Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
Hess Andrástól a Karaván kávéig Az ifjúsági könyvtárosok továbbképzése KECSKEMÉTI anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Zsolt (anyja neve: Kovács Anasztázia), Kiss Attila (Juhász Erzsébet), Antal Ferenc (Hajdú Mária), Bóta Csaba (Mészáros Borbála), Gyurkó Róbart (Nagy Mária), Gazdik György (Bója Piroska), Szujó Andrea (Pap Sára), Hegedűs Mihály (Berényi Zsuzsanna), Klátik Andrienne (Ocsovszky Gizella), Szabó János (Juhász Éva), Csősz Enikő (Dudás Jolán), Bálind Ferenc (Gyulai Eszter), Nagy Károly (Bende Katalin), Reibi Teréz (Ribányszki Erzsébet), Biliczki Imre (Ficsor Gabriella), László Ferenc (Kozma Irén), Bárkányi László (Dénárt Mária), Dányi Mihály (Szabó Anna), Kis Benedek Gyöngyi (Tormási Ilona), Horváth Tibor (Jandácsik Mária), Mag Edit (Sztupinszki Rozália), Váradi László (Oláh Etelka), Alföldi Erika (Derdák Éva), Lédeczi Arnold (Rózsa Ilona), Dobos Imre (Szilvási Erzsébet), Tóth Enikő (Sebők Eszter), Szabó Klára (Kovács Ilona), Szabó Szilvia (Kökény Gizella), Aszódi Attila (Pesti Eszter), Góbór Mária (Józsa Erzsébet), Varga József (Pataki Etel), Schneider Mónika (Baksa Anna), Nagy Mónika (Fehér Erzsébet), Vezsenyi Attila (Szabó Ilona). Valkai Gábor (Budai Ágnes), Bognár Zoltán (Mészáros Zsuzsanna), Mikó Endre (Rácz Mária), Szűcs Nikoletta (Kovács Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Farkas Antal és Szilágyi Ilona, Balog Sándor és Nagy Terézia, Tóth Tibor és Nagy Rozália, Viski Béla és Kis Irén, Pancza Gáspár és Farkas Irén, Kovács István és Gajdacsi Rozália, Hartyáni József és Csendes Erzsébet, Szabados István és Virág Terézia, Kői János és Jobbágy Erzsébet, Bakos Mihály és Nagy Mónika, Dávid István és Lángos Ilona, Amrus László és Szakolczai Terézia, Kökény Lajos és Fricska Aranka, Csizmadia László és Nagy Ilona, Kránicz György és Mácsai Andrea, Tánczos József és Nagy Mária, Kurucz Pál és Kárpáti Terézia. MEGHALTAK: Parádi József 46 éves, Bartha Sándorné 81 éves. Juhász János 61 éves, Hajnal Pálné Wilpert Anna 83 éves, Tanács Péterné Balajti Erzsébet 85 éves, Somodi Pál 74 éves, Kovács Sándor 67 éves, Thill Gabriella 67 éves, Halasi József 62 éves. Molnár Imréné Józsa Erzsébet 95 éves, Kiss Lászlóné Misovies- Kármán Erzsébet 84 éves, Boldizsár Gáborné Molnár Julianna 73 éves, Varga Mihály 69 éves, Tóth Ferenc 62 éves, ülés András 85 éves, Juhász László 1 napos, Urbán József 50 éves. Tizennégy gyerek ül az egymáshoz tolt olvasó asztalok körül a Katona József Könyvtár ifjúsági részlegében. Mindegyikük kezében ólombetű. Rákai Istvánt, a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjét figyelik, aki éppen arról beszél, hogy miként lesz a sok-sok betűből újság, könyv. Közösen megvitatják a sajtó szó jelentését, megismerkednek Gutenberggel és alaposan Hess Andrással, a budavári nyomdásszal. Egyszerre tájékozódnak a nyomdászat fejlődéséről, a sokszorosítás technikájáról. Az előadó szinte minden mondatát szemlélteti valamivel. Múlt századi újságokat mutat be, majd 1919-ben készített képeslapot és a második világháborúban szovjet repülőgépekről szórt felvilágosító röpcédulákat. Táskájából kártyalapok, címkék és érdekes könyvek kerülnek elő, különböző nyomdai módszerek illusztrálására. Az érdekesebbje csak ezután következik: színes lenyomatokon a gyerekek lépésről-lépésre tanulmányozhatják, hogy miként szaladnak föl a színek a fehér papírlapra, az egyedi rajzból, fotóból hogyan sokszorosítanak ezernyi példányt. A leninvárosi iskola hatodik bé osztályából érkező, irodalomkedvelő gyerekek sokoldalú