Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-25 / 250. szám
t 1973. október 25. • PETŐFI NÉPE • 5 A KECELI PÉLDA ÖRVENDETES MÉRLEG Óvoda társadalmi összefogással Kecel lakossága Immár másod ízben bizonyltja, hogy egy emberként áll olyan feladatok megvalósítása mellé, amely a legjobb értelemben a közösséget szolgálja. Tavaly avatták lel azt a vízmüvet, amelynek munkálatainál óriási társadalmi segítséget nyújtott a lakosság, az idén februárban pedig elkészítették egy 50 személyes óvoda építésének ütemtervét. Az óvoda teljes költsége 1 millió 200 ezer forint, de a tanácsnak ez csupán 300 ezer forintjába került. A többit szakszövetkezetek, kisiparosok, magánosok adták: fuvart, munkát, anyagot. Például a Faipari vállalat ingyen készítette el az ajtókat, ablakokat, székekét, asztalokat, szekrényen«, a Keceli kisiparosok vállalták az összes festési, mázolási munkát, s ehhez anyagot is adtak. A lakosság többi része: a tanács dolgozói, szülök, gyerekek, pedagógusok a bontásból származó téglát tisztították meg, 'a fuvart ingyen adták a szakszövetkezet dolgozói, és a magánosok is. Az óvoda tervét a tanács építési előadója készítette — társadalmi munkában. A tervek szerint november 7-én ünnepélyesen átadják a keceli óvodát. Képünkön a befejezés előtt álló épület. (fcóth Sándor felvétele.) A naookban befeieződött Nagy István-ünnepségeken látványos külsőségek helvett az alkalomhoz illő tartalom kialakításával törődtek. Az emlékbizottság tudta, hogy mit akar: bizonyítani a hagyaték élő voltát és összegezni, úiabb adatokkal gazdagítani a száz esztendeié született művész munkásságára vonatkozó ismereteket. Egyszerre keresték és mutatták Nagv Istvánhoz és tőle, gazdag örökségétől vezető utakat. A gondosan meghatározott célokhoz megtalálták a hatékony formákat. módszereket. A Nagy István-megemlékezések sorában központi fontosságú volt a csütörtöki tudományos tanácskozás. Az előadások a festőművész életművének egészéből egy-egy fontos szakaszt tárgyaltak úgy, hogy a telies életmű minden értékét fölsorakoztatták. A tanácskozást vezető Pogány Ödön Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója elsőként Nagv István emberi és művészi példáiét, szociális tartását idézte meg. Kifejtette, hogy a száz esztendeje született alkotó munkásA beszámoló taggyűlésre készülve Napjainkban, ha pártvezetőségi tagok találkoznak, beszélgetésüknek szinte óhatatlanul témája a beszámoló taggyűlések előkészítése. Bár a napi feladatok végrehajtása, például a mezőgazdaságban az őszi betakarítás, tömérdek munkát jelentenek, a kommunisták gondolatai eközben is az évi számvetésre összpontosulnak. A beszámoló taggyűlések előtt ugyanis személyes beszélgetéseken, pártcsoport-értekezleteken, vagy a munkahelyi csoportus összejöveteleken valamennyi párttag munkáját értékelik. A szervezeti szabályzatban előírt kötelességek teljesítéséről adnak számot a kommunisták. Bizonyos, hogy a legtöbben emelt fővel vehetik számba mindennapos munkásságukat, hiszen a szeszélyes időjárású esztendő sokszor követelt! férfias helytállást. Az alapszervezetek titkárai pár héttel ezelőtt tanácskoztak a beszámoló taggyűlések előkészítéséről és lebonyolításáról. Közös véleményük szerint e taggyűlést úgy készítik elő, hogy az értekezlet legyen a munkáról, a patt tagjainak együttes tevékenységéről, a vezetőség ténykedéséről, és a legfontosabb határozatok végrehajtásáról. A községi és az állami gazdaságok pártbizottságai, csúcsvezetőségei elkészítették