Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-06 / 260. szám

LÉLEKTANI TANFOLYAM, KONZULTÁCIÓ A pedagógusok őszi továbbképzése PETŐFI NÉPE íróvendégek Szegedről Simái Mihály, Tóth Béla, Olasz Sándor, Annus József, Sz. Lukács Imre — a Szegedi tró- csoporl tagjai — látogattak teg­nap a Forrás szerkesztőségébe. Baráti látogatásuk alkalmával megbeszélték a soron következő közös feladataikat, majd késő délután a Berkes-kollégiumban rendezett irodalmi esten vettek részt. A Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályának to­vábbképzési kabinetje erre a tanévre is gazdag programot szervezett a középiskolai és álta­lános iskolai pedagógusok szá­mára. Az első félévi továbbképzési rendezvénysorozat november 8-án kezdődik. A tanárok, tanítók egy- egy kitűnő pedagógus — bázis­nevelő — vezetésével szakcsopor­tokban gyarapítják szakmai is­mereteiket, mások számára a vá­rosi-járási művelődésügyi osztá­lyok szerveznek munkaközösségi foglalkozást. A kisegítő iskolák nevelői a megye körzeti iskolái­ban beszélik meg feladataikat, cserélik ki tapasztalataikat. A to­vábbképzés anyagát szakfelügye­lőkből álló szakbizottságok dol­gozták ki. Az iskolai élet nevelésközpon­túságát fejleszti, hogy a középis­kolai nevelőtestületek ezúttal nem szakmai, hanem lélektani kérdésekkel foglalkoznak. A lé­lektan alapos ismerete nélkülöz­hetetlen az oktató-nevelő mun­kában, ezért üdvözöljük öröm­mel, hogy a továbbképzési kabi­net kétéves pszichológiai tanfo­lyamot rendezett, melyre csak­nem hetven általános és középis­kolai pedagógus jelentkezett. A résztvevők a sikeres osztályfőnö­ki tanfolyamhoz hasonlóan szak- dolgozattal zárják a lélektani kurzust. Űj kezdeményezés a fizika­tanárok gyakorlati szemináriu­ma, amely ugyancsak november nyolcadikén kezdődik. Ezen, s az iskolai könyvtárosok tanfolya­mán 30—30 nevelő vesz részt. A tanfolyam elvégzése után úgyne- vézett tanúsítványt kapnak, s jó lenne, ha minden iskolaigazgató figyelembe venné a differenciáit bérezéskor a tanfolyamot vég­zett pedagógusok jobb felkészült­ségét, tudását. Az általános- és középiskolák igazgatói konzultációs csoportok­ban elemzik az iskolavezetés gyakorlatát. Az igazgatói tovább­képzések fontos témája az idén az iskolai élet demokratizmusá­nak erősítése. A szakszervezet díja Közvetlen hangulatú találko­zón mondott köszönetét hétfőn délelőtt Borsodi György, az SZMT vezető titkára azért a tevékeny­ségért. amit a Petőfi Népe szer­kesztősége végez a maga eszkö­zeivel a szakszervezeti munka népszerűsítésében, a mozgal jm kiteljesítésében. Az elnökség ér­tékelését kifejező „publicisztikai díjat” az idén Perny Irén fő­munkatárs és Halász Ferenc mun­katárs kapta meg írásaiért. Juta­lomban részesült Tóth István fő­munkatárs, Nagy Ottó és Szabó Zoltán rovatvezető, valamint Varga Mihály munkatárs. Az elismerésre dr. Weither Dániel főszerkesztő válaszolt, aki kife­jezte azt a törekvést, hogy to­vábbra is éberen figyelünk a bérből és fizetésből élő szer­vezett dolgozók, a lakosság gondjaira, ami a megyei pártbi­zottság lapjának alapvető fel­adatai közé tartozik. A találkozó a szakszervezeti mozgalom, a szocialista demok­ratizmus időszerű kérdéseiről és az együttdolgozás módszereiről folytatott beszélgetéssel fejező­dött be. Villany