Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-19 / 296. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. december 19. Jószándékon múlik Leszögezhetjük: élelmiszer-ellátásunk hosszú idő óta kiegyensúlyozott, nyugodt. A vendéglátóipar nyersanyag, s egyéb árukból való pllátása is kielégítő. A fogyasztói ellátásnak eme alapadottságaival egyre jobban él is a kereskedelem, s vendéglátás. Van miből, s van mivel észrevétetni a fogyasztókkal helyzetünk javulását. Ami hozzájárul az ellátással nagyon is összefüggő társadalmi közérzet milyenségéhez. Amikor az előbb azt mondtuk, l,ehetőségeinkkel mindjobban él a kereskedelem, az nem jelenti azt, hogy minden boltban, preszszóban így van. Egy „dramatizált” — s milyen lényegre tapintó! — példa a megyei kereskedelmi ankétről. Dr. Glied Károly mondta el. Az egyik bácskai — egyébként nagyon szép — cukrászdában történt november 19-én. Az ankéton megnevezték, melyik volt ez. Mi most mellőzzük a helymegjelölést. Nem felmentési, elleplezési célzattal, hiszen egyébként is megtudták a szakma illetékesei, hárem annak illusztrálására, hogy nem szabad üzletet vezetni, amikor szó sincs ellátási nehézségekről. A „nagyigényű” vendég Pepsi Colát kért; feltételezve, hogy azt a közelben, Pécsett palackozzák, így biztosan van. — Nincs, kérem. — Akkor egy jaffát. — Sajnos ... — No de ,egy málnaszörpöt csak tud adni. — Nincs. — Akkor más, alkohol nélküli üdítőt kérek. Bármit, ami van. — Mint tetszik látni, sört iszik mindenki. — De én szeszmentest szerettem volna... Itt azt nem. árulnak? — Néha az is van. A vendég felállt, indult kifelé. Az éladónő megkönyörüli rajta. — Tessék visszajönni. Tudok adni szódavizet. Nos. ez az idegesítő. Még ellenségeink se mernének olyat állítani, hogy nálunk valami hiány lenne üdítő italokból. „No persze novemberben.” tennék hozzá többen rosszmájúén, pedig mindannyian a megmondhatói vagyunk, mennyi gyümölcsféleség fakul, vénül eladatlanul nyáron át is sok hplyen, míg máshol elepednek a szomjúságtól és meginnák „még a birslét is”. Állíthat-e olyat kereskedő ember, hogy bármi is indokolta ezt a hiányt, ott a bácskai nagyváros tövében? De másutt is, bárhol az országban, ki merhetné jelenteni kereskedő, hogy a fent kért italfélék hiánycikkek? Védekezhct-e bármivel az előbbi cukrászdához közeleső ÁBC-üzlet vezetője, hogy pár nappal előbb náluk meg sem egy falat kenyerei, se süteményt nem tudtak adni már délután 4 órakor — a ki űnö házias kolbászhoz? Hiánycikk lenne nálunk a kenyér? Ugye, nevetséges. Az ilyen esztek éppen e.crt bosszantják, idegesítik az embereket, meri mindenki tudja, hogy nem szabadna megtörténniük. A mindennap keresett élelmicikkeknek npm lehet hiányozniok a jó kereskedő, vendéglátó szikembrr üzletéből. Hegy ezt tudja, olyan nagy szakértelem se kell hozzá. „Mindössze” jószándék, felelősségtudat. Vagy talán mégis szükséges egy kis szakértelem? Annyi legalább, hogy például míg kolbászt árulok a kedves vevőnek, eddig kenyeret is tartsak hozzá a boltomban. Különben megcsömörlik, és „csúnyákat" gondol rólam. (t) Hat országba Jó lényt vet a Féríiíehérneműgyár bajai gyára termékeinek minőségére, hogy számos külföldi megrendelő tetszését is sikerült megnyerniük. Hat ország felé visz a divatos és jó minőségű férfiingek útja: az NSZK-ba, NDK-ba, Olaszországba, a Szovjetunióba, Hollandiába és Angliába. Említésre méltó, hogy az angol Lewy Strauss cég tízezres tételekben készítteti Baján bérmunkában a farmeringeket. A gyár szalagjairól naponta 12 ezrével lekerülő árumennyiségből természetesen jut a hazai üzletekbe is. Így a fiú- és férfiingek, alsónadrágok, lánykapizsamák jó minőségéről meggyőződhetnek az itthoni vásárlók is. PÁRTSZERVEZÉS -PÁRTIRÁNYÍTÁS Cselekvő egyetértés A Cipőipari Szövetkezet számvetése Immár negyedszázada annak, hogy a kecskeméti cipészek körében felvetődött a szövetkezés gondolata. A szándékot tett követte: 1948. december elsején megalakították a kecskeméti Bőriparosok Kisipari Feldolgozó Szövetkezetét, amely 1949. január 1-én kezdte meg a termelést. 