Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
1973. október 24. • PETŐFI NÉPE • 5 Amatőrök, műkedvelők, dilettánsok KORSZAKVÁLTÁS PÁHIBAN Faluriport a községről Sokan még ma is úgy emlegetik, hogy Páhipuszta. Pedig régen nem az, közel száz esztendeje. Ez az első neve volt a településnek, még akkor hívták így, amikor a Jászságból nem települt ide az a 110 család, amelynek szorgalmas tagjai végül is kialakították a községet és környékét: szőlősöket, gyümölcsösöket. Még szélmalmot is építettek, de annak már csak hűlt helyét találja az érdeklődő a sportpálya mellett. Páhi kisközség. Valamivel több, mint kétezer lakója van, s ennek ötven százaléka még ma is külterületen lakik. Kevesen tudják, hogy nem is olyan régen még Páhihoz tartozott Csengőd és Kaskantyú is. Ez utóbbi például csak 1949. február 1-én lett önálló község. Azt megelőzően azonban Páhinak még nagyközségi rangja volt. 9 A község főutcája portalanított úttal. • A jövő új nemzedéke Ferenczi Ágnes és Varga Borbála óvó nénik társaságában. (Tóth Sándor felvételei.) Fotográfia és 9 Ez nem jó! Nem hasonlítok! Ezt nem lehet kitenni a falra! — mondja a 80 esztendős néni, amikor a falut járó fényképészek beállítanak hozzá a fotográfiákkal, melyeket előző alkalommal készítettek róla. Holott a képek nagyszerűek: az öreg, ráncos arcon a barázdák egy egész sanyarú emberi sorsot, életutat fejeznek ki. Ez a valóság; a néni viszont nem szivesen látja ilyennek önmagát, s azt is szégyelli, hogy túlságosan öreg a fotón. Ezért mondja: a kép nem hasonlít rá. Mindez egy kitűnő filmben, Zolnay Pál Fotográfia című filmjében látható, ahol eredeti az öreg néni, s eredeti a szöveg, amit mond. Legfeljebb a fotográfus nem eredeti, mert azt egy színész alakítja. Á film természetesen nemcsak erről az egy esetről, nemcsak egyetlen életűiről szól, de ez a példa is elégséges, hogy a fényképezés, az amatőr fotózás néhány gondjához közel kerüljünk. Művészet, valóság és a valóság elfogadásának problémái ugyan egyáltalán nemcsak amatőr ügyek, de a fotózásnál talán mindez jobban tetten érhető, mint más műfajokban. A fényképezés ugyanis olyan tömegméretű, az amatőr fotózásnak olyan nagy hagyományai vannak, hogy ez az egyetlen műfaj, ahol amatőrök és profik között már rég elmosódtak a határok. A legjobb amatőrök képei manapság ugyanúgy szerepelnek a tárlatokon, mint a hivatásos művészek munkái. Nagyon sok szakma művelői pedig éppen mindennapi munkájukat egészítik ki művészi értékű fotózással. (Néprajzkutatók, zoológusok, újságírók stb.) De hát művészet-e egyáltalán a fotó? Azt gondolhatnánk: ezt a kérdést régen és sokszor tisztázták már; mégsincs megnyugtatóan lezárva. A fotó esztétáinak elsősorban a képzőművészek meg-megújuló rohamát kell állmok. Őket valóban korábbi világlátásuk, művészi hitvallásuk kérdéseiben támadta meg a fotózás egy évszázaddal ezelőtt, az elmúlt egy-két évtizedben pedig a színes fotózás megújította ezt a támadást. • Márpedig a fotó ugyanúgy tud komponálni a sík térre, vonal-,,, folt-, fény-, színhatásokkal sűríteni, kiemelni, tematikájában a természethez vagy az ember alkotta természeti tárgyak formáihoz igazodni, illetve azoktól elrugaszkodni, mint bármelyik rajz, grafika, festmény! A különbség elsősorban a technikában van. Míg ott