Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-17 / 13. szám
1974. január 17. • PETŐFI NÉPE • 5 I II.M.IFGY/.K I Sutjeska ■ Egy legendává vált, ám a maga idejében véresen-valóságos hadművelet képei bontakoznak ki a filmvásznon. Katonákat látunk, szervezett alakulatokba felfejlődve és a gyilkolás minden, tökéletes eszközével felszerelve, jól vasalt egyenruhákban. És elcsigázott, fáradt, agyongyötört, számbeli kisebbségben levő, alig felfegyverzett embereket, akik a hatszoros túlerő roppant szorításából törtek ki 1943-ban. a Sutjeska folyó hegyeiben és völgyeiben. A németek Schwarz-operációnak nevezték el ezt a hadműveletet, a jugoszláv partizánok csak egyet tudtak, át kell jutniuk a gyűrűn, hogy később, megerősödve végleg kiűzhessék szülőföldjükről a gyűlölt fasisztákat. Ebben a szörnyű és egyenlőtlen küzdelemben született meg, ko- vácsolódott össze a jugoszláv felszabadító hadsereg. A film nagy erénye, hogy a gigászi küzdelemben azt is érzékelteti, hogyan lett a hazájukat féltő és szerető egyszerű emberekből öntudatos kommunista, s milyen fontos szerepe volt a pártnak ebben. Mert ez, az ezer sebből vérző, sokszor a puszta kezével, vagy a furfang- jával diadalmaskodó kis sereg, úgy vívta élet-halál harcát, hogy menetközben formálódott, s szinte a szemünk láttára nőtt fel a kommunista eszmék megértéséhez és vállalásához. Ebben a filmben nemcsak katonák csapnak össze, betolakodók és honvédők, hanem — s ezen van a hangsúly —, a fasizmus embertelen gépezete kerül szembe a kommunisták mélységes emberszeretetével és erkölcsi fölényével. Megrendítő képsorok tanúsítják, miként fogadták be a különböző nézetű emberek ezt a magasabb rendű eszmét, hogyan választották inkább a biztos halált, mintsem, a saját bőrüket mentve, cserbénhagyják a harc- képtelenné vált sebesülteket. A küzdelmet már rég eldöntötte és lezárta a történelem, s mi, nézők most mégis szorongó együttérzéssel, aggódó szeretettel figyeljük a filmvásznon kibontakozó drámát. A vak harcost, akit láb nélküli társa vezet, a fiát kereső anyát, és Titót — Richard Burton alakítja mértéktartó egyszerűséggel —, aki a legsúlyosabb pillanatokban sem feledkezett el arról, hogy egy kommunista vezetőnek győzni is kell, de nem minden áron. A Sutjeska nem egy film, a sok háborús témájú alkotás közül, összegezése, valóságos emlékműve a partizánháború legsorsdöntőbb szakaszának. Itt nem a részleteken van a hangsúly — az egészre kell odafigyelni, s a csa- tajelenetek izzásában, kavargásában feltűnő és elvesző arcok mögé odaképzelni azokat, akik harminc évvel ezelőtt nem a kamerákkal néztek farkasszemet. A film egyébként a pulai fesztiválon nagydíjat kapott, rendezője, 'Stipe Delic bronzdíjat. Ljubisa Samardzic színészi teljesítményét pedig a legjobb férfi alakítás díjával ismerték el. A tavalyi moszkvai fesztiválon a zsűri egyik különdíját, a, legjobb antifasiszta film díját nyerte el. V. Zs. Űj készülék a tudás mérésére Mitko Dimcsev és Csono Ma- torov mérnökök a várnai felsőfokú gépipari-elektrotechnikai intézetben különleges készüléket •szerkesztettek, amely arra szolgál, hogy folyamatosan ellenőrizze, hogyan sajátította el egy nagyobb diákcsoport az előadott anyagot. Az előadóteremben a tanári asztal előtt egy irányítópult található. A tanár a diákoknak felteszi a kérdést egy vizuális információs berendezés segítségével. Ez a berendezés egy diavetítő, amely a diapozitíveket automatikusan váltja. kérdésekre adandó válaszhoz 'felhasználható időt előzetesen meghatározzák. A tudásszint csoportos ellenőrzésére szolgáló készülék összegezett értékelést ad a tanárnak a hallgatók válaszairól. Az irányítópulton kívül készülékhez minden tanuló számára egyéni memóriaberendezés is csatlakozik, továbbá égy programozott berendezés, s ehhez a vizuális információs berendezés. A készülék elektromos áramkörét úgy alakították ki, hogy lehetővé teszi az egycsatornás kapcsolatot az irányítópult és az egyéni blokk között. Az új készülékkel korlátlan számú személy feleltethető, s lehetőség van