Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-24 / 249. szám

I IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig- felhőátvo­nulások, szórványos esőkkel. Mérsé­kelt, időnként élénk délnyugati, nyu­gati, majd megerősödő és északnyugatira, északira forduló szél. Az éj­szakai lehűlés gyengül, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1—mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 fok között. (MTI)_________________^_______________________________________________________ Megélénkült a nőbizottságok munkája VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP bacs-kiskun megyei BIZOTTSÁGÁNAK napilapja XXVIII. évi. 249. szám Ara: 90 fillér 1973. október 24., szerda Érdekek és érdekviszonyok a szocializmusban Televíziós vitaműsor felvétele Kecskeméten A Magyar Televízió „Condor” típusú közvetítőkocsija külsejé­ben nemigen tér el a megszo­kottól. Ám ami belül látható, még a laikus szívét is megdobog­tatja ... Ez a kocsi az első, amelyik a hagyományos berendezéseken kívül képrögzítő készülékkel, közismert nevén képmagnóval is fel van szerelve. A kisebb-na­­gyobb képernyőkkel, műszerek­kel, kapcsolókkal teli '„fal ' előtt már elfoglalták helyüket a tech­nikusok, élükön Marton János műszaki vezetővel, s a rendező, Radó Gyula rövid, egyértelmű utasításokkal irányítja az opera­tőröket, akik Abonyi Antal veze­tő operatőr vezérletével elhelyez­kednek a „tüzelőállásokban". Tegnap délelőtt az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának nagy­termében érdekes vitaműsorról készített felvételt a televíziós stáb. A politikai adások főszer­kesztőségének propagandarovata vitasorozatban foglalkozik nap­jaink egyik rendkívül izgalmas témájával, az érdekek és az ér­dekviszonyok problémájával. A műsor szerkesztője Varga Zsuzsa. — Ez a vita az anyagi érdekelt­ség és a csoportérdekek össze­függését tárgyalja A tizenkilenc résztvevő megtekinti a tisza­­kécskei VEGYÉPSZER-ben ké­szült filmriportot, amely gyakor­lati példáival igen jó kiinduló alap a beszélgetéshez. Hat me­gye oktatási igazgatóságainak se­gítségével igyekszünk minél mé­lyebben kibontani a sorozat témáját. Hadd említsek meg né­hány címet: érdekkonfliktusok, érdek és kultúra, érdek és po­litika. Munkás, pártalapszervezeti tit­kár, bíró, mérnök, iskolaigazgató mondja el véleményét, gondola­tait az érdekek összefüggéséről. A kécskeméti vita szakértői dr. Pirityi Ottó és Knopp Tamás, a sorozat állandó műsorvezetője dr. Pozsgay Imre kandidátus, a Társadalmi Szemle helyettes fő­­szerkesztője. — A közvéleményt igen inten­zíven foglalkoztatja az érdekek és érdekviszonyok problémája — mondja dr. Pozsgay Imre. —Ter­mészetesen ez a fogalom csak mintegy szervezi, vezeti a vitát, szóba kerül sok egyéb fontos társadalmi kérdés is. Az, hogy ezt a sorozatot az ország sok százezer dolgozója látja, hallja, bizonyítja majd, hogy ez a té­makör nem „tabu"’, egyáltalán nem tartozik a „kényes” kérdé­sek körébe. A beszélgetés közben a kép­magnó serényen dolgozott. A vitaműsor első részét november elején, a Kecskeméten készült felvételt november harmincadi­kén láthatjuk a képernyőn. K. Gy. Vita a szakszövetkezeti gazdák nyugdíjáról A Homokhátsági TESZÖV szö­vetkezetpolitikai és nőbizottsága tegnap Kecskeméten tanácsko­zott. A megbeszélésre meghívta a szakszövetkezeti nőbizottságok es szociális bizottságok elnökeit. Kovács László, a területi szövet­ség titkárhelyettese olyan témák­ról szólt a megbeszélésen, ame­lyek mindennap foglalkoztatják a szövetkezeti tagságot. Elöljáróban a szakszövetkezetek jelenlegi helyzetét és a következő években várható fejlődést elemezte, szólt arról, hogy a szövetkezetekben emelkedett a nődolHozók száma, ami fokozottabb figyelmet kíván a nőbizottságoktól. Ismertette a területi szövetség javaslatát, hogy létesítsenek egészségügyi alapot. A legnagyobb érdeklődési a nyugdíjjal és járadékkal foglal­kozó témák váltották ki. A jelen­levők kérdéseire Vájná József, az SZTK ügyintézője részletesen vá­laszolt. Említették a járadék fo­lyósításához szükséges „szolgála­ti’’ idő megvásárlási lehetőségeit. A tanácskozás résztvevői el­mondották. hogy a szövetkezeti tagok nyugdíj- és .járadékügyek­ben