ceruza, karctű, festék, ecset, spakni, papír, vászon, rézlap, műanyag vagy fa eszközök segítségével készül a műalkotás addig a fotózásnál ezi lencse, és lencsenyílás, mélységélesség, filmnyersanyag, papírok és előhívási technikák pótolják. A fotózást tehát a képzőművészet egyik ágának lehet, sőt kell is tekinteni. Kétségtelen viszont: egyetlen tématerületen fölénye, ha úgy tetszik, elsőbbsége van a hagyományos képzőművészeti formákkal szemben. Ez pedig a mozgás ábrázolása. Mintegy kétszáz éve, Lessing híres észtévalóság tikai fejtegetésében a vers meg egy szobor (a Laokoon-csoport) szembeállításával magyarázta a költészet és a szobrászat lényegét, s a plasztika nagy lehetőségét abban látta, hogy a mozgást egyetlen pillanatba zárva, egy folyamat előzményében és folytatásában is drámaian érzékeltetni tudja. A XX. század elején a képzőművészetben különböző avantgardista festészeti irányzatot kísérleteztek a mozgásélmény felkeltésével. Az elmúlt egy-két évtizedben meg már az egész műtárgyat — szobrot, képet, vagy képrészletet — próbáltak mechanikailag megmozgatni. Mindez jelzi a képzőművészet állandó igényét a mozgás kifejezésére. 9 Erre a legalkalmasabb művészi eszközöket alighanem mégis a fotózás szolgáltatja. S mert objektívje valóban objektív, tehát a tárgyakat, emberekét csak a filmkamerához hasonlítható tárgyilagossággal képes bemutatni — ami azonban soha sem független a gépet kezelő ember személyétől, hiszen csak általa lehet művészet —, ezért nagyon alkalmas a valóság vizsgálatára. Nem lehet véletlen, hogy az amatőr fotózás Magyarországon akkor ért el magas — a korabeli profiknál lényegesen magasabb — művészi szintet, amikor a munkásmozgalom legjobb amatőr fotósai, néhány hivatásos művész biztatására és segítségével (például Kassák Lajos inspirációjára), az úgynevezett szociofotózást művelték. A két világháború közötti Magyarország szegényparaszti és munkásvilágának ma is megrendítő művészi dokumentumai ezek a képek! Sajnos, a hazai amatőr fotózás nem egészen követi e hagyományokat. A mai valóság izgalmas feltárása helyett a fotózásból kétségtelenül könnyen adódó formai játékokat, leginkább egy, a képzőművészettel, főként a grafi-_ kával vetélkedő ágat művelnek’ igen sokan. Ellentétben a legjobb hivatásos fotósokkal, elsősorban fotóriporterekkel, akik nemzetközi rangot vívtak ki maguknak a valóság, a mai valóság pillanatokba zárt örökkévalóságának felfedezésével, bemutatásával. Mindez természetesen csak azokkal kapcsolatban merülhet fel, akik művészi fokon kívánják, tudják művelni a fotózást. Számuk azonban elenyészően csekély a milliókhoz képest — a milliós nagyságrend egyáltalán nem túlzás.! —, akik a technikai minimummal se igen rendelkeznek. Kattogtatják gépeiket az ország mindert pontján, s még a maguk elképzeléseinek se nagyon megfelelő, igazi „amatőr felvételeket” készítenek. 