arra is, hogy az ellenőrző kérdéseket automatikusan adják fel. A készülék programberendezését úgy állították össze, hogy zárt áramkörben sorba kapcsolták a helyes válasz kódolására szolgáló blokkot, a kérdések számát kódoló blokkot, az időrelét és az impulzusblokkot. Ortutay Gyula: ^ üépIIlŰVéSZet Új felfedezése Hányszor felfedezték már! Megszámlálhatatlanul. Ügy tűnik, most ismét új felfedezéséről — szigorúbb szóval: divatjáról beszélhetünk. Nem különösebben magyar „felfedezés”, „divat” ez — európai, sőt világméretű jelenség. Érdemes néhány vonását figyelőre vennünk: a jót is, a hamisat, a félrevezetőt is. E rövid cikkben nem kísérhetném végig a népdal, népmese, díszítőművészet — közös szóval az egész népművészet felfedezésének történetét. Ki hinné, hogy egy időben, a XVIII. században a francia szalonokban a különböző, egyre nyakatekertebb tündérmesék mondása és hallgatása volt a divat — s természetesen a divat során egyre távolabb kerültek a népmese,. a paraszti mese fordulataitól, művészetétől. S aztán következett ennek a divatnak nemcsak meg- unása, hanem kicsúfolása is. Vagy a magyar díszítőművészet egyik divata, a „tulipán-mozgalom” — rossz szecesszióba fulladt. De az efféle divatok mellett van olyan félfedezés is, ami „tiszta forrásokhoz” vezet (Bartók szavai!), s ezek a források ne szennyeződjenek el. Ilyennek tekinthetjük éppen a népdal, népzene szeretetét, hódítását. A Televízió úgynevezett Arany páva műsorának a középdöntője előtt vagyunk, amikor ezt a cikket írom. S a zsűriben való ül- dögélés közben, figyelve az énekeseket, csoportokat, figyelve a közönségszavazatok eloszlását, a szavazók számának növekedését, sok felvetődő kérdésre megkapjuk a választ. Egy időben szívesen vitázgat- tak azon, hogy szocialista társadalomban lehetséges-e a népművészet, illetőleg milyen a szocialista népművészet? Nyilvánvaló. hogy a népművészetnek az a hagyományos, „klasszikus” jellege. amilyen az elnyomott paraszti osztályban, a feudalizmus idején kialakult nem lehet szocialista, s nem fejlődhet a hagyományos módon tovább. Már a kapitalizálódás idején szétzilálódott sok archaikus vonása, de ott, ahol az írástudatlanság, elnyomottság uralkodott, még sokáig élhetett. A szocialista társadalomban kettős helyzet alakult ki: az öregek körében,vagy az öregek tanítására (s ilyen „tanító” Galgamácsán Vankóné Dudás Juli,' aki nevelgeti fiatal énekeseit, táncosait, s közben festegeti a maga úgynevezett naiv képeit, faldekorációit), tovább él a régi stílus, őriznek dalokat, meséket, táncokat. Ez a fogyó múlt. Viszont épp Kodály Zoltán kezdeményezésére általános iskoláinkban az éneklés, zenetudás alapja a népdal megtanítása, s a Rádió, a Televízió különböző műsorai az egész országot neveli^, tanítják a népdal tudására is, szeretetére is. (Hadd ne szóljak most a „magyar nóta”, a műnépdal kérdéseiről, nem a mi témánk — egy „magyaros” divatnak hajtása ez.) S a mostani Páva-versenyek azt bizonyítják hogy a népdalénekesek versenyében az öreg paraszti előadók, énekesek mellett azok is föllépnek, akik zenei iskolákon, főiskolákon tanulták a népdalt — nem hagyományos módon, a falutól, a nagyszüléktől, hanem tanároktól, akik a legősibb, évezredes előadásmód sajátosságait is megtanították. S most már a versenyen a falu és a város is verseng együtt, egy rangon: a spontán, hagyományos falusi, és a szigorú fegyelemmel megtanított. Ez az utóbbi a növekvő, ez épül bele, lesz részévé a szocialista kultúrának. Minden értékét felmutatja a magyar népdal történeti rétegeinek, s továbbadja majd növendékeinek, az egész társadalomnak. S a magyar népdal ilyen módon része lesz az egyetemes dalkultúrának, együtt hangzik a különböző népek népdalaival, de a nagy zeneszerzők dalaival is. A népdal ilyen felfedezése, ilyen beépülése a magyar műveltségbe csak teljessebbé teszi a szocialista műveltséget — nem lesz külön szocialista népművészet. Ezt a felfedezést, ha úgy tetszik, ezt a divatot mindnyájan helyeselhetjük, egészséges, gazdag áramlat. Ha a magyar népdal