Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

f PETŐFI NEPE MTESZ-program decemberben Az év utolsó hónapját az MTESZ Bács-Kiskun megyei Szervezetéhez tartozó tagegyesü­letek is jórészt az esztendő érté­kelésének és a kiváló munkát végző aktivisták elismerésének szentelik. Országos szinten de­cember 12-én tekintik át — a ju­­• bileum alkalmábóól — a szövet­ség negyedszázados tevékenységét. Emellett tovább folytatódnak a műszaki értelmiséget mozgósító rendezvények. Az erdészek tanul­mányútra indulnak a csepeli pa­pírgyárba. Az Agrártudományi Egyesület állatorvosi szakosztálya 14-én a gümőkór- és brucella­­mentesítés kérdéseivel foglalko­zik. Ugyancsak a jövő hét péntekén tartja meg a kecskeméti Gépipa­ri és Automatizálási Műszaki Fő­iskola matematikai versenyét a Bolyai János Társaság. A közép­­iskolások vetélkedőiének első for­dulója már lezajlott, amelyre több mint ezer diák nevezett be a feladatok megoldásával. Most négyszáz indulóra számítanak, és az eseményre a szabdakai test­vérintézet képviselőit is várják. A hónap utolsó programjaként az MTESZ Bács-Kiskun megyei Szervezetének választmányi ülé­sére kerül sor. amikor a testület előtt Horváth György titkár ad számot az elvégzett munkáról. Az INTURISZT fogadja vendégeit A szovjet INTURISZT több mint 100 ország utazási irodájával tart szoros kapcsolatot. A nyári hónapokban naponta 12 000 külföldi vendéget fogadott a szovjet fővárosban. Kényelmes szállodai szobák, gépkocsik, ét­termek állnak rendelkezésükre, a programban városnézés, szín­ház és múzeumlátogatás stb. szerepel. A külföldi turisták többsége folytatja az ősi orosz városokba, Közép-Ázsiába, Szibériába, vagy a Bajkál-tó mellé. A pihenni vágyókat kényelmes szállás vár­ja a Fekete-tenger partján, ahol az utóbbi időben sok korszerű szálloda épült. (BUDAPRESS­­APN) A Kecskeméti Városi Tanács kereskedelmi csoportja határo­zott az üzletek ünnepek előtti nyitvatartásáról. December 9-én „ezüstvasárnapon” az áruházak, a városközpontban levő nagyobb ruházati és iparcikkszaküzletek 8—13. óráig tartanak nyitva. (Az élelmiszerüzletek a vasárnapo­kon szokásos módon üzemelnek.) December 16-án az „aranyvasár­napon” az áruházak, a városköz­pont ruházati és iparcikk üzletei reggel 8-tól délután 4 óráig tar­tanak nyitva, december 17-től 22-ig pedig este 7 óráig. Decem­ber 23-án, vasárnap a szombati napokon szokásos rend szerint lesz a nyitvatartás. ,,Fórumisták” Szekszárdon Szekszárdra látogatott a közel­múltban a kalocsai Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiváló cím­mel kétszeresen kitüntetett Fó­rum Ifjúsági Klubjának tíztagú küldöttsége. A vendéglátók a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Köz­pont aranykoszorús „Fiatal Uta­zók Klubja”, a népszerű „FŰK” tagjai gazdag programról gondos­kodtak. Kaiser István klubvezető kalauzolta a kalocsai vendégeket a gemenci erdei kiránduláson, megtekintették a Sión létesült erőművet, majd látogatást tettek a decsi padlásmúzeumban. A találkozó folytatásaként a szekszárdi fiatalok bemutatták az ország-világjárásuk során készí­tett mozgófilmeket és diákat, a kalocsaiak pedig viszonzásképpen irodalmi műsorral kedveskedtek vendéglátóiknak, majd hagyomá­nyos „zsíroskenyér ^zsúrral” ért véget az első nap programja. Másnap a Babits Múzeum érté­keit tekintették meg a fórumis­ták. ezt követően pedig városnéző sétán ismerkedtek a fejlődő me­gyeszékhely. Szekszárd régi és új arcával. — csapai — Vas-műszaki áruház Tiszakécskén Az elmúlt napokban nyi­tották meg a kecskeméti já­rás egyik leg­dinamikusab­ban fejlődő