Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-14 / 266. szám
I 1973. november 14. • PETŐFI NÉPE # 5 A tehetséges munkásokért II. Példák a végtelenségig • Bozsó Ferenc mérnök Nagy János hegesztővel. Megszoktam a falut A HÉT KÖNYVEI Szépirodalom Jókai Mór: Elbeszélések — Berkest András: Siratófal. Regény — Benedek Zoltán: A szőke Szamos földjén — Karinthy Ferenc: Leányfalu és vidéke. Korcolatok — Kiss Jenő: Az ember és a tenger. Kisregény — Moldova György: Sötét angyal. Regény — Szent- imrei Jenő: Városok, emberek, önéletrajz — Szomory Dezső: Színház. Színművek — Vajda János: A virrasztók. Válogatott versek — Ivó Andric— Híd a Drinán. Regény — A bálvány. Mai észt kisregények — Égtájak. Öt világrész elbeszélései — La- dislav Fuks: Az utolsó ügy. Regény — Maupassant: Gyöngy kisasszony. Válogatott elbeszélések. — Nossack: A d’Arthez-ügy. Regény — A gyönyörűség dalainak kezdete. Óegyiptomi szerelmes versek — Miha Kvlividze: Eltévedt boldogság. Versek —Thomas Valentin: Tanácstalanok. Regény. Ifjúsági művek Jean de Brunhoff: Babar és a Télapó. Képes meséskönyv — Karéi Capek: Egy kis foxi élete — Cooper; Az utolsó mohikán. Regény — Kormos István: Ejhaj, csibekas! Verses mesék — Mackó anyó dajkát keres. Külföldi népmesék — Mérei Ferenc—Binét Agnes: Ablak-zsiráf. Képes gyermeklexikon — Thuiy Zsuzsa: Apollónia kisasszony vendégei. Regény — Travers: A csudálatos Mary visszatér. Regény. Politika, társadalomtudomány Lenin: Marx, Engels, marxizmus — Magyar külpolitikai évkönyv — A pgrtélet és a pártmunka időszerű kérdései — Államigazgatás A-tól Z-ig. Művelődés, művészet, történelem Martinkó András: Költő, mű, környezet — Lajta Edit: Korai francia festészet — La Mure: Moulin Rouge. Henri de Toulouse-Lautrec életregénye — Végh Antal: Északi utakon. Űti- napló — Gál György Sándor; Liszt Ferenc életének regénye — Német Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. AZ ÉN MACIM! (MTI Foto — KS) „A tanfolyam befejezésével a hallgató vizsgát tesz. A sikeres vizsga — a felsőoktatási intézményre előirt felvételi eljárás lefolytatása nélkül — a vizsgabizottság által kijelölt felsőoktatási intézmény nappali tagozatán az első évfolyamra való beiratkozásra jogosít.” A tét tehát a felvétel, annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy továbbra is küzdhet az ember. Bozisó Ferenc, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyáregységének mérnöke azzal kezdi, hogy fogalma sincs mikor végeznek, mert nagy anyagot kell átvenni Nagy Jánossal és Szarvas Józseffel. — Mi az anyag címe? — kérdezem. — Az egyenletesen változó mozgás ... — és még néhány alcímet is sorol. Köpeczi Lajosné, a személyzeti osztály munkatársa elmondja, hogy most kivételesen a pártirodán tartják a konzultációt, mert a szakszervezeti szobában, ahol tábla is van, még dolgoznak. Közben felérünk az első emeletre, benyitunk a szobába. Megérkezik Nagy János és Szarvas József is. Füzetek, könyvek kerülnek elő a táskákból, s Bozsó Ferenc már magyaráz is két tanítványának. Rövid összefoglalás, néhány képlet és törvény felelevenítése és hamarosan siklik a toll a fehér füzetlapokon. Míg készülnek a példák, halkan beszélgetünk Köpeczinével: — Nálunk tizenegyen jelentkeztek a tanfolyamra, közülük öten kerültek pályaalkalmassági vizsgálatra, s ketten feleltek meg a követelményeknek. Mindketten példamutató dolgozók és mindenki nagyon bízik bennük, hogy megállják a helyüket. — A munkatársaik, a brigádtagok, mit szóltak ahhoz, hogy mérnöknek készülnek? — Miután eldőlt, hogy ők ketten állnak rajthoz, a tanfolyam megkezdése előtt olyan munka - kört biztosítottunk a számukra, ahol délelőtti műszakban dolgozhatnak, s ha pénteken egész nap a főiskolán tanulnak, a brigád akkor se érezze meg, hogy helyettük kell dolgozniuk. Ez kötelességük