eléggé tájékozatlanok, s a le­hetőségek. intézkedések megisme­réséhez hasznos volt ez a meg­beszélés * A szakszövetkezetek területi szövetsége Kiskőrösön — többek között — a nőbizottsági munká­val foglalkozik mai ülésén. Szám­ba veszik a már elvégzetteket, s a még hátralevő feladatokat. A körzetben is két esztendőnek kel­lett eltelni ahhoz, hogy az 1970- ben létrehozott bizottságok meg­találják helyüket a gazdaság szer­vezetében és az úi követelmé­nyeknek megfelelően tevékeny­kedjenek. Határkőnek tekinthető az 1972-es esztendő, az alapszabály­módosítás ideje. Ekkor már min­denütt a szövetkezet teherbírá­sának ismeretében tették, meg ja­vaslataikat a nőbizottságok, kí­vánságukra fogadták el több he­lyütt. hogy a nődolgozók 150 munkanap teljesítése esetén kap­nak, fizetett szabadságot, a gyer­mekes anyák pedig még pótsza­badságot is kapjanak. A 25 nő­bizottsági elnök közül tizenegyen tagjai a vezetőségnek, felelősség-' gél szólhatnak a gazdálkodás me­netébe. A nők továbbtanulásának sok akadálya van. de újra és újra próbálkoznak: így tavaly a ke­celi Kinizsi Szakszövetkezetben •ki-an végeztek szakmunkástan­­íolvamol. A kiskőrösi Toldi Szak­­szövetkezet klubiának foglalko­zásaira telenként nvolcvanan jár­nak el rendszeresen. A nőbizottságoknak is köszön­hető. hogy a szociálpolitikai elvek mindjobban érvényesülnek. a szakszövetkezetek támogatják a községekben az óvoda- és bölcső­deépítést. A keceli Béke az idén is 15 ezer forintot fordított erre a célra, a kiskőrösi Toldi évente 13 gyermek, a kiskunmajsai Jo­natán 17 gyermek elhelyezéséről gondoskodik. Imrehegyen az Üj Élet Szakszövetkezet 1972. no­vemberében fejezete be a 25 he­lyes óvoda építését, öt szövetke­zetnél van üzemi étkeztetés. A nőbizottságok most az öltöző-, fi'tr­­dőépítést szorgalmazzák és a munkahelyre történő szállítás kulturáltabbá tételét. Szeretnénk szorosabbá fűzni a kapcsolatot a KISZ-szervezetekkel és segíteni a fiatalok lakásépítési akcióját, ja­vasolták. hogy az építeni szándé­kozó 30 éven aluliak ingyen kap­janak telket. Cs I. — D. É. 9 A sorozat műsorvezetője és a kecskeméti vita szakértői. (Kontra György felvétele.) Felkészült a télre a Közúti Igazgatóság A közutak téli forgalmának biztosítása érdekében a KPM Közúti Igazgatósága már meg­rendezne az úgynevezett megyei hóértekezletet. Az igazgatósás gondozására bí­zott 2200 kilométer úthálózatból síkosság esetén folyamatosan 720 kilométert szórnak le sóval. Ez a jelentős útszakasz magában foglalja az első és másodrendű főútvonalakat, a városok átkelési szakaszait és néhány fontosabb összekötő utat. E munkához 3500 tonna só áll rendelkezésre, ame­lyet 34 saját és bérelt sószóró fog az utakon elhinteni. Az úthálózat többi részén csak az útkeres"*“­­ződésekben. kis sugarú ívekben, vasúti átjárókban, emelkedőkön — tehát a balesetveszélyes helye­ken — homokkal történik a vé­dekezés. amelyhez 11 gépkocsival rendelkeznek. A hóeltakarításban a korábbi évekhez viszonyítva, eggyel több, vagyis négy hómaró vesz részt. Ezenkívül 36 gépkocsira és 65 vontatóra szerelt ekét készítetlek elő a hó eltakarításához. Rendkí­vüli időjárás esetére pedig tíz lánctalpas tolólapos gépre kötöt­tek szerződést. A megelőző védekezésre is gon­doltak. Ennek érdekében 6300 hófogó rácsot készítettek, s mint­egy hat kilométer hóvédő erdő­­sávot telepítettek. Az útvonalak hóeltakarítási sorrendjét a követ­kezőkben állapította meg: elsőnek a fő közlekedési utakról, utána a masuarenau toutakról. a távolsá­gi autóbusz, vasútpótló autóbusz, fontosabb üzemek munkásszállító gépjárművei által igénybe vett közutakról, s végül az egyéb utakról takarítják le a havat. A KPM Közúti Igazgatóságnak a közutak hó és síkosság elleni védekezésre mintegy 12 millió forint áll rendelkezésre. ELUTAZOTT A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG a békeerők moszkvai világkongresszusára Kedden — a kora reggeli órák­ban — elutazott Moszkvába a békeerők világkongresszusán részt vevő népes magyar küldött­ség, élén Kállai Gyulával, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökével. Delegációnk búcsúztatására a Fe­rihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország­­gyűlés elnöke. Ott