0 Nemegyszer szóltunk már róla, de nem árt ismételten hangsúlyozni: egy-egy párttag politikai tevékenységének értékét nem egyszerűen a párt politikájával való általános egyetértés alapján lehet megítélni, legalább iljen fontos az, miként viszonyul a politika részkérdéseihez. S még ennél is fontosabb, hogy gyakorlatban mit tesz a politika képviseletében, hogyan segíti valóra váltását. Miként formálja közvetlen környezetét, alakítja az oda tartozók politikai véleményét, fogadtatja el velük a párt álláspontját. Az élet e tekintetben sok-sok kedvező példával szolgál, de találkozni olykor másféle tünetekkel is. Előfordult, hogy valaki, aki munkahelyén a pártpolitikát képviselő kommunistának mutatkozott, rendszeresen részt vett alapszervezete életében — otthon a falujában egész környezete, még családja elöl is titkolta, hogy tagja a pártnak. Pártunk tagjainak óriási többsége — \ természetesen — nem ilyen ember. Mégis előfordul, hogy némelyek megelégszenek egyetértésük általános hangoztatásával. Holott nem elég csak egyetértésről biztosítani a pártot, tenni is kell a politika végrehajtásáért. Konkrét kérdések megoldása áll a társadalom előtt, s a cselekvés vezetését a párt magára vállalta országosan és helyileg is. Ebben a párttagoknak nem általában, hanem konkrétan, cselekvőén kell részt venniök. Pártunk X. kongresszusa óta erőteljesebben él az egyes pártszervezetekben, kommunistákban az a felismerés, meggyőződés, hogy bár az alapvető a helyes politika a jó célkitűzés, de a következetes cselekvés nélkül csak óhaj marad a legszebb, legnemesebb elképzelés is. • A megoldást pedig nem lehet a véletlenre bízni — tudatos, fegyelmezett tettek és ismét csak tettek szükségesek. Hiszen a párt politikája a kommunisták mindennapos konkrét tevékenységének' sorozatán keresztül, a párton kívüli tömegek mozgósításával, bevonásával valósul meg. Márpedig a gyakorlatból tudjuk, hogy eredménye csak annak a munkának van, amelyet nem „általában” végeznek, hanem konkrétan. Az a pártszervezet dolgozik tehát jól, amelyik okosan politizálva következetesen valósítja meg működési területén a munkáshétköznapok gyakorlati feladatait. Ehhez egyrészt az szükséges, hogy egy-egy adott kérdés kapcsán helyileg is ésszerű, világos határozatok szülessenek. Másrészt az, hogy minden párttag tudja a helyét, szerepét, feladatát a megoldásban, mindenkinek tehát konkrét megbízatása, feladata legyen. A pártszervezetek vezetőségei pedig következetesen és gyakorlatiasan munkálkodjanak a végrehajtás megszervezésén, ellenőrzésén és segítésén. • Gyakran felvetődik a kérdés: szabad-e megállnunk a pártmunka korábban kialakult, kipróbált módszereinél, vagy állandóan tökéletesítenünk kell azokat? Természetes, hogy az új .körülmények és feladatok újabb lehetőségeket teremtenek. Ezeket fel kell ismerni és élni kell velük. így bizonyos kérdéseket nemcsak lehet, de kell is másképpen vizsgálnunk, értelmeznünk, módosítva korábbi felfogásunkat. De az is előfordul, hogy egyes félreértésekből, beidegződésekből szükséges megszabadulnunk a hatékonyabb, eredményesebb munka érdekében. Ilyen dolog például a különböző pártrendezvények — aktívák, taggyűlések, értekezletek — szerepének, rendeltetésének értelmezése. Bármennyire is fontosak ezek, mégis csupán eszközei az előkészítésnek és ellenőrzésnek. Érdemes erről