a saját intézkedési tervüket. Az abban foglaltaknak megfelelően irányítják, segítik az alapszer vezeti vezetőségeket. Dicséretre méltóan végzi ezt a munkát a Jakabszállás községi, valamint az Izsáki Állami Gazdaság csúcsvezetősége valamint a járási hivatal alapszeivezete. A kecskeméti járásban 147 pártalapszervezelnek és 14 csúcsvezetőségnek kell beszámoló taggyűlést tartania. E taggyűlések alapvető feladata a párttagok és vezetőségek egyévi munkájának értékelése, s a jövő év főbb tennivalóinak meghatározása. Egyaránt számba kell venni a Központi Bizottság 1972 novemberi határozatának helyi végrehajtását, s azt, hogy az alapszervezet területén hogyan, milyen hatékonysággal jut érvényre a párt politikája. Már a felkészülés során elemezni szükséges azt is, hogy az új helyzetben — a gazdasági és tanácsi önállóság jelentős megnövekedése mellett — hogyan tudnak eleget tenni a követelményeknek, és mely területeken kell javítani, gyorsabban fejleszteni az alapszervezet munkáját. Csupán az imént vázolt feladatokból is kitti», nik: nélkülözhetetlen, hogy a beszámoló kollektív munkával, az egész párttagság bevonásával készüljön. Annál is szükségesebb ez, mert az elemzésnek nincs sablonja; ahány pártalapszervezet, annyi konkrét helyzetből, adottságból kiindulva lehel az elvégzett munkát értékelni. Jellegük szerint a községek is sokfélék, máskéntmásként jelentkeznek a problémák és a feladatok - is. Mint ahogyan a párttagság felkészültsége sem egyforma. A konkrét helyzet megítélése úgy lesz igazán erédményes, előbbrevivő, ha az elemzést a helyi adottságokat szem előtt tartva végzik el a pártvezetőségek. Az előkészítő munka már eddig is kínál jó tapasztalatokat. Néhány alapszervezetnél például a pártvezetőség tagjai és a bizalmiak a párttagokkal való személyes beszélgetéseken gyűjtik öszsze a véleményeket. A járási pártbizottság instruktorai is részt vettek az 1945 óta párttag elvtársakkal való véleménycseréken. A kétszáznegyvenhat tapasztalt párttag véleménye, javaslatai és észrevételei jó segítséget jelentenek a taggyűlések előkészítéséhez. Több párttilkár felvetette azt a kérdést is, hogy lehet-e tagfelvételről tárgyalni a beszámoló taggyűlésen Ott cselekszenek helyesen, ahol — ha van megfelelően előkészített kérelem — előterjesztik azt, s a taggyűlés majd dönt. A beszámoló taggyűlések a pártdemokrácia fontos fórumai, ahol a kommunisták megvitatják saját alapszervezetük tevékenységét. Szükség van rá, hogy mindenki mondja el a véleményét, javaslatát és bírálni, vitatkozni is hasznos, hiszen ennek is fóruma a taggyűlés. Fontos azonban az arra érdemesek dicsérete, az elismerés a helytállásért, amiben bizonyára részük lesz például a partsajtó terjesztésében szép eredményeket felmutató pártaktivistáknak. Van tehát tennivaló bőven — az idén november elején kezdődő és december közepén befejeződő — a párt életében kiemelkedően fontos beszámoló taggyűlések sikeres előkészítése érdekben. Horváth Ignác * MSZMP Kecskeméti Járási Bizottságának első titkára Üt Nasv Istvánhoz sága a népi írók mozgalmának képzőművészeti megfelelője, illetve előképe. Júhász Gyulát és Nagy Istvánt párhuzamba állítva utalt a két alkotói pálya hasonlóságaira. Solymár István, a Magvar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettes — aki a festő életművének minél szélesebb ívű feltárásáért és megismertetéséért eddig a legtöbbet tette —, a pályakezdő művész és szülőföldje. Erdély kapcsolatát mutatja be műveken keresztül. Nagy