Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
1973. november 18. • PETŐFI NÉPE • 3 VASÁRNAPI RIPORT A Voelker-telep takaros kis házi kertjeiben a tulajdonosok a telet megelőző munkákkal bíbelődnek. Imitt-amott meggyújtott lombkupacok hamvas-kék füstje száll a szürke novemberi felhők felé. Könnyen rátalálunk a Szepes utcai portára, ahová igyekszünk. Annál is inkább, mert a zöldre festett rácsos kapun — csaknem három évtized óta már — ott a tábla: Egészségügyi Állomás. Sági Ferencnét keressük, akinek nemrégiben a Florence Nightingale-érdemérmet, az ápolónők legmagasabb kitüntetését ítélte oda a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága. Florence Nightingale svájci származású ápolónő. A krími háború idején, 1853 körül az ő vezetésével önkéntes ápolónői csoport működött a konstantinápolyi barak-kórházban, ahol a frontról hozott sebesült katonákat ápolták. Elégni másokért A csöpp szobából írógépkopogás zaja szűrődik ki. Sági néni a Kecskeméti Városi Vöröskereszt Szervezet értekezletére készíti felszólalását. Mert immár több mint fél évszázada ott van számos tevékenység élvonalában, amely a segítségnyújtást, az élet védelmét, az egészség megmentését tűzi célul. — Hogyan is kezdődött? Mi minden történt, amíg másodmagával, s a magyar egészségügyi dolgozók közül mind ez ideig ötödikként átvehette a különleges érdemekért járó kitüntetést? — Izsákon születtem, apám urasági kocsis volt. A nyomoron, a nélkülözésen, a korán árvaságra jutáson kívül mást aligha említhetnék, egészen 16 éves koromig. Ekkor összecsaptak a hullámok a fejem felett, úgy éreztem, semmi célja az életemnek: öngyilkosságot kíséreltem meg, így kerültem kórházba. Amikor már az életveszélyen túl voltam, igyekeztem magam hasznossá tenni: segítettem, ahogy tudtam, ápolgattam a betegtársakat. Az egyik főorvos fölfigyelt rám, s azt mondta nekem: Ilonka, magának ápolónőnek kell lennie. Kislány a sebesültek között — Megfogadtam a szavát, s azóta egyetlen olyan percem sem volt, hogy ezt az elhatározást megbántam volna. Elvégeztem a hathónapos sebészeti tanfolyamot. Már ekkor dörögtek az ágyúk. Öh, micsoda szomorú emlékeim vannak tizennégyből! A lefagyott kézzel, lábbal behozott sebesültek, a csonka-bonkák, a haldoklók . . . Undorító dolog a háború, s én mindenkit máglyára küldenék, aki kirobbantja, szítja, pártolja. A következő évben a mohácsi közkórházban dolgoztam. Sebesült orosz hadifoglyok érkeztek, de senki sem akarta őket ápolni. Én vállaltam. Segítségre szoruló, tehetetlen, beteg embert láttam bennük. Egyik műtét a másikat érte, s a sok „ruszki szoldát” végtelenül hálás volt a jó szóért, az ápolásért, a velük való törődésért. Volt egy féltve őrzött emlékkönyvem, abba írták bele szívből fakadó köszönő soraikat. Nem tudhattam, hogy harminc év múlva ez az emlékkönyv lesz a menlevelem. Később majd elmondom, hogyan. Kórházról kórházra, azután haza Aztán újabb állomásai az ápolónővéri pályának: a komáromi kórház, majd a kecskeméti járványkórház, ahol a spanyolnátha betegeit látta el. Ekkor már férjnél volt: ővele is kórházban ismerkedett meg, ahol mint háborús sebesültet ápolta. Majd szülésznői taníolyamot végez. — Harminchárom növendék közül osztályelsőként kaptam oklevelet. S azután húsz éven át segítettem a világra Talfája, Orrét, Katonatelep kis honpolgárait. A második világháború elején vasutas férjét Nagyváradra követi. Sági Ferenc hadifogságba esik, Ilonka néni pedig, amikor a front Váradra ér, útnak indul haza, Kecskemétre. — Most