érdeklődésére jellemző, hogy a félkész, felirat nélküli nyomdai íveket meglátva kórusban kiáltják: a Karaván kávé címkéje! Rákai István végezetül gondosan összefoglalja a nyomdászatra vonatkozó legfőbb tudnivalókat, megismétli az ötszáz éves magyar könyv történetének legérdekesebb eseményeit. Módszertani szempontból is kitűnően sikerült a keddi rendezvény — állapítja meg elégedetten Kórossy Artúrné könyvtáros, a gyermekrészleg vezetője. Örül annak, hogy a diákok jól érezték magukat, mint annyiszor hasznosan töltötték az időt. A továbbképzés elérte célját. A mai bemutató foglalkozásra ugyanis meghívták a megyében dolgozó, a gyerek- és ifjúsági korosztályokkal foglalkozó könyvtárosokat. Szükség volt erre a találkozásra. Mind többször szerveznek ugyanis klubszerű körülmények között irodalmi délutánt, fejtörőt. Telt jegyzetfüzettel utazik haza Kotvics Edit lakiteleki könyvtáros. Pompás módszereket tanult — mondta. így vélekedtek a többiek is. Valóban, a Katona József Könyvtár ifjúsági - részlegének idei, tizenötödik rendezvénye minden tekintetben kifogástalan volt. Rákai Ferenc délután a széchenyivárosi iskolában találkozott az ifjú olvasókkal. H. N. A RÁDIÓ MELLETT Hangjáték gyermekeknek A gyermekirodalom legkiválóbb alkotásai a felnőttek számára is élvezetes olvasmányok. Természetesen ez áll a televízióra, rádióra írt művekre is. A rádió vasárnapi műsorának elmaradhatatlan részei a gyermekeknek szóló hangjátékok, mesejátékok. Színvonaluk változó, de sajnos, e , műsorszámok többsége naiv, tanulságokkal túlfűszerezett „didaktikai áldráma”. Vasárnap reggel Mocsár Gábor regényének rádióváltozatát hallnattuk. A szerkesztőknek érdemes volt műsorra tűzniük a „Nagy erdő — kis fiú”-t. Árnyaltan, meleg színekkel ábrázolt gyermekalakok, fordulatos cselekmény, líraiság jellemzi a regényt, s ezeket a tulajdonságokat megőrizte a hangjáték is, sajátos eszközeivel fokozva a művészi hatást. Erre a darabra teljességgel érvényes a cikk első mondata. Hétfőn délután Gergely Sándor „Felsőbb osztályba léphet” című regényének részleteiből készült rádiós adaptációra lettünk figyelmesek. Meg kell mondani őszintén, nem azért, mint a vasárnapi hangjáték esetében. Koraérett, kicsinyített felnőttekhez hasonló gyermekalakokkal találkoztunk. Igaz, a kor és a küzdelem éretté formálja a legifjabbakat is — de aligha valószínű, hogy olyan mértékben, ahogyan Gergely ábrázolja. Az élő, gondolkodó és a játszó gyermeket „sikkasztotta” el a regényben, s ezen nem változtathatott a rádiós alkotók igyekezete sem. Kontra György Jövedelmező melléküzemág A Budapesti Duna Cipőgyárnak százharminchat asszony és leány varrja a felsőrészt az izsáki Aranvhomok Termelőszövetkezet legújabb melléküzemében. Az itt előállított termékek értéke eléri a havi félmillió forintot. A közös gazdaság vezetősége az üzem bővítését tervezi. Életmentő, gyógyító műszerek Nagyon hasznos kezdeményezés, hogy az Országos Műszerkereskedelmi Vállalat a budapesti, állandó kiállítótermén kívül több városban is bemutatja az általa forgalmazott termékeket. Az első nagyszabású vidéki orvosi műszer- és készülékkiállítás megnyitójára tegnap Kecskeméten. a közgazdasági szakközépiskola nagytermében került sor. Miután a Bács-Kiskun, Csongrád. Békés megyéből és Budapestről érkezett vendégek megnézték a ‘kiállított korszerű orvosi műszereket, berendezéseket. laboratóriumi eszközöket, gyógyászati segédeszközöket, az SZMT-székházban kerékasztalmegbeszélést tartottak. A tanácskozáson részt vevő egészségügyi vezetők, az Országos Műszerügyi Intézet munkatársai, a gyártó és javító