gyűlt a Hegyesi-tanyákban A tanyai családok életében a villany az életforma-változás egyik alapja. A rádió, a televí­zió, a Háztartási kisgépek, azon túl, hogy közelebb hozzák a nagy­világot, korszerűsítik a háztar­tást, új igényeket is szülnek. Bócsán, a Hegyesi-lanyak la­kói az elmúlt tanácsi választás­kor jelölő gyűlésen kérték a köz­ség vezetőit, hogy az ő kör­nyékükön is építsenek egy ge­rincvezetéket, ahonnan 30 ta­nyába köthetik be a villanyt. A tanács rövidesen megrendelte és fizette a hálózat tervezésének költségeit, megvásárolta 60 ezer forintért a szükséges transzfor­mátorállomást. A családok 12 700 forint összegű hozzájárulást fi­zetnek. A hálózat 250 ezer fo­rintos összköltségét a tanács elő­legezte a tanyai lakosságnak, s a hozzájárulást december 31-ig tet­szés szerinti részletekben fizethe­tik meg A DÁV szakemberei felajánlották, hogy egy szabad szombatjukat munkával töltik. Ezen a napon harmincnyolcán fölállították az összes villany- oszlopot. Az új tanyai hálózatot tegnap délelőtt a községi tanács benső­séges ünnepség keretében avatta fel, s adta át a lakosságnak. Az ünnepség után 13 tanyai család otthonában gyulladt ki a fény, s szólalt meg a rádió, amely már nem teleppel működik. Cs. K. IFJÚSÁGI BÚTORVÁSÁR KISKŐRÖSÖN „Csak fiataloknak” A párt ifjúságpolitikai határo­zata megvalósítását szblgáljá'Kis­kőrösön, a KISZ, az ÁFÉSZ és az OTP közös kezdeményezése: november 5-től 15-5g ifjúsági bútorvásárt tartanak. Célja: se­gítséget akarnak nyújtani a ki­sebb keresetű, 30 éven aluli fia­tal házasoknak, illetve a család­alapítás előtt állóknak ahhoz, hogy olcsón és előnyös feltéte­lek mellett bútort vásárolhassa­nak. Az akció részleteiről Lehóczky Józseftől az áruház igazgatójától kértünk tájékoztatást. Elmondta, hogy mintegy 200 ezer forint ér­tékű bútort kínálnak eladásra. Átlagosan 10—20 százalékos ár­engedményre számíthatnak a fia­talok. Az árengedmény összegét az áruház saját kockázati alap­jából fedezi. Ezúttal nem a rendszeresen is­métlődő kiárusításról van szó, hímem a fiatalók ízlésének meg­felelő, legkorszerűbb bútorfélesé­gekből állították össze az eladás­ra szánt kollekciót. Örvendetes tény, hogy az ÁFÉSZ szakembe­rei figyelembe vették a fiatalok anyagi lehetőségeit — ugyanis a 6 darabból álló garnitúrák ára 10 ezer forint. Az akció fi­gyelemre méltó sajátossága: csak OTP-hi fellevéllel vásárolhatnak a fiatalok. A KISZ járási és városi bi­zottságán megtudtuk, hogy az ak­ció iránt máris nagy érdeklődés tapasztalható. A környező falvak fiataljai a november 9-én le­bonyolításra kerülő járási KISZ- küldöttértekezlet egyik szüneté­ben megtekinthetik majd a mű­velődési központban elhelyezett bútorkiállítást. —oa— Weintrager Adolf kiállítása Kecskeméten örvendetes meg­lepetést keltett Weintrager Adolf vasárnap délelőtt megnyitott Ki­állítása. A képzőművészet itteni barátai is tudták róla, hogy jó festő. ;A csoportos tárlatokra > beküldött képei újra és újra bi­zonyították, hogy a legjobb Rud- nay-tanítványok közé tartozik. Mélytüzű színekkel számolt be a falu életének változásairól, áb­rázoló készségének, jellemző ere­jének fejlődéséről. Életművéről Kecskeméten ez a mostani gyűj­teményes kiállítás ad először va­lóságos összefüggő képet, most érzékelhető igazán