Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-18 / 295. szám

1973. december 18. • PETŐFI NÉPE • 5 Tiszakécskei kezdeményezés Tanácsvezetők, pedagógusok párbeszéde A napokban Tiszakécskén járva láttam, hogy ismerős peda­gógusok sietnek a művelődési központba. — Hova, hova — tudakoltam tőlük, mivel a kulturális in­tézmény erre a délutánra semmit se tervezett. — A fórumra — válaszolták. NYELVŐR Hernádi Sándor: írjuk, mondjuk helyesen A Tankönyvkiadó nemrég je­lentette meg ezt a hasznos nyelvművelő könyvet. A kötet ismertetését írója szavaival kezdhetjük: „Az olvasót bizonyára érdekli, miben különbözik ez egyéb nyelvápoló könyvektől. Minde­nekelőtt gyakorlatiasságában: ez abban nyilvánul meg, hogy a kisebb-nagyobb cikkekkel fel­keltett érdeklődésnek és tett­vágynak próbateret kínálok. Magyarán szólva: mind a he­lyesírási, »mind a nyelvhelyessé­gi fejezetbe beépítettem egy-egy feladatgyűjtményt. „Eddzük ma­gunkat a helyesírásban!” — „Eddzük magunkat a helyes kifejezésben!” — buzdítom az olvasót a tevékenységre, a meg­szerzett ismeretek kamatoztatá­sára.” A könyv két nagy fejezetére a cím is utal: írjuk helyesen! mondjuk helyesen! Az első rész tehát helyesírási kérdésekkel foglalkozik, ötletesen, kevés sza­bályt adva, de sok-sok gyakor­lati példával. Figyelemkeltők a kisebb cikkeknek már a címei is: „Formabontó” szók, Rande­vúzó kötőszók. Foto vagy fotó (pl. fotocella, fotókiállítás), Vesszővesztés (a vessző elhagyá­sa miatt homályos a mondat). Sok példa van az azonos ala­kú szavak elválasztására. A babázás lehet a kislány babázá­sa és a babnak a fazékban való ázása. Elválasztva: ba-bá-zás, illetve bab-á-zás. Ugyanígy a csónakázás jelentheti a vízen való csónakázást, és az esőben a csónaknak az ázását is. Tehát ügyelnünk kell az elválasztására. A helyesírás gyakorlására szolgáló mondatgyűjtemény sok szabályra hívja fel a figyelmet, így például az időtartam meg­különböztető szerepére. (Van valakihez bejáratos személy és van bejáratás autó is. Ki a kö­tődés és mi a kötődés?) A mássalhangzók írására is sok jó példát olvashatunk (fon­jad! és fonnyad). A helyesírási gyakorlatok mondatpéldáiban szó van a „j” hang jelöléséről, a hasonulásról és összeolvadás­ról, az igekötőkről, az állandó szókapcsolatokról és a kötőszók­ról is. Az Innen-onnan című vegyes gyűjtemény 153 mondata ellenőrző helyesírási gyakorlat­nak is jól felhasználható. A könyv második része (Mondjuk helyesen!) "nyelvhe­lyességi kérdésekkel foglalkozik. Hogy milyen alaposan, arra né­hány kiragadott cikk címe is utalhat: Szókurtítás, Magyar „facsimilék”, „Nagyságrendű”, „Alulmúl” és „alulkerekedik”. Hogy hol szedi ezt föl a srác? (az apjátó.), Hibrid szólások (szóláskeveredések), Egy gyer­mek hány apjáról (A gyermek „idősebb” apja. Van fiatalabb is?), Ketten egy raggal? Jelző­­csuszamlás. Félkész értelmezők. Rozoga szc r mezetek, Mentesítő mondatot! (a mondat összezsú­folt bővítményei esetén). A nyelvhelyességi példatárban a szóhasználati botlások és. á mondatszerkesztési hibák egy­aránt előkerülnek. Megtudjuk, miért hajtó a kocsis, és miére szerény a vélemény. A „Pat­tanásos bőrű joló krém” és egye­bek c. fejezetben a hirdetések nyelvi rengetegében kalando­zunk, még a