vállalatok képviselői, a műszer- és gépellátás problémáit, a beszerzési lehetőségeket, s a további tennivalókat vitatták meg. ' Mint azt dr. Takács Sándor, a megyei kórház igazgató főorvosa mondta, nagy problémát jelent a gyógyításhoz elegendhetetlenüi szükséges gépek, orvosi műszerek beszerzése. Ennek-egyik oka az, hogy kevés az e célra felhasználható összeg, a másik akadály pedig a lassú ügyintézés. Az OMKER-től megrendelt gépekre gyakran évekig kell várni. A megyei kórház például 1969-ben igényelt a kereskedelmi vállalattól egy orvosi műszert, amelyet csak ebben az évben kaptak meg. Kiderült, hogy a gépek alkatrész-utánpótlása sem megfelelő. Sok importgéphez egyáltalán nem lehet kapni alkatrészt, de a hazaiakhoz is csak ritkán. A megyei kórházban például jelenleg öt gépet azért nem tudnak használni, mert a javításukhoz nem kapnak alkatrészt. Kiderült az is. hogy a kórházakban a modern gépek beszerelése is problémát jelent, ugyanis a technikusok, szerelők nem ismerik az úi berendezéseket. Karbantartó-. javítótanfolyamokra, továbbképző előadássorozatokra lenne szükség, amelyeken a szakemberek a modern gépek szerelését is elsajátítanák. A vita után Dános Ottó, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője és Kun Imre, az OMKER igazgatóhelyettese ismertelte azokat a feladatokat, melyek a kórházak. rendelőintézetek gyors, zökkenőmentes műszerellátását célozzák. T. L. HORDÓSZEZON # Hudák György több mint három évtizede kádármester Tokajban. Gönci hordói, 200 literes tokaji érlelőhordói, valamint puttonyai kiállításokon is szerepelnek. Hudák mester most a szüreti időben ugyancsak „kapós” a szőlősgazdák körében. (MTI foto — Kunkovács László felv. — KS.) A kecskeméti színház sikere Budapesten Nagy várakozás előzte meg Shakespeare Troilus és Cressida című színművének budapesti bemutatóját. Telt. nézőtér előtt üdvözölte hétfőn este a Fővárosi Operettszínházban Váradi Hédi a kecskeméti társulatot. A budapesti művészeti hetek keretében tartott, előadást, hosszú tapssal, lelkes ünnepséggel jutalmazta a közönség. Az előadást megtekintette Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Romány Pál. az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. a Központi Bizottság tagjai, dr. Greiner József, a megyei pártbizottság titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke. Az előzetes ió' hírekkel magyarázható, hogy sok kiváló színész, rendező is megnézte a Ruszt József rendezésében tolmácsolt Shakespeare-művet. Ott láttuk — többek között — Ruttkai Évát, Huszti Pétert. Egri Istvánt. Vámos Lászlót. Both Bélát. GYORSHAJTÁS, SZABÁLYTALANSÁG Halálos és súlyos közúti balesetek Tragikus szerencsétlenség történt vasárnap a délutáni órákban Kiskunhalas határában. Kardos Pál 47 éves .MÁV-íőellenőr, Kiskunhalas, ESajza utca 18. szám alatti lakos Zsiguli személygépkocsijával nagy sebességgel közlekedett Kiskunmajsa irányába. A gépkocsi a vizes úttesten megcsúszott, az árokba futott és ott egy fának ütközött. Kardos Pál olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A gépkocsiban mintegy 60 ezer forint anyagi kár keletkezett. A rendőrség eljárást indított Meleg Gyula 33 éves, Nagykőrös, Kecskeméti utca 3 á. szám alatti lakos ellen. Meleg Nagykőrös és Kecskemét között ittas állapotban vezette a DÉMÁSZ tulajdonát képező személygépkocsit, nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő Újvári Antal hajtotta lovas kocsinak. A baleset következtében Újvári Antalné 40 éves, Kecskemét. Kórház utca 39. és Meleg Gyuláné 32 éves, Nagykőrös, Kecskeméti utca a. szám alatti lakos súlyosan