volt. Szarvas József diszpécser, Nagy János pedig oktató, lett. Ezen a posztokon meg tudják oldani a helyettesítésüket ... — Ügy értettem a kérdést, hogy nem neheztelnek rájuk? — Nem. Inkább hihetetlennek tartották, hogy ők egy év múlva egyetemi vagy főiskolai hallgatók lehetnek, s öt év múlva mint mérnök jönnek jönnek vissza a vállalathoz. — Voltak, akik nem tartották helyesnek? — Természetesen akadt ellenvélemény is, mégpedig abban a formában, hogy a „munkás maradjon a munkapadnál", miért közülük kell mérnököt képezni stb. Hát ehhez nem kellettek különösebb érvek, mert meggyőzte őket már az is, hogy elmondtuk a rendelet célját. Azonnal megértették, hogy miről van szó. — Gondolom vannak érettségizett dolgozóik, akik szívesen vállalták volna ... — A rendelet egyértelműen kimondja, hogy szakmunkásról, fizikai munkakörben dolgozó szakmunkásról lehet szó. Inkább az okozott némi feszültséget, hogy ők, ha jól tanulnak az egyetemen, akkor az átlagfizetésüket is ’ megkaphatják, de ez érthető, hisz mindketten családosak, albérletben laknak. Persze ha visz- szakerülnek — tegyük fel — mint mérnökök, ők is a mérnökök kezdő fizetését kapják ... — A műszaki értelmiségiek hogy vélekednek? — A munkatársaik azt mondták, hogy „menjetek, csináljátok, ha van hozzá kitartásotok”, s a nálunk dolgozó mérnökök is hasonlót mondanak. Talán azzal a különbséggel — ők már ismerik az egyetemi követelményeket —, hogy nekik sokkal nehezebb lesz, hisz nincs mögöttük négy év középiskolai előképzés, mások a családi körülményeik ... Nagy János, aki most a mérnök magyarázatát hallgatja az egyenletesen gyorsuló mozgásról, füzetébe képleteket ir, összeráncolt homlokkal gondolkodik. Huszonnyolc éves, felesége néhány hónap múlva szül, albérletben laknak. Szarvas Józsefről szinte ugyanez mondható el, azzal a különbséggel, hogy négy testvére van és annak idején anyagi gondok miatt abba kellett hagynia a középiskolát. Azóta igaz, hogy sok év telt el tanulással és kemény munkával, de az előbbre- jutás nerries szándéka nem tompult. Amikor elbúcsúztam tőlük és megkérdeztem, hogy mára még mi a feladat, kicsit fáradtan az egész napos munkától, de mosolyogva mondták: „Példák, példák a végtelenségig, hatig, vagy nyolcig, amíg nem megy ...” Csató Károly (Következik: Hatszemközt az albérletben.) „Képtelen voltam megmaradni falun. Szenvedtem az örökös várakozástól, hogy egyszer majdcsak történik velem valami. Ne csodálkozzon, ha menekültem onnan. Öt évet elvettek az életemből. Ha a falusi életet dicsérné nekem, azt mondanám magának: menjen X-be és éljen ott öt évig, utána beszélgessünk.” A fenti szavakat egy olyan embertől hallottam, aki falusi ( évei alatt örökké elvágyódott onnan. Nem találta a helyét abban a közösségben. Sem időm nem volt rá, sem feladatomnak nem tarthattam „kinyomozni”, hogy mennyiben volt igaza az illetőnek, miben kellene őt megérteni, s hogy mekkora- adag túlzás van a falusi életet elítélő szavaiban. Am e beszélgetés óta egyre figyelem, hogy az igényesebb, falun élő értelmiségiek megtalálják-e, s ha igen, milyen mértékben a vidéki élet szépségeit. a napjaikat, gazdagító helyi örömöket? Legutóbb Csengődön erről beszélgettünk Szomor Miklósné művelődésiház-igazgatóval. — A fővárosban élt, az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott évekig. Miután férjhez ment. Csengődre költözött. Nem vágyik vissza néha? — Nincs nosztalgiám Pest iránt; pedig szinte „üvegházban” neveltek, kényeztetett a családom. Szeretem a nyugalmat, a csendet, fényt, tiszta levegőt. Jó hatással van a környezet a gyermekeimre is. Ügy érzi, hogy befogadta a falu? — Először mint idegent néztek. De hamar megváltozott a helyzet. Ügy érzem, megszerettek. Jó egy-egy nénivel, bácsival találkozni az utcán, megállni néhány szóra. — Hallottam,, hogy