tett jó szolgálatot a kis emlékkönyv! — mosolyog hamiskásan. — Akármelyik szovjet harcos meglátta, nem győzött segíteni. Mindegyik szabad utat engedett, sőt még kocsira is ültettek. Így érett hát be a mohácsi munkám gyümölcse. Szervezőmunka és elismerés Itthon az első dolga, hogy létrehozza lakásán az egészségügyi állomást. Ma is gyakran akad dolga: ha valaki favágás közben az ujjára csap, vagy ha szögbe lép a voelker-telepi gyerek, tudja, kihez kell fordulnia elsősegélyért. Városrészében megalakítja a Vöröskereszt alapszervezetét. majd megteremti Kecskemét első véradó mozgalmát, mindegyik kollektívába százakat toborozva. Régóta megbecsült tagja a Vöröskereszt városi és megyei vezetőségének. A szekrény fiókjából elismerő oklevelek kerülnek elő, annyi, hogy bekeretezve el se férnének a szoba falán. S a kitüntetések: a Vöröskereszt kiváló dolgozója, a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozata, a Munka Érdemrend bronz fokozata. Közülük egyike a legkedvesebbeknek az az vöröskeresztes emblémás kar jel vény, amelyet még mint első világháborús ápolónő viselt, a legmegbecsültebb pedig a legutóbbi elismerés: a Nightingale-érdemérem. Egész élete másokért égett; a szolgálat, a segítségnyújtás, a legtisztább emberiesség jegyében telt. S ez az önzetlen lobogás tölti el lényét még ma, 77 évesen is. — Amíg éveket kapok az élettől, s benne értelmet és erőt, továbbra is segíteni akarok — mondja. Ez a halk, őszinte mondat Sági Ferencné jelmondata, hitvallása. S mert eszerint is él, törékenyen is ezért óriás. Jóba Tibor A fővárosi tanács a közelmúltban úgy határozott, hogy ötéves, valamint éves terveinek előirányzatában külön fejezetet szentel a környezetvédelemnek. Már az ötödik ötéves terv végrehajtása során külön program alapján irányítja majd az ipari és más, civilizációs ártalmak leküzdését. Magyarán szólva, az eddigi alkalomszerű szükségmegoldások helyett tervekben szabályozott és ellenőrzött, következetes intézkedéseket tesz á környezet megóvására, védelmére. Aki úgy gondolja, hogy; a környezetvédelem kifejezetten világvárosi vagy csak nagyvárosi probléma, az enyhén szólva téved. Elegendő utalni arra a cikksorozatra, amely Szennyeződő szükebb hazánk címmel nemrégiben lapunkban megjelent. Ebben olyan példákat sorakoztatott fel a cikkíró, amelyek azt bizonyítják, hogy napjainkban szinte mindenütt megtalálható a civilizációs ártalom, a természetes környezetet pusztító, romboló hatás. Egészen végletes példái ennek az ismeretlen eredetű arzénnel fertőzött alsómonostori kutak, a négy-öt méter mélybe is leszivárgó, a talajt és vizeinket, a növényzetet szennyező vegyi anyagok, a rosszul használt növényvédő szerek, az ipari szennyeződés különböző formái, hogy csak néhányat említsünk a legjellemzőbbek közül. Ezúttal a tömegesebb lakóhelyekhez kötődő környezeti ártalmakról, a fővárosihoz hasonló gondokról szólunk, amelyek ma már a kisebb városokban, sőt nagyközségekben is megtalálhatók. A fokozódó és igen gyors ütemű urbanizációra, városiasodásra csak az utóbbi évtizedben figyeltünk fel, s ma már ott tartunk, hogy ennek a megállíthatatlan folyamatnak — amely világjelenség — a méreteiről is fogalmat alkothatunk. Elegendő utalni arra, hogy a megyeszékhely, Kecskemét lélekszáma elérte a nyolcvanezer főt, s hasonló beáramlás tapasztalható a többi városban is. A lakosság növekvő Környezetvédelem száma természetesen újabb és újabb igényeket támaszt, több lakásra, közlekedési eszközre, jobb kommunális