nagyközségé­ben, Tiszanécs­­kén a vas-mű­szaki cikkek áruházát. Az új bolt létesí­tése, az áru­készlettel együtt 5,2 mil­lió forintba ke­rült. Alaplerü­lete — a raktárakkal együtt — 500 négyzetméter. Az Elektrometál Vállalat kereskedelmi szakemberei felajánlották, hogy különös fi­gyelemmel gondoskodnak az üzlet folyamatos áruellátásáról. (Keserű Sándor felvétele.) Élelmiszerekről az év végén Érlelik a banánt — folyamatosan érkeznek a fenyőszállítmányok A Bács-Kiskun megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­lat vezetőitől a napokban az ünnepekre várható ellátásról ér­deklődtünk. Válaszaik változó képet tükröznek. Mindenekelőtt, ami a húsellá­tást illeti, a tapasztalat azt mu­tatja, hogy amíg a sertésvágások főidénye rövidesen megkezdődik a töltelékáru ellátásában adód­hatnak zökkenők. A vállalat több külső szállító — tsz-ek, Á'FÉSZ-húsüzemek, stb. — bevo­násával igyekszik a nehézségeket áthidalni. A disznótorok elma­radhatatlan kellékeiről megtud­tuk, hogy például rizs bőségesen van raktáron, ugyanakkor pap­rikából az ipar csak csemege­fajtákat szállít, amelyek pedig nem igen felelnek meg az alföl­di szájíznek, szokásoknak. A tojás- és tejellátás nem ad­hat okot pánaszra — Ígérik az illetékesek. A közelmúltban több boltot is elláttak hűtőgéppel, s így jóval nagyobb mennyiségű mélyhűtött áru kerülhet forga­lomba. Bő választékban árusíta­nák hidegkonyhai készítménye­ket (sült húsokat, salátákat, to­jáskészítményeket) is. Elegendő lesz a szaloncukor. Nem mondható el ugyanez a mákról, amelyből igen gyenge a kínálat, így a bejgli-kedvelők kénytelenek a dióval vigaszta­lódni, amelyből a felhozatal va­lamelyest folyamatosabbnak ígérkezik. Borokból, pezsgőből — több fajtát egészen szilvesz­terig engedményes áron értéke­sítenek — nem lesz hiány, s megfelelő lesz a választék. A legkedvezőbb híreket a déli­gyümölcsök „frontjáról” jelent­hetjük. Ezekből a tavaly ilyen-' kori készleteket is meghaladó mennyiség jut a boltokon át a fogyasztókhoz. Egyenletesnek ígérkezik a ba­nánellátás. A minőség további javítását célozza a FÜSZÉRT- nek a közelmúltban Kecskemé­ten üzembe állított érlelője, amelynek ideális hőmérsékleté­ben, kellő páratartalom mellett mintegy 250 mázsa banánt tá­rolnak egyidejűleg, s tesznek a fogyasztásra alkalmassá. A BÉK- boltok jelentékeny mennyiségű grape-fruitot, valamint kubai narancsot kínálnak amely olcsó, ízletes és sokféleképpen készít­hető el (gyümölcssalátának, bó­lénak, dzsemnek.) Most várják az első görög narancsszállít­mányt. Javult a citromellátás is. Mérsékeltebb lesz a kínálat da­tolyából, fügéből , amelyekből csak alkalmanként érkezik egy­­egy tétel. A nagyobb boltokban ezzel szemben már kapható az újdonság-számba menő olasz maróni. A Bács-Kiskun megyei Élelmi­szer-kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályán elmond­ták, hogy az idén is megnyílik napokon belül Kecskeméten a Szabadság- és a Kossuth téri el­árusítóhely. Ezen kívül a me­gyeszékhely ABC-áruházaiba is szállítanak: a leninvárosi, hu­nyadivárosi, széchenyivárosi és a műkerti ABC-nél nyílik lera­kat, de gondoltak arra is, hogy Kiskecskeméten és Rendőrfalu­ban lakók is a közeli boltokban vásárolhassanak fenyőt. A me­gye többi városaiban az évek óta megszokott helyen árulják a fenyőt: Kiskunfélegyházán és Kalocsán a piactéren, Baján a Béke téren, a Sugovica partján. — Hány fenyőfát rendelt a vállalat? — kérdeztük. — Az idén 21 ezer darabot, összesen 24 ezer 500 métert szál­lítanak folyamatosan a zalai és a somogyi erdőkből — volt a vá­lasz, és megtudtuk azt is, hogy a