Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM »MŰVÉSZET «IRODALOM • MŰVÉSZET „VÉGTELENÜL HATALMAS EMBER" Miske, Pozsony, Anglia „Tehetség, tisztaság, hó. Ünnep. Születés, íratlan lap, testetlen vászon. Feloldás, a szeretet és jóság fegyvere a gyűlölség ellen: fehér szín, fény-színvarázslat, amit a tömény dráma éppoly .kevéssé érinthet, mint jól egyensúlyozott bölcsességet a halál gondolata. Keleti kultúrák gyászjelképe. Madarak, fehérek, magasba röppenők, fenn könnyen lebegők, teret szélesre tágítok, győztesek: Tóth Menyhért madarai. Fehérek, Tisztaság. Ünnep, feloldás madarai.” A lenti sorokat Tóth Menyhért festőművész egyik legjobb értője, Goór Imre írta a Forrás 1969. 4. számában. Ezek a tömören megfogalmazott mondatok jutottak eszembe azon az esős október eleji délelőttön, amikor gépkocsink befordult Miske község egyik legszélső utcájába. Hatalmas fákról sárgult levelek hulltak alá a nedves földre; a sehol-sincs-vége felhő millió apró tűvel szúrkáita a gidresgödrös utcát és a tetőket; a tyúkok, kacsák, kutyák, macskák az ólak, istállók, konyhák jó meleg ölébe bújtak. A csend óriási malomkerekei alatt őrlődött a megfoghatatlan idő. Az esős, párás levegő ecsetért kiabált. Amikor a művész háza elé értünk, éppen az utca felöli ablakokat javítgatta. Nem szeret — s tán nem is tud — tétlenül ülni. Ha nem fest, valami szerszám után néz; baltát vesz a kézbe, fűrészt, hogy fát vágjon. Vagy szemléli elmélyülten a tájat, szúkebb és tágabb környezetét. Ilyenkor összehúzott szemmel, kicsit meggörnyedve, mintha a széles-nagy-világot cipelné, csak néz, néz, figyeli a számlálhatatlan látnivalót. — ön, aki hosszabb ideje él a fővárosban, s lakott Sopronban is, milyennek látja a faluját, Miskét? — Itt vagyok én itthon; ez az én legteljesebb valóságom. Olyan gyökér ez, mely el nem ereszt. Semmi kincsért nem, válnék meg tőle. Nyugalom vesz rajtam erőt, amikor újra és újra visszajövök. — A nyár közepén kerestük a pesti lakásán. Azt mondták, Sopronban van. S augusztus óta ismét itt, Miskén. Szereti a változatosságot? Nem szeret sokáig egy helyen lenni? — Mindegy, hogy hol van az ember. Egy a fontos: dolgozzon. Ne henyéljen. Ne lopja a napot; nagyon rövid az élet. — Milyen volt az idei nyár? — Mint a többi; sokat dolgoztam. Természetesen nem eleget. Azt hiszem, ezt sose fogom hinni magarríról. Szép volt a nyár, csupán azt sajnálom, hogy nem vehettem részt a folklórfesztiválon. Berki Viola mesélt róla, amikor legutóbb találkoztunk. Végigjárjuk a „Menyus-ház” helyiségeit. Képek, vásznak, rajzok mindenütt. Félig és egészen készek, vázlatok, tervek a fiókokban, asztalokon, székeken, a sublót tetején. És a hosszú, festett pádon, meg a kemence tetején, a padlón, a sarkokban és a szoba közepén. — Gyümölcsszedő, Mézpergető, Cipekedő, Pingáló asszony, Vályogvetők, Paprikaszedők, — ilyen címeket ad a képeinek. Ez azt jelenti, hogy érdekli a dolgos ember? — A parasztember, a munkálkodó emoer mindig témám volt. S gondolom, az is marad. A valóság megismerése és megismertetése a legfontosabb. S lehet-e nagyobb, élőbb valóság a végtelenül hatalmas embernél?. Ebből szeretnék valamit megéreztetni. Méghozzá, úgy, hogy a vászonra vitt emberben a világból minél több legyen. Lehetnénk igazabbak, tisztábbak, valamennyien. Segíthet ebben a művészet is: sajátos eszkozoKkei a rádöbbentés. — Művei az absztrakt művészethez állnak közel. Mi a célja azzal, hogy eirajzoija az alakokat, ieioidja