ellátásra, utakra, járdákra, parkolóhelyekre, egészséges vízre, s a szennyvizek elvezetésére van szükség. S ezek a kívánalmak nem egymást követően, hanem egyszerre, szinte robbanásszerűen jelentkeznek. Ahol például új lakónegyed épül, nem csupán a lakosság ellátása, a bölcsőde, óvoda, iskola létrehozása sürgető feladat, de a csatornázás, a felesleges hulladék elszállítása, a környezet tisztántartása, a fásítás, parkosítás is. /^szintén szólva a környezet- védelem még nem szerepel külön kiemelt fejezetben városaink terveiben, nem úgy, mint azt a fővárosi tanács kezdeményezöen elhatározta. A felismerésig azonban eljutottunk, s a helyzet elemzése és számos célszerű intézkedés már nálunk is megtalálható, ilyen témáról tárgyalt például a megyeszékhely tanácsának végrehajtó bizottsága is az ősz elején az érdekeltek bevonásával. Foglalkoztak a levegőszennyeződés problémájával, s megállapították, hogy a legnagyobb környezeti ártalmat a ZIM kecskeméti gyára okozza fluor- és porszennyezésével. A határozat radikális intézkedést irányoz elő, amennyiben a vállalat a jövő év végéig nem szünteti meg a mintegy tízezer lakost érintő levegőszennyezést. De nem találtak vigasztalóbb képet a városközpontban végzett méréseknél sem, ahol a szennyezés mértéke jóval a megengedett határérték felett van. Gondot okoz, hogy a szemétszállítási, úttisztítási, és locsolási feladatokat ellátó kommunális költségvetési üzem felszereltsége, a város kiterjedését és népességszámát tekintve, nem felel meg a követelményeknek. A levegő tisztaságának javítására, a lakosság közérzetének megfelelő környezet kialakítására gondolva állapították meg, hogy nem célszerű a sűrű beépítést szorgalmazni a központi területeken, hanem parkokkal, növényzettel ellátott, feloldott térségeket kell létrehozni. S mielőbb rá kell térni a korszerűbb fűtési eljárások alkalmazására. A városrendezési tervben előírt védőerdősávok ültetésére, telepítésére nagy figyelmet kell fordítani. Különböző forgalomkorlátozásokat is tervbe vettek, amennyiben a járművek száma a jelenlegi ütemben növekszik tovább. Az itt felsoroltak csak egy kis részét képezték a tanács által feltárt tényeknek és a környezeti ártalmak leküzdésére irányuló határozatoknak. Csupán érzékeltetni kívántuk, milyen nehézséget okoz — pénzügyileg ri — egy gyorsan növekvő város vezető testületé számára a lakosság egészsége megóvásáról való sokrétű gondoskodás. Nyilvánvaló, hogy egyetlen felmérés és intézkedéssorozat nem képes új fordulatot adni a közgondolkodásnak. A vállalatok, üzemek, intézmények hathatós segítsége és támogatása, a társadalmi összefogás nélkül szinte képtelenség megállítani az egészségtelen folyamatot, melyet az urbanizációs ártamak jelentenek a városi lakosságra nézve. A z idejében született íelismeghozott tervszerű intézkedés, a környezetvédelemről való állandó gondoskodás az alapja annak, hogy — szocialista viszonyainkban ' rejlő előnyöket kihasználva — a technikai feilődést teljes egészében az ember javára, hasznára fordíthassuk. A tudomány, a technika, a műszaki haladás az emberért van, s a városiasodás is az ember iobb. kultúráltabb életét, a változatosabb, sokrétűbb alkotómunka kedvezőbb feltételeinek megteremtését van hivatva szolgálni. Őrködjünk éberen, hogy amit építünk, létrehozunk, a jövőnek is szóljon, s maradjon jó ivóvíz, friss levegő, árnyas erdő az utánunk következő nemzedékeknek. T. P. Magyar—szovjet textilgép kooperáció Mintegy 50 mikrovetélős SZTB típusú automatikus szövőgép érkezik