szólni, mert az utóbbi időben mintha megnőtt volna a különféle tanácskozások, összejövetelek száma. Mintha egyes helyeken célnak tekintenék ezeket, s nem eszközként a feladatok megoldásában. Nem lenne jó. ha a pártmunkában eluralkodnának az ilyen módszerek. Hiszen a pártmunka a szó valódi értelmében vett politikai munka, emberek között és értük végzett munka, mely a párton belül és kívül egyaránt mindenekelőtt az emberek meggyőzéséért és tettre serkentéséért folyik. A különböző tanácskozásoknak éppúgy nem lehet más célja, mint ahogy egy-egy párttag konkrét megbízatásának sem egyéb az értelme, mint az e munkára való felkészítés, az egyes emberek helyének megjelölése e tevékenység egészében. S itt kanyarodhatunk vissza az írás elején említett gondolathoz. A politikai munkát nem lehet leszűkíteni egy-egy megbízatás teljesítésére, legyen az alkalmi vagy állandó. A közéleti tevékenység nem merülhet ki az értekezleteken, testületi üléseken való megjelenésben. Ezek mindmind részei, eszközei a politikai munkának, az emberekre való közvetlen ráhatásnak. De egyik sem teszi feleslegessé, hogy a kommunisták minden időben és helyen politizáljanak, amikor erre szükség mutatkozik vagy alkalom kínálkozik. Hasznosítsanak erre minden lehetőséget — az ebédidőben, az öltözőben, a vonaton, ha úgy tetszik, az ultiparti közben folyó beszélgetéseket. Nem valamiféle mesterkélt „népnevelő munkáról” van itt szó. Hanem arról, hogy a politikai munka végzésében nem az idő, a hely, az alkalom a leglényegesebb, hanem a tartalom. Az, hogy a kommunista egész életvitelével — az elvtárs. a kolléga, a barát, az ember rokonszenves kommunista magatartásával is — legyen hatással környezetére. A szó és a példa erejével képviselje, tegye vonzóvá a párt elveit, a gyakorlatban megvalósuló politikáját. Ez nem lehet csak pártmegbízatás kérdése, ez a kommunista elkötelezettség dolga. Amikor egv ember eljut odáig, hogy önként kéri a pártba való felvételét, már számot kell vessen azzal, miként tud megfelelni a párttagsággal járó ezen kötelezettségének. OVállalva ezzel azt is, hogy szavaival és tetteivel képviseli, kiismeri, népszerűsíti, és ha kell védi annak a pártnak céljait, törekvéseit. amelyhez ő is tartozik. Dr. Szabó Imre az MSZMP KB alosztályvezetője A társulásnak nem volt könynyű életrekapnia. A közös tőke alig párezer forintra rúgott. Arra sem volt elegendő, hogy az először készítendő száz pár cipőhöz megvásárolhassák belőle az anyagot. Emellett az egységgel is baj volt. Februárban rendkívüli közgyűlést kellett összehívni a széthúzás megszüntetése érdekében. Kimondták, hogy a szövetkezet tagja csak az lehet, aki a munkát a közös műhelyben végzi. A sorok rendezése után 27-re csökkent a kecskeméti Cipész Termelő Szövetkezet nevet felvevő kollektíva létszáma. A Luther udvari három kis helyiségben a behozott saját szerszámokkal maguk ácsolta asztaloknál kezdték meg a munkát a közös ügyben bízó és azért áldozatra is kész alapító tagok. A kitartás és a jó munka lassan meghozta gyümölcsét, 1950- ben már lengyel exportra kapott megrendelést a cipész szövetkezet, 1951-ben pedig szovjet kivitelre kértek tőlük futballcipőket. Ebben az évben kezdték a szolgáltató tevékenységet is a készárutermelés mellett. Fiókhálózatot építettek ki a javítások és a mérték utáni munkák elvégzésére. 1952-ben már száz tagot számlált a szövetkezet. A következő hat év alatt milliósra gyarapodott a közös vagyon. Az 1962-es esztendő döntő jelentőségű volt a ktsz fejlődésében. ötszázezer forintért megvásárolták a Horváth Döme utca 24. szám alatti épületet, amelynek üzletházzá alakításával megvethették a további dinamikus előrehaladás alapját. Egy év múlva sor kerülhetett szolgáltatásuk további bővítésére, megnyitották Rákóczi úti szalonjukat. Ugyanebben az esztendőben választották a szövetkezet elsőszámú vezetőjévé Szabó Ferencet, aki Gábor Ferencet és Méhes Lajost követte az elnöki tisztségben. 