sorok között is ol­vasunk! Utána műelemzések kö­vetkeznek. (Tömörkény, Koszto­lányi, Csokonai. Fekete István műveiről.) A nyelvművelő Kosz­tolányi tárgyalása vázlatosságá­ban is érdekes. A könyv rövid ismertetéséből is kitűnik, hogy elsősorban ta­nárokhoz és diákokhoz szól. de hasznos olvasmánya lehet azok­nak is, akik (a könyv szerzőjé­nek szavaival élve) „már rég kinőttek az iskolából, de nem mondtak le az önművelésről, az anyanyelv mindhalálig tartó ta­nulásáról”. Kiss István FENYŐVÁSÁR (Pásztor Zoltán felvétele) Műterem­látogatás A kecskeméti művésztelep egyik emeleti műtermében Kiss György festő és grafikus dolgo­zik. Harmincéves, a főiskolán Kádár György növendéke vált. A Derkovits-ösztöndíjat 1972- ben kapta meg. Minden jelen­tős országos és megyei tárlaton részt vesz. Kisplasztikával is foglalkozik. Érettségi után há­rom évig kőfaragó volt. Vérbő művésznek tartják. Szevvedély­­lyel fest, szobrot farag, üveg­ablakot, gobelintervet készít és megtanult szőni. Odaadással, alázattal és hittel dolgozik. Min festő az Alföldhöz kötő­dik, magával hozta az egyszer­re felemelő és nyomasztó örök­séget: redukált színvilágot, sö­tét tónusokat, dinamikus kont­rasztokat. 1973-ban ■önálló kiál­lítása volt a Stúdió Galériában és gyermekkora városában, Gyu­lán. A szomszédos műteremben Tokay Ilona festőművészt ta­láljuk. Gazdag és változatos mű­vészi életet vallhat magáénak. Rudnay-tanítvány. Hat évig Franciaországban, három évig Olaszországban dolgozott. Két évtizedet töltött a Szovjetunió­ban. Mindig elkötelezett művész­nek vallotta magát. Kedvelt anyaga az olajtempera. (Figurá­lis művek és csendéletek.) Volt már kiállítása Budapesten, Pá­rizsban, Alma-Atában, Moszk­vában, Leningrádban. Több ha­zai és külföldi múzeumban van­nak művei. Mint érdekességet említi, hogy egy rézkarca a pa­köléssel igyekezett előretörni magát a havas pályán. Zakatolt, dohogott, nyögött a szerelvény elején a mozdony, mégis csak lépésben haladt az emelkedőn. Tömör, fekete füstje, amelyben kavarodva repkedtek a szikrák, néhány méternyire fölszánt a jajgató gőzzel, azután szétterült a késő délutáni égbolt alatt és elenyészett az aprószemű, sűrű havazásban. Sikítva fújt. fújt a szél a hegyek felől, hordta a sí­nekre a havat, temette a kocsi­kat, a fuldokló kerekeket. Az üt­közőkön, a kampókon, lépcsőkön is percről percre vastagodott a hó. végtelenül szép, de zord és reménytelen volt ez a nagy. fe­hér ölelés. A befújt ablakok kö­zepén párás foltokat olvasztott a benti meleg és a hóesést néző utasok lehelete. A kerekek már nem is adtak hangot, a lassú gördülés zaja belefulladt a hóba.­Bundába öltözött, kucsmás, hó­csizmás fiatal nő lépett ki az egyik fülkéből a folyosón ácsor­gó utasok közé. Bőröndjét az ajtó mellé tette, aztán odaállt az egyik üres ablakhoz, kesztyűs ke­zével tiszta foltot törölt magá­nak az üvegen és kinézett a hó­fúvásba. Puha remegéssel döcögött to­vább a vonat, s érezni lehetett a mozdony erőlködését. A tempó lépésről iépésre lassult, egyik • Tokay Ilona munka közben. termői múzeumban található. Arra a kérdésre, kit tart. szo­cialista festőnek, igy válaszol: Azt, aki őszintén fest és aki ér­zéseiben is szocialista. sürgönypóznától a másikig már percek