Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-13 / 291. szám
1973. december 13. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖNYVESPOLC Sütő András esszéi Sütő András esszéstílusát leginkább a nvelv és a szellem frigyéből született varázslatnak nevezhetnénk. Nem mondtunk nagyot; minden valamirevaló esszéirodalom magán hordozza az említett „elődökre” utaló származás bélyegét. De a káprázatot kiváltó fénytörések titkait — ha egyáltalán vannak ilvenek — mégiscsak meg kell fejtenünk. Az eszszéiró nélkülözhetetlen tápláléka, egyben közege: a felhalmozott emberi tudásanyag. A mezőségi Pusztakamarásról a romániai magyar irodalom élvonalába felívelt Sütő bár a tudás, az ismeretek dolgában sokkal inkább Krőzus, semmint szegénylegény, az ő „alapanyaga” mégis inkább a táj, a nép, a nyelv. Erdély régmúlt és jelen kori — magyar és nem magvar nyelvű — irodalma, művészete. A testközeli találkozások melegétől átforrósodott élmény. A megőrzés és az önmegvalósítás szándéka. írjon akár Tamási Áron írói útjának tanulságairól, a zsögödi festőművész. Nagy Imre életvitele példázatáról, a művészi kiteljesedésnek épp csak a küszöbéig eljutott Asztalos Istvánról, a könyveiben is méltatlanul porladó Kemény Zsigmondról. esetleg velencei bolyongásairól, vagy éppen az ókori macedón—perzsa viszálykodás. hatalmi taktikázás jelenünket sem megkerülő tanulságairól. Ekképpen Sütő András új könyvének az Istenek és falovacskák című cikk- és tanulmánygyűjtemény tartalmi keretét is jeleztük. S csupán ennyiből is kitetszik, Sütő mennyire híjával van a távlatokat leárnyékoló transzszil vániai szemellenzöknek.i Holott világának dimenziói igazából a történelem és a népsors ismeretében hatolnak a legmesszibbre. Vertikális irányban tehát. Tanulságként ható, legszenvedélyesebb — legtöbb' gondolatiságot is hordozó — megállapításai is e tőről fakadnak. Adódnak is ilyenek, nem csekély számmal. Például: „A félelem. amely az erdei vadak létének és fennmaradásának legfelső feltétele: az embert megnyomorítja.” Vagy pedig ez: „Míg egy népnek titkai vannak: véglegesen nincs meghódítva.” S ami szellemének minden mozdulatát áthatja, ha nem is mint figyelmeztetés. de mint a múltból hozott tanulság minden bizonnyal: „Ügy cselekedjünk hogy megmaradjunk.” A megmaradásnak persze nem az elszigetelődést, hanem az egymásra találást tekinti zálogul. Példát erre vonatkozóan is számosat lehetne idézni. Az egyik legsokatmondóbb ezek közül: Hajdú Győzőnek író- és szerkesztőtársának arra a kérdésére, mely román írók állnak hozzá legközelebb, Sütő oldalakon keresztül, lexikális sorrendben sorolja a román irodalom sok-sok jeles mai művelőjét, mindegyiknél legalább egy fél mondattal utalva arra is, milyen apropóból, mikortól datálódik az ismeretség. Nemcsak a könyvek által közvetített, hanem a személyes találkozás is. Sütő nem csupán azt bizonyítja tehát minden sorával, menynyire otthon van Erdélyben, de azt is, hogy a szocialista Középkelet-Európa szellemi élete is természetes közeg számára. Vagyis: európai értelmiségi, épp azért, mert Pusztakamarást egy pillanatra sem rekeszti horizontján túlra. Hatvani Dániel Az újságíró kérdez, az illetékes válaszol Mire való a tíz perc? Furcsa panaszokat hallottunk. Állítólag egyik-másik iskolában még ar' is előírják, hogy melyik tízpercben használhatják a gyerekek a WC-t. Több helyen szinte nagyobb figyelmet követelnek a szünetekben, mint az órákon. Gyors tájékozódással is megállapíthattuk, hogy a panaszok erősen eltúlzottak, de nem teljesen alaptalanok. — Mivel magyarázhatók eltérő tapasztalataink? Milyen rendeletekben fogalmazódtak meg a szünetekkel kapcsolatos pedagógiai igények? — Ezeket a kérdéseket Bodor Jenőnek, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének tettük fel. íme válasza. — Minden típusú iskolai rendtartás szabályozza az