közületeket is ki tudják szol­gálni, mert 5—6 méter magas fenyők is érkeznek. Több mint 4000 darab fenyőt értékesít a kiskunhalasi, jános­halmi erdészet, valamint a Kis­kunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kecskeméti központja. A MEZŐTERMÉK Vállalat is felkészült: fenyőt a Bács-Kiskun megyében működő összes bolt­jukban árusítanak a jövő hét elejétől. Itt arról számoltak be, hogy már megindult a szállítás a Mátrából, Zalából pedig fo­lyamatosan érkeznek fenyőfa­küldemények; Sopronból decem­ber 12-én érkezik meg az első megrakott teherautó. CIKKÜNK NYOMÁN Megindult a fűtés NAGY SEBESSÉGGEL A CSÚSZÓS ÚTON Halálos és súlyos közúti balesetek November 11-i lapszámunkban „Fázó iskolák’’ címmel szóvá tet­tük. hogy az újonnan átadott mo­dern épületek birtokba vételét fűtési hiányosságok keserítették meg Kiskunfélegyházán. Az írás megjelenését követően helyszíni szemlét tartott a KÖJÁL, a cikk­re válaszolt a DÉGÁZ és a Dél­magyarországi Áramszolgáltató Vállalat, amit konkrét intézkedé­sek követtek. A Gépipari Szak­­középiskola 13 millió forintért lét­rehozott tanműhelyében néhány napon belül — ideiglenes jelleg­gel — elkezdték a fűtést, hogy ne legyen nagyobb fennakadás a leendő meósok. technológusok, szerszámkészítők gyakorlati ok­tatásában. Tegnap lezajlott a mű­szaki átadás-átvétel is. Ugyancsak meggyorsult a ta­nyai kollégiumhoz vezető föld­gázcsövek lefektetése. A téli szü­net idején már hozzáláthatnak a bekötésekhez, s így az ideiglenes jelleggel felállított villany hősu­gárzók szerepét a végleges és mindenütt egyenletes meleget adó gázkonvektorok váltják fel ja­nuárban. H. F. Csütörtökön délután 3 órakor Izsák határábah az egyik dűlő­­úton tragikus szerencsétlenség történt. Digner János 50 éves, Izsák, Matyó dűlő 88. szám alatti lakos az izsáki Kossuth Tsz két­­fogatú lovas kocsijával hazafelé igyekezett. Eddig ismeretlen okok miatt a kocsiról leesett, s az egyik kerék a fején keresztül ha- • ladt. Digner János olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. I.ajosmizse határában Hüffner Gyula Lajosmizse, Klábertelep 320. szám alatti lakos Cegléd irá­nyába közlekedve nagy sebes­séggel vezette személygépkocsi­ját. Figyelmetlensége miatt elü­tötte az úttest szélén erősen it­tas állapotban gyalogló Hegedűs Pál 60 éves, alkalmi munkás, La­josmizse, Mizse 186. szám alatti lakost. Hegedűst életveszélyes sé­rüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. A gépko­csivezető ellen eljárást indítot­tak. Nem az útviszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette személy­­gépkocsiját Felsőszentiván belte­rületén Gilián Lajos 33 éves Ba­ja, Vörösmarty utca 8. szám alat­ti lakos. A jármű a jeges úttes­ten megcsúszott, s nekiütközött a vele szemben szabályosan köz­lekedő Piukovics Antal 52 éves, Méntelek, Dózsa György út 12. szám alatti lakos vezette teher­gépkocsinak. Gilián Lajost súlyos sérülésekkel szállították a kór­házba. A személygépkocsiban 20 ezer forint anyagi kár keletke­zett. öregcsertő határában könnyen tragikussá válható szerencsétlen­ség történt gyorshajtás miatt. Markó György 40 éves, Kiskő­rös, Erdőtelek, Fő utca 6. szám alatti lakos Zsiguli személygép­kocsijával a jeges úttesten meg­csúszott, s nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő dunaszentbenedeki Üj Hajnal Tsz tehergépkocsijának. A gép­kocsi vezetője, valamint Kiss Ist­vánná 45 éves háztartásbeli, Kis­kőrös, Erdőtelek. Fő utca 21. szám alatti lakos súlyosan, Mar­kó Györgyné és egyéves gyerme­ke könnyebben megsérült. A sze­mélygépkocsiban 50 ezer, a