1968. szeptembere új korszakot nyitott a húsz évvel korábban nulláról induló vállalkozás történetében. Ekkorra készült el a gépesített, körszalaggal ellátott kis üzemük, amelyben lehetőség nyílt betanított munkaerő foglalkoztatására is. Ezzel a 60-as évektől a „házon belül” jelentkező szakemberhiányt is enyhíteni tudták. Három éven át férfi és női házi papucsokat, műlakk női szandálokat, kordbársony utcai és házicipőket készítettek az új szalagrendszerben. Korábban a méretes és javítótevékenység adta a szövetkezet össztermelésének 80 százalékát, most viszont a készárutermelés vette át a vezető szerepet. Tempós előrehaladásra vall, hogy 1967- ben még csak 4 millió forint volt a ktsz évi termelésének értéke, 1973-ban pedig már 17 millió. A szövetkezet fejlődésében újabb mérföldkövet jelentett a Híröske bébicipő gyártására való áttérés, amelynek hagyományostól eltérő technológiája Szabó Ferenc újítása. Ez a termék az 1972-es országos cipömodellpályázaton elnyerte az Iparművészeti Tanács nívódíját és a kiállítás első díját is. Ma az iránta mutatkozó kereslet 50 százalékát sem tudja kielégíteni á szövetkezet. Tagsága egyébként a napokban ünnepi közgyűlésen tekintett vissza a 25 év alatt megtett útra. A jól végzett munka elégedett érzésével tehették ezt, mivel a lenini szövetkezeti gondolat megvalósításában derekasan helytálltak. Munkaszeretetüket, szakértelmüket bizonyítja a kétszer elnyert Kiváló Kisipari Szövetkezet cím és még számos egyéni és közös kitüntetés. Eredr ményeik alapján a Könnyűipari Minisztérium jelentős szerepet szán a kecskeméti ktsz dolgozóinak a gyermekcipő-program kidolgozásában és megvalósításában. 1976-ig a mostani napi 700 helyett 2 ezer pár gyermekcipő elkészítésére kell felkészülniük. A. T. S. Megkezdődött a disznóvágás • Hajnali perzselés 9 Ez lesz a húsvéti sonka (MTI fotók: Hadas János felvételei — KS) Munkaerő: hiány és pazarlás A harmadik negyedév végén, azaz szeptemberben 1 751 000 embernek adott foglalatosságot a szocialista ipar. Ez a létszám valamivel nagyobb, mint egy évvel ezelőtt, örvendetes, hogy — szemben a megelőző évekkel — elsősorban a munkások tábora gyarapodott, s szeptember végén 1 289 000 főt tett ki. Az adatok félreértése, a helyzet félremagyarázása lenne azt állítani, hogv a sűrűn és panaszosan emlegetett munkerőhiány megszűnőben van; de a mindenhol és mindenkor igaznak tartott hiány fogalmát, valódiságát kétségbe kell vonnunk. Papír és valóság Tény: az ipar néhány területén valóban kevesebb a munkáskéz, a műszaki erő, mint kellene, mint amit a termelés, a fejlesztés megkívánna. Ugyanakkor iparágak sora bizonyítja, hogy pazarlóan bánik a munkaerővel, nem leli — mi több. nem keresi — az ésszerű, szervezett élőmunka-gazdálkodás útjai holott a tartalékok hatalmasak. Papíron a vállalatok jelentős csoportja munkaerőhiányt mutat ki, a valóságban viszont gyorsan bővíti a termelést, kevesebb emberrel nagyobb értéket állít elő. Arnyékbokszolás? Ennyire azért nem egyszerű a dolog. Különítsük el a vélt és a tényleges hiányt. Meghatározott termékmennyiség készítéséhez — a meglevő technikai és technológiai körű mények figyelembevételével — meghatározott számban és szakmai összetételben szükségesek emberek. Ez alapigazság. Ám hogyan értelmezzük akkor a következőket: a közlekedési eszközök gyártásában a korábbinál kisebb létszámmal kilenc százalékkal nagyobb termelést értek el háromnegyed év alatt, az élelmiszeriparban