kultusza olyan kártékony diVattá válna, ami kizárólagosságot parancsol, ami elzárkózik más népek dalkultúrájától, a neves szerzők műveitől, s valami hazug romantikával belemerülne a paraszti múltba — fel kellene lépnünk ellene. Ilyen jelenség nem mutatkozik sem elméletben, sem a gyakorlatban. Kodály tanítása is arról szólt, hogy a magyar népdal tudásával induljunk el az egyetemes kultúra minden szép értéke felé: a tiszta források felé. Minden népművészeti műfajon nem haladhatunk végig. A népi táncok, gyermekjátékok országos terjedése, újraelevenedése az iskolai oktatásban is, tánccsoportok műsoraiban is követi a népdal tanulásának tudatos-módszereit. rokon módszerekkel építi tovább a hagyomány anyagát. Különösen a táncoknál a koreográfus egyéni tehetségének arra is van lehetősége, hogy a hagyományos minták követésével egyéni hangulatú, értékes alkotásokat, modem kompozíciókat teremtsenek. Ez sem lesz szocialista népművészet, hanem értékes hagyományokra épülő önálló, egyéni alkotás, része szocialista művészetünknek. Más, bonyolultabb kérdéseket vet fel a népi díszítőművészet újabb felfedezése. Tudjuk, hogy az úgynevezett primitív, archaikus művészetek is hányszor megtermékenyítették a képzőművészet mestereit. Elég. ha a modem képzőművészet történetére emlékeztetünk: Picasso, Chagall, s annyi festő, szobrász, kerá- mikus stb. kapott indítást, motívumot, formai ötletet ezektől az alkotásoktól, a paraszti díszítőművészet elemeitől is. A mi társadalmunkban is a díszítő- művészet indítására, ösztönző példájára eleinte egyes csoportok alakultak, majd most a HISZÖV irányításával egész országos hálózat született a népi díszítőművészet hagyományainak tanítására, továbbfejlesztésére és hazai, külföldi értékesítésére. Ez már nem a hagyományos népi művészkedés: paraszti, pásztori, gölöncsér módra, inkább népi iparművészetnek ne- vezhetnők, szervezeti formája, az oktatás, a továbbfejlesztés tudatossága megkülönbözteti a hagyományostól, bizonyos iparszerűsége is. Mégis a hagyományosból nőtt ki, értékét részben ez is adja, rangja van: hazai és nemzetközi kiállításon szerepel, alkotói, munkásai nevét ismerjük, munkájukról is azt mondhatjuk, hogy része a szocialista kultúrának. Viszont van egy veszedelmes divatja a hagyományos népi díszítőművészet gyűjtésének. A magyar sajtóban több hasznos cikk figyelmeztet erre a veszedelmes divatra, legutóbb a parlament kulturális bizottságának ülésén is szóba került. Ez pedig egyszerűen az, hogy forté- lyos ügynökök, kereskedők vásárolják össze falvainkban, padlásokon, szobákban — ahol találják — a, régi paraszti művészkedés tárgyi emlékeit, bútorokat, faragásokat, szép cserepeket, szőtteseket, hímzéseket — amit csak találnak. Hagyján, ha hazai igényt elégít ki, lakáskultúránknak ad egy-egy kedves színfoltot. Mégis ezeknek a tárgyaknak inkább múzeumainkban, épülő szabadtéri múzeumainkban, tudományos gyűjteményeinkben van a helye: Különösen akkor, ha az aggálytalan ügynökök külföldi vevőknek árulják ki e megvédendő kincseinket. Egyszer már megírta Siklóssy László há^ rom kötetben — műkincseink Bécsbe vándorlásának történetét. Azok főúri, nemesi kincsek, képzőművészeti alkotások, történeti ereklyék voltak. Lassan több kötetre (s nemcsak Bécsre) terjedne ki annak a leírása, hová is vándorolnak a falusi porták névtelen paraszti, de számunkra igen értékes kincsei. Ne engedjük elherdálni ezeket a szerényebb kincseket se! Ne áldozzuk fel semminő divat kedvéért: őrizzük és védjük minden törvényes eszközzel. A külföldi érdeklődő vásárolja csak a HISZÖV szövetkezeteinek nép- művészeti alkotásait — szépek, dekoratívak azok is. A magyar múlt ■' paraszti alkotási nemzeti hagyományúnk, kultúráRkífft teszik — itt ne engedjünk a tcé- reskedelmi divatnak, nem csempészáru az, hanem maga_ a paraszti történelem, egy eltűnő, elmúló világ, de a miénk, nekünk kell őriznünk, s akkor nem lesz üres divat, hanem mindig megújuló — megújító fölfedezés. Akik megszerették a szakmát • Balról jobbra: Mólnál Feri: A villamosság