volt V. I. Pav­lov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A békeerők világkongresszusán 144 ország küldöttei vesznek, részt, és mintegy 100 nemzetközi szervezet képviselteti magát. A küldöttek száma összesen több mint 3 ezer lesz. A nagy jelen­tőségű moszkvai tanácskozás megnyitó plenáris ülésére hol­nap, csütörtökön kerül sor. (MTI) 9 A küldötteket Apró Antal, az MSZMP PB tagja, az országgyűlés elnöke búcsúztatta. (MTI foto: Tormái Andor felv. — KS.) Ismét kiújultak a harcok a közel-keleti fronton „Törékenynek és bizonytalannak” látszik a tűzszünet a kö­zel-keleti háború frontjain — jelentették a nagy hírügynök­ségek néhány órával azután, hogy hétfőn, egy biztonsági ta­nácsi határozatban testet öltő szovjet—amerikai kezdeménye­zés nyomán elhallgattak a fegyverek. A kezdeti borúlátást igazolják a kedd reggeli jelentések: Izrael Egyiptomot, Szí­ria pedig Izraelt vádolta meg az ellenségeskedések felújítá­sával. Egyiptom hivatalos formában cáfolta az izraeli állításokat. Egy katonai szóvivő szerint Tel Aviv csupán ürügyet keres ah­hoz, hogy ismét támadhasson. „Az egyiptomi fegyveres erők legfőbb parancsnokuktól, Anvar Szadat elnöktől utasítást kaptak, hogy tartsák tiszteletben a tűz­szünetet" — mondta a szóvivő. — Emellett a kairói lapok is megerősítették: Egyiptom elfo­gadta a Biztonsági Tanács tűz­szünet i felhívását és eleget is tesz. annak. A tűzszünet beállta előtti hely­zetről a félhivatalos Al Ahräm katonai tudósítója azt írta, hogy tizenkét órával a fegyvernyug­vás előtt „az egyiptomi fegyveres erőkx olyan méretű veszteségeket okoztak az ellenségnek, mint a megelőző öt nap páncélos ütkö­zeteiben együttvéve”. Ami a Szuezi-csatorna nyugati partján harcoló izraeli egységeket illeti, ezek — ugyancsak az A1 Ahram tudósítása szerint — „szétszóród­tak” a váratlan egyiptomi ellen­csapás nyomán. Izraeli helyekről viszont arról tudósítanak, hoéy az „egyiptomi anyaországban” te­vékenykedő izraeli gyalogos és páncélos egységek a tűzszünet pillanatában 1200 négyzetkilo­méternyi területet tartottak el­lenőrzésük alatt. Szíriában hétfőn, noha a da­maszkuszi vezetés még nem fog­lalt véglegesen állást a Bizton­sági Tanács felhívásáról, ugyan­csak elhallgattak a fegyverek. Am kedden reggel már arról szá­molt be a damaszkuszi rádió, hogy az izraeli tüzérség és lé­gierő a Hermon-hegységben hét­főn rendkívül heves gyalogsági ütközetek folytak: Izrael állító­lag háromezer elsővonalbeli ej­tőernyősét vetette be három stratégiai fontosságú település elfoglalására — eredménytelenül. Izraelben megerősítették, hogy az egyiptomi fronton kedden dél­előtt kiújültak a harcok, földön és levegőben egyaránt. Egy damaszkuszi katonai szó­vivő hírül adta, hogy kedden iz­raeli légikötelékek — körülbelül 60 gép — a szíriai fővárostól északra polgári célpontok ellen (Folytatás a 2. oldalon,) • A közös tsz-vállalkozás lajosniizsei üzemében szakaszoló kapcsolókat készítenek a Budapesti Vil­­lamosipari Vállalat részére. Két évvel ezelőtt jött létre La­­josmizsén a helybeli Népfront, valamint a városföldi Petőfi Tsz vegyesipari és szolgáltató közös vállalkozása. 1972-ben már 27 millió forintos termelési értéket produkált a szövetkezeti üzem. Az idén nem kevesebb, mint 45 milliós termelési terv megvalósí­tásán fáradoznak. Az ugrásszerű fejlődést részben létszámnövelés­sel, részben a munkafolyamatok megfelelő gépesítésével alapozták meg. Fő profiljuk a különböző szak­ipari munkák helyszínen való el­végzése. ezekhez vállalják a szükséges. vasszerkezetek legyár­tását is. Ilyen alapon nyilván a szállítási határidőkkel sincs probléma. Éppen ezért a közös vállalkozást szívesen bízzák meg olyan1 nagy vállalatok is munká­val, mint a Péti Nitrogén Művek, a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat, a Tiszai Ve­gyi Kombinát. 9 Szolgáltatásaik közé tartozik a villanymotorok tekercselése és javítása. Nagy Dezsőné egy kijavításra küldött villanymotor teker­cselését végzi. (Pásztor Zoltán felvételei.) I A lajosmizsei közös vállalkozás jó híre 0 A KI*M Közúti Igazgatóságának kecskeméti útmesterségén meg­tartották a hóeltakarító gépek műszaki szemléjét. (Takács Éva felvétele.)

Next

/
Thumbnails
Contents