a kontúrokat, s ilyen sejtelmessé, szinte lépégévé, megtoghataLianná varázsolja a tárgyakat s az alakokat? — zv művész, na igazi, lehánt a műről minden feleslegeset. Kerüli a szajoarágást, a valóság naturalista másolását, ügy jeleníti meg, áorázoija a viiag dolgait, nogy közben újraértelmezi, újrateremti azokat, egyéni látásának megfelelően. — Évek óta Tóth Menyhért „fehér korszakáról" írnak a kritikusok, s ezt vitatják a művészetkedvelők. Mióta tart ez, s mit is jelent tulajdonképpen? — Tíz éve. A lener: szintézis; minden más szín benne van. Próbálják ki, forgassanak egy olyan korongot, melyre sok szín van festve, egymás mellé. Mennél gyorsabb lesz a forgás, annál fehérebbé válik a látvány. — Amikor az On müveit nézzük, először úgy tűnik, semmi sincs a vásznon. Egyetlen fehérség az egész kép. Hosszan és alaposan kell szemlélni az alkotásait, hogy kinyíljon előttünk, hogy rejtelmeibe belelássunk. Vagyis meg kell harcolni érte. Az élvezetért, amit a mű megértése jelent. — Az a jó, hogy így van. Nincs gazdagabb öröm a megszenvedett örömnél. Még a pénzre is azt mondják: könnyen jött, könnyen megy. így van a művészet esetében is. A túlságosan hamar megértett mű hatása ugyanolyan hamar elmúlik. A fokozatos megértés, beleérzés nyomai mélyek; így az élmény maradandó lesz. — A fehér színt jelképesen is érthetjük? — Feltétlenül! A fehér nálam fegyver, méghozzá minőségi fegyver. Ugyanis van egy aggodalmam. Féltem a világot, sokmindentől, elsősorban a háború gonoszától. A fehér: tisztaság, jóság, emberség. Vásznaimon ezt szegezem szembe a rosszal. Beszéd közben gyakran lehajtja a fejét; majd jobbra-balra ingatja. Be-becsukja a szemét. Hosszú, lobogó, fehér haja csaknem a válláig ér. Festékes, szürke zubbony, fekete svájcisapka. Néha rácsap indulatosan' a térdére. Szenvedéllyel beszél. Most éppen térdel a sublót előtt, rakosgatja ki elénk a rajzokat, festményeket. Alakjai groteszkek, riadtsag, félelem ül szemükben. Az arcokon megmagyarázhatatlan, furcsa egykedvűség látszik. Komoly felnőttek, pufók képű lánykák. A színek egymásba folynak. Kék, narancs lila, mindenfele barna, sárgák, zöldek — végtelenül elhalványítva, s így mintha az egész kép fehér .lenne. Feher világ. __ Gyakran esik szó az un egyedül álló, különös művészi világáról. Az sem lehet titok, hogy sokan nem értik meg alkotásait. Fáj ez a meg nem értés ? __ Nem! Vagyis nem magam miatt. Inkább őmiatta, aki nem tud értőm lenni. Alázattal elek ebben a világban, nem kergetem a dicsőséget. Inkább azonosulni akarok a dolgokkal. Állandóan elemzem, bírálom önmagamat, s amíg élek, így lesz ez mindig. Vallom, hogy állandóan tisztulhatunk, teljesebbek, emberibbek lehetünk. Tóth Menyhért hetven éves. Valamikor disznókat, libákat legeltetett a miskei határban. Az-Szendrey Júlia irodalmi munkásságának kutatója Látogatóban a kilencven esztendős Bihari Mórnál • Férfiarc. • Julis nénL jflfc • A művész, művei között óta szeretett megyéién, szűkebb hazáján kívül nevét és műveit megismerték már Sopronban, Békéscsabán, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron. Sikert aratott a pozsonyi kiállításon is. Egy angol műgyűjtő felkereste őt Mis(Kovács János felvételei.) kén, hogy vásároljon tőle képeket. Miske, Pozsony, Anglia... Amint művészete beérett, kiteljesedett, úgy nőtt meg, teljesedett ki megharcolt hírneve is. Varga Mihály A Hármashatárhegv aljában, az óbudai kertes öreg házba szőlőtövek és virágzó