Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-21 / 247. szám
1973. október 21. • PETŐFI NÉPE • 3 Ma délután, az öregek napja alkalmából sok szeretettel köszöntötték Kecskeméten, a szociális otthonban Virágh Ferenc bácsit, aki 1873október 29-én született Kecskeméten. Sokáig Kunbaracson élt, földműveléssel foglalkozott és 1955. március óta él az otthonban. Feri bácsi ma is jó hangulatú, vidám ember, de amikor köszöntöttük századik születésnapján, kijelentette: ne öregítsetek fiam, majd csak 29-én leszek száz éves — ha megérem. Egészségét, szellemi élénkségét látva kétségtelen, hogy megéri. A százon túli évekhez pedig kívánunk neki további jó egészséget, erőt és vidám hangulatot. (Pásztor Zoltán felvétele) Száz éve már... BESZÉLIK HOGY... Nehéz valamiről lemondani kadnak, akik most már kifejezetten aggodalmaskodnak: mi lesz, ha ez így megy tovább és egyik napról a másikra újabb vezetők nyújtják be lemondásukat? S azt mondogatják, hogy ideje volna közbelépni, vagy a sportriporterek kedvenc kifejezésével élve köz beavatkozni, mert egy-egy személy lemondása nem jelent megoldást, nem orvosolja az általános bajokat. Ha véletlenül kíváncsiak volnának a véleményemre, úgy elmondhatom, hogy a lemondás szerintem sem csodaszer, jóllehet kivételes erkölcsi nagyság, az átlagosnál erősebb akaraterő és önkritikus szemlélet kell hozzá: Ezt onnan tudom, hogy magam is már több ízben foglalkoztam a lemondás gondolatával, de a gyakorlati lépésig még egyszer sem jutottam el. Pedig okom mindannyiszor lett volna rá, sőt mások is ajánlgatták, hogy mondjak le. S bár az értelmemmel felfogtam, hogy csakugyan le kellene mondanom, mégsem tudtam kimondani a döntő szót. Nem kívánok senkit sem untatni kicsinyes és személyes ügyeimmel, de különösen reggelenként éreztem,, hogy ez így nem mehet tovább. Tüdőm pattanásig feszült, légcsövemet mintha vaskesztyűs marok szorította volna, még a hideg veríték, is kivert, szédülési rohamok ismétlődtek, minden észérv azt diktálta, hogy nincs mese, le kell mondanom arról az átkozott cigarettáról, majd némi lelkitusa után rágyújtottam a következő Symphoniára. Mindezt annak bizonyítására mondtam el, hogy nagyon is meg tudom érteni mások vívódásait a lemondással kapcsolatban. Itt vannak például a labdarúgócsapatok edzői, akikről mostanában egyre-másra lehangoló hírek érkeznek. Képzeljék csak el, hogy egy-egy edző micsoda lélekörlö belső küzdelem után juthat el a sorsdöntő elhatározásig, lemondásának benyújtásáig. Bizonyára végiggondolja mindazt, amit hallott és olvasott a körülötte zajló életről, s amelyből megtudhatja, hogy máshol mindenütt rendben mennek a dolgok, eredményt eredményekre halmoznak. Hívévé persze a labdarúgást, amelyben egymást követik a kínos kudarcok, s még a gyengébb versenytársakkal szemben is legfeljebb döntetlenre futja. Az edzőnek eszébe juthat annak a vállalati vezetőnek a példája, akiről gyáron belül mindenki tudja, hogy nem robban föl a feje a nagy észtöl es nagyon a sor végén állhatott, amikor a vezetői képességeket osztogatták, gyáron kívül mégis többnyire elismerésnél szólnak róla, valamint üzeméről, s ö maga még almában sem foglalkozik a lemondás gondolatával. Miért is tenne ilyesmit, hiszen azzal viszont tökéletesen tisztában van, hogy az esetleges eredményekért bátran vállalhatja a felelősséget, míg a kudarcokért okolhatja a vele kooperáló vállalatok késedelmes és kifogásolható szállításait, a kedvezőtlen piaci adottságokat, a munkaerőhelyzetet, a műszaki-technikai színvonalat, vagyis mindig azt, ami éppen elfogadható magyarázatnak látszik. A gyár falai mögé kívülről ugyanis