teltek el. A kis gép prüsz­­kölése néhány pillanatra kétség­­beesetten fölcsapott, mintha az utolsó roham következne. Tom­pa^ zökkenés követte az elszánt erőlködést. A szétfeszült ütközők fáradtan egymáshoz ütődtek, a kocsikon végigremegett a moz­dony egyhelyben forgó kerekei­nek haldokló csikorgása, azután egy pillanat alatt az is megszűnt és nem hallatszott más, csak a gép kimerült, megadó lihegése. — Elakadtunk? — állt oda a nő mellé egy harminc év körüli férfi. Prémgalléros télikabát volt rajta, a lábán félcipő. Jobb ar­cán egy régi sebhely; valami­lyen műtét vagy baleset nyoma. Megpróbált kilesni a nő mellett, közben megkockáztatta a továb­bi beszélgetést: — Pedig már nem lehet messze az állomás. — Talán két kilométernyire — szólt vissza barátságosan a nő. Kint egy kalauz és néhány munkásember törtetett előre a mozdony felé. Közben a kis gép élesen, szaggatottan füttyögött, kérte a segítséget az állomásból. A szél pedig tovább hordta a havat a sínekre és a vonat ol­dalára. A nő fölhajtotta a gallérját, fogta a bőröndjét és elszántan, kinyitotta az ajtót. — Begyalogol? —kérdezte cso­dálkozva a férfi. Az allcotóotthon kedves lakó­ja, mindenki szeretettel veszi körül. —' Órákig tarthat, míg kisza­badítanak bennünket — felelte a nő. — Ha megengedi, magával me­gyek. A nő már az alsó lépcsőn állt, s ahogy visszafordult, tekintete megakadt a férfi félcipőjén. — Az országúton már lesznek nyomok, mert folyton járnak a vontatok. De addig térdig kellene járnia a hóban. — Nem számít, nem vagyok kényes. A szél rögtön rájukcsapott és ízelítőül az arcukba vágott egy csomó szúrós havat. A férfi elő­re akart menni, de- a nő meg­előzte. — Én csizmában vagyok, majd csinálok nyomot. — Akkor legalább a bőröndjét hadd vigyem. A nő odaadta a bőröndöt, az­után elindult a vonat mellett. Hátrakiabált a süvítő szélben: — Vigyázzon, hogy mindig a nyomomba lépjen! Akkor már többen álltak a mozdony körül. Hárman szépa­pátokkal próbálták szabaddá tenni a síneket, a többiek meg azon tanakodtak, hogy hóeke nélkül aligha lehet kiszabadulni innen. A nő kerülte őket, az­után tovább ment, amerre a sí­neket sejtette. Valaki azt mondta a hátuk mögött: — Ennek a fiatalembernek sem szeretnék a zoknijában lenni. A szél oldalról vágta őket. Csikorogva süppedt alattuk a hor­dott hó, s ahogyan emelték a lá­bukat, mintha füstöltek volna a lépéseik. Jó húsz percig tartott, amíg elérték a síneket kereszte­ző országutat. Velük tartottam. Az emeleti tanácsteremben a szokott kép fogad. Hosszú asz­talnál az elnökség, szemben ve­lük fiatalabb és idősebb nők, férfiak. Talán százan is lehet­nek. Miskó István tanácselnök rész­letesen ismerteti, hogy az elmúlt években mi készült a nagyköz­ségben. A hátsó sorból a hallga­tóságot is figyelhetem. Az elért eredmények sorolása közben fe­gyelmezetten ügyelnek az el­mondottakra. Amikor a tervek­re tér át, megélénkülnek az ar­cok, érződik, hogy mindenki összpontosít. A hangulatváltozás oka egyszerű. Itt mindig nagy gondot fordítottak a lakosság tá­jékoztatására. A Kécskei kis­könyvet 5—5000 példányban ad­ják ki. Viszonylag jól ismerik az emberek az elmúlt évek helyi eseményeit. A terv az más. Vál­tozik, változhat az igényeknek, a