Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-17 / 269. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. november 17. A tehetséges munkásokért NAPKÖZBEN V. A gépműhelyben elmondták A LAMPART Zománcipari Művek kecskeméti gyárából Taraszovics András, a bonyhádi gyáregy­ségből pedig Konstanczer Antal — mindketten esz­tergályosok — járnak az előkészítő tanfolyamra. Szakéti Rudolf személyzeti osztályvezető el­mondta, hogy mindketten kiváló képességű fiaital szakmunkások. A pszichológiai vizsgálat után, ami­kor megkezdték a tanulást, elrendelte az igazgató, hogy éjszakai műszakban nem dolgozhatnak. Kons­tanczer Antalnak — mivel úgy jár el Bonyhád- ról — az osztályvezető adott szállást. November 1-től már ő is a kecskeméti gyár dolgozója lesz. Csütörtökön esténként a két fiatal nála tanul. A feleségével megegyeztek, hogy az egyik szoba az övéké, náluk csend van. Heti két alkalommal Papp Józseffel, a gyár fiatal üzemmérnökével kon­zultálnak matematikából és fizikából. Gépműhely. Az üzemvezető régi ismerősként üdvözöl, s mondja, hogy Taraszovics most délu- tános. Amíg Gelányi László befogja az alkatrészt a ha- rántgyalun, az üzemvezető elmondja, hogy a gép­műhelyben mindenki ismeri a Minisztertanács ha­tározatát, amely lehetővé teszi, hogy tehetséges, fiatal szakmunkások mérnöki diplomát szerezhes­senek. „Állítom — így mondta az üzemvezető —, mindenki egyetért azzal, hogy a Taraszovics került az előkészítő tanfolyamra, mert nagyon jó fejű gyerek.” Gelényi László harántgyaluján már folyamatosan bántja a fémet a vídiakés: — Tizenhárom éve dolgozom itt a műhelyben, itt szabadultam. Esztergályos vagyok, de nem okoz gondot, ha marni kell — most gyalulok. Taraszo- vicsot régóta ismerem, és én is égyetértek azzal, hogy őt jelölték. Örülök, hogy sikerült a tanfo­lyamra bejutnia. A feladat nagyságáról az a vé­leményem, hogy nagy-nagy kitartásra lesz szük­sége. Tizenkét hónap alatt megtanulni a középiskola négy évének matematika és fizika anyagát... A másik: Taraszovicsnak családja van, albérletben laknak. Az életkörülményei nem a legkedvezőbbek ahhoz, hogy dolgozzon is, tanuljon is. Mint na­gyon sokaknak, neki is lakás kellene, az segítene a helyzetén. — A határozatról? Kitűnő. Nem tudók mást mondani. Erősíteni a munkásjelleget az élet min­den területén, ez nemcsak helyi, hanem országos politikai feladat, s ez ebből a szempontból jelen­tős előrelépés, még akkor is, ha országosán mind­össze kétszáz fiatalról van szó. Én hallottam, hogy egyes karokon nagyon alacsony a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. Még a huszonöt százalékot sem éri el. A beszélgetést arról folytatjuk, hogy a többi­eknek mi a véleménye. — Nincs olyan ellenvetés, hogy helyette kell dolgozniuk ? — kérdezem. — Jogos kérdés, de itt más a munka szervezett­sége. Annyit viszont elmondhatok, hogy a Bandi tanfolyamra járása nem ment a munka rovására. Azzal a teljesítménnyel dolgozik, mint korábban.-asA gépműhely irodájában az adminisztrátor elő­keresi Taraszovics András havi munkájáról készült összesítőket. Órabére 14,70, teljesítménye augusz­• Herczeg János esztergályos: „...megérdemli az ösztöndíjat és minden segítséget”. tus, szeptember és október hónapban 100 százalék, vagy afölött. Herczeg János esztergályos 1951-től dolgozik a gépműhelyben: — Hogy ez a lehetőség olyan lenne, mint a szak- érettségi? Nem, nem hiszem, egészen más a hely­zet. Abban az időben ugyanis — jól emlékszem rá —, azért kellett a munkásértelmiség, mert nél­külük nehezen lehetett volna megoldani a felada­tokat. Ha fiatal lennék és javasolnának, én is megpróbálnám, meg én! Aki a gyakorlatot, a munkáséletet, meg a munkahelyi viszonyokat nem ismeri csak hallásból, annak hátránya van, akár­mennyire tudja elméletileg a szakmáját, azzal szem­ben, aki a munkapad mellől, a munkáséletből ke­rül az egyetemre. Az ilyen ember másként áll a problémákhoz, állítom! Messziről tudja a melós gondolatát — ha szabad így kifejeznem. A Tara- szovics nagyon rendes gyerek, s tia sikerül neki, megérdemli az ösztöndíjat és minden segítséget. Csató Károly (Következik: Ha így folytatják...) „Ugyanannyi szalámit...” Október 30-án Baja és Pécs között, a szegedi autóbuszon De- vecseri Gábor „Műhely és va­rázs” című nemrég megjelent poszthumusz-kötetét ízlelgettem. Abban is a legnagyobb élvezettel a Horatiushoz intézett hexamete­res levelét a fordítás művészeté­ről — és a magyar nyelv ver­selő erejéről. Kamasz-ifjúkorára emlékezvén írta a levélben Devecseri: „ ... a beteg Mester fogadott, Babits, áll­tak az ágya mellett még egyné- hányan. Rámnéz, s legelőször Láttad-e lent — ezt kérdi — az utcán azt a kiváló hexametert? Melyiket? Hát azt, ami annyi plakáton áll. S csakugyan, költői szöveg virított odalent, így: „Gépjármű-igazolványok kiadá­sa.” Még a ceruzák is kéthelyt ott voltak, ahol kell. Éppen ezért emelt fővel megyek én a KÖZÉRT-be, s nem szégyenlem a skandálását se, ha átüt e szó­kon: „Kérek tíz deka sonkát és ugyanannnyi szalámit.” E sorok elolvasása után nem sokkal Mohács táján — amikor az utasok többsége éppen kicse­rélődött — így szólt egy kedé­lyes kalauznő: „Tessék! Még akinek jegye nincs, gyorsan ve­gye meg most!” Milyen szépen gördül ez a hexa­meter is! S utal arra, milyen könnyű — és mennyire lehet! — a mindennapi életben is szépen beszélni: tömören-világosan, sza­batosan. A végén még „klasz- szikus” sor is lehet a mondatból. Bognár András ŐSZI PILLANATKÉP (MTI foto — Benkő Imre felv. — KS) KÉPEK ÉS SZÁMOK A Képcsarnok Vállalat 16 vi­déki és 7 fővárosi bemutatóte­remben tart rendszeresen, érté­kesítéssel egybekötött kiállítást. A vállalatnak 57 üzletkötője jár­ja az országot. Munkájuk jelen­tősége — és felelőssége! — igen nagy, hisz közvetlen módon részt vesznek a lakosság képző- művészeti igényének alakításá­ban. Hogyan működik az orszá­gos szervezői hálózat — erről beszélgetek B. Varga Sándorral, a vállalat képcsarnokok osztá­lyának vezetőjével. Úttörő grafikák — A Képcsarnok Vállalat az 1973. év első felében 16 millió 368 ezer forintos forgalmat bo­nyolított le. Ebből az összegből 9 millió 070 ezer forint a vidéki üzletkötők munkájának eredmé­nye. Minden szervezőnek meg­van a maga körzete: megyén­ként két-három munkatársunk végzi ezt a munkát. A szervezők többsége törzsgárda tag, tíz-ti­zenöt éve dolgoznak a vállalat­nál. Ma már mindegyikük sa­ját autóval járja területét, ugyanakkor van 12 képszállító kocsink, amelyet egy-egy nagyobb szállítás alkalmával önköltségi áron használhatnak. Az üzletkö­tők munkáján keresztül egy ér­dekes folyamatnak lehetünk ta­núi: az emberek új ízlésének ki­alakításában úttörő szerep jut a grafikának. A falusi emberek többségénél a régi giccsfestménye- ket még nem újabb festmények, hanem rézkarcok, színes linó­metszetek váltják fel. Ezt egy újabb adattal tudom illusztrálni. A 73-as év első felében a válla­lat forgalma grafikából 2 millió 695 ezer forint volt, ebből 2 mil­liót a VTdéki üzletkötők értéke­sítettek. Egynapos tárlatok Milyen módon végzik munká­jukat a szervezők? — Kétféle működési elv sze­rint. Az egyik: rendszeresen vé­gigjárják megyéjük területét, be­kopognak a lakásokba, elbeszél­getnek az emberekkel. A képek nem szükségleti cikkek, tehát az ő feladatuk nemcsak az eladás, hanem mindenekelőtt az igények felkeltése a képzőművészeti alko­tások iránt. A másik mód: isko­lákban, gyárakban, intézmények­ben, művelődési otthonokban egy­egynapos, vásárlással egybekötött bemutatót rendeznek a náluk le­vő anyagból. Ezeknek a röpki- áilításoknak igen nagy sikerük van és jelentősen hozzájárulnak a forgalom emelkedéséhez. Szá­mos levél érkezik hozzám, me­lyekben a művelődési otthonok igazgatói engedélyt kérnek a ki­állítás megrendezésére. Legutóbb például Császártöltésről érkezett ilyen levél. Természetesen min­den esetben hozzájárulunk a kiál­lítás rendezéséhez, sőt ilyen al­kalmakkor még ki is bővítjük a szervezőknél levő képanyagot. Tapasztalataik szerint a bemuta­tókon kevesen vásárolnak, de so­kan „kinéznek” maguknak egy- egy művet, amelyet később, ami­kor a szervező otthon felkeresi őket, meg is vásárolnak. A kontárok ellen — A Képcsarnok Vállaltat üz­letkötői zsűrizett festményeket és grafikákat árusítanak. Van-e módjuk, és tesznek-e valamit a még mindig szép számmal fellel­hető zugárusok ellen, akik az íz­léstelen, giccsfestményekkel há­zalnak? — Természetesen! Miután rendszeresen visszatérnek ugyan­azokba a lakásokba, észreveszik, ha ott egy-egy ilyen új szerze­mény akad. Miután üzletkötőink avatott és tájékozott szakembe­rek, legtöbb esetben sikerül okos, hatásos magyarázatokkal megér­tetni a vásárlókkal, hogy miért értéktelen, silány az a kép, me­lyért pénzt adtak. Amennyiben többször találkoznak ugyanan­nak a zugfestőnek alkotásaival, és megtudják nevét, címét, bejen- tést tesznek a vállalat jogtaná­csosánál, aki szabálysértési eljá­rást indít a kontár ellen. — Vásárolnak-e az emberek modern képeket? — Igen. Szerencsére már túl vagyunk azon az időszakon ami­kor a modern festményekről az volt a vélemény, hogy eladha­tatlanok. Elsősorban a fiatalok keresik ezeket az alkotásokat. Közülük sokan, talán csak ösz­tönösen, de megérzik, hogy az új lakásba, az új bútorok közé, hangulatilag nem illik a régi, otthonról hozott kép. A fiatalok igényesek, várnak, amíg elegen­dő a pénzük, hogy ízlésüknek megfelelő festményt vagy gra­fikát vásároljanak. L. I. Bonyodalom a pincesor körül /"'serjés Sándorról. Császár- töltés tanácselnökéről nem sugárzik a derű, amikor megem­lítem, hogy útban a hivatalába, milyen mozgalmas kép: serény bontás fogadott a pincesoron. A homlokán összefutnak a ráncok, és komoran felel: — Lassan az idegeinket őrli fel ez a pinceügy! Bírósági tárgyalá­sok. vizsgálatok, csak azért, mert egy ember egyéni érdekei a köz­ségével ütköznek ... Ha erről van szó. hívom a vb-titkárunkat is. Alighogy megkezdjük hármas­ban a beszélgetést, betoppan Má- rin István, a párt községi csúcs­titkára. Közénk telepszik, s he­lyeslőn bólogat az újságíró — im­már a község lakosságát is fog­lalkoztató téma iránti — érdek­lődésére. — Az előzmények elég mesz­szire nyúlnak — kezdi a tanács­elnök. — Végrehajtó bizottságun­kat sokáig foglalkoztatta, hogy mi legyen a község belterületén, a főút menti elhanyagolt pince­sorral, Fontolgattuk, hogy a par­tot terméskővel borítva, parksá- vot alakítsunk-e ki ezen a ré­szen, vagy szánjuk beépítésre a sajátos adottságú területet. Az ilyesmiben fontos a hozzáértés, ezért kértük a szegedi tervezők segítségét is. A szakemberek a beépítés felé hajlottak. Amikor aztán az ÁFÉSZ-ünk pincéje he­lyén elkészült a Taverna-presszó parthoz simuló, szemrevaló épü­lete, nem haboztunk tovább. A beépítés mellett döntöttünk. Az építési tilalom alatti területre megrendeltük a rendezési tervet. Ezt végső formájában, 10 házhe­lyet tartalmazóan a múlt év ta­vaszán szállította le a szegedi ter­vező vállalat ___ — Ugyancsak az előzmények­hez tartozik az az 1968. április 3-i vb-ülés, amelyen dr. Scheibi József beadványával foglalkoz­tunk — veszi át a szót Wiedner István vb-titkár. és megemlíti: a számára azért is emlékezetes ez, mert közszolgálati pályafutá­sának első végrehajtó bizottsági ülése volt. — Scheibi doktor körzeti orvo­sunk és a járási rendelőintézet fogász főorvosa, aki az időben a végrehajtó 1 bizottságnak is tagja volt. feltételes kérést terjesztett elő. Azt mondta: megvenné Szá­las Béla nyugalmazott tanító ro­mos pincéjét, ha ott garázst ala­kíthatna ki. A Petőfi utca, ahol lakik, akkor még nem volt ki­építve. Arra hivatkozott tehát, hogy a főút menti garázsból gyor­sabban tudna eleget tenni a sür­gős hívásoknak. Végrehajtó bi­zottságunk akkor úgy foglalt ál­lást. hogy ha közérdekből sor ke­rül a pincék szanálására, az ott kialakítani kívánt garázsért kár­talanítás. illetve ellenszolgáltatás nem illeti meg. és köteles lesz onnan saját költségén elszállítani a garázs anyagát. Ezt, az 58/1968. számú vb-határozatot egyébként írásban is megkapta. Scheibi dok­tor ilyen feltételek mellett is megvette a pincét, tudomásunk szerint négy-, vagy négy és fél ezer forintért. Aztán kialakította a garázst, melyét présháznak is használt. A robbanás 1971. eleién, azon a vb-ülésen történt, ahol létrehoz­tuk a kártalanítás mértékét meg­állapító bizottságot. Scheibi dok­tor azzal hozakodott elő, hogy tagja akar lenni p bizottságnak. „ Iskolaigazgatónk, mint a vb egyik tagja szóvá tette a követelés kép­telenségét, összeférhetetlenségét. Nem akarom részletezni, de saj­nos, dr. Scheibi József nagyon méltatlan magatartást tanúsított ekkor. A pincék sorsa tovább haladt a törvények megszabta úton. Munkához látott a kártalanítás mértékét megállapító, hattagú bi­zottság, s először is a telekkönyvi hatóságnál kigyűjtötte a pincékre vonatkozó adás-vételi szerződé­seket. — Tény. hogy Császártöltésen tízezer forinton felül még nem kelt el pince. Ebből indult ki a bizottság amikor a tizenkilenc érdekelt tulajdonossal tárgyalni kezdett — sorolja tovább a ta­nácselnök. Aztán hozzáteszi, hogy tizenkét tulajdonossal megálla­podtak. A helyi, napi forgalmi áron, a pincék állagától függően 6—14 ezer forint kártalanítási összegben egyeztek meg. Hét ér­dekelttel nem sikerült a meg­egyezés, pincénként 50—60 ezer forintokat követeltek, s a hang­adó Scheibi doktor volt.. . — Érdekes, hogy mind a heten a tehetősebb emberek közül va­lók — jegyzi meg elgondolkozva a csúcstitkár. — Hát. igen... — csatlakozik a fiatal vb-titkár is. — Mindig elönt a forróság. ha eszembe jut­nak Scheibi doktor szavai: „Pis­ta, eltaktikaztátok ti a pincéket! Mert ha énvelem megegyeztek, a többivel játék lett volna az egész...’’ Egv másik alkalommal pedig: ..Majd én megmutatom! öt, évig úgyis elhúzom az ügyet, addig ott nem lesz építkezés!. . . Meg hogy a pincéért még „szúr- ni-döfni fog” ... — Ami eddig sajnos, sikerült is — fűzi tovább a szót Cserjés Sándor. — A járási hivatal igaz­gatási osztálya tavaly augusztus­ban hozta a kisajátítási határoza­tot. A doktor pedig 1972 novem­berében olyan igénnyel állt elő, hogy az összesen 28 négyszögöles pinceingatlanon kialakított, 2 sze­mélygépkocsit befogadó garázsa helyett a tanács építtessen fel a részére hasonlót. Közben a kisa­játítási határozatot megtámadta a bíróságnál, de ekkor már 70 ezer forintot követelt a pincéért. Mi meg azóta járjuk a bírósági tárgyalásokat. Ügy tűnik azon­ban. Scheibi doktornak már ez az időhúzás is kevés, mert ahol teheti, kellemetlenkedik. Itt volt a közelmúlt napokban például az a vizsgálatsorozat... (A vizsgálatot illetően a kiskő­rösi járási hivatalnál alkalmam volt betekinteni dr. Scheibi Jó­zsef ama beadványába, amelyen Császártöltés tanácselnökét és vb- titkárát egyebek között súlyos építési szabálytalanság elköveté­sével panaszolja be. S a vizsgálat a beadvány minden pontját alap­talannak találta!) Végig gondolva az eddig hallot­takat. önkéntelenül megjegyzem: — Érthetetlen, hogy miért in­dított pert a doktor ha eleve a kártalanítás kilátása nélkül vál­lalkozott a garázsépítésre . . . Mire a tanácselnök: — A doktornak öt kiskorú gye­reke van. Szép, tágas négy- vagy ötszobás háza, egv Trabantja, egy Skodája, utánfutója és egy mik- robussza is. Kecel közigazgatási területén pedig nagyüzemi szán­tóból kihasított mintegy 800 négy­szögöles gyümölcsöse és mellette szőlője is ... Egyébként felkínál­ta: ha megkaphatná a kisajátított pince területét, olyan emeletes házat, mint bárki más és arra az időre, mint a többi jövendő te­lektulajdonos ő is felépítene. De csakis azon a sarki portán, a presszóval szemközt, amelyről nem lehet szó. mert azt közületi célra tartalékoljuk, előreláthatóan kis ABC-áruház építésére. — A telektulaidont szabályozó rendelkezés különben sem tenné lehetővé... — jegyzem meg. Cserjés Sándor pedig elgondol­kodva néz maaa elé. aztán mint­egy magának mondia: — Nagyon sajnálatos ez az egész . . Mert dr. Scheibi közsé­günk szülötte, tagja a tanácsnak is .. . Valahol biztosan elhibáz­tuk . . . Talán azzal is. hogy épp az öt gyerekére való tekintettel eltűrtük a fogorvosi magánrende­lését is a tanács által fenntartott rendelőben. Ez most már kezd sok lenni. Ott volt. az az október 4-i minősíthetetlen jelenet is a pince előtt... Féktelen indulatá­ban mindennek lehordta a köz­ség vezetőit, másnap reggel meg elment, bocsánatot kért a vb-tit- kártól.. Minthogy az éremnek két olda­la van hallgassuk meg dr. Scheibi Józsefet is a szerkesztőségünkhöz érkezett bejelentés kapcsán. Hogy én hátráltatnám a pin­cesori építkezés ügyét?! Nohát, először is kérem, hogy az orvosi titkotartás legszigorúbb kötele­zettsége mellett azt mondja meg nekem, ki írta a levelet? — így kezdődött a beszélgetésünk. S minthogy az újságírónak is van­nak kötelmei, már-már úgy tűnt, meddő marad a fáradozásom. A doktor úr ugyanis kijelentette: hogy ez esetben tárgytalan a be­szélgetésünk. Aztán mégis rászán­ta magát. — Körülbelül öt évvel ezelőtt megvettem egy romos pincét. De előbb engedélyt kértem a végre­hajtó bizottságtól, hogy ott ga­rázst alakíthassak ki. Mivel ezt megadták, rögtön megvásároltam. Képzelje el. én vesztettem ezen az ügyön negyvenezer forintot! Mert most el kellett bontani . . . Hát kérem ezt tették velem. Hossza­dalmas ügy ez ... 1958. óta va­gyok ennek a községnek körzeti orvosa. Mert nagyon szeretem a szülőfalumat, azért jöttem haza magasabb helyről... De hát itt kérem semmit nem lehet kezde­ményezni. Akartam egv tisztasági fürdőt, de sajnálatosan megaka­dályozták .. — Értesülésem szerint a község épületeinek 91 százaléka fürdő­szobás. alighanem ezért.. . Egyébként úgy tudom a tisztasági és véradómozgalmat illetően vol­tak doktor úrnak elfogadott, jó kezdeményezései — vetem ellen. — No igen, tanácstag voltam, igaz, most is az vagyok, ilyen minőségben kezdeményeztem, hogy szerkesszen a tanács egy szabályrendeletet a gondozatlan pincesoron az építési tilalom el­rendelésére. Ez még. ha jól em­lékszem. az 1960-as évek elején volt. Lett is ilyen tanácsrendelet. Később magam kértem a felmen­tést ez alól. amikor meg akartam venni a romos pincét. Azzal kér­tem, hogy a garázsépítő szándé­kom közérdekű. Akkor még nem volt kiépítve a Petőfi utca, nekem pedig sietnem kell a sürgős ese­tekhez. És azt is vállaltam, hogy ha majd szükséges lesz, önként levonulok a garázzsal. De gondol­ja el ■ megépítem a hétszer öt mé­ter húsz centi alapterületű garázst, bevezettetem a háromfázisú ára- mot és a vizet is saját költsége­men. Tavaly meg kisajátították és az egészért tízezer forintot adtak. Négyszögölenként 35 forintot. És az idén 130-ért (Félreértés ne es­sék ez a hivatalos ár! A szerző.) akarják tovább adni. Ehhez mit szól? Ráadásul a garázs mögött 20 méteres kiboltozott pince van és én mindezért kaptam tízezer forintot! ... — És mennyiért vette a dok­tor úr? — Hétezerért, de az 1968-ban volt! — Amikor a pincét megvásá­rolta, s a garázst kialakította, is­merte a végrehajtó bizottság ha­tározatát. S mint említette is en­nek ellenére vállalta a kockáza­tot. p az „önkéntes levonulást” ... — Kérem, én engedélyt kértem és az én garázsom közérdeket szolgált! No de majd a bíróság, mert oda vittem az ügyet... Minden esetre ócska, romos terü­let volt a pincesor, az első lépést a rendcsinálásban az én gará­zsom jelentette. És most tessék, n kilenc telekből nem kaphatok, pedig a legnagyobb kislányom 16 éves. Két év múlva önállósod­hat ... Kérem, én nem akadályo­zom a község fejlődését, én raj­tam nem múlik. És ha én meg­kezdem a bontást, a többiek jön­nek utánam. Biztosan látta is! Mindenesetre ió lett. volna meg­hagyni a pincéket, például mú­zeumnak. A döntés amit hoztak, nem volt valami szerencsés öt­let! Még csak azt az egyet kérem, mondja meg. ki írta a levelet? — De kérem, doktor úr ... — No. nem baj. estig úgyis megtudom! Ez tehát az érem másik oldala. Mellesleg: Scheibi doktor jókora portáján készen áll a saját költ­ségén felépített új garázs. A bí­róságon pedig még folyik a per. Szükséges-e az elmondottakat kü­lön kommentálni, hiszen a tények önmagukért beszélnek ... Perny Irén

Next

/
Thumbnails
Contents