még az év végéig a Szovjetunióból hazánkba. A textilipar rekonstrukciójában jelentős feladatot ellátó, korszerű berendezések a szocialista integráció jegyében készültek. Az SZTB szövőgép előállításában ugyanis öt ország szakemberei működnek közre; a különféle alkatrészek csehszlovák. bolgár, lengyel, magyar és szovjet gyárakban készülnek, s a szövőgépeket Novoszibirszkben, illetve a Csuvas Köztársaság-beli Csebokszáriban szerelik össze. A két legfontosabb alkatrész, a tulajdonképpeni meghajtó mechanizmus gyártását a budapesti Könnyűipari Gépgyártó Vállalatra bízták, tehát a gép „lelke” hazánkban készül. Az első 15 egységet már 1971- ben legyártották, az idén pedig már kétezret szállítanak a Szovjetunióba — 300-al többet a tervben előírtnál. Jövőre 2200 egység kiszállitását. vették tervbe, s a megállapodás értelmében ezek ellenében. ugyancsak 1976-ig 644 SZTB-szövőgépet kapunk a Szovjetunióból. A már beérkezett automata szövőgépeket különböző hazai gyárakban szerelték fel. • Ajándék a kollégistáknak. Az utóbbi időben gyakran adhattunk hírt arról, hogy egyes iskoláknak, kollégiumoknak üzemek, vállalatok televíziót, rádiót, s egyéb iskolai vagy klubfelszerelést ajándékoznak. Minden esetben örömmel tudósítjuk olvasóinkat az efféle dicséretes eseményekről, hiszen jól tudjuk, hogy akár az oktató-nevelő munkát, akár pedig az intézmények kulturális életét, milyen nagy mértékben segíthetik ezek az eszközök. A kecskeméti Berkes Ferenc Kollégium dísztermében fotós kollégánk a minap megörökítette azt a boldog pillanatot, amikor a fiatalok pagy lelkesedéssel átveszik az ajándék készülékei Bordós Lajostól, fiz UNIVER Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnökét Ti. A szövetkezet vezetősége így kedveskedett azoknak a tanulóknak, akik a társadalmi munkában és a kulturális műsorokban kiválóan szerepeltek. (Pásztor Zoltán felvétele) „Lesz, aki Felelős vezetőknek is okulására Ha valaki a múlt hétfőn délelőtt Mikola Klára után érdeklődik a szabadszállási Lenin Tsz központjában, bizonyára többen adtak volna ilyen pontos feleletet. — Hatodmagával reggel hét óra óta kukoricát rakodik a szövetkezet E—16-os tábláján. — Mikor jönnek be? — kérdezhette volna akárki. — Négykor indulnak kintről. Utána keresse idebent. Mikor gondolja, hogy beér velük a gépkocsi. Ki sejtette volna, hogy aznap délután, munka végeztével, már csak a 18 éves kislány halálhírét kapja bárki érdeklődő. Hogy fél 4 tájban, derekasan ledolgo- gozott nap tragikus befejezéseként, egy fiatal lélekkel szegényebb lett a gazdag téesz tagsága. S megint csak „kis” mulasztások egybejátszódásán múlott egy ifjú ember élete. öt munkatársa közül kettő így idézte vissza a drámai eseményt Gróf Istvánnak, azSZMT munkavédelmi felügyelőjének. A 19 esztendős Kovács Ibolya: — Egész nap kint rakodtunk, nem is jöttünk: be sem a tsz központjába, sem Szabadszállásra. Elfáradtunk. Alig vártuk, hogy a napnak vége legyen. Nem is igen beszélgettünk. Csereklei László — szintén fiatalember — fuvarozta a kukoricát vontatójával — két pótkocsin. Mikor a hat lány megrakta a pótkocsit, érthetően, hiszen emberül kidolgozták magukat addigra, úgy határozott, hogy nem várja meg a személyszállításra berendezett járművet, amely 4 órára mindig kimegy a dolgozózókért, hanem felül az első pótkocsira. A vontatóvezető nem tiltakozott. A lányok feltelepedtek a rakomány tetejére. A pótkocsi egyik oldalán nem volt magasító. öt lány a csöveskukorica tetején, középen foglalt helyet, Mikola Klára