rózsabokrok között vezet az út. A házigazda a tornácon fogadja a látogatót. A lépcsőfeljárónál és a veranda ablakában sok-sok muskátli, testvérhúga kedves virágai. A tornácról a bő termésű körte-, alma-. dió- és őszibarackfákra látni... — Olyan a kertünk, mint valami ősvadon. Valamikor magam oltottam a rózsákat, gondoztam a szőlőt, ez jelentette számomra a pihenést. Ma már. sajnos, erre nincs erőm. nehezen járok a szívem miatt — mondja magyarázóig. A fizikai munkában gátolja magas kora, gyengesége, de szellemileg friss, fiatalos. Ezt bizonyítja az ez évben megjeleni könyve is, amelyben Czabán Samunak. a nagy pályatársnak állít emléket. Bihari Mór tanítócsaládból származott, édesapja azok közé a falusi tanítók közé tartozott, akik látták a falusi gyermeknevelés visszásságait, és szót is emeltek ellene, saját kis jövedelmet biztosító állásuk kockáztatásával is. Fia is követte a tanítói pályán, vállalta a nevelők szén hivatását. Először mint tanító, majd mint polgári iskolai tanár tanított. De nemcsak diákjai nevelésére gondolt, a pedagógusokat is segíteni akarta feladatukban: 1909-ben Közoktatás címmel haladó szellemű hetilapot adott ki. A lapban rendszeresen foglalkozott az iskolaegészségüggyel is, pedig akkor még alig néhány iskolának volt iskolaorvosa, — Több mint hetven éve dolgozik megszakítás nélkül. Kérem, beszéljen életéről. — Tanítói, maid tanári oklevelet szereztem. 1918-ban gyorsírást tanítottam, gyorsíró iskolában. 1918 végén már működött a Magyarországi Tanítók Szakszervezete. amely szoros kapcsolatban volt a Városi Alkalmazottak Országos Szövetségével. Ebben a szervezetben a szocialista tanítók már 1917-ben megalakították a tanítói alcsoportot, amely iskolai reformbizottságot létesített abból a célból, hogy úi, modern tanítási tervet dolgozzon ki. Annak az albizottságnak én is aktív tagja voltam, és az iskolai reform több albizottságában tevékenyen dolgoztam. Természettudományi alapon. a történelmi materialista szemlélet alapján, tantárgyakra is felosztva kidolgoztuk az új tantervet. Amikor a Tanácsköztársaság 1919. március 21-én megalakult. a reform már készen volt. Még a reform munkálatai közben javaslatot tettem az egységes gyorsírás elkészítésére. Tanító, lapszerkesztő, részt vesz az iskolai reformtervek kidolgozásában. cikkíró, előadó — de 1919 augusztusában neki is az emigrációt kellett választania. Becsbe került, ahol szocialista lapok terjesztésével foglalkozott, majd Pozsonyban folytatta ezt a munkát. 1927-ben tudott csak hazajönni. Eleinte ismét gyorsírást Antalfy István Csonkagúla Közeledtek a vizsgák és hiába ragyogott a nap, a vasárnap délutánokat is könyvek, füzetek között kellett tölteni. Az udvaron gyermekek játszottak, futkároztak, a főutcáról behallatszott a tovafutó gépkocsik zaja. Bár sose volt sétálós természetű, de amióta ez az évekre szóló tanulás elkezdődött, egyre inkább kívánná olykor a mozgást, a kirakatnézést a városban ... A tanulnivaló meg egyre több, jó lenne már, ha vége lenne. Ez az utolsó év, az utolsó hónapok. — Mami, kimehetek az udvarra? — öltözz fel és ne menj a sárba... ha lemegy a nap, gyere be! Kati szöszmötölése hallatszott az előszobából. Most húzza a cipőjét... máris énekel. Mindig énekel, „gajdol”, szokta mondani az apja tréfásan. Most a széket húzza a fogas alá, mert még nem éri fel — a kabátját veszi le. „A csonkagúla köbtartalma egyenlő .. Odakinn ragyog a márciusi nap. Most már Kati is kinn szaladgál