többnyire nem lehet belátni. A futballedző helyzete azonban egészen más. Hogy miért? Gondolják csak el, milyen kellemetlen helyzetben van azzal, hogy munkáját a nagy nyilvánosság előtt kényszerül végezni. A sportpályák kapujánál állnak ugyan őrök, de azok valami régről származó szokás szerint mindenkit beengednek a stadionba, aki előzőleg megváltotta a belépőjegyét. így aztán az edző szamára olyan kedvezőtlen munkafeltételek alakultak ki, hogy tízhúsz forint lefizetése esetén bárki beleszólhat a munkájába. Tovább rontotta ezt az amúgy is tarthatatlan helyzetet a technika fejlődése, amelynek következtében lehetségessé vált a labdarúgó-mérkőzések televíziós közvetítése. Ez aztán végképp betette a kaput az edzőnek, mert azóta nemcsak néhány ezren látják munkájuk eredményét, vagy eredménytelenségét, hanem milliók. Elég ehhez otthon benyomni a tévé gombját, s ha éppen meccs megy. bárki félóra alatt meggyőződhet arról, hogy ez vagy az a csapat botrányosan rosszul, lélektelenü\ játszik, tehát edzője vagy nem érti a dolgát, vagy erélytelen, képtelen kézben tartani a játékosok felkészítését. Ha mindezt velem együtt végiggondolták az edző szemszögéből. akkor talán már maguktól is rájöttek arra az egyetlen megoldásra, amellyel elejét lehet venni a további lemondásoknak. Nyilvánvaló, hogy a mérkőzéseket zárt kapuk mögött kellene megrendezni, szigorúan tárol tartva a televíziós kamerákat is. Persze, a közvéleményt azért valahogy továbbra is tájékoztatni kell.. . Utólag mindig ki lehetne adni egy hírt a mérkőzésről, amely tartalmazná, hogy elekor és ekkor mérkőzésre kerüli sor a különböző csapatok között, s a meccs bizonyos eredménnyel zárult. Igaz, még így is előfordulhatna, hogy nagy ritkán egy-egy edzőt felmentenének beosztásából, de mindenképpen érdemei elismerése mellett. Magától azonban aligha jutna eszébe akár egyetlen edzőnek is, hogy lemondjon. Ha csak a cigarettáról nem. Árkus József Őszintén az öntözésről NAPKÖZBEN Amikor olvastuk, hogy az Országos Vízügyi Hivatal megvonja a vízhasználati jogot azoktól a gazdaságoktól, amelyek nem, vagy csak nagyon kis mértékben használják ki az öntözőberendezéseket, — csodálkoztunk. Hiszen ez az intézkedés nem old meg semmit. Aki nem használta a berendezéseket, ezután sem használja. És nem azért nem öntöztek, mert nem volt kedvük hozzá, vagy nem tudták, hogy kellene. Mi az öntözőfürthöz tartozunk, 1800 holdas területünkre mondják szaknyelven. hogy műszakilag beépített. Ennyit tudnánk öntözni. Mondom, tudnánk. De nem öntözünk. Érdemes számbavenni. milyen is ez az öntzőfürt. Van egy korszerű nyomásközpontunk. automatizált, akár 50 évig is megállja a helyét. A hidránsnál viszont- már a középkort találhatjuk. Olyan, mintha a szántásnál még a faekét használnánk. A hidránstól már vége az öntözőfürtnek. A csövek kézi telepítésűek. és erre a munkára már Bátván sincs ember. Nem létezik olvan bérezési forma, amit ne próbáltunk volna. Akármennvit is fizetnénk, az. emberek nem hailandók így dolgozni. Sok összetevője van ennek a problémának. A csövek telepítése nehéz fizikai munka: 30—40 centiméteres sárban, fülledt levegőben kellene tovább vinni a vezetéket. Az alacsony kultúrákban — paprikában, paradicsomban — még csak megy valahogy. De a kukoricában már semmiképp. Ezen szerintem nem is lehet .csodálkozni. Az átlagéletkor itt. a bátyai Piros Paprika Tsz-ben. 55 év. Ki követelheti meg ezektől az emberektől, hogy viseljék el a magasra nőtt kukoricában a 90 százalékos páratartalmat. a 40—45 fokos hőseget? Nincs az a pénz, amiért elvállalják. 