9 A közművelődés meglepő módon elhanyagolja őket, pedig hobbyjuk, kedvtelésük esztétikai megalapozásával milliókat lehetne hozzászoktatni ahhoz,- hogy a művészettől, tehát a fotózástól, festészettől, irodalomtól, drámától — a nyolcvanéves nénikével ellentétben — ne a megszépített, retusált, mesterségesen kiszínezett valóságot kérjék számon! B. L. Mindezt Vass Lászlótól tudom, aki tíz esztendeje egyfolytában elnöke a községi tanácsnak. Vele beszélgetünk múltról, jelenről .. . — Engem is érdekelt a település története, s amikor ide kerültem, kutatni kezdtem. Kiderült, hogy elég régi ez a község. Még 1895-ben alakult ki, illetve kezdett formálódni, amikor a Jászságból 110 család felkerekedett és itt, az akkori Páhipusztán telepedett le. Hogy miért? A magyarázat egyszerű. Akinek ott egy hold földje volt, annak az árából itt tízet kapott a homokon. Természetesen alaposan meg kellett kapaszkodni, de amint a tények bizonyítják, nem féltek a munkától. Rengeteget dolgoztak, hogy megfogják a homokot, hogy visszaköveteljék tőle a tengernyi fáradságot. Szőlőt, gyümölcsfákat ültettek, házakat építettek. Persze nem mindenkinek sikerült egyformán, meg aztán, akinek a Jászságban mondjuk tíz holdja volt — ilyen is akadt a települők között — az itt száz holdat vásárolhatott. így aztán már 'a felszabadulás előtt 300—400 holdas nagygazdák is éltek a faluban. Ä parasztság rétegződése itt is hasonlóan ailakult sok más községhez. A nagygazdákon kívül a lakosság hatvan százaléka középparaszt, 20—25 százaléka kisparaszt, a többi pedig szegényparaszt, illetve napszámos volt. Az emberek közé a felszabadulás, majd az azt követő földosztás tett egyenlőségi jelet — soroja a történelem adatait a tanácselnök. - . • Jelenleg három termelőszövetkezet van a községben: az Ifjú Gárda, a Petőfi és a Kossuth. A közös gazdaságok közel hasonló nagyságú területen működnek, szakemberrel is egyformán vannak ellátva, a gazdálkodás szintjében sincs tehát nagy különbség. Mégis, amikor Vass László a három " gazdaságot említi, akaratlanul felötlik bennem a gondolat: nem sok ennyi téesz egy ilyen kis községben, mint Páhi? De bizony sok! Mennyivel eredményesebb lehetne a munka, ha összevonnák a gépeket, felszereléseket, a szakembereket, a területet? A lakosság nyolcvan százaléka a három közös gazdaságban dolgozik. Kell ez a formális megosztás? Nem hiszem, hogy az egyesülés gondolata először bennem született meg, s bízunk abban, hogy a három termelőszövetkezet vezetője ugyancsak látja a tovább vivő utat, amire előbb-utóbb rá kell térniük, mert így kívánja a tagság és az egész község érdeke. S éppen ezért erről a tagságnak kell majd döntenie . .. Amint említettük is, a lakosság nyolcvan százaléka tagja a három termelőszövetkezetnek. Az állami gazdaság további tíz százaléknak ad munkát, jó megélhetést, de természetesen dolgoznak hivatalokban, iskolákban, üzletekben is a lakosságból. Az ingázók azonban itt is megtalálhatók. Körülbelül 40—50 ember az, aki naponta utazik Páhi— Kecskemét, illetve Páhi—Budapest között. Kecskemét, még csak érthető, nincs túlságosan messze, a busz egy szűk óra alatt beér. De miért vállalják a hozzávetőlegesen 120 kilométeres utat, akik a fővárosba járnak? Ezt kétségtelen, csakis ők tudnák elmondani. Mi csak feltételezhetünk: a megszokott munkahely, a jó kollektíva, a biztos kereset, s talán a nyugdíj közelsége. — A község lakóinak átlagos életkora 57—58 év. És ez a következő években csak emelkedni fog — vezet át a demográfia területére a tanácselnök. Elmondja, hogy amíg 1960-ban a községben még 345 általános iskolás korú gyerek volt, tíz évvel később 1970-ben már 105-tel kevesebb: 240 a számuk. Az országos jelenségnek — csökken