az udvaron. Leguggol a homokba, ott turkál, „kalácsot” csinál. Tanulni... tanulni... ez az utolsó év ... Ha idejében nem jutott hozzá, most kell pótolni. És ezek a feladványok! Egyenesen szörnyűek! Mennyire szerette a számokat, a számtant, „a számok nem csapják be az embert, ha az ember nem csapja be a számokat. ..” mégis ... Hiába, ha késik az ember a tanulással, harmincéves fejjel, két gyerek mellett... nagyon nehéz! Füzetlapokat, kiselejtezett nyomtatványokat használt a jegyzeteléshez. Egész garmadával hevertek már előtte a kidolgozott példák. Ez a délutáni csend, amikor még világos van és a gyerekek zaja elcsendesedik a lakásban, termékeny, jó lehetőség a tanulásra. „A csonkagúla köbtartalma a teljes gúla és a kiegészítő gúla köbtartalmának különbségével egyenlő...” Éppen felírta a képletet, hozzákezdett a művelet elvégzéséhez, amikor megszólalt az előszobacsengő. Megrezzent, mert a tanulás minden energiáját, minden figyelmét, minden idegszálát lekötötte. Kelletlenül állt fel — és már a matt üvegablakra vetődő árnyékből megállapította, hogy Veronka néni jött. Az „öreglány” — ahogyan ő mondta maga-magáról, öngúnnyal, széles mosollyal... — Drágaságom, eljöttem ... nem zavarom? — Nem, Veronka néni... — mondta bizonytalanul. — Igaz, hogy tanulok ... az utolsó hónapok ... — Ó, nem maradok sokáig, csak gondoltam, elnézek, hátha akad nekem valami munka ... Rendben a lakás, a konyha kész a vacsora, tegnapról pörkölt, nincs mit csinálni. Fersze, valójában nem is azért jött. Beszélgetni. De miféle beszélgetés az, ahol nem is fontos, mit mond a másik, csak az, hogy legyen hallgatóság? Máskor el tesz-vesz, kézimunkázik közben. De most? Ezek az utolsó hónapok... Az utolsó vizsgák, érettségi előtt. Veronka néni meséli az életét, ki tudja, hányadszor... a palacsintaevő férjjelöltet, a körösi bombatámadást negyvenkettőben, de a legriasztóbb, hogy újra arról beszél; milyenek voltak a bálák fiatal korában, hány rajongója volt, milyen sikkes, elegáns, szép lábú lány volt... Óvatosan maga elé húzza a példát és számolgat, ír, gyököt von . .. Veronka néni szavai pörögnek, mint a géppisztoly lövedékei és áradnak, mint a tavaszi vizek, Veronka néni nem tudja abbahagyni. — Tudja, Magdika, milyen jól tudok főzni! — Várja a helyeslést, de ha van, ha nincs, folytatja. — Nekem nem kell mondani, hogy miből mennyit és hogyan ... amikor a kantinban voltam, mindenki meg volt velem elégedve... és amikor eljöttem, annyi ajándékot kaptam . . . legalább húsz pár nájlonharisnyát, meg csokoládét, meg mindent... „A csonkagúla köbtartalma ... drága percek, hová is lettetek ...?” — gondolja, megpróbál csak a könyvre figyelni, de nehezen megy. — Nem mindenki tud ám úgy főzni, mint én! Az a bír óné is, akihez tavaly jártam, hát uramisten, az még a bablevesbe ‘is zöldséget főzött! ,,A' húslevesbe meg krumplit .. .! „A húslevesbe meg krumplit ...” visszhangzott a fülében, s a szavak, a krumpli, a nájlonharisnya és a piaci események most már végképp összekeveredtek a csonkagúla képletével. Meg kellene mondani, hogy tanulni akar . . . nem érdeklik ezek az ezerszer hallott, unalmas fecsegések, de nem, ezt nem lehet megmondani Veronka néninek... — Nem zavarom ám, Magdika ... de tudja, amikor én fiatal voltam, az volt a legnagyobb gondom, hogy hány és milyen ruhát csináltassak magamnak. . . Most meg ... Beesteledett. Valaki csönget. Persze, persze ... Kati jön, azt mondta neki, mihelyt