alapos mes­terségbeli felkészültsége, rokon­szenves alkotói hevülete. Weintrager Adolfról, mint a magyar piktúra egyik számon- tartott értékéről szólt dr. Soly­már István, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese, a múzeumi tárlatot megnyitva. Kü­lön hangsúlyozta a Baján élő művész elsőrendű grafikai kész­ségét. (Rajzait — tudomásunk szerint — most állítja ki elő­ször.) A gondos elrendezésért Asza­lós Endre művészettörténészt il­leti elismerés. A megnyitón Weintrager Adolf sok „bácskai” ismerőse is részt vett. jelezve, hogy kedvelik, tisz­telik személyét, munkásságát. Je­len volt Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályá­nak a vezetője és Gyapai József, a kecskeméti tanács elnökhelyet­tese is. A színvonalas tárlat december 2-ig tekinthető meg. H. N. • Dr. Solymár István (balról) Weintrager Adolf munkásságát méltatja. (Pásztor Zoltán felvétele.) • A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. cvlordulója tiszteletére avatják fel hazánk egyik jelentős ipari létesítményét, a Beremendi Cement Művet. Képünkön: Az új cementgyár. (MTI foto: Fényes Tamás felvétele—KS.) FEJSZÉVEL AZ ÉLETTÁRS ELLEN Emberölés, halálos balesetek Vasárnap a kora reggeli órák­ban tragikus végű családi vesze­kedés történt Mélykúton. Kovács Marcella 53 éves háztartásbeli, Mélykút Sánc dűlő 27. szám alat­ti lakos kiment az istállóba, ahol éppen tehenet fejt élettársa Ma­gyar Ferenc 59 éves, egyéni gaz­da. Kovács Marcella egy fejszé­vel hátulról kétszer fejbe sújtot­ta a férfit, aki olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint az élettársak között évek óta nézet- eltérések voltak, s feltehetően vasárnap reggel egy ilyen szóvál­tás következményeképpen ölte meg élettársát Kovács Marcella, akit a rendőrség emberölés bűn­tettének alapos gyanúja miatt le­tartóztatott. A rendőrség halálos közúti sze­rencsétlenség okozása miatt el­járást indított Simon István 39 éves, Kecskemét, Ballószög 366. szám alatti lakos ellen Simon Izsák határában ittas állapotban vezette személygépkocsiját, áttért az út bal oldalára, ahol összeüt­között a vele szemben közlekedő Szűcs János Izsák, Kisizsúk, Ta­nya 162. szám alatt lakó motor- kerékpárossal. A baleset követ­keztében Bódog István 51 éves, Fülöpszállás, Kurjantó puszta 25. szám alatti lakos, a motorkerék­pár utasa, a kórházba szállítás után meghalt. Szűcs János álla­pota életveszélyes. A járművek­ben több mint kilencezer forint anyagi kár keletkezett. Simon Istvántól vezetői engedélyét el­vették és letartóztatták. Hercegszántó belterületén, a Dózsa György út 12. számú ház előtt szombaton, a kora délutáni órákban tragikus szerencsétlen­ség történt. Robotka József 23 éves gépkocsivezető, Hercegszán­tó, Nyár utca 5. szám alatti la­kos a 9-es számú Volán Vállalat autóbuszával szabálytalanul előz­te és elütötte a vele azonos irány­ban kerékpározó Weldin Alajos 72 éves nyugdíjas, Nagybaracska, Petőfi utca 59. szám alatti la­kost. Az idős férfi a helyszínen meghalt. Robotka ellen a rendőr­ség eljárást indított. Halálos üzemi szerencsétlenség történt pénteken az uszódi Egyet­értés Termelőszövetkezet, kukori­caföldjén. Nemes Bálint 61 éves tsz-nyugdíjas, Úszód. Báthory ut­ca 30. szám alatti lakos a tsz te­hergépkocsijának rakfelületén utazott. Amikor a jármű megállt, az idős ember le akart szállni róla, eközben elvesztette egyen­súlyát és a földre zuhant. Nemes Bálint olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Mint a vizsgálat megállapította, a bal­esetért a gépkocsivezetőt nem terheli felelősség. • Kitüntetések. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordu­lója alkalmából kitüntetésekre és előléptetésekre került sor a nép­hadseregnél. Képünkön: Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter altábornaggvá lépteti elő Oláh István vezérőrnagyot. • Budapestre érkezett a Belga Kommunista Párt küldöttsége. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Belga Kommunista Párt küldöttsége: Jeí Turf, a párt alelnoke, a politikai bizottság tagja és Jan Debrou- were, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára. A kül­döttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága külügyi osztályának vezetője fogadta. • Szovjet filmküldöttség érkezett Budapestre. Az idei, immár ha­gyományos szovjtet íilmnapok eseménysorozatára hétfőn M. V. Alelc- szandrovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő állami filmbizottság elnökhelyettesének vezetésével háromtagú delegáció érkezett hazánkba. Tagjai. Oiga Osztroumova színésznő, a Csendesek a hajnalok egyik főszereplője, Zsanna Bolotova színésznő és Jevgenyíj Matvejev színész és rendező. Lapzártakor érkezett • Füstbomba robbant Tanaka rezidenciáján. Füstbombat dobott hétfőn egy szélsőjobboldali suhanc Tanaka japan miniszterelnök tokioi rezidenciájának udvarára, Japán és a tajvani rezsim diplomá­ciai kapcsolatainak helyreállítását követelve. Japán a Kínai Nép- köztársasággal való kapcsolatfelvétellel egyidöben vonta meg elis­merését Csang Kai-sek rendszerétől. • Búcsú Gyurkovics Máriától. Családtagjai, pályatársai, tiszte­lői. a muzsika rajongóinak soka­sága vett végső búcsút Gyurko­vics Máriától, hétfőn az Opera­ház előcsarnokában felállított ra­vatalnál. A kegyelet és emlékezés koszorúival borított koporsónál lerótta kegyeletét társadalmi és művészeti életünk számos ismert személyisége. Az Qperaház zene­karának előadásában Erkel: Hu­nyadi gyászindulója csendült fel, majd Lukács Miklós Kossuth-dí- jas karmester, az Operaház igaz­gatója méltatta Gyurkovics Mária művészetét. Az ooeraházi búcsúz­tató Verdi „A végzet hatalma” című operájának kórusrészletével ért véget. Az elhunytat a Farkas­réti temetőben a Budapesti Kórus tolmácsolásában elhangzott gyász­dallamok közben helyezték örök nyugalomra. • Felébredt az Etna. Hétfőre virradó éjszaka ismét „felébredt” Szicíliában az Etna tűzhányó. Fő­krátere 6—700 méter magasságba lövelte az izzó köveket, enyhe földlökések kíséretében. • Indiában is hiánycikk lett a benzin. Az olaitakarékossági in­tézkedések egyik érdekes epizód­ja: Indira Gandhi, indiai minisz­terelnök lovas kocsin hagyja el hivatalát.. (Telefoto — AP— MTI—KS) • Bumedien Kuvaitban. Bumedien, algériai elnök Kuvailban, a közel-keleti helyzetről tárgyait Sabah emirtel. (Telefoto — AP—MTI—KS.) I’ETÖFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér l/a __ T e.efon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta .... , , . Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 G. G.

Next

/
Thumbnails
Contents