a lakosság — itt is megtalálhatok a mutatói. Még akkor is így van ez, ha az ember nem érti a statisztikai kimutatásokat, hiszen az egyik köz-, ségi torzskönyvben például Hitben 1912 lakbs,' ál!i!másíkbaR, ugyan erre az évre 1875 lakos van bejegyezve. A tény azonban ettől függetlenül tény: egy • év alatt, 1970-ben 83-mal fogyott Páhi bán a lakosság abszolút értelemben. x — A lakosság számának állandó csökkenését szinte érezni lehet. Tív év alatt, 1960—70 között például tízszázalékos volt ez a csökkenés, ami közel 230 embert jelent. Hogy mivel magyarázzuk? Nézze, csupán egyet említek: az általános iskola nyolc osztályát mondjuk negyvenen elvégzik itt Páhiban. De közülük talán három-négy marad nálunk. A többi megy különböző közép- és szakiskolába. öt, tíz év múlva lehet, hogy vissza jön néhány, de az már nem lendít a létszámon — mondja Vass László tanácselnök. Maga is tudja azonban, hogy ez csalóka érvelés. Mert a lakosság országosan csökken, s így azok, akik Páhiból elmennek máshol kellene, hogy növeljék a statisztikát, mint ahogyan növelik is. A városok lakossága napról napra nagyobb, de ez „csak” bevándorlás és nem abszolút növekedés. — Valóban így van, s az igazi okot máshol kell keresnünk — érvel tovább a tanácselnök. — Ügy gondolom, a hiba ott van, hogy nálunk például 1960—70 között 31-ről 22-re.! csökkent az élveszületések száma. Ugyanakkor a halálozások száma emelkedett: 22-ről 37-re. Itt van a gyökere a csökkenésnek. Vass László elnöke a községi tanácsnak. Ezt nem valami szubjektív megérzés alapján mondom, hanem a tényekből kiindulva. Amikor Páhi fejlődéséről kérdezem azt várom, hogy felugrik és a szekrényhez megy a kimutatásokért. Ehelyett azonban sorolni kezdi: A község 1958-ban villanyt kapott. Két és fél kilométer járda épült 1959—60-ban, 1963- ban új postaépület és ötven gyereknek óvoda, aztán 1965-ben tűzoltóklub. Két évvel később tűzoltószertár és hét kilométernyi vízvezeték-hálózat. Aztán 1971- ben négy tantermes iskola, művelődési ház es mozi, továbbá, ugyancsak ebben az évben bővült a vízhálózat a Béke utcában. Tavaly a bevételek egy részét tartalékolták, mert járdákat akarnak még építeni. Tíz év alatt — 1960—1970 között — a községben 81 lakás épült... Ehhez természetesen az elnöknek is köze van. A dolog másik oldala, hogy a szorgalmas, és szűkebb hazáját szerető lakosság nélkül semmi sem valósulhatott volna meg aa» elmondottakból, j Miért írtunk a címben korszakváltást? Atórt, mert Páhiban már kialakult az „összkomfortos” község, s az emberek jobb, kényelmesebb életet fognak élni a következő évtizedekben. Ennek előjeleit mutatja az a három központi fűtéses lakás, amely már megtalálható, s az a három, ahol most épül ez a fűtés. A korszakváltáshoz természetesen elengedhetetlen, hogy a három termelőszövetkezet is felismerje a váltás szükségességét. Mert azt alaposan megtanulták Páhiban, hogy csak az élhet jobban, kényelmesebben, aki dolgozik, de azt is meg kell tanulni, hogy hogyan, milyen szervezettségben és az erők, lehetőségek milyen fokú összefogásával eredményesebb a munka. Gál Sándor ■Hfak sJliill A meztelen holttest (14.) Tulajdonképpen ha mélyebben önmagába néz a gépkocsivezető, ha őszinte önmagához, el kell ismernie, hogy példaképe az öreg: megfontolt, kiegyensúlyozott, jól