István legutóbbi monográfusa Papp Gábor. a művész alföldi tevékenységével kapcsolatos kutatási eredményekre épített, tanulmányaiból közölt fontos, úi adatokat. Az úgynevezett ..Bakony-korszakot”, az 1923—28 között keletkezett művek általános jellemzőit tárgyalta Tóth Antal. Muradin Jenő művészettörténész a festő kolozsvári éveiről, kiállításairól és azok sajtóvisszhangjáról tartott igen értékes előadást. A szabadkai Duránczi Béla a mester jugoszláviai élet- és pályaszakaszát mutatta be. A bajai időszakról a művész életének utolsó éveiről Aszalós Endre szólt elmélyültem az egész életműre is érvényes megállapításokat megfogalmazva. Nagy István festészete és a népművészet közti roj^onvonásokat Bánszky Pál elemezte jól összefogottan. Lelkesen támogatták mindnyájan Miskolczv Ferenc festőművész indítványát: le'gyen Nagy István állandó kállítás. Művészi hagyatékának tekintélyes részét özvegye ugyanis átadta a bajai múzeumnak azzal az óhajjal, hogy ezek a közönség elé kerüljenek. Az állandó kiállítás létesítésével — hangoztatta Miskolczv Ferenc — valamint a tudományos tanácskozás előadásainak remélhető kiadásával a legszebb ügynek tesz szolgálatot a város, az utókor. „így lesz még igazabb Nagy István, aki van.” Végre szobor is őrzi a megalkuvást nem ismerő művész vonásait. kemény tekintetét. A portré előtt kérdeztük Barcsay Jenő professzort, hogy mi a véleménye Varga Imre Kossuth-dí jas művész alkotásáról. — A harmincas évek közepén találkoztam Nagv Istvánnal utoljára Pesten, a Nagykörúton. Beszélgettünk és ő éppen így nézett közben valahová a távolba, mint ezen a szép szobron. Kérdeztem is Varga Imrétől, hogy hol látta Nagv Istvánt. Ö azt mondta, hogy képei alapján érezte ilyennek. A művész Baján élő fia is őszinte elismeréssel gratulált a szobrásznak. — 'igen. ilyen volt édesapám. Zárkózott, sokan büszkének tartották. pedig csupán nem akart megalázkodni. Többnyire csak télen tartózkodott otthon, jó időben hazánk tájait, a szegénv emberek életét tanulmányozta, szenvedélyes elkötelezettséggel. Ott aludt, ahol éppen elérte az éjszaka, sokszor istállóban. Nagyon jónak érzem ezt a portrét, telitalálatnak. Baja nemcsak a nincstelen, szegény családot fogadta be. a harmincas évek legelején, de szere• Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelvetes méltatja Nagy István életművét. # Barcsay Jenő főiskolai tanár adta át a díjakat. • Bajai művészek a kiállításon. (Görbe Ferenc és Pásztor Zoltán felvételei.) tettel gondozza édesapám emlékét is. Kenyeret, is itt kaptunk. Néhány mecénásnak köszönhetjük. mindenekelőtt Aszalós doktornak. hogy a nehéz napokban nem haltunk éhen. Apám soha sem tárgyalt a vevőkkel, mert bántotta, ha bíráló megjegyzést tettek munkájára, és ragaszkodott' festményeihez. Anyám intézte az efféle ügyeket. 1937-ben trafikengedélyt kaptunk, ami nagy szó volt akkoriban. Örömmel láttuk, hogy a Baján élő művészek aktív szerepet vállaltak az emlékbizottság munkájában. Részt vettek az előkészítésben. ott voltak valamennyi rendezvényen. Sikerrel szerepeltek Tisztelet Nagy Istvánnakkiállítúson is. B. Mikii Ferenc kapta a 6 ezer forintos III. díjat. (Az első díjat, az ezzel járó 10 ezer forintot Tóth Árpádnak ítélték oda. A 8 ezer forintos második díjjal Tóth Menyhért munkásságát tüntették ki.) A Nagy István-ünnepségek során rendezett kiállítások november közepéig tekinthetők meg. Heltai Nándor -— Sümegi György ■ Gál Sándor: mm A meztelen holttest (15.) Nem gondolkozott még azon