a közelben szirtakit játszott a zenekar — kezdtük elveszíteni a fejüket és a valóságérzékünket. Nyaraltunk, ahogy a nagy könyvben meg van APXAIOTHTEI THZ EAAAAOI KNOXOX H 006684 MH MH EH EH OK Ti A t. a. n. AIATHN EIXO AON 0 Múzeumi belépőjegy — Iraklionban. A négy, jellegzetes görög kultúra típusait ábrázolja. Az első' a legrégibb krétai korszakból, a minosziból származik, a következő mükénéi, a harmadik a klasszikus koré, az utolsó pedig a fejlődés csúcsára feljutó hellénizmus emberének mintapéldánya. írva. Hirtelen furcsa, keményen dobbanó hangokra lettünk figyelmesek. A hullámokon csónak im- bolygott, abból jött a különös hang. Egy férfi evezett, egy pedig hatalmas doronggal csapkodta a vizet, így terelte a halakat a kifeszített hálóba. A másnapi ebédről gondoskodtak a felszolgálók. Csak ezután nyúlhattak végig, ruhástól, a fekhelyükön — erkélyünkről éppen a személyzet szegényes szállására láttunk. Nem hiszem, hogy panaszkodtak volna, ha egyáltalán ráérnek beszélgetni velünk, örültek, hogy dolgozhattak. Keményen, némán, személytelenül. És a turistáiktól, zenétől hangos, egyenruháktól borított országban ugyan kinds tűnt volna fel, hogy maguk a görögök, hagyományaiktól, szokásuktól eltérően, félelmetesen hallgatagok? Vadas Zsuzsa (Folytatjuk.)