felkészült ember. S mert látta, hogy az őrnagy elgondolkozva néz ki az egyre sűrűbb ködbe — nem zavarta további fecsegéssel. Hazáig alig szóltak egymáshoz, de mindketten érezték, hogy jól érzik magukat egymással a fűtött kocsiban, hallgatólagosan olyan apa-fiú kapcsolatot éreztek egymással szemben. — Negyedóra őrnagy elvárs és otthon vagyunk, — kockáztatott meg egy mondatot a gépkocsivezető, amikor meglátták a város fényeit, igaz, csak sejtelmesen, mintha a köd világított volna. — Vigyen a főkapitánysághoz. Benézek még egy pár percre — válaszolta az őrnagy és az órájára pillantott: háromnegyed nyolc. XX. A megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán természetesen nem csak ez az egy ügy volt napirenden. Abban azonban mindenki egyetértett a kapitányságon, hogy „Koríi-ad”-ügy a legizgalmasabb. Az is természetes, hogy ritkán fordultak elő gyilkosságok a megyében, s akkor is főleg ittas állapotban verekedtek össze az emberek, nagyon ritka volt a bosszú. Talán a szerelemféltés miatt elkövetett emberölés dominált, bár ilyen szempontból még nem gyűjtötték ki az eseteket. Mindenesetre volt ilyen tapasztalat. A Konrad-ügygyel párhuzamosan is folyt egy vizsgálat, ami sokkal egyszerűbbnek látszott. Domboson — ahol az eset történt — mindenki ismerte Sunyák Olgát. A huszonhét éves lányt a faipari vállalat ládaszögező üzemében, egy ládapiramis tövében vérbe fagyva találták. Fején jókora seb, de élet még volt benne. Azonnal kórházba szállították, műtétet hajtottak végre és az sikerült. A lány kezd felépülni, hamarosan kihallgathatja a rendőrség. A nyomozóhatóság természetesen a lány kihallgatása előtt már folytatta a munkát. Először is a faipari vállalat vezetőit keresték meg, majd a lány közvetlen munkatársaival beszélgettek a nyomozók. — Mi hallottunk olyasmit, hogy Sunyák Olgának udvarol a brigádvezetője Jónás Dávid. Ezt az embert néhány hónappal ezelőtt vettük fel hozzánk, előzőleg a helybeli földművesszövetkezetnél, mint bérelszámoló dolgozott, de onnan kitették, mert ivott. "Nem akartuk felvenni, de könyörgött, ígérgetett és — legyek őszinte — megsajnáltuk. Főleg a feleségére! tekintettel vettük fel, aki az egyik földművesszövetkezeti üzletben, a sarki ruházati boltban eladó. Gyerekük nincs és tudomásom szerint emiatt és mert a férfi ivott, gyakran volt nézeteltérés közöttük. Nos, ez az ember itt udvarolni kezdett ennek az Olgának — tájékoztatta a főkönyvelő a nyomozókat. — Jónást mikor látták itt az üzemben utoljára? — Kérem szépen, ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy én körülbelül egy hónappal ezelőtt találkoztam vele. De ez nem jelent semmit, mert én ugye itt az irodában dolgozom, az ő munkahelye pedig a ládaszegezők műhelye volt. A műhely itt a telep végében levő két meglehetősen szellős épület. A nyomozók ezután kihallgatták azokat az asszonyokat, lányokat’, akikkel együtt dolgozott Jónás, illetve Sunyák Olga. Az ő véleményük már —* mivel közelebbről ismerték Jónást és Olgát is — más volt, mint a főkönyvelőjé. — Tudtuk, hogy ez a részeges Jónás kerülgeti az Olgát, hiszen naponta a két szemünkkel láttuk, amint duruzsolt a fülébe. A szerencsétlen lány ugye már huszonhét éves volt. Minden vágya a férjhezmenés, és ezt Jónás tudtak róla, ígérte hát neki, hogy