óraközi szünetek időtartamát. A középiskolákban (gimnázium, szakközépiskola) 15 percet, a szakmunkásképzőben 10, illetve 5 percet, az általános iskolákban pedig 10 percet és egy 20 perces szünetet javasolnak. Az igazgató a helyi körülményeknek megfelelően módosíthatja az óraközi szünetek időtartamát. Ebből következően a megvalósítás eléggé változó képet mutat. Az általános iskolákban túlnyomórészt a ,.20 percet” használják a tízórai elfogyasztására. Ezt a gyakorlatot nem kifogásoljuk. Így könnyebb az egészségügyi követelmények betartása. Helytelenítjük azonban, hogy a tízóraizni nem kívánó gyerekeknek a tanteremben kell maradni. Nem értünk egyet azzal sem, hogy a házirendben itt-ott azt is meghatározzák: az udvar melyik részén kik tartózkodhatnak. Különösen hibáztatható a WC-használat „szabályozása”. Túlkapás. Szűklátókörűségre. agyonszabályozottsáara mutat. Ismételem: szerencsére nem jellemző. Az a véleményünk, hogy az óraközi szünet felfrissülésre, játékra fordítandó. Tudják ezt általában a pedagógusok, akik az új rendtartások alapján most készítették el az iskola alkotmányát, az új házirendet. Csupán néhány helyen nem felel meg ez a szocialista pedagógia alapelveinek. A figyelemfelhívást köszönjük. Magunk is foglalkoztunk a házirendek felülvizsgálatával és a pozitív-negatív tapasztalatok alapján segítjük az igazgatókat a korszerű új házirendek kialakításában. * * ♦ Amikor a gyerekek túlterheléséről beszélünk, a fentebb említett indokolatlan korlátozásokra is gondolunk. Reméljük, hogy — ahol netán szükséges — már ennek a cikknek a hatására módosítják a házirendet, s nem várják. meg a felsőbb intézkedést. H. N. „Öregdiákok” találkoztak... 25 év után - a Szovjet Kultúra Palotájában • Az „öregdiákok” és a legifjabb ösztöndíjas generáció képviselői jól megértik egymást. Balról a második Kilián György, ő köszöntötte a résztvevőket a jelenlegi ösztöndíjasok nevében, mellette dr. Rosta László, egy hajdani diák a legelső évfolyamból. (Foto: Gábriel Mária) Szólt a zene, ragyogtak a csillárok, a fényárban úszó előcsarnokban megindultan ölelkeztek össze az ünneplőbe öltözött, tekintélyes külsejű férfiak — hajdani diáktársak. Régi emlékek tüze gyulladt ki a tekintetekben, vidám történetek füstje szállt át több évtized távolából. Nem mindennapi jubileum színhelye .volt nemrég a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza: éppen 25 éve hagyta el hazánk területét az első szerelvény, amely magyar fiatalokat vitt a baráti ország egyetemeire. Ezt az „úttörővonatot” azóta minden évben újak követték és napjainkig több mint háromezer fiatal szerzett értékes tudást és diplomát a világ legelső szocialista társadalmában A jubileumi, negyedszázados találkozó — egészen véletlenül — az új kultúrpalota működésének 25. napjára esett. Jöttek is a hajdani „öregdiákok” — legtöbbjük fontos helyet tölt be az ország tudományos, gazdasági vagy művészeti életében. Tudósok, mérnökök, gazdasági vezetők, újságírók, színházi rendezők, országgyűlési képviselők tették félre felelősségteljes munkájuk gondjait, hogy legalább erre az estére „visszafiatalodjanak”, s felelevenítsék mindazt, ami ugyan rég volt, szép volt? éppen ezért sohasem lehet elfelejteni. A hajdáni első évfolyam diákjainak nevében dr. Rosta László köszöntötte a vendégeket. Szerencsés nemzedék vagyunk — mondta meghatott büszkeséggel —hiszen megérhettük a felszabadulást, részt vehettünk az új élet alapjainak lerakásában, és lehetővé vált számunkra, hogy a Szovjetunióban kapjunk értékes szakmai, emberi és politikai segítséget, útmutatást. Hogy mit jelentett ez abban az időben? Az ország ugyan megindult a fejlődés útján, de hogy milyen kialakulatlan állapotok uralkodtak még, azt jól érzékeltette a legelső kiküldő lapok szövege. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium állította ki, Rosta László „úr” címére. Ma már ezen csak mosolyogni lehet. A Szovjetunióba utazó fiatalok első csoportjában ott volt Berki Endre is, a kecskeméti AGROKER Vállalat igazgatóhelyettes főosztályvezetője. Nehezen áll rá a beszélgetésre, mert nem dicsekedni jött, hanem együtt örülni a találkozásnak a többiekkel. Pedig oka volna rá hogy büszke legyen, a Lenin Tudományegyetemen véglett, a Tatár Autonóm Köztársaság fővárosában, Kazányban. A Szovjetunió egyik legrégibb egyeteme a kazányi, falai között Lenin is tanult, Gorkij is szeretett volna odajárni, de neki nem állt módjában. — 1948-ban indult el hazulról, 1953-ban tért vissza. Mit adott ez az öt esztendő? — faggatom. — Az egyetemen agrokémiát tanultam, igen kiváló tanároktól, akik nagyon sokat segítettek. Szeretetükre, támaszukra bizony nagy szükségem volt, mert hiszen a nyelvet nem beszéltem. Rengeteg részük volt abban, hogy egy percig sem éreztem magamat azért idegennek, magányosnak. A tanárok és a diáktársak is azon fáradoztak — teljes sikkerrel —, hogy mielőbb illeszkedjem be a közösségbe, és 9 A találkozó diszelnöksége lépést tudjak tartani velük, az igen tekintélyes tananyag elsajátításában. Nagy örömömre szolgált. hogy sikerült „rokonokra” is bukkanni, a marik, udmurdok, baskírok nyelvében, és sok nyelvi azonosságot is találtunk. Hogy csak néhányat említsek, ők is almának mondják az almát, •oroszlánnak az oroszlánt. — Mekkora hasznát vette később a kint tanultaknak? — Amikor hazajöttem, rögtön állami gazdaságban . kezdtem a munkát, s a gyakorlatbán jól kamatozott a Kazányban szerzett, alapos tudás: Később politikai vonalra kerültem, tíz évet dolgoztam a megyei pártbizottságon. Jelenlegi munkahelyemen nemcsak a növényvédő szerek, műtrágyák beszerzésével, hanem hatásfokának vizsgálatával is foglalkozunk, ebben is nagy jelentősége van a kint szerzett agrokémiai tudásnak. Sokat jelent a nyelv ismerete is, mert eredetiben tájékozódhatom a szovjet tudomány legfrissebb eredményeiről. Szakkönyveket, folyóiratokat rendszeresen olvasok, a rádiót is naponta hallgatom, sőt levelezünk volt diáktársaimmal. — A kapcsolat tehát csak földrajzilag szakadt meg? — így is mondhatnám, bár azóta már háromszor jártam náluk, s ha ők jönnek, mindig felkeresnek. Gyorsan eltelt ez a 25 év. A jókedvű, régi diákokból érett férfiak. asszonyok, elismert tudósok, felelősségteljes vezető emberek lettek. Tudásukra, politikai szilárdságukra, emberségükre mindig lehet számítani. Jó iskolát „jártak” ki, de azért ne gondolja senki, hogy semmi más nem érdekelte őket annak idején a tanuláson kívül, hogy ngpi hallgattak zenét, verseket, nem voltak kedvenc ételeik. Berki Endre például annyira megszerette a szibériai húsosderelyét, a pelmenyt. , hogy itthon sem mond le róla, . ; — Egyszerű — szerénykedik —, megdarálom a húst, fűszerezem, a tésztából gombócokat formálok és kifőzöm. A családom örül is a szakácskodásomnak, mert ők is nagyon megszerették a pelmenyt. Szép, emlékezetes találkozó volt. Az öregdiákok között felfeltűntek a pár éve végzettek, de kaptak meghívót a „legifjabbak” is, a jelenlegi ösztöndíjasok. Ok arról meséltek, hogy mekkora tekintélye van ma is elődeiknek. Ennek köszönhető az a népszerűség, ami a magyar diákokat övezi a szovjet egyetemeken. A régiek meg azt fájlalták, hogy idehaza bizony ritkán adódik alkalom a találkozásra. Ezért is fogadták őszinte lelkesedéssel a jó hírt: a Szovjet Kultúra Házában jövőre megalakítják az ösztöndíjasok klubját. Ebben a klubban szívesen látnak mindenkit, aki a Szovejtunióban tanult, vagy tanul... Vadas Zsuzsa Üj magyar filmek készülnek ^Pezseg az élet a magyar filmgyártás műhelyeiben. A Hunnia Játékfilmstúdióban készíti első filmjét Maár Gyula rendező. A „Végül” című lélektani-társadalmi történetnek hőse egyike az első ötszáz munkásigazgatónak. Kása Ferenc irányításával