hadnagy elvtárs. , hogy éppen ez a széles körű nyomás az oka az eredménytelenségnek. Ismeri ugye az iskolai rendet? A rossz tanulókat éppen azért ültetik a hátsó padokba, mert ott mindig szemelőtt vannak. Aki nem gyanús, tehát megbízható diák. az az első padban ül. mert ő akkor is figyel, ha a tanár szeme nincs állandóan rajta. Mit gondol, miért mondtam én ezt magának? — Őrnagy elvtárs. én mindig jó tanuló voltam ... — Rendben van fiam. de gondolkozzon. Lehet, hogy ez a Jónás szintén ió tanuló volt és tudja, hogy ha a tanár — jelen esetben a rendőrség — közelében van. akkor nem figyelnek fel rá olyan hamar, mintha elmegy oda, ahol idegen, ahol jobban szem elé kerülhet. Ezért mondom magának fiam, hogy ne a széles körű nyomozáson járjon a fejük, hanem először a közelben nézzenek körül. Az is lehet — tekintettel arra. hogy Jónás nem veti meg az italt —. hogy valahol egészen közel, mondjuk Dombos környékén, vagy itt. a megyeszékhelyen fekszik valahol részegen. Érti? — Értettem őrnagy elvtárs! Elmehetek? — Még egyet! A lány kihallgatásánál legyenek tapintatosak. Az ilyen öregedő lányok nagyon érzékenyek szerelmi dolgokban, ha még eddig nem tapasztalta volna — oktatta az őrnagy a nála húsz. huszonöt évvel fiatalabb hadnagyot, aki értve a célzást, mosolygott a hetyke kis bajúsz alatt. —<* Igenis őrnagy elvtárs! — vágta vigyázzba magát a hadnagy főnöke előtt, akit kedvelt és örült, hogy ennek az embernek a beosztottja. Az őrnagy szintén mosolygott és — bár itt bűncselekményről van szó — átfutott emlékezetén néhány „fiatalkori botlás”, ahogyan ő nevezte önmaga előtt fiatalkori szerelmi kalandjait. — Jó látom érti! Elmehet és kérem, ha bármi van az ügyben azonnal jelentsék nekem. A hadnagy engedélyt kért a távozásra, s miután becsukta az ajtót, az őrnagy egyedül maradt. Jól esett így lenni, mikpr senki sem látja az arcát, nem figyelik, hogy miféle gondolatok, érzelmek hullámzanak keresztül rajta. Visszatért emlékezetébe az a néhány kaland, amit az előbbi beszélgetés felidézett benne. Summázatként megállapította, hogy meglehetősen gyér a szerelmi lomtára, de nem is vágyott többre akkor sem, amikor még nőtlen volt. Paraszti származása azonban valamiképpen arra determinálta — érdekes, a hozzá hasonló barátainak ugyan ez volt a véleménye, hogy az erősebb testalkatú, szép arcú, fekete nőket szerette mindig. Már hadnagy volt, mikor megismerkedett feleségével egy Tisza menti faluban. Amikor meglátta, s egy szót sem váltottak még, erős elhatározás lobbant fel benne: ezért a lányért mindenre képes lenne és ha törik, ha szakad a felesége lesz. Később ezt elmondta Magdának, s azóta többször felidézték. Minden esetben jót mulattak rajta. — Nem is kellett érted olyan sokat küzdeni! — jegyezte meg egyszer az őrnagy a feleségének tréfásan. — Igen, mert olyan szemmel néztél rám, meg úgy megszorítottad a kezemet, hogy megijedtem. Meg aztán szerettelek is. — És mért mondod ezt múltidőben? — Jól van na! öreg mackóm. Most is szeretlek. Így már jól mondtam őrnagy elvtárs? — és az asszony megveregette férje borostás, barna arcát. Jó volt ezt így felidézni most az iroda pillanatnyi csendjében, szinte megfeledkezne mindenről. Hallani vélte felesége hangját, látta a ruhát, amit akkor viselt magán, érezte az arcán a meleg és puha asszonyi kéz simítását. Az asszonyról persze azonnal a gyerekek jutottak az eszébe. A fiú tényleges katona, a lány, az idősebbik negyedéves orvostanhallgató. — Ez volt az én legnagyobb szerelmi