elveszi feleségül, csak előbb el kell válnia a mostani asszonytól, akitől nem lett gyereke, akitől elhidegült stb. Szóval telebeszélte az Olga fejét. Nekünk nem tetszett az a dolog. Mondtuk is Olgának nemegyszer, amikor lelkendezett, hogy így szereti őt a Jónás, meg úgy szereti. Szóval mondtuk is neki, hogy de nagy marha vagy te Olga — már elnézést az erős kifejezésért — ha elhiszed, hogy elvesz téged az a Jónás. Meg aztán bolond lennél, ha hozzá mennél egy ilyen mihaszna emberhez. Mit számít az, hogy hány éves vagy. Dolgozol, megélsz egyedül is. Ha meg gyereket akarsz, ne ettől, hanem akadna arra érdemesebb ember is. Még ha nem is venne feleségül. Fütyülj a világra — sorolta a ládaszegező brigád legidősebb tagja Nagy Józsafné. • — Jónást mikor látták utoljára? — November másodikén, a fizetési napon, amikor este az éjjeliőr megtalálta Olgát a piramis tövében. Másnap már nem jött a Jónás, de azóta sem láttuk. A feleségét is meg lehet kérdezni, mert úgy tudjuk otthon sem volt az eset óta. Biztos, hogy ő ütötte le ezt a szerencsétlen lányt, mert nem akart neki engedni... én így gondolom ugye — vitte tovább a hangot Nagyné. — Persze Jónásné. a Katika tudott arról, hogy a férje szélhámoskodik. de ő nem olyan aszszony, aki szaladgál, ellenőriz. Beletörődött a sorsába, viselte a szégyent, amit az ura hozott a fejére. Tudott Olgáról is, mert a boltba mindig ment egy-két jóakaró, aki felvilágosította. De azoktól megkérdezte, hogy miért akarnak őrajta „segíteni”? Majd, ha megunja, akkor ő segít saját magán ahogyan tud. Szóval a Katika ilyen asszony. — tette hozzá az elmondottakhoz Oláh Rozália, aki éppen az Olga mellett dolgozott az asztalon. — Jónás aznap józan volt, amikor utoljára látták? — Hát igaz, ami igaz. hogy ide reggel mindig józanul jött be, mert megmondták neki, amikor felvették, hogy ha csak egyszer is ittasan ion a munkahelyre, vagy be sem jön, mert berúgott, le is út. fel is út. Aznap is józanul jött. de amikor délelőtt megkaptuk a fizetést, délben már ivott valahol.- Délutánra igen rózsás kedve kerekedett. Mink délután háromig dolgozunk, ők az Olgával még itt maradtak. Ezt máskor is megtették, nekünk fel sem tűnt, úgy tettünk, mintha nem látnánk, nem hallanánk semmit. Hogy aztán utána mi történhetett a jó isten tudja — fejezte be meglehetősen terjengős előadását Nagyné. , A nyomozók feladata tehát egyszerűnek. világosnak tűnt: elfogni Jónást, a lánvt kihallgatni. Ez utóbbi csak idő kérdése, az előbbi szintén. XXI. Az őrnagy ilyen állapotban találta a „bibliás ember” ügyét, amikor este még benézett a kapitányságra. Jónás Dávidot nevezték bibiás embernek, s bennük — mármint a rendőrökben — nem volt kétség aziránt, hogy a lánvt ez az ember akarta megölni, s hogy mégsem halt meg, az pusztán a véletlen műve. Az őrnagyot idegesítette, hogy még ez a bibliás ember sincs cellában. Másnap reggel ez ügyben konzultált a nyomozóval, akinek kiadta az ügyet. — Mi van a bibliással? — őrnagy elvtárs jelentem, a lány egy-két napon belül kihallgatható állapotban lesz az ^orvosok véleménye szerint. Ettől sokat várunk. Természetesen Jónás Dávid kézre kerítése érdekében is széles körű nyomozást indítottunk. de eddig érdemleges adattal, ténnyel és eredménnyel nem szolgálhatunk. (Folytatása következik)