lehetőségeknek, a kialakult vi­táknak a következményeként. A téma tehát izgalmas. Különösen két tervciklus határához közeled­ve, amikor még formálódik az új. A tanácselnök tájékoztatója után bejelentik: „Akinek kérdé­se...” A folytatás eltér a szo­kottól. A kérésre sokszor kínos csend, hallgatás a válasz. Most azonnal feláll az a bizonyos, ne­hezen vállalkozó „első fölszóla­ló”. Követi a többi. — Eldrágul Kécske piaca — panaszkodik egy tanárnő. — Kecskeméten olcsóbb a saláta, a paprika. Balatonfürediné a. téli sporto­lási lehetőségeket kevesli. — Használt fólialemezek segítségé­vel pompás korcsolyapályát rög­tönözhetnének — tanácsolja. Valaki a hétközi és napközi otthonok díjtételei közötti arány­talanságot teszi szóvá. Vélemé­nye szerint szinte ingyen laknak, étkeznek a gyerekek a tanyai kollégiumban. Van olyan kis­diák, aki a havi térítési díjnál nagyobb összeget költ egy hét alatt a cukrászdában. A felszó­laló — a több.hez hasonlóm — részletes, őszinte, ez esetben különösen bölcs választ kap. Kedves fiatalasszony az óvó­nők gondjairól beszél, nyugdíjas tanítónő a virágos Kécske moz­galomról mond elgondolkoztató szavakat. — Annyi minden épült az utóbbi időben, de egy árva szó sem hangzott el arról, hogy mikor fognak hozzá az úttörő­ház alapozásához. Gyorsan jelentkezik valaki • — Szülőotthon iá kellene, meg egy mentő legalább. A javaslattevők többsége is — Innen már könnyebb lesz — fújt nagyot a nő és vidáman beugrott’ egy széles keréknyom­ba. A férfi amennyire tudta, ki­­rázta cipőjéből a havat. Addig a nő háttal fordult a szélnek és egyhelyben toporgott. Innen már egymás mellett mentek tovább a párhuzamos nyomban. A hó­fúvás nem gyengült feiüket elő­re kellett szegniük, hogy az ap­rószemű hó ne vágódjon a sze­mükbe. Néhány lépás után meg­kérdezte a férfi: — Maga idevalósi? — Igen — szólt a nő a föl­hajtott gallér mögül. — Köny­velő vagyok a szövetkezetben. — Én is jártam itt talán tizen­öt éve. Gyermekkoromban itt szoktam nyaralni a rokonaim­nál. — Most is hozzájuk megy? —' Oda. Holnap lesz az unoka­húgom esküvője. Kiabálva kellett beszélniük, mert a szél elkapta a hangjukat. Ruhájukat már egészen belepte a hó, s a keréknyomokat is kezd­te befújni előttük. Nemsokára elértek a falu alat­ti réthez. Már erősen szürkült az égbolt, s falu felől átpislogott a hóesésen néhány utcai villany­­körte. A férfi körülnézett, mint­ha keresne valamit azután meg­állt egy helyen. — Valahol itt állt régen egy terebélyes, öreg fűzfa ... A nő is megállt, s mindkét kezével a fölhaitott gallért szo­rongatta az arcára. — Két vagy három éve kifor­dította egy erős vihar. — Nagyon kedves emlékem — A pedagógusfórumra. — tudja, hogy kívánsága, az általa megfogalmazott igény csak a kö­vetkező ötéves tervben, vagy a nyolcvanas években teljesülhet. Az is előfordul, hogy a tanács azonnal intézkedhet, segíthet. Már 1974-ben kap egy fiatal pe­dagóguscsalád lakást — például. A célok megfogalmazása tehát mindenképpen hasznos. A gaz­dálkodó szerveket arra készteti, hogy újból keressék a megvaló­sítás módjait, a lakosokat közös vállalásokra serkentheti. Most is így történt. Kétnapi kerese­tüket, más dolgozórétegekhéz hasonlóan felajánlották a peda­gógusok az idős emberek