Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

A szocialista irodalmak szellemi közeledése Buda Ferenc fafaragásai

Kapcsolataink áttekintése — örvendetesen — roppant nehéz feladat. örvendetesen nehéz — ez a kifejezés frivolnak tetszhet, de valóban fontos és pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosan és fokozottan nő az igény egymás jobb, pontosabb megismerésére, hogy fel kívánjuk fedezni mindazokat a történeti és eszmei szálakat, melyek összekötik irodalmainkat Lehetetlen nem örvendezni annak, hogy a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a legfrissebb müvek, viták megismerésére. Végül, de nem utolsósorban az is újfajta minőséget jelez kapcsolatainkban, hogy szocialista irodalmaink aktuális problémáit korántsem csak egy-egy nemzeti irodalom tapasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak általános, internacionális gyakorlatára is felfigyelünk, idézzük ezeket^ a példákat is okulás végett.

Vitalij Ozerov izgalmas tanulmányára szeretnék hivatkozni, melyben sok gyakorlati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi találkozóinak. konferenciáinak értelmét. A haladó nemzeti kultúrák képviselőinek tanácskozásait — fejtegeti Ozerov elvtárs — „a közös szociális és esztétikai platform erősítése” teszi igazán értelmessé. „Ennek a platformnak az alapja pedig az irodalomban és a művészetben megnyilatkozó nemzeti, illeve internacionális elemek organikus egysége ..„Az egyes országok és irodalmak lényeges problémáit lehetetlen elkülöníteni a világproblémáktól, hiszen a szociális és osz- tályfolyamatok rendkívüli ■ módon hasonlóak ...

Ez az irodalmi együttműködés megfelel azoknak az általános fejlődési tendenciáknak, melyek a szocialista országok közösségére jellemzőek. Természetesen képtelenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült országok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a gazdasági élet integrálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazdasági integráció tényeit is pehéz lenne mechanikusan átvinni a kulturális élet, vagy akár csupán az irodalom szféráira. Az tegyes országok irodalmaiban a szocialista pozíciók erősödésével egyenes arányban növekszik az együttműködésre való készség, sőt a közös munka szükségszerűségének felismerése. Nem arról van szó, hogy a nemzeti sajátosságok, illetve a szocialista realizm.us általános törvényei között ellentétek lennének, s a szocialista irodalmak együttműködése a nemzeti sajátosságok' rovására történhet.

Példáimat a magyar irodalom köréből veszem. Ugyan miként lehetne elválasztani egymástól a horvát származású Zrínyi Miklóst, aki az egyik legnagyobb magyar költővé lett, testvérétől, Petar Zri- nitől, aki viszont a horvát költészet jelese? Nekünk Ady Endre haza- fisága a példa, aki keserű és káromló szavakkal lázadt a Monarchián belül érvényesülő magyar imperialista törekvések ellen, „Magyar jakobinus” volt ő, aki tudta azt is, hogy „magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad” és erre a dalra a román Octavian Goga és a szlovák Pavel Orszagh Hviezdoslav feleltek testvéri szóval.

Vannak újabb keletű példák is. Sőt, nem csupán az irodalom magasabb, „szervezettebb” világból valók, hanem az újkori folklór gyakorlata ez már, bizonyítva, hogy a szellemi együttműködés nem egyedül tudatos felismerés eredménye, hanem a népek legbelsőbb igénye is.

Zajlik tehát egy folyamat, függetlenül a mi irodalmi életünk megtervezett és okosan meghatározott szabályaitól, amely mintegy az élettények szükségszerűségével bizonyítja, nem lehet az egymással együttélő, azonos társadalmi rendszerek feladatait vállaló népek között mesterséges gátakat állítani. Sokan szeretnék — sajnos, nem egyszer a szocialista országokban is — a szellemi együttműködést valamiképp úgy beállítani, hogy létezik egy internacionális szféra, amely az úgynevezett nagy politika köreiben érvényes, és létezik a nemzeti feladatok köre, amely a mindennapok munkájában szolgálhat iránytűként. Az ilyesféle megosztás politikai-ideológiai képtelenségéről szólni nem az én feladatom. De idetartozik annak a cáfolata, hogy az irodalom világában sem lehet szétválasztani a nemzetközi és a nemzeti fogalmát, a nagy és kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűségek lennének érvényesek.