te­hergépkocsiban ötezer forint anyagi kár keletkezett. Kiskunhalas belterületén a kiskunhalasi Kinizsi Tsz teher­gépkocsiját vezette Burghardt Jó­zsef 46 éves gépkocsivezető. A jármű rakterületén utazott Keltái László 23 éves, Kiskunhalas, Kis­faludy utca 23. szám alatt lakó rakodó. A fiatalember a gépko­csivezető kioktatása ellenére fel­állt a tehergépkocsin, s egy féke­zés alkalmával a mozgó jármű­ről az úttestre zuhant. Koltai Lászlót súlyos sérüléssel a kór­házba szállították. Burghardt Jó­zsef a balesetért nem felelős. Bácsbokod és Csávoly között nagy sebességgel vezette személy­­gépkocsiját Bundzsák János 31 éves, Kiskunhalas, Átlós utca 62. szám alatti lakos. A jármű a je­ges úton megcsúszott és az árok­ba borult. A gépkocsi utasa, Sza­bó Jánosné Kiskunhalas, Kár­mán utca 1. szám alatti lakos sú­lyosan megsérült. Valmennyi ba­leset ügyében a vizsgálat még tart. G. G. • A Kiskunfélegyházi Gépipari Szakközépiskola most már fűtött tanműhelyében az értékes esztergapadokkal ismerkednek a tanulók. (Tóth Sándor felvétele.) • Magyar—bolgár árucsere-for­galom. Iván IvanoV külkereske­delmi miniszterhelyettes vezeté­sével pénteken bolgár delegáció érkezett Budapestre az 1974. évi magyar—bolgár árucsere-forgal­mi tárgyalások befejezésére. (MTI) 6 Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a bolgár párt- és kor­mányküldöttség vezetője a repü­lőgép fedélzetéről táviratban mondott köszönetét a szívélyes vendéglátásért és fejezte ki jó­kívánságait Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Fock Jenő­nek. • Ülést tartott az országgyű­lés külügyi bizottsága. Az or­szággyűlés külügyi bizottsága pénteken Nagy Miklósnak, a bi­zottság titkárának elnökletével ülést tartott a Parlamentben. El­ső napirendi pontként Garai Ró­bert külügyminiszter-helyettes tájékoztatta a képviselőket a ne­héz klímájú területeken dolgozó magyar állampolgárok egészség­­ügyi helyzetéről. Napirenden sze­repelt továbbá a Külügyminisz­térium 1974. évi költségvetési tervezetének megtárgyalása. • A magyar sajtó napjáról több helyen koszorúzási ünnep­ségekkel emlékeztek meg. Ké­pünkön: dr. Várkonyi Péter ál­lamtitkár, a Tájékoztatási Hiva­tal elnöke koszorúz a Visegrádi utca 15. számú ház emléktáb­lájánál, ahol 55 éve először szerkesztették és adták ki a Vö­rös Újságot. (MTI foto: Kovács Gyula felv. — KS.) • Szovjet vezetők köszönő távirata. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Miniszter­­tanácsának elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából küldött üdvözletekért és jókívánságokért. Andrej Gromiko szovjet külügy­miniszter ugyancsak táviratban fejezte ki köszönetét Péter János külügyminiszternek az évforduló alkalmából küldött jókívánságokért. (MTI) Lapzártakor érkezett • Patolicsev Párizsban. Nyikolaj Patolicsev (jobboldalt) szovjet külkereskedelmi miniszter hivatalos látogatáson Párizsban tartóz­kodik, képünkön tárgyalópartnerével, Valery Giscard d’Estaing fran­cia pénzügyminiszterrel. (Telefoto — AP—MTI—KS.) • Eltemették Darvas Józsefet. Pénteken délután kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe, a munkásmozgalmi pantheonba Darvas József írót, a Magyar Írók Szövetsége Kossuth-díjas elnökét. Képün­kön Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében búcsúztatta. (MTI foto: Friedmann Endre felv. — KS.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának nap*’apja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Tetefcmf ^12-619,^* 2-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 Az üzletek ünnepi nyitvatartása

Next

/
Thumbnails
Contents