szenvedélyes olvasó. Említene néhány példát a legutóbbi olvasmány- élményei közül? — Szabó Magda: őz, Camus: Közöny, Anna Seghers: Mexikói történetek. Zsukov emlékiratai, Örkény István novellái ; ezek jutnak eszembe hirtelen. S nagyon szeretem a verseket. József Attilát. Babitsot például. Gyakran előveszem a köteteiket. Lehet, hogy meglepőnek tartja, de sok rokonvonást fedezek fel bennük, szinte édestestvéreknek érzem őket. — Sok időt szán olvasásra? — Mondták a gyerekeimnek, hogy a te édesanyád nem sokat dolgozhat, hisz mindig olvas. De én nyugodt vagyok: elvégzem a munkámat, inkább az időt próbálom jól beosztani. Sajnálom azokat a perceket, melyek tétlenül telnek el. A másokét is. — Mint rendszeres olvasó, s kulturális vezető, igyekszik-e megszerettetni az irodalmat másokkal? — Természetesen. S nem csak az irodalmat. Általában a szépet, különösen a művészeteket. Ez a feladatom. Ha könyvbálat rendezünk például, mindig kisorsolunk néhány értékes kötetet. Rendeztünk vásárlással egybekötött lakberendezési kiállítást. Próbáltuk megmagyarázni a modern, szép bútorok, tárgyak előnyét. Lett is eredménye, öt nap alatt száznyolcvanezer forint értékű árut adtunk el. Kedvelem a zenét is; édesapám negyven évig bérletes volt, ő szerettette meg velem az operát. De élvezem a beat-muzsikát is. — Ötezer kötetes a községi könyvtár, külön olvasószobával. Ez örvendetes. De az már kevésbé, hogy csupán kétszázki- lencven olvasójuk van. Nagyrészük idős ember és iskolás. Mit szól ehhez? — Sajnos, így van. Nehéz ezen változtatni. Mint bizományos is mondhatom. Alig lehet könyvet eladni. Ez az igazság, minek szépítenénk?' Az embereket szinte kizárólag az anyagi boldogulás érdekli. Persze, van kivétel is, de sajnos, kevés. — Megpróbálja őket összefogni, mozgósítani a művelődési ház rendezvényeire? — Igen, de csekély eredménynyel. Mikor színházi előadást szervezünk, alig jön el a közönség. Házról házra járunk pedig. De Hoíi Géza zsúfolt teremben szerepelt. A komoly darab nem megy, nem igénylik. Próbáljuk a fiatalságot is ideszoktatni. Kár, hogy nincs erős, jól működő KISZ-szervezet. Sokat segíthetnének. Vannak terveink. Talán talán ... — Ha tehetné, visszamenne a fővárosba? — Nem. Megszoktam a falut. Hiszek abban, hogy előbb utóbb megváltozik itt minden. S, hogy ehhez nekem is közöm lesz. Varra Mihály Keceli cigányok Meditáció három tételben Az úgynevezett cigánykérdés az ország minden városában, községében egyforma jelekben mutatkozik meg: a putrikban lakó, állandó munkát nem végző, legtöbbször írni-olvasni sem tudó emberek felébresztése. Olyan mindennapi gond ez, amelynek gyökerei — hogy közhellyel fejezzük ki magunkat — a történelembe nyúlnak vissza, de a megoldás most vált sürgőssé, hiszen most érkezett el annak a társadalomnak az ideje, amelynek programja az emberek életének javítása. Ebbe a programba a cigányok is beletartoznak. (Tóth Sándor felvétele) Kecelen 48 Családban összesen 247 cigány él. Ezek a számok azt is mutatják, hogy egy családban átlagosan öt személy van együtt. Közülük csupán 8—10 az, akinek állandó munkaviszonya van, a többiek — természetesen a munkabíró felnőttekről beszélünk — legjobb esetben csavarognak, semmit sem csinálnak. Többségük analfabéta: a már említett 247-ből 189 nem tud írni, olvasni. Az iskolaköteles gyerekek száma 72, de mindössze 39 jár iskolába rendszeresen, a további 33 iskolaköteles korban levő gyereket fel kellett menteni (!). Elmondja Logaida József, a községi tanács vb-titkára, hogy 1969 óta tíz cigánycsalád lakásgondja megoldódott. Ehhez csupán annyi kellett, hogy az illetőnek minimálisan egyéves állandó munkaviszonya legyen, s hogy fedezni tudja az úgynevezett C lakásra az OTP-től kapott kölcsönösszeg 10 százalékát. Ebben az esetben ugyanis a községi