körül­ményeinek a javítására. A fórum tehát jól sikerült. A délután elfoglalt alsótagozatos nevelőkön, és a sikerrel Győrbe.i turnézó bábcsoportot kísérő ta­nárokon kívül szinte mindenki ott volt. Személyes tapasztalataimat a feljegyzett utólagos vélemények is megerősítik. Csernus Mária kollégiumi nevelő úgy érzi, hogy hasznosan töltötte el az időt. „Megtudtam, hogy milyen köze­lebbi és távolabbi tervei, céljai vannak a község vezetőségének, különösen iskolapolitikai és mű­velődési tekintetben. Más prob­lémákról is hallottam, amelyek megoldásában mi is segíthetünk.” Szentendrei József igazgató­­helyettes: „Az volt a cél, hogy a pedagógusok megismerkedje­nek a községpolitikával. Nagyon értékes beszámoló .segítette tájé­kozódásukat. A kérdések és a kapott válaszok az óvodáktól a középiskoláig a művelődésügy minden ágazatát érintették.” A tanácselnök is elégedett: — A pedagógusok közvélemény­formáló szerepe lényegesen na­gyobb számarányuknál. A gye­rekeken, a szülőkön keresztül hatnak az emberekre. Közügyek felől is érdeklődnek az órákon,' a szülői értekezleteken. Fel kell készíteni a tanítókat, a tanáro­kat. - az óvónőket arra. hogy he­lyes, pontos választ adhassanak. A nevelők alkotják a nagyközség legerősebb értelmiségi csoport­ját. Körlevélben kértük ezért őket, hogy írják le az új ötéves terv helyi vonatkozásaival kap­csolatos javaslataikat. Természe­tesen mindenkinek válaszolunk! A fórumot sikerültnek tartom. Osztja véleményemet Tóth Sán­dor elvtárs, a nagyközségi párt­­bizottság titkára. Ó is részt vett a találkozón és azt ígérte, hogy legközelebb is eljön. Mert faly­­tatását tervezik. fűződött hozzá — mondta to­vábbindultában a férfi. — Gye­rekkoromban sokat játszottunk alatta. Nagy gyerekcsapat gvűlt itt össze napról napra. Egyszer elhatároztuk, hogy királyt és ki­rálynét választunk magunk kö­zül. A király az lett volna, aki legmagasabbra mászik a fűz­fára, a királynét pedig maga vá­laszthatja ki magának. Pesti gye­rek voltam, nem értettem úgy a famászáshoz, mint a többiek, mégis nekivágtam. Nem is ju­tottam föl annyira, mint a paj­tásaim, mégis én lettem a ki­rály. Mégpedig úgy, hogy egy ág leszakadt alattam és lezuhan­tam. Esés közben egy másik ág jó mélyen fölhasította az arco­mat, de nem történt komolyabb bajom. A gyerekek ijedten kö­rülállták és bajtársiasságból, meg hogy megvigasztaljanak, ki­kiáltottak királyukká. A szélnek dőlve taposták a havat a kitartó viharban. A férfi leveregette a gallérját, úgy be­szélt tovább: — Volt a gyerekek- között egy nagyon szép kislány. Amikor lát­ta, hogy vérzik az arcom, gyor­san kibontotta a hajából a szé­les fehér szalagját és azt szo­rongatta a sebemre. Mondanom sem kell, hogy őt választottam királynénak, és azon a nyáron egymás mellett ültünk minden játék alkalmával a fűzfa alatti trónon. A nő nem szólt, csak a szeme mosolygott a behavazott kucsma és a fölhajtott gallér közötti Visszaemlékezett a bevérezett fehér szalagra. Nem merte ha­zavinni. Azt hazudta, hogy el­vesztette a réten. Feledi (Folytatjuk) • Műteremsarok Kis Györgynél. (Pásztor Zoltán felvételei) Gyimesi Ferenc: Felségek a hóban A kis vicinálisvonat nagy prüsz-Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents