Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-09 / 236. szám
1973. október 9. • PETŐFI NÉPE • Paizs Éva kiállítása (Pásztor Zoltán felvétele) A solti könyvtárban „Hónapokig beteg voltam. Örülök, hogy ismét dolgozhatom. Nyugtat a munka. Jó, ha jönnek az olvasók. Azt kérdezi, milyenek? Nem könnyű megtalálni az utat hozzájuk. Mások előtt nehezen mondanak bármiről is véleményt. De ha leülünk velük meghitt beszélgetésre, kinyílnak előttünk. Meg kell találni a megfelelő hangot. Bizony gyakran felborul a tervem: ha bejön egy-egy olvasó, s beszélni kezd, készen kell állni a megértesítésre, segítségadásra.” KÖNYVESPOLC Olvasó ifjúság A mostani középiskolások túlnyomó többsége előbb ismerte a televíziót, mint a meséskönyveket. Ez az a nemzedék, amely megszokta, hogy naponta bizonyos időt a televízió előtt töltsön. Egy-egy jó — vagy jónak tartott — műsor kedvéért gyakran leteszik a könyvet, pedig a nyomtatott betűnek soha nem volt akkora feladata, mint korunkban. Az önképzés és a művelődés legfontosabb módja még hosszú ideig az olvasás marad. Az ifjúság kezébe kell adni azokat a kulcsokat, amelyekkel megszerezheti a szükséges ismereteket. Ki kell alakítani az olvasás igényét, a könyvek szeretetét. „A fiatalkori olvasás és könyvtárhasználati kultúra ... fontos nevelési ügy”, mint ezt a Művelődésügyi Minisztérium 1971 decemberében kiadott irányelvei is rögzítik. A cél — olvasó ifjúság — tehát adott. Szándék, akarat sem hiányzik az ügyben érdekelteknél. A „hogyanról” eltérőek a vélemények. A leghatékonyabb módszerek kidolgozására az elmúlt évtizedben több tanácskozást tartottak, számos kísérletet folytattak. Mit adjunk a gyerekeknek, kiknek a műveit ajánljuk, mennyire vehetők figyelembe az életkori sajátosságok; ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a pedagógusokat, írókat, könyvtárosokat. Még a szakemberek is nehezen tájékozódnak a felgyülemlett dokumentációs anyagban. A feladat továbbra is időszerű, sőt. Jól tette hát a Móra Kiadó, amikor kötetbe gyűjtötte az ifjúsági regénnyel és az olvasóneveléssel kapcsolatos publikációkat. Az utóbbi 6 év terméséből válogatott Rákai István szerkesztő. Az ötezer példányban kiadott könyv öt részre tagolódik. Az első a hagyományos és modern alkotói módszereket szembesíti, a második, a történelmi regény az ifjúsági irodalomban címet kapta. Két fejezet az olvasónevelés dokumentumait gyűjti egybe. A kötet használhatóságát, jelentőségét növeli a 354 tételt tartalmazó bibliográfia. A kiadvány magyartanároknak, ifjúsági könyvtárak dolgozóinak nélkülözhetetlen, más szakos pedagógusnak, a közművelődés területén tevékenykedőknek érdemes olvasmány. H. N. Tamási István A kiátkozott Történelmi regény, fordulatosán, színesen rajzol képet a XIII. század magyar történelmének zűrzavaros időszakáról. A cselekmény sodrában IV. (Kun) László király áll, aki a korábbi irodalmi feldolgozásokkal ellentétben nem a „tékozló hú", hanem a feudális anarchiával szembeforduló uralkodó, csak képtelen az ország vezetésére. A kalandos küzdelmek nemcsak izgalmas olvasmánnyá teszik a könyvet, hanem meglehetősen hű képet adnak a kül- és belháborúk által pusztított országról, a kunok beilleszkedésének nehézségeiről. A solti könyvtárat tavaly bővítették. ötvenhat négyzetméter az alapterülete. Egyik felében a szabadpolcos raktár, másikban a kölcsönző- és az olvasószoba. Tizenkétezer kötetes állománya az ezernél több beiratkozott olvasó rendelkezésére áll. Ilyenkor, ősszel naponta húsz-harmincan látogatják az intézményt. Télen sokkal többen. Kerti Istvánná könyvtárvezető másfél évtizede dolgozik a könyvtárban. 1969-ben „Szocialista kultúráért” kitüntetéssel jutalmazták a munkáját. Nemrégiben egy kulturális delegáció tagjaként a Szovjetunióban járt. Erről így beszél: „Még mindig az élmények hatása alatt vagyok, hetek elteltével is. Ragyogóan berendezett művelődési intézményeket láttunk. Igyekszem hasznosítani a tapasztalatokat.” — Hallottam, mennyi elfoglaltsága van. Egyik helybeli pártalapszervezetnek a titkára, tagja a megyei pártbizottságnak, s esti egyetemre is jár. Nem sok ez a könyvtár vezetése mellett? — Bevallom, igen. Ezért is kértem legutóbb, hogy tíz évig tartó tanácstagság után ne jelöljenek ismét. Szeretném, ha több idő jutna a családomra. — Többféle társadalmi megbízatása közben bizonyára alkalma volt a solti embereket közelebbről megismerni. Mit tart róluk? — Ahány ember, annyiféle. Szerintem az itt élők többsége értékes, jószándékú ember, lehet szeretni őket. Dolgosak, szorgalmasak. De azt sem tagadhatjuk, hogy a kultúra, az olvasás iránti érdeklődés nagyobb is lehetne. Olvasóink többsége a legfiatalabbak, s a legidősebbek közül kerül ki. A középkorúak forgatják a könyvet legkevesebben. Ügy tudom, ez másutt is így van. Érdemes lenne ennek okait közelebbről megvizsgálni. — Az olvasókat hogyan jellemezné? — Sokféle olvasó van. Vannak segítségre, gyámolításra szorulók, akiknek meg kell fogni a kezüket. Vannak, akik az irodalom világában otthonosan mozognak. Egyesek művelődni akarnak, mások csupán a szórakozás, időtöltés kedvéért vesznek kezükbe könyvet. — Mondta, hogy gyakran ad tanácsot, különösen kezdő olvasóknak. Előfordult, hogy mondjuk valaki Berkesit keresett és a Háború és békét javasolta helyette, ha a kért könyv éppen nem volt benn? — Nem hiszem, hogy ez célravezető lenne. Először inkább egy könnyebb történelmi regényt, útleírást javaslok.. Később esetleg Mikszáth-, Jókai- vagy Móricz-regényt. Hiszek abban, hogy így egyszer eljuthat az illető a Háború és békéhez is; vagy Thomas Maimhoz, Balzachoz, Dosztojevszkijhez. Volt már ilyenre példa. — Meggyőződik róla olykor, hogy eiolvassák-e a kölcsönzött könyveket? — Kényes téma... Szeretném ezt jobban, tisztábban látni én is, de nem rohanhatom le az olvasót az ilyen „ellenőrző” kérdésekkel. Amikor úgv adódik, ráterelem a szót az éppen visszahozott műre. Nem úgy, hogy olvasta-e, hanem, hogy ez Vagy az a. rész tetszett-e? Természetesen, ha valamelyik olvasó mondjuk egy Veres Pétér-kötet visszakozásakor azt kérdezi, mit tudok neki adni még ettől az írótól, akkor nem csak azt tudom meg, hogy elolvasta a könyvet, de azt is, hogy tetszett neki. — Szeretnénk, ha beszélne az olvasóvá nevelés legcélravezetőbb módszeréiről:' io • ' m i — Ifjú aktivistáim Vannak. Gyermekek, akik szeretik a könyvet, s szívesen segítenek a raktározásban, kölcsönzésben. Egy-egy családnak könyvet küldök, amolyan „hívatlan vendégként” a gyerekektől. Nem egyszer új olvasót nyerünk így, A pedagógusok gyakran elhozzák osztályaikat ismerkedésre. élményszerzésre. Igyekszem ideszoktatni a szocialista brigádokat is. Az író—olvasó találkozók is kedveltek. Jó néhányszor éppen ily módon szerettetjük meg a könyvet. Volt nálunk már Földes Mihály, Molnár Qábor, Szentiványi Kálmán, Fábián Zoltán, Molnár Géza és Hatvani Dániel. A napokban hívtuk meg Fehér Klárát. Remélem, eljön hozzánk. Varga Mihály » Hernády Gyula, a Katona Józse Társaság titkára negyedórája befejezte megnyitó beszédét, de senki se mozdul az egészségügyi dolgozók kecskeméti klubjából. Többen beszélgetnek, mások a bemutatkozó Paizs Éva festményeit nézik. A kiskunmajsai tanárnő Alkotásait kulturáltan helyezték el a klub három íglán. Jó a világítás, és így zavartalanul érvényesülhetnek a jól komponált színék. Két kislány meglepő tájékozottsággal elemzi a műveket. Gyönyörködnek a szép megoldásokban, gyorsan megfejtik az af; kotások szimbolikáját, Honnan a szakértelem? —. kérdezem tőlük. Bemutatkoznak, mindketten vidékiek, az egészségügyi szakiskolában tanulnak és ha idejük engedi, megnézik az itteni tárlatokat. A keceli Gubik Teréz Ilona nénit dicséri, H. Boros Ilonát, tanárát, a rajzszakkör vezetőjét. Ö ugyan csak egy évig járt. a foglalkozásokra, de azóta figyelmesebben nézi meg a szobrokat, képeket, keresi társaságukat. Orbán Mária szívesen idéz bajai kiállításokat. Mindkettőjüknek tetszik a tárlat, noha az egyik-másik képet vázlatosan megfogalmazottnak tartják. Paizs Éva érdeklődéssel hallgatja a megjegyzéseket, fogadja a gratulációt. Ritka ünnep egy falun élő művész életében az önálló tárlat. A festéshez szükséges idő előteremtése is gondot okoz, mert az iskolai tennivalók alaposan lekötik. Semmiféle könnyebbséget nem engedélyez magának, maradéktalanul eleget akar tenni pedagógiai kötelezettségeinek. „Tanítani csak egész szívvel lehet” — mondja. Kollégái tisztelik, megbecsülik és érdeklődéssel figyelik a minél hatékonyabb, pontosabb, korszerűbb kifejezésért vívott küzdelmét. Még a megyeszékhelyre is eljöttek néhány an a cudar közlekedési viszonyok ellenére. A fiatal Csontos Kati — egykori tanítványa — autóstoppal sietett Kecskemétre, de eljött Rácz Ottília, itt van a műfordító Molnár Miklós is. — Jólesik a figyelem, a szemekből, a kézszorításokból sugárzó biztatás — örvendezik Paizs Éva, amikor megkérdeztem, hogy mi tartja Kiskunmajsán. — Az iskolában nagyon megbecsülnek. Ilyen munkahelyet másutt hiába keresnék, és odakötnek öreg szüleim is. — Mióta fest? — Tulajdonképpen már gyermekkoromban vonzott a képzőművészet, de mégis a testnevelési szakot választottam. Az ötvenes évek elején iratkoztam be a Szegedi Pedagógiai Főiskolára, ahol Winkler László és Fischer Ernő művésztanároktól kaptam meg az alapot. És sokat tanulok a nyári hónapokban, azokban a boldog nyári hónapokban. 1959 óta részt veszek — szinte minden évben — a tokaji táborban. Jártám Párizsban is, szinte minden időmet a múzeumokban és a tárlatokon töltöttem. Hasznosak a zsűrizéseken elhangzó vélemények is. Természetesen igyekszem a magam útján járni, de a kontroll elengedhetetlen, a viszonyítás, a hatás felmérése is nélkülözhetetlen. — A most kiállított festmények többsége olajpasztell-technikával készült. Korábban főként olajjal és tussal dolgozott. — Sok mindent lehet vele csinálni. Igaz, az aprólékosság felé visz, ami távol áll az egyéniségemtől. Előnye, hogy finomabb színhatások elérésére alkalmas, de ha nem vigyázunk, könnyen „feltöredezi” a kompozíciót. Egy praktikus ok is hozzájárult az olajpasztell-technika sűrű alkalmazásához. Nincs műtermem. Olajjal csak állványon dolgozhat az ember. — Az utóbbi időben a születés és a vég problematikája foglalkoztatja. A címválasztások is bizonyítják, hogy tudatos törekvés. mondhatnánk program megvalósításának vagyunk a ta-. núi. Jól látjuk? Mi készteti arra, hogy a keletkezés és az elmúlás értelmén töprengjen? — Élete delén az ember mind többet foglalkozik a megtett úttal. És amikor végleg eltávozik egy jó barát, rokon, kolléga, elgondolkozik az ember az élet értelmén. Volt egy felejthetetlen élményem is, két éve* Tokajban. Az öreg zsidótemetőben bolyongtam, a legel hagy atottabb részén. Hatalmas kidőlt, száradó fa hirdette a múlandóság hatalmát. A földre borult óriás élettelen törzsén apró zöld lángok, növények kúsztak felfelé, találtak maguknak otthont, fényt, táplálékot és célt. A temetőben, amikor tombolt a nyár, talán én vettem észre elsőnek, ezt a szép jelképet. Azóta is próbálom az egyidejű létezés különböző fázisait érzékeltetni ugyanazon a képen, a növényi, az állati, az emberi társadalmat és az élettelen, szervetlen világot. Ami a föld felett és ami a felszín alatt van. A porladó csont és a csíra. De — figyelje meg — Nap is van szinte minden képemen, amely sugaraival táplálja az egymást váltó nemzedékeket. — Köszönjük a szép hitvallást. A lényeget tekintve egyet is értünk: szembe kell nézni az emberiség nagy problémáival. Helyeseljük azt a törekvést is, hogy ellöki magától a sivár naturalizmust, az üres epikát. Logikát, rendet, célt keres a világban. Festményein a megszerkesztett valóságot és — egyszer-másszor spekulatívnak, erőltetettnek tűnő — vízióit igyekszik jelképekké emelni valamilyen egyetemes érvényű mondandó kifejtésére. Sajnos, a képekből kitetsző Szimbólumok némelyike túlságosan felszínes, közhelyszerű, sekélyes tartalmat közvetít. Javasoljuk, hogy a jövőben csökkentse az efféle — időnként — álmély filozófiai művek arányát, mert ez a törekvés perlekedik lényével és pillanatnyi lehetőségeivel. A megyei kórház klubjában még egy hétig látható tárlaton meggyőződhettünk arról is, hogy az utóbbi időben sokat fejlődött Paizs Éva technikája. Különösen a közvetlen élményből, látványból áttett műveken érződik színkultúrája, kompozíciós készsége. Ismét megbizonyosodtunk a kiskunmajsai rajztanár vitathatatlan képességeiről. Tisztes hely illeti megyénk művészei sorában. Heltai Nándor Esős, ködös idő volt november 2-án. A motoros lassan haladt, készen arra, hogy bármelyik pillanatban — ha megcsúszik alatta a gép — letegye a lábát. A reflektor alig használt valamit, fényét elnyelte a köd, a lámpa üvegét belepte a víz. A férfin vízhatlan köpeny, vastag bőrkesztyű, hátán pedig keresztbe vetett szíjon aktatáska volt. Fejét természetesen bukósisak borította, s ez kitűnő szolgálatot tett ilyen időben. Bartos Mihály, a motoros, fáradt volt az egész napi munkától. Ilyenkor ősszel alaposan összejön a dolog a termelőszövetkezetben, s a munkaidő nem nyolc óra, hanem látástól vakulásig. Bartos hét éve agronómus az Új Reménységben. Szereti foglalkozását, munkatársait. Az egyetem elvégzése után először a Dunántúlon telepedett le, míg hét évvel ezelőtt ide, Istvánfalvára jött, s házat épített. Mindketten alföldiek voltak, ide húzta a szívük, az asszony is csak a kertes házban érezte magát jól. Nos, a mostani lakás ilyen. Gyerekük nem volt. Egyikőjük sem gondolkozott ezen, tudomásul vették, hogy nincs és éltek a középemberek nyugalmával, szorgalmával. Bartos fáradt volt. Még szerencse, hogy esik ez a rohadt eső — gondolta —, másképp elaludnék ezen az istenverte úton. Számolgatta, mikorra ér haza, s elgondolta azt is, hogy Erzsi már ágyban lesz, s a szokásnak megfelelően vacsorája a konyhai tűzhelyen kis lábasokban várja, mellette a tea. Jó asszony ez, szögezte le magában: *ci tudja hányadszor az évek folyamán. És nemcsak jó, de szép is. ö viszont nem nyerne versenyt a férfiszépségek között, talán még helyezést sem érne el. Néha örült is, hogy nincs gyerekük, mert ilyen fárasztó munka után még otthon bajlódni velük, holtbiztos, hogy kikészülne. Haladt a motorral, az eső szüntelenül és kitartóan zuhogott, de nem mosta el a ködöt. Érdekesnek találta ezt, hogy köd van, és mégis esik az eső. Vagy a köd esik? tette fel magának a kérdést, de ezen már nem tudott gondolkozni. Egy szokatlanul fehér valami kötötte le a figyelmét. Véletlenül esett rá a reflektor tompa fénye, amint az egyik kanyar felé közeledett. Először, az első pillanatban ködgomolyra gyanakodott, de ezt még át sem gondolta, máris látta, hogy nem arról van szó. Valami más ez itt a vizes, sárguló fűben, a kereszt tövében. S mert agronómus volt, és nem egyszer látott hasonlót, már-már elkönyvelte magában, hogy valamelyik hanyag tsz-tag kint hagyott egy fóliazsák műtrágyát, s az fehérük az árokparton. Mire ez a feltételezés végigfutott az agyán, már egyértelműen látta, hogy ember, egy meztelen ember fekszik a parton kiterítve, karjai szétállnak, lábai szabályosan egymás mellett, mintha szándékosan fektette volna így valaki. Azonnal megállt, idegesen talpra állította a motort és sietett az árokpartra. Előre lendítette az aktatáskát a hátáról, kivette a zseblámpát és megvilágította az illetőt. Valóban: egy meztelen férfi feküdt a nyirkos, hideg fűben, láthatóan holtan. Bartos azonban nem olyan ember volt, akit a látszatok is meggyőznek. Felhúzta az illető szempilláját, belevilágított a szemgolyóba, s már tudta, hogy a férfi valóban halott. Eloltotta a zseblámpát, sóhajtot egy nagyot, s a ködös, nyirkos időben megindult a falu felé. Most sem hajtott gyorsabban, mint mielőtt megtalálta volna a holttestet, de a megrázó élmény hatására, mintha elmúlt volna korábbi fáradtsága, biztosabban ült a gépen, jobban látott, éhsége is visszahúzódott, de a gyomrában remegést érzett. Nem a halott látványától, hanem attól, hogy most köteles a rendőrségre menni, Erzsi otthon várja, nem tudja hol van, s ő sem sejtheti, mikorra ér haza. Ráadásul lehet, hogy újra ki kell menni a rendőrökkel a helyszínre... A folyamatot azonban már nem lehetett megállapítani. Bartos nem mert nyugodtan lefeküdni, hiszen az ilyet feltétlenül és azonnal jelenteni kell... • II. — Hány óra lehetett, amikor észrevette az árokparton fekvő holttestet? —-kérdezte a rendőr, amikor már felvette a jegyzőkönyvhöz szükséges személyes adatokat, továbbá azt, hogy' idézés nélkül a mai napon megjelent itt és itt a rendőrség hivatalos helyiségében Bartos Mihály és a következőket mondta el. — Én nyolckor indultam hazafelé a majorból, az út fél óráig szokott tartani, de most, az idő miatt lassan jöttem. Gondolom, lehetett fél kilenc. Maximum fél kilenc lehetett — válaszolta Bartos a törzsőrmesternek, akit Kiss Imrének hívtak. — Tehát fél kilenc lehetett, amint mondja. Mit tapasztalt, látott-e a férfin külsérelmi nyomokat, vagy egyéb gyanús körülményt észlelt-e, amikor odament hozzá ? — Nem láttam rajta semmit, hiszen ... — Akkor honnan tudja, hogy már nem élt az illető, amikor maga odament? — Fölhúztam a szemhéját, belevilágítottam a szemébe es láttam, hogy halott. Egyébként is, ilyen időben, meztelenül csak a halott fekszik kint. — Ruhanemű nem volt mellette, körülötte? — Kérem, lehet, hogy volt, de én nem néztem körül különösebben. Amikor láttam, hogy nem él, azonnal siettem ide, jelenteni az estet. Többet nem is tudok mondani. — Ismerte az illetőt, vagy látta valaha? — Én? — Persze, hogy maga! n — Nem. Nem láttam soha, nem is ismerem — válaszolta Bartos, majd miután még tisztázták a helyszínt, hogy a falutól hány kilométerre, az országút melyik oldalán, egy kereszt alatt atalálta meg a halottat Bartos, aláírta a jegyzőkönyvet és megkérdezte: — Szükség van még rám!? — Egyelőre hazamenet. Mi majd intézkedünk. Lehet, hogy a későbbiekben még kihallgatjuk. Lényeg az, hogy köszönjük a bejelentést és most elmehet haza. — Viszontlátásra! — mindta bátortalanul Bartos, felcsatolta a bukósisakot és hazament. Kiss Imrének ilyen ügye még nem akadt, amióta rendőr, de tudta, hogy mit kell tennie. Még egyszer figyelmesen elolvasta a jegyzőkönyvet, aztán tárcsázta a megyei főkapitányságot. A K- vonalon azonnal bejött a megye és a törzsőrmester már jelentette is az esetet az ügyeletesnek. — Rendben van Kiss elvtárs. Menjen a helyszínre, negyedórán belül ott vagyunk — hangzott a vonal túlsó végéről. — Értettem hadnagy elvtárs! — harsogta a törzsőrmester és letette a kagylót. A szekrényből elővette vízhatlan köpenyét, bukósisakját, a derékszíját a pisztollyal, bezárta az irodát és a helyszínre sietett. Az eső, a köd változatlanul permetezett. November eleje volt, s az országút mellett nyárfákról, a víztől elnehezülve, de szinte mégis hangtalanul hullottak a sárga levelek. A tócsák úgy csapódtak szét a Pannónia kerekei alatt, hogy a víz két oldalt szétnyílt, mint egy óriási madár szárnya, s fröccsenve vágódott az árkokba. Sehol egy lélek, csak az út melletti tanyákban — a motor zúgására — kezdtek csaholni a kutyák. A törzsőrmester különféle kombinációkat próbált ki fejben, amíg egyhangúan szaladt a gép. Nehezítette, sőt lehetetlenné is tette a megoldást, hogy a halott Bartos szerint ismeretlen. ö legalábbis soha nem látta. Kiss Imre, ha nagyon őszinte akart lenni önmagához, félt. Bár oldalán volt a pisztoly, de mit sem ér a fegyver a sötétben. Véleménye szerint legfeljebb háromszáz méterre járt a tanú által megjelölt helyszíntől. Órájának foszforeszkáló számlapjára pillantott: pontosan háromnegyed tíz, vagyis — ahogyan az iskolán tanulták — huszonegy óra negyvenöt perc. öt perccel ezelőtt tette le a kagylót, Bartos pedig negyed órával ezelőtt pontosan huszonegy óra harminckor távozott. Ez áll a jegyzőkönyvben is. (Folytatjuk.) X meztelen holttest