kalandom — suttogta maga elé az őrnagy, s ami korsaját hangját meghallotta, kissé elszégyelte magát és ijedten körülnézett. A szoba üres volt, rajta kívül csak a szekrények, a bútorok, és a falon a képek. Rápillantott az órára és megnyomta az asztali csengői. — Tessék őrnagy elvtárs! — libbent be az ajtón testhez álló világosszürke kosztümben a titkárnő. Az őrnagy egy pillantással végig mérte, s megállapította. olyan idős lehet, mint az ő lánya. Csinos, csinos. — Katikám, egy kávét kérek az erősebbikből. — Azonnal hozom az őrnagy elvtársnak! — lelkendezve válaszolt a lány. Szerette, ha a főnöke, ez a zárkózott, de jóindulatú, rendes ember valamit kér tőle. Alighogy kihörpintette a kávét, megszólalt a házi telefon. — Őrnagy elvtárs jelentem, hogy a lány kihallgatható állapotban van — hangzott a vonal túlsó végéről a hadnagy szava. — Jó, induljanak. Ahogyan megbeszéltük! XXII. A nyomozók a lány kihallgatása előtt, még az azt követő napon, hogy Sunyák Olgát megtalálta az éjjeliőr és a mentők kórházba vitték, nemcsak a főkönyvelőt és a lány munkatársait hallgatták ki, hanem beszélgettek Jónás Dávid feleségével és természetesen az éjjeliőrrel is. Az éjjeliőrtől nem várak sokat, hiszen tényeken kívül — hogy megtalálta a lányt — alig tudott valamit mondani. Azt azonban elmondta, hogy az ő szolgálata hat órakor kezdődik. Aznap este is ebben az időben kezdte meg a munkát a telepen és szokása szerint körbe járta az udvart. A farakásokat, a félkész áru színeket és természetesen a kész ládákból rakott gúlákat is. Az egyik ilyen gúla tövében, a kerítés és a gúla között találta meg a lányt. Hirtelen nem tudta mihez kezdjen, aztán eszébe jutott, hogy itt mindenképpen a mentőket kell hívni. Ügy is cselekedett. Jónás Dávidné nagyjából ugyan azokat mondta el, amit a férje közvetlen munkatársai. Hallott valamit Olgáról, látásból ismeri is a lányt, de ő nem olyan természetű, aki nyomoz, futkos a férje dolgai után. Igaz, veszekedtek néha, de érzése szerint őt nem hagyta volna ott a férje, s ez biztonságot nyújtott az aszszonynak. Megszokták egymást, húsz éve házasok, pontosan negyven évesek, nincs közöttük korkülönbség, talán néhány hónap. — Mit gondolt, amikor aznap este nem jött haza a férje? — Kérem, ez vele máskor is előfordult. Tudtam, hogy aznap vagyis másodikán fizetést kapott. Szokása volt ilyenkor beülni a kocsmába, vagy a Rózsa presszóba és ott ivott. Nem egyszer megtörtént, hogy — ehhez is hozzászoktam — én lefeküdtem, elaludtam, de még nem volt otthon. Éjszaka, ha kimaradt, mindig olyan csöndesen jött, hogy engem fel ne ébresszen. Ha ivott is, nem volt durva, köteked), inkább még kedvesebb, viccelődőbb — vallotta az asszony. — Veszekedés volt-e maguk között? — Minden családban van ilyesmi. Legtöbbször azon vesztünk össze, hogy nincs gyerekünk. Ö ezért engem okolt, összevesztünk, mondtam, hogy váljunk el akkor és menjen. Én nem állok az útjába. De ilyenkor mindig bocsánatot kért és maradt, mert szeretett. tudtam, hogy szeretett. Azt is megértettem, hogy néha iszik, úgy voltam vele, bántja, hogy neki nincs gyereke. De engem is bántott és bánt ma is. De ezért nem okolhatjuk egymást. Gyakran előfordult, hogy az italozásai miatt veszekedtünk. Hónap vége felé mindig adósságot csinált, bár mindketten szépen kerestünk. A fizetését — két háromszáz forint híján — nekem mindig ide adta. de szégyelt tőlem kérni, így hát másokhoz fordult. Az adósságokat én törlesztettem. Szó nélkül... (Folytatása következik)