Sára Sándor fényképezi a Hószakadást, amelynek cselekménye 1944 őszén játszódik valahol a Kárpátokban. Magyar József készülő filmjének „Illatos út a semmibe” a címe. Szálkái Sándor első filmje, a Ki van a tojásban? utómunkálatait végzi. A stúdióban elkészült filmek közül bemutatásra vár Szász Péter alkotása, az Egy kis hely a Nap alatt, Zsurzs Éva munkája: A törökfejes kopja, Mihályfi Imre: Pókháló, Szörény Rezső: Idegen arcok és Makk Károly: Macskajáték című műve. A Budapest Játékfilmstúdióban Bacsó Péter rendezi a maga és Zimre Péter forgatókönyvéből a Szikrázó lányok című produkciót, amelynek műfaját a rendező „proletmusical” kísérletként határozza meg. A sátoraljaújhelyi mártírok emlékének tisztelgő „A szarvassá vált fiúk”-at. Gyöngyössy Imre rendezi, operatőre Kende János. Sokak kedves olvasmányélményét, Szerb Antal Pendragon legendáját viszi filmre Révész György. Balázs Béla regényének motívumai alapján írta és rendezi Rózsa János az Álmodozó ifjúság-ot. A stúdióban befejezett filmek közül bemutatásra vár A szerelem határai, a Hét tonna dollár és a Locsolókocsi. OLVASTUK Kalapmúzeum Morvaországban van Európa egyetlen kalapmúzeuma: láthatóak ott minden kor és minden nép kalapjai, de különböző kalap- és sapkakészítő gépek is. Tartalékorrok Nem a plasztikai sebészet körébe tartozó orrutánpótlásról van szó. hanem mífemlékorrok tartalékolásáról. A Rómába látogató turisták ugyanis előszeretettel viszik el „emlékül” a régi szobrok kisebb részeit, s legtöbb esetben az orrukat törik le. Az emlékműveket őrző bizottság gipszmásolatokat készíttetett az állandó veszélyben forgó orrokról. * Mit a legnehezebb kimondani? A francia pszichológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a legnehezebb kimondani ezt a három szót: ..Nem volt igazam”. Nem szabad elválasztani egymástól a kontinenseket! Az egyik madridi irattárban érdekes dokumentumot őriznek; ez a spanyol egyházfők levele II. Fülöp királyhoz. Az egyház képviselői megtiltották a Panama-csatorna építése tervének keresztülvitelét, mert úgy vélekedtek: keresztény ember ne válassza el azt. amit az Isten egyesített. NÉPESEDÉS ÉS GAZDASÁGI FEJLŐDÉS (1) „Szántunk, de nem vetünk” Ez a mondás járta a század elején az egykéző, azaz a vagyon, a birtok együttmaradása miatt a családonként csak egy utódot világra hozó Ormánságban. Jogos a kérdés: minek akkor a szántás, ha nem kerül bele a mag? A társadalom ezerféle kötelezettséget lát el, hogy fenntarthassa magát. E kötelezettségek legfontosabbjai közé tartozik a „vetés”, az utódok nevelése. Magyarország népessége 1850-ben — a mai területére átszámítva — négymillió lélek volt. 1870-ben, az első hivatalos népszámláláskor 5 011 310. 1920. december 31-én 7 990 471. Az 1970-es népszámláláskor 10 315 597. Mit takar a számok köpönyege? Hegyről völgybe Tíz év alatt, 1960 és 1970 között a tényleges szaporodás 3,5 százalékkal, 354 553 fővel gyarapította hazánk lakosságát. Az átlagos évi szaporodás mértéke 0,35 százalék; nagyon alacsony. 1890 és 1900 között még 1,25 százalékra rúgott. Hegyről, völgybe érkeztünk, ez — nemzetközileg is — a gazdasági fejlődés csaknem törvényszerű kísérője. Ám a völgyből még tovább lépkednénk a legmélyebbe? Ezt már csak jövőjét kockára téve tehetné meg a társadalom. Azaz nem teheti meg. Miért? Mert ellenkező esetben kockáztatja jövőjét; veszélybe sodorja a gazdasági fejlődést. Aminek lényeges tényezője a — szakkifejezéssel — népesedésreprodukoió. Miért kívánatos a gazdasági növekedés? Mert a társadalmi haladásnak ez az egyik alapja, közepesen fejlett országunk csakis így maradhat versenyben a fejlettségi szintek kiegyenlítődéséért; mert a társadalmi, gazdasági egyenlőség elvét csakis az anyagi javak bőségének nagyobb tömegével, más minőségű összetételével valósíthatjuk meg. Egy régi tanú Iskolás ízű okoskodásunkat mentsük