érdekel a legjobban. Hencz Pista: Ha felnövök, magamnak is építek egy házat. Fejős Laci: Majd később elmondhatom, én is részt \ ettem a szép lakóházak építésében. Az általános iskola padjait tapasztalatokból. Megismerkedtem három olyan fiúval, akik tavaly ilyenkor még máguk is lázban égve fontolgatták, hogy mik legyenek. Ma mindhárman a 607-es számú Szakmunkásképző Intézet diákotthonának lakói. Képességük, szüleik foglalkozása, a tanult szakmához vezető útjuk különböző. Amiben hasonlítanak egymásra, az a talpraesettségük, és az. hogy a választott szakmát szeretik. A következőket mondták el magukról: MOLNÁR FERI: — Páhiból jöttem Kecskemétre, a szüleim pedagógusok. Már öthatéves koromban vonzottak a különféle szerkezetek, meg az elektromosság. Volt egy kismotorunk, azt is nagy gyönyörűséggel bütykölgettem. amikor csak tehetelhagyni készülő ifjú emberkék tem. Szerettem a könyveket és a tanulást is. a nyolcadikat 4,6-del fejeztem be. Középiskolás legyek, vagy szakmunkástanuló? Nehéz volt a döntés. A szüleim eleinte szívósan ragaszkodtak a közlekedésgépészeti szakközépiskolához, később mégis belátták, hogy jobb lesz. ha szakmát tanulok. Az érettségit utána is megszerezhetem, méghozzá két év alatt. Így lettem gépjármű-villamossági műszerész tanuló a Volánnál. Egyelőre még csak a fémipari alapképzésnél tartunk, lemezeket fúrunk. hajlítunk és reszelünk. A villamossággal, ami engem legjobban érdekel, csak a jövő félévben foglalkozunk majd. Azt a szakmát tanulom, amire vágytam, természetes hát. hogy szeretem is. A diákotthonban igazán reme kül érzem magam. Beválasztottak a diáktanácsba is. Mi, leendő munkások, jól megvagyunk egymással. HENCZ PISTA: — Egyetértek Ferivel. A szabad időnkben együtt szórakozunk, sportolunk. A tanulásban segítenek a tanáraink, meg mi is egymásnak. Én egyébként kőművesnek tanulok, a BÁÉV-nél. Először szobafestő akartam lenni, de nem vettek fel az átlagom miatt. Most már nem is bánom a cserét. Igaz. hogy ez nehezebb munka, de van olyan szép. mint a szobafestés. Akkor kezdtem megszeretni, amikor tanudvarban a téglakötéseket gyakoroltuk. Olyan ez. mint a játék. Sok-sok apró elemet illesztünk össze, amiből fal lesz, a falakból pedig ház. Ha felnövök, magamnak is építek egyet. Jól megjegyzem mindig, amit a mesterem mond, hogy mindenféle munkát kifogástalanul el tudjak m^jd végezni. Hét testvér közül én leszek az egyetlen kőműves. Igaz, a legfiatalabb, az öcsém még csak nyolcadikba jár, otthon Lászlófalván. ö még ezután választ. Édesapámon kívül — aki a Szikrai Állami Gazdaságban dolgozik — most már én is tudok egy-két tanácsot adni az öcskös- nek. Akkor se ijedjen meg, ha esetleg csak máshová "Vennék fel. mint ahová jelentkezett. FEJŐS LACI: — Ha valaki például villany- szerelő helvett vasbetonszerelő lesz. mint én? Hiába, a tanulmányi átlagom csak hármas volt. Azt mondták, hogy kőművesnek, ácsállványozónak, vagy vasbeton- szerelőnek jöhetek. Édesapámra hallgattam, aki balesete előtt asztalos volt. most pedig portás otthon Kerekegyházán, a gépállomáson. „Legyél fiam, vasbeton- szerelő. ennek a szakmának jövője van”. Az épülő házgyárban szeretnék majd dolgozni. Ott sok olyan munkásra lesz szükség, aki ért az előre gyártott elemek vas- betétjeinek az összeállításához. Elég jól is keresnek a szakmunkások. megvan a havi 3 ezerj ük. Hetente három napot már mi is munkahelyen töltünk. Egyszer a Homokbányánál, négyemeletes házakon dolgoztunk. Jó érzés volt arra gohdolni. hogy majd később elmondhatom, én is részt vettem a szép lakóházak építésében. Viszontlátásra, fiúk, a szerelőműhelyben és az építkezésekén! A. Tóth Sándor izgalmas napokat élnek át. Itt az ideje, hogy a pedagógusok véleménye, saját vágyaik, képességük és a családi tanácsok állásfoglalása alapján pályát válasszanak. Az egész életüket meghatározó döntésre készülődnek, szorongással és reményekkel telve. Hogy jó felé indulnak-e el, az májd talán egy év múlva fog kiderülni az új iskolában, munkahelyen szerzett Mindig kérje a szénsavas üdítőt