tanács tudna nekik építeni. Legnehezebb az egyéves munkaviszony, mert ha el is helyezkednek — ezt a község vezetői nemegyszer szorgalmazták, és a helyben dolgozó üzemek, vállalatok fel is vették ezeket az embereket — egy-két hónap múlva otthagyják az állást, noha két- három ezer forintot is meg tudnának keresni. Miért hagyják ott? Azért, mert a korábbi munkahelyen kapott munkaruha árát az új helyen kezdik levonni, s ezt ők „igazságtalannak" tartják. Aztán folytatják a vályogvetést, tekríővájást, zenélést, kéregetést, lopást és az alkalmi munkákból származó pénzen történő iszákosságot. Pedig a község igyekszik segíteni rajtuk. Néhány éve egy nyolcszobás szükségépületef húztak fel a putrik helvett, ahol ötvenkilencen laknak. Valóban szükségmegoldás. De érthető, ha ingerülten beszélnek a tanácsnál arról, hogy jelenleg hogyan néznek ki ezek a lakások: ablakok kitörve, a villany helyén csak a vezeték szálai lógnak, a falak piszkosak stb. — Inkább az a törekvésünk, hogy a már említett OTP-meg- oldást szorgalmazzuk egyéves munkaviszonnyal és a tíz százalékkal. Ebben az esetben ugyanis sajátjának érzi a lakást az illető, jobban vigyáz rá. De ilyen úgyszólván nincs közöttük. Aki van, az már a sajátjában lakik, mert vagy épített, vagy a kölcsönből vásárolt. Az 1965-ben megjelent rendeletek rendkívül kedvező feltételeket teremtettek a cigánytelepek felszámolására. E jogszabályok nyomán Kecelen azonnal hozzáfogtunk a te- iep felszámolásához. A többször említett építési költség tíz százalékáról azt is el kell mondani, hogy ezt saját anyagban is előteremthetik. Például vályoggal járulhatnak hozzá. Ha hiszi, ha nem, mi még vályog készítéséhez szükséges talicskát, lapátot, ásót is adtunk nekik, de az itteni cigányok között egy sem akadt, aki valóban meg is csinálta volna a vályogot a saját házához. Hát így aztán mit tehetünk — teszi fel a szónoki kérdést Logaida József. És valóban, mit lehet tenni? Persze, az igazságnak tartozunk azzal, hogy elmondjuk: van Kecelen is megfontoltan gondolkozó ember a cigányok között. Vannak, akik már tíz éve dolgoznak, rendes lakásban laknak, gyerekeik iskolába járnak. Főleg és elsősorban az úgynevezett zenésztelepiekre vonatkozik ez a megállapítás. De Kecelen még 42 lakást kellene építeni ahhoz, hogy legalább formailag megoldódjon az oly sok helyen és sokszor említett cigánykérdés. Formailag. Mert tartalmaiban bizonyára továbbra is lenne gond az iskolába járással, tisztálkodással, villanyszámlával, rendszeres munkával stb. A kezdet azonban mindenképpen a lakás, a teleptől való elszakadás, a putrik felszámolása ... A tanács gondolt a tartalom, a gondolkodás, az életmód megváltoztatásának szükségességére is. Tisztában van azzal, hogy ezt nem az öregekkel, hanem a fiatalokkal. a gyerekekkel kell kezdeni és folytatni. Annak idején az egész megyét bejárta a hír, hogy Kecelen cigányiskolát nyitottak. Kell-e, szabad-e az ilyen elkülönítés — merült fel akkoriban sok emberben a gondolat. Akkor is és most is, sajnos, az a helyes válasz, hogy kell, mert másképp nem lehet. Ezek a gyerekek reggel tiszta ruhát kapnak, fürdenek, itt étkeznek, tanulnak. Dicsekedve mondták a községi tanácsnál, hogy képzeljük el, már nyolcadikos is van közöttük, x Kétségtelen, hogy az itt tanuló gyerekek már másképpen gondolkoznak majd. Tudják, hogy a munka minden emberi érték alapja, s minden ember. értékmérője is egyben. Jólesik látni, amint ezek a kis lurkók a meleg tanteremben a könyvek, füzetek fölé hajolnak, s nem csavarognak a kinti metsző hidegben, csontig hatoló őszi esőben, hanem itt Hegedűs Károly tanító felügyeletével igyekeznek kiemelkedni abból a sorsból, amibe szüleik és a körülmények taszították őket. A keceli cigányok sorsa véglegesen általuk és velük oldódik majd meg... Gál Sándor