egy régi tanú, a nagyhírű jogász, történész, Bolgár Elek szavainak fölidézésével, aki a „Huszadik század” című folyóirat 1908. decemberi számában ezt írta: „Magyarország népmozgalmi tényei háromféle eredményben nyertek kifejezést: a gyermekhalandóságban, a mind jobban terjedő egy gyermek rendszerben és a kivándorlásban. Míg az előbbi kettő a modern Magyarország anyagi és szellemi kifejlődése szempontjából mérhetetlen lucrum cessans (elmaradt haszon), addig a legutolsó effektive, nyilvánuló damnum emergens (tényleges kár)...” A gazdasági növekedést alapvetően három tényezőcsoport határozza meg: a műszaki fejlődés és a termelőeszközök bővítése: a munkaerőforrás nagysága és minőségi, kor szerinti öszszetétele; a .természeti. és társadalmi környezet. A munkaerőforrás táplálója a természetes szaporodás. (Vendégmunkások tényleges alkalmazásáról hazánkban aligha lehet szó.) Változó arányok Az 1661—1717 között élt Anna angol királynő tizenhét gyermeket szült, de csak egyetlenegy érte meg az egyéves születésnapját. A napjainkban szólásként használt középkori állapotok iszonyú rendet vágtak az újszülöttek soraiban. Történelmi tapasztalatok alapján a tudósok négy szakaszt különböztetnek meg az egyes nemzetek, népcsoportok gyarapodásában. Az első: magas születési és magas halálozási arány, azaz alacsony természetes szaporodás. A második: a születési arány magas marad, a halálozási — a társadalmi, egészségügyi stb. fejlődés következtében — lényegesen mérséklődik, a terT mészetes szaporodás tekintélyes. A harmadik: a halálozási arány tovább süllyed, de a születési arány is gyorsan apad, azaz a természetes szaporodás ismét mérséklődik. Végül a negyedik: mind a születési, mind a halálozási arány alacsony színvonalon stabilizálódik. Papíron világos modell... Hazánkban 1910-ben száz keresőre 136 eltartott jutott. A harmincas években átlagosan 70—100 ezer között volt a teljes munkanélküliek száma. Most teljes a foglalkoztatottság. Hol van a baj? Öregebbek lettünk 1941-ben Magyarországon a férfiak átlagos élettartama — azaz a születésükkor várhatóan elért életkor —1 54,9 év volt, a nőké 58.2 esztendő. 1970-ben ez már 66.3 illetve 72,1 évre módosult, öregebbek lehetünk, tovább élhetünk, mint elődeink. Ám ha túl kevés a gyermek, túl kicsiny azok tábora, akik átveszik a sokat emlegetett stafétabotot, öregségünk a nemzet jelenére, jövőjére nehezedik. Hiszen az igények növekednek, a jobb élet mindenki természetes joga. A jobbhoz azonban több kell, a többet pedig meghatározott népesség-utánpótlás, azaz megfelelő számú és arányú munkaképes lakosság révén képes előállítani a társadalom. Tavaly 153 265 élve szülött jött a napvilágra hazánkban, s 118991 embert temettek el. Gondoljuk végig. A most meg korábban született kis létszámú korosztályok tizenöt-húsz esztendő múlva a mainál is kevesebb uódos szülnek, nevelnek... a népesség fogyni kezd. Kusza térkép Nem kizárólagosan magyar probléma ez. Hasonló folyamat ment végbe a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákjában, különböző tőkés országokban. Tudjuk, hogy a család, mint termelői közösség szerepének csökkenése magával hozza — falun ennek mindenki tanúja, vagy éppen részese — a születések számának csökkenését. Tudjuk, hogy a nem azonos társadalmi rétegből házasodok — világszerte! — mindig az alacsony népesedési arányú réteg demográfiai szokásaihoz igazodnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a falun lakó ipari munkások családjában több a gyerek, mint a városban élő társaikéban ... Kusza térkép ez, mert bár ezernyi jelzést, ábrát láthatunk, sűrűn hiányzik a legfontosabb, a jelmagyarázat. Nehezen, tétovázva igazodunk csak el rajta; a térkép egyszerre tükrözd a társadalom és az egyén életének bonyolult viszonyait, egymásra gyakorolt hatását. M. O. (Következik: Egy kérdőjel sorsa)