pedig a kocsi bal oldalán, elöl. Induláskor szóltak neki. — Gyere beljebb, tudod, csúszik a tengeri. Mozog alattunk, onnan könnyen leesel. — Nem baj, ha leesek. Legalább lesz, aki elsirat. Csereklei Iászló vontatóvezető eközben hátranézett. Látta, hogy a lányok már ülnek a kukoricán. Mikola Klárának a feje látszott, ahogy a homlokfal-magasítónak háttal ült. Elindult. A Tóth Imre-féle dűlőn, a Csaplár-féle tanya közelében arra figyelt fel, hogy egy cső kukorica koppant a vezetőfülkén. A lányok vágták oda, akik rémülten tapasztalták, hogy szinte egyik pillanatról a másikra — voít-nincs Mikola Klára. Igen, a szerencsétlen kislány már a kukoricarakomány közepe felé akart kapaszkodni, de a sikamlós csöveken meg- és lecsúszott. Nem is volt kátyus az út. A jelzésre Csereklei László rögtön megállt, kiszállt. A kislány az út bal oldalán feküdt. A pótkocsi kereke átment a fején. A helyszínen meghalt. Ki a vétkes, illetve kik követtek el mulasztást? Csereklei László vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Több óvórendszabályt szegett meg. Minden traktorvezetőnek tudnia kell, hogy: 1. Tilos a rakomány tetején személyeket szállítani. Pótkocsin embereket vinni kizárólag az erre kialakított biztonságos ülőhelyeken szabad; 2. Ugyancsak tilos a személyszállítás billenőplatós pótkocsin. Márpedig itt mindkettő ilyen volt; 3. A rakodók testi épségéért a traktorvezető felelős, s a rakodók kötelesek utasításait betartani. ö egyszerűen tudomásul vette, hogy a hat lány felült a Veszélyesen mozgó rakományra. Csereklei László 1973. június 27-én részesült balesetelhárítási oktatásban. Ezt aláírásával igazolta. Mit mondott jegyzőkönyvbe Kovács Ibolya? — Hogy rakomány tetején nem szabad utazni, nem tudjuk. Baleseti oktatásban részesültünk, de hogy mikor volt, azt nem tudom. Kovács Mária: — Én sem tudok mást mondani, mint Ibolya. Mikola Klára 1973. július 17-én írta alá az oktatási nyilvántartási lapot; akkor ismerte meg a balesetelhárítási tudnivalókat. Miért ragaszkodtunk most ezekhez a dátumokhoz? Mert azt is rendelet írja elő, hogy kampánymunkák idején a munka jellegének megfelelő balesetelhárítási oktatásban kell részesíteni az embereket. Más veszélyforrások adódnak a kenyérgabona aratásakor, s megint mások szüretkor. vagy — mint ez a tragédia is tanúsitja — kukorica-betakarítás, -szállítás alkalmával. Biztosra vesszük, hogy elvileg ezt mindenütt helyeslik és ismerik is a vonatkozó óvórendszabályokat, akik erre illetékesek. Mint látjuk azonban, a munka hevében könnyen megtörténik, hogy ezektől „eltekintenek”. Fontos a gyorsaság, minél előbb magtárban legyen a termés — gondolják kimondatlanul sok helyen —, ..nincs idő” megint óvórendszabályok megmagyarázására, betartásuk ellenőrzésére. így következnek be „apró” mulasztások, megalkuvások végén váratlan tragédiák. Nos, ez ellen a szemlélet ellen a legszigorúbban lép fel az SZMT munkavédelmi felügyelősége. Nézzük csak az idei halálos üzemi balesetek alakulását a statisztika számaiban. Ez év július végéig 6 halálos üzemi baleset történt a megyében. Most már 17-nél „tartunk”. Ezek így következtek: július—augusztus— szeptemberben 1—1, októberben már 5, és a többi azóta! Ugye, nem elég a lelkiismeret megnyugtatására, hogy „valamikor a nyáron részesültek baleset- elhárítási oktatásban”. Az őszi munkák sajátossága is annyiféle, amennyi van belőlük. S hanem vagyunk készenlétben, ismeretek oirtoKában a veszélyforrásokról,- roppant könnyen életekkel kell fizetni! Tóth István