1962-ben készült el ez a l'ürt. Azidőben még a plébános és a kisiparos kertgazda is öntözött. Három éven át sportból csinálták a dolgot. Volt kiemelt gárdája. speciális öntözőbrigád is. De lassan lemorzsolódtak' az emberek. Akkoriban az FM irányítása alatt lévő Bács-Kiskun megyei öntözési szaktanácsadó csoport vezetője voltam. Két smff" rém az akkori brigádtagok közül, most is itt van a tsz-ben. Az egyik raktáros, a másik brigádvezető. Mindkettőjük sokat tanult. De nemcsak ők. hanem jónéhányan. Márpedig a tanulás nem kevés pénzbe került. Tudásuk holt tőke. s a pénz. úgy látszik elveszett. Hogy miért szűntek meg ezek az öntözőbrigádok? A tsz-eknél szerződéssel voltak: április 1-től szeptember 30-ig szólt a megállapodás. Mert. ugye, az öntözés idénymunka. Ezek az emberek más dolgot nem szívesen vállaltak, a kenyér viszont kellett. Hát elmentek sorra, a brigádok megszűntek. Próbálkoztunk már Bátyán is mindennel. Március óta nem volt olyan termelési értkezlet, brigádülés. párttaggyűlés, ahol ne esett volna szó az öntözésről. Az emberek háborogtak. Aztán házsoronként felosztottuk a községet és a brigádvezetőkkel végigjártunk minden házat. Mit gondol hányán jöttek el másnap öntözőcsövet telepíteni? Hárman. Kínlódás ez a javából. Mindenkinek fái ez az öntözési ügy. de megértem, ha az egészségét senki sem hajlandó kockáztatni érte. És tudjuk, hogy Bátyán a szárnyvezetékeket a bátyaiaknak kell arrébb rakni, ha iobb termést akarnak. Jobb termés? Lehetett volna. Paprikát, paradicsomot öntöztünk azért, meg is látszik a termésen. Öntözhettünk volna még kalászost. kukoricát. Csak a silóra futotta az erőből, a nagyobb kukoricára nem. Persze, elég jó a hozam ennek ellenére, de ha időben kap csapadékot a növény, 20—30 százalékkal többet törhetnénk most le. Drága az idén is a víz. A berendezések teljesítménye ugyanis 1 millió köbméter. Ha ennyit felhasználunk. akkor köbmétere 1 forint. Itt a kimutatás: tavaly 140 ezer köbmétert, az idén 550 ezer köbmétert szórtunk ki. 1972- ben 5.60-ba. ez évbe 2 forintba került egv köbméter víz. Elképzelhető, hogy ezt nyugodtan tudomásul veszik akármelyik szövetkezetben is? Mi a megoldás? Semmiképp sem az elsőként említett rendelet. Gépesíteni kell a szárnyvezetékek telepítését. Az alacsony kultúrákban — lucerna, kertészeti növények — a kerekeken gördülő berendezéseket kell alkalmazni. amiket hidromotorok. vagy robbanómotorok visznek előre. A kukoricában legjobbak a konzolos berendezések. Megnéztük a Szekszárdon készített gép prototípusát Hartán. A szórófejek kitűnőek. a cső anyagának szilárdságával viszont bai van. Ki kell javítani és gyártani, de minél előbb! ITihetelen kára származik az üzemnek, a népgazdaságnak abból ha nem oldják meg a problémát. Az elsoroltakhoz szeretnénk még két dolgot hozzátenni. Tizenöt éves téma: elfogadható és jó vízmérő óra nincsen forgalomban. Tíz évig mondtam, kértem, követeltem — nincs. Sosem tudja a tsz. mennyi vizet használt • Bakos Béla: „Az egészségét senki sem hajlandó kockáztatni .. (Dénes Éva feb Vele) fel csak a számlákról, amit denek. Aztán 'a talaineo ’c mérő! Mert az sincs a gazda birtokában. Normatívák alapján öntözünk. Egyszerű, szívóhengeres műszer, amit csak ledug az ember a földbe, és pillanatok alatt leolvashatja róla a nedvességtartalmat. nincs. Pedig nem ártna. / Egyáltalán nem vígasztal bennünket, hogy az öntözés általános probléma. S nem magyar specialitás. Most voltam Jugoszláviában két napig, a KISZ KB és a MÉM Tiszavidéki Fejlesztési Irodája által szervezett tanulmányúton. A Vajdaságban töltöttünk 10 napot, az öntözést, az üzemszervezést néztük meg. Ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, mint mi. Ök is azt mondták, hogy nem fordítottak elég figyelmet a gépesítésre, holott már régen gondolni kellett volna rá. Ha már eddig nem történt semmi, vagy csak kevés, akkor most nagyon sürgősen kell cselekedni. Jó, mondhatják, vannak berendezések. miért nem vásároltunk eddig? Megpróbáltuk, rendeltünk gépeket, egy sem érkezett belőlük. Egyetlen reményünk a bajai kukoricatermesztési rendszer. Tagjai vagyunk mi is, nemrégiben elmondtuk gondjainkat, s azt válaszolták, segítenek a berendezések beszerzésében. Hát ennyit az öntözésről. Higgyék el, az üzemek szeretnék legjobban, ha lenne megoldás. Évek óta nézzük a berendezéseket, gyűlik a keserűség, mert nem tudjuk kihasználni. Kevesebb gondnak, nagyobb termésnek ugyan ki ne örülne? Elmondta: Bakos Béla öntözési szakmérnök, a bátyai Piros Paprika Tsz párttitkára. Legyezte': Dénes Éva Dávid segíti Góliátot smerik-e azt az érzést, amikor az ember örömében, elérzékenyült állapotában — „majdnem szégyellt magát"? Kinek lehetne erről inkább tapasztalata, mint egy közéleti embernek, aki az élet minden labirintusába eljut. S az ezer árnyalatú élet, ugye, mindig szolgál váratlan meglepetésekkel. Labirintusról szóltam, pedig van a közéleti embernek része előre nem is képzelt élményekbep olyan „szövevénymentes’’, olajozottan futó alkalmakkor is, mint — mondjuk egy soron levő népfrontelnökségi ülés. Nos, a legutóbbi hetényegyházi ilyen értekezletről tért haza a cikk elején körülírt élménnyel Fenyvessiné Gohér Anna. Az elvtársnő kedélyes meghatározása szerint, mint „városi instruktor” vendégeskedett az elnökségi ülésen. Jó érzéssel hallgatta a beszámolót, amelynek alaposságát az is dicsérte, hogy a vita után nyugodt lelkiismerettel térhettek a következő napirend megtárgyalására: a fő témát, a tanácstagi beszámolók előkészítését a népfront a maga részéről jól elvégezte. Érdekes volt a második napirendi pont is, hiszen most összefoglalva tekintették át azt a színes programot, amely az 1973— 74-es évad előadássorozatait tartalmazza. Szerveznek többek közt Nők Akadémiáját is. Végül, amivel általában a testületi ülések „farkát felkötni” szokták, a bejelentések következtek. Ilyenkor — tudják az értekezletre járók — a hallgatóság már becsukja jegyzeteit, bekattintja golyóstollait, és elmerészkedik olyan magánemberi gondolatig is, hogy — ugyan mi lesz ebédre? A mostani bejelentések egyikénél visszakatlant a vendég, a — hangsúlyozzuk — kecskeméti résztvevő golyóstolla. Martonossy József népfrontelnök tudniillik azt közölte szerény büszkeséggel — nincs ellentmondásban a két szó —, hogy a november 6-i előadás és láncmulatság teljes bevételét a kecskeméti öregek napközi otthonának berendezésére adják. A „városi instruktor” — kommentárként — ennyit irt erről jegyzetébe: „Dávid segíti Góliátot”. —th —n Hasznos szolgáltatás a gyorsmosó üzem Két hónapja működik a Kecskeméti Ruhaipari és Vegytisztító Szövetkezet Luther-udvari önkiszolgáló gyorsmosó üzeme. Egyre többen veszik igénybe a valóban gyors és minőségileg is jó szolgáltatást. A mosást helyben, a vegytisztítást a Külső-Szegedi úton levő telepükön végzik. Mint azt Kovács Satuin* üzemvezető mondta, az öt mosógép, a két légszárító és a gőzmángorló 50 százalékos kihasználására számítoltak, de a nagy forgalom miatt a gépeket eddig csak karbantartásra. tisztításra állították le. Naponta 4 ezer forint a,forgalom. Tervük szerint a közeljövőben három új mosógéppel hővilik az üzemet. Képeinken: Baloldalt: Gőzmángorlóval i'usalják. scáritják az ágyneműket. .4 jobb oldali képen: reggel 7-töl este 7 óráig l:ét műszakban nyolcán dolgoznak a gyors mosodában.