megsérült. Az anyagi kár meghaladja a 23 ezer forintot. Meleg Gyulától vezetői engedélyét elvették. Gondatlan rongálás vétségének alapos gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított Gál Benő 43 éves gépkocsivezető, Kiskunhalas, Holló utca 2. szám alatti lakos ellen. Gál hétfőn Kiskunhalas határában ,a kiskunhalasi Vörös Csillag Tsz tehergépkocsijával körültekintés nélkül kezdte meg az előtte haladó pótkocsis vontató előzését, ugyanis nem győződött meg arról, hogy őt másik jármű előzi-e. Gál ezzel az árokba kényszerítette Garas Márton, Kiskunhalas, Kórház utca 6. szám alatti lakos által vezetett, a kiskunhalasi Szőlőskert Szakszövetkezet tulajdonát képező tehergépkocsit. A teherautóról a borulás következtében egy 60 hektoliteres tartály leesett, amelyből 30 hektoliter borsűrítmény folyt ki. Az anyagi kár 120 ezer forint. Elsült a házilag készült fegyver Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított Németh András 31 éves, Kecel, Szarkásszél 81. szám alatti lakos ellen. Németh engedély nélkül, házilag egy 16-os sörétes lőfegyvert készített, amelyet a lakásán tartott. Október 16-án — ma inég ismeretlen célból — a fegyvert töltött állapotban magához vette, amely elsült, s Némethet súlyosan megsebesítette. Németh Andrást a kiskunhalasi kórházba szállították. G. G. • Horváth István látogatása az oktatási igazgatóságon. Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatóságán négyhetes továbbképző tanfolyamon vesznek részt a községi pártbizottságok és csúcsvezetők, az üzemi pártbizottságok és csúcsvezetőségek titkárai. Ebből az alkalomból látogatott el tegnap délután az oktatási igazgatóságra Plorváth István, a megyei pártbizottság első titkára és Szabó Lajos igazgató megnyitója után az 1972-es novemberi központi bizottsági határozat végrehajtásának Bács-Kiskun megyei tapasztalatairól, valamint időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatta a tanfolyam résztvevőit. • Leszecsko Csepelen. Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsnak elnökhelyettese (középen), a Magyar—Szovjet Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság szovjet tagozatának elnöke a Csepel Autógyárba látogatott. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS) • Kosárlabda. NB I-es kosárlabda-mérkőzést játszottak kedden Kecskeméten. Csepel—KSC 98:76 (35:33). Ez volt egyébként' az utolsó „zárt kapus” mérkőzés. Csütörtökön a KSC—BEAC női mérkőzést már közönség előtt játsszák. • A Fehér Ház nem tartott tájékoztatót. Kissinger amerikai külügyminiszter, Washingtonba visszatérve, kedden beszámolt Nixon elnöknek a Szovjetunióban és Izraelben tett látogatásáról. Nixon reggel érkezett vissza Camp David-i nyaralójából a Fehér Házba. Egy szóvivő a megérkezéskor azt közölte, hogy Kissinger a délután folyamán sajtótájékoztatót tart. Később azonban lefújták a tájékoztatót, feltehetően a közben kiújult közel-keleti harcok miatt. (AFP, Reuter) Lapzártakor érkezett • Fizikai és kémiai Nobel-díjak. A Svéd Tudományos Akadémia Nobel-díj bizottsága kedden odaítélte az idei fizikai és kémiai Notíeldíjakat. A fizikai Nobel-dijat dr. Leo Esaki és dr. Ivar Giaevor amerikai, valamint dr. Biran G. «Tosephson angol fizikusnak (képünk), a kémiai Nobel-díjat Ernst Otto Fischer nyugatnémet és Geoffrey Wilkinson brit tudósnak ítélte. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-7U9, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: -a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a 6001 Kecskemét, Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 (Tóth Sándor felvétele )