Nvikolaj Konrad akadémikus egyik tanulmányában a világirodalom fogalmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista társadalmában az elsőrendű feladatok egyike a társadalmi tudat etikai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy új világ- irodalom korszakainak három nagy, döntő fordulatot jellemző műve, Augustinus De civitate Deije, Dante Divina Comediaja, illetve a Kommunista Kiáltvány. Nos, ha ez a felosztás igaz — és én feltétlenül annak tartom —, akkor Ajtmatov művében — és sok más alkotásában — egy új, nagy egység létrejöttét kell megfigyelnünk. Ennek az egységnek meghatározó felémé, hogy a nemzetközi örökségre támaszkodva, azt maximálisan fejlesztve, a humanizmus^ szocialista törvényeit kifejezve a kommunista társadalom internacionális elveit és gyakorlatát tartja szem előtt.

Teljes joggal állapította meg Konsztantyin Katusev elvtárs, az SZKP KB titkára: „A kultúra és az ideológia szférájában is legalább olyan jól látható a szocialista államok közeledése, mint gazdasági téren. Bármilyen gazdag is és sajátos is szellemi életük, bármennyire virágzik is rtemzéti kultúrájuk, ahogy az új rendszer fejlődik, mind mélyebben meggyökeresedik ezen államok kultúrájának és egész szellemi életének közös szocialista tartalma. Ennek a folyamatnak legfontosabb alapja az egységes marxista—leninista ideológia, az új társadalmi viszonyok megszilárdulása, amelyeknek legfőbb vonása a kizsákmányolástól megszabadult dolgozók baráti együttműködése, az emberek és a nemzetek egyenjogúsága. A szocializmus minden embernek megadta a munkához és a művelődéshez való jogot, valódi kulturális forradalmat hajtott végre, megnyitotta a néptömegek előtt az utat a jólét, az emberhez méltó élet felé. Mindez szilárd alapot nyújt a népek szellemi közeledéséhez ...” (K. Katusev: A fő irány. Béke és Szocializmus, 1973. 8. 10. 1.)

E. F. P.

Nádasdi Éva:

PART

A gyerekek egy más világból jönnek, oda már tilos visszamenni a felnőttnek. A gyerekek lába előtt fehér nyuszi; neked letépett vattadarab csupán.

A gyerek benn él a mesében, te magadnak is csak hallgatója vagy.

Am ha felnőttséged elviseled, meglátod, végül fönn a napot; és hazád, asszonyod, gyereked csak így lehet, csak felnőtten lehet.

# Bodri Ferenc rajza.

Pilinszky János:

SZABADULÁS

Nadrágos kutyák, azok voltunk, a pipere, a maszk alatt verítékező állatok, szoknyás medvék, rabmadarak.

Azok voltunk. De most, egy percre, a halott kéz, s az öntudatlan ziháló törzs úgy tündököl, és úgy kopár, ahogy egy angyal.

• Klossy Irén: Fametszet.

A költészettel társítja minden- lei Buda Ferenc nevét. Egyike nemzedéke legjobb poétáinak. A — sajnos — ritka köteteit napok alatt elkapkodják és a kritikusok megkülönböztetett figyelemmel elemzik.

Kevesen tudják róla. hogy megáldatott a térbeli kifejezés tehetségével, mondandóját a formált anyag hűségesen, pontosan, hatásosan továbbítja.

Fával is dolgozik,- idestova három esztendeje. Késsel, szikével örökíti a moccanó mozdulatot, a múlandó ifjúságot, embertársait, Szenvedélyes szigorral kutatja a fa titkait, az alkatának legjobban megfelelő formákat. Fafaragóként is sajátos, egyéni stílust keres, mint ez a most bemutatott három. alkotásán is érzékelhető.

— -in —

TEVAN ANDOR:

A könyv ezeréves útja

„Évezredek múltak el, amíg a népek fejlődésük során eljutották a betűvetés mesterségének kialakításáig. Az első írásformák, amelyekről tudomásunk van, képjellegű ábrázolások voltak.” Így indítja könyvét Tevan Andor, békéscsabai nyomtatómester, a szép magyar könyv szerelmese és művésze, Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kis Miklós méltó utóda, aki négy évtizeden át fáradhatatlanul dolgozott békéscsabai műhelyében.

Páratlan szorgalommal összegyűjtött tényekből építette fel művét, amely az ősember közlési módjától a könyvkiadás és a könyvkereskedelem kialakulásáig, a könyvet kíséri végig ezeréves hosszú útján, számot adva minden érdekes mozzanatról.

A szerző ezt írja előszavában: ... inkább a szép könyv iránt való érdeklődést igyekszem felkelteni. valamit átolántálni abból a sók örömből, gyönyörűségből,

amit nekem a szép könyvekkel való foglalkozást jelenteti Munkám nem a kutató tudós munkája. Könyvemben olyan sorok is találhatók, amelyekben túlzottan lelkes hangot ütök meg, de talán ez megbocsátható a régi nyomdászmesternek, a könyv áhítatos rajongójának.”

Aki maga is ismeri ezt az érzést, ezt az áhítatos rajongást, amelyet egy kívül-belül szép könyv ébreszt abban, aki kézbeveszi, hasonló érzéssel lapoz bele a gazdagon illusztrált, szép könyvecskébe. Mindazoknak pedig tankönyv, alapolvasmány, akiket a könyv múltja, egyetemes története érdekel, foglalkoztat.

Ebben az évben emlékezünk meg arról, hogy éppen 500 éve hagyta el Hess András nyomdáját az első könyv, amelyet Magyarországon nyomtattak. A Gondolat Kiadó Tevan Andor e könyvének kiadásával méltöán ünnepli ezt a jubileumot. V.

&8288SÍ

Tartalom és forma

Kati néni a szülői munkaközösség által kiküldöttnek megígérte, hogy törődik testvére fiával, Palival, aki nála lakott, mert otthonról kitiltották iszákosság, lopás, lógás és szemtelenkedés miatt. Utolsó mentsvár volt Kati néni, bízott abban, hogy nála, példamutató környezetben a gyerek észretér. Úe hát három műszakban dolgozik, és Pali úgy intézi a dolgait, hogy rendszerint csak cédulákon írogatnak egymásnak.

Kati néni szabadnapot vett ki, várta reggelig, mikor mélióztatik Palinak hazajönni. Hatra megjött, kicsit tántorgott, igaz, de illedelmesen bevallotta, hogy a srácokkal volt. Hol volt, hol nem volt, Kati néni szótlanul nézte a gyerek mosakodását, reggelit adott neki, Pali kezdett feszengeni. Nagy a csend, az öreglány kefét eszik. Annyi baj.

Megtörölte a száját, hanyagul félretolta a tányért és rágyújtott.

— Mi van? Beteg máma? Nem megy be a gyárba?

Kati néni vastag lábú, kemény markú, magas asszony volt, kis bajúszkája alig pihegett a sóhajtól. Belül vihar tombolt, de már 0 ilyen volt, az utolsó szalmaszálig béketűrő, de most rátette Pali az utolsót. Nézte a tányért, az össze-vissza tördelt kenyeret, a szalonnát, neki kell eltenni a helyére. Miért neki? Fújja a füstöt és vigyorog. Ügy érezte, megfullad, ha nem történik valami. Milliárdnyi szövőgép zakatolt, dübörgőit negyvenéves testében, fájós lábbal ácsorgott Pali mellett és isten tudja, hogy.s mint, jól szájon vágta a gyereket, hogy az lefordult a székről.

Pali dühödten felugrott és ráemelte a kezét, de Kati néni röptében elkapta, és mintha tanulta volna, megcsavarta, Pali újra lefordult a betonkockára, alaposan beverte a fejét. Kábultan feküdt, hirtelen sírni akarhatnékja támadt, de csak nyögött és óvatosan feltápászkodott, mintegy jelezve, hogy jól van, Kati néni, öreglány, most ebből elég, de azért valahol lesz folytatása.

Kati néni ijedten simogatta: — No, máskor ne szemtelenkedj. Éjjel aludj itthon és tanulj. Azt mondják a tápáraid, hogy nem tudsz már leérettségizni. Sose bánd, fiam, nincs az megírva, hogy neked érettségi kell. Aki buta, buta. Mit lehet tenni? Eredj, dolgom van. Nagymosást csinálok.

Pali elment. Kint az utcán csodálkozva nézte a világot. Hogyhogy buta? Mi az, hogy buta? És hogy nincs előírva, hogy leérettségizzen? Hiszen ezért gyötrik évek óta. Minden azért történt. Minden. Az órát is azért csapta zaciba, hogy megvendégelhesse a srácokat, nem lehet örökké a más pénzén lébecolni. Igazis, mi lenne, ha nem menne ma suliba?

Kószált. Mellékutcákon át haladt, ki a városszélre. Visszafordult. Hogy min törte a fejét? Semmin. Élvezte a napot. De ahogy visszafordult és újra hazaért, felrémlett előtte Kati néni, mint valami szörnyeteg. Lenézte eddig: szövőnő, mi egy szövőnő. Csámcsog. Élmunkás. Ha- jaj. Dögletes. Aztán mégis felment a lakásba, semmi zrí, az öreglány mosott, kiverte a verejték, folyt a lé a konyhában és forgott a mosógép. Kész paradicsom. Munkásparadicsom. Bement a szobába, hogy meghallr gassa a déli híreket. Beült a fotelba, és rágyújtott.

Fújta a füstöt. Ekkor egy nedves tenyér szájába verte a cigarettát. Tarkója nagyot csapódott a falnak.

Várta a szózatot, lábai megremegtek, hogy most mindjárt fel, aztán adj neki. A vén szipirtyó- nak. De semmi. Puha léptek hallatszottak, persze mezítláb jár az öreglány. Ekkor sok minden ösz- szekavarodott benne. Erőtlenül gubbasztott a székben; hallgatta a mosást. Addig hallgatta, amíg teljesen összetört. S már félt. Mitől félt egyszerre? Nem tudta volna megmondani.

Nagyon sokára lett vége a mosásnak. Aztán beszólt Kati néni. Gyere. Felvisszük a padlásra a ruháskosarat. Ment. Mint a pinty. Direkt jót tett. Legalább történik valami. Nem pofon. Pofon? Na majd ...

Ebédet is adott. Már attól félt, hogy nem. De szépen adott. Kezdett önérzetes lenni. — Ne üssön többet, mert feljelentem.

— Jól van. Mehetünk a rendőrségre. Vagy az igazgatóhoz. Melyikhez akarsz?

— Nem lehet verni egy gyereket. Nem tudja? Megbüntetik.

— Hát aztán?

— Hogy-hogy. Nem lehet verni.

Kati néni rámutatott az asztalra: Elmosogatsz, rendben, elpakolsz. Aztán megbeszéljük, mi legyen veled. Még ma elintézzük. Végleg. Szépen elintézzük.

Otthagyta a gyereket, bement a szobába, varrt. Varrt és nem szólt semmit. Pali pedig szégyenkezve, dühöngve, sóhajtozva, vörösen és fehéren, de azért valahogy elmosogatott és fel is mosta a kövezetét. Aztán leült a hokedlire és várt. Hát nem fura ez? Micsoda bunyós nő? Ki hitte volna. Templomba jár néha. Hát lehet ez? Srácok.

— Gyere be, ha végeztél, beszélgessünk.

— Bemegyek, ha nem üt. Nem bírom-.

— Csak gyere. Hát ki bírja el, hogy üssék? Csak a hitványa. Na gyere.

Pali megtorpant. Utolsót lángolt benne a vagányság, aztán mégis bement. Lesz, ami lesz. Utóvégre ... Kati néni ekkor ezt mondta: — Kijelentkezel az iskolából és holnap velem jössz a gyárba. Felvesznek. Majd idővel szakmunkás leszel. Gondom lesz rád. Indulj az igazgatóhoz. Eredj.

— Azt nem lehet csak úgy, odamenni és kijelentkezni.

— Nem tanulsz. Nincs mit tenni. Leszel melós. Majd bent megtanulod, hogyan kell élni. Most ingyenélő vagy, a te dolgod az, hogy tanulj. Nem csinálod. Vagy van valami más megoldás? Halljam.

Valahogy nem leheteti most dekázni a szavakkal, nagyon szorított a levegő. Pali elrémülve jött rá, hogy nem kell többé suliba járni. Nem kívánja senki. A tanárok se. Naná, majd ők. Egy sincs vele jóba.

— Na látod, egy szavad sincs. Máma kivettem egy napot a szabadságomból, miattad. Nekem ne járjon ide a szégyenemre senki felelősségre vonni. Reggel ötre bent leszünk. Majd nekem megteszik, hogy azonnal felvesznek segédmunkásnak. Ne félj semmit.

Pali egyszerre, valahogy, hogy nem, vigyorgott, kínosan. Na persze. Majd ő elintézi. Nem mintha a melós nem volna ember. De mégis. Aki gimnazista, az gimnazista.

Kati néni erősen figyelte a gyereket, már törik, törik. Még egyet kell rajta csavarni, ne higgye, hogy még egy egész napot rászán a szabadságából. Akár százat is rátehetne, ha most nem. Ilyen ez, konok, pökhendi. Cukorral etették kiskorában. s

— Buta tisztviselőkre a munkásosztálynak nincs szüksége. Egy buta tisztviselő száz munkás életét tönkreteheti.

— Nem vagyok buta. Jól tudja, mit jön ezzel.

— Nem vagy buta? Apád egy fillért sem ad, én tartalak. Fekhelyet, kenyeret, ruhát, tandíjat, könyveket. Zsebpénzt is adok.

Többre nem telik. Nem becsülöd meg. Jól van. Buta vagy, hogy nem becsülöd meg. Okos gyerek mérnök lesz, akármi. Lehet. Jól tudod. De a gyárban nem lesz lógás.

Pali most már szívből vigyorgott, de óvakodott véleményt nyilvánítani. Hiszen lógni mindenütt lehet.

Kati néni nem volt pedagógus, eddig is „lábbal tiporta” a szent- séges nevelési elveket. De a vigyorgást mégis nyomban megfejtette. — Lehet lógni, igaz, de meddig? Evekig?

Ezzel a beavatkozás megszűnt. Kati néni elment moziba, nagyon régen jutott erre ideje. így szólt az ifjú óriáshoz: Hát csak törd a fejed, a pofonokat meg tedd el emlékbe.

Pali tönkrezúzva gubbasztott a szobában. Tisztán megfejtette, hogy a történtek igazolják, őt így, ahogy van, senki semmibe veszi. Senki az égvilágon. Itt a lakás, ha innen is kitelik az esztendő, akkor...

Fura dolog ez, miért is van, de nem szégyellt a pofonokat. Életében először mindjárt egy nap kettőt kapott. Érdekes.' Ügy látszik kezdem tisztelni a női nemet. Fintorgott. Pedig valójában önmagát kezdte tisztelni, s biztosan ez volt az oka, hogy iszonyú erőlködések, visszaesések, újra nekirugaszkodások árán mégis közepes eredménnyel leérettségizett. Hiszen tényleg nem volt buta.

Vincze András

/