bealkonyodik, jöjjön be ... együtt jönnek a fiúval, igen, vége a délutánnak, vége a délutáni tanulásnak, jön a vacsora, készülődés holnapra, és a mosdatás, a lefekvés, a megszokott esti műsor. Most már abba is hagyja az erőlködést, a tanulást, csak nézi a terebélyes asszonyt, és azon csodálkozik, hogyan bírta türelemmel, idegekkel, s valahogy olyan nevetséges. Olyan most ez a furcsa, bőbeszédű asszony, igen, akaratlanul is úgy tűnik neki — mint egy .csonkagúla ...! Nevethetnékje támad, de viszszatartja. A csonkagúla megtanulható, megoldható — de az emberek rejtélyesebbek, mint a csonkagúla, mások az adataik, mások a számítási módok... Hol van az a képlet, amelyik ide illik ...? tanított, most már az általa javasolt egységes gyorsírást. — A felszabadulás után — mint régi óbudai lakos —. helytörténettel is kezdtem foglalkozni. Két könyvet írtam, egyik „Óbuda a két forradalom sodrában”, a másik „Óbuda felszabadulása és harca az életért”. írtam a szocialista tanítómozgalomról, és számos cikk, tanulmány után megírtam Czabán Sanpu életét. Most is a haladó magyar tanítók és tanárok élettörténetével, munkásságával foglalkozom. Könyvei, tanulmányai között találni egy egészen eltérő témájú, vászonkötésű könyvet: Petőfiné Szendrey Júlia „Költeményei és naplói”. Összegyűjtötte és bevezetéssel. jegyzetekkel ellátta Bihari Mór. Budapest. 1909. A könyv az Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán szerkesztésében megjelent Petőfi-könyvtár VII. és VIII. füzete. A mintegy 800 holdalas könyv második kötete a költő özvegyének eredeti elbeszéléseit tartalmazza. — Mikor és hogyan kezdett ezzel a gyűjtőmunkával foglalkozni ? — A polgári iskolai tanárképzésre a budai Pedagógiumba jártam. Ennek a képzőnek a kitűnő magyar tanára 1905-ben két nagyszerű újítást vezetett be: a tanári könyvtárban levő összes könyvekből, az intézeti könyvtárból és a saját könyveiből egy kézi könyvtárat létesített az ifjúság részére. A polcokon szabadon álltak a könyvek és mindenki mindenhez hozzáférhetett. így akarta tanítványai érdeklődését felkelteni a könyvek iránt és rávezetni őket az önképzésre, a kutatómunkára. Aztán mentem tovább a múzeumba. kézirattárba, átnéztem a korabeli divatlapokat amelyekben Szendrey Júlia írásai megjelentek. Először a Pesti Naplóban jelent meg egy cikkem. Ezután felkeresett a Pesti Napló ismert irodalmi szerkesztőié és elmondta, hogy a témával kapcsolatos nagyobb cikkemet szeretné közölni a Pesti Napló karácsonyi albumában. Most már fokozott kedvvel gyűjtögettem az anyagot. Tanárom büSzke volt rám. mert én voltam az első. akinek munkáiét — még kéziratban — felmutathatta a Pedagógium igazgatójának, bizonyítva, hogy így vezeti rá tanítványait az irodalom szeretetére, a kutatómunkára. Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia irodalmi munkásságának mai napig is egyedülálló gyűjteménye a fiatal tanárjelölt első könyve. Schelken Pálma Demény Ottó: Arany szál foszlik Holott aranyszál pántlika mögüle alakod világol s volt egy virág a hajadon ama hajnali rózsafáról megálmodom szépségedet ám leltet élő vagy valóság aki ha belőlem kilépdel sóvárgásaim visszahozzák kit páva dalol élesen smaragdszín villámló mezőben estére azt is köd üli betakarja árnyba előlem de majd hold szövi sárhaját éjszakáimra fölragyogni verítékembe fürdeti szívemen hallom sóhajtozni aranyszál foszlik pántlika s a virág is kihull hajából mezítelenül tündököl elalszik csöndes ringatástól