ugyanakkor a bruttó termelési érték csökkent, a foglalkoztatottak száma 2,7 százalékkal gyarapodott? Több, műszakilag gyorsan fejlődő iparcsoportban évek óta nem bővült a foglalkoztatottság — sőt. csökkent —, ám erőteljesen haladt előre a termelés. Másutt azonban — a lassú műszaki korszerűsítés miatt — a növekvő feladatokhoz mindinkább hiányzik az ember, s híján vannak azért is a munkaerőnek, mert az öreg berendezések sok kiszolgálót követelnek, illetve emberek végzik azt, amit gép láthatna el. Hiszen az élelmiszeriparban egyetlen kartonba rakó géD tizenkét csomagolómunkást szabadit fel, akik odaállhatnának a termelőszalagok mellé, ha ... ha lenne elég kartonba rakó gép, ha megvásárlásukra jutna pénz a fejlesztési alapból. Elképzelhető, hogy ugyanannyi ember az egyik hónapban félmillió darabbal több bőrcipőt készít, mint a másikban? El. Az „egyik” hónap természetesen a negyedév vége, a másik az eleje. Pazarolja — hol tétlenségre kárhoztatja, hol erőn felül leterheli — a munkaerőt a termelés hiányzó ritmusa, a túlzott szakaszosság: a könnyűiparban januárban volt a legmagasabb a fogalkoztatottság, s a termelés ekkor bizonyult a legkisebbnek... A sétálást hajrá követi, a rohamtempót megint piszmogás. Mindent mérlegre Rajzoljuk tovább a gondok — s egyben a lehetőségek! — tz.-képét. Az ipartelepítés, az e""es körzetek iparának fejlesztése sokféle haszonnal jár, de megtörténik, hogy döntéshozatalkor nem kerül minden mérlegre. Így nem ritka kivétel az új, "nemrég munkába lépett üzem, ahol kötéllel fognák a jelentkezőket, de még ilyen módon sem tehetnek szert elegendőre, egyszerűen azért, mert rosszul mérték fel a szabad munkaerő mennyiségét, összetételét. képzettségi színvonalát. Ennek ismeretében már kritikusabban értékelhetjük az ipar területi fejlődésének adattait. azt a tényt néldául, hogy a megyék egy részében öt év alatt az ipari foglalkoztatottak száma — ezer lakosra vetítve — a másfélszeresére növekedett. Ugyanis az állóeszközérték ettől erősen eltérő képet mutat, azaz sok új munkahely teremtődött, de nem minden esetben a korszerűséget, a hatékonyságot is érvényesítve. Ezek a jelentős részben kiselejtezésre érett gépekkel működő üuemek lekötötték a még szabad munkaerőt, a most létesülök már csak azokra számíthatnak, akik másutt dolgoznak, bejárók, ingáznak. Fő forrás a szervezés A szakemberek szerint az iparban egyszerre található meg a hiány és a pazarlás, s ahol nem papíron kimutatott, hanem tényleges a munkaerő-szükséglet, ott társadalmi érdek annak kielégítése. Ebben közrejátszanak általános tényezők — a gazdasági szabályozók továbbfejlesztése, az élőmunka hatékony fölhasználásának ösztönzése stb. —, de a fő forrást legtöbb helyen az üzem- és munkaszervezés fejlesztése alkotja. Mert gyáron, vállalaton belül éppúgy elősegíti az ésszerű átcsoportosítást, mint az e?yes iparágak közötti munkaerő-áramlást Tervszerűbbé kell tenni mind az ipar területi fejlesztését, mind az egyes termelési egységek tevékenységének bővítését. Elsősorban azért, mert a népgazdaság intenzív haladása csakis az élőmunkával való takarékossá? kíséretében valósulhat meg. s azért is, mert a munkaerő-utánpólás egyre szerényebb, mindinkább csupán az iskoláit elvégzett íróságra korlátozódik. Az álláshirdetések tömör hasábjai az újságoldalakon arról tanúskodnak, hozv a föntebb vázolt gondolatmenet széles körben még nem talált megértésre, elfogadásra. Nehéz megszokni, hogy ami hosszú éveken át szinte korlátlanul rendelkezésre állt. azzal ma szigorúan okos beosztással, gazdálkodni kell. Mert a szó szoros értelmében vett munkaerő-gazdálkodás az, ami gát a pazarlás útjában, s ezzel a hiány enyhítésének is eszköze. M. O.
